Liza, a rókatündér

címke rss

Először készült indiai remake magyar filmből - videó

Film2021.11.05, 13:34

Aafat-E-Ishq címmel készült zenés-táncos bollywoodi, azaz hindi nyelvű indiai remake a Liza, a rókatündér című magyar filmből, amely jelenleg is látható a Nemzeti Filmintézet FILMIO nevű videotárában. A 2015-ös sikerfilmet Ujj Mészáros Károly rendezte Balsai Mónika főszereplésével, a remake rendezője pedig Indrajit Nattoji, a főszereplői Neha Sharma és Deepak Dobriyal. A remake már látható a ZEE5 indiai streamingszolgáltató oldalán, és bemutatták az első előzetesét is. 

Belgiumban nyert közönségdíjat az X - A rendszerből törölve

Film2019.05.06, 12:07

Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című Filmalap támogatással készült legutóbbi alkotása lett a közönség kedvence Belgiumban. A tegnap este véget ért bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválját 13. alkalommal rendezték meg Liège-ben. Április 2-5. között mintegy 100 vetítésen 60 krimit, thrillert és bűnügyi filmet vetítettek a belga nagyváros népszerű filmfesztiválján.

Várjuk, hogy felfedje az arcát a fifikás gyilkos

Archívum2017.03.30, 15:54

Forrás: A Company Hungary middle off 666 333 "A X. skandináv típusú, sodró, gyors ritmusú, erős vizuális világú, nagyon izgalmas, látványos és fordulatos krimi lesz" - ígéri a rendező, aki a forgatókönyvet a Kincsem-et is jegyző Hegedűs Bálinttal együtt írta. A Filmalap 489 millió forintos gyártási támogatásával készült film várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba. A produkció nem árulta el, hogy kicsoda a bőrkabátos, tetovált nyakú fickó a fenti a fotón, de a felnyírt frizurájából és a füle formájából a Kincsem-ben Ferenc Józsefet alakító Fekete Ernőre tippelünk.

Kulka János visszatér, de beszélni még nem fog

Film2017.03.08, 13:04

Forrás: Budapest Film middle on 4752 3168 Azt nem tudni, hogy eredetileg is egy beszéd nélküli szerepet szánt-e Kulkának Ujj Mészáros Károly, vagy a színész állapota miatt jutottak erre a döntésre. A vizsga, A berni követ, a Swing és sok más remek magyar film sztárja a hétvégén a Magyar Filmdíj gáláján lépett színpadra, megjelenése az este legnagyobb tapsát kapta. Eszenyi Enikő társaságában adta át a legjobb filmnek járó kitüntetést. Fizikailag nagyszerű állapotban volt, A martfűi rém rendezőjének, Sopsits Árpádnak a vezetéknevénél viszont elakadt, és a továbbiakban a színésznő segített neki. Kulka János tavaly áprilisban kappott ...

Ujj Mészáros Károly ismét gyanús halálesetekkel fog szórakoztatni minket

Unikornis2016.11.22, 12:13

Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs szereplésével várhatóan tavasszal kezdi második mozifilmjének forgatását Ujj Mészáros Károly. Az első játékfilmjét, a Liza, a rókatündért közel 130 ezer ember nézte meg moziban.

Kulka Jánossal fog bedurvulni a Liza, a rókatündér rendezője

Film2016.11.22, 11:52

Fotó: Mudra László middle off 645 430 A Liza, a rókatündér című fekete komédiára közel 130 ezer néző váltott jegyet, a Filmalap fennállása óta mindössze két olyan film volt, amely ennél is több embert vonzott be a mozikba, a Csányi Sándor főszereplésével készült Coming out és a Saul fia. Ujj Mészáros legújabb munkájában is erős vizuális világot fog teremteni, és ezúttal is sok halálesetet fog vászonra vinni, viszont most egy másik zsánerben próbálja ki magát: az X., nem vígjáték, hanem egy skandináv típusú krimi lesz. Első filmje színészgárdájából Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs is vissza fog térni, Balsaival együtt ...

A Liza, a rókatündér lett az elmúlt pár év legjobb magyar filmje

Film2016.03.06, 22:59

Második alkalommal rendezték meg A Magyar Filmhetet, és először osztották ki a Magyar Filmdíjakat. A vasárnap esti, Nemzeti Színházban megtartott gálán a Liza, a rókatündér tarolt, többek között a legjobb nagyjátékfilmnek járó díjat is elnyerte.

Már csak Csányi Sándor áll a Saul fia útjában

Film2016.01.29, 10:51

Forrás: Laokoon Filmgroup middle off 644 490 A 2011-ben felállított Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával tető alá hozott alkotások közül már csak egy van, amit többen láttak, mint a Saul fiá-t: a Csányi Sándor főszereplésével készült Coming out című romantikus vígjáték. A Tompos Kátya szexuális vonzerejének ellenállni képtelen meleg főhős viccesnek szánt kalandjait összesen 141 760 ember tekintette meg a mozikban. A Vajna-korszak legnézettebb mozifilmjei 1. Coming out - 141 760 néző 2. Saul fia - 127 324 néző 3. Liza, a rókatündér - 126 855 néző 4. Argo 2 - 110 168 néző 5. Megdönteni Hajnal Tímeát - 104 945 néző Ha figgyelembe ...

A Saul fia már az Argo 2-t is lenyomta

Film2016.01.25, 13:57

Forrás: Laokoon Filmgroup middle off 877 494 Nemes Jeles László holokausztdrámája azóta szorgosan gyűjtögette a nézőit, a Golden Globe-díja és az Oscar-jelölése között elérte a százezret, utána pedig a frissen megnövekedett érdeklődés miatt újra felvette a műsorára egy csomó mozi. A múlt héten a Saul fia lehagyta össznézőszámban a Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus komédiát, a mostani hétvégén pedig már az Argo 2-t is maga mögé utasította. Ezzel a Saul fia lett a Vajna-korszak harmadik legnézettebb filmje, csak a Coming out és a Liza, a rókatündér teljesített nála jobban, de még azokat is simán befoghatja a következő hettekben, ...

Az év legkirályabb táncjelenetei a moziban

Film2016.01.01, 11:51

Év végi visszatekintéseink sora nem volna teljes, ha nem emlékeznénk meg a szexisen hullámzó Emily Ratajkowskiról, a melltartóban ugrándozó Alison Brie-ről, a pizsamában cukiskodó Alicia Vikanderről. De eldobta az agyát pár francia kiscsaj, Angelina Jolie és egy melírozott hajú férfi, lemozogta a partit Victoria, diszkóra ropta egy párductestű robotlány, Kovács Lehel pedig meggyőző robotmozgást mutatott be. Rangsoroltuk 2015 tizenkét legemlékezetesebb táncjelenetét.

Az év legütősebb szexjelenetei a moziban

Archívum2015.12.30, 18:20

Idén is rengetegen merültek el a szex örömeiben a filmek vágybeteljesítő világában. Édes hármassal, szadomazo kapcsolattal és kamaszok intimitást teljesen nélkülöző együttlétével borzolták fel a fantáziánkat, de kaptunk erotikától csöpögő művészi víziót és fittlabdán való szenvedélyes pattogást is. Jennifer Lopez negyvenhat évesen is elképesztő jelenség az ágyban, az egykori Bond-lány most az életét szeretővel felpezsdítő vidéki feleségként bolondított meg minket, itthon Gryllus Dorka és Gubík Ági volt a legmerészebb. Összegyűjtöttük 2015 legjobb szexjeleneteit.

Az év legjobb filmjei 2015-ben

Film2016.12.21, 11:56

Rengeteg fantasztikus film született az idén, de olyan, amitől akkora hátast dobunk, hogy csillagokat látunk hónapokig, az előző évekhez képest jóval kevesebb. Mitől volt mégis különleges 2015? Sikerült nem elrontani a Star Wars folytatását, született egy magyar film, ami harminc év után újra Oscar-közelbe juttatta hazánkat, Spielberg megmutatta, hogy még mindig legény a gáton, egy menekült szemével láttuk a világot, Juliette Binoche beleborzongott Kristen Stewart tangájába, Matt Damon krumplit nevelt a Marson, és nem untuk. Szerintünk ez volt a legjobb huszonöt film az idén.

Fődíjat nyert Franciaországban a Liza, a rókatündér

Life.hu2015.12.16, 12:57

Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje nyerte a fődíjat az európai filmek Essonne-ban megrendezett fesztiválján. A filmnek ez a huszadik nemzetközi fesztiváldíja - közölte a Magyar Filmunió.

Az év legütősebb pucérkodásai a moziban

Film2015.12.16, 00:17

2015-ben ismét rengeteg gyönyörű nő vált meg a ruháitól a mozivásznon. Angelina Jolie példamutató bátorsággal vállalta, hogy a mellműtétje után pucéran mutatkozik, Reese Witherspoon tizenöt év után pucérkodott először, és még egy istennő is leszállt közénk, hogy csodálatos domborulatait gyógyvízben áztassa.  

Végre élőben is hallhatóak lesznek a Liza, a rókatündér dalai

Kultúra2015.11.12, 16:52

Hoppá, az Erik Sumo eljátszik néhányat a Liza, a rókatündér filmzenéjéből az áprilisi koncertjein.

A Liza, a rókatündért mindenütt imádják

Archívum2015.11.11, 12:01

Forrás: Filmunió middle off 679 960   Megmondjuk, melyik volt a legjobb magyar film mostanában http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20151012-van-saul-fia-liza-a-rokatunder-utoelet-swing-argo-2-feher-isten-coming-out-szerdai-gyerek.html Olyan szuper, mint ha nem is magyar lenne - Kritika a Liza, a rókatündérről http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150219-olyan-szuper-mint-ha-nem-is-magyar-lenne-liza-a-rokatunder-kritika-ujj-meszaros-karoly-balsai.html Szét kell tenni a lábad, az a belépő http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20151105-imadja-az-urnojet-de-nem-akarja-szettenni-a-labat-felvilag-kovacs-pa ...

Megmondjuk, melyik volt a legjobb magyar film mostanában

Film2015.10.14, 10:36

2011-ben vette át a hazai filmipar irányítását Andy Vajna, és 2013 őszén jött ki az első film, ami már az új érában fogant: Szász János A nagy füzete. A múlt hónapban mutatták be a huszadikat, itt az ideje a számvetésnek! Az új korszak összes filmjét rangsoroltuk: volt meglepetéssiker, meglepetésbukás, híres rendezők véreztek el, ismeretlenek bukkantak fel, és most épp Oscarért izgulunk. A cikk végén ön is szavazhat a kedvencére.

Megállíthatatlan a Liza, a rókatündér

Archívum2015.06.05, 11:37

Megállíthatatlan a Liza, a rókatündér az európai filmfesztiválokon: legutóbb május 28-án Madridban a Nocturna Fantasztikus Filmek Fesztiválján az összes megnyerhető díjat elhozta a kategóriájában. A szakmai zsűri más rangos elismerések mellett a Pesti Magyar Színház társulati tagjainak, Balsai Móninak és Bede-Fazekas Szabolcsnak ítélte oda a legjobb alakításért járó díjat.

A Liza, a rókatündér kíméletlenül tarolt Spanyolországban

Film2015.06.02, 00:26

Fotó: Mudra László - Origo middle off 645 430 A Cineuropa cikke szerint a nézők sikongattak a vetítésen, annyira élvezték a pasigyilkos átokkal megvert rókatündér kalandjait. A Liza, a rókatündér korábban Portugáliából, Hollandiából és Belgiumból is díjakkal megrakva távozott, de elnyerte a magyar közönség szeretetét is: pár hónap alatt több mint 105 ezren váltottak rá jegyet, és ezzel legyőzte a tavalyi év legsikeresebb magyar filmjét (Megdönteni Hajnal Tímeát).

A Liza, a rókatündér nyitotta meg a moszkvai magyar filmfesztivált

Life.hu2015.05.21, 10:24

Egy igazi hazai sikerfilmmel, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című abszurd romantikus alkotásával kezdődött szerda este az orosz fővárosban a kortárs magyar filmfesztivál.

Liza megdöntötte Hajnal Tímeát

Film2015.06.09, 14:48

Forrás: A Company Hungary middle on 1455 784 A Bosszúállók: Ultron kora nálunk is megdöntött pár rekordot. 148 882 jegyet vettek rá négy nap alatt, soha nem nyitott ennyire jól Marveles, vagy egyáltalán szuperhősfilm hazánkban. A Magyarországon forgalmazott Disney-filmek közül immáron a Bosszúállók: Ultron kora dicsekedhet a legmagasabb nézőszámmal a nyitóhétvégén, és csupán A szürke ötven árnyalata állta útját abban, hogy ne váljon minden idők legmagasabb nyitónézőszámát produkáló filmjévé hazánkban. Négy nézőből három a Bosszúállók folytatására volt kíváncsi, és ez meglátszott a többi film adatain. Az Argo 2 nézőszáma 55 szzázalékkal ...

Van valami jó film a moziban?

Film2015.05.02, 09:43

Moziba szeretne menni a hétvégén, de fogalma sincs, mire üljön be? Segítünk a választásban! A hétvégen végre beleshetünk a nagy kiszivárogtató, Edward Snowden hátborzongató titkaiba, illetve megnézhetjük az év legjobb szadomazo szerelmesfilmjét.  

A Liza, a rókatündér már százezer nézőnél tart

Film2015.04.30, 13:54

Forrás: Liza, a rókatündér Facebook middle Olyan szuper, mint ha nem is magyar lenne - kritikánk a Liza, a rókatündérről http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20150219-olyan-szuper-mint-ha-nem-is-magyar-lenne-liza-a-rokatunder-kritika-ujj-meszaros-karoly-balsai.html A hollandok és a belgák is imádják a Liza, a rókatündért http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20150420-liza-es-a-berni-kovet-is-dijhalmozassal-toltotte-a-hetveget-liza-a-rokatunder-szasz-attila-ujj.html Senki nem akar lemaradni a Liza, a rókatündérről http://www.origo.hu/filmklub/blog/boxoffice/20150302-csodat-tett-liza-a-rokatunder-focus-a-latszat-cssal-spongyabob-ki-a-vizbol.html ...

Van valami jó film a moziban?

Film2015.04.25, 12:25

Moziba szeretne menni a hétvégén, de fogalma sincs, mire üljön be? Segítünk a választásban! Egy hatvanas nő megmutatja, hogy sohasem késő begyújtani a bulirakétákat, egy új-zélandi vámpírkommuna pedig elhozta a hónap vígjátékát.  

Külföldön is tarol a Liza, a rókatündér

Archívum2015.04.20, 16:37

Ujj Mészáros Károly abszurd romantikus vígjátéka most már tényleg sikerfilmnek számít. A kiváló hazai fogadtatás után ugyanis külföldön is egyre több elismerést szerez a film.

A hollandok és a belgák is imádják a Liza, a rókatündért

Film2015.04.20, 16:10

Forrás: Magyar Filmunió middle A berni követ (kritikánk) sem állt le a díjhalmozással. A moszkvai DetectiveFesten első helyet szerzett a játékfilmes kategóriában, a kaliforniai Tiburon Nemzetközi Filmfesztivál zsűrije pedig a Federico Fellini-díjat ítélte oda Szász Attila rendezőnek. Ez az elismerés a legjobb nem amerikai elsőfilmesnek jár.  Forrás: Magyar Filmunió A szerelem jó véget is érhet http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20150302-a-szerelem-jo-veget-is-erhet-ujj-meszaros-karoly-filmklub-podcast-liza-a-rokatunder-balsai.html Olyan szuper, mint ha nem is magyar lenne http://www.origo.hu/filmklub/bblog/kritika/20150219-olyan-szuper-mint-ha-nem-is-magyar-lenne-liza-a-rokatunder-kritika-ujj-meszaros-karoly-balsai.html ...

Első díjat nyert Amszterdamban a Liza, a rókatündér

Life.hu2015.04.18, 12:06

Ujj Mészáros Károly első mozifilmje, a Liza, a rókatündér nyerte a legjobb európai fantasztikus film Ezüst Mélies-díját péntek este a 31. Imagine Filmfesztiválon Amszterdamban - közölte szombaton a Magyar Filmunió az MTI-vel.

Van valami jó film a moziban?

Film2015.04.18, 10:44

Moziba szeretne menni a hétvégén, de fogalma sincs, mire üljön be? Segítünk a választásban! A világ egyik legszebb nője egy álmos kisvárost bolygat fel a megjelenésével, jönnek a lengyelek, illetve utoljára nézheti meg nagyvásznon az Ex Machina című remek sci-fit.  

Csak a Halálos iramban 7-et akarják a magyarok

Archívum2015.04.14, 15:12

Forrás: UIP Dunafilm middle Egyhetes kihagyás után visszatért a tizes toplistára a Liza, a rókatündér. Az elbűvölően ötletes magyar film alkotói Döntsük meg Hajnal Tímeát! címmel mozgalmat indítottak a Facebookon, nézőket toboroznak, hogy lenyomják nézettségben a Megdönteni Hajnal Tímeát. Osvárt Andrea trágár vígjátékára összesen 104 945-en váltottak jegyet tavaly, a Liza eddig 90 923 nézőnél tart. Az új bemutatók közül Ne zavarjatok! című francia komédia mindössze 517 nézőt vonzott, a tititá című magyar dokumentumfilmre pedig tényleg csak az alkotók közeli barátai fizettek be: Almási Tamás alkotása négy nap alatt 76 embert érdeekelt. ...

Van valami jó film a moziban?

Archívum2015.04.11, 09:22

A hirtelen jött jó idő most mindenkit a szabadba csábít, de ne feledkezzünk el a mozikról sem, ugyanis ismét sok remek filmeket vetítenek bennük - régit és újat egyaránt. A nagyvásznon is megnézheti Bruce Willis véres atlétás akcióklasszikusát, a Titanic pedig többek között elhozta az év egyik kiemelkedő sci-fijét, az Ex Machinát.  

Van valami jó film a moziban?

Film2015.04.04, 18:03

A Halálos iramban 7-re özönlenek majd az emberek, de mellette egy vidám nyugdíjasokkal teli komédiára is be lehet ülni, illetve válogathatunk a régebbi filmek közül. Használjuk ki okosan, és nézzünk meg legalább egy szuper filmet a húsvéti hétvégén!

Van valami jó film a moziban?

Film2015.03.28, 16:54

Moziba szeretne menni a hétvégén, de tanácstalan, hogy mire üljön be? Segítünk a választásban! Van sok régebb óta futó szuper film, ha pedig a hét legjobb premierjét nézi meg, garantáltan az lesz minden vágya, hogy leutazzon a Balatonhoz.  

Van valami jó film a moziban?

Film2015.03.21, 10:13

Ezen a héten elkényeztetik a nézőket a forgalmazók. Annyi remek filmet küldtek a mozikba, hogy a legtöbb régebbi darabot ki kellett hajítanunk az ajánlóból. Tanácstalan, hogy a bőséges kínálatból mit válasszon? Mi segítünk!  

Nem tudnak lekattanni a magyarok a rókatündérről

Film2015.03.16, 18:20

Forrás: MTVA middle A 2001: Űrodüsszeiá -t nyolc moziban vetítették, és 2607 fő csodálta meg a nagyvásznon, a mai szemmel is elképesztő látványvilágú filmtörténeti klasszikust. Ez bravúros és örömteli eredmény, mert ezek folyamatosan van igény arra, hogy régi nagy sikereket mutassanak be újból a mozikban. A nyolcadik utas: a Halál húsz moziban kezdett múlt ősszel, és négy nap alatt 3 255-en ültek be nosztalgiázni. Áprilisban a Drágán add az életed ! jön, ami kapcsán továbbra sem értem, hogy miért nem karácsonyra időzítették. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össsznézettség): ...

Van valami jó film a moziban?

Film2015.03.14, 12:42

Ettől a hétvégétől kezdve a legtöbb bolt vasárnap zárva marad. Sebaj! Eggyel kevesebb zavaró körülmény maradt, mehet szépen mindenki a moziba! Ha tanácstalan melyik filmre üljön be, mi segítünk.  

Már ötvenezren látták a Liza, a rókatündért

Archívum2015.03.12, 10:32

Forrás: A Company Hungary middle Az abszurd komédia - amit ujjongó kritikánkban zseniális kis semmiségnek és bohókás ötletkavalkádnak neveztünk - a múlt héten erősen indította a nemzetközi körútját is: a portugál Fantasporto filmfesztiválon elvitte a fődíjat és a legjobb vizuális effektekért járó díjat, a jövő héten az oszakai filmfesztiválon pedig kiderül, mit szól hozzá a japán közönség. Hol lehet megnézni a filmet? Budapesten a héten a Cinema City: Allee, Aréna, Campona, Duna Plaza, MOM Park, Westend, Palace Mammut, továbbá az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Corvin Budapest Filmpalota, a Művész, a Puskin mozi, a Tabán Kinotékaa, ...

Magyar siker - Nemzetközi filmfesztivál fődíját nyerte el a Liza, a rókatündér

Life.hu2015.03.10, 23:12

A hazai mozikban február 19-én debütált Liza, a rókatündér a magyar nézők szeretetének elnyerése után bezsebelte az első fesztiváldíjait is. 

Annyit ér a magyar rendező, mint David Fincher

Archívum2015.03.09, 13:04

Forrás: A Company Hungary middle A Balsai Mónika, Bede-Fazekas Szabolcs és David Sakurai főszereplésével készült film a legjobb vizuális effektekért járó díjat is elnyerte. A Liza, a rókatündér-ben látható, mintegy négyszáz digitális utómunkával készült trükk CGI supervisora Nagy Miklós volt. A Liza, a rókatündér nemzetközifesztiválkörútja folytatódik. Japán élvonalbeli filmünnepe, a 10. születésnapját ünneplő oszakai filmfesztiválon lesz látható a jövő héten. A versenyprogramba mindössze 12 film kapott meghívást, és Ujj Mészáros Károly rendezése lesz az egyetlen európai alkotás a mezőnyben. Az európai és az ázsiai premiertt ...

A szerelem jó véget is érhet

Archívum2015.03.04, 16:03

Az utóbbi idők legviccesebb magyar filmjét készítette el a Filmklub podcast huszonnyolcadik adásának vendége, Ujj Mészáros Károly. A Liza, a rókatündér egy abszurd komédia a párkeresésről, amely nem születhetett volna meg, ha nincs egy bizonyos sonkareklám. Megtudtuk azt is, majdnem Mads Mikkelsen pattogott pucéran a gumilabdán. A stúdióban egy szerelmes rendező, aki egy kilencfarkú kulcstartót is hozott nekünk mutatóba.  

Senki nem akar lemaradni a Liza, a rókatündérről

Film2015.03.03, 09:50

Forrás: A Company Hungary middle A hétvége legnézettebb filmje a SpongyaBob: Ki a vízből! című rajzfilm volt. Hiába jött ki egy szélhámosfilmmel Will Smith, és választotta partneréül Margot Robbie-t, az amerikai mozik mellett a magyar filmszínházakban sem tudott kiugró eredményt produkálni a Focus - A látszat csal. 27 ezer nézője a második helyre volt elég. A hét többi premierfilmje nem tudott beleszólni a nagyok játékába. A Shaun, a bárány-t 28 moziban vetítették, és 5 356-an nézték meg, A Csodák, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja és az 1989 - Határon című filmekről nem érkeztek adatok. A tízes magyarországi nézettségi ttoplista ...

Van valami jó film a moziban?

Film2015.02.28, 16:34

Moziba menne, de tanácstalan, hogy mire üljön be? Segítünk! Válogathat a múlt vasárnapi Oscar-gála díjnyertes filmjei közül, megnézheti az új magyar csodát, a vállalkozó kedvűeknek pedig egy cannes-i nagydíjjal jutalmazott méhes, mágikus olasz filmet ajánlunk.  

Körberöhögnek, ha elmondom, mennyi a fizetésem

Film2015.02.25, 01:53

Mennyit keres egy tehetséges és sikeres színész Magyarországon? Kovács Lehel szerint erről beszélni kell, mert kevesen tudják, milyen helyzetben van a szakma. A Munkaügyek link suhanca főállásban a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és egy sor emlékezetes filmszerepben is bizonyította már, hogy generációja talán legjobb karakterszínésze. Legutóbb épp a Liza, a rókatündérben játszotta el fantasztikusan a neurotikus balfácánt, aki pánikrohamait szűk szekrénybe bújva kúrálja.  

Robbanhatott volna nagyobbat is a Liza, a rókatündér

Film2015.02.24, 01:31

Forrás: Fox Searchlight middle A hazai nézettségi toplista első helyezettje nem változott, továbbra is A szürke ötven árnyalata az első. Az Amerikai mesterlövész új belépőként, 26 ezer nézővel a harmadik helyet szerezte meg, a Kéjlak a nyolcadik helyen nyitott, a tizennégy moziban vetített Vadon a tízedik helyet csípte meg. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. A szürke ötven árnyalata (60 948 / 300 410) 2. SpongyaBob: Ki a vízből! (53 201 / 118 879) 3. Amerikai mesterlövész (26 225 / 26 225) 4. Kingsman: A titkos szolgálat (22 716 / 62 680) 5. JJupiter ...

Van valami jó film a moziban?

Archívum2015.02.21, 10:15

Moziba menne, de tanácstalan, hogy mire üljön be? Segítünk! A mostani hétvége az utolsó alkalom arra, hogy még a díjkiosztó ünnepség előtt bepótolja az Oscar-jelölt filmeket. A heves vitákat kiváltó Amerikai mesterlövész megérkezésével az eddiginél is teljesebbé vált a felhozatal. Nem érdeklik a díjvadász alkotások? Egy újabb magyar csoda debütált a mozikban.  

Olyan szuper, mint ha nem is magyar lenne

Film2015.02.19, 16:22

Megérte várni rá. A Liza, a rókatündér egy édes, zseniális kis semmiség, egy bohókás ötletkavalkád, ami után vigyorognánk egész álló nap, és amilyen már rég nem született itthon. Az elsőfilmes Ujj Mészáros Károly teremtette, imádnivalóan geil és bizarr retro világ meghökkentő képzelőerőről tanúskodik, de a film nem csak ettől briliáns. Minden a helyén van benne: habkönnyű, de okos a sztori, remekbeszabott minden karakter, lubickolnak a színészek, elképesztő a zene, és jók a poénok. Itt minden azért van, hogy szórakozzunk.  

Nézze meg, hogyan nyírja ki az udvarlóit a rókatündér!

Film2015.02.09, 14:24

Ha szeretné látni, hogy a magát rókatündérnek képzelő Balsai Mónika hány férfi hulláján lép át, miközben a szerelmet keresi, játsszon velünk, és jegyet nyerhet a Liza, a rókatündér premier előtti vetítésére.  

Fogadjunk, hogy idén beadja a derekát!

Archívum2015.01.11, 12:16

2015-re a mozinézők annyira leszoktak a magyar filmről, hogy zöme azt mondja: bottal se. De mi optimisták vagyunk. Talán éppen ez az év lesz az, amikor fordul a kocka, és a legbizalmatlanabb nézők is pozitívan csalódnak. Melyek azok a filmek, amelyek csatasorba állnak idén a makacs és kritikus közönség visszahódítására? Mi ezeket a magyar filmeket várjuk legjobban 2015-ben, a cikk végén ne felejtse el kiválasztani, hogy ön melyeket.   

Azonnal látni akarjuk ezt a csipkeruhás démont

Film2014.12.16, 15:18

Forrás: A Company Hungary middle A főszerepet a Társas játék-ból ismert Balsai Mónika játssza, udvarlói között ott találjuk Schmied Zoltánt, Cserna Antalt, Kovács Lehelt és Bede-Fazekas Szabolcsot, rendőrt alakít Reviczky Gábor, beteg özvegyet Molnár Piroska, és a gumilabdán pattogva szexelő, csinos szomszédasszonyt Gubík Ági.

Mikor nézhetünk jó magyar filmeket?

Film2014.06.12, 14:47

Most aztán tényleg vége a magyar film pangásának: ősztől folyamatosan érkeznek az izgalmasnak hangzó magyar alkotások a mozikba. Utánajártunk, hogy mikor láthatjuk Árpa Attila idiótáit, Pálfi György sötét agymenését, a csajbandát alapító Csákányi Esztert, Gryllus Dorka halálos baklövését és a többieket.

Balsai Móni a farkát csóválja

Film2014.05.27, 17:40

A klipben az álomvilágban élő Lizát (a Társas játék-ból ismert Balsai Mónika) látjuk, aki egy japán énekes szellemével barátkozik és az igaz szerelmet keresi, de ezt megnehezíti, hogy udvarlói sorra elpatkolnak, aminek talán az az oka, hogy Liza egy férfilelkeket zsákmányoló rókatündér. Ezt a magyarázatot látszik erősíteni, hogy az egyik jelenetben Liza lompos rókafarkát csóválva sétálgat. Ilyen kedvesen kattantnak tűnő magyar filmet még nem láttunk, igazán bemutathatnák már. Kiegészítés (17:38): A rendező közlése szerint a fenti klip körülbelül egy éve készült, és nem a hivatalos előzetes, de napokon belül kijön a végleges előzettes ...

Ha most nem, akkor soha

Film2014.01.10, 00:04

2014-ben kiderül, hogy elérkezik-e végre a magyar filmkészítés új aranykora. Pár éve, hogy a botrányai miatt megszüntetett MMKA helyébe az Andy Vajna vezette Nemzeti Filmalap lépett, de valójában most fog vizsgázni a nézők előtt az új rendszer. 2013 végére már beérkezett három hazai film, de az kismiska ahhoz képest, ami az idén vár ránk. Kapunk erdélyi pszichothrillert Gryllus Dorkával, lesz magyar sci-fi egy titokzatos búráról, Kulka János nindzsát játszik, Ónodi Eszter szvinget énekel, nézhetünk fekete komédiát és hortobágyi westernt, de még a gyereket is vihetjük magyar filmre, mert kutyás családi mozi is jön kettő. 18 magyar naagyjátékfilmet ...

Végre! Magyar filmek jönnek a moziba

Life.hu2013.09.30, 18:22

Az elmúlt pár év tetszhalott állapota után az elkövetkezendő hónapokban jó néhány új magyar filmet mutatnak majd be a mozik. A Life.hu utánanézett, mire számíthatnak a közeljövőben azok, akik kíváncsiak a hazai mozgóképekre.

Ők itt a menők

Archívum2013.08.17, 11:36

Fiatalok, szexik, és hamarosan sztárok lehetnek. Hosszú kihagyás után nemsokára újra felbukkannak a mozikban hazai filmek, és az új korszakkal új arcok is érkeznek a vászonra. Látjuk majd őket őrült mentősként, szabadságharcos honvédtisztként, drogfüggőségből felépülő szerelmesként, kutyafodrászként és vadvízi evezősként. Bemutatjuk azokat a fiatal színészeket, akik a most készülő új magyar filmek főszereplőiként lehetőséget kaptak arra, hogy ők legyenek a következő évek Hámori Gabijai vagy Csányi Sándorai. Egyelőre boldogok, hogy végigdolgozhatják a nyarat.  

Mindenki a pornón pörög

Film2013.02.07, 08:55

James Franco alámerül a szadomazo melegszex bugyraiba, majd Hugh Hefnerré változik, Ethan Hawke és Julie Delpy kapcsolata kilenc év után folytatódik, Steven Soderbergh idegileg kikészíti Rooney Marát, Joseph Gordon-Levitt pornófüggő lesz, Steve Coogan pedig pornópápa. A február 7-én kezdődő 63. berlini filmfesztivál tele lesz csodálatos filmekkel, mi ezekre vagyunk a legkíváncsibbak.

Ez melyik filmből van? - Bercsényi Péter

Archívum2012.09.20, 12:55

Sorozatunkban fiatal magyar színészek adnak elő részleteket ismert filmekből. Neked az a feladatod, hogy kitaláld, melyik filmről van szó. A helyes választ beküldők között nyereményeket sorsolunk ki, és nem utolsósorban bemutatunk egy sor figyelemre méltó ifjú tehetséget is. A nyolcadik részben a bábszínházas Bercsényi Péter kergeti magát az őrületbe, miután megtudja, hogy a volt csaja összejött egy undorító alakkal. Ismerős valahonnan?

Férfihullákon át vezet az út a szerelemig

Film2012.08.24, 09:44

Senki sem mondta, hogy könnyű rálelni az igaz szerelemre, és különösen nehéz lehet egy lánynak, ha férfilelkeket gyűjtő rókatündér. A Liza, a rókatündér című fekete humorú mese forgatásán jártunk, ahol Balsai Móni a szemünk láttára vedlett át szürke egérkéből bomba nővé, Kovács Lehelnek remegett a keze, annyira zavarban volt, és jutányos áron lehetett Mekk Burgert kapni.

Balsai Móni: Most még lehetek nagyon bátor

Film2012.01.23, 08:55

A nevét még nem mindenki ismeri, mégis Balsai Móni jelenleg az egyik legmenőbb színésznő Magyarországon. Játszott a Cannes-ban is vetített Csicskában, a Társas játék című nagyszerű HBO-sorozatban, hamarosan pedig a Liza, a rókatündér című felnőtt mesefilm főszerepében láthatjuk. A 34 éves színésznő elmesélte, mikor tudja kihozni magából a legjobbat, milyen az első forgatási napon egyből egy leszbijelenettel indítani, és, hogy felismerik-e már a közértben. Szó esett diadalról, elégtételről, és áldozatokról is, valamint arról, hogy szerinte folytatni kéne-e a Társas játékot.

Andy Vajna először Mundruczó Kornélnak ad pénzt

Film2011.11.19, 10:59

Az [origo] megtudta, kik azok a rendezők, akik elsőként kapnak támogatást az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaptól. Kiderítettük azt is, hogy az MNF valószínűleg mégis befogadja a kulturális államtitkárság támogatásában részesült filmes pályázatokat is.

Így nézünk ki Cannes-ban

Film2010.05.11, 13:51

A cannes-i fesztiválon annyi filmet zúdítanak az ember nyakába, hogy képtelenség minden levetített alkotásról tájékozódni, viszont azokat a filmeket mindig megjegyezzük, amelyeknek az előzetese/szóróanyaga vicces vagy sokkoló. Összeszedtük, hogy a fesztiválon szereplő magyar filmesek idén mi mindennel próbálnak kitűnni a tömegből Mundruczó Kornél véreskezű plakátjától kezdve a Croisette-en flangáló óriási, hájas nőszemélyig.  

Magyar rókatündér tizedeli a pasikat

Film2010.04.02, 09:21

A Liza, a rókatündér című film egy naiv, világtól elzárt ápolónőről szól majd, aki körül elhullnak az udvarlók, mert a lány igazából egy démoni erővel bíró rókatündér. A elsőfilmes rendezőt, Ujj Mészáros Károlyt kérdeztük varázslatosan őrült filmtervéről.

Előző
  • 1
Következő