lopás

címke rss

Caramel is megszólalt Horányi Juli és Rúzsa Magdi botrányáról

Tévé2023.04.18, 09:03

Ahogy azt korábban írtuk, durva dolgot állít Horányi Juli Rúzsa Magdiról, szerinte az énekesnő és csapata ellopták az ő hamarabb elkészült videoklipjét. Persze Rúzsa Magdi is reagált a vádakra és azóta is egyre dagad a botrány a két énekesnő között. Most Molnár Ferenc Caramel is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

Százezres értékben vásárolt egy talált kártyával egy férfi

Itthon2023.04.17, 17:03

Egy szolnoki férfi megtalálta más elvesztett SZÉP-kártyáját, majd a rajta lévő 600 ezer forintot az apjával és élettársával együtt elköltötte. Annyit vásároltak, hogy taxival kellett hazavinniük a holmikat.

Azt mondta a szekszárdi férfinak, hogy csalók meglopták igazából végül ő szerzett meg tőle milliókat

Itthon2023.04.14, 15:06

Egy szekszárdi férfi szilveszter előtt tett feljelentést, miután meglopták. Egy férfi egy ismert bank ügyintézőjének kiadva magát azzal kereste meg telefonon, hogy bankszámlájával egy jogosulatlan tranzakciót kíséreltek meg végrehajtani külföldön. A telefonáló rávette arra, hogy telefonjára egy távelérést biztosító programot telepítsen, melyről azt állította, hogy a fentiekhez hasonló támadások kivédhetőek. Az egész hazugság volt. A férfit addig nem lopták meg, azután viszont igen.  

13-14 éves gyerekeket rabolt ki egy felnőtt férfi rendszeresen Budapesten

Itthon2023.04.14, 15:14

Egy VI. kerületi aluljáróban szólította le áldozatát egy 46 éves férfi pont egy hete. Azt mondta a 13 éves fiúnak, hogy ő biztonsági őr. Aztán azt hazudta, hogy a kisfiút három idegen követi, akiktől meg akarja védeni. A gyerek azonnal felhívta a testvérét, a férfi azonban kikapta a kezéből a telefont. Aztán, miközben úgy tett, mintha a testvérrel beszélne, elfutott a telefonnal.

Pénzrablás Philadelphiában, mindenhol érmék hevertek - videó

Nagyvilág2023.04.14, 10:30

Philadelphiában feltörtek egy 750 000 dollár (259 millió forint) értékű tízcentesekkel telerakott teherautót. A gyanúsítottak a rakomány egy részét elvitték, de több ezer 10 centes érmét szétszórva hagytak egy parkolóban - írja a Sky News.

Súlyos bűncselekmény áldozata lett a kétszeres Tour de France-győztes kerékpáros

Sport2023.04.12, 17:21

Pézbírságot és négy év börtönt kapott az a két férfi, akik a Párizs-Nizza országúti kerékpáros körverseny közben több bűncselekményt is elkövettek.

Kiraboltak és elütöttek egy férfit Budatétényen

Itthon2023.04.12, 15:43

Nemcsak lopás, hanem közúti veszélyeztetés miatt is felelhet három testvér. Autóalkatrészeket loptak el egy XXII. kerületi családi ház udvaráról, aztán amikor kocsival próbáltak elmenekülni, elsodorták a meglopott tulajdonost.

Bíró elé állítják a luxuscipőtolvajokat

Itthon2023.04.11, 11:33

Bűnsegédként elkövetett lopás miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki a testvérével együtt néhány héttel ezelőtt egy belvárosi üzletből ellopott egy egyedi, több millió forintot érő cipőt.

Kikapcsolva is megkereshetőek lehetnek az androidos mobilok

Techbázis2023.04.07, 13:55

Az Apple már lassan két éve kínál ilyen funkciót az iPhone-ok előkerítéséhez.

A vécén át másztak be az Apple boltjába a tolvajok

Techbázis2023.04.07, 12:44

Olyan 172 millió forint értékű holmit lovasítottak meg a profin dolgozott betörők.

Így akarta ellopni a több százezer forintnyi luxus parfümöket a vecsési drogériából - videó

Itthon2023.04.06, 12:35

Hátrahagyott személyes tárgyai alapján azonosították azt a férfit, aki egy alufóliával kibélelt sporttáskába rejtve próbált ellopni tizenegy üveg értékes parfümöt egy vecsési üzletből, majd kimenekült az őt tetten érő biztonsági őr kezei közül.

Még a börtönt is kifosztotta három elvetemült sorozattolvaj

Itthon2023.04.06, 11:20

A háromtagú banda általában telephelyeket, raktárokat és melléképületeket fosztogattak, ahonnan leginkább fémtárgyakat és kábeleket vittek magukkal. Egyszer azonban még ennél is messzebbre merészkedtek: a kiskunhalasi börtön területéről is loptak.

Megtalálta főnöke elrejtett vagyonát, már vitte is

Life.hu2023.04.04, 22:07

Egy borsodi férfi, aki alkalmi munkát vállalt egy kerepesi birtokon, véletlenül rábukkant a tulajdonos elrejtett vagyonára: rengeteg ékszer és több mint 9 millió forint rejtőzött két fémkazettában, melyeket az illető azonnal eltulajdonított.

Több autót is kifosztott és egy lakásba is besurrant egy esztergomi sorozattolvaj - videó

Itthon2023.04.04, 16:21

Néhány héen belül ötször is lopott egy férfi Esztergomban. Leginkább nyitva felejtett, parkoló autókat kutatott át, de volt rá példa, hogy egy lakást is átkutatott, és mindent elvitt, amit értékesnek talált. Az egyik alkalommal térfigyelő kamera is rögzítette.

Autótolvajt fogtak a nagykátai rendőrök

Itthon2023.04.03, 16:57

Elfogatóparancs alapján kerítették kézre azt a 35 éves, nagykátai férfit, aki barátnőjével együtt engedély nélkül elvitte rokona autóját február végén, majd elmenekült a rendőrök elől, és bujkálása alatt egy másik kocsit is ellopott.

Két hónapja keresik ezt a férfit az érdi rendőrök

Itthon2023.03.30, 15:52

Az érdi rendőrök lopás miatt nyomoznak egy ismeretlen férfi ellen, akinek az azonosításához segítséget kérnek.

Csecsemő kislánynak nevezteti magát egy 65 éves férfi, aki pelenkákat lopott magának egy bölcsődéből

Nagyvilág2023.03.29, 21:00

Bizarr üzeneteket hagyott egy amerikai bölcsődében egy férfi és ellopott néhány pelenkát. Egyes felnőttek még fizetni is hajlandóak azért, hogy valaki bepelenkázza és babaként kezelje őket - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egyre nagyobb méreteket ölt a világban a bizarr, perverz genderőrület. A magukat csecsemőnek képzelők például - a legújabb divat szerint - nem azt mondják, hogy perverz szexuális szokásaik vannak, hanem azt, hogy alternatív az életmódjuk. Nyugat-Európában és Amerikában pedig a hazug szélsőbaloldali világ ezt el is fogadja.

Horvátországból járt Magyarországra alkoholt lopni egy férfi – videó

Itthon2023.03.29, 16:00

Egy horvát férfi azért jött Magyarországra, hogy minőségi alkoholt lopjon. Összesen 7 üzletben próbálkozott, és 5 esetben sikerrel is járt.

Elloptak egy tigrist egy mexikói férfi otthonából

Nagyvilág2023.03.29, 15:34

Sonora állam ügyészei kedden közölték, hogy keresik a Baluma nevű kifejlett bengáli tigrist. Elmondásuk szerint az ötéves hím tigrist hétfőn lopták el az állam fővárosában, Hermosillóban lévő egyik házból  – írja a CBS News. 

Álrendőrt fogtak Komorón

Itthon2023.03.29, 14:31

Csalás, lopás és rongálás miatt is felelhet az a középkorú férfi, aki álrendőrként károsított meg egy ember Komorón. 

Több tízezer zsákot rugdostak meg Dél-Koreától Olaszországig raktári dolgozók

Gazdaság2023.03.29, 14:10

Újabb különös eset rázta meg a fémpiacot a közelmúltban, és ismét a nikkel volt az érintett fém, amely a tolvajok egyik kedvence. Most több, összesen 2 millió dollár értékű nikkelszállítmány kapcsán derült ki, hogy csupán kövek voltak a zsákokban.

Néhány nap alatt 3 millió forintot költött egy nő egy lopott bankkártyával

Itthon2023.03.27, 16:31

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki egy lopott bankkártyával néhány nap alatt közel 3 millió forint költött el.

Meglopták Rihannát

Tévé2023.03.27, 11:04

Ellopták Rihanna kocsiját a háza elől, az ügyben jelenleg is nyomoz a Los Angeles-i rendőrség.

Az Apple AirPods füleseket sem érdemes ellopni

Techbázis2023.03.25, 16:01

Ugyanúgy megkereshetőek, mint az AirTags követőeszközök.

Az esztergomi kórházból is lopott a besurranó tolvaj

Itthon2023.03.23, 17:02

Egy nő több helyre is beosont, majd értékeket, jellemzően pénztárcákat lopott el. Az egyik esetben az esztergomi kórház egyik orvosi szobájába surrant be.

Több milliós akkumulátort találtak a Budapesten ellopott kocsiban, de mivel nem tudták mi az, kidobták

Itthon2023.03.23, 14:24

Egy VI. kerületi étterem elől lopták el egy ételfutár autóját kedden késő este. A tolvajoknak nem volt nehéz dolga, a futár a kocsiban hagyta a slusszkulcsot. A hátsó ülésen ráadásul harminc elektromos rollerhez való akkumulátor volt, összesen hárommillió forint értékben.

Megtudtuk, mennyit veszített Molnár Anikó, akinek ellopták meztelen képeit

Itthon2023.03.22, 14:55

A múlt héten hivatalos szakaszba lépett Molnár Anikó ügye, akinek több képét ellopták, amelyeken meztelenkedik. Az erotikus modell az Origónak elmondta, hogy a NAV átvette a feljelentést és elindította a nyomozást. Molnár Anikó azt is elmondta, hogy több feljelentést is tervez, mert nem csak az OnlyFansre feltöltött képeivel éltek vissza.

Egy férfi Szűz Mária szobrot lopott a terézvárosi templomból - videón a tolvaj

Life.hu2023.03.22, 13:32

Besétált a templomba, nézegette egy darabig a szobrot, majd a hóna al kapta és kisétált vele. A térfigyelőkamerák és a templom kamerája felvette az esetet: a rendőrség a lakosság segítségét kéri a tolvaj azonosításában. 

Veled fogom a kollégádat agyonverni - üvöltötte a lopás után

Itthon2023.03.22, 11:26

Egy férfit a halőrök ellenőrizni akartak a Tassi-zsilipnél, karácsony előtt egy héttel. Nem véletlen, információjuk volt arról, hogy a férfi halat szokott lopni. Akkor is egy halakkal teli nejlonzacskó volt a kezében, amikor odaléptek hozzá.

Ittasan, lopott autóval menekült a rendőrök elől egy veszprémi férfi: végül egy kerítésnek ütközve állt meg

Life.hu2023.03.21, 19:21

Többi között hivatalos személy elleni erőszak miatt letartóztattak egy többszörösen büntetett férfit, aki lopott autóval, járművezetéstől eltiltva menekült a rendőrök elől Pápán - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Parkoló autókat fosztott ki, és gyerekeknek árult drogot egy nógrádi férfi

Itthon2023.03.21, 16:14

Néhány nap alatt többmilliós kárt okozott egy 34 éves nógrádi férfi azzal, hogy társaival együtt autókat tört fel, majd ellopra a bennük lévő értékeket, többek között drága parfümöket, lőfegyvert, pénzt és egyéb tárgyakat is. A férfi ezen kívül új pszichoaktív anyaggal dílerkedett, melyből fiataloknak is adott el. A balassagyarmati bíróság elrendelte a letartóztatását.

Átkutatta ismerőse házát, majd a lopott fejszével támadt rá, miután az tetten érte

Itthon2023.03.21, 12:17

Besurrant ismerőse házába, majd amit talált, magával vitt egy hajdúböszörményi férfi, amikor pedig ismerőse tetten érte, és visszakövetelte az értékeit, megrugdosta, és a tőle lopott fejszével verte fejbe. A férfit korábban már többször is büntették, ez alkalommal pedig hosszú évekre fegyházba kerülhet.

Bolti lopás miatt kapták el, aztán kiderült, a bíróság nagyon keresi

Itthon2023.03.21, 12:02

Egy bajai üzletből hívták az eladók a rendőröket vasárnap reggel azzal, hogy elfogtak egy tolvajt, aki 2 liter bort és egy 0,2 dl-es vodkával akart fizetés nélkül távozni. A nőt el sem engedték, amíg a rendőrök ki nem értek. Ekkor derült ki, hogy a bíróság nagyon keresi a nőt.

Mellkason szúrta saját nagyapját egy somogyi fiatal

Itthon2023.03.20, 11:45

Elsőfokon egy év két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a kamaszt, aki két évvel ezelőtt részegen késsel rátámadt a nagyapjára. A mellkasán súlyosan megsebesítette az idős férfit.

Csecsemőjével járt lopni a bogácsi anyuka: ki akarta cseréltetni az eltulajdonított ruhákat

Life.hu2023.03.18, 16:24

Leleplezte magát a csecsemőjével lopni járó bogácsi anyuka.

Fejszével akarta kilopni a pénzt egy automatából a budapesti férfi – videó

Itthon2023.03.17, 16:24

Egy budapesti férfi előbb egy mosoda automatájából akarta megszerezni a pénzt egy fejszével, majd később betört egy házba, ahonnan értékeket lopott el.

Kommandósok fogták el a négyfős bandát, akik súlyos károkat okoztak a MOL-nak

Itthon2023.03.17, 14:55

A rendőrök és a Terrorelhárítás kommandósai fogtak el egy bandát, akik kábeleket loptak a MOL-tól. Pont akkor csaptak le rájuk, amikor egy földkábelt vágtak el.

Hiába iktatta ki a biztonsági kamerát a betörő, a rendőrök így is elfogták – videó

Itthon2023.03.17, 13:59

Egy férfi egy érdi házba tört be, előtte kiiktatta a riasztót és a biztonsági kamerát is, a rendőrök azonban így is gyorsan azonosították és elfogták.

Elloptak egy helikoptert egy reptérről Kaliforniában, majd a gyanúsított lezuhant

Nagyvilág2023.03.16, 12:12

A sacramentói repülőtérről elloptak egy helikoptert, majd a gyanúsított az ellopott járművel lezuhant - írja az ABC News.

Elfogtak a tolvajt, aki ellopott egy 4 és fél milliós edzőcipőt - videó

Itthon2023.03.15, 22:16

Letartóztatták azt a külföldi férfit, aki testvérével egy több, mint 4,5 millió forint értékű cipőt lopott el egy budapesti üzletből - derül ki a Tények riportjából.

Négy év börtönt kapott a volt szépségkirálynő, miután 621 millió forint értékben lopott bort

Life.hu2023.03.15, 19:26

Négy, illetve négy és fél évi börtönre ítéltek egy férfit és egy nőt hétfőn Spanyolországban, 1,64 millió euró (621 millió forint) értékű, 45 palacknyi borkülönlegesség ellopásért - közölte az illetékes bíróság.

Kifosztotta belvárosi gondozottjait egy budapesti nő - videó

Itthon2023.03.14, 16:57

Egy 91 éves asszony és 65 éves, mozgássérült fia gondozását vállalta egy 54 éves, budapesti nő. Miután elnyerte a két beteg nyugdíjas bizalmát, megtudta róluk, hogy sok pénzük van, és ezt elmondta barátjának is. A férfi biztatni kezdte, hogy lopja el a pénzt, mire a nő több mint 300 ezeret el is vett tőlük több részletben.

Kést nyomtak egy szendrői nyugdíjas torkához

Itthon2023.03.14, 14:06

Egy szendrői férfi előbb egy kocsiból lopott el egy tabletet és némi pénzt, aztán betört az egyik nyugdíjas ismerőséhez, akitől úgy akart pénzt szerezni, hogy kést nyomott a torkához.

Szerelmétől lopott egy férfi Komáromban – videó

Itthon2023.03.14, 12:06

Csalással és lopással vádolnak egy férfit amiatt, amit egy komáromi nővel tett.

Külföldieket lopott meg két férfi Budapest belvárosában - videó

Itthon2023.03.13, 15:53

Két férfit azzal vádolnak, hogy ellopta egy külföldi pénzét egy ATM-nél. A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a módszert gyakran alkalmazzák a tolvajok a belvárosban.

Nőnek öltözött férfi lopott budai nyugdíjasoktól

Itthon2023.03.13, 12:11

Egy nőnek öltözött férfit és a társát gyanúsítják azzal, hogy idősektől lopott a fővárosban. Mindkét áldozat 80 év feletti nyugdíjas volt.

Sok pénzt loptak el Barta Sylviától

Tévé2023.03.09, 21:26

Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani a sztárvilágban is olyan hírekről, hogy internetes csalás áldozataivá válnak. A hackerek különféle módszerekkel ugyan, de pénzhez akarnak jutni ezekkel a támadásokkal. Legutóbb Mészáros Norina, Judy, Rubint Réka és Molnár Anikó is hasonló jelenségről számoltak be követőiknek, most Barta Sylvia esett internetes csalók áldozatául.

Újabb fejlemények Molnár Anikó többmilliós kárügyében

Tévé2023.03.09, 14:33

Ahogy korábban írtuk, Molnár Anikó egy hónappal ezelőtt elindította fizetős OnlyFans-oldalát, ahol pénzért cserébe mutogat magáról pornográf felvételeket. Az erotikus modell egy profi csapattal dolgozik, így profi képek és videók készülnek róla. Nemrég dühösen számolt be arról, hogy az oldalra szánt képeit illetéktelenek ellopták ezzel többmilliós kárt okozva számukra.

Börtöneb a bátonyterenyei csomagautomaták fosztogatója

Itthon2023.03.08, 16:38

A férfi január vége és február közepe között háromszor törte fel az egyik csomagküldő szekrényét Bátonyterenyén. Január 26-án éjjel, miközben fiatal társa figyelt, két üres fiókot feszített fel, a tartószerkezetet is megrongálva, majd február 13-án éjjel újabb két fiókot tört fel, azokból egy-egy csomagot lopott el.

Szexre hívta a lakásába a fiatal nő a kuncsaftot, aztán párjával meglopták

Itthon2023.03.07, 16:46

Egy szexuális szolgáltatásokkal kínáló oldalon hirdette magát egy 26 éves nő, majd élettársával közösen bérelt lakásban fogadta az ügyfeleket, Amikor egyik éjjel egy gazdag vendég érkezett hozzá, párjával együtt kilopták a levetett ruhájában felejtett összes pénzt.

Ellopták egy ház teljes tetőszerkezetét Gyulafehérváron

Life.hu2023.03.06, 18:27

Egy az egyben meglovasították egy gyulafehérvári ház tetejét, a telken álló másik ingatlanról pedig fémsíneket loptak el a tolvajok. Az esetnek nincsenek tanúi, senki semmit nem vett észre. A tulajdonos tett feljelentést. 

Elfogták a magyar autópályák országúti fosztogatóit

Itthon2023.03.06, 13:54

Az elmúlt időszak egyik legnagyobb földrajzi kiterjedésű bűncselekmény-sorozatát oldották meg a rendőrök, amiről Dr. Kövecs Máté, a Bács-Kiskun vármegyei főügyészség helyettes szóvivője és Latorovszky Gábor rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos tartott sajtótájékoztatót Egy szervezett bűnözői csoport felszámolása címmel.

Annyira ízlett a pálinka a törteli férfinak, hogy 30 litert lopott belőle

Life.hu2023.03.04, 18:17

Emésztőgödörbe rejtette a lopott pálinkákat egy 29 éves törteli férfi, aki ellen most vádemelést javasolnak a ceglédi rendőrök.

Molnár Anikótól több milliót loptak

Tévé2023.03.03, 17:34

Ahogy korábban írtuk, nagy sikerrel indult Molnár Anikó OnlyFans-oldala, melyen elsősorban erotikus tartalmakat láthatnak az előfizetők. Molnár már pár nap múlva a szolgáltatás hatalmas sikeréről számolt be, majd nagy bosszúság érte, ugyanis valaki ellopta az oldalra szánt képeit. Az egykori Nagy Ő elárulta, hogy mekkora összegre becsülik a kárát.

Rögzítették a kamerák, ahogy egy férfi betört a volt munkahelyére Újbudán - videó

Itthon2023.03.03, 10:51

Vádat emeltek azzal a 32 éves férfival szemben, aki tavaly ősszel betört korábbi munkahelyére úgy, hogy a cég telephelyének drótkerítését kibontotta, aztán a lyukon keresztül bemászott az udvarra, onnan pedig bejutott az irodába.

Meglopták az elhunyt nőt a halottszállítók - Videón a felháborító tett

Life.hu2023.03.03, 08:50

Lopás vétsége miatt állították bíróság elé azt a két férfit, akik munkavégzésük során százezer forintot tulajdonítottak el az elhunyttól.

Elloptak egy buszt a John F. Kennedy nemzetközi repülőtérről

Nagyvilág2023.03.02, 16:32

Ellopták az American Airlines egyik buszát helyi idő szerint szerda kora reggel a John F. Kennedy nemzetközi repülőtérről.

Halott nőt loptak meg a halottszállítók Székesfehérváron

Life.hu2023.03.02, 12:55

Gyomorforgató eseményt rögzített egy biztonsági kamera.

Pénzért kínált szexet és masszázst egy nő az áldozatainak

Itthon2023.03.02, 12:18

Február 28-án hirdettek ítéletet azzal a párral szemben, akik előre elhatározták, hogy a nő pénzért szexuális szolgáltatást nyújt, míg a férfi ellopja a vendég pénzét a ruháiból. A nőt kétszázezres pénzbüntetésre, büntetett előéletű férfit pedig emellett börtönbüntetésre is ítélte a bíróság. Utóbbi fellebbezett a döntés ellen.

Így loptak meg egy halottat székesfehérvári halottszállítók - videó

Itthon2023.03.02, 11:23

Lopással vádolta meg a Székesfehérvári Járási Ügyészség azt a két férfit, akik ellopták egy nő pénzét, aztán a holttestét elvitték a lakásából. 

Elmenekült a rendőrök elől egy sofőr Somogyszobon

Itthon2023.03.01, 17:00

Egy egész sor bűncselekmény miatt kell felelnie annak a férfinak, aki társával együtt ellopott egy autót, majd részegen vezette, és megpróbált elmenekülni az igazoltatás elől. Amikor utolérték, a saját iratai helyett a kocsi tulajdonosának iratait adta át nekik, a kocsiban pedig egy lopott szerszámot is rejtegetett. A rendőrök a férfit társával együtt őrizetbe vették.

Franciakulccsal támadott meg egy férfit egy kiskunhalasi nő

Itthon2023.03.01, 16:56

Elfogatóparancs alapján kapták el a rendőrök azt a nőt, aki franciakulccsal ütötte meg barátját, hogy hozzájusson a pénzéhez, majd mielőtt elmenekült, az ajtót is rázárta. Ugyanez a nő korábban több helyről is lopott a városban, még a saját ismerőseitől is. A legtöbb esetben társai is voltak, akik közül két férfit már kihallgattak, egy nőt pedig még keresnek a rendőrök.

Durva mit tett egy csornai fiatal a saját anyjával

Itthon2023.02.28, 16:20

Barátnőjével közösen költött el több mint 400 ezer forintot egy 17 éves kamasz, majd azt hazudta a rendőröknek, hogy az anyja lopta el a pénzét. Emiatt akár 5 év börtönre is számíthat.

Saját négyéves kishúgát is meglopta a nógrádi drogos kamasz

Itthon2023.02.27, 16:57

Egy Nógrád vármegyei fiú ellopta 4 éves kishúga arany fülbevalóját, hogy drogot tudjon venni a pénzből. A fülbevalót nem vette meg senki, úgyhogy visszaadta az anyjának.

Szüleitől lopott tévéből vett magának anyagot egy győri drogos

Itthon2023.02.27, 16:54

Egy győri férfi előbb a szüleitől lopott rendszeresen, hogy drogot tudjon venni. Később úgy látszott, hogy megváltozik, ezért az ügyészség a felfüggesztéséről döntött, azonban ennek az ideje alatt is többször lopott, hogy drogot tudjon venni, ezért végül vádat emeltek ellene.

Budapesti edzőtermekből lopott egy férfi

Itthon2023.02.27, 16:38

Lopás miatt 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, és 2 millió forintos kártérítésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki több edzőteremből is elvitte mások értékeit.

Súlyos bűncselekményt követtek el Judy nevében

Tévé2023.02.26, 12:31

Ahogy azt korábban írtuk, nehéz időszakon van túl Kiss Judy, akinek még év elején törték fel közösségi oldalait. Az egyre bonyolódó ügy túlnőtt az énekesnőn és az informatikusokon is, így kénytelen a rendrőség segítségét kérni, ugyanis óriási pénzbüntetésre számíthat azok miatt, akik visszaéltek a nevével.

Már nem a telefonokra hajtanak a mobiltolvajok

Techbázis2023.02.25, 13:25

A mobilbankból és egyéb pénzügyi appokból próbálják elutalni a pénzt.

Krimibe illő módon jutott be egy moldáv betörő egy kiskunhalasi társasház tetőtéri lakásába

Itthon2023.02.24, 14:26

Kalandos módszerrel tört be egy férfi egy kiskunhalasi társasházba. Először letépte a lépcsőház ablakán lévő szúnyoghálót, majd miután könnyedén bemászott, egyenesen a tetőt vette célba: kibontotta a cserepeket, majd azon keresztül mászott be az egyik erkélyre, onnan pedig a lakásba. Ezek után mindent vitt, ami a keze ügyébe került, ám nem élvezhette sokáig a zsákmányt, mert a rendőrök még aznap lecsaptak rá.

Egy éjszaka alatt kétszer is betört egy tatai házba egy háromtagú banda

Itthon2023.02.24, 12:53

2020. augusztusán három férfi elhatározta, hogy értékeket szereznek egy tatai házból, melynek lakója külföldön volt. Miután összeszedték, amit értékesnek találtak, a lopott holmik egy részét elvitték, majd még aznap hajnalban visszatértek a hátrahagyott tárgyakért. Azonban azt már nem tudták elvinni, mert a rendőrök tetten érték őket. Két férfit még a helyszínen elfogtak, harmadik társukat közel két évig keresték.

Mialatt ellátták a sérüléseiket, az autóbalesetet szenvedett család autójából kilopták a gyerekülést

Life.hu2023.02.23, 16:40

Önhibáján kvül szenvedett autóbalesetet a család, s ha ez nem lett volna elég: míg ellátták őket a mentősök, addig a totálkárosra tört kocsijukból valaki kilopta a gyerekülést. 

Lopott kocsival próbálta elszállítani a lopott csempéket három fiatal nógrádi tolvaj

Itthon2023.02.23, 17:14

Egy 26 éves férfi két tizenéves társával padlólapokat lopott egy nógrádi telephelyről, azért. Mivel a padlólapok túl nehezek voltak, kocsijuk pedig nem volt, azt is loptak. 

Már tizenötször lopott boltokból drága árukat a húsfantom

Gazdaság2023.02.22, 13:01

Biztonsági kamerák felvételein látható, ahogy egy férfi 15 különböző szupermarketből több millió forintnyi húst lopott el. A dél-ausztráliai rendőrség nyomozást indított a bolti tolvaj ellen.

Kiszállításkor lopják el a már kifizetett iPhone-okat

Techbázis2023.02.19, 07:01

Valaki rendelt egy iPhone 14 Pro Maxet és egy Apple Watch Ultrát, majd a kiszállító ellopta azokat. Állítólag egyre több a hasonló eset.

Titkos követést tesz lehetővé az AirTag riválisa

Techbázis2023.02.17, 11:14

Egymillió dolláros büntetéssel fenyegeti a funkcióval visszaélőket a Tile.

Meglopták a magyar zenészt - Tudja, hogy ki a tettes

Life.hu2023.02.17, 15:05

Fehér Tibor, azaz Beat a Fekete Vonatból az éjszaka írta ki közösség oldalára, hogy meglopták.

Elfogták a szerelmespárt, akik egész Zuglót rettegésben tartották

Itthon2023.02.17, 15:16

A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és női társát, akik az utóbbi néhány hónapban több lakásba, tárolóba, és lépcsőházba is betörtek, és mindent elvittek, amit értékesnek találtak.

Több millió dollárt lopott cégétől egy ügyvéd, hogy Las Vegasban mulathasson

Gazdaság2023.02.17, 13:26

Egy, a Brit Virgin-szigeteken működő hitelezőnek dolgozó ügyvédet több mint 10 millió dollárra pereltek be, miután a cég pénzét nem a vállalat által meghatározott célokra, hanem személyes szórakozásra használta fel. A vállalat pert indított az ügyvéd ellen.

Több százezres értékben lopott szerszámokat két férfi egy Ferencvárosban parkoló autóból

Itthon2023.02.17, 12:29

Lopás miatt kell felelnie annak a két férfinak, akik 2021 tavaszán feltörtek egy Ferencvárosban parkoló autót, melynek csomagteréből  több mint 260.000 Ft értékben loptak szerszámgépeket.

Teherautóval szállította el a vasrudakat egy tolvaj egy tokodi épület udvaráról - videó

Itthon2023.02.17, 11:46

Felfüggesztett börtön várhat arra a férfira, aki tavaly tavasszal egy társával együtt betört egy tokodi telephelyre, ahonnan teherautóval elvitték az udvaron talált vasrudakat. A lopással és a rongálással több szézezres kárt okozotak.

Fenyegetőzik és feljelentést tesz a Fekete Vonat énekese

Tévé2023.02.17, 10:24

Beat tudja, ki lopott el tőle el két kabátot, megfenyegette.

Vontatóval érkezve 200 ezer húsvéti csokitojást lopott el egy tolvaj

Gazdaság2023.02.16, 14:40

Két év börtönbüntetésre ítélik azt a csokoládétolvajt, aki 200 ezer Cadbury Creme tojást lopott el egy telfordi ipari létesítményből. A rendőrség szerint az elkövető előre kitervelte a bűncselekményt, de még időben elkapták.

Ellopták a debreceni Nagytemplom réz ablakpárkányait

Itthon2023.02.16, 14:14

A Debreceni Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik megrongálták a debreceni Nagytemplomot.

Meglopták Rubint Rékát

Tévé2023.02.15, 22:42

Hatalmas anyagi kárt szenvedett Rubint Réka, aki megbecsülni sem tudja, hogy mekkora összeget veszített a támadói által.

Mosógépben mosták tisztára a lopott gázolajos csövet

Itthon2023.02.15, 15:33

Sorozatos lopások miatt nyomoznak a karcagi rendőrök hat férfival szemben, akik milliós lopási és rongálási károkat okoztak több Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei mezőgazdasági cégnek. A bűnözők közül már hármat elfogtak és kihallgattak.

Csapdát állítottak egy mentősnek, belesétált - videó

Itthon2023.02.15, 10:39

Gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a mentőápolót, akit lopáson kaptak szolgálat közben. A Nemzeti Védelmi Szolgálat egy videót is közzétett.

Megkárosították Rubint Rékát: "Megpróbáljuk visszaszerezni..."

Life.hu2023.02.15, 08:55

Rubint Réka Facebook-oldalán jelentette be, hogy valaki feltörte és ellopta a YouTube-csatornáját.

Milliókat loptak egy nyugdíjastól, aki kíváncsiságból prostituáltakkal töltött egy estét

Itthon2023.02.14, 10:07

A bajai rendőrök őrizetbe vettek egy 37 éves asszonyt, aki közel 18 millió forinttal egyenlő összegű euróval lopta meg idős ügyfelét, míg 18 év alatti társa lefeküdt a férfival.

Rátámadt egy vagyonőrre egy balatonfűzfői férfi

Itthon2023.02.13, 16:50

A veszprémi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki tavaly több veszprémi intézményből és üzletből is lopott, egy vagyonőrt pedig életveszélyesen megfegyegetett. Így a lopások mellett zsarolás miatt is felelhet.

Megrázó történetet mesélt gyerekkoráról Zámbó Krisztián

Tévé2023.02.12, 18:03

Hajdú Péter műsorában beszélt gyerekkoráról Zámbó Krisztián, aki elmondta, felnőtt fejjel érti, hogy miért követett el annyi rosszaságot korábban. Több megrázó történetet is megosztott a műsorvezetővel, egyrészt azt az időszakot, amikor rossz társaságba keveredve bűnözőként járta az utcákat. De egy súlyosabb emléke is volt, amikor testvérének hazudtak nővére haláláról.

Figyelmeztetést adott ki az egyik legnagyobb hazai bank

Gazdaság2023.02.11, 17:21

A K&H Bank arra figyelmezteti az ügyfeleit, hogy csalók környékezhetik meg őket. Az adathalászok különféle szolgáltatók nevében kereshetik meg őket, a módszerük megtévesztő, ezért arra kérnek mindenkit, körültekintően járjanak el, ha a támadás gyanúja felmerül.

Ellopták, és a közösségi oldalon kínálták eladásra Kóbor János aranylemezét

Life.hu2023.02.12, 16:17

Furcsa hirdetés tűnt fel a Facebookon: az Omega egyik aranylemezét kínálta eladásra egy rajongó.

Telephelyről lopott egy banda Nógrádmegyerben

Itthon2023.02.10, 15:41

Egy nógrádmegyeri banda betört egy telephelyre, ahonnan a javításra váró autókból loptak alkatrészeket, amiket egy lopott autóval vittek el onnan.

Elképesztő összegért árulják az Omega együttestől ellopott aranylemezt

Tévé2023.02.10, 08:57

Nemrég azzal vádolták az Omega együttes tagjait, hogy nyerészkedési szándékkal adják ki újra a korábbi albumokat, emiatt magyarázkodhatott a zenekar menedzsere. Nemrég egy rajongói csoportban figyeltek fel arra, hogy valaki az együttes egyik aranylemezét árulja jó pénzért cserébe, ami feltehetőleg korábban Kóbor János tulajdonában volt, halála után lophatták el tőle. 

Több mint 20 autót tört fel egy 17 éves csepeli fiú

Life.hu2023.02.09, 15:02

Vádat emeltek egy 17 éves fiú és társa ellen, mert egy csepeli műhelyből két alkalommal onnan eltulajdonított járművekkel szerszámokat loptak, majd pár nappal később a fiú újabb 19 gépkocsit tört fel – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Ismét feltörték Judy oldalát: terrorista tartalmat osztottak meg a nevében

Life.hu2023.02.08, 23:11

Ismét ellopták Judy Instagram-oldalát. Az énekesnő profi informatikushoz fordult, hogy visszaszerezhesse közösségi oldalát.

Lapátokkal ütötték agyon, majd ellopták az őrizetlenül hagyott disznókat egy borsodi településen

Itthon2023.02.08, 16:13

Állatkínzás és lopás miatt is felelnie kell annak a három férfinak, akik borsodi lakóhelyükön az önkormányzat tulajdonában lévő két disznót lapátokkal összeverték, majd a helyszínen feldarabolták és biciklin elszállították.

Videón, ahogyan egy férfi elhajt egy budapesti áruházból egy több, mint százezer forintos lopott rollerrrel

Itthon2023.02.08, 16:08

Felfüggesztett börtönre ítélhetik azt a 33 éves férfit aki tavaly áprilisban egy belvárosi áruház előteréből ellopott egy több mint százezer forintos elektromos rollert, majd még aznap töredék áron eladta egy külföldi kereskedőnek.

Elfogták a dallasi állatkerti tolvajt, furcsa magyarázatot adott tettére

Nagyvilág2023.02.08, 13:53

Elfogták a dallasi rendőrök azt a fiatal férfit, aki több állatot ellopott a helyi állatkerttből. A tolvaj, aki ellen állatkínzás és betörés miatt folyik eljárás, elmondta a rendőröknek, miért tört be az állatkertbe - írta az AP News. 

Egy nő tört be egy újbudai dohányboltba – videó

Itthon2023.02.07, 13:02

Egy 20 éves nő kővel dobta be egy újbudai dohánybolt ajtajának ablakát, majd cigit és pénzt lopott.