magyar férfikézilabda-válogatott
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- férfi kézilabda
- kézilabda-vb
- Mocsai Lajos
- London 2012
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hajdu szerint szerencsénk volt, Császár idézhetetlenül boldog
Felnőtt emberek zokogva ölelkeztek az Arena Zagreb pályáján, majd sírva indultak az öltözőbe. A magyar férfikézilabda-válogatott fantasztikus játékkal egygólos győzelmet aratott Svédország ellen, s életben tartotta reményét arra, hogy ötödik helyért játszhasson. Abban azonban mindenki egyetértett, a győzelem semmit sem ér, ha kedden nem sikerül megverni Dél-Koreát.
Fazekas-parádéval gyűrte le a svédeket a kéziválogatott
Második vb-középdöntő mérkőzésén Svédország ellen lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott, amely óriási csatában 31-30 nyert, és ezzel életben tartotta a reményeket a csoport harmadik helyének megszerzésére. A győzelemben főszerepet játszott a szenzációsan védő Fazekas Nándor, és a támadásban remeklő Ilyés Ferenc, Nagy László, Császár Gábor trió. A hétfői szünnap után kedden Dél-Korea következik.
Fazekas úgy érezte, nem nyerhet a csapat
Fantasztikus győzelmet aratott a magyar férfikézilabda-válogatott Svédország ellen a horvátországi világbajnokság középdöntőjének második fordulójában. A lefújás után örömkönnyekben törtek ki a fiúk, ilyen hangulatban sikerült elcsípni a mérkőzés hősét, az extraklasszis formában védő Fazekas Nándort.
Hősi halált halt a magyar férfikézilabda-válogatott Zágrábban
A magyar férfikézilabda-válogatott helyenként remek teljesítményt nyújtva végig partiban volt a végső győzelemre is esélyesnek tartott házigazda Horvátországgal a világbajnoki középdöntő első fordulójában, azonban a kulcsfontosságú pillanatokban rendre hibázott, így végül 27-22-es vereséget szenvedett. Hajdu János csapata a legjobb esetben ötödik lehet a vébén, ehhez azonban mindkét hátralévő középdöntős meccsét meg kell nyernie, elsőként vasárnap a svédek ellen.
Puljezevics és az időnkénti jó játék kevés volt a franciák ellen
A magyar férfikézilabda-válogatott végig jól küzdött a franciák elleni utolsó csoportmeccsen a Horvátországban zajló világbajnokságon, és bár a mérkőzés egyes periódusaiban jól játszott, végül fejet kellett hajtania a nagyobb tudás előtt. A 27-22-es vereség azt jelenti, hogy Hajdu János csapata egy pontot visz magával a szombaton kezdődő háromkörös középdöntő-sorozatba.
Argentína kapusposzton verhető a férfikézi-vébén
Negyedik világbajnoki csoportmérkőzésére készül a még veretlen magyar férfikézilabda-válogatott, Argentína ellen a győzelem már biztos középdöntő-szereplést jelent. A dél-amerikaiak ellen eddig egyetlen mérkőzést játszott a csapat, hat éve 13 góllal nyertek Nagy Lászlóék.
A nap sportvideója: kapusedzés Eszéken
Jó hangulatú edzést tartott a magyar férfikézilabda-válogatottnak Hajdu János szövetségi kapitány a horvátországi világbajnokság szünnapján. Két rövid felvételből talán kiderül, élvezték a fiúk a tréninget vagy sem.
Nyolc játékos nem elég a jó vb-szerepléshez
Nincs könnyű helyzetben Hajdu János, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. No nemcsak azért, mert csapata a világbajnokság hétfői játéknapján 24-24-es döntetlent játszott Szlovákiával (ez az eredmény a továbbiakban akár lényegtelenné is válhat), sokkal inkább a mutatott játék miatt. Románia ellen hatgólos hátrányt dolgozott le a csapat, s vért izzadva diadalmaskodott, egy nappal később hétgólos előny bizonyult kevésnek, s a hajrában imádkozni kellett a pontszerzésért is.
Hatgólos hátrányból nyert Románia ellen a férfikézi-válogatott
A magyar férfikézilabda-válogatott hatgólos hátrányból felállva 30-27-re verte Romániát a Horvátországban zajló világbajnokságon, így két forduló után is százszázalékos.
Hétgólos előny is kevés volt Szlovákia ellen
Hiába vezetett a mérkőzés egyes szakaszaiban már hét góllal is a magyar férfikézilabda-válogatott Szlovákia ellen a Horvátországban zajló világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, végül kénytelen volt megelégedni egy 24-24-es döntetlennel. Kedden szünnap lesz a vébén, szerdán Argentína következik.
Képes lehet a vb-bravúrra a kéziválogatott
Utoljára hat éve fordult elő, hogy a magyar férfikézilabda-válogatott bejutott a legjobb nyolc közé az aktuális világbajnokságon. A portugáliai bravúr akkor olimpiai kvalifikációt eredményezett. Az idei vb során ekkora tét nem nyomja a játékosok vállát, de tény, a nevek alapján az utóbbi évek legjobb csapata utazik Horvátországba, így nem elképzelhetetlen, hogy sikerül teljesíteni a kitűzött tervet. Az esetleges elődöntőbe jutás szenzációszámba menne, de egyáltalán nem irreális vágyálom.
Hatgólos hátrányból fordítottak kéziseink Norvégia ellen
A magyar férfikézilabda-válogatott hatgólos hátrányt ledolgozva 37-36-ra nyert a norvég csapat ellen a horvátországi világbajnokság előtti utolsó felkészülési mérkőzésén, Tatán, zárt kapuk mögött.
Hajdu megoldotta a Szeged-Veszprém ellentétet
Január 17-én, szombaton Ausztrália ellen kezdi meg világbajnoki szereplését a magyar férfikézilabda-válogatott. A szűk egyhetes felkészülés eddigi tapasztalatairól, az edzőmérkőzésekről, illetve a várható esélyekről Hajdu János szövetségi kapitányt kérdeztük.
Katzirz is ott lehet a kézivébén
Váratlan húzással behívta a tatai edzőtáborba Katzirz Dávidot a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Hajdu János szerint azért lehet szükség a Pick Szeged átlövőjének játékára, mert akadnak olyanok, akik nincsenek formában.
Nem titkolózik a férfikézilabda-válogatott
Tatán gyakorol a jövő pénteken kezdődő horvátországi világbajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott. Hajdu János szövetségi kapitány a keretbe 17 játékost hívott be, közülük egy nem utazik majd a vb-re.
Szerbia ellen zárja az évet a férfikézilabda-válogatott
December 29-én, Balatonfüreden Szerbia ellen lép pályára a januári, horvátországi világbajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott.
Nyíregyházán sem jelentettek gondot a finnek
A magyar férfikézilabda-válogatott továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti Európa-bajnoki selejtezős csoportját, miután a negyedik játéknapon nyert Finnország ellen Nyíregyházán.
Nem izzadt meg Finnországban a kéziválogatott
Görögország elleni idegenbeli (27-21), majd a horvátok felett aratott hazai sikert (30-28) követően a magyar férfikézilabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn Finnországban lépett pályára. Hajdu János szövetségi kapitány együttese 34-21-re győzött, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti csoportját.
Kapus nélkül maradt a férfikézi-válogatott
Egy nap alatt mindkét kapusát elveszítette a magyar férfikézilabda-válogatott. A német Gummersbach edzésén Fazekas Nándor szenvedett súlyos bokasérülést, Puljezevics Nenad pedig a Pick Szeged kapujában ért olyan szerencsétlenül egy lövésbe, hogy bicepszizom-szakadást szenvedett. Mivel mindkét sérülés minimum háromhetes lábadozást jelent, várhatóan egyik sem lehet ott a finnek elleni két, november végi Eb-selejtezőn.
Nagyon simán verték a görögöket kéziseink az Eb-selejtezőn
A magyar férfikézilabda-válogatott magabiztos, 27-21-es győzelmet aratott Görögországban a 2010-es Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitófordulójában.
Görög-magyar kézirajt az Eb-selejtezőn
Szerdán Komotiniben megkezdi Európa-bajnoki selejtezősorozatát a magyar férfikézilabda-válogatott, amelynek egyértelmű célja, hogy kijusson a 2010-es ausztriai kontinensviadalra.
Skaliczki László lesz a Kecskemét edzője
Skaliczki László, a magyar férfikézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a férfi élvonalban érdekelt Budapest Bank-Kecskeméti KC vezetőedzője.
Mocsairól egyeztet a Veszprém és az MKSZ
Szeptember végére kiderül, ki lesz a magyar férfikézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. A legnagyobb esélyes Mocsai Lajos, az MKB Veszprém szakvezetője az [origo]-nak elmondta, ő elvállalta a feladatot, most már csak a klubnak és a Magyar Kézilabda Szövetségnek kell megegyeznie egymással.
Elutasították a bosnyák kézisek fellebbezését
A magyar férfikézilabda-válogatott biztosan kijutott a világbajnokságra, miután az európai szövetség (EHF) fellebbviteli bizottsága helybenhagyta a június 14-i, boszniai visszavágón elért 24-27-es eredményt, amikor a 49. percben a hazai szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt a szombati találkozó - olvasható a magyar szövetség honlapján.
Bosnyák büntetéssel vált biztossá kéziseink vb-szereplése
A magyar férfikézilabda-válogatott kijutott a világbajnokságra, miután az európai szövetség (EHF) fegyelmi bizottsága helybenhagyta a boszniai visszavágón elért 24-27-es eredményt, amikor a 49. percben a hazai szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt a szombati találkozó.
Skaliczki kapitányt öngyújtóval dobták meg
Skaliczki László, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya büszke csapatára, amely a pokoli szarajevói légkör és a szurkolói atrocitások ellenére kiharcolta a részvételt a jövő évi, horvátországi világbajnokságra. Az első meccsen 27-25-re nyertek a magyarok, akik a visszavágón 27-24-re vezettek, amikor a nézők miatt félbeszakadt a mérkőzés.
A botrány ellenére vb-résztvevő a férfikézi-csapat
Kijutott a jövő évi világbajnokságra a magyar férfikézilabda-válogatott, miután a hazai nézők miatt a 49. percben, 27-24-es vezetésénél félbeszakadt a Bosznia-Hercegovina elleni szarajevói mérkőzése.
Pokoli visszavágó előtt a férfiak, második kalapban a nők
Pokoli visszavágóra számíthat szombaton Szarajevóban a magyar férfikézilabda-válogatott, amely múlt szombaton világbajnoki selejtezőn 27-25-re nyert a vendég bosnyák csapat ellen.
Szenvedve aratott szűkös győzelmet a Skaliczki-csapat
Nagyon nehéz visszavágó vár a magyar férfikézilabda-válogatottra, amely a 2009-es horvátországi világbajnokság selejtezőjének első mérkőzésén mindössze 27-25-ös győzelmet ért el Bosznia-Hercegovina ellen.
Másodszor is kipipálták a litvánokat a férfi kézisek
A csütörtöki siker után ismét nyert, ezúttal 31-29-re a világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen Litvánia ellen, Tiszaújvárosban.
Kéziseinknek félre kell tenniük sérelmeiket
Miután az olimpiai részvételt a norvégiai kontinensviadalon elbukta a magyar férfikézilabda-válogatott, az esztendő legfontosabb megmérettetése a Bosznia-Hercegovina elleni világbajnoki selejtező maradt. A csapat Litvániával készül a kvalifikációra, a feladatokról Skaliczki László szövetségi kapitány nyilatkozott kameránk előtt.
Kéziseink nyerték a Pannon-kupát
A magyar férfikézilabda-válogatott nyerte a hagyományos Pannon-kupát, miután a torna zárómérkőzésén három góllal legyőzte a román csapatot Miskolcon.
Férfi kéziseink legyőzték Szlovéniát Ózdon
A magyar férfikézilabda-válogatott négy góllal legyőzte Szlovéniát a Pannon-kupa nyitómérkőzésén Ózdon.
Az olimpiába kerülhet kéziseink rövidzárlata
Újabb sorsdöntő összecsapás várt a magyar férfikézilabda-válogatottra a norvégiai Európa-bajnokság középdöntőjében, de sajnos éppen az olimpiai kvalifikációért folytatott harcban riválisnak számító Izland ellen betlizett csapatunk, amely 36-28-as vereséget szenvedett.
Közeledik Peking felé kézilabdacsapatunk
Simán abszolválta az Európa-bajnokság csoportmérkőzéseit a magyar férfikézilabda-válogatott, amely gyakorlatilag a szakvezetés által előre eltervezett úton halad előre. A cél most már az, hogy a középdöntőből is minél jobb pozíciót harcoljunk ki, s lehetőleg Svédországot, illetve Izlandot legyőzzük.
Nem bírt a világbajnokkal a Skaliczki-csapat
Második mérkőzésén a világbajnok Németország ellen lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott, ám ezúttal nem sikerült bravúrt elérni a norvégiai Európa-bajnokságon. A papírforma érvényesült, a németek 28-24-re győztek, a Skaliczki-csapat vasárnap Fehéroroszország ellen fejezi be csoportküzdelmeit.
Csoportelsőként Eb-középdöntős kézicsapatunk
Igazolva a papírformát magabiztos, 31-26-os győzelmet aratott a magyar férfikézilabda-válogatott Fehéroroszország ellen a norvégiai Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén. Miután Spanyolország alaposan elverte a világbajnok németeket, együttesünk első helyen, kettő ponttal jutott a középdöntőbe, ahol Franciaország, Izland és Svédország lesz az ellenfél.
Sérülés sújtja a magyarok kéziellenfelét
Szombaton a világbajnok Németország ellen lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott. Az Európa-bajnokság második mérkőzésén immáron a csoportelsőség lehet a tét, ehhez persze meg kellene ismételni a spanyolok ellen mutatott kiváló játékot. Főhet Heiner Brand kapitány feje, a germánok ugyanis elvesztették egyik legjobbjukat, a térdsérülést szenvedett Oleg Velykyt.
Puljezevics tönkretette a spanyol jobbszélsőt
Az utóbbi évek legnagyobb bravúrját vitte véghez a magyar férfikézilabda-válogatott, amely a norvégiai Európa-bajnokság nyitómérkőzésén 35-28-ra verték a 2005-ös világbajnok spanyolokat. A magyarok legnagyobb hőse ismét a Pick-Szeged kapusa, Puljezevics Nenad volt, aki nemcsak a magyar drukkereket, de a spanyolokat is elkápráztatta.
Gyenge előjáték után Eb-bravúrban bíznak kéziseink
A rossz főpróba és a hihetetlen mezmizéria ellenére jó hangulatban készül a csütörtöki Eb-nyitányra a magyar férfikézilabda-válogatott. Együttesünk már egy hete Norvégiában van, az akklimatizációra nem lehet panasz. Reméljük, a játékra sem lesz. Nézzük, mire számíthatunk az előttünk álló tíz nap során, ahol együttesünk célja nem más, mint kiharcolni, illetve életben tartani az olimpiai részvétel reményét.
Utolsó lett a Skaliczki-gárda a Posten-kupán
A magyar férfikézilabda-válogatott 27-19-re kikapott Portugáliától a norvégiai Posten-kupa 3. fordulójában, s ezzel az utolsó lett a jövő csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő csapatok tornáján. A tornát a házigazda norvég együttes nyerte.
Hat közé kerülne az Eb-n férfikézi-csapatunk
A magyar férfikézilabda-válogatott célja, hogy az első hat közé kerüljön a január 17. és 27. között rendezendő norvégiai Európa-bajnokságon. Ezt a csapat elutazása előtti utolsó sajtótájékoztatón jelentette ki Sinka László, a szövetség főtitkára.
A nap sportvideója: Sinka szerint honosított kéziseink példamutatóak
Az óév utolsó napjaiban a román sajtó megszellőztette a hírt, miszerint Marian Cozma, az MKB Veszprém beállósa lehet a magyar férfikézilabda-válogatott újabb honosított játékosa. Az [origo] kamerája a hír nyomába eredt.
Újabb férfikézi-vereség vezéráldozatokkal
Az idegenbeli vereség után hazai pályán sem tudott javítani a magyar férfikézilabda-válogatott, miután Miskolcon ismét kikapott Franciaországtól. A 33-29-es vereség mellett szomorú tény, hogy Nagy László vádlija, illetve Fazekas Nándor bokája is megsérült.
Két góllal kapott ki férfikézi-csapatunk az Eb-címvédőtől
A január 17-27-e között, Norvégiában rendezendő Európa-bajnokságra való felkészülés egyik állomásaként Toulouse-ban csapott össze egymással a francia és a magyar férfikézilabda-válogatott. A mérkőzésen az Eb-címvédő hazaiak 27-25-re diadalmaskodtak.
Skaliczki: Fontos, hogy elbírjuk egymás szagát
Célegyenesbe fordult a magyar férfikézilabda-válogatott felkészülése a január 17. és 27. között Norvégiában sorra kerülő Európa-bajnokságra. A német és spanyol klubokban szereplő idegenlégiósokkal kiegészült keret pénteken Toulouse-ba utazott, ahol a címvédő francia válogatott ellen lép pályára szombaton.
Világbajnokaiban bízik a német férfikézilabda-kapitány
Nem lesz könnyű dolga a januári, norvégiai Európa-bajnokságon a magyar férfikézilabda-válogatottnak, amely Fehéroroszország és a 2005-ös világbajnok, tavalyi Eb-2. Spanyolország mellett a jelenlegi vb-első német csapattal került egy csoportba. Heiner Brandnak nem is kellett sokat vacillálnia, amikor kihirdette 28-as keretét.
Komoly csatákkal készül az Eb-re férfikézi-csapatunk
A szlovákiai Karácsony-kupa megnyerése után komolyabb összecsapásokkal készül a januári 17-27-e közötti norvégiai Európa-bajnokságra a magyar férfikézilabda-válogatott. A veszprémi és szegedi játékosok mellett a légiósokkal is kiegészülő keretre még öt felkészülési mérkőzés vár.
Legyőzték a szlovákokat a férfi kézisek
A januári, norvégiai Európa-bajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott egy góllal nyert a házigazda szlovák csapat ellen a Karácsony-kupa második fordulójában, Érsekújváron.