Ljungberg

címke rss

Ljungberg élre lőtte az Arsenalt

Az Arsenal Ljungberg vezérletével biztosan győzött a kiesés ellen harcoló Ipswich ellen, s így újra a Premier League élére állt. A másodosztályban a Manchester City után a West Bromwich Albion is kiharcolta a feljutást, utóbbi együttes tizenhat év után tér vissza az élvonalba.

Kikapott a svédektől a magyar futballválogatott

Sport2003.04.03, 10:48

A magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott többek között Szabics Imre négy góljának köszönhetően fölényes győzelmet aratott a Svédország elleni budapesti Eb-selejtezőn, így Róth Antal együttesének maradt esélye a csoportból való továbbjutásra. A lelkesen, ám sok hibával játszó Gellei-csapat számára sincs minden veszve azután, hogy 2-1-re kikapott a favorittól, persze így már sokkal rögösebb az út Portugáliába.

Elhunyt Sydney svéd birkózóbajnoka

Sport2004.11.18, 14:54

Harmincnégy éves korában elhunyt Mikael Ljungberg olimpiai és háromszoros világbajnok svéd birkózó. A versenyzőt, aki a 2000-es sydneyi játékokon 97 kg-ban szerzett aranyérmet, a Göteborg melletti Mölndal kórházában érte a halál.

Simán nyertek Szófiában a svédek

Sport2005.03.27, 13:52

A magabiztos hazai fogadkozások után meglepően sima, háromgólos svéd győzelemmel zárult a 2006-os németországi világbajnokság  8. selejzetőcsoportjának szófiai rangadója. A szerdán Újpesten pályára lépő bolgárok 10 emberrel zárták az összecsapást.

Homoszexualitás a labdarúgásban

Archívum2006.02.14, 10:08

A homoszexualitás mindig is tabu témának számított a labdarúgáson belül, de pletykaszinten sokszor suttogták egy-egy futballistáról, hogy a saját neméhez vonzódik.

Versben, képben, zenében mondom el

Archívum2006.03.05, 14:23

A labdarúgás egy bizonyos szint felett már nem játék, hanem művészet, állítják a sportág szerelmesei, és valljuk be, ebben van is némi igazság. Nem lehet tehát véletlen, hogy sok futballistáról kiderül, valóban vannak művészi hajlamai. Itt van például az Arsenal FC svéd középpályása, Fredrik Ljungberg, akit 2000-ben az ihletett meg, hogy egykori klubja, a Halmstads BK megnyerte a svéd bajnokságot.

Cáfolják a verekedést a svéd játékosok

Sport2006.06.12, 17:59

A svéd labdarúgó-válogatott játékosai cáfolják azt a médiaértesülést, hogy Fredrik Ljungberg és Olof Mellberg összeverekedett volna az öltözőben a Trinidad és Tobago elleni 0-0-s szombati mérkőzés után a németországi világbajnokságon.

Több sebből vérzik a svéd fociválogatott

Archívum2006.10.09, 15:14

Fredrik Ljungberg sérülés miatt nem léphet pályára a svéd labdarúgó-válogatott szerdai Európa-bajnoki selejtezőjén, Izlandon.

Ljungbergtől nem kell tartanunk a vb-selejtezőkön

Sport2008.06.28, 10:14

Lemondta a válogatottságot Fredrik Ljungberg, a labdarúgó Európa-bajnokságon a csoportküzdelmek során elvérző svéd együttes csapatkapitánya.

Előző
  • 1
Következő