LMP

címke rss

Ungár Péter: Nehéz úgy összefogásról beszélni, hogy közben Gyurcsány mindenkit levadászik

Itthon2020.03.05, 06:17

Nehéz úgy összefogásról beszélni, hogy közben Gyurcsány Ferenc levadászik mindenkit az ellenzéki térfélen - szögezte le a DK-MSZP konfliktusra utalva Ungár Péter az ATV tegnapi adásában, hozzátéve, hogy nem tiszte a DK elnökének "ájtatos mondatairól" véleményt mondani. 

Jövő héten állhat bíróság elé Demeter Márta

Itthon2020.02.19, 15:48

Jövő hét pénteken (február 28.), 13 órakor kell Demeter Mártának megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol előkészítő ülésen kezdődik meg a hivatali visszaélés miatt ellene indított per – értesült a Magyar Nemzet.

Országgyűlési határozattal is támogatják a nemzeti régiók ügyét

Nagyvilág2020.02.12, 18:38

Az LMP képviselőcsoportjának kezdeményezésére határozattal is hozzájárul az Országgyűlés a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezéséhez a nemzeti régiók érdekében - közölte Keresztes László Lóránt, a párt frakcióvezetője szerdán az MTI-vel.

Elvesztette a pert Demeter Márta a belügyminiszter ellen

Itthon2020.02.10, 19:12

Elvesztette a nemzetbiztonsági kockázatot megállapító biztonsági szakvéleménnyel kapcsolatos közigazgatási jogvitáját a belügyminiszter ellen Demeter Márta LMP-s (új rövid nevén: Zöldek) országgyűlési képviselő, értesült róla a Magyar Nemzet. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította Demeter keresetét, egyben 30 ezer forint kereseti illeték megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Görögdinnyék

Itthon2020.02.10, 10:05

Néhány éve a Párbeszéd változtatott nevet, ahogy az MSZP - minden bizonnyal a folytonos progresszió és haladás marxi irányelvei szerint - a harminc éve a "Munkást" törölte nevéből, ők annyira "progresszívek", hogy a "Magyarországért"-ot dobták a nevükből.

Nevet változtatott az LMP

Itthon2020.02.08, 16:25

Új nevet választott az LMP, amivel a zöldpártjellegüket akarják kihangsúlyozni.

LMP: Nem Fekete-Győr András dönti el, hogy milyen pártokra van kereslet az ellenzéki oldalon

Itthon2020.02.08, 12:56

Az LMP megütközött, a Jobbik és az MSZP nem ellenkezett Fekete-Győr András "pártbeolvasztós" nyilatkozatán - ez derül ki az ellenzéki pártok politikusaihoz intézett körkérdésünkből. Mint ismert, a Momentum elnöke több alkalommal is arról beszélt, hogy pártján és a Demokratikus Koalíción (DK) kívül más pártnak nincs helye az ellenzéki oldalon. 

Az LMP-ből korábban kiváló Karácsony Gergely-párt, a Párbeszéd, visszamenne az LMP-be

Itthon2020.01.21, 13:08

Karácsony Gergely segítene egyesíteni az LMP-t és a Párbeszédet - erről beszélt a főpolgármester a Mozgó Világnak adott interjúban. A felvetés megosztotta a párt jelenlegi és korábbi politikusait: volt, aki jó ötletnek tartotta; volt, aki nem.

Egyre nevetségesebb a kispesti szocialista korrupciós botrány lassú kivizsgálása

Itthon2019.12.28, 14:43

Két hónapos késés után januárban mégis felállhat a kispesti szocialista korrupciógyanús ügyeket vizsgáló bizottság. A baloldali pártok most azonban abban nem értenek egyet, ki kezdeményezte a vizsgálatot. A helyi LMP szerint ők, mert szerintük nem lenne szerencsés, ha Gajda Péter MSZP-s polgármester maga ellen folytatna vizsgálatot. Gajda Péter szerint ez nem igaz, az LMP pedig hazudik. A Fidesz bohózatnak tartja a történteket – hívja rá fel a figyelmet a HírTV.

Kálomista Gábor: Ha ilyen a Karácsony-féle demokrácia, akkor milyen a diktatúra?

Itthon2019.12.12, 18:35

Mélyen felháborította és megdöbbentette a Thália Színház minden dolgozóját, hogy egy ellenzéki képviselő egy parlamenti felszólalásában színvonaltalannak titulálta a színház előadásainak minőségét - minderről Kálomista Gábor, a színház igazgatója beszélt az Origónak. A producer-igazgató szerint jól látszik, hogy a mostani balliberális fővárosi vezetés csak egyfajta színházat tud elképzelni, és ennek érdekében bármit képes elkövetni. Hozzátette, kész bármikor, bármilyen vizsgálat elé állni az általa vezetett színház ügyében. Egyébként, a balliberális városvezetés harcot indított a nekik nem tetsző színházvezetők ellen. Mindenfajta érrdemi ...

Szél Bernadett sajnál minden percet, amit Kunhalmi Ágnesre pazarolt

Itthon2019.11.21, 20:51

Szél Bernadett, az LMP volt társelnöke egy kiszivárgott felvételen őszintént beszél Gyurcsányékról és a szocialistákról, közvetlenül a 2018-as hatalmas választási bukásuk után. A videót a Mandiner hozta nyilvánosságra. 

Csúnyán lebukott Soros György álfüggetlen újságírója

Itthon2019.11.11, 14:34

Kétszeresen is lebukott a Soros György által futtatott Átlátszó blog. Kiderült: a magát „függetlennek" beállító oldal tulajdonosának, Sepsi Tibor Lajosnak az egyik cége milliós politikai megbízást kapott az LMP-től. Másrészt Sepsi ott trónolt Ferencváros új polgármestere mellett, amikor Baranyi Krisztina átvette a hatalmat elődjétől - derült ki a Tűzfalcsoport.blogstar.hu összeállításából.

Vádat emeltek Demeter Márta ellen

Itthon2019.11.05, 10:34

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali bűncselekmény miatt emelt vádat az országgyűlési képviselő ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - hívja rá fel a figyelmet a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

Képmutatás: így szennyezi a környezetet az ellenzék - videó

Itthon2019.10.09, 17:23

Képmutatás, hogy a baloldal zöldpolitikát ígér, ám mégis egy benzines aggregátorral szennyezi a környezetet Budapesten, a Flórián téren, ahol a helyi ellenzéki polgármesterjelölt kampányvideója egy kivetítőn megy. 

Újabb kerületben esett szét az összefogás, Kőbányán külön indul a Jobbik és LMP

Itthon2019.09.22, 17:26

Nincs új a nap alatt: újabb budapesti kerületben, ezúttal Kőbányán borult az ellenzéki egység. Már augusztusban arról cikkezett a sajtó, hogy kormányellenes erők egy része nem fogadta el Karácsony Gergely baloldali főpolgármester-jelölt polgármesterjelölti ajánlását. Mint most kiderült, ez odáig fajult, hogy hivatalosan is több részre hullott szét az ellenzék: a Jobbik és az LMP önálló jelöltekkel vág neki az októbernek, Kovács Róbert fideszes polgármesternek pedig több kormányellenes kihívója is lesz.

Sopronban is szórólapon, alpári módon gyalázzák egymást az ellenzéki pártok

Itthon2019.09.15, 13:49

Ferencváros után Sopronban is egymásnak esett az ellenzék az önkormányzati kampány csúcspontján. Miután a Párbeszéd önállóan indul a városban, a napokban az egyik egyéni képviselőjelöltjük visszásságairól narancssárga-fehér színekben pompázó szórólapok bukkantak fel. Az anyagon többek között olyan állítások olvashatóak, miszerint a politikus végzettségéről és munkahelyéről nem lehet semmit tudni.

Teljesen szétesett az alkalmatlan ellenzéki összefogás

Itthon2019.09.10, 17:35

A Fidesz-KDNP hatalmas sikere, az ellenzéki álságos összefogás bukása, valamint az LMP és a Jobbik gyakorlati megszűnése – így lehetne nagy vonalakban összegezni a 2019-es önkormányzati választás jelöltállítási szakaszát. Bár a helyi választási bizottságok még javában dolgoznak, végleges számok csak a hétvégére várhatóak, de az világosan látszik, hogy a kormánypártok továbbra is jelentős támogatottsággal rendelkeznek az ország minden pontján, míg a teljesen alkalmatlan ellenzékről ismételten kiderült, hogy a többség nem kíváncsi a jelöltjeikre.

Több tízmilliót kapott Karácsony Gergely Gyurcsányéktól

Itthon2019.08.28, 09:54

Karácsony Gergely családi cége 2006 és 2009 között több tíz millió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a szocialista–szabad demokrata Gyurcsány-kormánytól. A baloldal főpolgármester-jelöltje olyan SZDSZ-es politikusoktól tanult és dolgozott együtt velük, mint Demszky Gábor és Horn Gábor; és tanácsadói között is többségben vannak a volt liberális párt politikusai, valamint Soros György alapítványának munkatársai - írja a Magyar Nemzet.

Újabb budapesti kerületben esett szét az úgynevezett ellenzéki összeborulás

Itthon2019.08.22, 09:46

Erzsébetváros, Csepel és Józsefváros után Kőbányán is szétesett az ellenzék. A jelenlegi állás szerint önállóan indul az LMP, és a Jobbik is gondolkozik ezen. Teljes az ellenzéki káosz a fővárosban. 

Szétesett a gyöngyösi ellenzék, még mindig nincs polgármesterjelöltjük

Itthon2019.08.18, 16:40

A napokban a gyöngyösi kormányellenes erők egy része bejelentette, megszületett az összefogás - csakhogy ez közel sem igaz. Már csak azért sem, mert még mindig nincs közös polgármesterjelöltjük, ráadásul az LMP-t is kigolyózták a megállapodásból.

Márki-Zay újabb kudarca: Orosházán is feloszlott az ellenzéki együttműködés

Itthon2019.08.14, 18:18

Újabb településen bomlott meg a látszólagos ellenzéki egység: Fetser János, a szocialisták orosházi képviselője, frakcióvezetője szerdán közösségi oldalán bejelentette, elindul Orosháza polgármesteri székéért. Hozzátette, nem magányosan vág neki a küzdelemnek, az egyéni körzetekben is indítanak jelölteket. Teljes ellenzéki szétesés a békési városban.  

Legalább két ellenzéki polgármesterjelölt lesz Erzsébetvárosban

Itthon2019.08.05, 10:27

Hivatalosan is bejelentette Hunvald György, hogy elindul polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson. Erzsébetvárosban ezzel minimum két ellenzéki kihívója lesz Vattamány Zsolt fideszes polgármesternek, de nem elképzelhetetlen, hogy ez a szám emelkedni fog. Tegnap számoltunk be róla, hogy az egyéni körzetekben is osztottan vághatnak neki az októbernek a kormányellenes erők, miután a baloldal kihagyta a Jobbikot az együttműködésből. 

Hivatalosan is szétesett Erzsébetvárosban az ellenzék, a baloldal nem vette be a Jobbikot

Itthon2019.08.05, 08:13

Erzsébetvárosban a balliberális oldal nem vette be az együttműködésbe a Jobbikot, így egészen biztosan nem lesz egység az egyéni körzetekben - ez derült ki Niedermüller Péter, a baloldal VII. kerületi polgármesterjelöltjének szombati posztjából. Ezzel a VII. kerületben is két részre szakadt az ellenzék, itt is borult a teljes körű összefogás terve. 

Lebuktak az ellenzéki politikusok: alig látják el a munkájukat

Itthon2019.07.31, 12:07

Számos ellenzéki képviselő mindössze néhány percet hallatta a hangját a parlamentben, közöttük Gyurcsány Ferenc is, aki mindössze 10-szer szólalt fel a tavalyi országgyűlési választás óta. 

Ellenzéki bohózat: újabb előválasztásokat akar egy LMP-s politikus

Itthon2019.07.28, 18:20

Tálas Lőrinc, az LMP politikusa arról írt vasárnapi véleménycikkében, hogy további fővárosi kerületekben kellene előválasztásokat tartani. Pár hét van hátra az önkormányzati választásokig, a kormányellenes erők még mindig itt tartanak.  

Megpecsételődhet több ellenzéki párt sorsa is az önkormányzati választáson

Itthon2019.07.27, 13:28

A Magyar Nemzet számolt be arról, hogy szakértők szerint amennyiben a balliberális erők leszerepelnek az október 13-ra kitűzött önkormányzati választáson, az akár a Jobbik, az LMP és az MSZP megszűnését is jelentheti 2022-re. Farkas Örs politikai elemző szerint nagy az esély a Fidesz-KDNP jó szereplésére októberben.

Vádat emelhetnek vesztegetés miatt egy jobbikos ellen

Itthon2019.07.24, 09:42

Heteken belül dönthet az ügyészség a jobbikos Farkas Gergely elleni vádemelésről, miután a nyomozás érdemi része véget ért – értesült a Magyar Nemzet. A lapot a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője arról tájékoztatta: a Farkas Gergellyel szembeni, a választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt folytatott büntetőeljárásban a jobbikos politikusnak biztosították az iratmegismerést. Costopulos Orestis közölte: az ügyészség az érdemi döntésről közleményben tájékoztatja a nyilvánosságot.

Karácsony tapasztalatlansága Zugló után Budapestet is tönkretenné

Itthon2019.07.23, 11:26

A kifejezetten alacsony választói érdeklődés mellett zajló fővárosi előválasztásokból Karácsony Gergely került ki győztesen, aki ezáltal a budapesti baloldal régi-új kampányarcává vált.

Megélhetési politikusok, piti tolvajok verik szét az ellenzéki egységet - a szolnoki ellenzék Márki-Zay jelöltjéről

Itthon2019.07.22, 14:35

Az nem kifejezés, hogy atomjaira hullottak a szolnoki kormányellenes erők, ellenzéki mércével mérve is meghökkentő az, ami a jászsági megyeszékhelyen zajlik. Miután Lukácsi Katalin, Márki-Zay mozgalmának elnökségi tagja - az ellenzék egyes szereplőinek tiltakozására ellenére - hétfőn  bejelentette, startvonalhoz áll októberben, a másik oldal megélhetési politikusnak és piti tolvajnak nevezte őt, egyúttal névbitorlásért feljelentette az ügyészségen. 

Márki-Zay tényleg szétverte a szolnoki ellenzéket: két ellenzéki jelölt lesz

Itthon2019.07.22, 14:16

A helyi ellenzéki pártok egy részét magába foglaló Szolnoki Többség elnevezésű szervezet közleményben ment neki Márki-Zay Péternek, miután kívülről állást foglalt a városi ellenzék vitájában. A nyomásgyakorlás azonban nem hozta meg az eredményt, ugyanis hétfőn az ellenzék másik része sajtótájékoztatón bejelentette, a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának egyik arca, Lukácsi Katalin elindul ősszel. Márki-Zay ezzel tényleg szétverte a szolnoki egységet, Szolnokon is két részre szakadtak a kormányellenes erők.

Továbbra is óriási fölénnyel vezet a Fidesz

Itthon2019.07.19, 16:47

Júliusban is tartja hatalmas előnyét a Fidesz-KDNP a teljesen szétesett ellenzékkel szemben - mindez a Závecz Research legfrissebb kutatásából derült ki. 

Márki-Zayék verhetik szét az ellenzéki félegységet Szolnokon

Itthon2019.07.19, 15:24

Pénteken jött a feketeleves a szolnoki ellenzék számára: sajtóértesülések szerint a tegnap bejelentett "közös" polgármesterjelölttel szemben startvonalhoz állhat az antiszemita botrányhőssel fotózkodó Lukácsi Katalin is. Márki-Zay Péter mozgalmának elnökségi tagja mögé a helyi Momentum, Márki-Zay mozgalma, valamint az országos Jobbik sorakozott fel. Csakhogy a kormányellenes erők másik része, a szolnoki MSZP, DK, LMP és Jobbik a szocialista Radócz Zoltánt támogatja. Akkora a kavarodás, hogy még a helyi Jobbik is szembement az országos vezetéssel. 

Kiderült, mi Gyurcsány Ferenc terve 2022-ig

Itthon2019.07.18, 15:52

Az MSZP, a Jobbik és az LMP, míg korábban az ellenzék meghatározói erői voltak, mára teljesen leértékelődtek, a partvonalról szemlélik az eseményeket – minderről Deák Dániel beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy az előbb említett három párt idei első fél évéről beszélgettünk, és jövőbeli lehetőségeiket vettük górcső alá. A XXI. Század Intézet elemzője szerint május 26-án az MSZP történelmi vereséget szenvedett, Gyurcsány Ferenc terve pontról pontra megvalósult, átvette az ellenzék vezető szerepét. A Jobbik a rendszerváltás óta példa nélküli összeomlást mutatott be, míg az LMP esetében reménytelennek látszik az újjáéledés – mondta ...

Az ellenzéki pártok úgy ölik egymást október előtt, mint talán még soha

Itthon2019.07.18, 16:16

Az ellenzéki propagandamédia teljes erőbedobással azt sulykolja, hogy milyen csodálatosan állnak a kormányellenes erők az őszi választás előtt, ezért az Origo körbenézett, mi is a valóság ez ügyben. Nem meglepő módon nem az, amit az ellenzéki politikusok és az őket kiszolgáló médiamunkások szeretnének: az ellenzék gyakorlatilag a megroppanás határán van, és a különböző pártérdekek miatt erősen megdőlni látszik a teljes körű összefogás terve. Körképünk következik arról, hogyan állnak a kormányellenes erők három hónappal az önkormányzati szavazás előtt!

Újabb megyeszékhelyen mondott csődöt az ellenzék: Békéscsabán is szétestek

Itthon2019.07.17, 12:44

Hétfő este kiderült, Debrecen után újabb nagyvárosban, Békéscsabán is megbomlott az ellenzéki egység. A békési városban ordító nagy káosz alakult ki: az MSZP és a Liberálisok nevű párt szembekerült a Jobbikkal, a felek egymást vádolják az összellenzéki tárgyalások megszakadásáért. Nemcsak közöttük alakult ki konfliktus, hanem a balliberális blokkon belül is, ugyanis a szocialisták szerint a Jobbik kiszállása után a háttérben megindultak a mutyik a pozíciókért. Képtelen helyzet, de igaz: a kormányellenes erőknél három hónappal az önkormányzati választás előtt mindenki összeveszett mindenkivel Békéscsabán. 

Széthúz az ellenzék Debrecenben: a DK-MSZP-Párbeszéd is előállt a polgármesterjelöltjével

Itthon2019.07.17, 10:43

Itt az újabb csavar a debreceni ellenzék kálváriájában: miután a Momentum-Jobbik-LMP hármas bemutatta polgármesterjelöltjét, a DK-MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás négyes rásrófolva erre, előállt saját aspiránsával. Választásuk a magyar kerítést meghökkentő módon támadó Varga Zoltán, DK-s önkormányzati képviselőre esett, aki hetek óta kitartóan ostromolja ellenlábasait. Ezzel hivatalosan is két blokkra szakadtak a kormányellenes erők a Hajdú-Bihari megyeszékhelyen.

Debrecenben a DK már náci-mentegetőnek tartja a Momentumot és az LMP-t

Itthon2019.07.16, 13:46

Június végén már eldőlt, Debrecenben két blokkra szakadva vág neki az ellenzék az őszi önkormányzati választásnak, ezért érthető módon továbbra sem csitulnak a kedélyek. A DK-s Varga Zoltán újabb posztban kelt ki a Momentum-Jobbik-LMP hármas ellen, amiért felálltak az összellenzéki tárgyalóasztaltól, és kigolyózták a DK-t és az MSZP-t az együttműködésből. A Gyurcsány-párti politikus írásában oda jutott, hogy a Jobbik náci bűneinek legitimálásával vádolta meg a liberális és a zöldpártot.

Teljes összeomlás: az LMP már társelnököt sem tud választani

Itthon2019.07.06, 15:54

Kendernay Jánost választotta meg társelnökének az LMP a szombati, rendkívüli tisztújító kongresszusán - az új vezető és az elnökség további tagjai sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be. Női társelnököt nem tudott választani a kongresszus, mivel nem érkezett érvényes jelölés, így a poszt betöltőjéről hatvan napon belül kell határoznia a pártnak.

Összefogásról beszél, miközben egymást támadja a szétesett ellenzék

Itthon2019.07.05, 12:34

Közel másfél hét telt el a múlt héten befejeződött előválasztás óta, azonban semmi jele annak, hogy az ellenzéki pártok korábbi konfliktusai csillapodtak volna. Ferencvárosban, Csepelen, Zuglóban is óriási harc megy a lehetséges helyekért, de Pécsett is összeomlott a közös ellenzéki délibáb. Most úgy tűnik, a IX. kerületben újabb roncsderbi jön, míg Pesterzsébeten kihátráltak az ellenzéki szereplők a korábbi támogatottjuk mögül. További fejlemény, hogy időközben szétesett Márki-Zay Péter mozgalma. A legújabb kutatások szerint egyetlen ellenzéki párt támogatottsága sem éri el a 15 százalékot, miközben a Fidesz továbbra is 50 százalékk ...

Egyre nagyobb bajban van Demeter Márta: felfüggeszthetik a mentelmi jogát

Itthon2019.07.05, 11:25

Demeter Márta országgyűlési képviselői mentelmi jogának felfüggesztését indítványozza Polt Péter legfőbb ügyész.

Karácsony Gergely: Aki még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz

Itthon2019.07.04, 17:06

Közel másfél hét telt el a múlt héten befejeződött előválasztás óta, azonban semmi jele annak, hogy az ellenzéki pártok korábbi konfliktusai csillapodtak volna. Sőt, a hvg mai számában Karácsony Gergely minden eddiginél továbbment: Aki az előválasztás után még egyszer megpróbál bekavarni, az politikai hulla lesz - fenyegette meg nyíltan Gyurcsány Ferencet, aki a roncsderbi során egyszer már átverte őt. A DK és Karácsony kapcsolata ezzel sosem látott mélypontra jutott, a Párbeszéd társelnöke azonban nemcsak a balliberális pártot és elnökét, hanem az ellenzék többi pártját is kritizálta. Hogyan lesz ebből béke?

Hivatalos: külön indulnak az ellenzéki pártok Pécsett, nem tudtak megegyezni

Itthon2019.07.04, 11:30

Miközben az ellenzéki politikusok megállás nélkül arról áradoznak, hogy minden a legnagyobb rendben megy az ellenzéki együttműködések kialakítása során, a valóság teljesen mást mutat. Erre most éppen Pécs a legjobb példa: az LMP szeretett volna az összefogás tagja lenni, azonban a pécsi ellenzéki szövetség elutasította ez irányú javaslatukat. Ezzel hivatalossá vált, hogy a Baranya megyei városban sem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok, külön indulnak. 

Erzsébetvárosban is fuccsba mehet a teljes körű együttműködés, egy ex-LMP-s is elindulhat

Itthon2019.07.03, 17:28

Újabb budapesti kerületben került nagyon kínos helyzetbe az ellenzék, hiszen minden jel arra utal, hogy Erzsébetvárosban sem sikerült teljes körű együttműködést kialakítaniuk. Sajtóértesülések szerint a városrész egyik erős embere, az LMP-ből júniusban kilépő Moldován László is elindul a polgármesteri székért, függetlenként. 

A háború folytatódik, ezúttal Pécsett: az LMP önálló listát állít, összeesett az összefogás

Itthon2019.07.03, 12:18

Nincs új a nap alatt: Budapest egyes kerületeit, és bizonyos vidéki nagyvárosokat követően, Pécset is elérte az ellenzéki káosz. A napokban a helyi ellenzék egy része bejelentette, hogy a rendkívül megosztó Péterffy Attilát indítják polgármesterjelöltként ősszel. Az LMP kedden keményhangú közleményben kifogásolta, hogy a baloldal szétverte a korábban létrejött ellenzéki együttműködést. Nem tehettünk mást, mint hogy saját jelölteket és önálló listát állítsunk - tették hozzá. Ezzel hivatalossá vált: újabb településen hiúsult meg a kormányellenes erők összefogása. 

Bangóné újabb botránya: kirobbantotta az ellenzéki belháborút

Itthon2019.07.03, 11:47

Feje tetejére állt az ellenzék Csepelen: miután a napokban a helyi MSZP nevében Bangóné Borbély Ildikó kétszer is közleményben kritizálta a Momentum, a Jobbik és az LMP hozzáállását a helyi szintű együttműködéshez, az ellenzéki hármas politikusai kemény hangvételű, nyílt levélben vágtak vissza. Mint kiderült, komoly fenntartásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták egy váratlan polgármesterjelölt-cserével próbálják érvényesíteni az áprilisban rögzített jelölési jogukat, és a jelek szerint nem akarják elfogadni az új aspiránst. A momentumos Dukán Ferenc András által jegyzett közleményből az is kiderült, hogy az egyéni körzzetekben ...

Alig lett vége a roncsderbinek, kitört az újabb ellenzéki háború

Itthon2019.07.01, 16:28

Alig ért véget az ellenzéki az előválasztásnak nevezett ellenzéki roncsderbi, Csepelen megint egymásnak esett az MSZP és a DK; a Ferencvárosban a Momentum és a Párbeszéd is polgármester-jelöltet állítana, valamint az LMP észlelve, hogy előnytelen megállapodást kínáltak neki, egy újabb listával állt elő. A csatározások azonban nemcsak a fővárosi kerületeket érintik, hanem Egerben is kitört az ellenzéki belháború. 

Szétrobbant a debreceni ellenzék: a Momentum, a Jobbik és az LMP kigolyózta a DK-t

Itthon2019.06.27, 13:21

Minden eddiginél jobban úrra lett a káosz a debreceni ellenzéken. Az eddig is tudható volt, hogy közel sem teljes az összhang a kormányellenes erők helyi politikusai között, azonban miután szerdán a Momentum, a Jobbik és az LMP képviselői bejelentették, hogy a DK-t és az MSZP-t kihagyva összefognak az őszi önkormányzati választásra, ez teljes bizonyosságot nyert. Mint kiderült, az ellenzéki hármas csak nagyon szigorú feltételekkel engedné be az összefogásba Gyurcsányékat. Ennek azonban nullához közelít az esélye, hiszen Varga Zoltán, a DK debreceni képviselője minden eddiginél keményebb hangvételű posztban, ellenfeleit nácizva kommeentálta ...

Nincs érvényes jelölt az LMP női társelnöki pozíciójára

Itthon2019.06.27, 12:52

Nincs érvényes jelölt az LMP női társelnöki pozíciójára, így ez a poszt betöltetlen marad a párt július 6-ai teljes tisztújító kongresszusán – mondta Kanász-Nagy Máté ügyvivő. A férfi társelnöki pozícióért Ferenczi István és Kendernay János indulhat.

Századvég: Az LMP nem kér Gyurcsány halálos öleléséből?

Itthon2019.06.27, 12:47

Sajtóhírek szerint az újbudai LMP önállóan készül az önkormányzati választásokra, vagyis jelen állás szerint e kerületben kimaradnának a nagy fővárosi összefogás-komédiából. A szebb napokat is látott zöld párt újbudai vezetője, Kreitler-Sas Máté a tervezett döntést azzal indokolta, hogy a baloldali ellenzék csupán pozícióharcot folytat, az LMP számára pedig rendkívül kedvezőtlen együttműködési paktum született a kerületben. Kérdésként merül fel, hogy mennyiben tekinthető racionális elképzelésnek az önálló indulás terve, illetve megfelelő út-e ez az ökopártnak a talpon maradásra? – teszi fel a kérdést Erdős Gergely, a Századvég elemzője. 

A DK és a Momentum konfliktusa miatt összezuhant az ellenzéki összefogás Debrecenben

Itthon2019.06.23, 15:19

Atomjaira hullott az ellenzék Debrecenben, nem lesz teljes körű együttműködés közöttük az októberi önkormányzati választáson. A konfliktus kiindulópontja, hogy a májusi európai parlamenti választáson megerősödött Demokratikus Koalíció (DK) és Momentum pozícióharcba kezdett a városban, aminek következtében két blokkra szakadtak a kormányellenes erők. Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati képviselője pártütéssel vádolja a helyi Momentumot, akik viszont úgy látják, a DK csak a saját hasznát maximalizálja. A Jobbik és az LMP is felállt a tárgyalóasztaltól.