maglódi vállalkozó eltűnése

címke rss

Egy orgazda állhat a maglódi vállalkozó eltűnési ügye mögött

Kocsilopásokkal kapcsolatos orgazdaság és az azonosítójuk eltüntetése miatt korábban már nyomoztak az ellen a férfi ellen, akit a rendőrök a luxusautók szerelésével foglalkozó Pintér Gyula eltűnésével kapcsolatban vettek őrizetbe a Bors információ szerint.

Az eltűnt maglódi vállalkozó testvére felkészült a legrosszabbra

Itthon2019.07.08, 16:06

Teljesen felemészti a Maglódról nyomtalanul eltűnt vállalkozó, Pintér Gyula nővérét a bizonytalanság. A kétségbeesett nő úgy érzi, elég erős ahhoz, hogy szembenézzen a legrosszabbal is, vagyis azzal, hogy már nem él a testvére, azt azonban már egyre nehezebben bírja elviselni, hogy semmiféle információt nem kap a rendőrségtől – mondta el a nő a Blikknek.

Egy magánnyomozó arról, hogyan lehetne megtalálni az eltűnt vállalkozót

Itthon2019.07.20, 12:42

A maglódi Pintér Gyulának Gyömrőn van műhelye, ahol luxusautókat szerelt és újított fel. A férfi több mint két hónapja eltűnt, azóta nem adott magáról életjelet. Május 10-én elindult a Hummerjével valahova, akkor látták utoljára. A kocsija és a kutyája később előkerült. Az üggyel kapcsolatban egy magánnyomozót kerestünk meg, aki elmondta, hogy milyen módszerekkel kereshetik a férfit, valamint hogy milyen esetben lehet még életben.

Összeroppant az eltűnt maglódi vállalkozó testvére

Itthon2019.09.06, 07:00

A luxusautók szerelésével és felújításával foglalkozó Pintér Gyula május 10-én tűnt el, azóta nem látta senki. A rejtélyes eltűnés miatt a férfi testvére élete romokba dőlt – írja a Blikk.

Megölhették az eltűnt maglódi vállalkozót

Itthon2020.08.20, 14:05

Gyilkosságban való részvételben, vagyis bűnsegédként elkövetett emberöléssel gyanúsítják azt a férfit, akit az eltűnt Pintér Gyula ügyében fogtak el, aztán szabadlábra helyezték - írta meg a Bors. 

Nővére szerint tőrbe csalhatták a maglódi vállalkozót

Itthon2020.08.21, 12:32

Tizenöt hónap telt el azóta, hogy Pintér Gyulának nyoma veszett, a kutyáját pedig megtalálták Szlovákiában. Azóta keresi a nővére az öccsét. Minden szalmaszálba belekapaszkodik, még azt a területet is átfésülte, ahonnan a férfi kutyája előkerült, de hiába. Amikor megtudta, hogy megölhették, kiakadt. Arra gyanakszik, hogy tőrbe csalhatták Gyulát, ezt írja a Bors. 

Nem adja fel a reményt az eltűnt maglódi vállalkozó testvére

Itthon2020.11.16, 10:53

Pintér Gyula több mint egy éve tűnt el, amikor a gyömrői műhelyéből elindult valahova autóval, a kutyája is vele volt. Azóta nem adott magáról életjelet. Az autót valaki visszavitte a maglódi otthonához, Répa nevű vizsláját pedig Szlovákiában találták meg. Testvére, Ildikó mostanra belebetegedett fivére eltűnésébe, de nem adja fel a reményt – írja a Blikk. Legutóbb a férfi házának teraszán ült és két órán át beszélt hozzá.

Előző
  • 1
Következő