magyar férfikézilabda-válogatott

címke rss

"Amit el lehetett tolni, azt eltoltuk" - az új kézielnök bízik Nagy László visszatérésében

Sport2011.09.24, 17:37

Semmilyen írásos nyoma nincs annak, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség mikor és miről tárgyalt Nagy Lászlóval, állítja Vetési Iván, aki hisz abban, hogy meg lehet állapodni a Barcelona átlövőjével. Az MKSZ három hónapja megválasztott új elnöke sohasem fizetne játékosnak azért, hogy szerepeljen a válogatottban, női kapitánynak pedig azért választott norvég szakembert, mert nagyobb változást tartott szükségesnek. Szerinte akár világverseny is beáldozható a 2014-es hazai Eb-siker érdekében, lehet, emiatt még a sporttámogatási rendszert is át lehet írni.

"Lehet, hogy elfeledtek, de nem bánom" - interjú Csík János vb-ezüstérmes kéziedzővel

Sport2011.08.14, 13:23

Felháborodik, amikor külföldi szakember szerződtetése kerül szóba a magyar kézilabda-válogatottaknál, szerinte inkább állandóságra, nyugalomra és olyan edzőre lenne szükség, akinek tekintélye van. Csík János tíz bajnoki aranyat szerzett a Vasassal, 1982-ben vb-ezüstéremig vezette a női válogatottat, dolgozott a férfiak mellett is, az utóbbi években azonban már csak az utánpótlás-nevelés foglalkoztatta. Három hete mégis elvállalta a Vác másodosztályú férficsapatának irányítását.

Az olimpia lebeg Mocsai szeme előtt

Archívum2011.08.12, 14:00

Mocsai Lajos szövetségi kapitány a londoni olimpiai részvétel kivívását nevezte a férfikézi-válogatott legfontosabb 2011/12-es céljának.

Hibátlanul zárta az Eb-selejtezőt a férfikézi-válogatott

Archívum2011.06.12, 13:55

A már biztos Európa-bajnoki résztvevő, s csoportelső magyar férfikézilabda-válogatott hét góllal győzött az észt csapat ellen a vasárnapi gyöngyösi selejtezőn.

Három góllal nyert Boszniában a férfikézi-válogatott

Archívum2011.06.08, 22:04

A már biztos Európa-bajnoki résztvevő magyar férfikézilabda-válogatott három góllal nyert Bosznia-Hercegovina együttese ellen a szerdai, visokói selejtezőn. Mocsai Lajos csapatából több alapember sérülés, illetve betegség miatt hiányzott a tét nélküli összecsapáson.

Nyolc veszprémi, hét szegedi a férfikézi-válogatott keretében

Sport2011.05.31, 14:34

Mocsai Lajos, a már biztos Európa-bajnoki résztvevő magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a 28 játékost, akire számít a selejtezősorozat utolsó két mérkőzésén.

"Olyan rafináltnak kell lenni, mint Mocsai" - interjú Vladan Matic kézilabdaedzővel

Sport2011.04.30, 15:00

Tíz év után távozik Magyarországról Vladan Matic, aki nyártól a szlovén Celje szakvezetője lesz. A Ferencváros férfikézilabda-csapatának jelenlegi edzője játékosként kétszer nyert vb-bronzot, hat évig kézilabdázott Szegeden, ahol bajnoki aranyával és kupaelsőségével a város legsikeresebb kézitrénere lett. Szakvezetőként összerúgta már a port Mocsai Lajossal, a szerinte a bírók által manipulált bajnoki elődöntő után beszólt a Csányi Sándor támogatását élvező Pick-Szegednek is, a válogatott edzőjeként pedig úgy érezte, rá osztották az áldozat szerepét.

Fazekas Nándorra két hét pihenő vár

Sport2011.03.08, 19:18

Porckorongsérv gyanúja miatt kéthetes pihenőt írtak elő az orvosok Fazekas Nándornak, az MKB Veszprém KC válogatott kézilabdakapusának. A hálóőr a macedónok elleni Eb-selejtezők mellett lehet, hogy a március 19-i, Szeged elleni csúcsrangadót is kihagyja.

Mocsai kimaradt Mocsai kézikeretéből

Sport2011.03.07, 14:46

Tizenhat játékosnak küldött meghívót a macedónok elleni, e heti Európa-bajnoki selejtezőre Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Fazekas Nándor, Katzirz Dávid és Mocsai Tamás sérülés miatt nem lehet tagja a keretnek, míg Tatai Péter, Perez Carlos, Herbert Gábor és Vadkerti Attila tartalék.

Pérezzel készül az Eb-selejtezőre a kéziválogatott

Sport2011.03.02, 14:48

A macedónok elleni, jövő heti két Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos kijelölte bő keretét, amelyben megtalálható Pérez Carlos, a veszprémiek negyvenéves balátlövője, de már nincs benne a szereplést lemondó Nagy László neve.

Kommunikációs problémák is sújtják a kéziszövetséget

Sport2011.02.10, 20:07

A férfiválogatott bravúros világbajnoki szereplése ellenére nehéz év elé néz a Magyar Kézilabda Szövetség. Az elnökség egyik tagja nyílt levélben mondott le mandátumáról, a Barcelona világklasszis jobbátlövője tömör e-mailben jelezte, nem kíván a magyar válogatottban szerepelni, a főszponzor pedig nem újította meg szerződését. A kommunikáció hiánya sok problémát okozott több esetben is, de Nemcsik Balázs főtitkár szerint azzal legalább nem lehetett vádolni az MKSZ-t, hogy elkapkodta volna a döntést Nagy László ügyében. Információnk szerint egy fideszes politikus személyében új elnökjelölt is érkezhet.

"Csalódott leszek, ha spanyol válogatott lesz" - Mocsai szerint vége a Nagy László-ügynek

Sport2011.02.10, 19:57

Ha egy vérprofi játékos húsz hónap alatt nem képes dönteni, akkor komoly bajnok vannak vele, mondta Vass Sándor, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, aki szerint már régen le kellett volna zárni a Nagy László-ügyet. A Barcelona játékosa csütörtökön tömören üzent, hogy nem kíván a válogatottban szerepelni. Egykori edzője, Skaliczki László sajnálja, hogy így döntött, Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint nincs értelme tovább beszélni az ügyről.

Nagy László a pénteki határidőre sem adott választ

Sport2011.02.04, 18:43

Péntekig sem adott választ Nagy László, a Barcelona férfikézilabda-csapatának világklasszis átlövője arra a kérdésre, a továbbiakban pályára lépne-e a magyar válogatottban.

Csak az olimpiai selejtező biztos kéziseinknek

Sport2011.01.28, 22:46

A svédországi világbajnokságon kiharcolt hetedik helyével a magyar férfikézilabda-válogatott jogot szerzett arra, hogy szerepeljen a 2012 áprilisában esedékes három olimpiai kvalifikációs torna egyikén. Jelen állás szerint a legkeményebb négyesbe kerülhetünk, de a 2012-es szerbiai Eb még javíthat helyzetünkön.

"Jól osztották be az erejüket a magyarok" - interjú Sterbik Árpád spanyol kézikapussal

Sport2011.01.28, 18:19

Amíg a magyar csapat a hetedik helyért küzd a lengyelekkel, addig pénteken már az elődöntőket is lejátsszák a svédországi férfikézilabda-világbajnokságon. Franciaország a házigazdával, Dánia pedig Spanyolországgal meccsel, utóbbi kapuját a vajdasági születésű, egykori veszprémi csillag, Sterbik Árpád védi. A kapus az [origo]-nak elmondta, magyar szempontból sikerként kell elkönyvelni a szereplést, szerinte Lékai Máté és Császár Gábor rendkívüli tehetség, és ha nem Svédországban lenne a vébé, a spanyol csapat biztosan döntőt játszhatna.

Egylépésnyire az olimpiától a férfikézi-válogatott

Sport2011.01.28, 22:47

Teljesítette az előzetesen kitűzött célt, és megszerezte a világbajnokságon a hetedik helyet a magyar férfikézilabda-válogatott, amely drámai mérkőzésen háromgólos győzelmet aratott Lengyelország ellen, s kivívta a jövő tavasszal esedékes olimpiai selejtezőn való szereplés jogát.

Tartalékos spanyolok várhatnak a kéziválogatottra a sorsdöntő vébémeccsen

Sport2011.01.25, 15:08

Valószínűleg több kulcsjátékosát is pihenteti majd a spanyol kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Valero Rivera a magyarok ellen a svédországi világbajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában.

Megsérült a férfikézi-válogatott csapatkapitánya, Gulyás ismét a keretben

Archívum2011.01.25, 09:12

Gulyás Péter visszakerült a magyar férfikézilabda-válogatott keretébe, miután Gál Gyula hétfőn vádlisérülést szenvedett a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Norvégia nyolc közé juttatta a magyarokat a kézivébén

Sport2011.01.25, 22:44

A német válogatott kikapott kedden az eddig pont nélküli norvégoktól a svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság utolsó középdöntős fordulójában, s ez egyben azt is jelenti, hogy a később pályára lépő magyar csapat már biztosan a legjobb nyolc között végez.

Kikapott a spanyoloktól, vb-hetedik még lehet a kéziválogatott

Sport2011.01.25, 22:43

Hatgólos vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfikézilabda-válogatott a svédországi világbajnokság utolsó középdöntő-mérkőzésén, így csoportjának negyedik helyén végezve pénteken a még olimpiai kvalifikációt jelentő 7. helyért Lengyelországgal mérkőzhet.

Kézi-vb: Gulyás helyett Pérez folytatja

Sport2011.01.24, 12:56

A vasárnap este benevezett Pérez Carlos Gulyás Péter helyére került be a svédországi férfikézilabda-világbajnokság középdöntőjében szereplő magyar válogatottba, így a késő délután, 18.15-kor kezdődő Németország elleni mérkőzésen a Veszprém jobbátlövője biztosan pályára lép.

"Nagyobb az esély a lottóötösre" - még elődöntőről álmodik a magyarok kéziellenfele

Sport2011.01.24, 19:45

Második középdöntőbeli csoportmérkőzésén Németország ellen lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott a svédországi világbajnokságon. Mindkét csapat az olimpiai selejtezőért küzd, alapcél a hét közé jutás, noha a németek matematikailag még akár az elődöntőt is elérhetik.

Pérezzel aratott csodagyőzelmet a kéziválogatott

Sport2011.01.24, 22:44

Fazekas Nándor zseniális kapusteljesítményével és a visszatérő negyvenéves átlövő, Pérez Carlos vezérletével csodálatos győzelmet aratott a magyar férfikézilabda-válogatott Németország ellen a svédországi világbajnokság második középdöntő-mérkőzésén. A 27-25-ös sikert nem lehet sokáig ünnepelni, kedden Spanyolország ellen újabb nehéz mérkőzés jön.

A németek elleni győzelem is kevés lehet a kéziválogatottnak

Sport2011.01.23, 20:57

Azzal, hogy a magyar válogatott szombaton kikapott a címvédő, olimpiai bajnok franciáktól, valamint a németek legyőzték az izlandiakat, mindenki különös figyelemmel várja a hétfői magyar-német meccset a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

"A magyarok gyengébbek, mint a spanyolok" - Franciaország következik a kézivébén

Sport2011.01.22, 20:19

A francia kapitány Claude Onesta szerint a magyar férfikézilabda-válogatott gyengébb, mint az a spanyol együttes, amellyel utolsó csoportmérkőzésén ikszelt Franciaország, ennek ellenére nehéz ellene játszani. A svédországi világbajnokság első középdöntőjén Pérez Carlos még mindig nem játszik, a másik oldalon a jó formában lévő jobbátlövő, Xavier Barachet kisebb bokasérülés miatt pihenhet.

Lemosta a címvédő a magyar kéziválogatottat

Sport2011.01.23, 10:44

Húsz percig kiválóan tartotta magát a címvédő Franciaország ellen a magyar férfikézilabda-válogatott, végül óriási, 37-24-es verést kapott a svédországi világbajnokság első középdöntő-mérkőzésén. A vasárnapi szünnap után hétfőn Németország következik.

Izland ellen támadtak fel a német kézisek

Sport2011.01.22, 22:31

A spanyol válogatott ötgólos győzelmet aratott a norvégok felett a magyar érdekeltségű I-es középdöntős csoportban a svédországi, olimpiai kvalifikációs férfikézilabda-világbajnokság szombati játéknapján. A másik mérkőzésen az eddig százszázalékos Izland meglepetésre 27-24-re kikapott a középdöntőbe nulla ponttal érkező németektől, így még kiegyenlítettebbé vált a csoport.

Törő álomgóllal sokkolta az osztrák kapust - videó

Sport2011.01.21, 13:38

Utolsó világbajnoki csoportmérkőzésén 32-30-ra nyert a magyar férfikézilabda-válogatott Ausztria ellen. A mérkőzés legszebb találatát Törő Szabolcs szerezte, aki svédcsavarhoz hasonló akrobatikus mozdulattal juttatta a labdát Marinovic kapujába.

"Sterbik nekünk is fájni fog" - Borsos Attila a kézivébéről

Sport2011.01.21, 17:11

Egy középdöntőbeli győzelmet még mindenképpen vár a svédországi világbajnokságon a magyar férfikézilabda-válogatottól Borsos Attila, aki szerint a három rivális közül Németország megfogható lehet. A korábbi 182-szeres válogatott klasszis úgy véli, Pérez Carlos részfeladatokat megoldhat, de csodát nem szabad várni tőle, Franciaország bombaformában szerepel, a spanyoloknál pedig az egykori veszprémi kapus, Sterbik Árpád törhet borsot az orrunk alá.

Félgőzzel verte Ausztriát a férfikézi-válogatott

Sport2011.01.21, 13:32

Utolsó, tét nélküli csoportmérkőzésén Ausztria ellen lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott a svédországi világbajnokságon és 32-30-as győzelmet aratott. A csapat a pénteki szünnapot követően szombaton a címvédő franciákkal kezdi meg a középdöntőt.

"Mocsai Lajos jól összerakta a csapatot" - Csordás Zoltán kézilabdaedző a vébéről

Sport2011.01.20, 08:38

Évekkel ezelőtt magyar szövetségi kapitányként is felmerült a neve, jelenleg a svájci másodosztályban szereplő Endingen férfikézilabda-csapatát irányítja Csordás Zoltán. A vajdasági születésű, korábbi osztrák válogatott játékos szerint Mocsai Lajos jól összerakta a válogatottat, Mocsai Tamástól viszont azt várja, legyen végre önbizalma, hogy a vállán vigye a csapatot.

Agyonnyert meccset tett izgalmassá a kéziválogatott

Sport2011.01.18, 23:21

Két győzelem és egy vereség után negyedik világbajnoki csoportmérkőzésén Japán ellen lépett pályára a magyar férfikézilabda-válogatott és bár tizenegy góllal is vezetett, végül örülnie kellett a 28-24-es sikernek is. A szerdai szünnap után csütörtökön Ausztria lesz az utolsó csoportellenfél.

Vb-középdöntős a magyar kéziválogatott

Sport2011.01.18, 23:28

Miután Norvégia legyőzte Brazíliát, Ausztria pedig kikapott Izlandtól, így a korábban Japán ellen győztes magyar válogatott bejutott a svédországi férfikézilabda-világbajnokság középdöntőjébe.

Pérez Carlos kedden indul Svédországba

Archívum2011.01.17, 21:41

Pérez Carlos kedden utazik a svédországi kézilabda-világbajnokságon szereplő magyar válogatotthoz, és kiderült, hogy a brazilok ellen hétfőn megsérült Katzirz Dávidnak nincs ujjtörése.

Ilyésék Brazília ellen folytatják a férfikézi-vébén

Archívum2011.01.17, 11:03

Hétfő délután Brazília ellen lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott a svédországi világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában. A dél-amerikai együttes két súlyos vereség után utolsó esélyét ragadhatja meg a továbbjutás érdekében, a magyaroknak a papírforma szerint győzni kell.

Mocsai nem akar kapkodni Pérez behívásával

Sport2011.01.16, 16:01

Nem döntött még arról Mocsai Lajos, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, hogy mikortól számít Pérez Carlos szolgálataira. A 40. életévében járó veszprémi átlövő így egyelőre nem utazik Svédországba. A csapat pihenéssel, délután pedig edzéssel és taktikai megbeszéléssel, valamint videózással töltötte szabad vasárnapját az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Botrányos kezdés után hősies győzelmet aratott a kéziválogatott

Sport2011.01.15, 23:01

Botrányosan rossz kezdés után állt talpra a magyar férfikézilabda-válogatott Norvégia ellen, így a svédországi világbajnokságon a 26-23-os győzelemmel sikerült javítani az Izland elleni fiaskó után. Mikler Roland szenzációs volt a kapuban, a második félidőben a védekezés is nagyon jól összeállt, támadásban pedig Ilyés Ferenc, Császár Gábor és az Iváncsik testvérek vitték a prímet. Vasárnap szünnap van, hétfőn délután 17 órától Brazília következik.

Gyomorvírus döntötte le a norvégok kézikapusát

Sport2011.01.15, 09:54

Az Izlandtól elszenvedett hatgólos vereség után szombaton Norvégia ellen lép pályára a magyar férfikézilabda-válogatott a svédországi világbajnokságon. Az északi együttes Japánt verte magabiztosan, igaz, csak egy kapus állt a szakvezetés rendelkezésére.  Sőt lehetséges, hogy a gyomorvírussal küszködő  Steinar Ege nem lesz harcképes délutánra sem.

Súlyos vereséggel kezdte a vébét a férfikézi-válogatott

Sport2011.01.14, 22:59

Hatgólos vereséggel kezdte meg világbajnoki szereplését a magyar férfikézilabda-válogatott, amely Norrköpingben 32-26-ra kikapott Izlandtól. Szombaton egy másik északi ellenfél, Norvégia következik.

Nagy-bújócskától a hárommeccses Pérezig - vb-rajtra kész a magyar férfikézi-válogatott

Sport2011.01.14, 14:22

Miután klubja, az MKB Veszprém csupán három mérkőzést engedélyez Pérez Carlosnak, a világ egyik legjobb balátlövőjének szerepeltetése alaposan megnehezítheti Mocsai Lajos szövetségi kapitány dolgát a svédországi férfikézilabda-világbajnokságon. A cél a legjobb hét közé jutás, a csapat teljesítményének fokmérője pedig a kubai származású csillag lehet: ha jól kezd a csapat, és megfelelően sakkozik a szakvezetés, akkor minél később lesz szükség a játékára, annál jobban áll a válogatott.

Magyar kézisikert jósol az izlandiak rossz sorozata

Sport2011.01.14, 12:35

Pénteken bemutatkozik a svédországi világbajnokságon a magyar férfikézilabda-válogatott, amely Norrköpingben Izland ellen lép pályára 17 órai kezdettel. A statisztika mellettünk szól: vébéken jobb az egymás elleni mérlegünk, Izland ráadásul európai ellenféllel szemben még sohasem nyert nyitómeccset.

"Az első mérkőzésen általában iszonyatosan jól játszunk" - Fazekas Nándor a kézivébéről

Sport2011.01.13, 20:59

Sokáig az sem volt biztos, hogy elutazik a január 13-án rajtoló férfikézilabda-világbajnokságra Fazekas Nándor, akinek december végén született meg a harmadik fia, a szövetség segítségével azonban elhárult minden akadály, így ott lehet Svédországban. A Veszprém kapusa szerint akár tizenkét csapatnak is lehet esélye a vb megnyerésére, a magyar válogatott pedig akkor lesz igazán jó, amikor élesre fordul a helyzet. Úgy véli, nagy szükség lenne Nagy Lászlóra, de a csapat a júniusi selejtezőn már nélküle is bizonyított.

Svéd sikerrel kezdődött a férfikézi-vb

Archívum2011.01.13, 22:01

A házigazda svéd csapat könnyed győzelmet aratott Chile válogatottja felett a férfikézilabda-világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén.

A férfikézilabda-vb menetrendje

Sport2011.01.28, 22:28

A férfikézilabda-világbajnokságra január 13-30. között Svédországban kerül sor.

Laluska nem lehet ott a férfikézi-vébén

Sport2011.01.12, 17:04

Miután nem jött rendbe kézsérülése, nem lehet ott a csütörtökön kezdődő férfikézilabda-világbajnokságon Laluska Balázs. Az MKB Veszprém jobbátlövője szerdán megpróbálkozott az edzéssel, de nem tudta végigcsinálni a gyakorlást.

A férfikézilabda-válogatott vb-kerete

Archívum2011.01.12, 19:22

A magyar férfikézilabda-válogatott válogatott kerete a 2011. január 13-30. közötti, svédországi világbajnokságra.

Nagy Lászlóval nem tud mit kezdeni a kézilabdaelnök

Sport2011.01.10, 14:50

Csalódásként élte meg a nőikézi-Eb-szereplést Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, aki szerint pótolhatatlan esélyt mulasztott el a csapat az olimpiai részvételt illetően. A héten rajtoló, kvalifikációs férfivébén a legjobb hét közé várja a csapatot, arra viszont nem tudja a választ, az egyeztetések után Nagy László miért nem tagja a válogatottnak. Politikusi babérokra nem tör, de állítja, a szövetségben sincs bebetonozott helye.

Jobb gólkülönbséggel lett tornagyőztes a Mocsai-csapat

Sport2011.01.08, 18:49

Jobb gólkülönbségének köszönhetően megnyerte a gdyniai Újévi-kupát a világbajnokság előtt álló magyar férfikézilabda-válogatott, amely a szombati záró mérkőzésen 31-31-es döntetlent játszott a házigazda lengyel csapattal.

Törő gólja után megrogytak a szlovák kézisek

Sport2011.01.07, 23:23

A jövő héten kezdődő világbajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott 32-27-re nyert Szlovákia ellen az Újévi-kupa pénteki, második fordulójában.

Könnyedén nyert a csehek ellen a férfikézi-válogatott

Sport2011.01.06, 22:36

A jövő héten kezdődő világbajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott 31-24-re nyert a cseh csapat ellen a lengyelországi Újévi-kupa csütörtöki nyitómérkőzésén.

Győzött Algéria ellen a férfikézilabda-válogatott

Archívum2011.01.04, 18:26

A jövő csütörtökön kezdődő olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott 29-22-re legyőzte kedden az algériai csapatot Veszprémben, zárt kapus mérkőzésen. Az első félidő után 13-11-re vezetett Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese.

Iváncsik Gergő lázas, lemarad az Újév-kupáról

Sport2011.01.04, 21:15

Nem gyógyult meg a lázzal bajlódó Iváncsik Gergő, így veszprémi klubtársa, a kapus Liszkai Szilveszter utazik el szerdán a magyar férfikézilabda-válogatottal a lengyelországi Újév-kupára.

Fazekas Nándor utazik a férfikézilabda-vébére

Sport2011.01.03, 14:53

A kapus Fazekas Nándor részt vesz a január 13-án kezdődő, svédországi olimpiai kvalifikációs férfikézilabda-világbajnokságon, ugyanakkor az átlövő Perez Carlos válaszára még várni kell.

Bahrein ellen jól ment a magyar kéziválogatottnak

Archívum2010.12.30, 17:28

A magyar férfikézilabda-válogatott csütörtökön a szintén világbajnoki résztvevő Bahrein ellen kezdte meg felkészülését a januárban sorra kerülő svédországi vb-re.

Még bízik Nagy László vb-szereplésében a kézikapitány

Sport2010.12.14, 14:34

A Magyar Kézilabda Szövetség benevezte a Mocsai Lajos szövetségi kapitány által kijelölt 28 fős férfi válogatott keretet a 2011. január 13. és 30. között, Svédországban rendezendő világbajnokságra. A keretben öt kapus mellett megtalálható Pérez Carlos, illetve Nagy László is.

"Eddig sem voltak nagy problémáink" - tárgyalt a kéziszövetség a játékosokkal

Sport2010.11.09, 18:45

Hasznosnak ítélték a Magyar Kézilabda Szövetség vezetői és a férfi válogatott tagjai azt a tanácskozást, amelyet kedden tartottak a csapat körüli viharok miatt. A százhalombattai megbeszélésen a szövetséget Sinka László elnök és Vass Sándor szakmai alelnök, a játékosokat Fazekas Nándor, Császár Gábor, Laluska Balázs és Iváncsik Gergő képviselte.

Mindenben egyetért Nagy Lászlóval a kéziválogatott

Sport2010.11.04, 19:25

Nyílt levélben álltak ki a válogatottságot továbbra sem vállaló Nagy László mellett a magyar férfikézilabda-válogatott játékosai. "Kivétel nélkül mindenben egyetértünk Nagy László megállapításaival" - írják a játékosok, akik tárgyalni akarnak a kéziszövetséggel a válogatott körülményeinek javítása érdekében.

Napidíj nincs, zsebpénz van - a kéziszövetség válaszolt Nagy László levelére

Sport2010.11.03, 19:01

A prémiumok és egyéb juttatások terén a Magyar Kézilabda Szövetség a hazánkban tekintélyesnek számító 640 millió forintos büdzsével sem tud versenyre kelni tehetősebb országok jobb módú szövetségeivel - olvasható abban a szerdai közleményben, amellyel az MKSZ reagálni kívánt a válogatottbeli szereplést másfél éve nem vállaló Nagy László keddi nyílt levelére.

Lemosta Boszniát a férfikézilabda-válogatott

Sport2010.10.28, 19:54

Az első félidőben még akadozott a játék, a második játékrészben azonban óriási mezőnyfölényt harcolt ki a magyar férfikézilabda-válogatott Bosznia-Hercegovina ellen, s végül 26-17-re győzött a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezősorozat első csoportmérkőzésén. Az együttes vasárnap Észtországban lép pályára.

Nagy László e-mailben üzent: A helyzet változatlan

Sport2010.10.25, 14:12

A Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára szerint Nagy László egy e-mailben jelezte, hogy nem vesz részt a válogatott edzőtáborában, mivel a helyzet változatlan. Nagy azt írta, a szövetségnek a menedzserével kell egyeztetnie, de Nemcsik Balázs szerint ők nem szoktak a menedzserekkel tárgyalni a válogatott játékosok ügyében, úgyhogy patthelyzet állt elő.

Nagy László nem jött haza, kikerült a kézikeretből

Sport2010.10.25, 13:01

Nagy László, a Barcelona átlövője továbbra sem szerepel a magyar férfikézilabda-válogatottban, amely csütörtökön és vasárnap Európa-bajnoki selejtezőt vív, noha a bosnyákok, illetve az észtek elleni mérkőzésre Mocsai Lajos szövetségi kapitány meghívót küldött a légiósnak.

"Nem az a dolgom, hogy büszke legyek a játékosokra" - interjú Mocsai Lajos kézilabdaedzővel

Archívum2010.10.24, 14:28

A válogatottságot régóta lebegtető Nagy Lászlóval nem akar egyeztetni, a magyar kézilabda legnagyobb problémáját pedig az utánpótlás helyzetében látja Mocsai Lajos, a Bajnokok Ligájában remeklő Veszprém és az Eb-selejtezőre készülő férfiválogatott szakvezetője, aki szerint már nincs idő a kísérletezésre, ha ki akarunk jutni a londoni olimpiára.

Lábát törte a kéziválogatott egyik kapusa

Archívum2010.10.21, 22:36

Eltörött Nagy Levente, a Kecskemét SE férfikézilabda-csapat első számú kapusának lába. A válogatott kerettag játékos a kedd délutáni edzésen sérült meg, legalább egy hónapot kell kihagynia. A sérülés miatt a jövő héten új kapust igazolnak a vezetők.

Nagy László is bekerült Mocsai bő keretébe

Archívum2010.09.30, 13:42

Mocsai Lajos, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kijelölte bő, 30 fős keretét az októberi, két Európa-bajnoki selejtezőre.

Izland ellen kezd a férfikézi-válogatott a vb-n

Archívum2010.09.28, 15:12

Az olimpiai ezüstérmes izlandi csapat ellen kezd a magyar férfikézilabda-válogatott a jövő januári, svédországi világbajnokságon. Az ötkarikás kvalifikáció miatt is fontos tornán Mocsai Lajos szövetségi kapitány együttese ezt követően - ugyancsak Norrköpingben - a norvégokkal, majd - immár Linköpingben - a brazilokkal, a japánokkal és az osztrákokkal találkozik.

Hivatalosan is Mocsai Lajos lett a férfikézi-kapitány

Sport2010.08.25, 13:05

Mocsai Lajos, az MKB Veszprém csapatának vezetőedzője lett a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A főállásban a jövőben is a veszprémieknél dolgozó szakember megbízatása 2012. augusztus 31-ig szól. A megállapodás értelmében bármelyik fél 2011. vagy 2012. július 1. és 15. között jogkövetkezmény nélkül felmondhatja a szerződést.

Mocsait megtartanák kézilabda-kapitánynak

Archívum2010.07.28, 16:11

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke felkérte Mocsai Lajost, hogy 2012. augusztus 31-ig vállalja el a férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztét.

Nyerni jön Veszprémbe a szlovén kézicsapat

Archívum2010.06.18, 13:54

A kétgólos hátrány ledolgozható, ám ahhoz maximális fegyelem és korrekt játékvezetés szükséges, állítják egybehangzóan a magyar férfikézilabda-válogatott tagjai a szlovénok elleni világbajnoki selejtező vasárnapi visszavágója előtt. A szlovének magabiztosak, győzni akarnak Veszprémben.

Kétgólos hátrányt küzdött össze a Mocsai-csapat

Sport2010.06.13, 22:04

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-ös vereséget szenvedett vasárnap a szlovén csapattól a világbajnoki selejtezős párharc első, idegenbeli felvonásán. A visszavágóra egy hét múlva Veszprémben kerül sor.

Császár lumbágója okoz fejfájást Mocsainak

Archívum2010.06.11, 11:18

Sorsdöntő világbajnoki selejtezőt vív egymással a magyar és a szlovén férfikézilabda-válogatott a következő két vasárnap. A magyaroknál Császár Gábor játéka kérdéses a június 13-i, ljubljanai mérkőzés előtt, a jövőre Veszprémben szereplő irányító ugyanis lumbágóval küzd.

Kétgólos vereséget szenvedett a Mocsai-csapat

Archívum2010.06.05, 20:08

A világbajnoki selejtező előtt álló magyarférfi kézilabda-válogatott 35-33-ra kikapott a szerb csapattól Nagybecskereken szombaton.

Nem engedték át a szerb határon a magyar kézilabdázót

Archívum2010.06.04, 15:41

A magyar férfikézilabda-válogatott négy tagja nem játszik a szerbek elleni, szombati barátságos mérkőzésen. Perez Carlos, Eklemovics Nikola és Halász Máté pihenőt kapott, míg a Veszprém új átlövője Laluska Balázs személyi igazolvánnyal, útlevél nélkül szeretett volna belépni Szerbiába, ám a határőrök visszafordították.

Nagy László ismét nemet mondott a válogatottságra

Sport2010.06.01, 15:59

A januári Európa-bajnokságot kézsérülésére hivatkozva, a szlovénok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőt gerinc- és derékbántalmai miatt mondta le Nagy László, így a férfikézilabda-válogatott a Barcelona BL-döntős csillaga nélkül vívja meg a páros mérkőzést.

Ezúttal keddig kapott haladékot Nagy László

Archívum2010.06.01, 10:10

Mocsai Lajos legkésőbb keddig várja Nagy László válaszát, hogy számíthat-e a Barcelona átlövőjére a Szlovénia elleni két világbajnoki selejtezőn.

Görögveréssel tornagyőztes a férfikézi-válogatott

Archívum2010.04.18, 13:58

A magyar férfikézilabda-válogatott négy góllal legyőzte a görög együttest vasárnap Miskolcon, így megnyerte a Pannon-kupát.

Kétgólos magyar győzelem a Pannon-kupán

Archívum2010.04.17, 16:14

A magyar férfikézilabda-válogatott két góllal legyőzte a szlovák együttest a Pannon-kupa szombati mérkőzésén, Tiszaújvárosban.

A nemzeti gyász miatt nem jön a lengyel kéziválogatott

Archívum2010.04.14, 10:00

A lengyel nemzeti gyász és az államfő vasárnapi temetése miatt a lengyel férfikézilabda-válogatott nem vesz részt a hétvégi Pannon-kupán.

Trombózis miatt nélkülözi átlövőjét a kéziválogatott

Archívum2010.04.13, 16:22

Krivokapics Milorad mélyvénás trombózis miatt nemcsak a hétvégi Pannon-kupát, de a férfikézilabda-válogatott Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőit is kihagyja. Azt sem lehet még tudni, Nagy László és Pérez Carlos ott lesz-e a júniusi összecsapásokon, ennek ellenére a péntektől vasárnapig tartó négyes torna komoly jelentőséggel bír a felkészülést illetően.

Eb-selejtező: Lazarov keserítheti meg kéziseink életét

Sport2010.04.12, 15:56

A magyar férfikézilabda-válogatott viszonylag könnyű kvalifikációs csoportba került a 2012-es szerbiai Európa-bajnokságra selejtező sorozat hétfői sorsolásán.

Nagy és Pérez nélkül készül a kéziválogatott

Archívum2010.04.08, 15:38

Pérez Carlos és Nagy László sem tagja a jövő heti Pannon-kupára készülő magyar férfikézilabda-válogatott keretének, ugyanakkor Mocsai Tamás ismét meghívót kapott. A 18 fős csapatot csütörtökön jelölte ki Mocsai Lajos szakmai igazgató és Csoknyai István szövetségi kapitány.

Nagy Lászlóra és Mocsai Tamásra is számít a válogatott

Archívum2010.03.23, 16:58

Kialakult a júniusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott felkészülési programja. A csapat április közepén négyes tornán vesz részt, majd júniusban következik a szlovén elleni vb-selejtező. Keret még nincs, de azt már tudni lehet, a szakvezetés számít Nagy László és Mocsai Tamás szereplésére is.

Mocsai szakmai igazgatóként tér vissza a válogatotthoz

Sport2010.02.24, 15:44

Papíron Csoknyai István marad ugyan a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, a szerdai elnökségi ülésen a Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége úgy határozott, az első számú szakmai felelős Mocsai Lajos lesz. A mesteredző szerepvállalásához a veszprémi klub is hozzájárult.

Szlovéniával pótselejtez a kézilabda-válogatott

Sport2010.01.31, 14:25

A magyar férfikézilabda-válogatott Szlovénia legjobbjai ellen vív világbajnoki pótselejtezőt júniusban - derült ki a vasárnapi bécsi sorsoláson. A magyar együttes kezd majd idegenben, a tét a 2011-es svédországi vb.

Nagy László: Sohasem tárgyaltam a spanyolokkal

Sport2010.01.29, 11:28

Csupán klubtársai pedzegették a lehetőséget, ő maga sohasem tárgyalt a Barcelona és a spanyol szövetség vezetőivel esetleges honosítása ügyében, állítja Nagy László, aki úgy véli, ha játszik a válogatottban, az a baj, ha kihagyja az Eb-t, akkor azért kiáltják ki bűnbaknak. A világklasszis kézilabdázó nem szerepelt az ausztriai Európa-bajnokságon, de azt mondja, ha elülnek a hullámok, folytatja a tárgyalásokat a magyar vezetőkkel.

"Kéziválogatott az legyen, aki megdöglik a pályán"

Sport2010.01.25, 19:31

A férfikézilabda-válogatott korábbi kapitánya, Vass Sándor azonnal megválna a jelenlegi keret 30-40 százalékától, miután a csapat várakozásokon alul szerepelve mindössze a 14. helyen zárt az ausztriai Európa-bajnokságon. A kudarcban vélhetően az is közrejátszott, hogy a szakvezetés összekülönbözött a csapat korábbi húzóemberével, Eklemovics Nikolával, hosszú távon pedig nem vezet eredményre, hogy az elmúlt 10-15 évben az utánpótlás-nevelés szerepét a honosítás vette át.

Az olimpiába kerülhet a kézi-Eb-blama

Archívum2010.01.23, 13:54

Nincs ésszerű magyarázat arra, miért játszott borzalmasan gyengén utolsó két csoportmérkőzésén a magyar férfikézilabda-válogatott. Az Európa-bajnokságról három összecsapás után kieső együttes szövetségi kapitánya, Csoknyai István szerint sok minden elveszett ezen az Eb-n, hiszen a gyatra szereplés miatt kiemelt ellenféllel szemben kellene kivívni majd a világbajnoki szereplés jogát. S ha ez nem sikerül, akkor búcsúzhatunk a londoni olimpiától is.

"Remélem, átesünk a melankólián" - interjú a kéziválogatott edzőivel

Sport2010.01.22, 13:27

A spanyolok elleni kudarc után Csehország ellen javítani és győzni kell, állítja egyhangúan Csoknyai István és Vladan Matic, a magyar férfikézilabda-válogatott két edzője. Előbbi keresi a visszaesés okait, de még nem találja, speciális taktikával, új játékos benevezésével készül a továbbjutásra. "Jó esélyünk van a győzelemre", véli Matic, aki szerint elsősorban a csapat fizikai állapotával akadnak problémák.

A legfontosabb meccsen mondott csődöt a kéziválogatott

Sport2010.01.23, 00:29

Csalódást keltve nem jutott be az ausztriai Európa-bajnokság középdöntőjébe, azaz a legjobb 12 közé a magyar férfikézilabda-válogatott, miután a pénteki, sorsdöntő csoportmérkőzésen 33-26-ra kikapott a remek napot kifogó cseh csapattól.

Fazekas: Ez így nem megy

Sport2010.01.21, 15:41

Úgy tűnik, a magyar férfikézilabda-válogatott lemásolja másfél héttel korábbi kupaformáját: az Eb nyitónapján megszerzett pont után csúfos vereséget szenvedett Spanyolországtól. Fazekas Nándor, a csapat kapusa úgy véli, úgy nem lehet kimenni a pályára, hogy csak a 15. perctől akar a csapat kézilabdázni. Sterbik Árpád szerint sérülten is képes lett volna védeni, s nagyon örülne, ha Nagy László a spanyol válogatottban folytatná.

Magyar kézilabdaünnep a boszorkányüstben

Sport2010.01.20, 15:01

Az osztrák sajtó nem győzi kiemelni a magyar szurkolók fantasztikus teljesítményét a férfikézilabda Európa-bajnokságon. A nyitónapon a magyar válogatott meglepetésre 29-29-es döntetlent ért el az olimpiai és világbajnok Franciaország ellen, többek között azért, mert a drukkerek hazai pályát teremtettek az Arena Novában.

Onesta: Győzelmet érdemeltek volna a magyarok

Archívum2010.01.20, 09:55

Még az olimpiai és világbajnok francia férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Claude Onesta is elismerte, Magyarország győzelmet érdemelt volna az Európa-bajnokság nyitómérkőzésén. A 29-29-es eredménnyel Csoknyai István kapitány elégedett volt, az utolsó öt percben elherdált négygólos előnyről csak annyit mondott: "Egyszerűen még nem tanultunk meg nyerni."

Nagy Lászlóval riogattak a spanyolok

Sport2010.01.20, 15:50

Sterbik Árpád sérülése miatt egy kapus áll csupán a spanyol férfikézilabda-válogatott rendelkezésére a szerdai, Magyarország elleni Eb-csoportmérkőzésen, ám a Ciudad Real játékosa nem tartja elképzelhetetlennek, hogy vészhelyzetben így is tudjon segíteni csapatának. Persze lehet, a beugrásáról szóló pletyka csupán rémhír: hétfőn ugyanis még akadt olyan spanyol forrás, amely arra figyelmeztetett, a Nagy László vezette magyar férfikézilabda-válogatott veszélyes lehet. Márpedig a Barcelona csillaga otthon, tévéről nézi az eseményt.

Gálék ellen indul harcba a Grand Slamért a francia kéziválogatott

Sport2010.01.19, 15:51

Sohasem fordult még elő a kézilabdasportban, hogy egy válogatott egymás után begyűjtse a három legnagyobb trófeát. Franciaország a 2008-as olimpiai és a 2009-es világbajnoki aranyérem után az idei kontinensviadalnak is toronymagas esélyese, első lépésként kedden este 20.15-től a magyar férfikézilabda-válogatott lesz az ellenfél.

Egy döntetlen is elég lehet a boldogsághoz a kézi-Eb-n

Archívum2010.01.19, 12:34

Csoknyai István kapitány már annak is örülne, ha a csoportból továbbjutna a magyar férfikézilabda-válogatott a január 19-én rajtoló Európa-bajnokságon. A szövetség előzetesen a középdöntőbe jutást tűzte ki célul, ezt akár egy döntetlennel is teljesítheti az együttes. Ám a felkészülés során a horvátok elleni döntetlen azt bizonyította, szerencsével a merészebb álmok is valóra válhatnak.

17 játékossal utazik az Eb-re a kéziválogatott

Archívum2010.01.16, 16:40

Csoknyai István, a magyar férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 17 játékossal utazik a kedden kezdődő, ausztriai Európa-bajnokságra.

Újabb sérülések sújtják a férfikézi-válogatottat

Archívum2010.01.13, 17:12

Katzirz Dávid és Császár Gábor ugyan várhatóan felépül a kedden rajtoló férfikézilabda Európa-bajnokságra, Iváncsik Tamás és Laluska Balázs sérülése megnehezítheti Csoknyai István szövetségi kapitány dolgát.

Egy félidőt bírt a férfikézi-csapat a lengyelek ellen

Sport2010.01.08, 22:20

Második mérkőzésén vereséget szenvedett Lengyelországtól a magyar férfikézilabda-válogatott a bécsújhelyi felkészülési tornán. A magyar csapat már nem nyerheti meg az Eb előtti felkészülési tornát.

Laluska pontot mentett a vb-ezüstérmes ellen

Sport2010.01.07, 22:05

A magyar férfikézilabda-válogatott döntetlent ért el a vb-második horvát csapat ellen a bécsújhelyi nemzetközi torna csütörtöki nyitómérkőzésén.

A férfikézilabda-Eb menetrendje

Sport2010.01.31, 02:08

Január 19-31. között Ausztria ad otthont a 9. férfikézilabda Európa-bajnokságnak.

Katzirz és Császár még kényszerpihenőn

Archívum2010.01.05, 22:29

Csütörtöktől szombatig rangos Európa-bajnoki felkészülési tornán szerepel a férfikézilabda-válogatott Bécsújhelyen, a január 19-én kezdődő kontinensviadal magyar csoportmérkőzéseinek helyszínén. A négycsapatos viadalon nem léphet pályára a kézműtétjéből gyógyulgató Császár Gábor mellett a lábsérüléssel bajlódó Katzirz Dávid sem.