lopás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Visszaszerezték Puyol mezét
A korábbi Barcelona focista dedikált meze a Puskás Arénában volt bekeretezve, ahonnan ellopták. A zuglói nyomozók három embert hallgattak ki gyanúsítottként, végül a sportereklyét visszaadták jelenlegi tulajdonosának.
Nyitva felejtett autókból lopott egy férfi Zuglóban
A XIV. kerületi rendőrök június 26-án indítottak nyomozást egy tolvaj ellen, aki egy Szilágysomlyó utcában parkoló, nyitva hagyott autóból vitt el egy tárcát a benne lévő pénzzel, iratokkal és bankkártyával együtt. A lopott bankkártyával vásárolt is.
Hajtóvadászat: egymás után törtek be egy budapesti üzletbe - videó
Egymás után loptak egy VI. kerületi üzletből, a rendőrök keresik a három férfit.
- címkék:
- Budapest
- lopás
- betörés
- Címkefelhő »
Kanye West ismét dalt lophatott: nem tanult a Gyöngyhajú lány esetéből
Kanye West egy 2013-as dalában közel másfél percet használt fel az Omega legendás slágeréből, ami végül 29 millió forintjába került. Most ismét beperelte egy lemezkiadó.
Kifosztott egy kisboltot egy férfi Józsán
Elfogták a debreceni rendőrök azt a hajdúböszörményi férfit, aki június 19-re virradó éjjel betört egy józsai kisboltba.
Dohányboltból lopott pénztárcát egy tatai férfi
Egy tatai férfi ellopott egy pénztárcát az egyik dohányboltból, amit a gazdája a pulton felejtett.
- címkék:
- Tata
- lopás
- dohánybolt
- Címkefelhő »
A kiskunhalasi férfi ki akart rabolni egy asszonyt, aztán ellopni egy kocsit
Egy férfi előbb ki akart rabolni egy idős asszonyt Kiskunhalason, majd egy kocsit akart ellopni. Egyik esetben sem járt sikerrel. Miután a rendőrök elfogták, kiderült, hogy be van drogozva.
Kalapáccsal loptak el több nyakláncot egy óbudai zálogházból
Egy cseh férfi összesen 11 nyakláncot lopott el egy óbudai zálogházból, miután betörte a vitrint egy kalapáccsal. Ezek után úgy akart menekülni, hogy átfestette a kocsiját a Bécsi úton.
- címkék:
- lopás
- rendőrség
- zálogház
- kalapács
- Címkefelhő »
Többmilliós teherautót, és háztatrtási eszközöket lopott két férfi egy budapesti telephelyről - Videó
Börtönbe kerülhet az a két férfi, akik tavaly novemberbenegy XXII. kerületi telephelyről loptak el egy teherautót, amivel a kerítést kitörve hajtottak el a helyszínről. Később a kocsival együtt ellopott eszközök közül néhányat eladtak, az autót pedig egyikük élettársának segítségével kitakarították, hogy megsemmisítsék a bünjeleket, majd a rendszámtábláit is leszerelték.
Aprópénz miatt tört fel egy tejautomatát egy kamasz Berettyóújfalun
A berettyóújfalui rendőrök egy órán belül elfogták azt a fiatalt, aki feltört egy tejautomatát és ellopta a benne lévő pénzt.
Háromszorosan körözött bűnözőt fogtak a budapesti rendőrök
Gyanúsnak találtak egy autót a budapesti rendőrök szerdán. Mint kiderült, egy többszörösen körözött bűnöző ült benne, akit azonnal elfogtak és vittek a börtönbe.
Milliókat lopott az egyik dolgozó egy siófoki benzinkútról
Börtönbe kerülhet az a férfi, aki tavasszal egy siófoki benzinkút üzletének több millió forint összegű bevételét elvitte az iroda páncélszekrényéből.
Buszpályaudvarról lopott autót egy tatai férfi - Videó
Lopással vádolja a Tatai Járási Ügyészség azt a különös visszaeső férfit, aki egy autóbusz pályaudvaron ellopott kulcscsomóval vitt el egy autót egy biztonsági kamera előtt.
Több gyalogosra is rátámadt egy férfi Salgótarjánban
Börtönbe kerülhet az a 24 éves, salgótarjáni férfi, aki minden ok nélkül megfenyegetett és megtámadott embereket az utcán és több üzletből is lopott.
Beismerte tettét a horgásztársát meglopó férfi: előkerült az egymilliós pecabot is
Elképesztő kegyeletsértés történt szerdán a csörögi Ordas-tavak partjainál. Az ORDAS TAVAK nevű Facebook-csoportban közzétett információk szerint egy idős férfi szerdán horgászat közben rosszul lett és meghalt. A mentők már nem tudtak segíteni rajta, a tónál hagyott horgászfelszereléseit pedig a későbbiek folyamán valaki ellopta.
- címkék:
- lopás
- haláleset
- horgász
- Címkefelhő »
Targoncával akadályozta meg autója ellopását egy ausztrál férfi
Targoncával emelte magasba tolvajostul az autóját egy ausztrál férfi, hogy megakadályozza a lopást írta a BBC hírportálja.
- címkék:
- lopás
- autó
- nagyvilág
- targonca
- Címkefelhő »
Eljátszotta, hogy rosszul van, így jutott be a tolvaj
A gyöngyösi járőrök június 12-én 18 óra 50 perckor fogták el a városban azt a helyi nőt, akit kifosztással és háromrendbeli lopással gyanúsítanak.
- címkék:
- Gyöngyös
- lopás
- kifosztás
- trükkös tolvaj
- Címkefelhő »
Telefonokat és szerszámokat lopott egy ceredi férfi
A rendőrök a helyszínen fogták el azt a férfit, aki Cereden több házba is betört, ahonnan többek között telefonokat és kéziszerszámokat lopott.
- címkék:
- Cered
- lopás
- rendőrség
- betörő
- Címkefelhő »
Lopott és más bankkártyájával fizetett egy férfi Debrecenben
Egy Debrecenben élő férfi előbb egy utcán talált bankkártyával, majd az ismerősétől megszerzett kártyával fizetett többször és több boltból is lopott.
- címkék:
- Debrecen
- lopás
- bankkártya
- rendőrök
- Címkefelhő »
Hét hónappal a bűncselekmény után fogtak el egy betörőt
Egy vecsési férfi betört egy helyi, felújítás alatt álló házba, ahonnan ellopta a kazánt. A rendőrök 7 hónap után elfogták.
- címkék:
- Vecsés
- lopás
- rendőrség
- betörő
- Címkefelhő »
Megint ellopták a kőkeresztet a Margit hídról - videó
Nem először fordult elő, hogy letörték és ellopták a Margit hídon lévő kőkeresztet. Most két férfit keresnek emiatt, de főleg azt, aki letörte. Közzétettek egy felvételt. Azt kérik, jelentkezzen, aki felismeri őket!
- címkék:
- Margit híd
- lopás
- kőkereszt
- rendőrség
- Címkefelhő »
Munkatársától lopott egy hugyagi fiatal
A balassagyarmati nyomozók csalás és lopás miatt indítottak eljárást az ellen a 24 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint a munkatársától lopott.
Bicikliket lopott egy siófoki fiú
Egy siófoki fiú az első sikeres biciklilopás után másnap újra próbálkozott, de akkor a telephely biztonsági őre rajtakapta. Menekülés közben két kézzel ellökte az őrt.
Baráti ölelést színlelve fosztott ki külföldieket egy férfi Terézvárosban - videó
Börtönbe kerülhet az a notórius zsebtolvaj, aki egy VI. kerületi apartmannál ugyanazon a napon egymás után három külfölditől is pénzt, telefont, kártyát és iratokat lopott.
Sorra törte fel éjszaka az autókat egy budapesti férfi, videóra vették
A csepeli rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit, aki egy éjszaka alatt több autóból is megpróbált lopni.
- címkék:
- lopás
- autófeltörés
- Címkefelhő »
Lopott autóval ütközött mentőautónak két fiatal Budapesten - fotók
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 18 éves és egy 23 éves férfival szemben, akik 2022. június 2-án reggel elloptak egy autót, amivel közlekedési balesetet okoztak. Az angyalföldi rendőrök őrizetbe vették a két bűnözőt.
- címkék:
- Budapest
- lopás
- baleset
- Címkefelhő »
Fellépése közben rabolták ki az énekes kocsiját - videó
Peter Andre épp a londoni West Enden lépett fel, a színdarab végére pedig teljesen kipakolták a kocsiját – csak a gyerekülést hagyták benne.
- címkék:
- Peter Andre
- lopás
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Így lopott az elítélt bűnöző a pécsi plázában – videó
A férfit a bíróság márciusban garázdaság miatt hat hónap börtönre ítélte. Az ítélet után öt nappal bement egy pécsi áruházba, ahol kiválasztott egy kapucnis pulóvert, amit bevitt magával a próbafülkébe, leszedte róla az csipogót, majd felvette. A pulóvert nem fizette ki, a pénztárt már elhagyta, amikor a biztonsági őrök megállították és bekísérték a biztonsági helyiségbe. A lopott pulóver eladhatatlanná vált, mert a csipogó letépésével kiszakadt.
- címkék:
- lopás
- krimi
- Címkefelhő »
Símaszkban rabolták ki az esztergomi üzemet – videó
A vádirat szerint a három férfi egy esztergomi üzemből autógyártáshoz használt szelepeket lopott 2019 novemberében. Mindannyian sötét ruhát, saját készítésű símaszkot, és kapucnit viseltek. A teljes akciókat felvette egy kamera.
- címkék:
- lopás
- krimi
- Címkefelhő »
Saját háza előtt lopták meg a világsztárt
Kellemetlen élményben volt része Owen Wilsonnak: a háza előtt parkoló kocsijáról ellopták a kerekeket.
- címkék:
- Owen Wilson
- lopás
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Egy TikTok kihívás miatt lopott a szomszédjától a budapesti fiatal: két év börtönt is kaphat
Lopással vádolnak egy 20 éves fiatalt, aki egy TikTokon látott kihívás miatt átmászott a XV. kerületi lakásának erkélyéről a szomszédjához, majd eltulajdonított egy kaktuszt.
- címkék:
- Budapest
- lopás
- TikTok kihívás
- Tiktok
- Címkefelhő »
Orvhalászokat értek tetten Marcaliban
A marcali rendőrök lopás és orvhalászat miatt hallgattak ki egy tolnai és egy dunaszentgyörgyi férfit.
A fél faluját végiglopta egy fiatal, mátraverebélyi férfi
Többször is volt már börtönben, ezúttal akár fegyházba is kerülhet az a 25 éves mátraverebélyi férfi, aki a falujában több helyre is betört, köztük egy ismerőséhez is, és több százezer forintos értékben lopott.
Nem tudott ellopni egy autót egy részeg férfi Kiskunmajsán
Őrizetbe vették azt a 36 éves. kiskunmajsai férfit, aki kocsit akart lopni az egyik udvarból, de annyira részeg volt, hogy nem tudott vele kijutni. Elaludt az autóban, de előtte még pár dolgot összetört a kertben az autóval. Mint kiderült, a férfi korábban a testvérével együtt is többször lopott.
Autómosó automatákat tört fel egy férfi
A solti rendőrök kedden hajnalban igazoltatták azt az autót, amit már sokan kerestek. A sofőrje ugyanis autómosók automatáiból lopott aprópénzt több megyében is.
Vecsésen fogták el a pancser autótolvajt - videó
Egy Dunaharasztiban élő férfi Budapesten feltört két autót, amelyek közül az egyiket el is lopta egy motorral együtt. Egy taxit is megpróbált feltörni. Az ablakot egy kővel akarta betörni, ami visszapattant az arcába, így ez már nem sikerült neki.
- címkék:
- feltörés
- lopás
- rendőrség
- autólopás
- Címkefelhő »
Közel félmilliót lopott egy nő egy kaposvári áruházban - videó
A kaposvári rendőrök egy felvétel alapján keresik azt a nőt, aki két nappal ezelőtt 400 ezer forintot lopott az egyik vásárlótól egy helyi áruházban.
Egyre veszélyesebb videók terjednek Magyarországon, a rendőrök külön vizsgálják ezeket
Egy videómegosztón terjedő kihívást csinált meg az a 20 éves fiú, aki az életét kockáztatva lopta el a szomszédja kaktuszát. Ezzel persze bűncselekményt is elkövetett, amiért eljárást indítottak ellene. Az eset nem egyedi, ezért a rendőrök ezt, és az ehhez hasonló ügyeket külön vizsgálják.
42 helyre tört be egy magyar bűnszövetség, több mint 45 millió forint értékben loptak - fotók
Vádemelést javasol a rendőrség egy hétfős bűnszövetség tagjai ellen, akik 42 betörés során több mint 45 millió forint értékben loptak tárgyakat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu oldalon.
- címkék:
- lopás
- betörés
- bűnszövetség
- Címkefelhő »
Álrendőrök loptak meg több százezer forinttal idős budapesti embereket
Őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint magukat rendőrnek kiadva loptak meg idős embereket. Az utolsó lopás után autóval menekültek a szirénázó rendőrök elől. Három autónak is nekiütköztek. Őket, és az egyik vétlen autós sofőrjét is kórházba kellett vinni. A rendőrök most azt is vizsgálják, hogy összesen hány áldozatuk lehet.
- címkék:
- lopás
- krimi
- kifosztás
- álrendőr
- Címkefelhő »
Többször ment be lopni ugyanabba az áruházba egy férfi
Egy férfi összesen négyszer ment be ugyanabba a budaörsi áruházba lopni, az első két alkalommal sikerült is neki. Harmadszorra lebukott, de ez nem vette el a kedvét, megpróbálta még egyszer.
- címkék:
- Budaörs
- lopás
- ügyészség
- Címkefelhő »
Parkoló autókból lopott országszerte egy bűnbanda
Egy legalább 6 fős banda országszerte tört fel autókat azért, hogy az utastérben hagyott értékeket és pénzt kilopják. A bíróság most elrendelte a banda 3 tagjának letartóztatását.
Így lopta ki az autókból a katalizátort az esztergomi banda – videó
Egy háromfős banda két autóból lopta ki a katalizátort egy esztergomi telephelyen. Az ügyészség vádat emelt ellenük.
- címkék:
- Esztergom
- lopás
- katalizátor
- Címkefelhő »
Közel 11 milliót felejtettek egy budapesti hotel széfjében, a karbantartó lenyúlta az egészet
A szoba széfjében felejtette pénzét a vendég, amelyet a szálloda karbantartója talált meg. A férfi pedig nem tudott ellenállni a csábításnak és magához vette a milliókat érő amerikai bankókat.
Erőszakkal rabolt kriptovalutát egy londoni férfi
Készpénzre váltást ígérve csalta személyes találkozóra az áldozatait.
- címkék:
- lopás
- rablás
- kriptovaluta
- Címkefelhő »
Megzsarolták Young G Béci feleségét
Nehéz idők állnak Young G Béci és felesége, Mészáros Norina mögött, amiről azt gondolták végre maguk mögött hagyhatnak, de korai volt az örömük.
Az üzlet raktárában ivott a betörő, amikor tettenérték
Lopás miatt indítottak nyomozást az encsi rendőrök egy 35 éves, gagyvendégi férfival szemben.
Felújítás alatt álló házból lopott egy kecskeméti testvérpár
A kecskeméti rendőrök elfogtak egy testvérpárt, akik közösen törtek be egy felújítás alatt álló házba. A fiatalabb férfiról kiderült, hogy másodjára jár a házban, előtte pedig két lezárt biciklit is elvitt, ami miatt őrizetbe vették.
Kést szorítottak egy férfi torkához Rudabányán
Felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás kísérlete miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 46 éves férfi ellen, aki egy este észrevette, hogy nincs meg a pénztárcája, ezért egy 20 cm pengehosszúságú konyhakést magához véve elment annak a férfinak a lakására, akivel aznap együtt ivott.
Ifjú házasok nászajándékait lopta el egy korábbi seriffhelyettes Arizonában
Ifjú házasok nászajándékait lopta el egy korábbi seriffhelyettes Arizonában - írja a Fox News. Az elmúlt hónapban két Phoenix környéki esküvőn is loptak, az egykori helyettest letartóztatták.