Luciano Moggi

címke rss
Az évtized csalása tette tönkre a Juventust

Az évtized csalása tette tönkre a Juventust

A 2000-es évek elején brutálisan erős volt az olasz foci, a Juventus pedig ebből a mezőnyből is kiemelkedett. A torinóiak a pályán kívül is akkorára nőttek, hogy a nagy riválisoknak létfontosságú lehetett megtörni a Juve uralmát, amelyet a klub néhol a törvényes kereteken átlépve is igyekezett fenntartani. A napokban, a legfelsőbb bíróság ítéletével lezárult a 2006-ban kirobbant calciopolibotrány – most már tisztán látni, mi, hogyan és miért történt az évtized futballsvindlijében.

Az emberjogi bírósághoz fordul az örökre eltiltott Moggi

Sport2012.04.05, 14:15

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Luciano Moggi, a Juventus korábbi főigazgatója és a 2006-os olasz bundabotrány főszereplője, miután az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) szerdán elutasította fellebbezését, így érvényben marad örökös eltiltása a futballtól.

Hiába fellebbezett az örökös eltiltás ellen az olasz bundaügy kulcsfigurája

Archívum2012.04.04, 19:57

Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elutasította Luciano Moggi fellebbezését, így érvényben marad a Juventus korábbi főigazgatójának, a 2006-os bundabotrány főszereplőjének örökös eltiltása a futballtól.

Hamarosan eldől a 2006-os olasz bajnoki cím sorsa

Archívum2011.11.21, 11:53

Egy december eleji kerekasztal-tárgyaláson dől el a 2006-os olasz futballbajnoki cím sorsa, melyen a Juventus és az Internazionale vitázik. A Juve visszaköveteli a bajnoki címet, miután egy nápolyi bíróság bizonyítottnak látta, hogy az Inter is lefizetett játékvezetőket.

Első fokon börtönre ítélték a Juventus egykori sportigazgatóját

Archívum2011.11.08, 21:54

A nápolyi bíróság első fokon öt év és négy hónap börtönbüntetésre ítélte Luciano Moggit, a Juventus korábbi sportigazgatóját a 2006-ban kirobbant olasz bundabotrányban játszott szerepe miatt.

Csak a török bundázás lóg ki a sorból

Sport2011.07.25, 19:15

Bár a futballt a kétezres években alaposan megfertőzte a bundázás, a csalások logikája szinte pontosan ugyanúgy működik világszerte. Törökország esete viszont különleges: a Bursaspor tavalyi bajnoki címe annyira megviselte az isztambuli klubokat, hogy muszáj volt valamit lépniük. Az internetes fogadásokkal viszont ugyanúgy éltek vissza Dél-Koreától Finnországig.

Örökre eltiltották a futballtól az olasz bundaügy főhősét

Archívum2011.06.15, 21:14

Örökre eltiltotta a futballtól Luciano Moggit, a 2006-os bundabotrány főszereplőjét az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) fegyelmi bizottsága szerdai ülésén.

A Juventus jogi úton szerezné vissza bajnoki címeit

Archívum2010.08.29, 10:56

A 2006-os olasz bundabotrányban elbukott két bajnoki címét a bíróság előtt, peres úton szerezné vissza a Juventus. A torinói klub már meg is indította az eljárást, és biztosak benne, hogy, ha sokára is, de megszületik a számukra kedvező ítélet.

Besározódhat az Inter az olasz futballbotrányban

Archívum2010.04.09, 13:52

Vagy mindenki vétkes, vagy mindenki ártatlan, állítja Luciano Moggi a 2006-ban kirobbant olasz futballbotrányról, miközben a nápolyi ügyészségen jelenleg is zajlik a büntetőeljárás a Juventus labdarúgócsapatának korábbi ügyvezető igazgatója ellen. Klubszinten a Juventus, a Milan, a Lazio és a Fiorentina már bűnhődött, ám mutatnak jelek arra, hogy a calciopoli erkölcsi győztese, az Inter is bűnös lehet.

Visszatér az olasz bundabotrány főalakja

Sport2009.06.30, 18:52

Visszatér a futballba Luciano Moggi, a  Juventus korábbi igazgatója, aki központi szerepet játszott a 2006-os olasz bundabotrányban, a calciopoliban. A labdarúgástól eltiltott sportvezető inkognitóban lesz a Bologna alkalmazottja.

Súlyos szankciók után enyhe büntetések várhatóak az olasz bundabotrányban

Archívum2009.01.19, 08:08

Az elmúlt évek egyik legnagyobb focibotránya az Olaszországban kirobbant calciopoli-ügy volt, amelynek szankciójaként a Juventustól elvettek két bajnoki címet, és a torinóiakat a másodosztályba száműzték. Ezeket a döntéseket a sportbíróság hozta, és az ügy büntetőjogi szakasza csak a napokban kezdődik - és ennek során akár olyan ítélet is születhet, amely más megvilágításba helyezheti az eseményeket.

Öngyilkos akart lenni a Juventus főigazgatója

Archívum2007.01.29, 19:52

Luciano Moggi, a Juventus labdarúgócsapatának volt főigazgatója az elmúlt hónapokban többször foglalkozott az öngyilkosság gondolatával.

Bűnszervezet irányításával is vádolják Moggit

Archívum2006.11.20, 20:49

A római ügyészség bűnszervezet irányításával vádolja Luciano Moggit, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi főigazgatóját, az olaszországi bundabotrány kulcsfiguráját.

Spionbotrányba keveredett az Inter

Archívum2006.09.25, 20:50

A La Gazzetta dello Sport című lap azt állítja: az Internazionale labdarúgócsapatának vezetői 2002-ben nyomozókkal figyeltették Luciano Moggit, a Juventus akkori főigazgatóját és Massimo De Santis játékvezetőt, mert olyan információhoz jutottak, mely szerint a torinói klub a bírókkal együttműködve manipulálja a mérkőzések eredményét. 

Moggi és a Juventus is fellebbezett

Archívum2006.08.04, 18:53

Luciano Moggi, a Juventus labdarúgócsapatának korábbi főigazgatója és a torinói klub is fellebbezett az olasz bundabotrányban hozott sportfegyelmi döntés ellen.

Ismét új vezetés a Juventus élén

Archívum2006.06.29, 17:50

A francia Jean-Claude Blanc-t nevezték ki a Juventus labdarúgóklub ügyvezető igazgatójává. A sportvezető - aki a francia nyílt teniszbajnokság, azaz a Roland Garros versenyigazgatója - a május elején kirobbant bundabotrány után lemondott Luciano Moggi helyére "beugró" Carlo Sant'Albano helyét veszi át. A klub új elnöke Giovanni Cobolli Gigli lesz, aki korábban a Rinascente ügyvezető igazgatója volt.

Új igazgató a Juventus élén

Archívum2006.05.19, 20:49

Carlo Sant'Albanót nevezték ki a Juventus labdarúgócsapatának igazgatójává azt követően, hogy eljárás indult a tisztségben mostanáig tevékenykedő Luciano Moggi ellen.

Collinát hat és fél órát faggatták

Archívum2006.05.17, 12:54

Hat és fél órán át hallgatták ki az olasz futballbotrány ügyében a csendőrség római központjában Pierluigi Collina volt FIFA-játékvezetőt, a 2002-es világbajnoki döntő bíróját. Mint arról a szerdai olasz lapok internetes kiadásai beszámolnak, Collina kihallgatása volt a leghosszabb. Őt tovább faggatták, mint Luciano Moggit, a Juventus leköszönt főigazgatóját, akit a hatóságok azzal gyanúsítanak, hogy ő az olasz futballvilágot behálózó bűnszövetkezet feje.

Elvehetik a Juventus aranyérmét

Archívum2006.05.16, 10:13

A római rendőrség hat órán át hallgatta ki Luciano Moggit, a Juventus labdarúgóklub mérkőzések manipulálásával vádolt korábbi főigazgatóját. Olasz sajtóértesülések szerint a hatóságok már nemcsak a 2004/2005-ös, hanem a vasárnap befejeződött bajnokság kapcsán is nyomoznak, minek következtében elképzelhető, hogy torinói klubot megfosztják utóbbi  két bajnoki címétől és valamelyik alsóbb osztályba száműzik.

Manipulálással vádolják a Juventus vezetőit

Sport2006.05.05, 20:55

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) az ügyészséggel közösen játékvezetők manipulálásának vádjával vizsgálatot indított Luciano Moggi, a Juventus főigazgatója, illetve Antonio Giraudo, a torinói klub ügyvezetője ellen.

A Juventusnak nincs pénze Cassanóra

Archívum2005.06.22, 18:23

Luciano Moggi, a Juventus labdarúgócsapatának igazgatója kijelentette, hogy a klubnak nincs pénze megvenni az AS Roma csatárát, Antonio Cassanót.

Ki megy ma? - Robinho, Arveladze

Archívum2004.10.16, 11:56

Luciano Moggi, a Juventus sportigazgatója bejelentette, januárban nem vásárol csatár a torinói klub. "Az emberek bélyeget gyűjtenek, nem játékost" - cáfolta Moggi azokat a híreket, amelyek Mutu, Vieri, Morientes vagy Owen érkezéséről szóltak.

Davidsért harcba száll a Real Madrid is

Sport2003.09.06, 12:57

Edgar Davids nem is olyan régen még a Juventus legféltettebb kincse volt, mára azonban kegyvesztett lett Luciano Moggi klubmenedzsernél, képtelen bekerülni az olasz bajnok kezdő tizenegyébe. Ezért aztán előbb a Barcelonával, utóbb az AS Romával hozták szóba a 30 éves középpályást, most viszont - legalábbis ez derül ki az AS írásából - a Real Madrid is bejelentkezett a suriname-i származású csillagért.

A Juventus Verónt akarja

Sport2003.06.15, 14:53

Az olasz bajnok Juventus eddig három új játékost igazolt a következő szezonra, azonban egyik focista sem számít igazából új szerzeménynek, hiszen Maresca és Miccoli is csak kölcsönben volt az előző szezonban, Blasi megszerzéséről pedig már korábban megegyeztek. A klub sportigazgatója, Luciano Moggi ugyan kijelentette, hogy idén nyáron nem fognak nagy neveket igazolni, ám mégis tartja magát az a pletyka, hogy a Juve bejelentkezett a Manchesternél Juan Sebastian Verónért.

Beckham nem kell a Juventusnak

Sport2003.02.24, 15:45

"A nők biztosan nagyon szeretik David Beckhamet, bálványként tekintenek rá, de engem egyáltalán nem nyűgöz le. Nem tartom világklasszisnak, ezért úgy gondolom, hogy nincs is rá szükségünk" - mondta Luciano Moggi, a Juventus klubigazgatója.

Senki nem jön januárban a Juventushoz

Sport2002.12.23, 15:11

Luciano Moggi, a Juventus klubigazgatója kijelentette, hogy a januári átigazolási időszakban egyetlenegy új játékos sem érkezik az együtteshez.

Lippi fejébe kerülhet a Juventus újabb botlása

Sport2002.04.02, 18:45

Bár Luciano Moggi, a Juventus elnöke szerint nincs Lippi-kérdés, az olasz sajtó a torinói Zebrák öngyilkossággal felérő hétvégi bajnoki döntetlenje után napirenden tartja az edző esetleges távozásáról szóló híreket. Maga az érintett, Marcello Lippi vezetőedző szerint sincs százszázalékos biztonságban állása.

A Juve csak Muzzit venné a télen

Sport2001.12.28, 15:08

Olaszországban a bajnokság egyik legizgalmasabb ideje éppen az az időszak, amikor egyáltalán nem játszanak bajnoki mérkőzéseket. Karácsony környékén ugyanis a klubok többsége már megkezdi a puhatolózó tárgyalásokat annak érdekében, hogy a január elsejével megnyíló játékospiacon minél kedvezőbb helyzetben legyen. A Juventus fő menedzsere, Luciano Moggi például végre bejelentette, amit mindenki szinte biztosra vett: a torinóiak szeretnék leigazolni az Udinese támadóját, Roberto Muzzit.

Nedved a kritikák kereszttüzében

Sport2001.11.07, 13:04

A Juventus együttese nem nagyon dicsekedhet a legutóbbi fordulókban elért eredményeivel az olasz bajnokságban, hiszen a Zebrák a legutóbbi hat találkozójukon mindössze öt pontot gyűjtöttek össze, és utoljára a harmadik fordulóban tudtak nyerni. Nem csoda, hogy a gárda sportigazgatója, Luciano Moggi meglehetősen elégedetlen a csapat teljesítményével, különösen a középpályásokat pécézte ki.

Ki lesz Salas helyettese?

Sport2001.10.24, 13:27

A Juventus számára a lehető legrosszabbkor jött Marcelo Salas súlyos sérülése, hiszen a torinói együttes amúgy sincsen túl bőségesen ellátva remek csatárokkal. A Trézéguet, Del Piero duóra ugyan nem lehet panasz, de rajtuk kívül a játékoskeretben egyedül Nicola Amoruso számít csatárnak,  és egyelőre még ő sincsen tökéletes állapotban legutóbbi sérülését követően. Ennek megfelelően a Juve sportigazgatója, Luciano Moggi kijelentette, hogy egy rövid és egy hosszú távú terv is készült Salas pótlására.

Előző
  • 1
Következő