lúgos orvos

címke rss

Döntött a Kúria a lúgos orvos ügyében

Itthon2020.07.01, 14:04

Több mint hét éve már annak, hogy egy kórházigazgató rátámadt a volt barátnőjére, Renner Erikára az otthonában. Begyógyszerezte, majd lúgot önött a nemi szervére. A hosszú ideje húzódó ügy végére ma pont került, a Kúria nem helyezi hatályon kívül a férfi jogerős ítéletét.

Hazudott a lúgos orvos egyik kolléganője

Itthon2020.05.14, 16:16

A lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián a gyanú szerint lúggal öntötte le korábbi barátnőjének, Renner Erika nemi szervét. Mindezt azért, mert nem tudta elviselni a szakítást. Az eset 2013-ban történt, jogerős ítélet azóta sincs az ügyben. Az viszont kiderült, hogy a kórházigazgatóként dolgozó férfi egyik kolléganője falazott neki, sőt, egy másik nőt is rávett, hogy hamis nyilatkozatot írjon.

A lúgos orvost még el sem ítélte jogerősen a bíróság, de már kártérítést kapott

Itthon2020.03.05, 10:41

Továbbra sincs végleges döntés a lúgos orvos ügyét illetően, viszont a bíróság már tavaly megítélt neki egy több mint félmilliós kártérítést a rossz körülmények miatt. Tették mindezt úgy, hogy az áldozata nem kapott semmit, és a Bene Krisztiánnak megítélt összegnek is csak a töredékét ítélték meg neki.

Még mindig nincs vége a lúgos orvos ügyének

Itthon2020.02.18, 14:08

Az Alkotmánybíróság döntése alapján újra a Kúria elé kerül a volt barátnőjét lúggal leöntő orvos büntetőügye.

Továbbra sem döntött az Alkotmánybíróság a lúgos orvos ügyében

Itthon2019.11.24, 07:09

A lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián úgy érzi, hogy helyrehozhatatlan és súlyos károkat okoz neki, hogy börtönbe kellett mennie, ezért az Alkotmánybírósághoz fordult. Azt kérte, hogy semmisítsék meg az ítéletét, és tárgyalják ügyét újra, harmadfokon. Az Alkotmánybíróság azonban egyelőre nem döntött. 

A "lúgos orvos" kártérítéséből negyedmillió forintot meg kell kapnia a támadás sértettjének

Life.hu2019.05.29, 20:02

A "lúgos orvos" kártérítéséből negyedmillió forintot meg kell kapnia a támadás sértettjének – közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Újabb nyomozás indul a lúgos orvos, B. Krisztián névtelen levele miatt

Archívum2018.09.03, 07:40

Öt év után zárult le a lúgos orvos és áldozatának ügye, de még nincs teljesen vége. Újabb nyomozás indul.

Tizenegy évre ítélte a volt barátnőjét lúggal leöntő orvost a Kúria

Archívum2018.07.13, 17:26

Tizenegy év szabadságvesztésre ítélte és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében azt a férfit, aki 2013-ban elkábította volt barátnőjét és altestére lúgot öntött, maradandó, életveszélyes sérüléseket okozva ezzel.

Örül a lúgos orvos áldozata, hogy a kínzója börtönbe megy

Itthon2018.07.13, 17:00

Elképzelhetetlen borzalmakat élt át öt évvel ezelőtt Renner Erika, akinek nemi szervét lúggal öntötte le volt szeretője, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatója. Tegnap elítélték a lúgos orvosnak nevezett, páratlanul kegyetlen Bene Krisztiánt, ezután kerestük meg a nőt.

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélték a lúgos orvost

Itthon2018.07.12, 15:31

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte, és végleg eltiltotta orvosi hivatásától a Kúria csütörtökön kihirdetett jogerős, harmadfokú ítéletében a lúgos orvosként ismert férfit, aki 2013-ban lúggal öntötte le volt barátnője nemi szervét.