LMP

címke rss

Hadházy Ákos embere kifakadt a Facebookon az LMP-ből való kizárása miatt

Archívum2018.07.19, 13:01

Kassai Dánielt azért zárták ki, mert az április 8-i választást megelőzően visszalépett a szocialista Kunhalmi Ágnes javára. Közösségi oldalán koncepciós eljárásokról beszél, pedig a párt több döntéshozó szerve kimondta, nincs együttműködés más ellenzéki pártokkal. Most már nyíltan Hadházy Ákossal, az LMP egykori korrupciókutatójával mozog.

A szétesés határán: Szél Bernadettet három évre eltiltották minden párttisztségtől

Archívum2018.07.19, 12:35

Pár napja az LMP női társelnöke azt mondta, hogy nincs válság a pártban, rendezni kell a soraikat. Rendezték: a párt etikai bizottsága valóságos mészárlást rendezett, aminek áldozatul estek a párt vezető arcai. Mindezt olyan abszurd módon, hogy Szél megtarthatta társvezetői pozícióját. Volt, akinek ez sem volt elég, Sallai R. Benedek szerint a történtek után „ez egy enyhe szankció Dettivel szemben”. Teljesen értelmezhetetlen az ítélet, a párt a szétesés határán van, az együttműködés-pártiak és az ezt ellenzők marcangolják egymást. A nyilvánosság előtt.

Szél afgán tanácsadójának továbbra sem engedték el a kezét az LMP-ben

Archívum2018.07.19, 12:21

Egy súlyos pártválság közepén is vannak fontosabbnál fontosabb emberek: az LMP-ben ilyen Janan Mirwais, Szél Bernadett afgán tanácsadója. Ugyan korábban megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) átvilágításán, a pártnak most mégis égető szüksége van rá. A Magyar Idők szúrta ki, hogy az afgán szakember havonta közel félmillió forintot kap az LMP frakciójától.

Újabb részletek derültek ki a csúfos ellenzéki bukásról

Archívum2018.07.16, 13:50

Ismét megbukott a hazai ellenzék teljes összefogást hirdető politikája. Miskolcon, Sopronban és Veszprémben a Fidesz-KDNP jelöltjei hatalmas fölénnyel nyertek, míg az ellenzéki jelöltek arra sem voltak képesek, hogy legalább a 2014-es nagyszabású vereséget hozó önkormányzati eredményeiket megismételjék. Az ellenzék ehetetlen menüjéből még a saját szavazóik sem kérnek. 

Fidesz: Az LMP-re egyszer sem lehetett számítani Magyarország védelmében

Archívum2018.07.14, 18:24

Az LMP-re egyszer sem lehetett számítani Magyarország védelmében, a katonák és rendőrök illetményemelésében - közölte a Fidesz frakciója, Demeter Márta LMP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára reagálva.

Az LMP blogja Hadházyt sejti „a párt ellen indult lejárató kampány” mögött

Archívum2018.07.10, 17:25

„Az elvesztett választás után ez a korábban elnyomott konfliktus robbant ki újult erővel, némelyek elhagyni kényszerültek a pártot, híveik viszont maradtak annyian, hogy a sajtóban lejárató kampányt folytassanak az LMP ellen, amelynek eszközei az álhírgyártás, az elferdített vagy félinformációk csöpögtetése a sajtónak” – írja a Reflektor Blog. Ki az, aki elhagyni kényszerült a pártját? Hadházy Ákos. Ügynökvád az LMP hivatolos szócsövétől.

Hat bombabiztos érvünk van arra, miért bukta el az ellenzék a választást

Archívum2018.07.10, 15:25

Az Origo három hónap elteltével elérkezettnek látta az időt arra, hogy a különféle magyarázatok után tiszta vizet öntsön a pohárba, és minden eddiginél egyszerűbben, precízebben adjon választ a kérdésre: miért bukta el az ellenzék? A legjobb az egészben: mindezt videókban tesszük!

Az ellenzék új vezére a Pride miatt trágárkodik az LMP-vel

Archívum2018.07.09, 17:06

Apáti Bence publicista kifejezését kölcsönvéve, a cicaszexuális Homonnay Gergely kifogásolta, hogy Szél Bernadették nem tanúsítottak megfelelő érdeklődést a melegfelvonulás iránt. A művelt és mindig kifinomult mozgalmár szerint azért nem cselekszenek a kérdésben, mert „jól elvannak a picsameleg máléban”. Újabb cicaharc a régi és az új ellenzék között – a szó legszorosabb értelmében.

Hadházy új szintre emelte a magyarázkodás fogalmát mandátum ügyében

Archívum2018.07.04, 17:32

Úgy megszorult Soros mikroblogjában, hogy egy Churchill-idézettel próbálta menteni magát. Mi jöhet még ezek után? - vetődik fel teljes joggal a kérdés. Ne aggódjanak túlzottan, Hadházy Ákos megmutatja. Mandátumkálvária a magyarázkodás csúcsán!

Nem csitul az ellenzéki káosz: újabb kilépés az LMP-ben

Archívum2018.07.02, 13:05

Schiffer András, Róna Péter és Hadházy Ákos után újabb, az ellenzéki párt volt prominens politikusa hagyja ott az ökopártot. Ábrahám Júlia, a párt volt elnökségi tagja a Facebookon jelentette be, hogy a továbbiakban vállalhatatlan számára az LMP. Tovább folytatódik az ellenzék szétesése.