Lovas Petra

címke rss

Imádták a brazilok a magyar pingpongost

Az első nap csupa győzelem volt a magyar asztaliteniszezők mérlege, a másodikon viszont érvényesült a papírforma, és Pattantyús Ádám, valamint Lovas Petra is búcsúzott egy kínai származású katari, illetve egy észak-koreai ellen. Rossz érzés azonban egyikükben sem maradt.

A magyar asztaliteniszezőknek a számolgatás maradt

Sport2016.04.16, 18:18

A magyar küldöttségnek nem sikerült kvótát szereznie az asztaliteniszezők szombaton befejeződött európai olimpiai selejtezőtornáján a svédországi Halmstadban. A szakvezetők így kénytelenek számolgatni a világranglista-pontokat és reménykedni abban, hogy a biztos bejutónak számító Póta Georgina mellett még egy-egy női és férfi játékos riói indulási joghoz jut a nemzetközi szövetség májusi rangsora alapján.

Eb-ötödik lett a nőiasztalitenisz-válogatott

Sport2013.10.07, 20:20

A magyar nőiasztalitenisz-válogatott az ötödik helyen végzett a schwechati Európa-bajnokság csapatversenyében, miután a hétfői helyosztón magabiztosan, 3-0-ra megverte a fehéroroszokat.

Pótáék legyőzték az Európa-bajnok Hollandiát

Archívum2013.01.29, 20:55

A magyar női válogatott 3-2-re legyőzte az Eb-címvédő holland együttest, a férfi csapat viszont 3-1-s vereséget szenvedett a fehérorosztól az asztaliteniszezők Európa-bajnoki selejtezősorozatának 4. fordulójában, a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban.

Póta és Lovas csapata nyerte a nőiasztalitenisz-BL-t

Archívum2012.05.22, 17:15

Póta Georgina és Lovas Petra csapata, a TTC Berlin Eastside nyerte a női asztalitenisz Bajnokok Ligáját. A német együttes hétfőn este ugyan 3-2-re kikapott az osztrák SVS Ströck otthonában, de mivel az első meccset ugyanilyen arányban megnyerte, a szettarány (19-18) pedig neki kedvezett, története során először elhódította a trófeát.

Lovas elbukta a pingpongos csapatkvótát

Archívum2012.05.12, 21:23

Jakab János után Lovas Petra is vereséget szenvedett első szombati mérkőzésén az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn, s később kiderült: ő sem szerez kvótát a magyar női csapatnak a londoni játékokra.

Lovas és Jakab életben tartotta az esélyt az olimpiai csapatkvótára

Archívum2012.05.11, 21:18

Lovas Petra a 16, Jakab János pedig a 32 közé jutott péntek este az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn, azaz továbbra is mindketten versenyben vannak a londoni csapatkvótáért.

A románoknak visszavágva érte el célját a nőipingpong-válogatott

Archívum2012.03.31, 15:40

A magyar női válogatott legyőzte szombaton a román együttest, s ezzel a 11. helyen fejezte be az asztaliteniszezők dortmundi csapat-világbajnokságát.

Csak a Póta, Lovas páros maradt versenyben a Hungarian Openen

Archívum2012.01.19, 22:01

Hazai részről nincs már férfi játékos versenyben a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) új versenysorozata, a Pro Tourt felváltó World Tour idei első állomásán, a budapesti Syma-csarnokban, miután az egyes csütörtöki 2. fordulójában Lindner Ádám, Zwickl Dániel és Kosiba Dániel is búcsúzott.

Magyarok okozták a magyar bajnok vesztét a pingpong-BL-ben

Archívum2012.01.16, 20:40

A házigazda Budaörsi SC nőiasztalitenisz-csapata 3-1-re kikapott hétfőn a Póta Georginával és Lovas Petrával felálló német TTC Berlin Eastside együttesétől a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

A hollandok kínai játékosai ütöttek el az Eb-döntőtől Pótáékat

Sport2011.10.11, 17:07

A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina összeállítású magyar női válogatott 3-2-re kikapott a címvédő Hollandiától a gdanski asztalitenisz Európa-bajnokság csapatversenyének keddi elődöntőjében, és ezzel bronzérmes lett.

Már biztos Eb-érmesek a női pingpongosok

Sport2011.10.10, 14:14

A magyar női válogatott bejutott az elődöntőbe, így már biztosan érmet szerez a csapatversenyben a gdanski asztalitenisz Európa-bajnokságon.

Nyolc közé jutottak a nők az asztalitenisz-Eb-n

Sport2011.10.09, 09:35

A magyar női válogatott nagy csatában jobbnak bizonyult a házigazda lengyel csapatnál a Gdanskban szombaton megkezdődött asztalitenisz Európa-bajnokság C csoportjának 2. fordulójában, s második győzelmének köszönhetően már biztos, hogy a legjobb nyolc közé jut.

Elfogytak a magyarok a pingpong-vb-n, Tóth valószínűleg kijutott az olimpiára

Archívum2011.05.11, 22:54

Utolsó magyarként Tóth Krisztina búcsúzott a Rotterdamban zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokságon. A magyar versenyző a harmadik fordulóig verekedte magát, ahol rajta kívül csak két nem ázsiai születésű játékos volt. Teljesítményével nagy valószínűséggel kiharcolta az olimpiai szereplést Londonban.

Nem jutott vb-nyolcaddöntőbe a Tóth, Póta duó

Archívum2011.05.10, 21:28

A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó kikapott a második fordulóban, így nem jutott be a legjobb 16 közé a Rotterdamban zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokság női páros versenyében. A vb honlapja szerint a korábbi Európa-bajnok magyarok egy spanyol kettőssel csaptak össze a keddi második körben, és az első szett begyűjtése után öt játszmában maradtak alul.

Jó eséllyel harcolnak az olimpiai kvótákért a pingpongozók

Sport2011.04.27, 12:56

Tóth Krisztina, Póta Georgina és Lovas Petra is olimpiai kvótát érő helyen áll jelenleg a női asztaliteniszezők világranglistáján, rajtuk kívül a mindössze 17 éves Madarász Dóra is - ötven helyet javítva - bekerült a legjobb száz közé.

Bravúros győzelemmel elődöntős a Póta, Lovas páros Almeríában

Sport2011.04.09, 14:48

A Póta Georgina, Lovas Petra duó bravúros győzelmet aratva bejutott a legjobb négy közé párosban az asztaliteniszezők spanyolországi Pro Tour-versenyén, Almeríában.

Asztalitenisz Pro-Tour: Lovas és Póta is főtáblás Almeríában

Sport2011.04.07, 20:04

Lovas Petra és Póta Georgina egyesben és egymás oldalán, párosban is szerepelhet a főtáblán az asztaliteniszezők spanyolországi Pro Tour-versenyén, Almeríában.

Jakab negyedszer nyert, Póta hamar kiesett a pingpong-ob-n

Archívum2011.03.06, 22:18

A férfiaknál Jakab János, a nőknél pedig a címvédő Lovas Petra nyerte egyesben az asztaliteniszezők Kecskeméten rendezett 94. országos bajnokságát.

Négy között női asztaliteniszezőink az Európai Nemzetek Ligájában

Sport2011.03.01, 19:30

A magyar nőiasztalitenisz-válogatott 3-0-ra legyőzte a budapesti Ormai László Csarnokban a vendég horvátokat az Európai Nemzetek Ligája utolsó csoportfordulójában, ezzel szinte biztos, hogy kvartettjében a második helyen végez, és szerepelhet a sorozat elődöntőjében.

Csak a Tóth, Póta páros maradt versenyben Dohában

Archívum2011.02.11, 18:29

Lovas Petra és Tóth Krisztina sem jutott be a legjobb 16 közé egyesben az asztaliteniszezők dohai Pro Tour-versenyén.

Magyar légiósok nyerték az asztalitenisz Top 12-t

Sport2010.12.15, 20:11

A nőknél a német TTC Berlin Eastside játékosa, Lovas Petra, a férfiaknál pedig az osztrák Stockerauban légióskodó Pattantyús Ádám nyerte az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát. Mindketten először diadalmaskodtak pályafutásuk során az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyen.  

Eb-negyeddöntősök a pingpongos nők

Archívum2010.09.12, 20:12

A magyar női válogatott harmadik mérkőzésén óriási csatában kikapott a fehéroroszoktól az asztaliteniszezők ostravai Európa-bajnokságának csapatversenyében, ezzel együtt bejutott a negyeddöntőbe.

Tóth Krisztina 25. a világranglistán

Archívum2008.11.07, 10:06

A magyar nőiasztalitenisz-válogatott elmúlt hónapokban elért bravúros sikerei után mindhárom magyar éljátékos előrelépett a világranglistán. Tóth Krisztina 17 helyet javítva az igen előkelő 25. helyen áll, csak ázsiai születésű versenyző előzi meg. Póta Georgina bekerült az első 40 közé, míg Lovas Petra egyetlen helyet javítva jelenleg a 86. helyen található.

Tóthék megnyerték a salzburgi Pro Tour-versenyt

Sport2008.11.01, 22:32

Három héttel azután, hogy az Európa-bajnokságon remekeltek asztaliteniszezőnőink - Szentpéterváron egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot szereztek -, a salzburgi Pro Tour-versenyre is átmentették a formájukat. Szombaton este Eb-2. csapatunk a dobogó legmagasabb fokára állhatott, egyéniben pedig Tóth Krisztina bejutott az elődöntőbe.

Lovasi ne higgye, hogy ő a főnök - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2008.10.30, 14:07

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt hatodik blogbejegyzésében örömmel, de kellő szerénységgel nyugtázza a Fenerbahce elleni 43 pontos sikert.

Pázsyék bravúrja, Lovas banális sérülése

Archívum2008.10.08, 19:51

A szentpétervári asztalitenisz-Eb szerdai napján a Pázsy Ferenc, Jakab János kettős szállította a kellemes meglepetést, a 32 közé jutásért 0:2-ről fordított 3:2-re egy jóval esélyesebb lengyel duó ellen. Rossz hír viszont, hogy az Eb-ezüstérmes női csapatból Lovas Petra egy banális sérülés miatt kénytelen volt visszalépni a további versenyektől. A Postás versenyzője a keddi, elvesztett csapatdöntő dühében belecsapott egy ajtófélfába, s ettől úgy bedagadt a keze, hogy már nem játszhat a tornán.

Eb-ezüstöt nyert a nőipingpong-válogatott

Sport2008.10.07, 19:53

A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina, Li Bin összeállítású magyar nőiasztalitenisz-válogatott ezüstérmet szerzett a szentpétervári Európa-bajnokságon, miután a fináléban 3-0-ra kikapott a két kínai, valamint egy orosz honosított játékossal felálló hollandoktól. Téglás Péter együttese - tavalyi, belgrádi sikere nyomán - címvédőként indult a kontinensviadalon.

Női csapatunk már érmes az asztalitenisz-Eb-n

Sport2008.10.06, 16:57

Nőiasztalitenisz-csapatunk hétfőn délelőtt folytatta szenzációs menetelését a szentpétervári Európa-bajnokságon: a Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra összetételű együttes a nyolc között 3:0-ra nyert az osztrákok ellen, így már elődöntős, s mindenképpen érmes. A döntőbe jutásért délután a horvátok következnek.

Meccslabdákat hárítva nyertek Pótáék a spanyolok ellen

Sport2008.10.05, 18:56

A szentpétervári Európa-bajnokságon nőiasztalitenisz-csapatunk azután, hogy a szombati nyitó napon 3:0-ra verte a fehéroroszokat, majd a franciákat is, vasárnap az A csoport rangadóján ugyancsak 3:0-ra nyert a spanyolok ellen, így csoportelsőkét jutott a legjobb nyolc közé. Tóth Krisztináék számára a következő ellenfél, immár éremért, hétfőn az osztrák együttes lesz.

Újabb kínai áradat várható a pingpong-Eb-n

Sport2008.09.23, 15:49

Asztaliteniszezőink tavaly szenzációsan szerepeltek a belgrádi Eb-n, hiszen egy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel tértek haza a szerb fővárosból. Hasonló produkcióra a közelgő szentpétervári kontinensbajnokságon már csak azért sem számíthatunk, mert a vegyes párosok versenyét - amelyben egy éve a két harmadik helyünk született - levették a műsorról.

Asztalitenisz: Lovas Petra kikapott és kiesett

Sport2008.08.19, 16:58

Lovas Petra 4-2-re kikapott az első fordulóban, s ezzel kiesett a női asztaliteniszezők között a pekingi olimpián.

Nehéz riválisok várnak a pingpongosokra

Archívum2008.08.11, 12:42

Jakab János a párosban ötkarikás bronzérmes francia Patrick Chila ellen játszik, Póta Georginára pedig a sydneyi ötkarikás bajnok kínai Vang Nan várhat a pekingi olimpia asztalitenisz-tornájának jövő hétfőn kezdődő egyéni küzdelmeiben.

Pingpongban két ponton múlt a pekingi csapatkvóta

Sport2008.05.11, 19:17

Póta Georgina után Lovas Petra és Jakab János is egyéni kvótát szerzett az asztaliteniszezők budapesti olimpiai világselejtezőjén, mégis keserű a szánk íze. A negyedik helyen végzett Póta ugyanis hajszálra volt a szenzációtól, hogy legyőzze a világranglista 12. helyén álló hongkongi Tie Janát - 3:2-re, a hatodik szettben pedig 9-4-re vezetett ellene -, és ezzel kvótához juttassa női csapatunkat is.

Póta Georgina Pekingbe ütötte magát

Sport2008.05.10, 21:05

Az asztaliteniszezők budapesti olimpiai világselejtezőjén Póta Georgina bejutott a legjobb nyolc közé, és ezzel megszerezte a kvótát. Lovas Petra - bár a legjobb tizenhat között kikapott a Körcsarnokban - minden bizonnyal ugyancsak kijutott Pekingbe, mint ahogy a férfiaknál Jakab János is.

Pázsy nyitja az olimpiai selejtezőt

Archívum2008.05.07, 19:54

Versenyzőink közül csütörtökön délelőtt 10 órakor Pázsy Ferenc áll először asztalhoz a Körcsarnokban, az asztaliteniszezők olimpiai világselejtezőjén. A délelőtt folyamán Jakab János és Zwickl Dániel is bemutatkozik, a nőknél Póta Georgina és Lovas Petra azonban kiemeltként csak szombaton játszik. A kvótaszerzésre a budapesti verseny kínálja az utolsó esélyt, s magyar részről - világranglistás pozíciójának köszönhetően - eddig csak Tóth Krisztina kvalifikálta magát a nyári ötkarikás játékokra.

Pingpongosaink a Körcsarnokból Pekingbe jutnának

Archívum2008.05.05, 15:48

Csütörtöktől vasárnapig a budapesti Körcsarnokban rendezik meg az asztaliteniszezők olimpiai világselejtezőjét, amely az utolsó lehetőséget jelenti a pekingi kvóták megszerzésére. Részünkről eddig csak Tóth Krisztina jutott ki az ötkarikás játékokra, s az 52 nemzet versenyzői között most Póta Georgina, Lovas Petra, valamint Jakab János, Zwickl Dániel és Pázsy Ferenc is megpróbál csatlakozni hozzá.

Európa-bajnok pingpongosaink lemaradhatnak Pekingről

Sport2008.04.29, 11:21

Asztaliteniszezőink azzal a reménnyel utaztak ki a nantes-i európai olimpiai kvalifikációs selejtezőre, hogy a női vonalon legalább egy kvótát mindenképpen haza kell hozniuk. Ez sajnos nem sikerült, így továbbra is csak Tóth Krisztina pekingi szereplése biztos. Mindezt azt jelenti, hogy Európa-bajnoki címvédő és vb-5. helyezett csapatunk lemaradhat az olimpiáról. Póta Georgina és Lovas Petra számára egyetlen esély maradt: a május 8-11-i budapesti világselejtezőn kell megszerezniük a kvótát.

Még élnek Póta és Lovas olimpiai reményei

Sport2008.04.29, 11:25

Póta Georgina és Lovas Petra is megragadta utolsó esélyét a kvótaszerzésre az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén, mindketten nyertek ugyanis a főverseny harmadik szakaszának rájátszásában. Póta a horvát Vajda Kornéliát verte, Lovas pedig az olasz Laura Negrisolinál bizonyult jobbnak egyformán négy szettben.

Zwickl-parádé és Lovas-továbbjutás a pingpongselejtezőn

Sport2008.04.29, 11:24

Zwickl Dániel harmadik mérkőzését is megnyerte, így csoportelsőként lépett a 32 közé az asztaliteniszezők Nantes-ban zajló európai olimpiai selejtezőjén. Zombori Dávid és Jakab János kikapott a harmadik fordulóban, s ezzel kiesett. Zwickl mellett Póta Georgina és Lovas Petra is tagja már a 32 mezőnyének.

Fazekas és Zombori kiesett az asztalitenisz-ob-n

Sport2008.03.29, 23:41

Női egyesben sikerrel vették az első fordulókat az esélyesek a budaörsi asztalitenisz országos bajnokságon, a férfiaknál viszont kiesett a 2004-ben és 2005-ben győztes Fazekas Péter (Celldömölk) és a jövő heti, nantes-i olimpiai selejtezőre készülő fiatal Zombori Dávid (PEAC). Előbbit Pattantyús Ádám, utóbbit pedig Simon Ferenc búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

Szenzációs magyar hajrá a pingpong-vb-n

Sport2008.03.01, 16:40

Szenzációs hajrát vágtak ki asztaliteniszezőink a kantoni csapat-világbajnokságon, hiszen Eb-aranyérmes női együttesünk az ötödik helyért 3-0-ra verte a két honosított kínai játékossal felálló osztrákokat, s legjobb európai nemzetként zárt, a férfiak pedig 3-2-re legyőzték a horvátokat, és bent maradtak a Bajnoki Divízióban.

Az év hazai pingpongmeccse következik

Archívum2007.06.09, 17:56

Hétfő délután 17 órakor ez év legnagyobb érdeklődéssel várt hazai pingpongmeccsét játsszák a Róna utcában: a női Extra Liga szuperrangadóján a házigazda Postásnak a döntetlen is elegendő lenne ahhoz, hogy a vendég Statisztika ne szerezze meg zsinórban negyvenedik (!) bajnoki címét.

Tóthék megmentették Európa becsületét

Sport2007.05.25, 07:52

A pénteki programba már nem jutott magyar játékos a zágrábi asztalitenisz-világbajnokságon, ám így is elmondhatjuk, hogy versenyzőink dicséretesen helytálltak a horvát fővárosban. Női párosban Tóth Krisztina és Póta Georgina a legjobb nyolc, Lovas Petra és Pergel Szandra a tizenhat, egyéniben Tóth Krisztina és Jakab János a harminckettő közé jutott. Az európai női párosok közül csütörtökön Tóthék búcsúztak utolsóként.

Remekelnek a magyar női párosok a pingpong-vb-n

Sport2007.05.24, 00:18

A zágrábi asztalitenisz-világbajnokságon a Póta Georgina, Tóth Krisztina, valamint a Lovas Petra, Pergel Szandra kettős is bejutott a legjobb 16 közé, amire csak a legmerészebb álmainkban számíthattunk.

Áramszünet és magyar sikerek a pingpong-vb-n

Sport2007.05.23, 08:45

Még egyetlen versenyzőnk sem állt asztalhoz, az első győzelmet azonban kedden délután máris elkönyvelhettük a zágrábi asztalitenisz világbajnokságon: jövőre Budapesten rendezik az olimpiai világselejtezőt. S a napnak azáltal is pozitív lett a kicsengése, hogy versenyzőink nyolc meccsükből ötöt megnyertek.

Tóthékban Európa reménye a pingpong-vb-n

Sport2007.05.18, 12:34

Két éve a sanghaji asztalitenisz-világbajnokságon a húsz éremből tizenöt, közte mind az öt aranyérem a kínaiaknak jutott, s a hétfőn kezdődő zágrábi egyéni vb-n is az ő fölényük várható. A magunk részéről leginkább az újdonsült Eb-ezüstérmes Tóth Krisztina, Póta Georgina kettősben bízhatunk, a duót legjobb európai egységként a kilencedik helyen emelték ki.

Lovas Petra a munka ünnepén is pingpongozik

Archívum2007.04.25, 07:45

Május 1-jén igazán "munkás" napja lesz a Postás nőiasztalitenisz-csapatának, hiszen a Szuperliga döntőjének első mérkőzésén ekkor játszik az európai ranglistavezető Liu Jiával felálló osztrák Linz AG Froschberg csarnokában. Így az újdonsült Európa-bajnok Lovas Petrának a jövő csütörtöki visszavágóval együtt két komoly megméretése is lesz a hó végi zágrábi világbajnokság előtt.

A kapitányt is meglepte a pingpongcsapat Eb-aranya

Sport2007.04.03, 11:50

Téglás Péter, a női és Harczi Zsolt, a férfi válogatott szövetségi kapitánya is elégedett volt csapatának a belgrádi asztalitenisz Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével. A vasárnap véget ért kontinensviadalon a magyarok egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtöttek.

Eb-aranyat nyertek női asztaliteniszezőink

Sport2007.04.03, 11:56

A Lovas Petra, Póta Georgina, Tóth Krisztina, Li Bin összeállítású magyar női asztalitenisz-válogatott aranyérmet szerzett a belgrádi Európa-bajnokságon, miután a fináléban magabiztosan, 3-0-ra legyőzte Oroszországot.

Előző
  • 1
  • 2
Következő