LMP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Jobbik
- Fidesz
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megmutatjuk, hogyan nézne most ki a parlament
Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a júniusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.
Óriási Fidesz-fölény, 10 százalék alatt a Jobbik
A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első félévében megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 44,23 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 10,75 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 10 százalékot sem sikerült elérniük.
A Fidesz tudni akarja, az LMP is akar-e migránsfalvakat
A napokban állt elő az Európai Parlament zöldpárti frakciójának vezetője, Ska Keller azzal az ötlettel, hogy csoportosan is lehetne betelepíteni bevándorlókat Kelet-Közép Európába a könnyebb integráció érdekében. A Fidesz most felszólította az LMP-t, amely ehhez a frakcióhoz tartozik, hogy nyilatkozzon: támogatja-e migránsfalvak létrehozását például Magyarországon.
Kósa Lajos: Simicska a Jobbikot már megvette, az MSZP is kilóra megvehető
Az ellenzék a plakáttörvény elutasításával a rendszerszintű korrupció pártjára állt, várja az oligarchák adományait, az MSZP pedig „kilóra megvehető”- mondta Kósa Lajos országgyűlési képviselő a TV2 Mokkájában.
Tízszer többet fizetett az LMP a plakátjaiért, mint a Jobbik
Míg az LMP-nek plakátonként 80 ezer forintot kell fizetnie, addig a Jobbiknak 6500 forintot kellett Simicska Lajos cégeinek kifizetnie a plakátkampányáért. A jobbikos plakátkampány-botrány miatt már a hatóságok is vizsgálódnak, az állam áfa-vesztesége százmilliós nagyságrendű.
- címkék:
- plakátkampány
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Így nézne ki a parlament, ha most választanánk
Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a májusi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk. 2014 tavasza óta egyébként nem változott érdemben a pártok támogatottsága.
Választás 2017: simán nyert a Fidesz, összetöpörödött a Jobbik
A kormánypártok jelentős fölényét hozták a 2017 első hónapjaiban megtartott időközi választások. A Fidesz–KDNP összesített támogatottsága 45,9 százalék volt, míg a 2014-ben közösen induló baloldali pártoké csupán 17,31 százalék. A Jobbik roppant gyengén szerepelt az időközi voksolásokon, még a 7 százalékot sem sikerült elérniük.
Tovább nőtt az ellenzéki káosz
Az elmúlt hónapok időközi választásai az ellenzék kudarcairól szóltak, mivel egyetlen olyan körzetet sem sikerült nyerniük, ahol 2014-ben a Fidesz diadalmaskodott. Az ellenzék többféle indulási stratégiát is kipróbált, de még az sem járt sikerrel, amikor az összes ellenzéki erő, beleértve a Jobbikot is, egy civilnek mondott jelöltet segített a távolmaradásával. A baloldali térfélen nagyjából nyolc pártnak kellene összefognia, hogy legalább a budapesti körzetek egy részét megnyerjék, de messze nem formálódik a közös lista.
Elutasították Szél Bernadett feljelentését Bayer Zsolt ellen
Elutasították az LMP-s Szél Bernadett feljelentését, amelyet Bayer Zsolt ellen tett még április elején a publicista egyik írása miatt. A párt társelnöke azért jelentette fel a Magyar Idők újságíróját, mert szerinte egyik blogbejegyzésében a közösség ellen uszított. A rendőrség most jelezte, hogy Szélék összekeverik a gyűlölködést a szabad véleménynyilvánítással.
Kiszámoltuk, mi lenne a 2018-as választás végeredménye
Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez az áprilisi közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Az eredményeket persze nagyban befolyásolja majd, hogy az ellenzéki pártok milyen konstrukcióban indulnak majd, mivel egyelőre meglehetősen nagy a fejetlenség náluk.
Századvég: Tovább zuhant a Jobbik
A Századvég Alapítvány április végi közvélemény-kutatása szerint a kormánypártok előnye továbbra is stabil. A Jobbik támogatottsága tovább csökkent, ezzel mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében az MSZP szintje alá került.
Debrecenben robbant ki a baloldal újabb háborúja
A baloldali belháború újabb fejezetét hozta a debreceni időközi választás. A 6-os körzetben vasárnap voksolnak, és szemben a szentendrei választással, most gyakorlatilag az összes mérhető támogatottsággal rendelkező párt rajthoz áll. Az MSZP és a DK azon veszett össze, hogy kinek kellett volna visszalépnie, és ki tehet arról, hogy a két párt nem indul közösen. A Gyurcsány-párt abban bízik, hogy megelőzheti az MSZP-t, így egy leendő összefogási tárgyaláson kedvezőbb pozícióból diktálhatnának. Az ellenzéki megosztottság a Fidesznek kedvezhet abban a városban, ahol legutoljára 1998-ban tudott az MSZP egy körzetet megnyerni.
Nézőpont: Megismétlődne a 2014-es választási eredmény
A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés alapján márciushoz képest nem történtek érdemi elmozdulások a teljes felnőtt népesség körében.
Tárki: Stabilan vezet a Fidesz, zsugorodik a Jobbik
Ha volt is hatása az elmúlt hetek utcai demonstrációinak, az nem befolyásolta a pártpreferenciákat, hiszen az elmúlt negyedévben lényegében változatlan a pártok népszerűsége – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi kutatásából.
ZRI Závecz: Áprilisban tovább erősödött a Fidesz
Ha most rendeznék a választásokat, akkor a Fidesz-KDNP 47, az MSZP 20, a Jobbik 17, a Demokratikus Koalíció pedig 7 százalékot érne el a biztos szavazók között - derült ki az ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az LMP és az Együtt nem jutna be a parlamentbe.
Vizsgálják az LMP és a Liberálisok adatgyűjtési gyakorlatát
Vizsgálatot indít az adatvédelmi biztos az LMP és a Liberálisok adatgyűjtési gyakorlata kapcsán. Erről Péterfalvi Attila beszélt az Origónak. A feltételezés szerint a két párt amerikai szervereken tárolhatja szimpatizánsaik személyes adatait, erről viszont egyáltalán nem adtak tájékoztatást. A NAIH elnöke szerint ráadásul az Egyesült Államok adatvédelméről nem állapítható meg, hogy az biztonságos-e vagy sem. Szél Bernadett, aki amúgy a nemzetbiztonsági bizottság tagja, azt nyilatkozta, állnak a vizsgálatok elé. Most megkapták.
Amerikai szervereken tárol személyes adatokat az LMP és a Liberálisok
A PestiSrácok szúrta ki, hogy baj lehet az LMP és a Liberálisok tagtoborzó oldalaival. Az itt megadott személyes adatokat – név, lakcím vagy telefonszám – ugyanis külföldi szervereken tárolhatják. Előbbi párt erre amerikai, utóbbi pedig osztrák és amerikai kapacitást használhat. Az adatvédelmi biztos világosan fogalmaz ennek kapcsán: ha ezek az információk valóban az Egyesült Államokban kötnek ki, az szabálytalan. Az LMP-s Szél Bernadett azt mondta az Origónak, hogy állnak minden vizsgálat elé. Az egész ügy érdekessége, hogy néhány hete éppen az ellenzék csapott botrányt, mert a nemzeti konzultáció internetes oldalán egy külföldi méérőkód ...
Századvég: Nagy előnnyel vezet a Fidesz
Nem változott érdemben a hazai pártok támogatottsága az utóbbi hónapokban, a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan őrzi vezető pozícióját, az ellenzéki pártok pedig nem tudták növelni táborukat az elmúlt időszakban – derül ki a Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatásából.
Kósa: Ezt a jogi kiskaput be kellett zárni
A magyar felsőoktatás védelmével indokolta a felsőoktatási törvény külföldi egyetemeket érintő módosítását Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. Az ellenzéki pártok közül az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul, míg a DK népszavazást kezdeményez.
Nyugdíjemelést javasol az LMP
Az LMP szerinte az emelésre azért van szükség, hogy a nyugdíjak kövessék az inflációt.
- címkék:
- nyugdíjemelés
- LMP
- Címkefelhő »
Hiába ajánlgatta magát, elzavarták Juhász Pétert
Komoly politikai pofonba szaladt bele ma az Együtt, pontosabban Juhász Péter pártelnök. Egy interjúban három pártnak is felajánlotta, hogy szövetségre lépne velük, mire ketten közülük kapásból visszautasították a fütyüléseiről és a bűnöző Portiknak végzett sajtófigyeléséről ismert Juhászt. A Párbeszéd viszont áprilisban döntene a kérdésről. Újra, mert hogy néhány éve a két párt már szakított egymással.
Választás 2017: eddig csak pofonokat kapott a Jobbik
Idén eddig három időközi választáson indult a Fidesz–KDNP, és mindegyiket meg is nyerték. Az ellenzéki pártok továbbra sem értek el átütő eredményt, sőt a Jobbikon még Vona Gábor pártelnök kampányolása sem segített Szarvason, ahol a párt jelöltje csupán a harmadik lett.
Paks: az NVB nem hitelesítette a bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdéseket
Megtagadta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az LMP szóvivőjének a paksi atomerőmű bővítés megakadályozását célzó népszavazási kérdéseinek hitelesítését - közölte az MTI. A testület erről a keddi ülésén döntött.
- címkék:
- Gál József
- Paks
- népszavazás
- LMP
- Címkefelhő »
Kiderült, ezért támadja Brüsszel ismét Magyarországot
A büntetőeljárási kódexről szóló szavazás egy nagyon fontos mércéje lesz annak, hogy hol tart ma a magyar politika, hajlandó-e szakmai alapon, a lövészárkokon felülemelkedve döntéseket hozni, vagy pedig benne maradunk a pártpolitika mocsarában – mondta az Origónak Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára beszélt a migrációs helyzetről, valamint az állatvédelem állapotáról is.
Így nézne ki a parlament, ha most szavaznánk
Stabil többséget szerezne a Fidesz–KDNP az Országgyűlésben az Origo által készített mandátumbecslés alapján, amihez a februári közvélemény-kutatásokat használtuk föl. Abban az esetben, ha az ellenzéki pártok külön indulnának, akkor a kormánypártoknak még a kétharmados többség megszerzésére is jó esélyük lenne.
Schiffer: Nem Majtényit kellett volna jelölni
Majtényi László helyett mást kellett volna jelölnie az ellenzéknek köztársasági elnöknek – mondta Schiffer András a Figyelőnek. Az LMP volt társelnöke azt is mondta, hogy Botka László hiteltelen, mert korábban nem szólalt fel a Gyurcsány-kormány intézkedései ellen.
Idén sem tudtak együtt ünnepelni az ellenzéki pártok
A kormány politikáját bírálták az egymástól külön ünneplő ellenzéki pártvezetők ünnepi beszédeikben. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egész pártok, politikusok gyülekezete és működése épül a tagadásra, az elutasításra, minden ellenzésére és megakadályozására.
Balliberális belháborút robbantott ki a Momentum Mozgalom
Már most egymás torkának esett a Momentum Mozgalom és a baloldal többi pártja, véleményformálója, pedig csak múlt héten alakult párttá a Fekete-Győr András vezette mozgalom. Tóta W. Árpád szerint az új párt csak felöklendezi a rendszerváltás hordalékát, Szigetvári Viktor szerint Fekete-Győr gyáva, míg az MSZP egyik országgyűlési képviselője gyakorlatilag lopással vádolta meg a Momentumot. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Momentum színre lépésével nem az egység felé haladnak a folyamatok a baloldalon, és még jobban széttarthatnak a szálak.
Öt népszavazási kérdést nyújtott be az LMP Paksról
A paksi atomerőmű bővítésének megakadályozását célzó öt népszavazási kérdést nyújtott be csütörtökön a Nemzeti Választási Irodának az LMP.
Visszavonta Budapest az olimpiai pályázatot
A 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai pályázat visszavonásáról döntött szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Schiffer Andrásnak sem tetszik már a TASZ
Megváltozott a TASZ stratégiája, és az ő ízlésének sem felel már meg az ilyen típusú jogvédelem, indokolta Schiffer András egy rádióinterjúban, miért nem megy vissza a jogvédő szervezethez dolgozni. Az LMP volt társelnöke szerint az ország életében belpolitikai folyamatok nem, csak külső tényezők hozhatnak nagy változást.
- címkék:
- Schiffer András
- LMP
- TASZ
- Címkefelhő »
A Fidesz nagyon vezet, már az MSZP is veri a Jobbikot
Ha most rendeznék a választásokat, akkor jelentős fölénnyel nyerne a Fidesz–KDNP – derült ki a ZRI Závecz legfrissebb felméréséből. Az MSZP megelőzte a Jobbikot, míg rajtuk kívül csak a Demokratikus Koalíció jutna be a parlamentbe, ha önállóan indulna.
Végleg eltüntetnék Magyarországról a füstölő autókat
Egy most benyújtott parlamenti indítvány azt kezdeményezi, hogy 2020-tól a dízel-, majd 2025-től minden belső égésű motoros jármű forgalmazása szűnjön meg Magyarországon.
- címkék:
- autós hír
- dízel
- LMP
- Címkefelhő »
Orbán Viktor: Öt veszélyforrásról lesz nemzeti konzultáció
A gazdasági adatok azt mutatják, hogy a magyar modell működőképes, Magyarország a 2016-ra kitűzött gazdaságpolitikai céljait elérte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a tavaszi ülésszakot megnyitó napirend előtti felszólalásában a parlamentben. A kormányfő bejelentette: nemzeti konzultáció kezdődik annak az öt veszélyforrásnak a kérdésében, amelyekkel Magyarországnak az idén szembe kell néznie. Az ellenzék szerint nem a valósággal foglalkozik a miniszterelnök, míg Kósa Lajos szerint brutális adóemelésre készül az ellenzék.
Századvég: Erősödik a Fidesz, gyengül a Jobbik
A kormánypártok erősödését és a Jobbik gyengülését mutatja a Századvég friss pártpreferencia-felmérése.
Kósa Lajost egy gittegyletre emlékezteti a baloldal
A gittegylet szó jutott az eszünkbe, a semmit csinálják nagyon elszántan magukat rendkívül komolyan vevő urak – mondta Kósa Lajos, a Fidesz-frakcióvezetője, amikor arról kérdezték, hogy Lengyel László közgazdász, politológus szervezésében titkos ellenzéki egyeztetés tartottak politikusok.
Medián: Óriási fölényben a Fidesz, bedőlt a Jobbik
Óriási fölénnyel vezeti a pártok versenyét a Fidesz–KDNP – derült ki a legfrissebb Medián-felmérésből. A magyarok 2010 ősze óta nem voltak annyira elégedettek a sorsukkal, a kormánnyal és Orbán Viktorral, mint most. A kutatás szerint a Jobbik nagyon sok szavazót veszített.
Schiffernek nem tetszik Hadházy magánakciója
Nem a pártot képviselte Hadházy Ákos akkor, amikor elment a Lengyel László szervezte találkozóra – ezt mondta az Origónak Schiffer András, az LMP egyik alapítója. Hadházy ugyanis titokban leült tárgyalni a baloldali ellenzékkel arról, hogy hogyan hagyják ki Gyurcsány Ferencet a baloldali választási együttműködésből. Arról is beszélt, hogy az LMP-nek megvan a véleménye a "ballib bohóckodásról". Sallai R. Benedek, az LMP elnökségi tagja is elismerte az Origónak, hogy csak utólag értesültek az egyeztetésről.
Hadházy elhallgatta a titkos találkozót
Hadházy Ákos az LMP elnökségének tudta nélkül vett részt a Lengyel László politológus által szervezett ellenzéki egyeztetésen – mondta Schmuck Erzsébet, az LMP elnökségi tagja. Az ellenzéki tanácskozáson Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ellen szervezkedtek.
- címkék:
- LMP
- Címkefelhő »
Meglepően nézne ki a parlament, ha most választanánk
Bőven kétharmad fölötti mandátumaránnyal bírna a Fidesz–KDNP a parlamentben a januári összevont közvélemény-kutatási eredmények alapján. Abban az esetben, ha a baloldali ellenzéki pártok külön indulnak, még nagyobb lehet a kormánypárti fölény.
Majtényi Lászlót az LMP is támogatja fenntartásokkal
Az LMP elnöksége támogatja Majtényi László államfőjelöltségét, a párt ugyanakkor szívesebben látná, ha az emberek közvetlenül választanák meg a nemzet egységét kifejező köztársasági elnököt - közölte Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezetője.
Szél Bernadett lehet az LMP új frakcióvezetője
Szél Bernadett lehet az LMP új parlamenti frakcióvezetője, ahogy a párt másik társelnöke, Hadházy Ákos fogalmazott: "ez lenne a logikus lépés".
- címkék:
- Szél Bernadett
- LMP
- Címkefelhő »
Lemondott az LMP frakcióvezetője
Távozik az LMP-frakció éléről Schmuck Erzsébet – tudta meg a Magyar Nemzet. A politikus a lépést azzal indokolta, hogy a párt körüli szellemi erőtér, a holdudvar építésén dolgozna a jövőben – csakúgy, mint a tavaly távozott Schiffer András. Az új frakcióvezető Szél Bernadett lehet.
- címkék:
- Schmuck Erzsébet
- LMP
- Címkefelhő »
Ellenzéki politizálás áll az olimpiaellenes mozgalom mögött
Balliberális politikusokkal kapcsolatba hozható emberek állhatnak a Momentum Mozgalom mögött, amely olimpiaellenes aláírásgyűjtésbe kezdett. A mozgalomból egy tag már ki is lépett, mivel szerinte így már hiteltelen a szervezet. Szerinte ugyanis nem lehet az elmúlt 27 év politikája ellen úgy küzdeni, hogy "közben a baloldal levitézlett emberei adnak tanácsokat". Az olimpiával kapcsolatban a legnagyobb fordulatot az MSZP hajtotta végre, a párt korábban még támogatta Budapest pályázatát, most viszont már ellenzi.
Nincs egyetértés a vagyonnyilatkozatok ügyében
Az Országgyűlés ellenzéki frakciói mind szükségesnek tartják a politikusi vagyonnyilatkozat-tételi rend megváltoztatását, a Fidesz azonban úgy látja: a magyar rendszer az egyik legszigorúbb Európában, amelynek megváltoztatására az ellenzéki nem tett jó javaslatot.
- címkék:
- vagyonnyilatkozat
- Fidesz
- LMP
- Címkefelhő »
Simán győzött a Fidesz Szentendrén
Négyessy Katalin, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a szentendrei 7-es számú körzetben az időközi választást – értesült az Origo. A kormánypártok több mint negyven szavazattal nyertek. A voksoláson az ellenzéki pártok el sem indultak, egy zavaros múltú, KGB-képzőbe járt, hivatalosan civil jelöltet támogattak.
Kormányváltást és új politikai irányt akar az LMP
2018-ban az országgyűlési választáson egyedül induló LMP célja a kormányváltás lesz, és az, hogy a politika új irányt vegyen az elmúlt 25 év kormányainak politikájához képest. A párt két, szombaton újraválasztott társelnöke tartott sajtótájékoztatót vasárnap.
- címkék:
- LMP
- Címkefelhő »
Vezetőket választott az LMP
Újraválasztotta az LMP kongresszusa a párt két jelenlegi társelnökét szombaton, így továbbra is Szél Bernadett és Hadházy Ákos töltik be a posztot - tájékoztatta az MTI-t a szavazást követően Gál József, a párt szóvivője.
- címkék:
- Szél Bernadett
- Hadházy Ákos
- LMP
- Címkefelhő »
El sem indulnak az ellenzéki pártok Szentendrén
Nem állítottak az ellenzéki pártok jelöltet Szentendrén, azaz, el sem indulnak a vasárnapi időközi választásokon. Egy zavaros múltú, KGB-képzőbe járt, hivatalosan civil jelöltet támogatnak, így próbálják legyőzni a Fidesz jelöltjét. Az ellenzék jelöltállítási kudarc után vasárnap az is kiderül, hogy a baloldal és a Jobbik szavazótábora felsorakozik-e egymás mellé. A választás végeredménye egyébként a helyi képviselő-testület erőviszonyait nem befolyásolja.
Magyar Idők: Hadházy kidobta volna az utcára a szomszédját
Különböző módokon próbált hozzájutni nyugdíjas szomszédja lakásához Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. Az ökopárt korrupcióellenes élharcosa egy fogyatékkal élőket foglalkoztató alapítvány munkáját is hátráltatta, és rendszeresen semmibe vesz egy jogerős döntést – írta a Magyar Idők.
- címkék:
- Hadházy Ákos
- LMP
- Címkefelhő »