magyar csapat

címke rss

Már csak a bronzért küzdhetnek kéziseink

Sport2012.08.10, 20:19

Hiába tűnt úgy, hogy a lehető legjobb ellenfelet kapta a magyar férfikézilabda-válogatott, nem tudott mit kezdeni a svédek védekezésével, támadásban pedig döntő pillanatokban vétett hibát, így egy góllal elveszítette az elődöntőt. Szomorkodásra semmi ok, vasárnap még meglehet a bronzérem.

Janics egyből edzeni ment a döntőbe jutás után

Sport2012.08.10, 13:56

A nőknél Douchev-Janics Natasa, a férfiaknál pedig Dudás Miklós bejutott a szombati döntőbe 200 m-en. Vajda Attilának élete legjobb sprintje is csak a B döntőhöz volt elég.

Szabadfogásúként szép az ötödik hely

Archívum2012.08.10, 21:53

Két győzelemmel kezdte a napot, és ezzel éremközelbe került Hatos Gábor, aki végül az elődöntőben és a bronzmeccsen is kikapott, így ötödikként zárt a szabadfogású birkózók 74 kg-os mezőnyében. Hatos sajnálja, hogy a második menet koronghúzása üzbég ellenfelének kedvezett, de büszke arra, hogy szabadfogásúként pontszerző lett.

Gyilkos volt az utolsó kör a magyar hosszútávúszónak

Sport2012.08.10, 19:16

A lökdösődést megúszta, a frissítésre viszont nem igazán volt lehetősége a nagy tempó miatt Gercsák Csabának, aki a 18. helyen végzett 10 kilométeres hosszútávúszásban. Gercsák elégedett, mert a Hyde Parkban jobb időt úszott, mint a tavalyi tesztversenyen, és reméli, hogy Risztov Éva aranyérme után folytatódik a szakág fejlődése.

Nagyon jó a csapat, imádjuk!

Archívum2012.08.10, 23:51

"Ha a védekezés összeáll, rendben lesz" - reménykedtek még a szurkolók a magyar-svéd kézilabda-mérkőzés félidejében, de hiába. Nézze meg, hogyan szorítottak a csapatért Budapesten a fanatikusok!

Janics és Dudás döntős, Hatos a négy között, kikaptak a kézisek - olimpia percről percre

Sport2012.08.10, 23:09

Hatos Gábor a bronzéremért küzd a szabadfogásúak között birkózásban, Dudás Miklós és Janics Natasa is döntőbe jutott K-1-en, Vajda Attila kiesett C-1-en a kajak-kenu 200 méteres számaiban. A magyar kézilabdacsapatnak nem sikerült bejutnia az olimpiai döntőbe, a férfi pólósok a helyosztón sikerrel vették az első akadályt. Atlétikában megrendezik a 4x400-as férfi síkfutás látványos döntőjét.

A magyar sportot csodálják a románok

Sport2012.08.10, 12:23

A román Realitatea című újság példaként állítja a kétszer annyi lakosú, ám eddig csak két aranyat szerző Románia elé a magyarok londoni remeklését.

Risztov Éva harcai

Sport2012.08.10, 09:18

Az óriási elvárások, a drámai összeomlás és makacs talpra állás után Risztov Éva életében minden a helyére került: az ezüstlány címe végleg a múlté, miután elképesztő versenyben olimpiai aranyérmet nyert a 10 km-es úszásban. Hogyan születik újjá egy hosszútávúszó?

Hatos két győzelme és két veresége ötödik helyet ért

Archívum2012.08.10, 21:00

Hatos Gábor elvesztette a bronzmérkőzést a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjában, így ötödik helyen zárt a londoni olimpia pénteki versenynapján.

Risztov a pilótafülkében is megmutatta aranyát

Archívum2012.08.10, 13:55

Risztov Éva hazafelé a repülőgép pilótáival fotózkodott, majd több száz szurkoló köszöntötte a debreceni repülőtéren, illetve később a város főterén, ahová nosztalgiavillamossal érkezett meg a 10 kilométeres úszás olimpiai aranyérmese.

Szabó végigcsinálta a tízpróbát

Archívum2012.08.09, 23:11

A tízpróbázó Szabó Attila a 24. helyen végzett a londoni olimpia atlétikai versenyén.

Megijedt a célban ezüstérmes kajakozónk

Archívum2012.08.09, 14:52

Kulifai Tamás nagyon örül a kajak négyessel 1000 méteren megnyert ezüstéremnek, főképp azért, mert a célba érkezéskor azt hitte, hogy csak a negyedik helyen végzett a hajó.

Merész: Ellopták tőlünk a bronzérmet

Sport2012.08.10, 02:12

Merész András, a nőivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya abban bízik, hogy együtt marad a mostani csapat, amely hosszabbítás után 13-11-re kikapott Ausztráliától a londoni olimpia bronzmeccsén. Merész finoman szólva sem volt elégedett a bíráskodással, és azt is elárulta, a meccs egyik bírója tudott magyarul.

A kis tömzsi lábaim vittek a végén - Risztov Éva utat is építene, ha megkérnék

Sport2012.08.11, 17:19

A visszavonulása előtt már utált lemenni az uszodába, egy telefonhívás azonban mindent megváltoztatott. A csütörtökön olimpiai aranyérmet nyert Risztov Éva nagyon hálás Debrecennek, mert úgy érzi, ott önmaga lehet, egy hétköznapi ember, aki úszik, és visszatért.

Kati néni puszija hajtotta Kammerert

Sport2012.08.09, 22:01

Elégedettek a versenyzők és elégedett Fábiánnék Rozsnyói Katalin is a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kajaknégyes ezüstérmével. Az edző szerint versenyzői kiadtak mindent magukból, teljesítményük pedig bebizonyította, hogy igaza volt a válogatás körüli vitákban.

Risztov Éva beváltotta gyerekkori ígéretét, emberfeletti hajrával lett olimpiai bajnok

Sport2012.08.09, 18:03

Tíz kilométeren szinte végig vezetve óriási győzelmet aratott Risztov Éva, aki csodálatos úszással, elképesztő hajrával lett olimpiai bajnok. Korábban csak ezüstérmekig jutott, 2005-ben csalódottságában visszavonult, két és fél év után kezdte újra, immár hosszútávúszóként. A nehéz pillantokban arra gondolt, hogy gyerekkorában megígérte az édesnyjának, egy napon olimpiai bajnok lesz belőle.  

A mi szégyenünk és gyalázatunk - Janics Natasa elvesztését siratja egy szerb újság

Sport2012.08.11, 17:25

Éles hangvételű írásban ostorozta a szerb sportvezetést a Sportske.net főszerkesztője, Djordje Djokic. Szerinte az a tény, hogy Janics Natasa nem Szerbia, hanem Magyarország színeiben aratja a sikereket, az az ország szégyene és gyalázata.

Kozák csak a célban tudta meg, hogy Oszipenko féltávnál vezetett

Archívum2012.08.09, 12:51

A női K-1 500 méteren második olimpiai bajnoki címét begyűjtő Kozák Danuta semmit sem látott legfőbb riválisából, így azt is csak a célban tudta meg, hogy 250 méternél még jelentős hátrányban volt.

Úgy gondoltam, nyomok egy fúrót - Kozák Danuta a pánikot is legyőzte

Sport2012.08.11, 17:20

Kozák Danuta a négyesben megnyert olimpiai bajnoki cím után hajnalban felkelt, a megszerzett aranyérmen gondolkodott, és csak több óra elteltével jutott eszébe, hogy még egyesben is rajthoz kell állnia. Az 500 méteres verseny indulása előtt pánikba esett, majd csak jó dolgokra gondolt, megnyugodott, a végén pedig lehajrázta a szám címvédőjét. A 25 éves kajakozót mások mellett az [origo] is kérdezte a londoni győzelem után.

Titokzatos lepedő segített Risztovnak

Sport2012.08.09, 21:07

Risztov Éva már egy nappal az olimpiai arany elnyerése után hazautazik, mert otthoni húslevessel és rántott hússal akar ünnepelni.

Kozák megnyerte második aranyérmét, Kovácsék és a négyes ezüstérmes

Sport2012.08.09, 13:45

Kozák Danuta fantasztikus hajrával megverte a címvédő ukrán Oszipenkót, és megszerezte a magyar küldöttség hetedik londoni aranyérmét a kajakegyesek 500 méteres versenyében. Végig dobogós helyen evezve a második helyen ért célba a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta kajaknégyes az 1000 méter döntőjében. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kettős címvédőként szállt harcba 500 méteren, de nem tudta utolérni a bomba formában levő németeket, így ezüstérmes lett.

Ő az én Évikém marad - Risztov anyja szörnyűnek látta az úszóversenyt

Sport2012.08.09, 21:03

Risztov Éva édesanyja meglepetésként érkezett Londonba, ahol élőben láthatta lánya fantasztikus győzelmét a tíz kilométeres úszásban. A versenyt szörnyűnek nevezte, mert aggódott lánya egészségéért, amelyet fontosabbnak tart az olimpiai bajnoki címnél is. Annak idején nagyon örült neki, amikor Risztov abbahagyta az úszást, és most is ugyanezt tanácsolná neki.

Kipukkadt a pólóválogatott

Sport2012.08.09, 07:46

A legutóbbi három olimpiát megnyerő magyar férfipóló-válogatott két vereséggel kezdte a londoni tornát, majd javuló játékot mutatva a harmadik helyen bejutott a nyolc közé, ahol aztán a világbajnoki címvédő olasz csapat 11-9-re legyőzte. Ezzel véget ért egy korszak, hiszen a csapat már legjobb esetben is csak az ötödik helyen végezhet Londonban. Madaras Norbert szerint a csapatot félig, vagy teljesen ki kell cserélni, Kásás Tamás nem pólózik a válogatottban többé, Kemény Dénes pedig nem árult el semmit a saját jövőjéről.

Kovácsék sporttörténelmet írhatnak, Kozák aranyra, Drávuczék éremre hajtanak

Sport2012.08.09, 10:22

A kajakos Kozák Danuta, a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa páros és a férfi kajaknégyes is éremért száll vízre az olimpia csütörtöki napján. A nőivízilabda-válogatott az ausztrálok ellen kapaszkodhat fel a dobogóra, míg Risztov Éva Világ- és Európa-kupa-győztesként a nyíltvízi úszáson próbál meglepetést okozni.

Két csalódás közt csodás sikerek

Sport2012.08.09, 00:44

Vajda 6. helye és a pólósok veresége közt két kajakos arany és az elképesztő Mocsai-csapat. Ez történt szerdán.

Így javíttatta ki Berki gyakorlatát a sportpszichológus

Sport2012.08.09, 18:00

Berki Krisztián a lólengés selejtezőjében hibázott, és csak ötödik helyen jutott be a döntőbe, ahol aztán tökéletes gyakorlattal olimpiai bajnok lett Londonban. Lénárt Ágota sportpszichológus szerint mentális felkészülés nélkül nem lehet odaérni a legjobbak közé.

Éjfélkor kötelező az altató a kéziseknek

Sport2012.08.08, 19:41

Mocsai Lajos szövetségi kapitány szerint a férfiválogatottak mérkőzései közül Izland legyőzése volt a valaha lejátszott egyik legnagyobb csata. A kézisek már reggel érezték, hogy ez az ő napjuk lesz, a 12 ezres  csarnokban pedig elképesztő érzések szabadultak fel bennük. A pihenés most mindennél fontosabb, egy ilyen öldöklő küzdelem után minden óra számít, Mocsainak azonban hajszálpontos terve van a férfias dinamika visszanyerésére.

Nem volt sima út nekem ide eljutni - a sírás kerülgette Fazekas-Zur Krisztinát

Sport2012.08.08, 17:11

Úgy érezte, ez az egyetlen lehetősége, hogy olimpiai bajnok legyen, és most nagyon boldog, hogy sikerült megragadnia. Fazekas-Zur Krisztina három évvel ezelőtt még amerikai színekben versenyzett, végül mégis a magyar kajaknégyes tagjaként nyert aranyérmet Londonban.

Sastin kikapott az Európa-bajnoktól, a vigaszág sem mentette meg

Archívum2012.08.08, 16:11

A világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna kikapott a nők 63 kg-os kategóriájának nyolcaddöntőjében, majd ellenfele veresége miatt a vigaszágon sem folytathatta.

Csak azt csináltuk, amit az edzésen - maradt még tartalék a Dombi, Kökény párosban

Sport2012.08.08, 13:44

Kökény Roland a célba érés után nem volt biztos abban, hogy megnyerték az olimpiát Dombi Rudolffal, edzőjük, Szilárdi Katalin azonban nem érezte szorosnak a befutót. A magyar kajakkettős mindössze öt századdal előzte meg a portugálokat az 1000 méteres döntőben.  

Kovács Katalin: Üdv a klubban, csajok

Sport2012.08.08, 15:16

Kovács Katalin már a rajtnál érezte, hogy a női kajaknégyesnek jó versenye lesz, kétszáz méterrel a vége előtt pedig tudta, hogy már senki nem veheti el tőlük az aranyérmet.

A Manchester Unitednek ajánlgatják Fazekast

Sport2012.08.08, 15:40

Áradoznak az interneten Fazekas Nándor teljesítményéről, a Guardian szerint Premier League-csapatnál köthet ki a nyáron, egy magyar twitterező szerint pedig ő az új Pálinger.

Fazekas teljesen elvarázsolta Andy Murray anyját

Sport2012.08.08, 15:22

A helyszínen nézte meg az Izland elleni szenzációs magyar győzelmet Andy Murray édesanyja, akit teljesen megbabonázott Fazekas Nándor teljesítménye.

A női pólósoknak a keze, a kapitánynak a hangja remegett

Archívum2012.08.08, 00:05

A nőivízilabda-válogatott tagjai és Merész András kapitány is a sok hibában látta a londoni olimpia elődöntőjében a spanyolok ellen elszenvedett vereség okát. Takács Orsolya azt mondta, egy olimpián nem lehet összezuhanni, és a bronzérmet nagyon akarja a csapat, a kapitány pedig már az utolsó időkérésnél is a következő meccsre hívta fel a figyelmet.

Ennyi volt most bennem - Vajda Attila szerint előbb ki kellett volna menni Londonba

Sport2012.08.08, 11:39

Vajda Attila olimpiai bajnoki címvédőként csak a hatodik helyen végzett a kenusok 1000 méteres távján, de nem csalódott. Azt mondta, tiszta a lelkiismerete, de jobb lett volna, ha előbb kimegy Londonba, hogy szokja a körülményeket. 200-on a döntő is nagy bravúr lenne.

Orbán elbukott kalapácsvetésben

Archívum2012.08.08, 15:00

Csaknem egy méterrel maradt el a döntős szinttől a magyar sportolónő.

Két arannyal robbantottak a magyar kajakosok

Sport2012.08.08, 13:47

Már a kajak-kenu döntők első napján két aranyat szereztek a magyarok. A Dombi Rudolf, Kökény Roland páros elképesztően szoros hajrában, öt századdal előzte meg a második portugálokat 1000 méteres kajakban. A Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina női kajaknégyes remekül rajtolt 500 méteren, végig kézben tartva a versenyt, negyedhajóhossznyi előnnyel nyert.

Kilencedikek vagyunk az éremtáblázaton

Sport2012.08.08, 16:35

Négy nappal a londoni olimpia vége előtt kétszer annyi magyar arany van, mint Pekingben összesen.

Véget ért a pólós aranykorszak

Sport2012.08.09, 13:40

A címvédő férfivízilabda-válogatott 11-9-re kikapott az olaszoktól, így nem jutott be a legjobb négy közé a londoni olimpián. Az utolsó három olimpiát zsinórban megnyerő válogatott számára véget ért egy csodálatos korszak.

A legszebbek közé választották a magyar formaruhát

Sport2012.08.08, 16:03

A londoni olimpia megnyitóján látott magyar formaruha bekerült a legszebb kilenc közé a Refinedguy.com című internetes honlap szerint.

A nap sportképe: Zubai beleordított Fazekas állába

Archívum2012.08.08, 15:36

A parádésan védő Fazekas Nándor és a három gólt szerző Zubai Szabolcs önkívületi állapotban ünnepelte a maratoni győzelmet a kézimeccs után. A magyar válogatott a negyeddöntőben kétszeri hosszabbítás után verte 34-33-ra az olimpiai ezüstérmes Izlandot.

Szabó Attila félúton a 27.

Archívum2012.08.08, 23:21

Szabó Attila öt szám után a 27. helyen áll a férfi tízpróbázók között szerda este.

A szobánk jól teljesített - Lőrincz már megnyert ezüstöt emleget

Sport2012.08.08, 19:27

Már nem elvesztett aranyról, hanem megnyert ezüstről beszél Lőrincz Tamás, aki a londoni magyar küldöttség második ezüstérmét nyerte a kötöttfogású birkózók 66 kg-os mezőnyében. Lőrincz elárulta, mi paprikázta fel az elődöntő előtt, és azt is elmondta, nagyon feldobta szobatársa, Módos Péter bronzérme.

Az elődöntőért játszanak a kézisek és a pólósok - a szerdai program

Sport2012.08.08, 07:48

A kenus Vajda Attila 1000 méteren megvédheti címét, a férfikajak-páros és a női négyes is éremért száll vízre, míg a magyar férfivízilabda-, illetve kézilabda-válogatott az elődöntőbe jutásért játszik a londoni olimpia szerdai versenynapján.

Kétségbeesés és fájdalom a pólósok arcán

Archívum2012.08.08, 23:42

A sorozatban három olimpián aranyérmet szerző pólóválogatott szerda este 11-9-re kikapott Olaszországtól. A meccsen egyetlen percre sem volt esély magyar győzelemre, a hajrában az elkeseredés és a tehetetlenség a játékosok arcára volt írva. Kemény Dénes szövetségi kapitány a találkozó után azt mondta: csapata hozta lázba az olaszokat.

Vajda Attila a dobogótól is messze volt

Sport2012.08.08, 11:21

A kenus Vajda Attila címvédőként hatodik lett 1000 méteren a londoni olimpián. A 2011-es világbajnok már az elején nagyon lemaradt, esélye sem volt, hogy az éremért küzdjön.

Egerszegi a kedvence, Dzsudzsákot visszavárja a holland úszókirály

Sport2012.08.07, 22:53

Legyőzte Alexander Popovot, Michael Phelpst és Ian Thorpe-ot, az úszás királykategóriájában, a 100 és 200 méteres gyorsúszásban három olimpiai aranyat nyert. Pieter van den Hoogenband még csak 34 éves, de már csarnokot neveztek el róla Eindhovenben, ahol a magát nagy magyar drukkernek tartó névadó sajnálatára az idén csak harmadik lett Kemény Dénes pólócsapata. Londoni interjú a holland klasszissal, akinek nyolc évig nem tudták megdönteni a világrekordját száz gyorson.

Bemostak egyet Szivós Mártonnak

Sport2012.08.07, 14:30

Nagyon keményen gyepálta egymást Szivós Márton és John Mann a hétfői magyar-amerikai vízilabdameccsen, majd amikor megszereztük a labdát, Mann bevert egyet Szivósnak. Szivós nagyon fegyelmezett volt, zokszó nélkül tűrte az esetet, és körülbelül két másodperc múlva már úszott is fel a támadáshoz.

Berki Krisztián sajnálja Katalin hercegnőt

Sport2012.08.11, 17:24

Berki Krisztián négy éve vb-másodikként nem tudott kijutni az olimpiára, Londonban viszont két brit sportolót megelőzve aranyérmes lett. A 27 éves tornász a 2008-as kudarc és a mostani siker után úgy érzi, hogy nincs olyan gödör, amelyből ne lehetne kimászni, de jól tudja, hogy a sokat javuló Louis Smith miatt neki is anyagerősebb gyakorlatokat kell majd bemutatnia a jövőben. Az aranyért járó pénznél sokkal nagyobb jutalomnak tartja, hogy több millió magyar szurkolónak örömet szerzett a győzelmével.

Lőrincz Tamás a döntőért birkózhat

Sport2012.08.07, 17:42

Lőrincz Tamás elődöntőbe jutott a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában a londoni olimpia keddi versenynapján.