Lisszabon

címke rss

Kovács László: Újra kell indítani az EU gazdasági stratégiáját

Gazdaság2005.02.28, 14:53

Újra kell indítani, az Európai Unió 2000-ben Lisszabonban elfogadott stratégiai tervét, mert az abban foglaltak nem teljesültek - jelentette ki Kovács László hétfőn Egerben a Megyeházán tartott előadásában.

Nagykövet is vádlottja az árvaházi zaklatásoknak

Nagyvilág2004.11.25, 14:11

Árvaházi zaklatási per kezdődött Portugáliában, melyben hét embert vádolnak azzal, hogy szexuálisan zaklatták az árva gyerekeket. A vádlottak között van az árvaház helyettes vezetője és egy volt nagykövet is.

Portugáliában kötne ki a holland abortuszhajó

Nagyvilág2004.08.30, 20:58

A nőgyógyászati klinikával felszerelt holland "abortuszhajót" tengerre bocsátó szervezet kiterjedt tárgyalásokat kezdett hétfőn azzal a céllal, hogy a portugáliai kikötésüket két nappal korábban megtagadó Lisszabon vonja vissza döntését.

Advocaat Figótól, Scolari senkitől sem fél

Sport2004.06.29, 15:28

Szerdán Lisszabonban két olyan csapat találkozik a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság első elődöntőjében, amely négy éve éppen ebben a szakaszban búcsúzott a kontinenstornától, így érthetően a házigazda portugálok és a hollandok is feledtetni szeretnék az akkori kudarcot. A csütörtöki, csehek elleni meccsre készülő görög kapitány, Otto Rehhagel szerint Nedvedék jóval esélyesebbek Hariszteaszéknál. A csehek végső sikere egyébként milliókat hozhat az ország szövetségének és játékosainak.

Az angolok visszavágnának Figóéknak

Sport2004.06.24, 14:30

A negyeddöntők rögtön egy finálénak is beillő találkozóval kezdődnek az Európa-bajnokságon: a házigazda portugálok és a végső győzelemre is esélyesnek tartott angolok közül csak az egyik csapat juthat be a legjobb négy közé. Mindkét gárda vereséggel kezdte az Eb-t, hogy aztán remek formába lendüljön, és ez alapján nem akármilyen küzdelem várható Lisszabonban.

Űrhajósmezben a Barca futballistái

Sport2004.06.23, 18:25

Az űrhajós korszakot idéző, legújabb technológiával kifejlesztett mezekben játszik a következő idényben az FC Barcelona labdarúgócsapata. A Primera Divisionban idén a Valencia mögött a második helyen végzett, így Bajnokok Ligája-induló spanyol sztárcsapat szerelését Joan Laporta klubelnök mutatta be az Eb színhelyén, Lisszabonban.

Leszúrtak egy angol szurkolót az Eb-n

Sport2004.06.22, 12:20

Egy angol szurkolót halálra késeltek kedd hajnalban Lisszabonban. A tett elkövetésével gyanúsított ukrán férfit letartóztatták.

Angol szurkolókkal verekedtek a rendőrök Lisszabonban

Sport2004.06.13, 11:50

A portugál rendőrség kisebb összecsapásba keveredett a labdarúgó Európa-bajnokságra érkezett angol szurkolók egy csoportjával szombat éjszaka Lisszabon belvárosában. A brit nagykövetség tájékoztatása szerint az eset után több drukkert őrizetbe vettek, de közülük csak egyet tartóztattak le.

Elhunyt Fehér Miklós, a Benfica csatára

Sport2004.01.27, 14:17

Fehér Miklós, a Benfica 25-szörös válogatott magyar csatára a Guimaraes elleni idegenbeli portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés hosszabbításában váratlanul összeesett, s az orvosok már nem tudtak segíteni rajta. A hétfői, négy és fél órás boncolás során nem sikerült meghatározni, pontosan mi okozta a futballista halálát.

Horváth Ferenc élre lőtte az Estorilt

Sport2004.01.23, 17:21

Büszkén feszített a lelátón az Estoril elnöke, miután a tanácsára szerződtetett Horváth Ferenc két fellépésén mindkétszer győztes gólt szerzett, s ezzel a magyar csatár új csapatát a portugál másodosztály első helyére repítette. Amilyen csendben igazolt a spanyol Almeria együttesétől Estorilba Horváth, olyan zajos ünneplésben lett része a Lisszabontól húsz kilométerre fekvő tengerparti városkában.

Da Luz - Lisszabon

Sport2003.11.29, 13:47

A 65 ezres új stadion öt meccsnek ad otthont.

Jose Alvalade - Lisszabon

Sport2003.11.29, 13:47

Az 52 ezres új stadion öt meccsnek ad otthont.

Valencia nyomul az Amerika-kupáért

Sport2003.11.11, 12:36

A november 26-ai helyszínkijelölés közeledtével egyre élesedik a verseny a 2007-ben esedékes vitorlás Amerika-kupa potenciális házigazdái között.

Rock in Rio - ezúttal Lisszabonban

Kultúra2003.10.31, 13:25

Az egyik legnagyobb zenei fesztivál, a Rock in Rio, bár marad portugál nyelvű területen, de átköltözik jövőre a lisszaboni Bela Vista parkba. A Real Madrid és a brazil válogatott csillaga, Ronaldo is népszerűsíti a félmillió nézőre méretezett, többnapos eseményt.

Ronaldo utálja, ha lecserélik

Sport2003.10.30, 14:11

A spanyol sportsajtó minden apróságra odafigyel. Például arra, hogy Ronaldo nem vágott jó képet, amikor Carlos Queiroz, a Real Madrid edzője lecserélte őt a keddi Zaragoza-Madrid mérkőzés 78. percében. Másnap Lisszabonban érte utol telefonon a brazil sztárt az AS újságírója, és kiszedte belőle, hogy bizony nagyon utálja, ha lecserélik.

Ezer tűzoltó küzd a portugál erdőtüzek ellen

Nagyvilág2003.09.14, 08:39

Több mint ezer tűzoltót vetettek be Portugáliában az egyre súlyosabb gondokat okozó erdőtüzek ellen. Nem kizárt, hogy gyújtogatás áll a tűzesetek hátterében.

Lisszabonban kapitulált a MU

Sport2003.08.07, 09:23

Az egyesült államokbeli négy barátságos találkozóján szászszázalékos teljesítményt nyújtó Manchester United vereséget szenvedett a Sporting Lisboától a portugál labdarúgóklub új stadionjának avatása alkalmából rendezett gálamérkőzésen.

Uniós segítséget kér az erdőtüzek megfékezéséhez Portugália

Nagyvilág2003.08.02, 18:41

A portugál kormány az Európai Unió segítségét kérte a középső országrészben pusztító erdőtüzek megfékezéséhez. Lisszabon tűzoltó repülőgépeket kért a többi EU-tagállamtól.  

Raúl klubot cserélhet Beckhammel

Sport2003.06.26, 11:43

Spanyol rádióértesülés szerint Raúl, a Real Madrid labdarúgója a Manchester Unitedhez szerződik.

Fidesz: Nem az országot, a kormányt bíráltuk Lisszabonban

Itthon2003.06.13, 17:24

A Fidesz szerint a Kereszténydemokrata Internacionálé határozata nem Magyarországot, hanem az MSZP és az SZDSZ hatalomgyakorlását bírálja. Áder János frakcióvezető közölte: a legfőbb ügyész és az MNB elnöke elleni támadások is azt jelzik, nem alaptalan a Lisszabonban hozott határozat.

Lisszabonban is hallat magáról a Fidesz

Itthon2003.06.11, 19:46

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) Lisszabonban a Fidesz által összeállított, a magyar kormányt bíráló határozatot fogadott el a magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről. Az MSZP magyarázatot vár a szövetségtől: miért nemzetközi fórum előtt próbálja megoldani az általa vélelmezett belpolitikai problémákat.

Portugál pedofília-ügy: előzetesben egy képviselő

Nagyvilág2003.05.22, 13:12

Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön Lisszabonban Paulo Pedroso volt szocialista párti minisztert, parlamenti képviselőt a Casa Pia menhely körül kirobbant pedofilbotrány kapcsán. A 38 éves Pedrosót, aki António Guterres szocialista párti kormányában munkaügyi és szolidaritási miniszter volt 2001 és 2002 között, tizenöt kiskorún elkövetett nemi erőszakkal gyanúsítják.

Santos váltja Bölönit a Sportingnál

Sport2003.04.29, 21:20

Az idény végén Fernando Santos váltja Bölöni László vezetőedzőt a Sporting Lisboa labdarúgócsapatának kispadján. A román válogatott volt szövetségi kapitánya - aki játékosként 108-szor lépett pályára a nemzeti együttesben - 2001-ben szerződött Lisszabonba.

Önmagát ismétli a Sziget

Kultúra2003.04.08, 17:46

Massive Attack, Lamb, Asian dub Foundation és a szervezők által "full extrás Abba-revival"-ként aposztrofált Björn Again az egyelőre biztos sztárfellépők a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. Az évek óta megszokottnak tekinthető trendnek megfelelően a világzenei színpad a felhozatala a legerősebb, itt a Wenders-filmek sztárjaié az év, így fellép majd a Buena Vista Social Clubból ismert Ibrahim Ferrer és a Lisszaboni történetben is bemutatkozott Madredeus.

A Fotex kapusa lehet férfi kéziseink végzete

Sport2003.01.31, 16:24

Szombaton, magyar idő szerint 10.30-kor lép legközelebb pályára a magyar férfikézilabda-válogatott, amely Lisszabonban Jugoszlávia ellen próbálkozik a győzelemmel, ami már biztos olimpiai kvalifikációt jelentene. A plávik egyedül a spanyoloktól kaptak ki, s legjobbjuk a Fotex-Veszprém világklasszis kapusa, a vébé legjobb hálóőre, Sterbik Árpád.

Menotti lehet a Barcelona új edzője

Sport2003.01.30, 09:15

Miközben jól kezdődött a Barcelona számára a Van Gaal utáni időszak - szerdán este 1-0-s győzelem Lisszabonban, barátságos mérkőzésen a Benfica ellen, Mendieta góljával, a kispadon Antonio "Tono" del la Cruzzal, a megbízott edzővel -, a Sport című helyi lap értesülése szerint egy "régi bútordarab", az argentin César Luis Menotti lehet a csapat vezetőedzője. Első nekifutásra fél évre, azaz a szezon végéig, de utána további egy évadra opciója lesz a 65 éves veterán szakembernek.

Király Hajnalka már francia színekben vív

Sport2003.01.27, 16:54

A múlt szombati budapesti Martini-kupa női párbajtőr Világkupa-versenyen szerepelt először francia színekben Király Hajnalka. A magyar csapattal korábban négy vb-aranyérmet szerzett (a negyediket tavaly, Lisszabonban) vívónő jól mutatkozott be, a hatodik helyen végzett.

Uniós eljárás indult Portugália ellen

Gazdaság2002.11.05, 16:41

A felső tűréshatárt túllépő államháztartási hiány gyorsabb leépítésére utasították kedden Portugáliát az Európai Unió pénzügyminiszterei. A korábbi bizottsági javaslat értelmében hivatalosan is elkezdődött a túl magas költségvetési hiány miatt Lisszabon ellen indítandó eljárás.

Végítélet napja: 1755. november 1., Lisszabon

Tudomány2002.10.31, 12:57

A portugál főváros egyike volt Európa legszebb és leggazdagabb városainak. Épületeiben a mór, a reneszánsz, a gótikus hatás pazar egyvelege ötvöződött. Lakóinak száma meghaladta a 275 ezret.

Lemerre elfogadta a tunéziai állást

Sport2002.10.01, 13:16

Egynapos tunéziai tartózkodás elég volt Roger Lemerre számára, hogy meggyőződjön a helyi labdarúgó-szövetség szándékának komolyságáról. A francia szakember várhatóan már október 12-én bemutatkozik új munkahelyén, s első találkozón, Lisszabonban, Portugália ellen küldi csatába tanítványait.

Kornai János lett a Nemzetközi Közgazdasági Társaság elnöke

Archívum2002.09.09, 11:31

A Nemzetközi Közgazdasági Társaság Tanácsa Lisszabonban tartott vasárnapi ülésén Kornai Jánost, a Collegium Budapest és a Harvard Egyetem emeritus professzorát választotta meg elnökének - közölte a Collegium Budapest.

Fehér: 21 perc a Real Madrid ellen

Sport2002.08.19, 12:45

Szombaton késő este Lisszabonban, az Estadio de La Luz félszázezer nézője előtt a Benfica a kilencszeres BEK-győztes Real Madrid csapatát fogadta. A vendégek 2-1-es portugál vezetésről fordították meg 3-2-re a barátságos mérkőzés eredményét, amelyen Fehér Miklós a 69. percben lépett pályára, Nuno Gomes cseréjeként, gólt azonban nem tudott szerezni.

Szabó Bence aranyérmet is vár a vívóvébétől

Sport2002.08.15, 16:51

Vívóinkkal utoljára 1994-ben, Athénban esett meg, hogy világbajnokságon aranyérem nélkül maradtak - reméljük, ez a sorozat nem fog megszakadni. A Lisszabonban, szombaton kezdődő 2002-es vb előtt a közelmúltból is erőt meríthetnek versenyzőink: alig több mint egy hónappal ezelőtt a 24 fős válogatottból 19-en dobogóra állhattak, s a hivatalos éremtáblán két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel zártak.

Fehér Miklós bemutatkozott a Benficában

Sport2002.08.04, 18:02

Szombaton késő este Lisszabonban, a brazil Gremio ellen - 52 ezer néző (!) előtt - hivatalos mérkőzésen is bemutatkozott a Benficában Fehér Miklós.

Szabó Bence vívótanítványai lábtengóval készülnek a vb-re

Sport2002.08.02, 21:11

A július első hetében Moszkvában rendezett vívó Európa-bajnokság hivatalos éremtáblázatára Magyarország két arany-, két ezüst- és négy bronzéremmel került fel. A kiváló csapatszereplésekből adódóan még hízelgőbb az adat: huszonnégy versenyzőnkből tizenkilenc állhatott a dobogóra. Két hét múlva a kontinens másik végén, Lisszabonban rendezik a 2002-es vb-t, s nem alaptalanul remélhetjük, hogy a tatai edzőtáborban készülő vívóink újra munkát adnak a sportág statisztikusainak.

Jardel Lisszabonban marad, és válik

Sport2002.07.22, 13:03

Mario Jardel, a Sporting Lisboa brazil csatára határozottan cáfolta azokat a találgatásokat, hogy a spanyol bajnok Valenciához szerződik. a sajtót pedig arra kéri, hogy ne foglalkozzék a válásával.

Fehér Miklóst barátként fogadták a Benficánál

Sport2002.07.14, 19:30

Porto után immáron Lisszabonban néz magának lakást Fehér Miklós, aki négyéves szerződést írt alá a világhírű Benfica együtteséhez. Az elmúlt évben az FC Porto tartalékcsapatához száműzött magyar labdarúgót sokáig a spanyol élvonalba visszakerült Atlético Madriddal hozták hírbe, ám végül mégis maradt Portugáliában.

Portugál stadiongondok

Sport2002.03.04, 21:13

Napok óta fő téma a portugál sajtóban a két év múlva esedékes labdarúgó Európa-bajnokság, és az azzal kapcsolatban felmerült problémaáradat. A közelmúltban a portugál helyhatósági választások nem a várt eredményeket hozták, ugyanis meglepetésre az ellenzéki szociáldemokrata párt elsöprő fölénnyel nyert, s az új hivatalnokok átvizsgálva elődeik hagyatékát, megvétózták az új stadionok felépítését mind Lisszabonban, mind Portóban. Így egyelőre nincsen megfelelő anyagi fedezet arra, hogy a Benfica a Luz-, míg a Porto a Das Antas-stadionját újjávarázsolják.

Magyar teremfoci-vereség a BL-ben

Sport2002.02.27, 14:11

Hétfőn 2-2-es félidőt s 4-2-es magyar vezetést követően 7-5-re kikapott a Cső-Montage a belga Charleroi együttesétől, kedden pedig újabb vereséget szenvedett a magyar csapat a Lisszabonban rendezett teremlabdarúgó Bajnokcsapatok Kupájának nyolcas döntőjében.

Teremfoci: BK-döntő hétfőtől

Sport2002.02.22, 12:46

Hétfőtől vasárnapig Lisszabonban rendezik a teremlabdarúgó Bajnokcsapatok Kupájának nyolcas döntőjét. Magyarországot a Cső-Montage képviseli.

Magyar érdekeltség a teremfoci-BK sorsolásán

Sport2002.01.16, 16:20

Szerdán Lisszabonban kisorsolták a teremlabdarúgó Bajnokcsapatok-kupája nyolcas döntőjének csoportbeosztását.

Elfogytak az angolaiak Lisszabonban

Sport2001.11.15, 14:17

A magyar-macedón találkozóval egy napon megrendezett barátságos válogatott mérkőzések közül kétségtelenül a Portugália-Angola összecsapás hozta a legérdekesebb történéseket, bár ezek nem teljesen kötődtek a labdarúgáshoz. Az egykori portugál gyarmat számára különös presztízzsel bírt a mérkőzés, és a lisszaboni José Alvalade-stadionban több angolai drukker volt jelen, mint luzitán.

Figo alapítványt hozott létre

Sport2001.10.26, 14:58

Luis Figo, a Real Madrid labdarúgócsapatának portugál idegenlégiósa Lisszabonban alapítványt hozott létre árva gyerekek megsegítésére

Előző
Következő