Macintosh

címke rss
Történelmi váltásra készül az Apple

Történelmi váltásra készül az Apple

Belsős iparági források szerint az Apple az idei WWDC, vagyis a fejlesztőknek szóló rendezvényén jelenti majd be, hogy 2006 után többé nem az Intel processzorai kerülnek majd a vállalat különböző számítógépeibe, így például a MacBookokba vagy a MacMinibe. Ez pedig hatalmas dolog, és nagy hatással lehet a vállalat új termékeire.

Távozott az Apple legendás dizájnere! Felismeri az alkotásait? KVÍZ!

Archívum2019.12.08, 13:35

Jony Ive, az Apple legendás dizájnere, Steve Jobs jobbkeze most már hivatalosan is elhagyta az óriáscéget, és egy saját tervezőstúdió üzemeltetésébe kezdett. Kvízünkben az ő munkásságát idézzük fel!

Az Apple a mennyekbe repítette a felhasználót

Archívum2016.09.09, 09:35

Idén 40 éves Steve Jobs és Steve Wozniak egykoron megálmodott cége, az Apple, amely minden más gyártót megelőzve olyat nyújtott az embereknek, amilyet a hetvenes évek közepéig még soha senki. Élménnyé tették a számítógépezést. A forradalmi tett előtt tiszteleg most egy kiállítás is, ahol az Apple ikonikus és ritka ősdarabjait is meg lehet tekinteni.

A Time szerint az iPhone a legfontosabb kütyü

Archívum2016.05.04, 12:16

A Time összeállította a valaha volt legnagyobb hatással bíró kütyük listáját, az első tízből három is Apple-termék.

A Windowst koppintja az Apple új rendszere

Archívum2015.10.01, 17:29

Megjelent az Apple asztali operációs rendszerének legújabb változata. Az OS X El Capitan újításait már több helyen láthattuk, a Macintosh felhasználóknak mégis érdemes frissíteni.

Az Apple-termék, amit mindenki elfelejtett

Archívum2015.09.09, 14:28

Kevesen emlékeznek rá, de az Apple egyszer már megpróbált betörni a videojátékok világába. A Bandai Pippin nevű konzol a kilencvenes évek multimédiás álmainak beteljesülése lehetett volna, amennyiben jól sikerül - de nem sikerült jól.

Már Macintoshon is könnyen Windows 10-ezhetünk

Archívum2015.08.26, 13:33

Az egyik legnépszerűbb virtualizációs program is támogatja az új operációs rendszert.

Hazai pályán verte meg a Microsoft az Apple-t

Archívum2015.08.21, 10:57

Nem gondoltuk volna, hogy előbb fogunk Cortánát használni Macintoshon, mint Sirit.

Másodpercek alatt feltörhetők az Apple számítógépei

Archívum2015.08.04, 16:52

Óriási biztonsági hibára hívták fel a figyelmet, a javítás csak nagyon nehézkesen oldható meg.

Új külsőt és ívelt kijelzőt kapott az első Macintosh

Archívum2015.01.14, 16:18

Elképzelték, hogyan nézne ki az Apple első személyi számítógépe, ha a mai csúcstechnológiával készülne.

Macbookokat kínál a kkvk-nak a Telekom

Archívum2014.05.06, 10:13

Kedvezményes ajánlat várja azokat a trendszerető vállalkozókat a Magyar Telekom portfóliójában, akik Apple termékeket vennének részletre.

Miniméretben épült újjá az első Macintosh

Archívum2013.08.30, 11:10

Az Apple első gépének játékváltozata jelenlegi alkatrészekből épült, ezért többet tud, mint eredeti modellje.

Elérhető az Apple új operációs rendszere

Archívum2012.07.25, 16:02

Egyik napról a másikra adta ki új operációs rendszerét az Apple. A Mountain Lion nem jelenik meg már fizikai hordozón, az cég szoftverboltjából lehet letölteni ötezer forintért.

Elkészült a maces vírus ellenszere

Archívum2012.04.13, 14:51

Kiadta az Apple a Mac OS X-et futtató gépeket megfertőző Flashback kártevőt eltávolító szoftverét. Az első komoly Macintoshra írt féreg több mint hatszázezer számítógépet fertőzött meg.

Februárban érkezik a Steve Jobs akciófigura

Archívum2012.01.03, 14:21

Az Apple nemrég elhunyt társalapítóját mintázó, harminc centiméter magas akciófigurát dob piacra egy játékgyártó cég februárban. Steve Jobs műanyagból készült mása drága lesz, mintegy huszonnégyezer forintnak megfelelő összeget kérnek majd el érte.

Előlép az árnyékból az Apple szerény zsenije

Archívum2011.08.25, 17:08

Mi lesz a világ egyik legsikeresebb cégének számító Apple-lel a nagy vizionáriusnak tartott Steve Jobs távozása után? Az új főnökről, Tim Cookról ismerői azt mondják, hogy ugyanúgy érzi a vállalat minden rezzenését, csak nem olyan rocksztáralkat , mint Jobs.

7 atom ajándék Mac-rajongó barátodnak

Archívum2010.12.20, 11:01

A karácsony a kereszténység melett egy másik vallás nagy ünnepe is: a Macintosh hívők ilyenkor egy emberként reménykedve bontogatják a csomagokat, hátha valami szép kelléket hozott a Jézuska a mindennapi liturgiához. Itt a hét legkirályabb.

Teljes egészében nappaliba való formát öltött a Mac Mini

Archívum2010.07.12, 17:25

Az uzsonnásdoboz-méretű Macintosh megtestesíti mindazt, amit egy kompakt multimédiás számítógépről elvárhat az ember: kicsi, halk és nagyon jól mutat akár az íróasztalon, akár a tévéállványon. Ennél sokkal többet azonban nem, és emiatt nem igazán éri meg az árát.

Apple: a világ legkreatívabb zsarnoka

Archívum2010.05.13, 09:17

Kreatív, jópofa, eredeti és barátságos - leginkább ezt a benyomást szeretné kelteni magáról az Apple a reklámjaiban, ami, ha a termékeit nézzük, nagyon is illik a közelmúlt több korszakalkotó újdonságát - iPod, iTunes, iPhone, Macbook Air, iPad - megalkotó vállalatra. Nagyon mást tapasztalhat viszont az, aki akarva-akaratlan keresztezi a cég útját: a kaliforniai számítógépgyártó az utóbbi években rendre agresszívan lép fel vélt vagy valós ellenfeleivel szemben, nem törődve azzal, milyen képet alakít ki ezzel magáról.

Huszonöt év legjobb Macjei

Archívum2009.01.24, 14:40

Kicsi volt, mint négy-öt egymásra rakott lexikon, kilenc hüvelykes fekete-fehér képernyőt tartalmazott és még merevlemez sem járt vele, csupán egy floppy meghajtója volt. Huszonöt éve jelent meg az első Macintosh, a számítógép, amit könnyedén magához ölelhetett gazdája. A Macek negyedszázados történetének legfurcsább és legsikeresebb modelljeiből válogattunk.

Bereczki Zoltán - "minden újdonság érdekel..."

Archívum2008.07.21, 16:51

Mikor Bereczki Zoltán, feleségével Szinetár Dórával elkészítette duettlemezüket, ekkora sikerre ő sem számított. Pedig a közös fellépések alkalmával igen sokan jelezték már a színész-énekesnek, hogy nem csak élőben hallgatnák szívesen. Mi arra voltunk kíváncsiak, hogy a modern technika milyen új utakat nyit ebben a szakmában, és hogy Berecki Zoli hogyan használja a világhálót a közönséggel való kapcsolattartásra. Vagy csak úgy, mint magánember...

Adobe: új verzió az ingyenes képkezelőből

Archívum2006.09.26, 20:37

Egy napra időzítette az Adobe és az Apple az új fotófeldolgozó alkalmazások bejelentését: a konkurens programok új funkciókkal bővültek, így elvben tovább éleződik a verseny a fotósok kegyeiért.

Teszt: filmlejátszós digitális fényképező

Archívum2006.09.11, 13:40

A Samsung NV3 az egyik legvékonyabb digitális fényképezőgép a piacon, de még videót is lehet nézni rajta. Az új eszköz lejátssza az mp3-fájlokat, és e-könyveket is lehet olvasni rajta -sajnos viszont kissé elmosódott képeket produkál.

Egyre több károkozó támadja a Mac gépeket

Archívum2005.03.23, 09:35

Bár korábban gyakorlatilag nem léteztek Apple számítógépeket támadó vírusok, a Macintoshok egyre népszerűbbé válásával egyre több károkozó támadja ezeket a rendszereket - derül ki egy friss jelentésből.

Elhunyt a Macintosh számítógép atyja

Archívum2005.02.28, 13:03

Jef Raskin, az első Apple Macintosh számítógép, illetve a grafikus kezelőfelület kiötlője 61 éves korában hunyt el a múlt héten.

Jól jön az orvos az állatkertnél

Archívum2004.12.06, 19:07

A Legacy Interactive bejelentette, hogy beszerezhető a Zoo Vet című program PC-s, valamint Macintoshra készült változata. A számos díjjal kitüntetett programban a gyermekek és szüleik mintegy huszonöt állatfajon hajthatnak végre fontos orvosi beavatkozásokat.

A BF 1942: Secret Weapons of WWII is megjelenik Macre

Archívum2004.10.28, 18:07

A legújabb program, melyet ismét az Aspyr Mediának köszönhetnek a Macintosh-tulajdonosok, nem más, mint a második világháborús akcióprogram, a Battlefield 1942: Secret Weapons of World War II.

Macre is lesz Sims 2

Archívum2004.10.22, 10:38

Megnyugodhatnak a Macintosh tulajdonosok! Megmentőjük, az Aspyr Media vállalta, hogy Mac OS-X operációs rendszerre is megjelenteti az Electronic Arts sikerjátékának, a Simsnek második, megjelenése óta az eladási listák első, sőt, második helyét is elfoglaló epizódját.

Men of Valor Macintoshra

Archívum2004.10.14, 17:16

Újabb programmal bővül azoknak a játékoknak a lajstroma, melyek nemcsak konzolokra, valamint Windows operációs rendszerrel megáldott PC-re, hanem Macintoshra is megjelennek. Az említett program a Men of Valor című shooter, melyet az Aspyr Media juttat el a Maces játékosokhoz.

A Mac-es játékosok is kipróbálhatják a Homeworld 2-t

Archívum2004.09.15, 22:31

Immár nemcsak a PC-vel rendelkező, hanem a Macintosh előtt ülő játékosok is belekóstolhatnak a 2002-es év egyik sikerjátékának, a Homeworldnek a folytatásába. A hiigaranok kalandjainak folytatására koncentráló program várhatóan szeptember végén kerül forgalomba.

Májusban érkezik az új Office Macre

Archívum2004.04.06, 14:32

A Microsoft bejelentése szerint a szoftvercég Office nevű irodai programcsomagjának legújabb változata májustól lesz elérhető a Macintosh számítógépek használói számára. 

Macre is megjelent a SimCity 4

Archívum2003.06.30, 01:50

Az austini Aspyr Media Macintoshra is megjelentette az Electronic Arts nagysikerű városépítős játékának, a SimCitynek legújabb, negyedik részét.

Áprilisban kezdődik a kémvadászat

Archívum2003.04.03, 03:35

Az Aspyr Media áprilisban jelenteti meg a nyolcvanas évek kedvelt arcade játékának, a Spy Hunternek modern változatát PC-re, valamint Macintoshra. A játékban őséhez hasonlóan modern sportautók volánja mögé ülve kell száguldoznunk.

A Freeverse elkészült a Wingnuts-szal

Archívum2002.10.02, 13:56

Eredetileg Macintoshra tervezte a Freeverse a Wingnuts: Temporal Navigator című klasszikus shot'em up játék kiadását, de végül PC-re is elkészült a program.

Előző
  • 1
Következő