London

címke rss

Drogdráma a tejesdoboz-birodalomban

Archívum2012.07.11, 20:29

A gyanú szerint kábítószer-túladagolás végezhetett a brit drogellenes harc egyik legismertebb támogatójával. Eva Rausing néhány éve már lebukott, amikor kábítószert vitt magával a londoni amerikai nagykövetségre, akkor azt mondta: kigyógyul szenvedélyéből. A család ismerői szerint a tragédiában kulcsszerepe van a tejesdobozok forgalmazásával dúsgazdaggá vált apósának is.

Rocker a reptéri backstage-ben

Archívum2017.12.07, 11:34

London Luton repülőterén nézhetett be a kulisszák mögé a Superbutt énekese, Vörös András, aki civilben az Lángoló Gitárok zenei blog munkatársa is. Mint kiderült, tényleg van olyan utas, aki rágyújt a repülő vécéjében, és a rendőrök karjai közt köt ki landolás után, valamint a hajtóművekhez nem célszerű közel menni, ha fontos a testi épségünk. Séta a reptéri betonon.

Féltékenységből gyilkolhatott Londonban a magyar recepciós

Archívum2012.07.10, 14:01

Féltékenységből ölhette meg tavaly augusztusban egyik kollegáját és egy angol lányt a Londonban recepciósként dolgozó magyar fiú. A vádirat szerint a fiú arra gyanakodott, hogy a két áldozatnak viszonya van.

Nagy nehezen megtalálta a magyar kormány Hugh Grantet

Archívum2012.07.09, 15:34

A Miniszterelnökség állítása szerint már eljuttatták Hugh Grant brit színésznek azt a tájékoztató anyagot, amelyben megpróbálják meggyőzni, hogy rendben van az általa bírált magyar médiaszabályozás. A múlt hét második felében még keresgették a címét, pedig brit újságírók tapasztalatai szerint Grant a könnyen elérhető sztárok közé tartozik.

Terrorgyanú miatt csapott le a Scotland Yard

Archívum2012.07.05, 11:24

Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek hat embert Londonban. A rendőrség szerint az ügy nincs kapcsolatban a három hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékokkal.

Akár egy taxiban is megszállhatunk Londonban

Archívum2012.07.04, 05:59

A közelgő olimpia idejére három-négyszeresére nőttek a szállodai szobaárak, ami a hírek szerint sok turistát elriasztott az a várostól. Bár az utóbbi két hétben sok helyen lejjebb vitték az árakat, nincs hiány alternatív megoldásokból azok számára, akik nem akarnak vagyont költeni egy hotelszobára.

Újabb látványosság csábítja a turistákat Londonban

Archívum2012.06.29, 09:13

Már bárki kipróbálhatja Nagy-Britannia első városi drótkötélpályáját, amely Londonban, a Temze folyó fölött szállítja ezentúl az utasokat. A hamarosan kezdődő olimpiára megépített közlekedési eszközt London polgármestere, Boris Johnson avatta fel, és az első útja után azt mondta: olyan érzései voltak menet közben, mint annak idején az orosz űrhajósnak, Jurij Gagarinnak.

Erzsébetnek fogják hívni a londoni Big Bent

Archívum2012.06.27, 08:55

Erzsébet királynő brit uralkodó tiszteletére ezután Erzsébetnek fogják hívni a londoni Big Ben óra tornyát. A híres tornyot ugyan mindenki Big Bennek hívja, de a név eredetileg a toronyban lévő órát takarja. A névváltoztatást a királynő uralkodásának 60. évfordulója alkalmából kezdeményezték parlamenti képviselők.

Villámcsapás miatt késett a WizzAir londoni gépe

Archívum2017.10.04, 15:12

Villámcsapás miatt késett a WizzAir londoni gépe

A londoni Olimpiai Stadionba költözne a Forma-1

Archívum2012.06.22, 13:20

Elképzelhető, hogy pár éven belül az idei nyári olimpiára épített stadionban és Thaiföldön is lesz Forma-1-es futam. Az utóbbi éjszakai lenne, mesterséges megvilágítással.