magyar film

címke rss

Nem kopogni kell az ajtón, hanem berúgni

Archívum2015.10.07, 21:36

Történelmi adásához érkezett a Filmklub podcast, egy élő legenda volt a vendégünk. Filmstílust neveztek el róla, a The Guardian szerint ott a helye a legnagyobb ma élő rendezők között, visszavonulása sokakat meglepett. Tarr Béla híresen morcos interjúalany, minket is ledorongolt párszor, de ez nem tántorított el attól, hogy megkérdezzük, melyik volt az a pillanat, amikor rádöbbent, hogy a Sátántangó hétórás lesz, és mit szólt ehhez az egészhez az apja. Az is kiderült, miért szerepel minden filmjében egy táncjelenet, fél-e a haláltól, és hogy mi a legnagyobb baja Andy Vajna rendszerével.

Jópofa címet adtak az olaszok Zomborácz Virág filmjének

Archívum2015.10.06, 13:18

Forrás: Lab 80 film / Vertigo middle on 1020 717 A Kristóf Márton, Petrik Andrea és Gálffi László főszereplésével készült vígjáték világpremierje az A-kategóriás Karlovy Vary filmfesztiválon volt tavaly, majd a valladolidi filmfesztiválon a "Meeting Point" válogatás legjobb filmjének járó díjat nyerte el. Zomborácz Virág alkotását fődíjjal jutalmazta az olaszországi Bergamo filmfesztiváljának zsűrije márciusban, majd Vilniusban a főszereplő Kristóf Márton kapta a legjobb színész díját. Temesváron az Utóélet nyerte a közönségdíjat az európai filmek fesztiválján júliusban. Az Utóélet Magyarországon tavaly szeptemberben került a moziikba, ...

Fogja a fejét a kopasz

Film2015.10.06, 15:48

Forrás: Hungaricom middle on 1000 1429 A minimál dizájnú poszter nagyon ütős lett, ami nem csoda, hiszen az Origo Filmklub állandó plakátszakértője, Kenczler Marci tervezte. A fiatal grafikus legutóbbi munkája a Saul fia plakátja volt, ami annyira remekül sikerült, hogy több külföldi forgalmazó is azt használja. A Veszettek két nehéz anyagi helyzetben élő fiúról (ifj. Vidnyánszky Attila és Klem Viktor) szól, akik egy karizmatikus vezető (Fenyő Iván) hatására csatlakoznak egy rendvédelmi szervezethez, hogy így tegyenek a városukban egyre inkább elharapózó bűnözés ellen. A filmet október 22-től vetítik a magyar mozik. Jönnnek ...

Fontos díjat kapott a Saul fia operatőre

Film2015.09.29, 12:25

Fotó: Laokoon / Hermann Ildi middle on 1024 684 A berlini, cannes-i és velencei filmfesztiválokon bemutatott alkotásokból válogattak a szervezők, olyan filmek kerültek a versenyprogramba, mint a Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével készült Macbeth, az egyetlen snittben rögzített német csoda, a Victoria, illetve a Sicario - A bérgyilkos. Ez utóbbi filmnek az operatőre a Skyfall-t és A remény rabjai-t is fényképező Roger Deakins volt, tehát Erdély Mátyásnak egy tizenkét Oscar-díjra jelölt legenda orra elől sikerült elhappolnia az elismerést. Az Arany Kamera 300 elnevezésű fődíjról nemzetközi zsűri döntött, és ...

Átmegyek akár a falon is, ha kell

Film2015.09.27, 07:52

Pár nappal korábban még Kölnben vonult a vörös szőnyegen, hogy egy új német vígjáték női főszerepében mutatkozzon be. Onnan Montreálba repült, ahol a Félvilág című tévéfilmet mutatta be egy A kategóriás fesztiválon. Csak két napra ugrott haza, hogy a Víkend című filmjét elkísérje a mozikba, de ő maga meg sem tudta nézni, mert csak a premiervetítés alatt volt ideje fogadni az újságírókat. Másnap pedig már Berlinben van dolga, ahol a Rotfront nevű zenekarral koncertezik. Ilyen az élete manapság Gryllus Dorkának.

Magasról tettek a magyarok az erdélyi lövöldözésre

Film2015.09.22, 23:44

Széles közönséget célzó, népszerű műfaji filmnek szánták a Víkendet, de a magyar nézők nemet mondtak Gryllus Dorkáék vérfagyasztó erdélyi kalandjaira. A film az első hétvégén alig több mint 6500 nézőt vonzott be a mozikba, ami alapesetben még nem is lett volna olyan rossz, csak épp ezt magas kópiaszámmal, majdnem ötven moziban érte el, a második hétvégén pedig feleződött ez a nézőszám. Csak találgatni tudunk, vajon miért bukhatott meg a Víkend - úgyhogy neki is állunk találgatni. Összeszedtünk néhány lehetséges okot, melyek külön-külön vagy együttvéve magyarázatot adhatnak a fiaskóra.

Rejtő Jenő csak pislog, hova került

Film2015.09.18, 13:02

"Ő volt köztünk a legjobb" - mondják A fekete múmia átka című új magyar tévéfilmben Rejtő Jenőről, de ennél többet nem tudunk meg róla, mert a sztorinak valójában csak jelentéktelen mellékszereplője. Látunk viszont egy csomó hozzá hasonló önjelölt írót, akik egy klasszikus pesti kávéházban próbálják megváltani a világot, miközben időnként felidézik Rejtő egy-két zseniális ötletét - amik így már nem is tűnnek zseniálisnak. A kávéházi ribillió viszont szórakoztató Rejtő nélkül is, és a végére még valami értelmet is kap.

Most is mindjárt sírni fogok

Film2015.09.17, 19:22

A Társas játékkal jegyeztük meg a nevét, Simon Kornél azóta nem tud lekopni a mozivászonról. Legújabb filmje a Víkend, amiben feleségével, Gryllus Dorkával bizonyítják, hogy működik köztük a kémia. Filmrendezésbe még nem vágna bele, Szabó Simont a legjobb tajparasztnak tartja, és már tud rettenetes bunkó lenni. Az Origónak elmondta, miért sírta el magát a bemutatón, szerinte mi kellene a rosszfiús szerepekhez, mi az a lepkefej, és autókereskedés helyett mire is vágyna igazán.

Nehogy már a Gryllus Dorka vigye a vadászpuskát!

Film2015.09.11, 10:19

Valahányszor felröppen a hír, hogy készül egy tökös, bevállalós magyar zsánerfilm, mindig nagyon szorítunk azért, hogy valóban tartsa is magát a kitűzött célhoz, és ne csak falból használja a választott zsánert. Mátyássy Áron új filmje, az akcióthrillerként aposztrofált Víkend pozitív irányba billenti a mérleg nyelvét, de még mindig nem lehetünk maradéktalanul elégedettek: nem rossz thriller, de lehetett volna sokkal jobb is.

A Saul fia repülőrajtot vett Amerikában

Film2015.09.10, 01:30

Fotó: Pozsonyi Janka middle on 2000 1334 Telluride még csak az első állomás volt a Saul fia őszi fesztiválkörútján, csütörtökön már Torontóban, észak-amerika legjelentősebb filmfesztiválján vetítik Nemes Jeles alkotását, aztán jön San Sebastian, Vancouver, New York és London, illetve pont ma jelentettek be egy újabb szereplést: a texasi Fantastic Festet. Meryl Streep és Nemes Jeles László egy asztalhoz ült http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150907-meryl-streep-es-nemes-jeles-laszlo-egy-asztalhoz-kerult-telluride.html A Saul fia a hétvégén már Amerikában hódít http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150904-a-saull-fia-a-hetvegen-mar-amerikaban-lesz-telluride-nemes-jeles-laszlo-fekete-mise.html ...

Gryllus Dorka bekokózva hergeli az erdélyi magyarokat

Archívum2015.09.02, 20:41

Kocsmában vagyunk, egy csomó férfi kocsányon lógó szemekkel nézi, ahogy a Gryllus Dorka által játszott ügyvédnő felszabadultan táncol, szívja a kokaint egy kerámiatál aljáról (különösen szép vágás, ahogy az összetekert pénzről átmegyünk egy furulyára), és vált egy kellemetlen pillantást a férjével (Simon Kornél). Aztán belehallgatunk egy sejtelmes beszélgetésbe a pultnál. Tele van feszültséggel, jók az arcok, szívesen néznénk tovább. A Víkend szeptember 10-én, azaz jövő csütörtökön kerül a mozikba, de ha ön inkább egy nappal korábban nézné meg ingyen, arra is van mód. Ilyen izgalmas magyar előzetest sem láttunk még http://wwww.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150802-ilyen-izgalmas-magyar-elozetest-se-lattunk-meg-vikend-elozetes-gryllus-dorka-simon-kornel.html ...

Hollywood bibliája is az Oscar-esélyesek közé sorolja a Saul fiát

Film2015.09.01, 14:52

Spielberg, Tarantino, Iñárritu és Ridley Scott új filmjeivel került egy listára Nemes Jeles László alkotása. A Variety összeszedte az Oscar-szezon legjobban várt filmjeit, még szép, hogy a Saul fia is köztük van.

Több a géppuska, mint a tehén a magyar faluban

Film2015.08.24, 12:44

Pálfi Györgyről meg lehetne rajzolni a hányatott sorsú rendező portréját. Utoljára 2006-ban, a Taxidermia idején dolgozott rendes költségvetésből, tavaly ősszel pedig lefújták Toldi történetét feldolgozó gigaprojektét. Ő azonban nem adja fel: sci-fit tervez egy Stanislaw Lem-regényből, és titokban már le is forgatta következő filmjét Budapesttől 175 kilométerre, egy tolna megyei községben. A Mindörökkében egy alkohol áztatta Tar Sándor-novellát költött tovább úgy, hogy az egy erőszakos, posztapokaliptikus szerelmi történetté váljon. Most a film utómunkájára próbálják összegyűjteni a pénzt, a cél: Berlinale 2016.

Jót tett a hőség a zavarodott prostiknak

Archívum2015.08.23, 13:25

Nyolc évvel A nyomozó után az egyik legtehetségesebb magyar filmrendező, Gigor Attila újra játékfilmet forgat. A Kútban egy csapat Svájcba tartó kurva kénytelen egy Isten háta mögötti benzinkútnál dekkolni, ahol fenekestül felfordul az életük. A rendező azonban nem a prostitúcióról akar beszélni, hanem arról, hogy hol húzzuk meg a határt a férfi és a női szerepek között. Szép szerelmi dráma is várható, az egész úgy lesz vicces, mint egy Coen-film, Trokán Nóra alakításától pedig állítólag letesszük majd a hajunkat. A Kút forgatásán jártunk.

A Saul fiát már nyolcvanezren nézték meg itthon

Film2015.08.20, 16:22

Forrás: Mozinet middle off 644 371 A film nemzetközi körútja még csak mostanában indult: eddig vetítették egy orosz, egy lengyel és a szarajevói filmfesztiválon, az észak-amerikai premierje állítólag Telluride-ban lesz szeptember elején, és már biztos, hogy szeptember közepén ott lesz Torontóban és San Sebastianban is. Az amerikai mozipremier dátumát még nem jelentette be a film ottani forgalmazója, a Sony Picture Classics, de az valószínűleg 2016 elején lesz, viszont még az év végén beküldik egy hétre valamelyik Los Angeles-i moziba, hogy a főbb kategóriákban is jelölhető legyen Oscar-díjra. A Saul fia Oscar-jelölését a legjjobb ...

Nemes Jeles Lászlót leigazolta egy nagy hollywoodi ügynökség

Film2015.08.18, 13:34

Nemes Jeles László megtette az első lépést a hollywoodi karrier felé vezető úton: leszerződött az egyik legnagyobb ügynökséghez. A Saul fia 38 éves rendezője így olyan nagyságokkal került egy istállóba, mint Johnny Depp, Angelina Jolie és Harrison Ford, illetve Wes Anderson, Judd Apatow és a Coen testvérek.

Nemes Jeles Lászlót leigazolta egy nagy hollywoodi ügynökség

Archívum2015.08.18, 13:13

Fotó: Pozsonyi Janka middle on 2000 1334 A United Talent Agency a világ egyik legnagyobb művészügynöksége, 1991-ben alapította Jim Berkus és a feltehetően magyar felmenőkkel rendelkező Peter Benedek, a kilencvenes évek közepén azzal vetették észre magukat, hogy ők tárgyalták le Jim Carreynek az akkor rekordnak számító, húszmillió dolláros gázsiját, amit a Kábelbarát-ért kapott. A UTA olyan hollywoodi sztárokat képvisel, mint Angelina Jolie, Johnny Depp, Harrison Ford, Barbra Streisand, Michael Douglas és Benedict Cumberbatch, a rendezők közül pedig többek között náluk van Wes Anderson, Alfonso Cuaron, Judd Apatow, illetve a Coen teestvérek, ...

Leizzadtunk az izgalomtól, mire az ágyhoz értünk

Film2015.08.14, 08:02

Úgy fest, a magyarok végre tényleg megtanultak hatásos előzeteseket csinálni. A múlt héten a Víkend trailerén ámultunk el, most pedig a Félvilág ízelítőjétől futkosott a hideg a hátunkon hetvenkét másodpercen keresztül. A berni követ alkotói hűek maradtak az egyszer már sikerre vitt formulához, és most is egy történelmi keretbe helyezett műfaji filmet csináltak. Csak most túszejtős dráma helyett egy fülledt pszichodrámát. Először az Origo Filmklubon láthatja a Monarchia híres kurtizánjának megöléséről szóló Félvilág előzetesét.

Külföldön is csodájára járhatnak majd a magyar kriminek

Archívum2015.08.12, 17:55

A Budapest Noir fordulatos bűnügyi cselekményével és a háború előtti Budapest részletgazdag portréjával az utóbbi idők egyik legnagyobb hazai könyvszenzációjává vált. Egy új műfajt honosított meg nálunk, lett nekünk is egy olyan magányos hősünk, amilyet Humphrey Bogart vagy Burt Lancaster alakított a negyvenes és ötvenes évek film noirjaiban. Most végre a mozivásznon is találkozhatunk a pesti mulatónegyedben, egy prostituált megölése miatt nyomozó Gordon Zsigmonddal.

Gryllus Dorka úgy szorítja azt a puskát, hogy mindjárt eltöri

Archívum2015.08.10, 18:29

Az alkotók a hivatalos Tumblr-oldalon az első magyar szarvasvadásos thrillerként utalnak az Utolsó idők-et jegyző Mátyássy Áron második filmjére, én inkább abban reménykedem, hogy az első JÓ magyar thrillert nézhetjük meg szeptember 10-től a mozikban. Akárhogyis lesz, az mindenképpen örömteli, hogy Papp Jánost láthatjuk a vásznon. Ilyen izgalmas magyar előzetest sem láttunk még http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150802-ilyen-izgalmas-magyar-elozetest-se-lattunk-meg-vikend-elozetes-gryllus-dorka-simon-kornel.html Ez a csodás férfi kell a vászonra! http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150805-ez-a-csoda ...

Első fotók a nagyszabású Kincsem-filmből

Archívum2015.08.06, 18:08

Az Origo Filmklubon láthat elsőként fotókat a több mint kétmilliárd forintból készülő Kincsemből. Annyi már biztos, hogy Nagy Ervin csúcsformában van, Petrik Andreának pedig remekül áll a kalap.

Ilyen izgalmas magyar előzetest sem láttunk még

Film2015.08.03, 10:51

Szerencsére nem csak arról van szó, hogy a magyarok végre megtanultak hatásos előzetest vágni, mert akik már látták a Víkend-et, arról számoltak be, hogy a film végig nagyon izgalmas, illetve a gyönyörű erdélyi helyszínek is kifejezetten különlegessé teszik. És akkor Gryllus Dorka és az egyik férfi főhős kikötözős-bugyiletépős szexjelenetét még nem is említettem, de azt most hagyjuk is, mert fogjuk még eleget emlegetni. A Víkend szeptember 10-én kerül a magyar mozikba. * ezt azért fogalmaztam meg így, mert a 2011-es A vizsga és a három évvel későbbi A berni követ is teljesen rendben volt, viszont azok a tévébe készültek, és úgy iss ...

Az olaszoknak is pont most jutott eszükbe a Sonderkommando

Archívum2015.07.31, 16:39

Forrás: Nicola Ragone middle on 1000 667 Amennyire ki lehet indulni a fél perces előzetesből, a Sonderkommando ugyanúgy fakó, a fekete-fehérhez közelítő színekkel és közeli képekkel ábrázolja a poklot, mint a Saul fia, viszont a magyar filmnél kevésbé nyers, inkább lírai a hangvétele. Ragone látta a Saul fiá-t Cannes-ban, honlapján azt írta, örült neki, hogy a magyar film nyerte a zsűri nagydíját. Személyesen is találkozott Nemes Jeles Lászlóval, és megtudta tőle, hogy a magyar rendező eredetileg a SK - Sonderkommando címet akarta adni a Saul fiá-nak, de aztán meggondolta magát. Ennek biztos nagyon örült Ragone, mert különben mostt ...

Jönnek a kopaszok rendet csinálni

Film2015.07.31, 19:08

Az Origónak márciusban nyilatkozó Andy Vajna "fantasztikusan jó" és "hatásos" filmnek nevezte a Veszettek -et, de azt is megjegyezte, hogy "nagyon nehéz lesz eladni". Kálomista Gábor producer ennél sokkal optimistább, szerinte az amerikai produkciókkal is felveheti a versenyt a film a hazai mozikban, a külföldi siker is benne van a pakliban, illetve kijelentette , hogy Oscar-esélyesnek tartja a filmet. Korábban úgy volt, hogy valamelyik A listás filmfesztivált célozza majd meg a Veszettek, a tavaly nyári forgatás idején Kálomista még berlini vagy velencei világpremiert vizionált, sőt, Cannes-t sem tartotta kizártnak. Végül feesztiválos ...

Öt másodperc alatt behúz a magyar thriller

Film2015.07.30, 17:05

A Víkend a hat évvel ezelőtti Szemle-fődíjas Utolsó idők-et jegyző Mátyássy Áron második filmje, szeptember 10-én kerül a mozikba.

A Saul fia ismét díszes társaságban lép porondra

Archívum2015.07.28, 18:05

Forrás: © 2014 Warner Bros. Entertainment Inc. All Rights Reserved./Courtesy Of Warner Bros. Pictures middle on 1920 840 A programban többek között a következő sztárszínészek Oscar-vadász filmjeit találhatjuk: Johnny Depp (Fekete mise) Kate Winslet (The Dressmaker) Julianne Moore ( Maggie's Plan) Nicole Kidman ( The Family Fang ) Emma Watson (Colonia) Eddie Redmayne (The Danish Girl) Bryan Cranston (Trumbo) Továbbá Torontóban lesz a világpremierje Ridley Scott javarészt Magyarországon forgatott Mentőexpedíció című sci-fijének is. 

A Saul fia oda juthat, ahova magyar film még soha

Film2015.07.27, 19:42

Nagyravágyóbbak lehetünk, mint gondoltuk eddig. Külföldi újságírók már nemcsak a legjobb idegen nyelvű film Oscarjára tartják esélyesnek a Saul fiát, hanem egyenesen a legjobb filmére. Ha a jóslatok igaznak bizonyulnak, a film 38 éves rendezője hirtelen oda kerülhet, ahova csak Ingmar Bergman és Michael Haneke. Nemes Jeles László történelmet írhat.

Deutsch Tamás sem nézheti meg laptopon a Saul fiát

Film2015.07.24, 18:21

Forrás: Mozinet middle off 666 333 A produkcióhoz közel álló forrásoktól megtudtuk, hogy a Lux-díj szabályzata szerint biztosítaniuk kellett volna digitális kópiákat (DVD-t, Vimeo-linket, OpenDCP-t, stb.) a filmből, és ezeket nézték volna meg az európai parlamenti képviselők, akik szavaznak majd a nyertesről. Ez pontosan 754 képviselőt jelent (köztük Deutsch Tamást, Szanyi Tibort, és Morvai Krisztinát), tehát hirtelen 754 kópia került volna ki a filmből, és ezt a Saul fia alkotói semmiképpen nem szerették volna. Sokáig tartott az egyezkedés, a magyar filmesek azt is felajánlották, hogy ingyenes vetítéseket szerveznek a képvisselőknek, ...

A Bélával nem könnyű

Film2015.07.22, 12:45

Gondos és rátarti, monomániás őrült, egy flamand festő fekete-fehérben. Sok helyütt a világban ő a hungarikum, nem a szegedi nemes paprika. Brad Pitt a filmjeit hajkurássza, Susan Sontag élteti, és az Oktogonon is elég nagy a kultusza. A Guardian beválasztotta a negyven legnagyobb ma élő filmrendező közé, tíz hellyel előzi Tarantinót. A torinói ló után azt mondta, nem csinál több filmet - de ha ezt a cikket elolvassa, talán meggondolja magát. Tarr Béla ma hatvanéves, olyan embereket kérdeztünk róla, akik dolgoztak vele, vagy szeretik őt. Vagy mindkettő.

Andy Vajnáék hárommilliárd forintot osztottak szét

Film2015.07.20, 18:44

Hét új mozifilmre, mintegy hárommilliárd forintnyi támogatást osztott ki az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap. A nyomozó után hét évvel ismét filmet forgat Gigor Attila, második háborús drámát csinál Török Ferenc, elkészül Sopsits Árpád pszicho-thrillerre a martfűi rémről, de a Régi idők focija és a Ripacsok 75 éves rendezője, Sándor Pál is újra a kamera mögé állhat. Dobó Kata és Gryllus Dorka amatőr romákkal játszik együtt egy mesében, Ónodi Eszter pedig szerelmi háromszögbe keveredik.

Nagyon meglepett ez az ellenállás

Archívum2015.07.16, 13:32

Horváth Lili első filmje, a Szerdai gyerek két fontos díjat is nyert a hétvégén Karlovy Varyban. A közönség nagy szeretettel fogadta, azonban a fesztiválra kiküldött magyar újságírók fanyalogtak rajta. A 33 éves rendezőt nagyon mellbe vágták a lehúzó kritikák, kutatja az indulat okát, úgy érzi, egyesek negatív előítélettel közelítették meg a filmjét. Mesélt arról is, hogy miért akart mindenképpen szép lányt főszereplőnek, illetve hogy mennyire izgult a köszönőbeszéde közben.

Duplán díjazták a magyar filmet Karlovy Varyban

Film2015.07.11, 21:57

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk')); East of the West award at the 50th Karlovy Vary International Film Festival goes to The Wednesday Child / Szerdai gyerek!!!! We are happy, proud and thankful!!!! Posted by The Wednesday Child / Szerdai gyerek on 2015. július 11. Horváth Lili első játékfilmje előtt olyan nagyszerű rövidfilmeket rendezett, mint az Uszodai tolvaj és a Napszúrás, jeelenleg ...

A legcukibb színésznőnk hajtányon évődik

Film2015.07.11, 19:23

Több mint tisztességes munka Szabó Mátyás Határ című diplomafilmje, amit a Karlovy Vary-i filmfesztiválon vetítettek. A papírízű szövegekkel néha nem tudnak mit kezdeni a tehetséges színészek, de a Viktóriában megismert Farkas Franciska most is hozza a varázslatot. A teljes filmet megnézheti cikkünkben.

Végre a politikusok arcképébe lőnek

Film2015.07.09, 20:22

Tömegeket fog a moziba vonzani, hogy húskampóra akasztják az öltönyös vezetőket, véli Nemes Gyula, a Karlovy Varyban szerdán bemutatott Zero című őrült film rendezője. Orbán Viktor arcát végül felismerhetetlenre firkálta, pedig rendszerellenes filmet akart csinálni, 180 millió forintos állami támogatásból. Egy méhész bekattan, és terrorista lesz, mialatt a főszereplő gyönyörű cseh színésznő fanszőrzetét ellepik a beszélő méhek, és mézzel kenegetik magukat a szerelmesek szex közben, Udo Kier pedig nagyvállalkozóként lakol meg a bűneiért. A rendező szerint a Zero térdcsapkodós szatíra sok akcióval, és jó néven venné, ha filmje megnézéése ...

Orbán Viktornak csak a haja kerülhetett a szétlőtt dinnyére

Film2015.07.08, 19:05

Nemes Gyula az Egyetleneim után majd tíz évvel a Zeróval folytatja azt a kompromisszumok nélküli, provokatív filmkészítést, ami nem sokat törődik a nézők tűrőképességével és elvárásaival. Ám úgy tűnik, hogy mindent még neki sem szabad. A rendező a Karlovy Vary-i sajtóvetítés előtt szomorúan jelentette be, hogy a Filmalap, ami korábban 180 millió forinttal támogatta a Zero létrejöttét, megtiltotta, hogy a filmbéli terroristák Orbán Viktor fotójára lőjenek célba. Angela Merkel és Vlagyimir Putyin maradhatott.

Szép ez a lány, de marha unalmas

Film2015.07.08, 01:19

Nagyon vártuk már Horváth Lili első nagyjátékfilmjét, a Szerdai gyereket, ami hétfőn debütált a Karlovy Vary-i filmfesztivál East of the West nevű szekciójában. Remek kisfilmjeiért korábban fenntartások nélkül lelkesedtünk és hasonló csodában bíztunk most is. A Szerdai gyerek azonban még akkor is csalódás, ha nem a kisfilmekhez hasonlítjuk.

A méz a legújabb ajzószer

Archívum2015.07.06, 16:51

Forrás: Karlovy Vary filmfesztivál middle off 644 271 Az előzetes végén egy felirat figyelmeztet arra, hogy addig nézze meg a filmet, míg be nem tiltják. Ezen fellelkesedve senki se siessen a magyar mozikba, ugyanis még ki sem tűzték a hazai bemutató dátumát. Nemes Gyula magabiztosan nyilatkozott a film jövőjéről az Új Szónak: "Rettenetesen provokatív a film, nagyon meg fogja osztani a nézőket. Ilyen magyar film még nem volt, ezt már most ki merem jelenteni, de ezt nem mindenki mondja majd elismerően. Kultuszfilmmé is válhat a Zero, amit kevesen fognak szeretni, aki viszont elfogadja, az többször is meg fogja nézni. El tudom ...

Az oroszok is meghajoltak a VAN nagyszerűsége előtt

Archívum2015.07.06, 16:07

Forrás: Voices filmfesztivál middle off 700 467 Ez más a sokadik nemzetközi elismerés, amiben a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan részesült: november végén elnyerte a torinói filmfesztivál zsűrijének különdíját és a közönségdíjat, majd megkapta a szibáriai Hanti-Manszijszkban megrendezett Spirit of Fire filmfesztivál Bronz Tajga-díját és a szófiai filmfesztivál legjobb rendező díját is. A mindössze hétmillió forintból készült filmet Magyarországon eddig több mint 55 ezren nézték meg, ezzel emberemlékezet óta az egyetlen olyan magyar film lett, ami sokkal több pénzt hozott, mint amennyibe került. A VAN október 30-án került aa ...

A Saul fiát is jelölték a Lux-díjra

Film2015.07.05, 23:52

Forrás: Mozinet middle off 644 377 A jelöltek listáját a Karlovy Vary-i filmfesztiválon jelentették be. A Lux-díjat 2007-ben alapította az Európai Parlament a film- és a kreatív művészet támogatására. Az elismerésről az EP-képviselők döntenek. A tíz jelöltből július végén Rómában választják majd ki azt a hármat, melyeket majd az EU 27 tagállamában is műsorra tűznek ősszel. Mindhárom filmet feliratozzák az EU huszonhárom hivatalos nyelvén, elősegítendő a film forgalmazását. A Lux-díjat december közepén adják majd át Strasbourgban. A Lux-díj az idén különös hangsúlyt fektet a fiatal rendezők munkájának kiemelésére. Öt első naggyjátékfilmes ...

Olyan férfit keresek, aki hajlandó ágyban szeretkezni

Archívum2015.07.04, 12:07

Mindenbe belekap, de kevés témát fejt ki mélyrehatóan az állami támogatás nélkül készült, Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című dokumentumfilm, amely az előző rendszerben felnőtt meleg férfiak történetein keresztül próbál a magyar LMBT emberekről beszélni. Sötét rabságban vagy világos szabadságban élünk-e ma?

Kétmilliárd forintból készül a Kincsem-film

Film2015.06.29, 18:16

A Toldi-film végül nem valósult meg, de most egy másik nagyszabású történelmi produkció kétmilliárd forintot kapott a Filmalaptól. A Kincsem a legendás versenyló pályafutását eleveníti fel, mozgatórugója pedig egy öntörvényű magyar nemes és egy modern és felvilágosult osztrák nő szerelme lesz. Ilyen nagy támogatást még egyetlen film sem kapott a Filmalaptól. Andy Vajna szervezete amúgy ismét bizalmat szavazott a Toldi rendezőjének, Pálfi György most egy sci-fit akar csinálni.

Mindenki nézze csak meg szépen a Saul fiát

Film2015.06.26, 23:20

Az elmúlt hetek pörgése miatt olyan érzése támadhat az embernek, hogy már minden fontosat elmondtak a Saul fiáról. Minden további szájtépés felesleges, annyi maradt hátra, hogy be kell rá ülni a moziba. Mi azért összeszedtünk néhány érvet a film mellett a kétkedőknek és az akadékoskodóknak.

A világ is imádja a magyar filmeket - íme, az elmúlt 50 év legsikeresebb alkotásai

Life.hu2015.06.16, 10:37

E héten kerül a mozikba a Saul fia, amely néhány hete Cannes-ból minden idők egyik legnagyobb magyar filmes díját hozta el, mi pedig ennek kapcsán utánanéztünk, melyek voltak azok a hazai filmek az elmúlt fél évszázadban, amelyek a legnagyobb sikereket aratták a külföldi fesztiválokon, díjkiosztókon vagy épp a közönség körében. 

Magyarország a Saul fiát nevezi Oscar-díjra

Film2015.06.11, 08:16

A Saul fia képviseli Magyarországot a jövő évi Oscar-versenyen a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. Olyan filmet küldünk, aminek komoly esélye van jelölést kapni, de akár nyerni is.

A Saul fia már a mozipremier előtt visszahozta az árát

Archívum2015.06.10, 13:39

Forrás: Mozinet middle on 2060 1565 A film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott párizsi székhelyű Films Distribution több mint ötven ország filmforgalmazójának értékesítette a Saul fiá-t Cannes-ban - köztük a Sony Pictures Classics vezető amerikai forgalmazónak. A Sony 1992-ben alapított független filmek amerikai forgalmazására fókuszáló divíziója korábban olyan európai filmeket jutatott el széles közönséghez Amerikában, mint a Mr. Turner (Mike Leigh), a Leviatán (Andrey Zvyagintsev), a Szerelem (Michael Haneke), a később Oscar-díjat is nyert Egy jobb világ (Susanne Bier), és nemrég jött a hír, ...

Alaposan megtolják a Saul fiát

Film2015.06.08, 21:21

Forrás: Mozinet middle off 694 2222 A negyvenhat mozi szokatlanul magas szám, közönségfilmeket szoktak ilyen nagy kópiaszámmal mozikba küldeni. A Liza, a rókatündér is kevesebb moziban kezdett, pontosan 34-ben, a Cannes-ból szintén díjjal hazatérő Fehér Isten 28 moziban rajtolt el.  A Vajna-korszakban mindössze három, könnyed esti szórakozásnak szánt filmet mutattak be magasabb kópiaszámmal, mint a Saul fiá-t: Argo 2 (75 mozi) Coming out (56 mozi) Megdönteni Hajnal Tímeát (53 mozi) A Saul fia a filmalapos produkciók közül A nagy füzet-hez áll a legközelebb, mindkettő a második világháború idején játszódik. Szász János műűvét ...

Magyar méhek lepik el Karlovy Varyt

Film2015.06.02, 16:46

Idén három magyar filmet is vetítenek Karlovy Varyban. Közép-Európa egyetlen A kategóriás filmfesztiválján debütál Horváth Lili A szerdai gyerek, Nemes Gyula Zero, illetve Szabó Mátyás Határ című alkotása.

A Liza, a rókatündér kíméletlenül tarolt Spanyolországban

Film2015.06.02, 00:26

Fotó: Mudra László - Origo middle off 645 430 A Cineuropa cikke szerint a nézők sikongattak a vetítésen, annyira élvezték a pasigyilkos átokkal megvert rókatündér kalandjait. A Liza, a rókatündér korábban Portugáliából, Hollandiából és Belgiumból is díjakkal megrakva távozott, de elnyerte a magyar közönség szeretetét is: pár hónap alatt több mint 105 ezren váltottak rá jegyet, és ezzel legyőzte a tavalyi év legsikeresebb magyar filmjét (Megdönteni Hajnal Tímeát).

600 millió forintot kapnak a magyar filmesek

Gazdaság2015.05.29, 17:35

Hat új tévéjáték elkészítésére fizet mintegy 600 millió forintot a médiatanács. A filmeket az idei Fehér György-pályázaton választották ki.

Jó ez a díj, mert nem nyom agyon

Film2015.05.28, 17:33

Nemes Jeles László végre kiheverte a cannes-i nagydíj okozta megrázkódtatást. A Saul fia 38 éves rendezője csütörtökön délben, a film budapesti sajtótájékoztatója után először az Origónak mesélte el, milyen érzés volt megnyerni a legjelentősebb díjat, amit magyar filmes kapott az elmúlt harminc évben. Azt is elárulta, mivel nevettette meg Natalie Portmant a vörös szőnyegen.