Macron

címke rss

Megint elszabadult az erőszak a párizsi utcákon

Nagyvilág2019.03.16, 18:22

Négy hónappal a sárgamellényes mozgalom létrejöttét követően, március 16-án is utcára vonultak az Emmanuel Macron elnökkel elégedetlen emberek. A Le Figarón megjelent beszámoló szerint még mindig minimum 7-8000 ezer ember van kint a párizsi utcákon, akik Macron lemondását követelik, és ezek közül 1500-an erőszakosak. Ráadásul szélsőbaloldali anarchisták és bűnözők is keverednek közéjük, néhány hete radikális muszlim bűnözők is - ők egy zsidó származású, nagy filozófust akartak meglincselni. Több boltot és éttermet kiraboltak, többek közt Párizs egyik leghíresebb éttermét, a Le Fouquet's-t is feldúlták a feldühödött tüntetők. Emellettt ...

Sérültek Nagy Menete: tízezrek tüntettek Macron és a rendőri brutalitás ellen Párizsban

Nagyvilág2019.02.02, 19:25

Ma már tizenkettedik hete tartanak a francia tüntetések. A mai alkalomnak, ahogy azt már korábban megírtuk a Sebesültek nagy menete címet adták, és az volt a célja, hogy a gumilövedékek használatát tiltsák be. Azért ezt a tematikát adták a tüntetők, mivel a múlt héten, olyan mértékben elfajult a rendőrök által alkalmazott erőszak, hogy a sárgamellényesek egyik vezérének, Jérôme Rodrigues-nek kilőtték a fél szemét. Ami teljesen felháborította a közvéleményt Franciaországban és világszerte is. A sárgamellényesek korábban azt közölték, hogy 15 ember is megvakult már a rendőri brutalitás következtében az elmúlt hetekben. 

Így ünnepelte a tömeg a sárgamellényesek kilőtt szemű vezetőjét - videó

Nagyvilág2019.02.02, 16:23

A tizenkettedik hete tartó szombati sárgamellényes Macron-ellenes tüntetésen, az összegyűlt tömeg hosszan ünnepelte a múlt héten Macron rendőrei által gumilövedékkel kilőtt szemű vezetőjét, Jérôme Rodrigues-t. A mai megmozdulásnak a Sebesültek nagy menete címet adták, és az volt a célja, hogy a gumilövedékek használatát tiltsák be - számolt be az esetről a Le Figaro.

Már reggel könnygázt vetettek be a rendőrök Párizsban - videó

Nagyvilág2018.12.08, 11:04

Nem kegyelmeznek Macron rendőrei, már délelőtt könnygázzal akarják megtörni a Macron ellen demonstráló tömeget. A lenti videó tanúsága szerint többen rosszul lettek a könnygáztól. Az esetre az Arsène Houssaye utcában került sor Párizsban.

Polgárháborúra készül Macron: harckocsikat küld az utcára

Nagyvilág2018.12.07, 11:30

Harckocsikat vethetnek be szombaton Franciaországban, a sárgamellényesek tüntetésén a francia hatóságok. A csendőrség hivatalos lapjában megjelent információk szerint tizenöt harckocsit készítenek elő a folytatódó tüntetések feloszlatására, amennyiben máshogy nem tudják kezelni a helyzetet a rendőrök. A hetek óta tartó sárgamellényes tüntetés Emmanuel Macron dilettáns gazdaságpolitikája miatt robbant ki. A francia lakosság elsöprő többsége támogatja a tiltakozókat, Macron népszerűségi indexe pedig rekordmélységben van. Szombaton annak ellenére várható minden eddiginél nagyobb tüntetés, hogy Macron megfutamodott: a héten kénytelen voolt ...

Folytatódik a francia lázadás Macron ellen - videó

Itthon2018.12.01, 21:42

Folytatódik a sárgamellényesek két hete kezdődött lázadása Franciaországban Emmanuel Macron ellen. Az interneten szerveződött civil mozgalom a francia elnök dilettáns gazdaságpolitikája és megszorító intézkedései ellen tiltakozik. Ahogy azt megírtuk, Macron hibás döntései olyan társadalmi rétegeket hoztak össze, akik eddig soha nem mentek egyszerre az utcára. 

Nevetségessé tette Donald Trump a nacionalizmust bíráló Macront

Nagyvilág2018.11.13, 19:44

Donald Trump amerikai elnök "finoman" emlékeztette Emmanuel Macron francia államfőt a második világháború alakulására - írja cikkében a 888.hu

Az álhírgyáros hvg-s propagandisták esete a gyáva Macronnal

Itthon2018.10.27, 07:38

Szauer Péter hazugságon rendszeresen lebukó álhírgyáros hvg-je nem hazudtolta meg magát, és újfent megmutatta, hogy még mindig lázba hozza őket, ha egy külföldi politikussal közösen szidhatják saját hazájukat és a miniszterelnököt. Persze csak akkor, ha utóbbi jobboldali. Történt ugyanis, hogy a fenti, magát függetlennek hazudó, valójában az európai és hazai baloldalt maximálisan kiszolgáló sorosista hírportál készített egy "interjút" a liberálisok utolsó reménységét jelentő francia elnökkel, Emmanuel Macronnal. Bár a HVG minden tőle telhetőt megtett, hogy hazánkat és Orbán Viktor miniszterelnököt gyalázó mondatokat szedjen ki a fraancia ...

Unokáját ölelő Orbán Viktor, vagy a férfiakkal ölelkező Macron? A Facebook választott

Itthon2018.10.04, 09:23

Nem tetszett a Facebook cenzorainak a 888.hu újságírójának bejegyzése, amiben az unokáját átölelő Orbán Viktort állította szembe a fekete férfiakkal ölelkező francia miniszterelnökkel. A posztért egy hétre letiltották az újságírót.

Megint hazugságon kapták Macront, most a munkanélküliek pénzét veszi el

Nagyvilág2018.09.24, 12:30

A francia kormány három év alatt 1,3 milliárd eurót spórolna a szociális juttatásokon, így a nyugdíjasok után a munkanélküliek járadékát is csökkentené – írja a francia baloldali hetilap, a Marianne. 2017-es kampányában még pont az ellenkezőjét ígérte a bukott szocialista gazdasági miniszterből lett elnök, Emmanuel Macron.

V4-francia csúcs lesz csütörtökön Brüsszelben

Itthon2018.06.26, 14:49

Külön megbeszélést folytatnak Emmanuel Macron francia államfővel csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülését megelőzően a visegrádi országok miniszterelnökei, Orbán Viktor magyar, Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden az MTI-vel.

Nyomoz az ügyészség a francia elnök ellen

Itthon2018.06.25, 20:05

Nyomoz a közép-franciaországi Lyon ügyészsége Emmanuel Macron tavalyi elnökválasztási kampányának finanszírozása miatt.

Háromévesen kell kezdeniük az iskolát a francia gyerekeknek

Nagyvilág2018.03.28, 11:15

Hatéves kor helyett már háromévesen kell elkezdeniük az iskolát azoknak a francia gyerekeknek, akik nem kerülnek óvodába. Az új reformot Emmanuel Macron elnök jelentette be.

A franciák igen, Macron nem akarja elvenni a terroristák francia állampolgárságát

Nagyvilág2018.03.26, 09:19

Egy francia újság megírta, hogy március 15-én Norvégia elfogadott egy olyan szabályozást, miszerint azokat a személyeket, akiket terrorista cselekmények miatt elítéltek, Norvégia megfoszthatja a norvég állampolgárságától, így elősegítve az illetőnek a származási országba való hazakerülését. A franciák hiába szeretnék ugyanezt.

Szexuális ragadozó a francia baloldal környezetvédő sztárminisztere

Nagyvilág2018.02.09, 17:20

Két nő is feljelentette Nicolas Hulot környezetvédelmi minisztert, a francia baloldal sztárpolitikusát, mert szexuálisan zaklatta. Egy új magazin, az Ebdo számolt be erről. Nicolas Hulot mindent tagad, a BFM TV-nek azt mondta, hogy nem fél attól, hogy bármi kínos kiderülhetne róla, csak a pletykáktól fél, mert azok lassan ölő mérgek. Szerinte nem a tényekkel, hanem a pletykákkal kell megküzdenie. Ennek némileg ellentmond, hogy a két nő elment a rendőrségre. Igaz, a feljelentés után megszüntették a nyomozást. Macron elnök szóvivője azt mondta, hogy eszük ágában sincs kirúgni a minisztert – egészen addig, amíg nem lesz gyanúsított.

Davosban üléseznek mától a világ urai

Gazdaság2018.01.23, 10:17

Ma kezdődik a davosi Világgazdasági Fórum, ahol idén Donald Trump amerikai elnök lesz a díszvendég. A legbefolyásosabbnak számító nagyvállalati és médiavezetőket felsorakoztató közel 2000 fős elit véleményét közlő első felmérések szerint a többség optimista a globális gazdasági folyamatokat illetően, a bizalmi szint hatéves csúcspontnak felel meg. Az eddigiektől eltérően idén egy női elnökség is részt vesz a munkában, kiegyensúlyozandó a meghívottak alacsony, 21 százalékos női arányát.

Francia partnerséggel épült meg Burkina Faso új napelem farmja

Gazdaság2017.12.01, 12:51

A héten bekapcsolták a termelésbe Burkina Faso új napelem-farmját, amely egyben Nyugat-Afrika legnagyobb ilyen létesítménye. Az ország a kontinens egyik legfejletlenebb hálózati infrastruktúráját tudhatja magáénak a villamosenergia ellátásban, de a most átadott erőmű mellett már két újabb egység tervezését is megkezdték az állami energetikai vállalatnál.

Trump is ott lesz a július 14-i párizsi díszszemlén

Nagyvilág2017.06.28, 17:58

Donald Trump amerikai elnök elfogadta francia kollégája, Emmanuel Macron meghívását, és július 14-én részt vesz a párizsi Champs-Élysées-n tartandó hagyományos díszszemlén - közölte szerdán a francia elnöki hivatal.

Macron elnökig érhet a legújabb francia korrupciós botrány

Nagyvilág2017.06.23, 14:43

Kedd délelőtt derült ki, hogy házkutatást tartottak a Business France nevű nagy állami cégnél és az egyik legnagyobb reklámügynökségnél, az Havasnál. Ők szervezték – mindenfajta közbeszerzés nélkül – Macron tavalyi Las Vegas-i népszerűsítő útját. Macron az akkori szocialista kormány gazdasági minisztere volt. A Las Vegas-i kirándulás a technikai vásáron bizonyos értelemben nagyon jól sikerült, a meghívottak – köztük sok francia kisvállalkozó - jól érezte magát. Erre egyértelmű bizonyíték, hogy példátlanul hangosan és lelkesen üvöltöztek, amikor Macron megjelent közöttük. Vastapssal és brávózással fogadták. Mindez közel 400 ezer euróójába ...

Korrupciós botrány Macron körül

Nagyvilág2017.06.20, 19:08

A párizsi ügyész vizsgálatot indított a jelenlegi francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron tavaly januári Las Vegas-i útja miatt. A vizsgálat az Havas és a Business France cégeknél folyik, amelyek az akkori szocialista gazdasági miniszter Macron útját szervezték. Az utazás körülményeit és a körülmények eltitkolását is vizsgálja az ügyész, a gyanú befolyással üzérkedés. 

A Macron-barát magazinok azt bizonygatják, hogy Macron nem homoszexuális

Nagyvilág2017.05.15, 09:25

Az egyébként pletykavadász és az ismert emberek szexuális szokásairól szívesen író francia magazinok egyre-másra éppen arról írnak cikket Macron győzelme után, hogy semmiféle pletyka nem igaz Macron körül. Az Elle és a Closer egyébként a kampányban is végig feltűnően kedvesen írt Macronról.

Előző
  • 1
Következő