Magnolia

címke rss
A Mol visszavásárolta részvényeit a Magnoliától

A Mol visszavásárolta részvényeit a Magnoliától

A Mol bejelentette, hogy a 2016. február 4-én közölt, a Magnolia Ltd-vel kötött swap szerződés alapján gyakorolt vételi opciója mintegy 6 millió darab ”A” sorozatú Mol törzsrészvény vonatkozásában 2016. március 21-én fizikai leszállítással teljesült.

Ezen kerestek több milliót Csányiék

Gazdaság2013.12.27, 14:53

Nemcsak az OTP részvények eladása miatt volt emlékezetes a 2013-as év a tőzsdén, hanem azért is, mert Csányi Sándor és felesége nagyon jó üzletet csinált az OTP-re és a Molra átváltható kötvények megvásárlásával. Közelítő számítások szerint 1,7 milliárd forintra tehető eddig a nem realizált nyereség.

Százmilliókat költött Csányi Mol papírokra

Gazdaság2013.11.28, 17:38

Közel 300 millió forintért vásárolt Mol részvényekre váltható Magnolia kötvényeket dr. Csányi Sándor, a Mol igazgatóságának alelnöke.

Üres zsebbel kullogott haza a Mol-leány

Gazdaság2013.09.12, 10:00

Leszegett fejjel, Magnolia kötvények nélkül kellett tegnap elkullognia a Mol csoporthoz tartozó Emona Investmentnek a reggel meghirdetett aukcióról. Egyetlen Mol részvényekre átváltható kötvényt sem sikerült megvenniük, drágállták ugyanis a tulajdonosok által felkínált árat.

Milliárdokat költ Magnóra a Mol

Gazdaság2013.09.11, 11:29

A Mol-csoporthoz tartozó Emona Investment Kft. 244 millió euró névértékű Magnolia (közkeletű nevén Magnó) kötvény vásárlására tett ajánlatot minimum 83 százalékos árfolyamon. Mivel a tranzakciókra úgynevezett módosított holland aukció keretében kerülhet sor, a Mol a megcélzott mennyiségnél kevesebbet is vásárolhat, akár magasabb árfolyamon is. A jelzett értékekkel számolva mindenesetre 61 milliárd forint hagyhatja el a Mol pénztárcáját, ami bár érezhető összeg még az olajvállalatnak is, az nem fogja érdemben befolyásolni annak likviditási pozícióját. A kamat és osztalékfizetéseken spórolni tud majd a Mol, és később akár egyszeri nyeeresége ...

Milliárdos tételben vett Mol-papírokat Csányi

Gazdaság2013.06.14, 09:58

Elképesztő méretekben vásárolt csütörtökön a Mol részvényeire átváltható Magnolia kötvényekből dr. Csányi Sándor, az olajtársaság alelnöke. Csányi 75 darab (100 ezer eurós névértékű) Magnolia kötvényt vásárolt fel az OTP Bank közreműködésével, 80 százalék körüli árfolyamon. Mindez annyit tesz, hogy jelenlegi devizaárfolyamokkal számolva az OTP elnöke közel 1,8 milliárd forintot költött a Mol-os papírokra. Mivel a megvásárolt mennyiség igencsak tekintélyesnek mondható, a tranzakció mellett nem szabad szó nélkül elmenni, az akár jelzésértékkel is bírhat a többi piaci szereplő számára.

Előző
  • 1
Következő