Litvánia

címke rss

Visszahívják Litvánia budapesti nagykövetét

Itthon2013.08.29, 08:09

Az örmény-azeri konfliktusról szóló magánbeszélgetései felkerültek az internetre, ezért elvesztette kormánya bizalmát.

Új járatokat indít a Wizz Air

Travelo2017.10.19, 11:32

A Wizz Air három új tel-avivi útvonalat indít útjára, így már Romániából, Lengyelországból és Litvániából is diszkont árakon utazhatnak Izraelbe.

Ha nekünk ilyen nehéz volt, másoknak miért könnyebb?

Gazdaság2013.05.29, 15:37

A nagy országoknak eleve könnyebb, mára a piaci hangulat is kedvezőbb lett és az sem árt, hogy a brüsszeli bürokrácia tele az érintett nemzet döntéshozóival. Miért volt engedékenyebb az Európai Bizottság más országokkal, mint velünk?

Mit jelentene egy magyar pápa Magyarországnak?

Tudomány2013.03.13, 11:38

Erdő Péter pápává választása nagyobb jelentőségű lenne Magyarország számára, mint amilyen Németországnak Ratzinger bíboros 2005-ös megválasztása volt, ám II. János Pálnak a lengyel, illetve a világtörténelemre gyakorolt befolyásától alighanem elmaradna. A megkérdezett szakértők szerint egy magyar pápa a hazafias érzelmek erősödését eredményezné, és jelentős hatással lehetne a határontúli magyarok vallásos életére is.

Pelenkahiánytól szenvednek Norvégiában

Nagyvilág2013.01.31, 20:15

Felvásárolták az összes pelenkát a dél-norvégiai áruházakban, miután a helyi szupermarketek közötti árháborúban olyan alacsonyra esett a termék ára, hogy a kereskedőknek már a környékbeli országokból is megérte átrándulni érte.

Korai volt a baloldal öröme Litvániában

Nagyvilág2012.10.29, 14:02

Dalia Grybauskaite litván államfő hétfőn közölte, hogy nem fogadja el a vasárnapi választásokon győztes három ellenzéki párt koalícióját. Arra hivatkozott, hogy a három párt egyike, a Munkapárt szavazatvásárlás és adóelkerülés miatt nem vehet részt ebben a koalícióban.

Orbán harca az adósság ellen

Vélemény2012.09.25, 16:35

Magyarország ugyanazon az ösvényen szeretne haladni, mint amelyen a litvánok - mondta Orbán Viktor hétfőn Vilniusban vendéglátójának. De milyen is ez az út, és komolyan gondolta-e a magyar miniszterelnök, amit mondott?

Harcostársat talált Orbán Litvániában

Itthon2012.09.24, 18:05

Litvániában járt Orbán Viktor, egykori foglyokkal és száműzöttekkel találkozott. A miniszterelnök azt mondta, a két ország együtt harcol a kommunista diktatúra elítéléséért.

Orbán: Minden napra jut szabadságharc

Itthon2012.09.24, 11:35

Orbán Viktor irigyli a litvánokat az alacsony államadósság miatt. Vilniusban azt mondta, a magyar kormánynak naponta kell szabadságharcot folytatnia, de egy-két év alatt ledolgozná az államadósságot.

Felfüggesztették a csalással vádolt litván focielnököt

Archívum2012.09.04, 07:14

Hat hónapra felfüggesztették tisztségéből Julius Kvedarast, a Litván Labdarúgó Szövetség elnökét, akit csalással vádolnak.

Másoknak is van Székelyföldjük

Vélemény2012.07.30, 10:41

A több évszázada egymás mellett élő Lengyelország és Litvánia közti politikai és nemzetiségi ellentétek a két világháború közti területrendezések során mérgesedtek el igazán, most azonban újabb viszály oka a kisebbségi oktatás, a kétnyelvű utcanévtáblák betiltása és a lengyel nyelv használatának korlátozása Litvániában. Magától értetődik a magyar-román párhuzam felállítása, de legalább annyi a különbség, mint a hasonlóság.  

Magyarország, aggódunk érted

Itthon2012.03.28, 15:12

Az egyiknek tetszik a magyar alkotmány, a másik félti a demokráciát, a harmadik nincs kibékülve Orbán Viktorral, a negyedik példaképnek választaná. Kiszabadult Magyarország határai közül a magyar politika, egyre többször szerveznek különböző külföldi csoportok Orbán Viktort és a magyar kormányt támogató vagy épp elítélő tüntetéseket különböző európai országokban. Az akciók ritkán látványosak, sokszor több közük van a helyi magyarokhoz, mint a külföldiekhez, de meglepő koalíciók is összejönnek.

A litván gazdaság az euróválságban is dübörög

Gazdaság2011.11.29, 12:14

Már az egymást követő hatodik negyedévben nőtt a litván gazdaság, idén július és szeptember között 6,7 százalékkal.

Katonai repülőgépek ütköztek össze Litvániában

Nagyvilág2011.08.30, 12:31

Lezuhant egy litván katonai repülőgép, miután a levegőben összeütközött egy francia harci géppel Zokniai légi bázisa közelében. A francia gép le tudott szállni, a litván gép pilótái katapultáltak, és a mentőegységek életben találták őket.

Orbán segítségét kérték a Litvániában élő lengyelek

Nagyvilág2011.05.24, 10:46

Levélben fordult Orbán Viktorhoz a Litvániában élő lengyel kisebbség a litván hatóságok velük szemben mutatott diszkriminációja miatt. A lengyel kisebbség azt várja Orbántól, mint az EU soros elnökétől, hogy uniós fórumon vesse fel az ügyüket.

Homofób litvánok mellé kerülhet a médiatörvény az uniós szégyenpadon

Itthon2011.01.25, 14:59

Egyetlen alkalommal fordult elő az EU történetében, hogy egy tagállamot az Unió alapjogainak megsértése miatt állítottak pellengérre. Litvániát egy 2009-es, a kiskorúak védelmére hozott, de az EU szerint homofób törvény miatt szorongatta meg az Európai Parlament, amely hasonló érveket dobott be, mint a magyar médiatörvényt vizsgáló EU-biztos. A litvánok akkor a keménykedést választották, a magyar kormány azonban többször jelezte, hogy kész a kompromisszumra.

Anyagilag támogatná munkanélküli művészeit Litvánia

Archívum2011.01.05, 15:22

A litván kormány azt tervezi, törvénybe foglalja az anyagi gondokkal küszködő művészek létfenntartásának biztosítását.

Orbán: Magyarország jó úton halad, nincs szüksége az IMF segítségére

Gazdaság2010.12.10, 13:36

Orbán Viktor kormányfő pénteken kijelentette, Magyarország jó úton halad és nem fog a Nemzetközui Valutaalaphoz fordulni a Moody's hétfői leminősítése miatt.

Tizenötre nőtt a közép-európai viharok áldozatainak száma

Időjárás2010.08.08, 17:28

A szombati viharok miatt legalább tizenöt ember vesztette életét Közáp-Európában. Helyenként egy havi csapadék, 100 mm eső esett.

Brüsszel szerint az EU-t érte támadás a gázszálítások csökkentése miatt

Archívum2010.06.23, 21:10

Az energiaügyekért felelős uniós biztos bírálta a gázvita szereplőit és felszólította az érintetteket, hogy tegyenek eleget a kötelezettségüknek.

Megtámadták a vilniusi melegfelvonulás résztvevőit

Nagyvilág2010.05.08, 17:41

Egy ember könnyebben megsérült, 19 embert pedig őrizetbe vettek, amikor tiltakozók megzavarták a vilniusi megegfelvonulást. A Litvániában először megrendezett melegfelvonuláson 400 ember vett részt.  

Homofób fenyegetések miatt betiltották a vilniusi melegfelvonulást

Nagyvilág2010.05.05, 15:02

Erőszakos ellentüntetőkre hivatkozva a litván főügyész a vilniusi melegfelvonulás betiltását kérte, a bíróság pedig visszavonta a korábban kiadott engedélyt. A döntés miatt felháborodását fejezte ki az államfő is, aki szerint a rendőrség már közölte, hogy felkészült a felvonulók védelmére. Az Amnesty International az elnöktől várja, hogy biztosítsa felvonulás megtartását.

Régi lovasiskolában volt a CIA titkos litván börtöne

Nagyvilág2009.11.19, 13:53

Lovasiskola és kávézó működött valaha abban az épületben, amelyet a CIA 2004-2005-ben börtönként használt - jelentette az amerikai ABC News. A litván kormány nem ismeri be, hogy ilyesmit engedett volna, bár hajlanak rá, hogy kivizsgálják az ügyet.

Világfi volt Rátgéber agyonlőtt főnöke

Nagyvilág2009.11.07, 11:57

Egy motoros bankrablóhoz hasonlította magát, volt kém, szervezett koncertet Michael Jacksonnak, épített krokodilfarmot, luxus álomvilágot, ült börtönben, a kosárlabda iránt érzett szenvedélye pedig igazi herceggé tette. Az orosz Sabtaj von Kalmanovicsot, a Szpartak Moszkva kosárlabdacsapat tulajdonosát, hétfőn lőtték agyon hidegvérrel egy moszkvai utcán. A csapat korábbi edzője, Rátgéber László azt mondja, nagyvonalú embernek ismerte meg Kalmanovicsot, aki szinte minden nyelven tudott pár szót, és magyarul egy káromkodás volt a kedvence.

Pedofíliával gyanúsították az agyonlőtt litván bírót

Nagyvilág2009.10.06, 13:46

Pedofíliával gyanúsították Litvániában azt a bírót, akit hétfőn agyonlőttek az utcán. A rendőrség szerint a meggyilkolt bíró molesztálta a gyilkossággal gyanúsított férfi ötéves kislányát.

Nyílt utcán lőttek agyon egy litván bírót

Nagyvilág2009.10.05, 16:36

Három golyót kapott a gyomrába, egyet a fejébe az a bíró, akit hétfő reggel lőttek agyon a litván fővárosban. A 47 éves bíró "bonyolult" és "nagy médiavisszhangot kiváltó" ügyekkel foglalkozott.

Szilárd Litvánia brüsszeli támogatása

Archívum2009.08.25, 15:08

Szükség esetén kész pénzügyi támogatást adni az Európai Unió Litvániának - mondta kedden Brüsszelben az Európai Bizottság elnöke, miután megbeszélést folytatott a litván államfővel.

Gazdasági fekete lyukká válhat a Baltikum

Archívum2009.08.16, 11:17

A korábban gazdasági csodaállamoknak tartott balti országok helyzete drámaian romlik. Egy svéd bank hatalmas veszteségeket szenvedett el lett, litván és észt leányvállalatai miatt, de az ipari cégek is leépítenek. Van olyan vállalat, amely Magyarországra hozza gyártását, de nem örülhetünk a baltiak megingásának: devizáinkat ugyanis egy kategóriába sorolják a nemzetközi piacok, így különösen a lett valuta bizonytalanságai a forintra is negatívan hathatnak.

Lekapcsolták a bűnöző netszolgáltatót

Techbázis2009.08.06, 08:43

Egy nemrég lekapcsolt lettinternetszolgáltató működhetett az európai netbűnözés központjaként internetbiztonsági szakértők szerint: fertőzött PC-k távirányításával és csalásokhoz használt oldalak működtetésével is foglalkozott a társaság.

Válsághíradó: gyengülő forint, tescós gigaüzlet, állami létszámstop

Archívum2009.07.29, 01:08

Gyenge napot zárt kedden a tőzsde, és a délutáni trendforduló miatt végül a forint is. Szlovákia 5 százalékos gazdasági visszaeséssel néz szembe, Litvániában viszont már tény a 20 százalékos zuhanás. Schwarzenegger a Hollywoodból elvándorló filmkészítők miatt aggódik. Hajnali válsághíradó.

Szabadaesésben a litván gazdaság

Archívum2009.07.28, 12:02

A várakozásoknál jóval nagyobb mínuszt produkált a litván gazdaság: a balti ország GDP-je a második negyedévben több mint 20 százalékkal esett vissza.

Milliárdokat bukott a Swedbank

Archívum2009.07.17, 08:35

A balti országok gazdaságának hanyatlásáról tájékoztatott pénteken a svéd Swedbank eredménybeszámolója.

Az EU szigort javasol a régiónak

Archívum2009.07.07, 15:36

Az Európai Unió pénzügyminiszterei keddi, brüsszeli ülésükön figyelmeztették Lengyelországot, Lettországot és Litvániát, hogy csökkentsék költségvetési deficitjüket, különben veszélybe kerül náluk az euró majdani bevezetése. Magyarország számára is hasonló javaslatot tettek.

Elképesztő visszaesés lesz Litvániában

Gazdaság2009.06.23, 00:44

Litvánia gazdasága a korábban vártnál sokkal nagyobb mértékben fog zsugorodni az idén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint: várhatóan 16 százalékkal. A korábbi, áprilisi előrejelzésekben még 10 százalékos visszaesés szerepelt.

Azért is lesz litván euró

Archívum2009.06.19, 07:50

Litvániának nincs szüksége nemzetközi pénzügyi segítségre államháztartása finanszírozásához és az ország egyenes úton halad az euró 2012-es bevezetése felé - nyilatkozta Andrius Kubilius miniszterelnök azt követően, hogy kormánya újabb megszorító intézkedésekről döntött.

Női államfője lesz Litvániának

Nagyvilág2009.05.18, 01:00

A független Dalia Grybauskaite a szavazatok hetven százalékával, 52 százalékos részvételi arány mellett megnyerte a litván elnökválasztást, így ő lesz az ország első női államfője. Vasárnap esti beszédében azt mondta, elnöki jogosítványait a gazdasági válság leküzdésére fogja használni.

Szabadesésben a litván gazdaság

Gazdaság2009.04.28, 12:10

Litvánia gazdasága az előzetes becslések alapján 12,6 százalékos visszaesést szenved el az első negyedévben, 1995 óta a legnagyobbat. Ezzel a számmal az Európai Unió legsúlyosabb hanyatlását tapasztalja a balti állam. A tavalyi év első negyedében még 7 százalékos növekedést produkált Litvánia.

Agresszívan rontották Lettország besorolását

Gazdaság2009.04.23, 15:01

Észtországot - két éven belüli euróövezeti tagság valószínűsítésével - megerősítette, Litvánia és Lettország adósosztályzatait viszont rontotta csütörtökön a Moody's Investors Service, amely a lett besorolást agresszív mértékben, két fokozattal a spekulatív szint határára süllyesztette.

Mindhárom balti országot leminősítették

Archívum2009.04.08, 19:13

Mindhárom balti köztársaság szuverén adósosztályzatát rontotta szerdán a Fitch Ratings, amely Észtországtól megvonta az elsőrendű adósi minősítést, Lettországot pedig a befektetésre ajánlott sáv alá, a spekulatív kategóriába sorolta át.

Leminősítették Litvániát

Archívum2009.03.24, 17:42

Magyarország adósosztályzatával azonos szintre rontotta kedden Litvánia szuverén adósi besorolásait a Standard & Poor's, nyitva hagyva a balti köztársaság további leminősítésének lehetőségét arra az esetre, ha a litván kormánynak nem sikerül külső pénzügyi segítséget felhajtania.

Tizedével zsugorodik a litván gazdaság

Gazdaság2009.03.23, 16:50

A litván gazdaság az idén 10 százaléknál is nagyobb mértékben hanyatlik majd, ez 1993 óta  a legrosszabb teljesítmény - jelezte a litván pénzügyminisztérium hétfőn.

Az EIB kölcsönt ad Litvániának

Archívum2009.03.13, 20:34

Az Európai Beruházási Bank (EIB) pénteken azt közölte, hogy 1,15 milliárd euró kölcsönt nyújt Litvániának 2013-ig a gazdaság élénkítésére, az infrastruktúra javítására. Eközben egy másik balti állam, a mély recesszióba került Észtország 500 millió euró kölcsönt szeretne kapni az EIB-től.

Lettország hátrafelé gyorsít

Gazdaság2009.03.13, 17:39

bLettország hazai összterméke akár 7-8 százalékkal is csökkenhet az idén - a lett nemzeti bank kormányzója szerint.

Litvánia is IMF-kölcsönt kérhet

Gazdaság2009.02.10, 21:04

Litvánia kormánya ugyan ez idő szerint még nem látja szükségesnek pénzügyi támogatásért folyamodni az IMF-hez, de egy ilyen lehetőségnek egyre nagyobb az esélye.

Leminősítés fenyegeti két balti államot

Gazdaság2009.02.10, 17:19

Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette Litvánia és Észtország adósosztályzatait kedden a Moody's Investors Service a két balti köztársaságban várható súlyos recesszióra hivatkozva. A litván pénzügyi kormányzat azonban reméli, hogy sikerül elkerülni a leértékelést. Mindkét ország besorolása még az elsőrendű kategóriában van, és egy fokozattal történő rontásuk esetén abban is maradnának.

Még fényévnyi távolságra a hokielit

Sport2009.02.08, 07:36

A tavalyi, szapporói csoda után a rigai olimpiai selejtező torna, megmutatta, hiú ábránd azt hinni, az A csoportba jutott magyar jégkorong-válogatott ezentúl a világ legjobbjai ellen is sikerrel veheti fel a harcot. Sajnos, ettől még távol áll az együttes, sőt, nemcsak a középmezőnytől, de még az alsóháztól is fényévnyi távolságra van.

Szélignek néha jól jön egy orrvérzős pofon

Sport2009.02.06, 10:06

Csak az utolsó öt percben esett két gólt sajnálja Ladányi Balázs és Szélig Viktor, a magyar jégkorong-válogatott két kiválósága. Abban mindkét játékos egyetértett a Lettország elleni olimpiai selejtezőt követően, hogy az 5-3 reálisabb, de legalábbis szebb eredmény lett volna. Pénteken Olaszország következik.

A lettek ellen elmaradt az újabb hokicsoda

Sport2009.02.05, 23:00

A magyar jégkorong-válogatott 7-3-ra kikapott a lettek ellen a rigai olimpiai selejtező első fordulójában. Az első harmadban Ladányi góljával még vezetett a magyar csapat, de a végig fölényben játszó hazaiak fordítani tudtak, és bár Szuper Levente bravúrjaival és két emberelőnyös góllal sokáig partiban voltunk, a végén magabiztos fölénnyel nyert a házigazda a kissé elfáradó Cortina-legénység ellen.

Cortina: Kicsit álmodozni is kell

Sport2009.02.05, 07:16

Az olimpiai részvétel nagyobb eredmény lenne, mint az A csoportos világbajnoki szereplés kiharcolása, legalábbis így gondolja a Magyar Jégkorong Szövetség vezetősége. A válogatott szerdán utazik Rigába, hogy csütörtök és vasárnap között megmérkőzzön Lettországgal, Olaszországgal és Ukrajnával. A MOB által nem támogatott selejtező célja Vancouver, a 2010-es téli olimpia.

Litvánia rontott GDP-előrejelzésén

Archívum2009.02.05, 17:58

A litván jegybank arra számít, hogy idén 4,9 százalékkal gyengül a balti állam gazdasága az októberben várt 1,2 százalékos növekedés helyett.

Sztárcsapat ellen rajtol a hokiválogatott

Sport2009.02.05, 12:28

Magyarország és Lettország jégkorong-válogatottja egyaránt három-három alkalommal szerepelt korábban téli olimpián, a nagy kérdés az, melyik fél tud esetleg negyedszer is eljutni az ötkarikás játékokra. A rigai olimpiai selejtező csütörtöki nyitányán az A csoport meghatározó tagja ellen kezd Pat Cortina együttese, s bár az esélyek nem mellettünk szólnak, a válogatott tett már csodát máskor is.

Hokiedzés és doppingvizsgálat Vancouverre készülve

Sport2009.02.03, 15:40

Csütörtökön a házigazda Lettország ellen megkezdi olimpiai selejtezőbeli szereplését a magyar jégkorong-válogatott. Pat Cortina tanítványainak mindössze három napjuk maradt arra, hogy felkészüljenek. A csapat Káposztásmegyeren nyílt tréninget tartott, ahol az [origo] kamerája is jelen volt.

Új válsággóc alakul a Baltikumban

Archívum2009.01.31, 13:52

Az impozáns gazdasági növekedés miatt egy-két éve még annyira csodált Baltikumból csakhamar az EU "rossz tanulója" lett. Mind a három országban - Litvániában, Lettországban és Észtországban - hatalmas munkanélküliségre, óriási ütemben visszaeső GDP-re és komoly szociális feszültségekre kell számítani.

Fizetésképtelenség fenyegeti Litvániát

Gazdaság2009.01.28, 19:04

A kormány stabilizációs intézkedései ellenére Litvánia a fizetésképtelenség felé halad a szociális nyugtalanság miatt, amelyet a költségvetési kiadások csökkentése váltott ki - jelentette ki az Európai Bizottság uniós költségvetésért felelős tagja.

Törökország hamarosan IMF-hitelt kaphat

Archívum2009.01.25, 17:21

A török központi bank elnöke szerint hamarosan bejelenthetik a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a készenléti hitelről. A gazdasági válság hatásainak kivédésére eddig Ukrajna, Magyarország, Pakisztán, Izland, Lettország és Szerbia kapott ilyen segítséget.

Egyre mélyebb a válság Európában

Gazdaság2009.01.23, 17:55

Csaknem a kétszeresére rontotta az euróövezeti recesszió idei mélységére adott előrejelzését az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház, megjegyezve ugyanakkor, hogy továbbra is csekély a valutaunió felbomlásának veszélye.

Lettország 3,1 milliárd euró EU-hitelt kap

Gazdaság2009.01.20, 15:44

Az Európai Unió pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták a Lettországnak nyújtandó 3,1 milliárd eurós hitelt, a pénzügyi válság negatív következményeinek ellensúlyozására.

Gumilövedékkel lőtt a rendőrség tüntetőkre Vilniusban

Nagyvilág2009.01.16, 14:43

Rohamrendőrök oszlattak fel egy kormányellenes tüntetést pénteken Litvániában. A tüntetők egy csoportja megdobálta a parlamentet, néhányan bejutattak az épület előcsarnokába is, de ott megállították őket. A szakszervezetek felhívására demonstráló tömeg az adóemelés és a szociális kiadások csökkentése ellen tiltakozott.

Romlott Litvánia hitelminősítése

Gazdaság2008.12.23, 07:11

A vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings hétfőn az eddiginél alacsonyabb besorolást adott Litvánia hosszú távú devizaadósságaira. A Fitch a balti állam súlyos gazdasági visszaesésével indokolta a mostantól érvényes "BBBplusz" osztályzatot. A minősítő egyidejűleg megerősítette Litvánia adósságára a negatív kilátást.

Lettországon is segít az EU

Gazdaság2008.12.20, 08:39

Hét és fél milliárd eurós nemzetközi támogatást kap Lettország, gazdasági nehézségeinek, illetve égető sürgősségű fizetési nehézségeinek leküzdésére - jelentette be pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság.

Minisztériumokat zárnak be a lettek

Archívum2008.12.16, 17:43

A súlyos gazdasági válság miatt Lettországban jövőre a tervek szerint 11-re csökkentik a minisztériumok számát 18-ról, a hatáskörök összevonásával.

Litvánia kér hitelt, de nem az IMF-től

Gazdaság2008.12.12, 15:54

Litvánia, miután a kedvezőtlen piaci feltételek miatt elhalasztotta tervezett eurókötvény kibocsátását, arra készül, hogy egy európai banktól 90 millió euró hitelt vegyen fel - közölte egy, az ügylethez közel álló, de névtelenséget kérő forrás a Reuters hírügynökséggel.

Véget ért a balti csoda

Archívum2008.12.06, 16:32

Észtország és Lettország kemény recesszióba került idén a harmadik negyedévben, ezzel Európában a legrosszabb teljesítményt nyújtotta a két balti állam. Mindez szöges ellentében áll az elmúlt fél évtized szinte páratlan GDP-bővülésével, amely gyakran meghaladta a 10 százalékot is a térségben. Észtország budapesti nagykövete ugyanakkor nem lát párhuzamot a magyar gazdaság problémái és az észt helyzet között, szerinte Tallinn állja a válság viharait. Litvánia viszont jobban bírta eddig a krízist, ott még mindig jelentősen bővül a GDP.

Az átlag feléből vásárolhat a magyar

Archívum2008.11.18, 16:42

Az európaiaknak 2008-ban fejenként átlagosan 12 500 euró (3,4 millió forint) áll rendelkezésére fogyasztási cikkek megvásárlására évente. Első helyen Lichtenstein áll, a sereghajtó Moldova. Hazánk 2007-hez képest 3 helyet visszaesve Litvánia mögött és Lengyelország előtt a 28-ik helyen található - többek között ez derül ki a GfK GeoMarketing által 41 országban elvégzett GfK Európai vásárlóerő 2008/2009 című felmérés eredményeiből.

Lengyelország és Litvánia közé telepítene rakétákat Oroszország

Nagyvilág2008.11.12, 01:17

A Lengyelország és Litvánia által körülzárt Kalinyingrádba telepítene rövid távú rakétákat Oroszország, ha az Egyesült Államok nem tesz le a kelet-európai rakétapajzs kiépítéséről. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden közölte: csak akkor nem fegyverzik fel az EU országai közé ékelődő területet, ha a lengyel területen épülő amerikai rakétabázisok nem épülnek meg.

Lettországban a házigazda ellen folytatja a hokiválogatott

Sport2008.11.10, 09:42

A magyar mellett a kazah és a japán jégkorong-válogatott vette sikerrel a hétvégi olimpiai előselejtezőt. Pat Cortina szövetségi kapitány együttese veretlenül nyerte meg a budapesti csoport küzdelmeit, a kazahok Észtországban, a japánok pedig Lengyelországban harcolták ki a továbbjutást.

Félúton Vancouverbe

Sport2008.11.10, 08:56

A magyar jégkorong-válogatott 5-2-re verte Litvániát a budapesti olimpiai selejtező zárónapján, így hibátlan teljesítménnyel jutott túl a 2010-es vancouveri téli olimpiára vezető út első állomásán. Pat Cortina legénysége februárban Olaszország, Ukrajna és a házigazda Lettország ellen lép pályára Rigában, ebből a négyesből pedig a csoportelső már élezheti is a korcsolyákat a kanadai városban sorra kerülő téli játékokra.

36 percig állták a sarat a szerbek a litvánok ellen

Sport2008.11.08, 20:06

A magyar válogatott ellen már az első harmadban négygólos hátrányba került Szerbia Litvánia ellen sokkal jobban tartotta magát, és csak az utolsó húsz percre fáradt el, de így is megúszta tisztes vereséggel a budapesti jégkorong olimpiai selejtező második napját.

Hat lépésre a téli olimpiától

Sport2008.11.07, 08:51

A hétvégén a Papp László Sportarénában Szerbia, Horvátország és Litvánia ellen játszik olimpiai selejtezőt a magyar jégkorong-válogatott, a négy csapatból egy jut tovább a Rigában vagy Oslóban rendezendő újabb kvalifikációs körbe. Pat Cortina szövetségi kapitány sematikusan már megmutatta tanítványainak, mit vár tőlük: hat lépést megtéve az öltözőben jelezte, ennyi áll a csapat előtt, hogy Magyarország 44 év után ismét részt vehessen a téli ötkarikás játékokon.

Ocskay számára nagy motiváció a téli olimpia

Sport2008.11.06, 15:41

A hétvégén a Papp László Sportarénában lép jégre a magyar jégkorong-válogatott, a négyes tornán Szerbia, Horvátország és Litvánia ellen kell kiharcolnia a csoportelsőséget, amely újabb lépést jelentene a vancouveri téli olimpia felé vezető úton. Az esélyekről az [origo] Ocskay Gábort faggatta.

Hokisaink megtehetik az első lépést a téli olimpia felé

Archívum2008.11.04, 13:54

Egyértelműen a csoportgyőzelemmel járó továbbjutás a célja a hazai közönség előtt szereplő magyar jégkorong-válogatottnak a péntektől vasárnapig tartó olimpiai selejtezőn - hangzott el a tornát felvezető keddi sajtótájékoztatón.

11 ok, amiért érdemes Vilniusba utazni

[origo] utazás2008.10.31, 16:31

Kedden szállt le először Ferihegyen a litván nemzeti légitársaság, a flyLAL első menetrendszerű járata, amely heti három alkalommal köti össze a két fővárost. Íme 11 ok, amiért érdemes ellátogatni Vilniusba.

Sorsoltak a kosárlabda-Eb-re, Rátgéber elégedett

Sport2008.10.15, 17:58

A házigazda Lettország, továbbá Lengyelország és Görögország lesz a magyar válogatott ellenfele a jövő nyári női kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörében.

Parlamenti választásokat tartanak Litvániában

Nagyvilág2008.10.12, 09:17

Vasárnap reggel elkezdődött a litvániai parlamenti választás. Népszavazást is tartanak az ignalinai atomerőmű bezárásáról.

Ibrahimovic Cristiano Ronaldo ellen

Sport2008.10.10, 12:21

A hét végén újabb 24 mérkőzésre kerül sor a 2010-es világbajnokság európai selejtezősorozatában, és a harmadik játéknapot követően alighanem már körvonalazódnak a továbbjutási esélyek. Az eddigi meglepetéscsapatok közül Litvánia Szerbiába látogat, míg a csoport rangadóján Románia és Franciaország mérkőzik egymással. Kiemelkedik még a programból a svéd-portugál és a német-orosz összecsapás, de érdekesnek ígérkezik a világbajnok olasz gárda bulgáriai vendégjátéka is.

A Fitch leminősítette a balti államokat

Gazdaság2008.10.03, 21:07

Mindhárom balti köztársaság szuverén adóskockázati besorolását visszaminősítette pénteken a Fitch Ratings, amely az új, rosszabb besorolásokon is fennhagyta a további osztályzatrontásokat valószínűsítő negatív kilátást.

Romlott 4 kelet-európai ország minősítése

Gazdaság2008.09.25, 19:40

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontott Oroszország idei és jövő évi gazdaságnövekedési kilátásán és figyelmeztetést is adott az országnak csütörötökön. A nagy hitelminősítő cégek pedig három másik kelet-európai ország  - Bulgária, Lettország és Ukrajna - adóskockázati besorolásainak kilátását rontották.  A Standard & Poor's Kelet-Európáról rendezett csütörtöki londoni szakszemináriumán megállapította, hogy a térség adósminőségi javulásának 2000 óta érzékelt folyamata kifulladt.

Már kaphatóak az olimpiai hokiselejtező jegyei

Sport2008.09.01, 11:06

November 6-9-e között a Papp László Budapest Sportarénában kerül megrendezésre a jégkorongozók olimpiai selejtezője, amelyen Magyarország ellenfele Horvátország, Litvánia és Szerbia lesz. A jegyek már kaphatók az eseményre.

Kátyúban a baltiak

Archívum2008.08.27, 11:57

Siralmas gazdasági teljesítményt nyújtottak a balti országok a második negyedévben, noha az uniós csatlakozástól egészen a tavalyi utolsó negyedévig rohamléptekkel haladtak. A térség adatait a Fitch Ratings foglalta össze tegnap publikált jelentésében. A hitelminősítő ugyan nem tartja valószínűnek, de nem is zárja ki a lehetőségét, hogy rontson a baltiak hitelminősítésén - derül ki a Napi Gazdaságból.

Argentína sem tudta megállítani Kobe Bryantékat

Sport2008.08.23, 07:02

Bejutott a pekingi olimpia kosárlabdatornájának fináléjába az amerikai férfi válogatott, miután 20 pontos különbséggel, 101-81-re verte az argentinokat.  A döntőben a "Dream Team" ellenfele a Litvániát búcsúztató Spanyolország lesz.

Egyre messzebb a lettek az eurótól

Archívum2008.07.23, 16:48

Lettország a most már kétszámjegyű infláció miatt még legalább öt-hat évig nem tud belépni az euróövezetbe, külső fizetési egyenlege pedig a legrosszabbak között van a világon, áll a Fitch Ratings szerdán Londonban kiadott elemzésében.

Coface: Elérte Európát a pénzügyi válság

Gazdaság2008.07.10, 10:38

Az osztrák Coface hitelbiztosító társaság csütörtökön kiadott értékelése szerint a pénzügyi válság elérte Európát, és most már a legsérülékenyebb feltörekvő országok felé tart. A társaság ezért leminősítette Spanyolországot, Észtországot, Litvániát és negatív megfigyelési listára helyezte Portugáliát, Dániát,  Dél-Afrikai országokat, valamint Vietnamot.

Tiltott jelkép lett Litvániában a sarló és kalapács

Nagyvilág2008.06.18, 16:02

Litvániában tiltott jelkép lett a horogkereszt mellett a sarló és kalapács is. Betiltották a korábbi szovjet himnuszt, és az országot megszálló hatalmak egyenruháit is.

Sarlós tiltással rángatja Moszkva bajszát Litvánia

Nagyvilág2008.06.18, 11:04

Betiltották a szovjet és a náci jelképeket Litvániában. A volt szovjet tagköztársaságok egyikében sem vezettek még be ilyen szigorú szabályozást. A litván döntést várhatóan felháborodással fogadják Oroszországban - számolt be a BBC.

A recesszió szélén a balti kistigrisek

Archívum2008.06.10, 17:02

Észtország és Lettország gazdasága az idei év első negyedében már-már zsugorodott, így talán recesszióra is számítani lehet ezen balti államokban. Litvánia egyelőre jobb helyzetben van.

Újabb litván inflációcsúcs

Archívum2008.06.09, 13:29

Litvániában  1997 januárja óta legmagasabb szintre nőtt az infláció májusban. A litván statisztikai hivatal adatai szerint a májusi éves szintű infláció 12,0 százalék volt, miután már áprilisban is 11,7 százalékot mutatott.

Vb-bronzot szerzett a magyar öttusaváltó

Sport2008.06.03, 21:26

Bronzérmet szerzett a Marosi Ádám, Tibolya Péter, Kasza Róbert összeállítású csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében. Az első helyen a fehéroroszok, a másodikon a litvánok végeztek.    

Másodszor is kipipálták a litvánokat a férfi kézisek

Archívum2008.05.31, 00:12

A csütörtöki siker után ismét nyert, ezúttal 31-29-re a világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen Litvánia ellen,  Tiszaújvárosban.

Kéziseinknek félre kell tenniük sérelmeiket

Sport2008.05.29, 15:57

Miután az olimpiai részvételt a norvégiai kontinensviadalon elbukta a magyar férfikézilabda-válogatott, az esztendő legfontosabb megmérettetése a Bosznia-Hercegovina elleni világbajnoki selejtező maradt. A csapat Litvániával készül a kvalifikációra, a feladatokról Skaliczki László szövetségi kapitány nyilatkozott kameránk előtt.

Biztos kézilabda-siker Litvánia ellen

Archívum2008.05.29, 19:51

A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott barátságos mérkőzésen 31-24-re nyert Litvánia ellen Gyöngyösön.

Lett himnusszal köszöntötték a litván focistákat

Sport2008.05.28, 18:43

Bár Csehország kedden este 2-0-ra legyőzte Litvániát, a fővárosi bajnokcsapat Slavia Praha új, szupermodern stadionját felavató barátságos labdarúgó-mérkőzés nem emiatt marad sokáig emlékezetes.

Bravúrral az olimpia is elérhető hokisaink számára

Archívum2008.05.21, 19:13

A világ élvonalába feljutott magyar jégkorong-válogatott novemberben, Budapesten olimpiai selejtezőt játszik.

Tizenegy év után Eb-döntőbe juthatnak U19-es focistáink

Sport2008.05.19, 08:04

Hétfőtől szombatig Székesfehérváron és Tatbányán kerül sor az U19-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező magyarországi elitkörérének küzdelmeire. Sisa Tibor együttesének Portugália, Ciprus és Litvánia legjobbjaival kell megküzdenie az Eb-szereplést jelentő első helyért, melyről a papírforma alapján a szombati zárómeccs, a Magyarország-Portugália találkozó dönthet.