macséta

címke rss
Bozótvágóval támadtak meg egy embert Kecskeméten

Bozótvágóval támadtak meg egy embert Kecskeméten

Felfegyverkezve elkövetett rablással és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak egy férfit, aki rátámadt egy emberre Kecskeméten, az utcán. Ököllel és macsétével is megsebezte, hogy elvehesse tőle az összes pénzét, ami háromezer forint volt.

A szekszárdi bíróságon is megverte áldozatát egy ikerpár

Itthon2022.09.22, 12:00

Egy ikerpár a szekszárdi bíróságon, a tárgyalás közben esett neki egy ügy sértettjének kedden. Annak a férfinak, akit már korábban is zaklattak, pont ezért indult ellenük eljárás, ezért voltak ott. De ott, a bíróságon sem tudták visszafogni magukat. Az egyiküket végül megbilincselve vitték el. A fivér sem tétlenkedett, ő hazament egy macsétáért, és azzal indult a korábbi, és jelenlegi áldozatuk otthonához.

Macsétával ölte meg kis híján ismerősét egy férfi Alsózsolcán

Itthon2021.08.12, 16:17

A férfi tavaly májusban sétált Alsózsolcán több családtagjával, amikor összetalálkozott egy haragosával. Vitatkozni kezdtek, mire a másik férfi, aki részeg volt, hirtelen ököllel arcon ütötte. Erre a családjával érkező férfi védekezésképpen visszaütött, ebből pedig verekedés alakult ki, amelyből majdnem tragédia lett.

Macsétával mészároltak le egy óbecsei idős férfit

Nagyvilág2020.05.05, 15:47

Szörnyű látvány fogadta vasárnap este a vajdasági Óbecsére riasztott szerbiai rendőröket. Az egyik családi házban egy bozótvágóval megölt idős férfit, és annak súlyosan megsebesített feleségére találtak a járőrök - számolt be a gyilkosságról a vajdasági Magyar Szó hírportál.

Rivális bandák estek egymásnak Nyíregyházán

Itthon2019.08.28, 15:51

A felszabadult fesztiválhangulat véres verekedésbe torkollott Nyíregyházán. Több fős bandák ugrottak egymásnak a belváros nyílt utcáján, amelynek súlyos sérülés lett a vége – írja a Blikk.

Fejlevágással fenyegetőzött a macsétás, mezőcsáti támadó

Itthon2019.05.21, 12:39

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 65 éves férfi ellen előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet, magánlaksértés és rongálás miatt.

Egy bozótvágóval a fejében sétált be a kórházba - videó

Nagyvilág2018.05.26, 08:55

Egy méretes bozótvágót állítottak egy brazil rab fejébe. Az orvosok is megdöbbentek azon, hogy a férfi a saját lábán érkezett be a kórházba.

Elkapták a macsétás gyilkos bohócot

Nagyvilág2017.07.27, 11:47

A bohóc prankek nagy korszaka még nem áldozott le, ezt is bizonyítja a macsétás bohóc lidérces esete az amerikai Maine-ben. A bohócot letartóztatták és most börtönben van. 

Előző
  • 1
Következő