LMP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Jobbik
- Fidesz
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Harmadszor is megszavazták a 98 százalékos különadót
Rohammunkában döntött a parlament a 98 százalékos különadóról szóló törvényről, amelyet a múlt héten semmisített meg az Alkotmánybíróság. Lázár János javaslata értelmében fizetni kell a 2010-ben felvett végkielégítések után, Rogán Antal módosítója pedig a korábbi parlamenti képviselőkre is kiterjesztette ezt. Azt, hogy csak a 2010. januárjától szerzett jövedelmekre vonatkozik a szabály, Orbán Viktor az emberek igazságérzetével ellentétesnek látta. Az ellenzék felsorakozott az LMP alternatív javaslata mögött, de a kormánypártok nem támogatták azt.
A kisboltoknak adna felmentést a vasárnapi boltzár alól a gazdasági tárca
A vasárnapi boltzár nem csökkenti érdemben az adóbevételeket és nem okoz nagyarányú leépítéseket sem a gazdasági minisztérium által készített tanulmány szerint - tudta meg az [origo]. A kérdés megosztja a kormánypártokat, egy minisztériumi döntéshozó szerint nem gazdasági, hanem politikai döntés születik majd. A döntés kockázatait mutatja, hogy egy másik felmérés szerint a boltzár kiszúrna a vásárlók harmadával.
Az LMP támogatja a székely területi autonómiát
Példaértékű lehetne világszerte a Székelyföld területi autonómiájának megvalósulása, mondta az LMP frakcióvezetője azután, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével találkozott.
Esőben majálisoztak a pártok
A Jobbik a Hajógyári-szigeten, az LMP a Vérmezőn, a Magyar Szocialista Párt pedig a Városligetben tartott majálist idén a munka ünnepén. (A Fidesz nem szervezett majálist.) Mindenki békésen és zöldben ünnepelt, míg el nem áztatta az eső. Hogy mit ehettek, milyen politikussal beszélgethettek, és mit sportolhattak a látogatók, kiderül képgalériánkból.
Pintért dicséri a gyöngyöspatai kitelepítés ötletgazdája
Egy húsz éve Magyarországon élő amerikai üzletember találta ki, hogy kitelepítságk a gyöngyöspatai romákat a falu mellett táborozó félkatonai szervezet miatt. Richard Field, az LMP bőkezű támogatója szerint a Fidesz-kormány is tehet arról, hogy szükség volt az akcióra, Pintér Sándor belügyminiszter azonban nagyon jól reagált a helyzetre - mondta a Népszabadságnak.
Beszáll az alkotmányt megalapozó törvények vitájába az MSZP és az LMP
Lamperth Mónika szocialista képviselő szerint az MSZP-nek ott kell lennie a kétharmados törvények parlamenti vitájában, mert a Fidesz az új alkotmánnyal bilincset készített. Az LMP-s Schiffer András szerint pártjában fel sem merült, hogy ne vegyenek részt az egyeztetésen.
Több bírósági tárgyalást és ítéletet tenne nyilvánossá az LMP
Az igazságszolgáltatás nagyobb nyilvánosságának megteremtéséért nyújtott be törvényjavaslatot az országgyűlésnek az LMP-s Dorosz Dávid képviselő.
"A nagyra nőtt hatalom nagyot bukik" - tüntetett az LMP az új alkotmány ellen
"Mi mind egyéniségek vagyunk!" - skandálták a színházi maszkot viselő emberek a Brian élete című film szövegét az LMP budapesti tüntetésén, amelyen az új alkotmány ellen tiltakoztak. A néhány száz tüntető előtt Schiffer András frakcióvezető arról beszélt, hogy a Fidesz, amely "az elmúlt húsz évből semmit nem tanult", 2014-ben meg fog bukni.
A Jobbik Hajdúhadházon, az LMP Budapesten tüntet
A közbiztonságért demonstrál vasárnap a Jobbik Hajdúhadházon, ahol egy hete a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai járőröznek. Budapesten az LMP tüntet délután az új alkotmány ellen, kora este pedig a Holokauszt áldozataira emlékezve tartják meg az Élet Menete fáklyás felvonulást.
A Századvég szerint kitart a Fidesz kétharmados többsége
Az alapítvány legfrissebb felmérése szerint a biztos szavazók körében a Fidesz-KDNP 59, az MSZP 19, a Jobbik 12, az LMP 8 százalékon áll - derül ki a csütörtöki Magyar Nemzetből. A Fideszt Orbán Viktor személyes elfogadottsága erősíti, miközben a politikai közéletbe visszatérő Gyurcsány Ferenc továbbra is lefelé húzza az MSZP-t a Századvég szerint.