magyar csapat
címke rss- kapcsolódó címkék:
- olimpia
- London 2012
- úszás
- vízilabda
- Cseh László
- legfrissebb
- legrégebbi
Kővágó és Pars nagyot dobott, Powell 9,86-ot futott Budapesten
Asafa Powell 9.86 mp-cel nyerte a férfi 100 méteres síkfutást szombaton a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. A jamaicai az első sprinter, aki Magyarországon 10 mp-en belül ért célba ezen a távon. A 30 ország közel 200 versenyzőjét felvonultató versenyen Kővágó Zoltán 69,50 méterrel, a világ idei legjobbjával diadalmaskodott diszkoszvetésben, Pars Krisztián pedig 79,37 méterrel győzött kalapácsvetésben.
Kis Gergő: Odahaza meg voltunk alázva
Éles hangú nyilatkozatokat adott Kis Gergő, miután a 800 méteres gyorsúszást követően 1500 gyorson is bronzérmet szerzett a sanghaji világbajnokságon. A versenyző szerint ő és az edzője, Farkas András meg volt alázva és félre volt lökve a vb előtt, elmondta, hogy az első bronzérmét többen is fanyalogva fogadták, a négyszáz vegyes gyengébb magyar eredményeihez pedig annyit fűzött hozzá: "aki másnak vermet ás, maga esik bele".
A nap sportképe: döbbenet a magyar úszók arcán
Habár a 400 méteres vegyes úszás eddig a magyarok sikerszámának számított, a sanghaji vébén Cseh László, Jakabos Zsuzsanna és a címvédőként indult Hosszú Katinka sem jutott be a döntőbe. A két magyar úszónő ugyanabban az előfutamban szerepelt, és minden az arcukra volt írva, amikor a verseny után az eredményjelző táblára néztek. Jakabos (jobbra) a tizedik, Hosszú a tizenötödik időt érte el a harminchat fős mezőnyben.
Kis Gergő második bronzát nyerte a vébén, Szun Jang világcsúcsot úszott
Kis Gergő második bronzérmét szerezte a sanghaji világbajnokságon, miután 1500 méteres gyorsúszásban a harmadik helyen végzett. A számot a kínai Szun Jang nyerte, aki 14:34.14 perces új világcsúcsot úszott.
Cseh, Hosszú és Jakabos nélkül rendezik a 400 vegyes döntőit az úszóvébén
Az Európa-bajnok Cseh László, a világbajnoki címvédő Hosszú Katinka és az Eb-bronzérmes Jakabos Zsuzsanna sem jutott be a döntőbe 400 vegyesen a sanghaji úszóvébén, egyedül Verrasztó Dávid vette a sikerrel a délelőtti selejtezőt.
"Nem a parton, a vízben dől el minden" - az úszókapitány szerint nincs Kis-ügy
Egy arany- és három bronzérmet szerzett a magyar úszóválogatott a sanghaji vizes világbajnokságon, a világbajnok Gyurta Dániel és a 200 vegyesen harmadikként végző Cseh László mellett a három országos csúcsot felállító és két bronzot is nyerő Kis Gergő volt a csapat legjobbja. Kiss László szövetségi kapitány szerint Cseh 400 vegyesen mutatott gyengélkedése az asztmája miatt volt, Kis célzását, miszerint háttérbe lenne szorítva, visszautasította.
Csapatarany, Tóth-ezüst és két olimpiai kvóta az öttusa-Eb-n
Tóth Adrienn ezüstérmet nyert, Kovács Sarolta pedig a hetedik helyen végzett az angliai öttusa Európa-bajnokságon, ezzel mindketten olimpiai kvótát szereztek. A Tóth, Kovács, Gyenesei Leila összeállítású válogatott pedig aranyéremmel zárta a vasárnapi napot, megelőzve a német és a francia csapatot.
Lochte Darnyit idézte, Verrasztó hatodik lett 400 vegyesen
Az amerikai Ryan Lochte hatalmas fölénnyel nyerte a 400 méteres vegyes úszást a sanghaji világbajnokságon, Verrasztó Dávid hatodik lett.
"Mindenképpen magunkba kell nézni" - videoriport a pólóválogatott érkezéséről
Hétfőn délelőtt hazaérkezett a sanghaji világbajnokságról a magyar férfivízilabda-válogatott. A csapat [origo]-nak nyilatkozó tagjai csalódottak a negyedik hely miatt, és a játékvezetők helyett inkább a saját játékukban keresik a hibákat. Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a csapat sokszor remekül játszott, és bebizonyította, hogy elérte a legjobb válogatottak szintjét.
"Ő esett bele a saját maga által ásott verembe" - vihart kavartak Kis Gergő bronz utáni szavai
Edzője, Farkas András nem tudja, mire gondolt Kis Gergő, amikor a sanghaji világbajnokságon 1500 méteres gyorsúszásban nyert bronzérme után azt mondta: "otthon meg voltunk alázva, félrelökve, az edzőmmel együtt". Farkas szerint tanítványa felfokozott állapotban, meggondolatlanul nyilatkozott, de furcsállja, hogy tavaly nem kapott publicitást, amikor Kis riválisa, Verrasztó Dávid mutogatott az egyik futam után. Güttler Károly utánpótlás szövetségi kapitány nem érti, Kis miért beszél elnyomásról, szerinte saját magát kéne okolnia, amiért nem tett meg mindent.