lopás

címke rss

Kórházi betegektől, iskolából és buszmegállóban lopott a pofátlan tolvaj

Itthon2019.10.24, 10:11

Egy hónapon át négyszer is meglopta az esztergomi kórház különböző osztályain fekvő betegeit egy férfi. Volt, hogy egy frissen műtött beteget, de olyan is volt, hogy egy buszmegállóban alvó embert fosztott ki. Az ügyészség most vádat emelt ellene. 

Elítélték a bandát, akik az egész országban rettegésben tartották az időseket

Itthon2019.10.22, 17:56

Részben súlyosabb, letöltendő börtönbüntetést kapott jogerősen az a négy ember, akik Szegedtől Zalaegerszegig több városban idős embereket fosztottak ki. A három nő és férfi társuk 2017 tavaszán három hónap alatt kilenc idős embertől összesen több mint ötmillió forintot vettek el. Kitalált ürügyekkel bejutottak a lakásba, ahol elterelték a figyelmüket, hogy társuk közben pénz és értékek után kutasson.

Kórházi betegektől lopott egy nagykanizsai férfi

Itthon2019.10.21, 18:22

A 39 éves férfi lopott Siófokon, Tapolcán és Hatvanban is kórházakban. Egy idős asszony buktatta le.

Furcsán ment az autó, így megállították a tatai rendőrök – Meglepő ami ezután jött

Itthon2019.10.21, 14:46

A tatai rendőrök állítottak meg egy autóst hajnalban. Az tűnt fel nekik, hogy a kocsi hátulja tele van pakolva. Amikor átvizsgálták az autót, a csomagtartóban, a hátsó és az első ülés közé rejtve, pléddel letakart kannákat találtak, amelyek üzemanyaggal voltak tele.

12 évet kapott a nő, aki idős embereket fosztott ki

Itthon2019.10.21, 11:34

A 43 éves nő 2013 és 2015 között társaival fosztotta ki az idősek embereket. A bizalmukba férkőzött, azt színlelte, hogy korábban velük, vagy egy elhunyt hozzátartozójukkal jó ismeretségben állt. Aztán bekéredzkedett az otthonukba, ahonnan vitt, amit csak tudott. A társait soha nem fogták el.

Több tízezer forintot lopott el egy férfitól egy szolnoki nő

Itthon2019.10.17, 17:26

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy szolnoki nő ellen.

Tolvaj nőt keres a rendőrség

Itthon2019.10.17, 14:46

A rendőrség lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, miután egy nő ellopott egy pénztárcát Dunakeszin.

Ölelés közben lopta meg ismerősét egy ceglédi férfi

Itthon2019.10.17, 11:16

Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki köszönés közben lopta meg az egyik ismerősét, majd egy ház redőnyében rejtette el a lopott pénzt.

Gyógyszereket lopott a munkahelyéről egy naki férfi

Itthon2019.10.17, 10:54

Egy naki mezőgazdasági telephelyről lopott gyógyszereket az egyik ott dolgozó férfi, aki ellen sikkasztás miatt indult eljárás. 

Elloptak egy arany WC-t a Blenheim-palotából, három embert letartóztattak

Nagyvilág2019.10.16, 15:40

Betörtek a Blenheim-palotába, és elloptak onnan egy arany WC-t szeptember 14-én. A rendőrség most őrizetbe vett három embert - két férfit és egy nőt - az eset kapcsán - írja a The Guardian.

Egy nap alatt két bankkártyát lopott el két nő Kőbányán

Itthon2019.10.16, 15:20

A kőbányai rendőrök lopás miatt nyomoznak két ismeretlen nő ellen, aki látta őket, jelentkezzen.

Rendszeresen lopott egy férfi a bátaszéki óvodából

Itthon2019.10.15, 15:12

Több mint két hónapon át lopott rendszeresen a bátaszéki óvodából egy férfi, összesen közel 100 ezer forint értékben. 

Megmenekült a kiskutya, amit ellopott egy kisújszállási férfi

Itthon2019.10.15, 14:56

Lopás miatt nyomoztak a rendőrök Kisújszálláson. Egy férfi ellopta egy helyi család kutyáját, amit megpróbált eladni. 

Egy győri férfi gyerekeket vett rá lopásra

Itthon2019.10.15, 10:26

Egy férfi arra vett rá egy gyereket Győrben, hogy lopjon el egy táskát. A rendőrség lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást ismeretelen tettes ellen. A férfi megtalálásához a lakosság segítségét kérik. 

Ellopott egy ottfelejtett telefont egy dunakeszi áruházban

Itthon2019.10.14, 18:43

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás miatt nyomoz egy ismeretlen férfi ellen. A dunakeszi rendőrök a lakosság segítségét kérik az idegen férfi azonosításához és megtalálásához. 

Profi módon tört be az ercsi házba, aztán amatőr módon bukott le

Itthon2019.10.13, 11:05

Hajnalban betörtek egy ercsi lakásába. A rendőrök tíz percen belül kiértek, ahol elfogtak egy 22 éves helyi férfit. Mint kiderült, átmászott a kerítésen, a házon lévő kamerát elfordította, létrát támasztott, a falnak, amin felmászott, és az ablakot befeszítette. Eddig minden jól ment, ezután hibázott.

Sokba kerülhet, hogy kevésnek tartották a pénzt

Itthon2019.10.13, 10:56

Nyár közepén hívta fel a rendőröket egy férfi és egy nő azzal, hogy előző nap kiskunmajsai otthonukból elloptak egy új, bontatlan csomagolású mobiltelefont, és egyikük személyi igazolványát. Azt is megmondták, hogy szerintük ki a tolvaj, aki nekik elismerte a lopást. Később azonban kiderült, ez így csak részben igaz.

Nem jutott messzire a lopott táskával a nagydorogi tolvaj

Itthon2019.10.12, 11:27

Egy helyi lakos tett feljelentést a Nagydorogi Rendőrőrsön, mert egy ismeretlen személy a korábban a település egyik házának kapubejárójában felejtett táskáját a benne levő készpénzzel, személyes okmányokkal, bankkártyával és mobiltelefonnal elvitte.

A magyar szállásadók kétharmadát lopta már meg vendég

[origo] utazás2019.10.10, 10:52

Háromból két magyar szállásadónál lopott már vendég – derült ki a Szallas.hu szállásadók körében végzett felméréséből. A törölközők, ágyneműk és tévék a legkelendőbbek, de az elemek, izzók és távirányítók is fogyó eszközök. Kirívó esetekben tűzoltó készüléket, hűtőrácsot és termosztatikus radiátorfejet is tulajdonítottak már el.

Ellopták Jared Leto ikonikussá vált fejét, amit a MET-gálára vitt magával

Life.hu2019.10.09, 18:43

Jared Leto elárulta, valaki ellopta tőle azt gumifejet, ami nála volt egy tavaszi díjátadón.

Hétszer is visszament, félmillió forintnyi parfümöt lopott egy budapesti férfi

Itthon2019.10.08, 08:40

Egy férfi július és szeptember között egy fővárosi, II. kerületi drogériába járt rendszeresen lopni. Hét alkalommal összesen 78 terméket lopott össze, közel félmillió forint értékben - közölte a rendőrség.

A 19 éves lány Siófokon együtt aludt egy férfival, aztán egy pénztárcával távozott

Itthon2019.10.04, 15:40

A 19 éves lány néhány napja megismerkedett egy férfival, aki lakótársaival az egyik siófoki építkezésen dolgozott. A férfi lakásán töltötte éjszakát, majd miután a férfi elaludt, átlopózott a szomszédos szobába, ahonnan ellopott egy pénztárcát, amiben iratok és 2.000 forint volt.

Egy kislány kezét fogva lopott egy nő a pesterzsébeti buszon – videó

Itthon2019.10.04, 10:58

A nő néhány hete, fényes nappal Budapesten a XX. kerületében a 23-as buszon ellopott egy laptopot. A nőről felvétel készült, ezen látszik, ahogy egy kislány kezét fogva felszáll a buszra.

Ez a nő sortban és tigrismintás atlétában ment lopni – Fotó

Itthon2019.10.04, 10:56

A nő nyáron egy monori áruház próbafülkéjéből az egyik vásárló ott felejtett mobiltelefonját és személyes iratait tette el.

Bíróság elé állt a férfi, aki két jobblábas cipőt próbált ellopni

Itthon2019.10.04, 09:15

Gyorsított eljárásban állt bíróság elé az a férfi aki ittas állapotban próbált ellopni két különböző méretű és színű jobblábas cipőt egy kecskeméti áruházból. A biztosnági őrök azonban kiszúrták az agyafúrt trükköt.

Azt hitték, lopott árut gyömöszölt a nadrágjába, megmutatta óriási péniszét

Life.hu2019.10.01, 10:29

Mivel túlságosan is dudorodott a nadrágja, az eladók szerint ráadásul zavartan is viselkedett, lopással vádolták meg az amerikai férfit, aki aztán felfedte a valóságot. 

Körözött román férfit fogtak el a rendőrök Létavértesen

Itthon2019.09.28, 11:38

A létavértesi határon fogtak el a rendőrök egy román férfit, aki ellen a portugál hatóságok adtak ki elfogatóparancsot.

Laptopokat lopott egy belvárosi kávézóból – videó

Itthon2019.09.28, 16:02

Egy férfi ellopott két őrizetlenül hagyott laptopot egy VI. kerületi kávézóból. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásához.

Saját csapattársa 23 milliós óráját lopta el a francia focista

Sport2019.09.27, 20:17

A francia élvonalbeli futballbajnokságban (Ligue 1) szereplő OGC Nice fiatal támadója, Lamine Diaby-Fadiga elismerte, hogy ő lopta el csapattársa, Kasper Dolberg 70 ezer eurós (kb. 23,5 millió forint) óráját.

Kápolnából lopott egy veszprémi férfi

Itthon2019.09.27, 18:26

Egy 25 éves veszprémi férfi az egyik helyi kápolnából lopott el egy táskát. Később a táskában lévő holmikat megpróbálta elégetni, de nem sikerült neki. A rendőrség elfogta a tolvajt.

Alvó apját fosztotta ki, aztán Csitárra utazott a barátnőjéhez

Itthon2019.09.27, 13:38

A fiú ellen kifosztás és jármű önkényes elvétele miatt emeltek vádat. Az apja nadrágzsebéből vette ki a pénztárcáját és az autó kulcsát. Az autóval Csitárra utazott, a barátnőjéhez.

15 éves fiú tört fel egy kocsit Debrecenben

Itthon2019.09.26, 13:41

Egy tizenöt éves fiú februárban kora este Debrecen belvárosában találkozott két ismerősével, akikkel beszélgetni kezdett. Később azt mondta nekik, hogy elmegy egy közeli utcába, ahol a nagybátyja autója áll, mert abból valamit ki kell vennie. A fiú az egyik társasház előtt parkoló, idegen ember autójához ment, és az első ajtaját egy kisebb kődarabbal betörte, majd az ajtó belső oldalán lévő tároló rekeszből ellopott egy pénztárcát.

Lopott állatok és kétes eredetű hús egy mezőberényi hentesnél

Itthon2019.09.25, 12:59

Többek üzletszerűen elkövetett lopás, és üzletszerűen elkövetett orgazdaság miatt ítéltek el, egy 67 éves mezőberényi férfit, akinek telepén tavaly februárban lopott szarvasmarhákat és juhokat, hentesüzletében pedig bizonytalan eredetű húsokat találtak. Két társa is a volt, őket is elítélték.

Alvó, mozgásában korlátozott barátjától lopott

Itthon2019.09.25, 11:07

A férfi április 01-jén dél körül látogatta meg mozgásában korlátozott barátját, aki csak járókerettel tud mozogni. Amikor belépett a lakásba, meglátta, hogy ismerőse alszik, ezt kihasználva ellopta a több, mint 20.000 forintos telefonját.

A gyulai nő visszakapta a fűnyíróit, a láncfűrészét azonban nem

Itthon2019.09.24, 17:53

Egy gyulai nő tett bejelentést tegnap a rendőröknek arról, hogy háza udvarára a kerítésen bemászott és a nyitott melléképületből két fűnyírót ellopott valaki. Azt is hozzátette, hogy júliusában a láncfűrészét lopták el.

Külföldiek loptak meg turistákat a Lánchídnál

Itthon2019.09.24, 11:55

Tetten érték a rendőrök azt a két román férfit, akik közel egymillió forintot loptak el turistáktól. A 29 és egy 42 éves tolvaj szeptember 4. és 20.-a között négy külföldi pénzét szerezte meg Budapesten. A Lánchídnál különböző módszerekkel elterelték a turisták figyelmét, például azzal, hogy fényképezzék le őket, vagy csak belekapaszkodtak az emberekbe, így észrevétlenül kivették a zsebükből a pénztárcájukat. Mindezt négyszer tették meg, ezalatt közel egymillió forintot loptak el.

Külföldi kuncsaftjait lopta meg a soproni prostituált

Itthon2019.09.24, 11:17

A harmincöt éves, prostituáltként dolgozó nő Sopronban három idős osztrák férfitől is lopott a gyanú szerint. Egyiküktől egy bankkártyát is elvett, amelyről később pénzt vett le. Összesen több, mint egymillió forintot szerzett meg.

Megvették a lopott kocsit, és már vitték is bontani

Itthon2019.09.22, 10:41

Lopás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy 24 éves és egy 20 éves férfi ellen, illetve csalás gyanúja miatt egy 35 éves férfi ellen.

Két áruházi tolvajt fogtak el Szerencsen

Itthon2019.09.21, 14:51

Két férfi bement egy szerencsi áruházba, majd magukhoz vettek két elekromos fűrészt, egy autó akkumulátort, és fizetés nélkül próbáltak meg kisurranni a boltból. Az üzlet munkatársai azonban tetten érték őket, és értesítették a rendőröket. 

Buszról és pincéből loptak, keresi őket a rendőrség Budapesten

Itthon2019.09.21, 11:23

Elektromos rollert, csillárt, gázcsapokat és hegesztő nyomáscsökkentőt lopott el három férfi egy budapesti társasház pincéjéből és egy helyi járatos buszról. Mindegyik tolvajról felvételek készültek, most ezek alapján keresi őket a rendőrség. 

Két év után kapta vissza ellopott kutyáját

Itthon2019.09.20, 13:37

A kutya gazdája egy internetes hirdetésben találta meg 2 éve ellopott kutyáját, amit akkor fedeztetésre használtak, és éppen a kölykeit árulták.

Lopott bankkártyával próbált meg pénzt felvenni két nő

Itthon2019.09.20, 10:36

Két nő ellopott egy táskát az egyik győri áruházban, majd az abban talált bankkártyával megpróbáltak pénzt felvenni. 

Áruházi tolvajt fogtak el Szolnokon

Itthon2019.09.19, 15:01

Egy férfi el akart lopni egy telefont az egyik szolnoki üzletből, de a biztonsági őr el tudta fogni. Később kidertült, hogy korábban a társaival lopott már onnan telefont. 

Több milliót lopott egy csermői férfi

Itthon2019.09.19, 14:47

A csermői férfi betört egy helyi tanyára, ahonnan több millió forintot és eurót lopott el. A rendőrség elfogta a férfit.

Bevásárlókocsira akasztott táskát lopott el egy nő egy tatabányai üzletből

Itthon2019.09.18, 14:36

A Tatabányai Rendőrkapitányság lopás miatt nyomoz egy ismeretlen nő ellen, a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Felmentette a bíróság a lopott árammal gyermekük halálát okozó tiszavasvári szülőket

Archívum2019.09.18, 12:49

Jogerősen felmentette a Nyíregyházi Törvényszék azt a tiszavasvári férfit és nőt, akiknek hároméves fia 2015-ben halálos áramütést szenvedett a lakásukban lévő, lopott árammal működtetett hűtőszekrény miatt.

Pánik, tagadás, sírás - Ilyen, ha ellopják egy függő telefonját!

She2019.09.16, 14:49

Rohadt egy dolog az összes függőség, de mégis a legmocskosabb az, amelyik burkoltan van jelen az életedben. Merthogy, amíg nem konganak a vészharangok, nem fogod fel, hogy pusztítod vele magad - és a környezetedet -, addig esélyed sincs változtatni.

A szülészetről loptak el egy pénztárcát

Itthon2019.09.15, 16:30

A győri rendőrség nyomozást indított, miután egy férfi egy pénztárcát lopott el a győri kórházból – írja a Police.hu.

Félmillió forintot lopott szüleitől, majd megpróbálta megöletni őket

Itthon2019.09.13, 16:26

A lány ellopta szülei bakkártyáját, majd összesen félmillió forintot vett le róla, melynek egy részéből kokaint vett, másik részét pedig arra használta fel, hogy megölesse szüleit. A tinédzsert szeptember 9-én tartóztatták le gyilkossági kísérlet és lopás miatt.

A pénztáros 1300 ügyfél bankkártya adatait megjegyezve lopott pénzt

Gazdaság2019.09.10, 15:14

Yusuke Taniguchi egy tokiói üzletben dolgozott pénztárosként, a rendőrség pedig azzal vádolja, hogy nagyjából 1300 vásárló bankkártya adatait jegyezte meg, majd azokat különböző vásárlásokhoz fel is használta.

Nagy összeget utalt a bank véletlenül egy házaspárnak, elköltötték

Gazdaság2019.09.10, 14:14

Robert és Tiffany Williams számára a BB&T bank tévedésből 120 ezer dollárt, vagyis nagyjából 36 millió forintot utalt. A házaspár azonban nem értesítette a céget erről, hanem nagyjából két és fél hét alatt a pénz jelentős részét elköltötték.

Nem várt: kikerült a börtönből és azonnal lopott a kaposvári bűnöző

Itthon2019.09.10, 16:16

Az ügyészség lopás és garázdaság miatt emelt vádat azzal a 26 éves kaposvári férfival szemben, aki bár nemrég került szabadlábra, két bűncselekményt is elkövetett nyáron.

26 millió forintnyi süteményt loptak ki egy New York-i cukrászdából

Nagyvilág2019.09.10, 11:43

Hónapokon keresztül lopott süteményeket egy férfi New York egyik legexluzívabb cukrászdájából. David Lliviganay a cég alkalmazottja volt, és több mint ezer darab tortát csempészet ki a Lady M raktárából 90 ezer dollár értékben.

Nincs gyanúsított Demcsák Zsuzsa ékszerlopási ügyében

Archívum2019.09.09, 15:15

Körülbelül egy hónapja jelentette a rendőrségen Demcsák Zsuzsa, hogy több ékszere is eltűnt. Ezek a legfrissebb információk az ügyben. 

Megkönnyebbültek a szülőfalujában, amikor elköltözött az andornaktályai családirtó

Itthon2019.09.06, 15:32

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki az andornaktályai családirtóról: mindenkivel erőszakosan viselkedett, gyakran lopott is, a szomszédok egyenesen rettegtek tőle. Nemcsak a Heves megyei kisközségben volt rossz a híre, hanem a saját szülőfalujában is. Szó szerint megkönnyebbültek, amikor a férfi megnősült, és végre elköltözött.

Lángost, krémsajtot és kertitörpét is lopott egy férfi a falujában élőktől

Itthon2019.09.05, 11:46

Egy Heves megyei férfi több mint hússzor lopott meg embereket az alig 600 lelket számláló falujában. Mindent vitt, amit tudott, egyszer egy asszonyt alvás közben rabolt ki, a párnája alól vette ki a pénzét.

Lefejelték egy pesterzsébeti áruház biztonsági őrét

Itthon2019.09.04, 16:22

Három férfi italt akart lopni az egyik XX. kerületi áruházból. Amikor a biztonsági őr meg akarta őket állítani, rátámadtak.

Térfigyelő kamerák buktatták le Budapest fosztogatóit

Itthon2019.09.04, 13:56

A terézvárosi, a józsefvárosi és a kőbányai térfigyelő központ munkatársainak köszönhetően két nap alatt négy embert fogtak a kerületi rendőrök.

Ágyneműk alá bújt el a tóalmási tolvaj - videó

Itthon2019.09.04, 13:10

Egy férfi ellen még két évvel ezelőtt adott ki elfogatóparancsot a rendőrség lopás miatt. A tolvaj ezek után nevet változtatott és kiköltözött Németországba. Idén szeptemberben visszajött Magyarországra, a rendőrök pedig az otthonában elfogták.

Feltört két autót, hogy táskát lopjon belőlük

Itthon2019.09.04, 11:56

A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki betörte két autó ablakát azért, hogy a benne hagyott táskákat ellopja. 

Biztosra akartak menni a betörők, de nagyon ráfáztak

Itthon2019.09.02, 16:34

A banda először egy pestszentlőrinci házba tört be, majd egy olyan békéscsabai család otthonát szemelték ki maguknak, amelyről tudták, hogy keresztelőre hivatalos, mivel a rablók szervezték meg nekik. Ezt az információt viszont a rendőrök is kinyomozták.

Betörtek egy pécsi ékszerboltba

Itthon2019.09.02, 16:04

Még negyed óráig sem tarthatta meg a zsákmányát az a rabló, aki ma hajnalban szemelt ki egy ékszerboltot a Baranya megyei megyeszékhelyen. Gyorsan utolérték a rendőrök.

Lomtalanítás ürügyén kirabolt egy lakót a XX. kerületben

Itthon2019.08.31, 15:40

Egy férfi néhány napja azzal csöngetett be egy XX. kerületi férfihoz, hogy elvinné tőle azokat a dolgokat, amire nincs szüksége. Amíg a házigazda leselejtezett holmikat keresett, a férfi átkutatta a házat, és elmenekült a talált pénzzel. 

Több milliót lopott egy költöztető

Itthon2019.08.29, 18:19

A 30 éves férfinak egy cég alkalmazottjaként az volt a feladata, hogy egy nagymarosi embert átköltöztessen az új lakásába. Munka közben tett el több millió forintot.

Lopott, ahonnan csak tudott a fiatal fiú Kiskunhalason

Itthon2019.08.28, 16:52

Az ügyészség többrendbeli lopás és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 18 éves kiskunhalasi fiú ellen, aki 2018. július közepe és szeptember eleje között tizenkilencszer lopott Kiskunhalason összesen mintegy 1.388.000 forint értékben.

A balfék betörő berúgott és elaludt rablás közben

Itthon2019.08.28, 18:40

Egy férfi kétszer tört be egy érdi házba, második alkalommal lebukott, mert elaludt a kanapén. Ezt még megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel, de később újabb betörésért már börtönbe került.

Elfogták a férfit, aki végiglopta Borsod megyét

Itthon2019.08.28, 16:55

Egy 20 éves novajidrányi férfi több házba és üzletbe is betört Körömön, Miskolcon valamint Encsen. A rendőrségnek több hónapos nyomozás után sikerül elfognia.

A sógora cipőjében ment lopni egy bácsalmási férfi

Itthon2019.08.23, 18:50

Egy 26 éves bácsalmási férfi májusában sógora cipőit viselve tört be egy lakatlan házba, ahonnan játékgépet, rádiót és egyéb dolgokat vitt magával. Lopás miatt emelt vádat ellene a Bajai Járási Ügyészség.

A bevásárlókocsiból lopta el a táskát ez a nő - videó

Itthon2019.08.23, 07:45

A fiatal nő egy darabig téblábol a bevásárlókocsi körül, majd simán kiemeli a benne hagyott táskát. A kőbányai üzlet videókamerái felvették a lopást, a rendőrség ez alapján keresi a tolvajt. 

Tanévzáró alatt lopta meg a diákokat egy salgótarjáni férfi

Itthon2019.08.22, 13:20

Egy 45 éves, salgótarjáni férfi az egyik budapesti iskola tanévzáró ünnepsége alatt bement a nyitott tantermekbe és meglopta a diákokat és a szüleiket. Több mint kétmillió forintnyi értéket lopott el.

Trükkösen jutott be nyugdíjasok otthonába egy oroszlányi tolvaj pár

Itthon2019.08.22, 11:54

Egy 49 éves férfi és egy 39 éves nő durván kihasználta idős ismerőseik jóindulatát. Becsengettek hozzájuk, kávét, szállást, illetve WC-használati engedélyt kértek, majd amikor sikerült elterelniük a figyelmüket, pénzt és különböző tárgyakat emeltek el tőlük. Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kifosztás és lopás miatt indított nyomozást a két gyanúsított ellen.

Elképesztő módon viselkedett egy csaló egy székesfehérvári szállodában

Itthon2019.08.21, 17:49

Egy drégelypalánki férfi szállt meg egy székesfehérvári szállodában. Magának és három kollégájának kért ellátást, de a nekik rendelt ételeket is ő ette meg. Ezek után fizetés nélkül távozott, sőt, még a kasszát is kirabolta.

Tíz autót tört fel egy 17 éves, kaposvári fiú rokonai buzdítására

Itthon2019.08.21, 16:14

Sorra törte fel az autókat Kaposvár utcáin egy 17 éves kamasz. A csomagartókból több millió forintot és alkoholos italokat vitt magával. Rokonai ahelyett, hogy megállították volna, csatlakoztak hozzá. A fiú nagybátyja maga is többszörösen büntetett előéletű. 

Egy éjszaka három bűncselekményt is elkövetett egy rákóczibányai férfit

Itthon2019.08.20, 12:10

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság három rendbeli lopás megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 25 éves rákóczibányai férfi ellen.

Nem akármilyen pusztítást végzett egy német faluban két gyerek

Itthon2019.08.16, 16:45

Két bajor testvér szökött meg otthoról, mindenfelé pusztítás nyomait hagyva maguk után a faluban, beleértve a szomszéd garázsát is - közölte a német rendőrség.

Bűnözők támadtak a híres Polgár-lányok apjára

Itthon2019.08.16, 12:48

A napokban elképesztő dolog történt a világhírű sakkozók, Polgár Zsuzsa, Zsófia, illetve Judit apjával, a szintén híres Polgár Lászlóval: ismeretlen bűnözők próbálták meg kisemmizni vagyonából. 

Demcsákéknak ismerniük kellett azt, aki elvitte az ékszereket

Life.hu2019.08.16, 08:43

Egy nagyon drága óra és egy gyűrű tűnt el Demcsák Zsuzsa otthonából. A rendőrség is kiszállt, órákon át voltak a műsorvezető lakásában.

Építőanyagokat lopott két tápszentmiklósi férfi

Itthon2019.08.15, 18:31

Több építőanyagot is elloptak egy tápi építkezésről. A rendőrség gyorsan elfogta a két tolvajt, akikről kiderült, hogy korábban is loptak már.

Demcsák Zsuzsa a közösségi oldalán reagált az ékszerlopási ügyére

Archívum2019.08.15, 12:32

Demcsák Zsuzsa először posztolt a közösségi oldalára azóta, hogy ellopták tőle az ékszereit.

Kivonult a rendőrség Demcsák Zsuzsához

Life.hu2019.08.15, 08:42

Kivonult a rendőrség Demcsák Zsuzsához: ismeretlen tettes ugyanis elvitte a tévés ékszereit.

Elgázoltak két gyereket és egy férfit, az elgázolt férfi elrohant - videó

Nagyvilág2019.08.14, 20:15

Két kisgyereket és egy férfit gázoltak el kedden kora este egy gyalogosátkelőn Pozsony-Ligetfalun. A fiatal férfi, aki egyébként nem ismerte a megsérült gyerekeket, az ütközést követően felugrott, és elszaladt a helyszínről. Mint később kiderült, nem véletlenül, ugyanis nem kevés "vaj volt a füle mögött", sőt még a hátrahagyott táskájában is - számolt be az esetről a Paraméter.sk felvidéki hírportál. Figyelem, cikkünk a balesetről készült megrázó videofelvételt is tartalmazza, megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Több, mint egy éven lopott a főnökétől két nő ott, ahol lehetett

Itthon2019.08.13, 15:33

A 38 és a 37 éves nő egy magyarbánhegyesi dohányboltban dolgoztak. Egy év után találták ki, hogy a központi ellátóból rendszeresen érkező cigarettákat átveszik, de azokat nem tüntetik fel. Így pedig azt a pénzt, amennyiért eladták, eltették a vád szerint.

Tizennégy kocsiról lopta le a kerekeket egy győri férfi

Itthon2019.08.12, 09:22

Öt településen tizennégy autóról lopta le a kerekeket tavaly ősszel egy 53 éves győri férfi, akit a Győri Járási Ügyészség minősített lopások elkövetésével vádol.

Lopott vitorlást üldöztek a rendőrök a Balatonon

Itthon2019.08.09, 20:32

Egy alsóőrsi kikötőből loptak el egy hajót, a tolvajt rövid időn belül elkapták.

Nem aprózták el: 40 rövidnadrágot lopott el két férfi egy üzletből

Itthon2019.08.09, 14:40

A VIII. kerületi rendőrök lopás miatt indítottak nyomozást a tolvajok ellen.

Olasz, lengyel és orosz tolvajok loptak a Hungaroringen

Gphírek2019.08.07, 10:46

Gyorsított eljárásban, bíróság elé állítottak két olasz, két lengyel és egy orosz férfit, akik Mogyoródon, a Hungaroringre kitelepült boltokból ruhákat loptak - közölte az ügyészség.

Magyar fotóstól loptak objektíveket a Hungaroringen

Gphírek2019.08.06, 15:20

Korábban példátlan bűncselekmények történtek az idei F1-es Magyar Nagydíj során, több objektívet is elloptak a Hungaroring sajtóközpontjából.

Részegen, lopott kocsival akart hazajutni egy pécsi férfi

Itthon2019.08.05, 16:45

Egy pécsi férfi részegen ellopott egy autót, mert abban reménykedett, hogy azzal hamarabb hazajut. De épp ellenkező dolog történt: A kocsi tulajdonosa, egy nyugdíjas férfi azonnal bejelentést tett a rendőrségen, ők pedig mindössze háromnegyed óra alatt elfogták az autótolvajt.

Válogatás nélkül mindent magukkal vittek a kiskunhalasi "sorozatbetörők"

Itthon2019.08.05, 14:32

Milliós károkat okozott három kiskunhalasi férfi, akik lakásokat, tanyát, és autókat is feltörtek, majd ami a kezük ügyébe akadt, el is vitték. 

Lebukott Katy Perry, 2,7 millió dolláros kártérítést kell fizetnie

Gazdaság2019.08.02, 15:13

Kétmillió hétszázezer dollár (797 millió forint) kártérítést ítélt meg csütörtökön Marcus Gray keresztény rappernek az a Los Angeles-i bíróság, amely a hét elején kimondta, hogy Katy Perry a rapper dalából másolt részleteket Dark Horse című 2013-as slágeréhez.

Erről tudnia kell, ha céges laptopot használ

Gazdaság2019.07.31, 15:37

Nagy ára lehet annak, ha a kocsiban hagyjuk nyáron a notebookot: a kánikulában akár 60 Celsius fok fölé forrósodó utas- és csomagtér, valamint a trükkös tolvajok is veszélyt jelenthetnek a készülékekre. Nem árt tudni: ha viszik a notebookot, akkor az ma már sokszor adatvédelmi incidenst is okoz, ami külön eljárást von maga után - figyelmeztet az IT-részleg.hu.

Állítólag Meghan Markle lopta az ötletet a brit Vogue címlapjához

Archívum2019.07.31, 12:52

Állítólag Meghan Markle lopta a címlapötletét a brit Vogue-hoz.

Ellopták a zimonyi Hunyadi-szobor kardját

Itthon2019.07.31, 13:45

Szerdára virradóra ellopták a kilenc napja felavatott zimonyi Hunyadi János-szobor kardját, a hatóságok azonban már el is kapták a tolvajokat - közölte értesülését a Vecernje Novosti című belgrádi napilap az internetes oldalán.

Vajna Timi elárulta: a patológián is meg akarták lopni elhunyt férjét - Videó

Life.hu2019.07.31, 11:04

Vajna Timi a Tények Plusz műsorában a többi között arról mesélt Gönczi Gábornak, hogy a férje mellett rengeteg rossz ember volt, akik meglopták őt. Még a patológián is ellopták a cipőjét és az övét.

A kókuszos csemege mellé műfogsorrögzítőt is lopott, hogy meg tudja enni

Itthon2019.07.29, 16:15

Nagyon szerethette a kókuszos csemegét az a 64 éves paksi férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök, mert egy helyi áruházból háromszor is lopott ilyen édességet. Összesen 19 darab kókuszrudat vitt magával. Ráadásul egyszer egy műfogsorrögzítőt is magával vitt, hogy a fogsora is helyén maradjon falatozás közben. 

Matricás trükkel lopott jegykiadó automatákból egy fiatal

Itthon2019.07.26, 10:26

A józsefvárosi rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki a Rákóczi téren eltömítette egy automata pénzvisszaadó nyílását és ellopta a fennakadt pénzt.

Lopott fogsorral ment találkozni a felügyelőtisztjével

Nagyvilág2019.07.25, 15:18

Fogsort lopott egy nő Indianában, de hamar lebukott – írja a Fox News.

Filmbe illő módszerekkel lopták el világhírű festők képeit

Gazdaság2019.07.25, 15:13

Egy amerikai bűnbanda több millió dollár értékű műkincset lopott el Tony Buzbee ügyvéd házából. A tolvajok már több helyen is lecsaptak és úgy tűnik az értékes festményekre és egyéb műkincsekre pályáznak.

Egy nő nyakáról tépte le a nyakláncát egy férfi Budapesten – videó

Itthon2019.07.25, 14:32

Az ismeretlen férfi egy élelmiszer boltban figyelte ki a nőt, akiről a Kunigunda úton letépte a nyakláncát. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a férfi megtalálásához.