Madeleine McCann

címke rss

Kiderült, itt látták Madeleine McCannt az eltűnése után

Life.hu2020.06.08, 08:48

Egyre több új információ lát napvilágot a 2007-ben eltűnt német kislány Madeleine McCann ügyében. A nemi erőszakért már elítélt Christian Brücknert gyanúsítják a kislány elrablásáért, aki más gyerekek eltűnéséért is felelhet.

Azt sejtik, Madeleine McCann gyilkosa két másik gyerekkel is végzett

Life.hu2020.06.06, 07:49

A jelek szerint nem Madeleine volt az egyetlen, akit elnyelt a föld.

Egy másik kislányt is megölhetett a Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsított pedofil

Nagyvilág2020.06.05, 20:53

Alig néhány hete volt a 13. évfordulója annak, hogy a brit kislány, Madeleine McCann eltűnt abból a portugáliai nyaralóból, ahol szüleivel lakott. Az ügyben azóta időnként előrelépésről írtak a brit lapok,  de végül egyetlen nyom sem vezetett eredményére. Egészen mostanáig. A német ügyészség ugyanis állítja, egy sokszorosan büntetett pedofil rabolhatta el a kislányt, sőt, meg is ölte. Úgy tűnik, az az ismerőse fordult a rendőrökhöz, akinek eldicsekedett a rémtettével. Azt is gyanítják a német rendőrök, hogy a több szexuális bűncselekmény miatt elítélt férfi még legalább egy kislányt megölt. A most 43 éves pedofil után az ötéves szássz-anhalti ...

Hamarosan szabadul Madeleine McCann esetleges gyilkosa

Life.hu2020.06.05, 10:18

Már csak pár nap, és szabadlábra helyezik azt a Christian Bruecknert, akit Madeleine McCann meggyilkolásával is vádolnak. 

Hátborzongató dolgok derültek ki Madeleine McCann állítólagos elrablójáról

Life.hu2020.06.05, 08:38

Döbbenetes dolgok derültek ki arról a Christian Bruecknerről, akit Madeleine McCann elrablásával is vádolnak. 

Kegyetlen bűnöző a Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsított férfi

Nagyvilág2020.06.05, 10:44

Büntetett előéletű az a német férfi, aki jelenleg az első számú gyanúsítottja a Madeleine McCann-ügynek. A 43 éves férfinek eddig 17-szer kellett bíróság elé állnia, többek közt testi sértés, gyerekek szexuális bántalmazása, ittas vezetés, lopás és kábítószer-birtoklás miatt.

Német rendőrség: Madeleine McCann-t megölték

Itthon2020.06.04, 21:05

Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsítják a 2007-ben eltűnt brit kislány ügyének új szereplőjét a német illetékesek mai tájékoztatása szerint. A német férfi ellen gyilkosság gyanújával indult nyomozás, amelynek alapján mindenki előtt világos lehet, hogy "abból indulunk ki, hogy a kislány halott" - mondta a braunschweigi ügyészség szóvivője német hírportálokon idézett sajtónyilatkozatában.

Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsítják az eltűnt brit kislány ügyének új szereplőjét

Life.hu2020.06.04, 14:31

Talán pont kerülthet Madeleine McCann eltűnésének a végére. Az ügy új gyanúsítottjával szemben ugyanis a kislány meggyilkolása miatt indult nyomozás, vagyis abból indulnak ki, hogy a gyermek már nem él.

13 év után új gyanúsított van Madelenie McCann ügyében - egy telefonos azonosítás buktatta le a férfit

Life.hu2020.06.04, 06:27

2007 nyarán tűnt el Portugáliában egy szállodai szobából Maddie McCann, míg szülei egy társasággal a bárban vacsoráztak. A kislány 4 éves volt akkor, azóta sincs hír a hollétéről. 13 év után új gyanúsított van az ügyben.

Megtalálhatták Madeleine McCann elrablóját

Nagyvilág2020.06.03, 22:53

A Scotland Yard szerda esti, londoni bejelentése szerint nagy jelentőségű új nyomozati szálra bukkantak a 13 éve Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyében.