LMP

címke rss

A józan ész ellenségei

Archívum2010.09.14, 14:30

Miközben az önkormányzati kampány kezdetén antipártok (MKKP) megvalósíthatatlan programjaikkal provokáltak, az LMP előbb elfogadta helyi képviselőjelöltnek a fura találmányaival hírnevet szerző Egely Györgyöt, majd pár soros közleményt adott csupán ki, amikor Egely maga lépett vissza a jelöltségtől. Mit árul el mindez a magyar politikai kultúra szakmaiságáról és az LMP-ről?

Titkolózás miatt jelenti fel a Centrum Kft.-t az LMP

Archívum2010.09.14, 13:25

Feljelentést tesz az LMP a Centrum Parkoló Rendszer Kft. ellen, mivel a cég többszöri kérésükre sem árulta el az egymillió forint feletti szerződéseikre vonatkozó, közérdekűnek számító adatokat. A cég arra hivatkozva hallgat, hogy nem számít közérdekű adatkezelőnek.

A kis pártok nehezíthetik a Fidesz dolgát Budapesten

Archívum2010.09.09, 13:36

Bár Tarlós Istvánt valószínűleg nem lehet elütni a főpolgármesteri címtől, a jelölés lezárulása után kétséges, hogy képes lesz-e a Fidesz stabil többséget szerezni a fővárosi közgyűlésben. A kormánypártoknak az lett volna az ideális, ha csak az MSZP-vel kell versenybe szállniuk, de ha nehezen is, a Jobbik és az LMP is fel tudott állni a Fidesz számára utolsó kihívást jelentő fővárosban.

Népszavazást akar a budapesti parkolásról az LMP

Archívum2010.09.09, 12:37

Egységes fővárosi parkolási rendszert szeretne az LMP, ennek érdekében pedig népszavazást tartana az önkormányzati választások után. A párt már korábban beterjesztett egy törvénymódosítást, ami alapján könnyebben lehetne helyi népzsavazásokat kezdeményezni.

Tizenöt ajánlószelvény miatt bukik az LMP hajdú-bihari listája

Archívum2010.09.08, 16:43

Nem nyújtott be elegendő érvényes ajánlószelvényt az LMP ahhoz, hogy területi listát állíthasson Hajdú-Bihar megyében. A benyújtott szelvények közül túl sok volt érvénytelen, a párt 15 szelvény híján bukta a listaállítást.

Vitára hívja a főpolgármester-jelölteket az LMP-s Jávor

Archívum2010.09.06, 17:10

Főpolgármester-jelölti vitát kezdeményez az LMP jelöltje, Jávor Benedek - közölte hétfőn a párt.

Ezer ajánlás még hiányzik az LMP-nek a főpolgármester-jelöléshez

Archívum2010.09.03, 10:38

Még körülbelül ezer ajánlószelvényt kell összegyűjtenie az LMP-nek a délután négy órai határidőig, hogy főpolgármester-jelöltet tudjon állítani Budapesten. Fővárosi közgyűlési listája szinte biztosan lesz a pártnak, és kerületek legalább felében polgármesterjelöltet is állítanak.

"Hihetetlenül izgalmas lesz" - versenyt fut az idővel az LMP Budapesten

Archívum2010.09.03, 13:27

A jelöltállítás utolsó óráiban próbálja összegyűjteni az LMP a hiányzó több mint 1000 ajánlószelvényt, ami ahhoz kell, hogy a párt főpolgármester-jelöltet indíthasson az önkormányzati választáson. A pártnak ajánlószelvényt gyűjtő aktivistái szerint "hihetetlenül izgalmas", hogy össze jön-e elég ajánlószelvény. Ők az ebédidőben reménykednek és a provokatőrnek tűnő emberekkel küszködnek.

Az utolsó pillanatban adta le céduláit az LMP főpolgármester-jelöltje

Archívum2010.09.03, 17:56

Az LMP főpolgármester-jelöltje, Jávor Benedek péntek délután három órakor bejelentette: sikerült összegyűjteniük az indulásához szükséges számú ajánlószelvényt, körülbelül 30 ezer darabot. A párt kampányfőnöke szerint életszerű, hogy az utolsó napokban "ébredtek az emberek".

Ötezer ajánlószelvény hiányzik még az LMP-nek Budapesten

Archívum2010.09.02, 14:48

Körülbelül ötezer kopogtatócédulát kell még összegyűjtenie az LMP-nek ahhoz, hogy főpolgármester-jelöltként indíthassa az önkormányzati választáson Jávor Benedeket. A párt kampányfőnöke szerint az utóbbi napokban egyre több kopogtatócédulát kapnak, de "nagyon izgalmas lesz a vége".

Kinyittatná a zárt önkormányzati üléseket az LMP

Archívum2010.09.01, 11:15

Korlátozná a zárt önkormányzati testületi ülések elrendelésének lehetőségét az LMP törvényjavaslata, amely szerint a jövőben nem lehetne például gazdasági érdekre hivatkozva kizárni a nyilvánosságot az ülésekről. A párt azt is szeretné elérni, hogy a mainál könnyebben lehessen helyi népszavazásokat kezdeményezni.

Nehezen bírja a választási iramot a Jobbik és az LMP

Archívum2010.08.31, 09:31

Az LMP főpolgármester-jelöltjének három nap alatt kellene annyi kopogtatócédulát összegyűjtenie, mint amennyit eddig gyűjtött 13 alatt, de a Jobbiknak is hajráznia kell, hogy tudjon állítani főpolgármester-jelöltet. A két párt a nyári szabadságokat és a módosított választási törvényt okolja a nehézségekért, az LMP-sek szerint minden jelölt csodaszámba megy. Annak viszont örülnek, hogy már nem kell elmagyarázniuk mindenhol, hogy mi az a Jobbik és az LMP.

Az LMP-nél próbálkozó ajánlószelvény-árust fogtak a rendőrök

Archívum2010.09.01, 00:06

Kétszáz kitöltetlen, borítékban lévő kopogtatócédulát akart eladni egy férfi az LMP X. kerületi képviselő-jelöltjének, de a megbeszélt találkozón a rendőrök elfogták az ajánlószelvényeket kínáló férfit.

Századvég: Csak az MSZP tudta növelni szavazótáborát

Archívum2010.08.30, 15:34

Csak egy százalékkal, de növelni tudta támogatottságát az MSZP az elmúlt hónapban a Századvég legfrissebb felmérése szerint. Az LMP és a Jobbik veszített szavazótáborából, a Fidesz pedig továbbra is őrzi tetemes előnyét.

Manipulációról beszél a kopogtató-botrány LMP-s főszereplője

Archívum2010.08.28, 16:54

Az LMP feketemunka gyanújával vizsgálódik, a Jobbik választási csalásért tett feljelentést a pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel miatt, melyen egy férfi arról beszél, hogy 150 forintot fizetne kitöltetlen kopogtatócédulák darabjáért. A felvételen beszélő férfi LMP-snek vallja magát, de továbbra is névtelenségbe burkolózik, és azt állítja, hogy vágott, manipulált felvétellel próbálják lejáratni őt és pártját. A kérdésre, hogy miért akart más nevében gyűjtött kopogtatócédulát elfogadni, azt mondta, "erre nem koncentrált rá".

A félhomályt választják az állami tisztviselők a rázós ügyekben

Archívum2010.08.27, 10:57

Fajsúlyos gazdasági ügyekben egyetlen cég sem próbálja meggyőzni az állami tisztviselőket, hogy számára kedvezően alakuljon egy-egy döntés, az tisztviselők pedig jóformán sosem találkoznak a cégek érdekében lobbizó emberekkel - ez derül ki a lobbisták tevékenységét nyilvántartó hivatal tanulmányából. Az LMP törvényjavaslatot nyújtott be, hogy lecserélje a 2006-ban elfogadott, hatástalan lobbitörvényt. A javaslat szerint akár börtönbe is kerülhet, aki nem átláthatóan egyeztet a lobbistákkal.

Cédulavásárlással vádolja a Jobbik az LMP-t

Archívum2010.08.27, 19:38

Egy hangfelvételre hivatkozva csalással vádolja az LMP-t a Jobbik. A felvételen, amelyen nem hangzik el egy párt neve sem, valaki 150 forintot kínál a kopogtatócédulák darabjáért. A felvételen hallható férfi az [origo]-nak azt állította: valóban tagja az LMP-nek, de nem jelölt, csak tesztelni akarta, hogy reagálnak az emberek a hirdetésére.

Közmunkára küldené a lobbitalálkozókat elhallgató politikusokat az LMP

Archívum2010.08.26, 13:23

Az LMP azt javasolja, hogy a parlamenti képviselők mellett a minisztereknek, a polgármestereknek és a parlamenti pártok tisztségviselőinek is be kelljen számolniuk arról, ha lobbistával vagy üzletemberekkel tárgyalnak. A megbeszélésekről kötelező lenne emlékeztetőt készíteni, aki nem így jár el, azt felelősségre vonnák.

Felszámolják a ma ismert Budapestet - a parlamenti pártok Budapest-programjai

Archívum2010.08.25, 16:47

Akar ön kutyás biztonsági őröket Budapestre? Esetleg kamaszparlamentet? Szeretné, hogy múzeumnegyed épüljön a Nyugati pályaudvar mögött, hogy a földalatti átmenjen Budára, esetleg, hogy a zöldterületek használatáért fizetni kelljen? Megjelent a négy parlamenti párt Budapestről szóló programja. Mindegyik azt ígéri, teljesen új várost épít a következő években. Olvassa el, melyikük mit csinálna!

Nézőpont Intézet: Az MSZP-hez pártolt sok bizonytalan szavazó

Archívum2010.08.25, 13:21

Nőtt az MSZP támogatottsága az elmúlt egy hónapban a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, de a választók több mint fele még mindig a Fidesz-KDNP-re szavazna. A megkérdezettek kétharmada szerint a kormány jól tárgyalt az IMF-fel.

Megunták az MSZP töketlenségét a párt erzsébetvárosi jelöltje szerint

Archívum2010.08.21, 09:19

Messze az országos átlag felett teljesített a Lehet Más a Politika az Erzsébetvárosban. A tavaszi önkormányzati választásokon, itt érték el a legjobb eredményt, 17,5 százalékot. A börtönben ülő Hunvald György polgármester árnyával birkózó helyi MSZP mégsem őket tekinti fő ellenfelüknek, de sok helyinek tetszik közvetlenségük. Videoriport az Erzsébetvárosból, LMP legerősebb budapesti bástyájából.

A Fidesz nem talált homoszexuálisokkal foglalkozó szakértőt

Archívum2010.08.14, 18:54

A Fidesz és a KDNP arra hivatkozva nem vett részt a Sziget fesztiválon rendezett, pártok melegpolitikájáról szóló kerekasztal-beszélgetésen, hogy nem tudtak szakértőket találni. A Magic Mirror sátorban rendezett beszélgetésen mindhárom ellenzéki párt képviseltette magát.

Behajtási díjat vezetne be a belvárosban az LMP

Archívum2010.08.13, 13:59

Behajtási díjat vezetne, be, energiahatékonyabbá tenné a régi belvárosi épületeket is, és beleszólást engedne az embereknek a költségvetés kialakításába az LMP Budapesten. Jávor Benedek, a párt főpolgármester-jelöltje pénteken mutatta be az LMP budapesti programját.

Egy MSZP-s képviselő szerint plágium az LMP budapesti programja

Archívum2010.08.13, 18:31

Bihary Gábor MSZP-s képviselő szerint az LMP budapesti programja a leglényegesebb elemeiben tökéleteses megegyezik az MSZP-ével, az LMP-program jelentős részét plágiumnak nevezte. Bihary azt mondta, az MSZP számára érthetetlen, hogy miért nem állít közös jelöltet a párttal az LMP.

Hallgat a sukorói befektetővel való találkozásról Orbán

Archívum2010.08.11, 18:34

Az LMP szerdán azt kérte Orván Viktor kormányfőtől, hogy hozza nyilvánosságra, miről tárgyalt a Sukoróra tervezett beruházás egyik befektetőjével. Az LMP kérésére a Fidesz levélben válaszolt, amelyben nem tértek ki a találkozó részleteire, mindössze annyit közöltek, Magyarország újra jogállam és a kormány nyitott az ország iránt érdeklődő befektetőkre. A Népszava kedden közölte, hogy Orbán tavaly ősszel találkozott az egyik befektetővel, miközben a Fidesz hevesen támadta a beruházás miatt az előző kormányt.

Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki pártok a médiatörvény miatt

Archívum2010.08.10, 20:24

Az MSZP, a Jobbik és az LMP is az Alkotmánybírósághoz fordul a kedden elfogadott médiatörvény miatt. Az MSZP és a Jobbik utólagos normakontrollt kér a jogszabályról, és az LMP szerint is sérti az alkotmányt a törvénycsomag.

Üres zsebbel készül az őszi kampányra az LMP

Archívum2010.08.09, 07:15

El van adósodva, ezért szerény kampánnyal készül az önkormányzati választásokra az LMP - írja a Magyar Nemzet. A párt szerint nem csak támogatóik miatt üres a zsebük, hanem azért is mert a Fidesz késlelteti a pártoknak járó állami támogatás kifizetését.

A Városmajor körbekerítése ellen tiltakozott az LMP

Archívum2010.08.01, 20:24

Fölöslegesnek és drágának tartja az LMP a XII. kerületi Városmajor Park körbekerítését, melyre 300 millió forintot szán a főváros. A párt helyi képviselőjelöltje bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezdenek annak kiderítésére, a helyiek hogyan vélekednek a kerítésről, és ha az eredmény azt mutatja majd, hogy ők sem támogatják, helyi népszavazást fog kezdeményezni az ügyről az LMP.

Mesterházy sámánt, Vona narancsszínű beszűkülést látott - reakciók az Orbán-beszédre

Archívum2010.07.22, 17:54

Valamennyi ellenzéki párt keményen kritizálta Orbán Viktornak a parlament nyári utolsó ülésén elmondott értékelő beszédét, valamint a kormány két hónapos munkáját. Az LMP-s Schiffer András szerint szolidaritásellenes a kormány, az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta, a kormány lejáratja Magyarországot, a jobbikos Vona Gábor pedig azt, hogy a szerinte biztató jelek ellenére is narancsszínű beszűkülést lát.

Az LMP is megtámadta Orbán nyilatkozatának kifüggesztését

Archívum2010.07.15, 12:39

A nemzeti együttműködés nyilatkozat kötelező kifüggesztése az LMP szerint sérti a közigazgatási szervek és a fegyveres testületek pártsemlegességének elvét, ezért az Alkotmánybíróságtól kérik az ezt elrendelő korményhatározat megsemmisítését. Schiffer András frakcióvezető szerint az is gond, hogy az ügyeiket intézők akkor is szembesülnek vele, ha nem akarják.

Bevenné Orbánék gyomra a nagyra nőtt LMP-t

Archívum2010.07.13, 14:52

A Jobbik és az MSZP vállalhatatlan, az LMP-nél viszont vannak olyan emberek, akikre érdemes odafigyelni, ráadásul a két párt szavazótábora nem áll távol egymástól - állították az [origo]-nak a Fidesz befolyásos politikusai. A Fidesz szerintük épp ezért nem bánná, ha az LMP meg tudna erősödni, akár a szocialisták rovására is. A két párt közötti együttműködésre az önkormányzati választások után nyílhat lehetőség, bár az LMP frakcióvezetője az [origo]-nak kijelentette: nem működnek együtt senkivel.

Véget vetne a kiemelt beruházásokkal való kivételezésnek az LMP

Archívum2010.07.12, 15:39

Megszüntetné az egyes beruházások kiemelt projektté minősítését az LMP, amely szerint korábbi ügyek is bizonyították, hogy ez kivételezésre és visszaélésekre teremt alkalmat. A kiemelt beruházásokra vonatkozó törvény törlését hétfőn javasolták a parlamentnek.

Jávor Benedeket jelöli főpolgármesternek az LMP

Archívum2010.07.08, 23:56

Az LMP frakcióvezető-helyettese szoros küzdelemben nyerte el a főpolgármester-jelöltséget a csütörtöki regionális kongresszuson.

Eltökélt Orbán hallgatta meg az LMP-sek panaszait

Archívum2010.07.07, 17:31

Magabiztos és megingathatatlan - így írták le az [origo]-nak nyilatkozó LMP-sek Orbán Viktor miniszterelnököt, aki szerdán ellátogatott a párt frakcióülésére. Az [origo] úgy tudja, az LMP-sek mellett Orbán is kereste a találkozó lehetőségét. A megbeszélésen kiderült, hogy vannak ellentétek a kormányfő és az LMP elképzelései között, mégis az LMP az első olyan ellenzéki párt, amelynek látványos gesztust tett Orbán.

Kedve szottyant Orbánnak az LMP-hez

Archívum2010.07.07, 09:23

Orbán Viktor hivatala is küldött olyan informális jelzéseket az LMP képviselői felé, hogy a miniszterelnök szívesen találkozna a párt képviselőivel. Az LMP-sek a Fidesz gazdasági programjáról faggatnák Orbánt.

Izgulhat a Fidesz az utolsó szocialista fészekben

Archívum2010.07.05, 07:31

Húsz év után elfoglalná a szocialisták "utolsó fészkét", Budapestet a Fidesz. Az MSZP számára nagy a tét, a párt utolsó megmaradt erőssége a főváros, ráadásul nem csak a Fidesszel kell hadakoznia. Az LMP a szocialisták ajánlatát visszautasítva azt számolgatják, hogyan tudják összehozni a legnagyobb ellenzéki koalíciót a fővárosban. A legerősebb párt ugyan a fővárosban is a Fidesz, de nem biztos, hogy a közgyűlésben többséget tud szerezni, így pedig valamelyik ellenzéki párt támogatására szorulhat.

Büdös az LMP-nek a Tarlós ellen szervezkedő MSZP

Archívum2010.06.28, 13:02

Nem hajlandó az LMP az MSZP-vel közös, független főpolgármester-jelöltet támogatni, az LMP saját jelöltet állít - válaszolta hétfőn az LMP frakcióvezetője, Schiffer András Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje megkeresésére. Horváth az együttműködést kérő levelében azzal érvelt, hogy szerinte csak így lehetne legyőzni a Fideszt és Tarlós Istvánt. Erre Schiffer hétfőn azt írta: az LMP politikája nem merül ki egyik vagy másik ellenfelük legyőzésében.

Orbán néhány évet lát Schmittben

Archívum2010.06.28, 14:14

A következő néhány év munkája szempontjából a legalkalmasabb - jelentette ki az MTI szerint hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán találkozott az MSZP államfőjelöltjével, Balogh Andrással is, aki szerinte tiszteletreméltó jelölt. A Fidesz frakciója Schmittet támogatja, az MSZP szerint Balogh a jobb jelölt, az LMP-nek egyikük sem tetszik.

Az LMP segítségét kéri Tarlós ellen az MSZP

Archívum2010.06.27, 22:52

Együttműködésre szólította fel az LMP-t vasárnapi nyílt levelében az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba. A szocialista politikus azt szeretné, ha a két párt közösen támogatna egy független jelöltet. Horváth szerint csak így lehet legyőzni a Fideszt és Tarlós Istvánt. Az LMP frakcióvezetője szerint a két pártnak nincs miről tárgyalnia, az LMP saját jelöltet állít.

Nézőpont Intézet: A többség új alkotmányt szeretne

Archívum2010.06.23, 15:29

A választók többsége pozitívan értékeli Orbán Viktor eddigi miniszterelnöki munkáját, de a kormány megítélése már nem ilyen jó a Nézőpont Intézet legújabb felmérése szerint. A megkérdezettek többsége támogatja az új alkotmány ötletét, legkevésbé az LMP szavazók lelkesednek érte. A Fidesz népszerűsége töretlen, az MSZP-t viszont már majdnem csak annyian támogatják, mint az LMP-t.

Új törvénnyel fúrná meg a Fidesz számvevőszéki jelöltjeit az LMP

Archívum2010.06.22, 13:57

Törvényt módosítana az LMP, hogy megakadályozza a Fidesz jelöltjeinek megválasztását az ÁSZ élére. Az ellenzéki párt javaslatában szereplő kritériumok kizárnák a fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László és a polgármester, Warvasovszky Tihamér kinevezését. Erősen kétséges azonban, hogy a javaslat egyáltalán a parlament elé kerülhet a számvevőszéki vezetők megválasztása előtt.

Önálló főpolgármester-jelöltje lesz az LMP-nek

Archívum2010.06.19, 17:01

Az LMP szombaton megerősítette a frakcióvezető [origo]-nak pénteken adott válaszait, vagyis a párt saját jelöltet indít majd a főpolgármester-választáson. A nevekről még hivatalosan nem esett szó.

Elhajtja az LMP az újra közeledő MSZP-t

Archívum2010.06.18, 16:59

Hallani sem akar közös főpolgármester-jelölt állításáról az LMP, amelyet az MSZP környékezett meg, mert a szocialisták szerint csak így van esély a Fidesz várható jelöltje, Tarlós István megállítására. Az [origo] szocialista forrásból úgy tudja, hogy a párt tapogatózó tárgyalásokat kezdeményezett az LMP felé, amely azonban kijelentette, hogy elutasítják az MSZP közeledését. Schiffer András LMP-frakcióvezető szerint nem közösködnek "Hagyó szövetségeseivel".

A Jobbik ajándékait írta be vagyonnyilatkozatába egy LMP-s

Archívum2010.06.16, 15:50

A Trianon-emlékülés alkalmából a Jobbik által ajándékozott verseskötet és Nagy-Magyarország-kitűző volt az a két ajándék, amelyet Vágó Gábor LMP-s képviselő feltüntetett a vagyonnyilatkozatában. Az emlékülés összes résztvevője kapott kitűzőt és könyvet, a képviselők többsége mégis üresen hagyta vagyonnyilatkozatában a megbízatásukkal összefüggésben kapott ajándékokra rákérdező részt. Vágó az [origo]-nak azt mondta: ő háklis az ilyesmire.

Lesöpörte a médiatörvényhez benyújtott módosítókat a Fidesz

Archívum2010.06.15, 16:32

Egy apró pontosítás kivételével a médiatörvényekhez benyújtott összes ellenzéki módosító indítványt leszavazták a kormánypárti képviselők a parlamenti bizottságokban. A fideszes és KDNP-s képviselők nem mentek bele, hogy 9-ről 5 évre rövidítsék a médiát felügyelő testületek mandátumát, és hogy nyugdíjas szervezeteket is beengedjenek a közmédiát felügyelő testületbe.

Ősellenségeket hozott össze a Fidesz villámgyors médiareformja

Archívum2010.06.15, 09:55

Az egymással is gyakran vitatkozó ellenzéki pártok - az MSZP, a Jobbik és az LMP - mindegyike támadja a Fidesz által benyújtott médiacsomagot, mert szerintük az a kormánypárt embereinek bebetonozásáról szól. Az sem tetszik nekik, hogy a Fidesz rendkívül gyorsan, néhány nap alatt keresztülvinné a törvények egy részét. A vita váratlan helyzetet teremtett, amelyben a jobbikos Pörzse Sándor is azon csodálkozik, hogyan kerülhetett az MSZP-vel egy oldalra.

Ellenzéki javaslatot vett napirendre a parlament

Archívum2010.06.14, 20:48

Hétfőn először vett tárgysorozatba ellenzéki indítványt az új Országgyűlés. Az kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló LMP-s javaslat jelölőszervezetként egymilliárd forintra emelné a választási kampányra fordítható összeget és 60 napban szabná meg a kampány idejét. 

"Izgalmas politikai helyzet" - magyar pártok a szlovákiai választásokról

Archívum2010.06.13, 17:26

A Jobbik és az MSZP szerint is felelőssé tehető az utóbbi időszak fideszes politizálása azért, hogy nem jutott be a szlovák parlamentbe a Magyar Koalíció Pártja. A legtöbb magyar párt örvendetesnek tartja ugyanakkor, hogy Robert Fico előreláthatóan nem tud majd kormányt alakítani. Az LMP az egész szlovák szituációt "izgalmas politikai helyzet"-ként jellemezte.

Lesöpörte a parlamenti bizottság az államcsődkérdést

Archívum2010.06.04, 17:42

Vágó Gábor, LMP-s képviselő szerint beszélni kellett volna a költségvetési bizottságban a Fidesz államcsőddel fenyegető kommunikációjáról, de a kérdést nem vették napirendre. A jobbikos elnök inkább a számvevőszékért aggódik.

Túl nagy fideszes iramra panaszkodnak az új pártok képviselői

Archívum2010.05.31, 13:02

Tarthatatlannak érzik a Fidesz által diktált törvényhozási iramot a parlament új pártjainak képviselői. Szerintük a Fidesz csak beszél a nemzeti együttműködésről, de nem hallgatja meg véleményüket, módosító javaslataikat már a bizottságokban lesöprik az asztalról. Az LMP és a Jobbik képviselői között is van olyan, aki abban bízik, a Fidesz csak presztizsből hajt, a szombati kormányalakítás után visszafogottabb lesz.

Trianon-törvény, állampolgárság és túlkapások - tudósítás a parlamenti vitáról

Archívum2010.05.21, 18:13

Mi bújik meg a kettős állampolgárságról szóló törvény részleteiben? Mi lesz a trianoni szerződés évfordulóján, és mit értenek fideszes politikusok azon, hogy a történelem ura Isten? Ezekről is szó volt a parlament pénteki ülésén, ahol több fontos törvényjavaslat vitája is zajlott. Olvassa el percről percre történő tudósításunkat a Trianon-emléknapról és a kettős állampolgárságról szóló törvények, valamint a 2006-os rendőri túlkapásokról szóló határozati javaslat vitájáról.

Az LMP támogatja a Trianon-emléknapot

Archívum2010.05.19, 19:22

Mile Lajos, az LMP képviselője szerint pártja támogatja a Fidesz-KDNP által javasolt törvénymódosítást, mely szerint a trianoni békeszerződés napját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítanák. Az LMP szerint a javaslat nem sérti más népek érzékenységét és egyetért azzal, hogy Trianont tragédiának nevezik.

Feloldotta az LMP a tagfelvételi zárlatot

Archívum2010.05.15, 22:56

Az április 11-én bevezetett tagfelvételi moratórium feloldása volt a hétvégi LMP-pártkongresszus első nagyobb intézkedése. Az új tagok mostantól 90 napig csak segítő tagok lehetnek, ezután kapják csak meg a teljes jogú tagságot. Vasárnap várhatóan átalakul a párt egész vezetése: az országos politikai tanácsa és az országos választmánya is.

Tévesen iktatták az új ciklus első törvényjavaslatát

Archívum2010.05.14, 17:40

Az LMP nyújtotta be az új parlamenti ciklus első törvényjavaslatát pénteken. A párt a nemzetbiztonsági törvény módosítását javasolta. Az országgyűlés honlapján, nem sokkal a felbukkanása után az a szöveg került a javaslat mellé, hogy "téves iktatás történt". A javaslat előbb került fel a honlapra, mint ahogy letették volna az esküt a képviselők, akiknek csak az eskü után van lehetőségük törvényjavaslatot benyújtani. Délután a javaslat új számmal, újra megjelent a honlapon, de ekkor már sorszámozásban három fideszes javaslat megelőzte.

Kezdik a nagyüzemet Orbánék - fotók a második parlamenti ülésről

Archívum2010.05.17, 14:17

Pénteken délután alakult meg az új országgyűlés, hétfőn pedig folytatódik a tavaszi ülésszak a Fidesz törvényjavaslatainak ismertetésével és vitájával. A pénteki és a hétfői mozgalmas ülésnapok képekben!

A költségvetési bizottságon kapott hajba az MSZP és a Jobbik

Archívum2010.05.11, 11:26

Valószínűleg a Fidesznek kell majd kimondania a végső szót a költségvetési bizottságon összevesző ellenzéki pártok vitájában, az MSZP és a Jobbik ugyanis a pártok keddi egyeztetésén sem tudott megállapodni arról, hogy melyikük kapja a bizottság elnöki tisztségét. A három parlamentbe jutó ellenzéki pártnak kedden négy bizottsági elnöki posztról sikerült megegyeznie, miután megállapodtak, hogy 3-2-1 arányban osztják fel a nekik felajánlott elnöki hat helyet.

A Jobbiké a nemzetbiztonság - egyezségre kényszerítették az MSZP-t a kispártok

Archívum2010.05.11, 20:24

Jól vizsgáztak kompromisszumkészségből az új parlamenti pártok, a régiek viszont a megszokott nyakasságukat hozták az országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetéseken, ahol a parlament bizottsági tisztségeit osztották ki egymás közt. A Jobbik és az LMP egymásnak és a többi pártnak is hajlandó volt engedményeket tenni, a Fidesz és az MSZP viszont makacsul diktálni próbált, és csak a délutánra tolt második tárgyaláson engedtek fel. Az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s vezető szerint az új pártok eleinte bizonytalanok voltak, de aztán beletanultak az egyeztetésbe.

Az MSZP válsága húzhatja balra kampányfőnöke szerint az LMP-t

Archívum2010.05.06, 12:05

Az MSZP elhúzódó válságának az lehet a következménye, hogy az LMP balra indul el - mondta a Magyar Narancsnak adott interjújában Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke. Szerinte ezt nem az LMP fogja eldönteni, hanem a magyar politika alakulása.

Az LMP nem kap alelnöki posztot az országgyűlésben

Archívum2010.05.05, 16:34

A Fidesz a jobb oldalon, az MSZP pedig a bal szélen ül majd a parlamenti patkóban. Az LMP a Fidesz és az MSZP között szeretne ülni, a Jobbik pedig rábízná a döntést a kormánypártra. Öt alelnöke lesz az országgyűlésnek.

Vona szerint a Fidesz bele fog bukni a kormányzásba

Archívum2010.05.01, 22:16

Több párt is majálist tartott szombaton: az MSZP a Városligetben, a Jobbik az Óbudai Hajógyári szigeten, az LMP a hűvösvölgyi nagyréten tartotta rendezvényét. Mesterházy Attila az MSZP megújulásáról, Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig arról beszélt, hogy a Fidesz bele fog bukni a kormányzásba.

Továbbra is a kollektív vezetés hozza a döntéseket az LMP-nél

Archívum2010.04.28, 10:50

Karácsony Gergely kampányfőnök tájékoztatása szerint továbbra sem lesz elnöke az LMP-nek, és a kollektív vezetés fogja a döntéseket hozni. Karácsony szerint az LMP körülbelül 110 millió forintot költött a parlamenti választási kampányára és nagyjából ugyanennyit terveznek fordítani az őszi önkormányzati választásokra is.

Egy Tarantino-filmbe is beillene az új parlamenti felállás

Archívum2010.04.28, 08:45

Teljesen új felállás jön létre a hamarosan megalakuló parlamentben, ahol mind a négy pártnak érdekében állhat az, hogy a másik háromra lőjön. Az ellenzéki pártok bizalmatlanok egymással, de egymás fúrása mellett nyilván mindannyian támadni fogják a Fideszt, amihez persze Orbán Viktornak is lesz néhány szava. Elemzés az új parlamenti helyzetről, ami olyan feszültségeket teremthet, amit még akciófilmek írói is megirigyelhetnének.

Elégedett az LMP, megszerették a politikacsinálást - percről percre

Archívum2010.04.26, 00:00

Az első forduló éjszakáján jó volt a hangulat a váratlanul jó eredményt elérő LMP-nél. Ma a 400-ban alig néhányan várták az eredményeket. A párt székházában Schiffer András elmondta, hogy elégedett a választások eredményével a párt, megszerették a politikacsinálást, de még nem tudják, hogy ki lesz a frakció vezetője. Kövesse az eseményeket!

Már tény a Fidesz kétharmados többsége

Archívum2010.04.25, 21:31

A rendszerváltás óta még olyan sem volt, hogy egy párt koalíció nélkül, önállóan alakított volna kormányt, nemhogy egyedül kétharmados parlamenti többségre tett volna szert. Várhatóan még a kétharmad is kényelmes ráhagyással lesz meg a Fidesznek, sokat idegeskedniük a parlamenti szavazások miatt a következő években nem kell.

Ahol az MSZP feladta

Archívum2010.04.26, 00:26

Négy budapesti kerületben az MSZP önkényesen visszaléptette jelöltjeit "az LMP javára", a lépés nem érte el célját. A végeredményhez közeli részeredményekből a fideszes fölény egyértelműen látszik, ami arra utalhat, hogy a jobbikos szavazók a Fidesz jelöltjét választották, a szocialista szavazók pedig nem mentek el szavazni vagy az LMP jelöltjét támogatták, de ez kevés volt a győzelemhez.

Szonda-becslés: 264 mandátuma lesz a Fidesznek

Archívum2010.04.25, 19:49

A Szonda-Ipsos mandátumbecslése szerint 264 mandátuma lesz a Fidesznek, így bőven meglesz a kétharmados többségük az Országgyűlésben.

Mennyit érnek az LMP-s szavazatok?

Archívum2010.04.26, 00:24

Cikkünkben azoknak a választókerületnek az eredményéről olvashat, ahol az első fordulóban jól szerepelt az LMP jelöltje, de nem jutott tovább a második fordulóba. Az második forduló eredményeiből kiderült, hogy sehol nem sikerült megszorítani a Fideszt, ezért tulajdonképpen mindegy volt, hogy a LMP szimpatizánsai kire szavaztak, ha egyáltalán elmentek voksolni.  

Hogyan ért szót egy jobbikos és egy LMP-s?

Archívum2010.04.29, 18:37

"Sokat lehet tanulni a Jobbiktól" - mondta az [origo]-nak Vágó Gábor, az LMP választmányi tagja, aki a párt legfiatalabb képviselője lehet. Vágót és Dúró Dórát, a Jobbik szóvivőjét arra kértük, hogy értékeljék együtt a választások első fordulójának eredményeit. Rasszista-e a Jobbik, ördögbotoznak-e az LMP-sek? Fiatal képviselőjelöltek az Ígéretek földjén.

Az LMP logóját utánzó szórólapokkal riogatják az MSZP-s szavazókat Zuglóban

Archívum2010.04.23, 13:36

Az LMP nevében és logójával olyan szórólapokat terjesztenek Zuglóban, amely a szocialista szavazókat is felelőssé teszi az elmúlt nyolc évért. Ez az egyik körzet, ahol az MSZP visszaléptette jelöltjét, így a második fordulóban a fideszes és az LMP-s jelölt között dől el a mandátum sorsa. Az LMP az OVB-hez fordul.

"Zöld vagyok meg kutyám is van" - így kampányol az LMP ott, ahol az MSZP feladta

Archívum2010.04.22, 10:47

Az MSZP szurkálása és a Fidesz enyhe bírálata mellett főként bicikliutakról és tömegközlekedésről volt szó az LMP csepeli fórumán, ahol az új párt most a szocialistáktól kapott kéretlen támogatás birtokában indul a második fordulóban. A papírforma ugyan nem kedvez az LMP újonc jelöltjének, de a fórumon még egy ős-MSZP-s és egy gárdistaruhás nő is megjelent, többen pedig azt próbálták belőni, mit is akar ez az alig egy éve alakult párt. Riport az LMP szerda esti, csepeli kampányrendezvényéről.

Üres fejjel megy neki több párt a korrupciónak

Archívum2010.04.21, 20:49

Bár a korrupció elleni harc volt a kampány egyik legfontosabb témája, a pártok alig álltak elő konkrét ötletekkel a visszaélések felszámolására. A korrupció visszaszorításáért küzdő Transparency International nevű szervezet kielemezte a pártok programját, az ennek során talált ellentmondásokra és hiányosságokra pedig alig érekztek valódi válaszok.

Nézőpont: Még az MSZP-sek negyede is elégedett az első forduló eredményével

Archívum2010.04.21, 16:36

A választók több mint fele úgy gondolja, hogy az ország szempontjából jó, ha a Fidesz kétharmados többséget szerez az országgyűlési választások második fordulójában. A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek negyede csak jobb híján választott pártot, ugyanakkor túlnyomó többségben vannak azok, akik örülnek az első forduló eredményének.

Hamisnak tűnő cédula miatt vizsgálják az LMP zalai ajánlószelvényeit

Archívum2010.04.21, 13:24

Azonos név, de eltérő aláírás szerepelt két ajánlószelvényen, amelyet az LMP zalaegerszegi jelöltje adott le. Az ügyben választás rendje elleni bűncselekmény miatt nyomoz a rendőrség március óta. Schiffer András, a párt listavezetője szerint nem történt törvénysértés, és felháborítónak nevezte, hogy a nyomozás során zaklatják aktivistáikat és támogatóikat.

Az OVB elutasította az LMP MSZP-plakátra vonatkozó kifogását

Archívum2010.04.20, 01:04

Az Országos Választási Bizottság elutasította a Lehet Más a Politika kampányfőnökének kifogását, az MSZP "lehet más" szövegű plakátja miatt. Az OVB szerint a plakát nem jogsértő.

"Még nem csináltam kasszát" - interjú Schiffer Andrással, az LMP listavezetőjével

Archívum2010.04.20, 11:09

Nem támogatja a Fidesz kisebb parlementről szóló elképzeléseit és bár szerinte pártja jól vizsgázott a problémás helyzetekben, még nem gondolkozott el azon, hogy az országgyűlési választások első fordulójában a parlamentbe bejutó LMP-t megkörnyékezték-e a politikai szerencselovagok. Nem tudja még, hogy a parlamentben hogyan működhet az LMP elnök nélküli vezetési modellje, de nem tartja a pártot a Fidesznél és az MSZP-nél kevésbé megfoghatónak. Interjú Schiffer Andrással, az LMP listavezetőjével.

Elcsakliznák a kisebb pártok szavazóit az MSZP versenyben maradt jelöltjei

Archívum2010.04.19, 16:56

Eldugva jelennek meg az országgyűlési választások vasárnapi második fordulójába bejutott MSZP-s egyéni jelöltek kampányplakátjain a szocialista párt szimbólumai. Van olyan MSZP-s választási hirdetés is, amelyik más pártok üzeneteit is felhasználja, például azzal biztatja a szavazókat, hogy lehet más a politika. Az MSZP budapesti kampányfőnöke szerint a jelölteknek nagyobb mozgásteret adtak, és már nem az a fontos, hogy ki MSZP-s, hanem hogy ki akadályozza meg a Fidesz kétharmados többségét.

A fideszmentes Orbántól az alkoholmentes MDF-ig - a 2010-es választási plakátok

Archívum2010.04.17, 18:16

A Fidesz öt, az MSZP négy óriásplakát-sorozattal bombázta a választókat a kampányban, de megmutatta magát a Jobbik, az LMP, és kifejezetten aktív volt a parlamentből végül kiesett MDF is. A választási plakátok szinte mindent uraltak az elmúlt 1,5-2 hónapban. Az MDF a szavakkal zsonglőrködött, Orbán Viktor levetette fideszes gúnyáját, a Jobbik pedig börtönráccsal üzent. Önnek melyik tetszett a legjobban?

"Maga alatt vágja a fát, láncfűrésszel" - választási riport a 13. kerületből

Archívum2010.04.18, 08:38

Angyalföld az egyetlen kerület, ahol a választás első fordulójában a szocialista jelölt nyerni tudott. A helyi szocialista polgármestert még a Jobbik szavazói is imádják, de az MSZP-t errefelé sem szeretik. Egy elszánt helyi szocialista szerint megpróbálnak majd mindent, hogy megtartsák a vörös fellegvárat. A helyi fideszes aktivisták azt mondják, nehéz a dolguk, sokszor még a házak kapuján sem engedik be őket. Annak azért örülnek, hogy a másik helyi MSZP-s jelölt, az alig 500 szavazattal a második helyre szoruló Szanyi Tibor saját dolgát nehezítette meg a második fordulóra.

"Nem tudom, melyik kapun kell bemennem" - hogyan készülnek munkájukra az új képviselők?

Archívum2010.04.16, 14:34

Van, aki már jól ismeri a Parlamentet, van, aki még csak egyszer járt az épületben az [origo] által megkérdezett új képviselők közül. Az LMP-s jelölt reméli, meg tudja oldani ugyanabban a ruhában a biciklizést és a képviselőséget, a jobbikos tanulmányai szüneteltetésén gondolkozik, az MSZP-s tudja már, hol fog aludni, a fideszes még nem keresett lakást.

Matekozott egy kicsit az LMP az MSZP kikosarazása előtt

Archívum2010.04.15, 14:13

Matematikailag is mérlegelte az MSZP-vel való együttműködést az elutasítás előtt kedden az LMP. A párt vezető testülete ellenszavazat nélkül utasította el a szocialistákkal való együttműködést a választások második fordulója előtt. A párt egyik vezető politikusa az [origo] azon kérdésére, mi történt volna, ha matematikailag lett volna értelme a visszaléptetésnek, azt felelte: hipotetikus felvetésekkel nem akar foglalkozni.

Tetszik az LMP stílusa Kövér Lászlónak

Archívum2010.04.15, 09:37

Üdítőnek nevezte az LMP stílusát a Fidesz egyik meghatározó politikusa, Kövér László a Heti Válasznak adott interjúban. Kövér azt mondta, sokan az SZDSZ utódjának tartják az új pártot, szerinte azonban még korai ítélkezni erről.

Dacos kirohanások helyett Orbánt terelgetné az LMP

Archívum2010.04.14, 15:15

A Jobbikkal való együttműködést sem zárják ki kategorikusan, és nem tartanak attól, hogy egyes döntéseik miatt politikai támadások érik őket - a parlamentbe készülő LMP képviselői azt állítják, szeretnének szakítani az elmúlt 20 év rossz politikai beidegződéseivel. Abban nem reménykednek, hogy javaslataik csont nélkül átmennek a Fideszen, de azt ígérik, dacos kirohanások helyett arra figyelnek, hogy Orbán Viktort az általuk jónak tartott pályán tartsák.

Sosem látott pénzekhez jutnak a parlament új pártjai

Archívum2010.04.13, 11:22

Vasárnap nem csak a jelöltek és a pártok sorsáról döntöttek a szavazók, hanem az is a szavazatok alapján dől el, hogy a parlamentbe jutó pártok mennyi állami támogatást kapnak. A új bejutók közül a Jobbiknál még nem döntöttek arról, hogy mire költik az év hátralevő részére járó 335 millió forintot, az LMP-nél meglepődtek, hogy 200 milliót kapnak. Az LMP már gondolkozik azon is, hogy pártalapítványt hozzon létre, ami után további támogatásra lesz jogosult. A Jobbik szóvivője szerint náluk is biztos alakul pártalapítvány.

Az LMP nem foglalkozik vele, mit akar az MSZP

Archívum2010.04.14, 08:52

Egyoldalúan visszalépteti négy budapesti jelöltjét az MSZP olyan körzetekben, ahol versenyben maradt az LMP jelöltje is. Az MSZP így próbálja megakadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét - jelentette be kedden a szocialista párt. Az LMP kedd esete választmányi ülésen döntött arról, hogy nem tárgyalnak a szocialistákkal visszalépésekről: a párt fővárosi listavezetője az [origo]-nak azt mondta, ők nem lépnek vissza.

A jobbikos sikerembereket nem zavarta a sok ellenfél

Archívum2010.04.13, 09:31

A Fidesz és az MSZP rutinos, ismert politikusai tudtak kiugró eredményt elérni az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójában. A három legsikeresebb jobbikos jelölt egykori MSZP-s körzetekben tarolt, az LMP pedig ott érvényesült a legjobban, ahol más kispárt nem indult, és az MSZP erősebb volt az átlagnál. Kik a pártok legsikeresebb egyéni jelöltjei?

2010. április 11.: a választás estéje videókon

Archívum2010.04.12, 15:29

Nyertes és vesztes politikusok beszédei, nyilatkozatai, szimpatizánsok véleménye a Fidesz elsöprő győzelméről, az MSZP és a Jobbik szerepléséről, az LMP bejutásáról és a hajnalig elhúzódó szavazásról. Az [origo] választási videói.

Orbán történelme, Vona szöge, Mesterházy vitája - első reakciók az eredményhirdetés után

Archívum2010.04.12, 17:46

Mihez hasonlította a Fidesz vasárnapi választási győzelmét Orbán Viktor? Kit győzött le a Fidesz Mesterházy Attila szerint? Hová verne be egy utolsó szöget Vona Gábor? Hogyan ünnepelte eredményét az LMP? Itt elolvashatja és megnézheti, mit mondtak a pártok vezetői az eredmények nyilvánosságra kerülése után.

Az LMP-vel szeretne szövetkezni a második fordulóra Lendvai

Archívum2010.04.12, 20:31

Az LMP-vel szeretne együttműködni a választások második fordulójában az MSZP, hogy minél több körzetben le tudják győzni a Fidesz jelöltjeit - közölte hétfőn Lendvai Ildikó pártelnök. A szocialisták visszalépésekről szeretnének tárgyalni az LMP-vel, és Lendvai szerint arra is hajlandók lennének, hogy ők lépjenek vissza az LMP javára.

Kilépett az LMP-ből a pályázaton csaló jelölt

Archívum2010.04.13, 09:36

Távozott az LMP-ből az a jelölt, akiről a kampány utolsó napjaiban derült ki, hogy visszaélt egy romáknak szóló pályázattal. A párt fegyelmit indított az időközben kilépett jelölttel szemben, és kérte az Országos Választási Bizottságot, hogy hagyják figyelmen kívül a rá adott voksokat az LMP mandátumainak kiosztásakor.