M1-es autópálya

címke rss

Lebontják a sztrádakapukat

A Népszava értesülései szerint rövidesen megkezdődik az M3-as és az M1-es autópályán lévő fizetőkapuk bontása. A "bódékat" a későbbiekben a határállomásokon építik majd ismét fel. Az építmények "áttelepítése" a közlekedési tárca szerint "csupán" néhány százmillió forintba kerül. Egyes szakértők viszont 1,5-2 milliárd forintra becsülik a "kapumentesítés" költségeit.

Négy támadás két nap alatt a speciálisan felügyelt autópályákon

Itthon2001.07.30, 13:22

Az M1-es autópályán pénteken és szombaton négy hasonlóan elkövetett bűncselekmény történt, holott a rendőrség új, speciális szervezete a nyári hónapokban külön felügyeli az autópályákat. A júniustól augusztusig működő új szervezet létrehozásának célja, hogy csökkenteni lehessen a turistaszezonban elszaporodott bűneseteket.

Áll az M0-ás építése

Archívum2001.09.10, 09:01

Idén várhatóan már nem kezdődnek meg az érdemi munkálatok az M0-ás autóúton. Így nem indul el sem a pálya meglévő, az M1-es autópályát az M5-össel összekötő 28,8 kilométeres szakaszának a kétszer háromsávosra bővítése, sem a hiányzó, M5-ös és M3-as közötti szelvény építése. Az M7-es pedig a leendő nyomvonal körüli viták miatt késik.

Körözés a M1-esen lövöldöző férfi ellen

Itthon2001.11.21, 10:12

Országos körözést adtak ki az M1-es autópályán lövöldöző ukrán férfi ellen.

Órákra lezárták az M1-es autópályát

Itthon2002.01.29, 17:16

Kedden délután lezárták az M1-es autópályát mindkét irányban a 90-es kilométerkőnél, a forgalmat elterelték. Egy nyergesvontató borult árokba, robbanásveszélyes etilénszállítmánya szivárogni kezdett. A katasztrófavédelmi szakemberek nagy erőkkel vonultak ki a sztrádára.

Rendőrkézen a "koccanásos" autórablók

Itthon2002.01.30, 21:25

Lengyel bűnözők magyar segítőkkel szövetségben tíznél több koccantásos rablást követtek el az M1-es autópályán, többen közülük már előzetes letartóztatásban vannak.

Elraboltak egy pénzszállító autót Komárom közelében

Itthon2002.08.06, 22:15

Több milliós zsákmányra tett szert az a két kommandós felszerelésbe és egy új küllemű rendőr egyenruhába öltözött személy, aki megállított az M1-es autópályán Komárom közelében kedden délután egy pénzszállító autót, a sofőrt megkötözték, majd a járművel elmenekültek a helyszínről.

Őrizetben 11 rendőr vesztegetés miatt

Itthon2002.08.14, 11:50

Kedd délután az ügyészségi nyomozók őrizetbe vettek 11 Komárom-Esztergom megyei rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az M1-es autópályán pénzért elengedtek szabálysértést elkövető autósokat.

Halálos baleset Hegyeshalomnál

Itthon2003.03.09, 23:22

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este az M1-es autópályán Hegyeshalomnál, s a helyszínelés idejére félpályás útlezárással kell számolni.

Halálos baleset az M1-es autópályán

Itthon2003.04.19, 09:49

Egy török kamion belerohant egy műszaki hibás autóba az M1-es autópályán szombat hajnalban. A bolgár rendszámú autót hárman tolták a közeli benzinkútra, a balesetben mindhárman életüket vesztették.

Előző
Következő