Mádl Ferenc

címke rss

"Korrekt, együttmûködõ volt" - politikusok Mádl Ferencrõl

Itthon2011.05.29, 19:22

Vasárnap kora délután elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök. Mádlt több politikus is méltatta, Orbán Viktor a Facebookon fejezte ki részvétét, az MSZP szerint Mádl "az egész magyar nemzet érdekeit" tartotta szem elõtt, Tarlós István pedig azt emelte ki, hogy Mádl éppen a múlt héten lett Budapest díszpolgára. Az [origo]-nak nyilatkozó, Mádl Ferenc elnöksége alatt hivatalban lévõ Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint Mádl "korrekt és együttmûködõ volt", Kovács László egykori külügyminiszter szerint pedig Mádlnak csak árnyalatnyi "nézetkülönbségei" voltak a kormánnyal.

Sólyom és az Ab elnöke sem megy el a nemzeti csúcsra

Itthon2008.10.14, 19:41

Sólyom László köztársasági elnök nem megy el a Gyurcsány Ferenc kormányfõ által kezdeményezett nemzeti csúcsra, amit több szempontból sem tart jó ötletnek. Keddig az Alkotmánybíróság elnöke és Mádl Ferenc volt köztársasági elnök jelezte, hogy nem vesz részt a csúcson. A miniszterelnök szombatra hívta össze a csúcsot, amelyen hatvan egykori és jelenlegi közjogi méltóságnak, szakértõnek kéne dûlõre jutnia a világgazdasági válságra adandó válaszon.

Aggályosnak tartja Horn kitüntetését az államfõ

Itthon2007.06.21, 16:52

A kormányfõ azt javasolja Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából - erõsítette meg a távirati iroda értesülését a kormányszóvivõ. Sólyom László köztársasági elnök Horn '56-os tevékenysége miatt aggályosnak tartja a kinevezést, de a döntéssel megvárja az Alkotmánybíróság ítéletét. Hornt korábban már Medgyessy Péter is kitüntetésre javasolta, Mádl Ferenc akkori államfõ azonban visszautasította a kérést.

Visszaszólt az MSZP Mádl Ferencnek

Itthon2006.09.26, 13:26

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kedd reggel megjelent nyílt levelében lemondásra szólította fel a kormányfõt.  Az MSZP elnökhelyettese, Szekeres Imre kijelentette: nem Mádl Ferenc fogja megmondani, hogy az MSZP mit cselekedjen.

Kampánycsend alatt sem pihennek - friss hírek

Itthon2006.09.26, 13:16

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök kedd reggel megjelent nyílt levelében lemondásra szólította fel a kormányfõt. A Kossuth téri színpadon ugyanakkor a politikai beszédek háttérbe szorultak, hétfõ éjszaka zenészek és szavalók váltották egymást. A mûsor moderátora még korábban bejelentette, hogy a demonstrációt a kampánycsend idejére sem függesztik fel. A nemzetközi érdeklõdés megcsappant a Kossuth téren: hétfõ este már csak két külföldi közvetítõautó állt a téren. Keddre tévépiramist terveznek "nem hazudós" tévékbõl. Kísérje figyelemmel a fejleményeket!

Megalakult a Medgyessy-kormány

Itthon2006.06.01, 15:37

Az Országgyûlés hétfõn Mádl Ferenc köztársasági elnök javaslatára Medgyessy Pétert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét választotta meg kormányfõnek. A döntéssel egyúttal a képviselõk elfogadták az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány programját is. A kormányfõ és a 15 miniszter letette az esküt a parlament elõtt, ezzel megalakult az új kormány.

Elõdjeinél bátrabban beszélt politikáról Sólyom

Itthon2006.01.03, 15:25

Sokakat meglepett Sólyom László köztársasági elnök újévi köszöntõje, amelyben a közelgõ választások kapcsán közvetlenül megszólította nemcsak az állampolgárokat, hanem a pártokat is. Mint az [origo] összehasonlításából kiderül, elõdjeinél valóban merészebben szólt politikáról, bár azért Göncz Árpád sem idegenkedett a közéleti témáktól. Mádl Ferenc viszont öt újévi köszöntõje közül csak az utolsóban hozta szóba a politikát.

Mádl kiköltözésére vár Sólyom

Itthon2005.12.15, 08:04

Egy építkezés elhúzódása miatt még nem tudott kiköltözni az államfõi rezidenciából Mádl Ferenc volt köztárasági elnök. Ezért még Sólyom László jelenlegi államfõ sem tudott beköltözni a Béla Király úti ingatlanba - írja a Népszabadság.

Alkotmányellenes az új felsõoktatási törvény

Itthon2005.10.25, 16:16

Alkotmányellenes az új felsõoktatási törvény több pontja az Alkotmánybíróság keddi döntése szerint. A május 23-án elfogadott jogszabályt Mádl Ferenc korábbi államfõ küldte meg véleményezésre a testületnek, mivel úgy látta, az több ponton is ellentétes az alaptörvénnyel. Az oktatási minisztérim úgy véli: az alkotmányossági kifogások nem érintik a törvény legfontosabb elveit, a bolognai típusú képzésre való áttérés nem áll le.

Kiutasíthatják a kamerákat a próbafülkékbõl

Itthon2005.10.03, 19:21

Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfõi határozatában alkotmányellenesnek találta a vagyonvédelemrõl szóló törvény több pontját. Az Ab azt kifogásolta, hogy a törvény lehetõvé tette volna, hogy olyan helyeken is használjanak kamerát, mint például a próbafülkék vagy a mosdók. Az Ab szerint az intim helyzetben történõ megfigyelés sérti az emberi méltóságot. A jogszabály miatt még Mádl Ferenc köztársasági elnök fordult a taláros testülethez.

A Béla király útra költözik Sólyom László

Itthon2005.09.07, 16:00

Elõdjei rezidenciájába, a Béla király útra költözik Sólyom László államfõ. Az azonban még nem dõlt el, hogy mikor költözhet be új otthonába a köztársasági elnök. A beköltözés dátuma függ attól, hogy Mádl Ferenc, aki új otthona felújításának befejezésére vár, mikor költözik ki a rezidenciából.

Sólyomé lehet a Béla király úti rezidencia

Itthon2005.08.26, 07:42

Buda legértékesebb ingatlana, a Béla király úti állami rezidencia - ahol jelenleg már csak Mádl Ferenc lakik - ismét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésébe kerülhet, mert az MFB visszalép a vásárlástól. A Népszabadság úgy tudja, hogy az új államfõ is odaköltözik.

Péntektõl Sólyom László az államfõ

Itthon2005.08.05, 17:07

Pénteken új államfõt avatnak Magyarországon: Sólyom László váltja Mádl Ferencet. Az új köztársasági elnök, aki magát elkötelezett Európa-pártinak tartja, az egyik legnagyobb társadalmi problémának a szegénységet nevezte. Egy interjújában azt is kifejtette, hogy a közvéleménytõl is független kíván maradni, még ha emiatt nem is lesz népszerû.

Mádl álma nem teljesült

Itthon2005.08.04, 13:24

Az elnöki tisztrõl leköszönõ Mádl Ferenc egyszer sem tévedett: ha egy törvényt az Alkotmánybíróságnak elküldött, akkor az legalább részben biztosan megsértette az alaptörvényt. Visszafogott elnök volt, aki kerülte a feltûnést és a konfliktusokat, bár óvatosan többször is méltatlankodott Medgyessy Péter volt kormányfõ vagy a baloldali koalíció mûködése miatt. Sok energiát fektetett a határon túli magyarok kettõs állampolgárságának ügyébe, de erõfeszítései kudarcot vallottak. Pedig ez volt az egyetlen ügy, amelyben éveken át kezdeményezõként lépett fel.

Megjavultaknak nem kegyelmeznek az elnökök

Itthon2005.08.04, 08:55

Ritkán élnek kegyelmi jogukkal a köztársasági elnökök. A pénteken távozó Mádl Ferenc 150 esetben adott kegyelmet, ami kevesebb mint a kérelmek három százaléka. A börtön- vagy fogházbüntetés alól általában csak egészségügyi, családi okra hivatkozva mentesít az elnök - írja a Népszabadság. Nem sok esélyük van viszont azoknak, akik azzal próbálkoznak: idõközben megjavultak.

Nincs rezidenciája az új köztársasági elnöknek

Itthon2005.08.03, 07:42

Sólyom László augusztus 5-én hivatalba lépõ köztársasági elnöknek nincs rezidenciája. A Béla király úti épületegyüttest az elõzõ ciklus végén eladták azzal a kikötéssel, hogy Mádl Ferenc még használhatja hivatali ideje alatt - írja a Népszabadság.

Már Sólyom dönt Zalatnayról

Itthon2005.07.28, 08:22

A Népszabadság értesülése szerint Mádl Ferenc államfõ új orvos szakértõi vizsgálatot tart szükségesnek Zalatnay Sarolta kegyelmi kérvényének elbírálásához. Így valószínû, hogy a várakozásokkal ellentétben Mádl Ferenc már nem dönt Zalatnay ügyében.

Kezdõdik a balatoni hal és bor ünnepe

[origo] utazás2005.07.27, 12:44

A balatoni hal és bor ünnepét július 28-30. között harmadik éve rendezik meg Balatonfüreden és Csopakon; idén is Mádl Ferenc köztársasági elnök nyitja meg a rendezvényt a füredi új kongresszusi központban, csütörtökön 18 óra 30 perckor - tájékoztatott a rendezõ balatonfüredi Polgári Szalon Egyesület képviselõje.

Szonda: Mádl magasan veri a mezõnyt

Itthon2005.07.05, 07:30

11 pontos elõnnyel Mádl Ferenc távozó államfõ vezeti a politikusok népszerûségi listáját - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. A lap szerint az államfõválasztással kapcsolatos történések senkinek nem hoztak elõnyt, Szili Katalin népszerûsége például 3 ponttal esett.

Mádl nem írta alá a kisebbségi választást

Itthon2005.06.22, 07:00

Mádl Ferenc köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult a kisebbségi választásról szóló törvénnyel. Az elnök szerint nem tûnik alkotmányosnak, hogy a legtöbb szavazatot kapó kisebbségi képviselõ a települési önkormányzatnak is tagja lesz.

Mádl szerint alkotmányellenes az ügynöktörvény

Itthon2005.06.14, 16:32

Az Alkotmánybírósághoz küldte az államfõ az ügynöktörvényt, mivel egyes rendelkezései álláspontja szerint alkotmányellenesek. Mádl Ferenc szerint a módosítás megfelelõ alkotmányos indokok nélkül korlátozza az ügynökök személyes adatainak védelmét. Az ügynökkérdés rendezése így még tovább húzódhat.

Sólyom László a köztársasági elnök

Mindentudás egyeteme2005.06.10, 08:13

A Mindentudás Egyeteme május 23-i elõadóját, Sólyom Lászlót választotta meg köztársasági elnöknek a Parlament. Elõadónk augusztus 5-én veszi át a tisztséget a leköszönõ Mádl Ferenctõl.  

Nem írta alá Mádl az új felsõoktatási törvényt

Itthon2005.06.01, 10:17

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá az új felsõoktatási törvényt. Mádl véleményezésre az Alkotmánybírósághoz küldte az új törvényt, mert szerinte a törvény több pontja is ellentétes az alkotmánnyal.  

Kudarcba fulladt az egyeztetés az államfõjelöltrõl

Itthon2005.05.24, 17:43

Hiába tárgyalt kedden a négy parlamenti párt a június 6-7-i államfõválasztásról, semmirõl sem sikerült megegyezni. Az MSZP ragaszkodik Szili Katalinhoz, a Fidesz azt javasolta, a négy párt kérje fel Mádl Ferencet. Az MDF Sólyom Lászlót jelölné.

A Fidesz hétfõn dönt államfõjelöltjérõl

Itthon2005.05.24, 20:30

Miután a jelenlegi államfõ újabb jelölése meghiúsult, a Fidesz-frakció hétfõn fog dönteni saját köztársaságielnök-jelöltjérõl - jelentette be kedden Orbán Viktor.

Mádl áll az élen a Fidesz-szavazáson

Itthon2005.05.22, 18:01

Tovább nõtt Mádl Ferenc elõnye azon a szimpátiaszavazáson, amit a Fidesz szervezett a köztársasági elnök jelölés alkalmából. A szavazatokat hétfõig számolják össze, és utána mondja meg a párt, hogy kit jelölnek majd a parlamentben. Mádl már korábban jelezte, hogy nem készül újabb ciklusra.

Pénteken zárul a Fidesz szimpátiaszavazása

Itthon2005.05.20, 10:28

Pénteken zárja le a Fidesz a köztársaságielnök-jelölés kapcsán meghirdetett szimpátiaszavazását. A szavazáson Mádl Ferencre, Sólyom Lászlóra, Szili Katalinra, Glatz Ferencre és Gombár Csabára lehetett voksolni.

Mádlt marasztalnák a fideszesek

Itthon2005.05.09, 13:45

A Fidesz szimpátiaszavazásán Mádl Ferenc, a nyáron leköszönõ köztársasági elnök vezet. A párt arról kérdezi az embereket, hogy kit akarnak köztársasági elnöknek. Mádl mögött alig lemaradva Sólyom László áll a második helyen.

Mádl köszöntötte a 80 éves Buzánszkyt

Sport2005.05.02, 20:44

Mádl Ferenc köztársasági elnök levélben köszöntötte a magyar labdarúgás élõ legendáját, a 80. születésnapját szerdán ünneplõ Buzánszky Jenõt. Az államfõ kiemelte, a kiváló védõ egész pályafutásával példát mutatott arra, hogy a "tisztességgel és erõs akarattal végzett munka kivételes sikerhez segítheti a tehetséget".

Csökken a politikusok népszerûsége

Itthon2005.05.02, 07:46

Több politikusnak is csökkent a népszerûsége: Dávid Ibolya pozíciója folyamatosan gyengül, de vesztett népszerûségébõl Gyurcsány Ferenc, Magyar Bálint és Herényi Károly is - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Szili Katalin viszont népszerûbb lett, Mádl Ferenc után a második a listán.

Egy százalék esélye sincs Zalatnaynak

Itthon2005.04.12, 08:41

Zalatnay Sarolta, akinek ügyében hétfõn nyújtották be a kegyelmi kérvényt Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, "egyfolytában a kegyelemért imádkozik". Cininek kicsi az esélye a sikerre, Magyarországon ugyanis az évente benyújtott ezernél több kegyelmi kérvény több mint 99 százalékát elutasítják. A kérelemben információink szerint elsõsorban az énekesnõ korára és betegségére hivatkoznak. 

Tizenöt oldalon kér kegyelmet Mádltõl Zalatnay

Itthon2005.04.10, 14:55

Elkészült Zalatnay Sarolta énekesnõ 15 oldalas kegyelmi kérelme, amelyet hétfõn nyújtanak be az illetékes bírósághoz. A csalás miatt 3 év börtönre ítélt Zalatnay többek között azt kéri Mádl Ferenc köztársasági elnöktõl, hogy daganatos megbetegedésére hivatkozva mentse fel a börtönbüntetés elól. Védõje ugyanakkor emlékeztetett, hogy a kérelmek alig 1 százaléka eredményes.

Zalatnay kegyelmet kér Mádltól

Itthon2005.03.23, 07:09

Kegyelmi kérvényt nyújt be Zalatnay Sarolta és ügyvédje Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz. A kérvényt elsõ sorban arra alapozzák, hogy az énekesnõ egészségi állapota jelentõsen romlott a börtönben - közölte a Blikkel Zalatnay ügyvédje.

Kitüntetés-átadás a Nemzeti Sporthivatalban

Sport2005.03.16, 12:57

A sport világában dolgozók közül heten vehették át szerdán a Nemzeti Sporthivatalban (NSH) azokat a magas kitüntetéseket, amelyeket március 15-e alkalmából adományozott Mádl Ferenc köztársasági elnök.

Az állami kitüntetettek között a ME számos elõadója

Mindentudás egyeteme2005.03.16, 18:02

2005. március 15-én rangos állami kitüntetéseket adott át Mádl Ferenc köztársasági elnök a hazai tudományos és mûvészeti élet jeleseinek. Köztük a Mindentudás Egyeteme számos elõadójának.

Az államfõ kinevezte a Monetáris Tanács új tagjait

Gazdaság2005.02.25, 17:31

Pénteken Mádl Ferenc köztársasági elnök kinevezte a Monetáris Tanács négy új, a kormányfõ által jelölt tagját - közölte Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófõnöke a távirati iroda tudósítsa szerint. A testület tagja így Bánfi Tamás, Csáki Csaba, Bihari Péter és Neményi Judit.

Elakadt a Monetáris Tanács-tagok kinevezésének folyamata

Archívum2005.02.18, 16:08

Nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalba a Monetáris Tanács új tagjainak kinevezéséhez szükséges komplett elõterjesztés. Mádl Ferenc köztársasági elnöknek kell kineveznie a tagokat, ezt azonban csak akkor teheti meg, ha az elõterjesztés teljes terjedelmében a rendelkezésére áll.

Beiktatták az új ukrán államfõt

Nagyvilág2005.01.23, 14:53

Letette a hivatali esküt vasárnap Viktor Juscsenko, Ukrajna új államfõje. A parlament képviselõi mellett az eskütételen jelen volt mintegy 60 állam vezetõ képviselõje, köztük Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke is. Juscsenko és hívei közel három hónapig küzdöttek, hogy kiüssék pozíciójából a korábbi államfõ és Putyin orosz elnök kedveltjét, akinek majdnem sikerült elcsalnia a választásokat.

Mádl megkegyelmezett Simek Kittinek

Itthon2005.01.19, 17:02

Felfüggesztette Simek Kitti börtönbüntetésének végrehajtását a köztársasági elnök az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Így nem kell börtönbe vonulnia a nevelõapja meggyilkolásáért 2 év 2 hónap börtönre ítélt lánynak. A lány ügyvédje még tavaly õsszel fordult kegyelmi kérvénnyel Mádl Ferenchez.

Több örömöt remél jövõre Mádl

Itthon2005.01.01, 00:25

Örömbõl többet, bajból kevesebbet kívánt az országnak 2005-re Mádl Ferenc újévi köszöntõjében. A köztársasági elnök "szabadító fordulatnak" értékelte Magyarország áprilisi uniós csatlakozását. Az államfõ hitet tett amellett, hogy 2005-ben növekedni fog az összetartozás tudata a magyar társadalomban.

Mádl visszaküldte a közbeszerzési törvénymódosítást

Itthon2004.12.27, 17:41

Mádl Ferenc államfõ hétfõn megfontolásra visszaküldte a közbeszerzési törvény módosítását az Országgyûlésnek. Az államfõ szerint ugyanis a törvény ellentétes az európai közösség jogával. Emiatt szerinte szerzõdésszegéssel vádolhatják Magyarországot, és eleshetünk EU-s támogatásoktól is.

Egyre népszerûtlenebbek a politikusok

Itthon2004.12.20, 08:25

A rendszerváltás óta 2004-ben voltak a legnépszerûtlenebbek a politikusok - derül ki a Szonda Ipsos összesített közvélemény-kutatásaiból. Az év legkedveltebb politikusai Mádl Ferenc és Dávid Ibolya voltak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sokat javított népszerûségén, Demszky Gábor pedig visszaesett a listán.

Buzánszky Jenõt kitüntették

Archívum2004.12.14, 23:14

A Nemzetközi Gyermekmentõ Szolgálat becsületrendjével tüntette ki Mádl Ferenc köztársasági elnök a szervezetnek a Vígszínházban kedd este tartott jótékonysági karácsonyi estje alkalmából Buzánszky Jenõ egykori labdarúgót, a gyermekmentõ szolgálat sportbizottságának elnökét.

Még mindig vitás a magyar-szlovák viszonyban Bõs

Itthon2004.12.14, 21:11

Továbbra is vitás kérdés a magyar-szlovák kapcsolatban a bõsi vízierõmû. Ezt Mádl Ferenc köztársasági elnök, és Eduard Kukan szlovák külügyminiszter állapította meg mai találkozójukon. A találkozón ugyanakkor egyet értettek abban, hogy a két ország kapcsolatai egyébként rendezettek. Mádl és Kukan megegyezett abban, hogy a határ menti régiók együttmûködésének fejlesztésére van szükség.

Törvényjavaslatot sürget Mádl a nemzeti egységért

Itthon2004.12.06, 17:30

A köztársasági elnök felkérte a parlamenti pártokat, hogy dolgozzanak ki a nemzet egysége érdekében törvényjavaslatot. Mádl Ferenc Szili Katalin házelnöknek írt hétfõn levelet az ügyben.

Szonda: egyre nõ Mádl elõnye

Itthon2004.11.29, 09:09

Mind nagyobb Mádl Ferenc elõnye a politikusok népszerûségi rangsorának élén. A köztársasági elnöktõl leszakadt a korábban vele szinte fej-fej mellett lévõ Dávid Ibolya. Dobogós helyen áll Göncz Kinga esélyegyenlõségi miniszter, akit egy ponttal leszakadva követ Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.

Mádl visszaküldte a jegybanktörvényt

Gazdaság2004.11.29, 17:45

Mádl Ferenc megfontolásra visszaküldte az Országgyûlésnek a jegybanktörvény módosítását - közölte hétfõn az MTI-vel a Köztársasági Elnöki Hivatal. Korábban Draskovics Tibort az ügyben fogadta az államfõ, a pénzügyminiszter akkor is közölte: szerinte a jelenlegi törvény túlzott szakmai egyöntetûséghez vezet, és példátlan az Európai Unióban.

Mádlt gyõzködte Draskovics a jegybanktörvényrõl

Archívum2004.11.25, 13:51

A jegybanktörvény módosítása eleget tesz az alkotmány elõírásainak és összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével - ismertette Mádl Ferenc államfõvel a kormány álláspontját a jegybanktörvény módosításáról Draskovics Tibor pénzügyminiszter. A köztársasági elnöknek 5 napja van eldönteni, hogy aláírja-e a jogszabályt.

Elõzõ
Következõ