Ligakupa

címke rss

Geráék továbbjutottak az új edzővel

Sport2006.09.20, 10:34

Ideiglenes vezetőedzője irányítása alatt sikert ért el Gera Zoltán csapata, a WBA ugyanis továbbjutott a Ligakupában, miután 0-1-ről fordítva 3-1-re legyőzte a Cheltenham csapatát. Gera Zoltán pusztán a hajrában lépett pályára, de kis híján így is gólt szerzett. A magyar középpályás elmondta, hogy meglepte becserélése, mert eredetileg úgy tervezték, hogy nem lép pályára.

Az álmok nem hazudnak

Archívum2006.09.04, 16:18

Az angol turisták számára közkedvelt spanyol üdülőszigetek persze nem csak kellemetlen élményt szereztek a brit futballdrukkereknek. Néhány évvel ezelőtt egy kilencesztendős fiúcska, bizonyos Billy Harris például Tenerifén álmodta meg, hogy a Ligakupa döntőjében a Middlesbrough FC 2-1-re legyőzi a Bolton Wandererst, és a győztes gólt Boudewijn Zenden szerzi majd. A dologban az a csodálatos, hogy mindezt még januárban tette, amikor még csak az elődöntőket sem játszották le!

Geráék a második helyért mennek

Sport2006.08.28, 08:54

Optimista hangulatban várja Gera Zoltán csapata a hétfői, Sunderland elleni összecsapást. Űgy tűnik, hogy Kevin Phillips leigazolásával enyhültek a feljutásért küzdő gárda csatárgondjai, de a WBA a Ligakupában elért sikernek is örülhetett az elmúlt napokban.

Klasnic eldöntötte a Ligakupa-döntőt

Archívum2006.08.05, 20:21

A Werder Bremen nyerte a labdarúgó német Ligakupát, miután a döntőben két góllal legyőzte a bajnok és kupagyőztes, Bayern Münchent.

Ligakupa-döntős a Werder

Archívum2006.08.02, 09:05

A Werder Bremen jutott be elsőként a német labdarúgó Ligakupa fináléjába, miután az elődöntőben legyőzte a vendég Hamburger SV-t.

Elődöntős a Hamburg a Ligakupában

Sport2006.07.29, 21:37

A Ligakupa első negyeddöntőjével megkezdődött a német futballidény, a Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC a Hamburggal találkozott Düsseldorfban, és a HSV 1-0-s győzelmet aratott. A berliniek nemcsak a mérkőzést vesztették el, hanem egyik kulcsemberüket is, a brazil Marcelinho ugyanis 2,5 millió euróért a török Trabzonspor csapatához igazolt. A másik negyeddöntőben a Schalke büntetőkkel jutott tovább a Leverkusen ellen.

Feng shuival az átok ellen

Sport2006.05.07, 13:00

Angliában a kupadöntőket egészen 2000-ig rendszeresen a Wembleyben rendezték, ám mivel a világ egyik leghíresebb stadionját lebontották, a briteknek új helyszínt kellett találniuk a finálék megrendezésére. Ez végül a cardiffi Millennium Stadium lett, amelyet az 1999-es rögbi-világbajnokságra építettek, és azóta ott játsszák az FA-kupa, a Ligakupa és az alacsonyabb divízókban szereplő együttesek számára kiírt LDV Van's-kupa döntőjét, illetve az osztályozók fináléit is.

A Fener nyerte a derbit, négy helyen bajnokot avattak

Archívum2006.04.24, 08:55

A franciáknál a Ligakupa döntőjének árnyékában két elmaradt bajnokit is bepótoltak, amelyek egyikén a friss bajnokcsapat, a Lyon 2-1-re kikapott. Ha már a friss bajnokoknál tartunk: a hát végén négy európai országban is eldőlt az elsőség sorsa. A törököknél viszont izgalmas hajrá várható, mivel a Fenerbahce az isztambuli rangadón 4-0-ra verte a Galatasarayt, így a két együttes azonos pontszámmal áll az élen.

Rudolféké a francia Ligakupa, bajnok a Porto

Sport2006.04.23, 13:54

Rudolf Gergely csapata, a Nancy nyerte a labdarúgó francia Ligakupát, miután a szombati, Párizsban rendezett döntőben egy góllal jobbnak bizonyult a Nice együttesénél.

Ligakupát nyert a Celtic, karkötő miatt büntetett a bíró

Archívum2006.03.20, 08:33

A skót ligakupa döntőjében a Celtic FC győzelemmel adózott egykori legendás játékosa, a múlt héten elhunyt Jimmy Johnstone emléke előtt. A francia bajnokságban az Olympique Lyon tovább folytatta menetelését, Ausztriában viszont izgalmasabb lett a pontvadászat, köszönhetően a Red Bull Salzburg győzelmének az FK Austria Wien felett - amely meccsen egy játékost egy gumikarkötő miatt állítottak ki.

A MU hat perc alatt megnyerte a Ligakupát

Sport2006.02.26, 23:33

A Manchester United az 55. és a 61. perc között háromszor is betalált a Wigan kapujába a labdarúgó angol Ligakupa fináléjában, és magabiztosan hódította el a trófeát.

Ligakupa-bravúrra készül a Wigan

Archívum2006.02.25, 10:56

A hét vége angol futballprogramján végigtekintve egyértelműen a Ligakupa döntője számít a legfontosabb mérkőzésnek: a topligák közül itt dől el elsőként valamelyik trófea sorsa.

Újoncként az élbolyban a West Ham United

Archívum2006.02.22, 11:39

Az újonc együttesek ebben a szezonban meglepően jól szerepelnek a Premier League-ben: a Sunderland AFC ugyan sereghajtó, és biztos kiesőnek tűnik, de a Wigan Athletic és a West Ham United is előkelő helyen áll, és nem elképzelhetetlen, hogy mind a két együttes kiléphet majd a nemzetközi porondra. A Wigan ezt a Ligakupában, a West Ham pedig a bajnokságban harcolhatja ki, a Kalapácsosok ugyanis 26 forduló után a hatodik helyen állnak.

Saha Ligakupa-döntőbe lőtte a MU-t

Archívum2006.01.26, 07:34

A Manchester United lesz a Wigan ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében, miután Sir Alex Ferguson tanítványai nagy csatában 2-1-re legyőzték a Blackburn Rovers együttesét az elődöntő visszavágóján, s 3-2-es összesítéssel abszolválták a párharcot.

A Bayern nyerte a kupakrimit

Archívum2006.01.25, 09:05

A címvédő Bayern München jutott elsőként a német kupa elődöntőjébe, miután a nyolc között hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Mainzot. Az angol Ligakupa elődöntőjében az Arsenal és a Wigan is túlórázott, és hiába nyertek az Ágyúsok 2-1-re, idegenbeli góllal a Wigan játszhat döntőt. Olaszországban a negyeddöntő első felvonása 1-1-es döntetlent hozott a Lazio és az Inter csatájában.

Nem bírt egymással a Blackburn és a MU

Archívum2006.01.12, 07:09

Idegenben harcolt ki 1-1-es döntetlent a Manchester United labdarúgócsapata a Blackburn Rovers ellen az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Előnyben a Wigan a Ligakupában

Sport2006.01.11, 08:39

A most igazolt osztrák Paul Scharner góljával a házigazda Wigan Athletic legyőzte az Arsenalt az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén.

Majdnem kiverte az Arsenalt is a Doncaster

Sport2005.12.22, 12:52

Egy percre állt a hatalmas bravúrtól az angol harmadosztályú Doncaster Rovers labdarúgócsapata, amely a Manchester City és az Aston Villa kiverése után az Arsenalt is alaposan megszorongatta, végül az Ágyúsok büntetőkkel jutottak a Ligakupa elődöntőjébe.

A MU és a Wigan is elődöntős a Ligakupában

Archívum2005.12.21, 12:19

A Manchester United Birminghamben, a Wigan pedig hazai környezetben harcolta ki az elődöntőbe jutást az angol labdarúgó Ligakupában.

Király és Gera csapata is kiesett a Ligakupából

Archívum2005.12.01, 12:34

Király Gábor és Gera Zoltán csapata, azaz a Crystal Palace, illetve a West Bromwich Albion is kiesett az angol labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében.

A Villát is elkapta az óriásölő kiscsapat

Archívum2005.11.30, 10:18

Az angol labdarúgó Ligakupa negyedik fordulójában a Premier League-ben szereplő Aston Villa óriási meglepetésre háromgólos vereséget szenvedett a harmadosztályú Doncaster Rovers otthonában, és ezzel elbúcsúzott a további küzdelmektől.

Otthon kapott Ligakupa-pofont a Chelsea

Sport2005.10.27, 08:27

Hatalmas meglepetésre már a Ligakupa 3. fordulójában búcsúzott a címvédő Chelsea labdarúgócsapata, amely zsinórban 14 veretlenül megvívott mérkőzést követően büntetőkkel maradt alul a Charltonnal szemben.

A Crystal Palace kiejtette a Liverpoolt a Ligakupából

Archívum2005.10.26, 08:42

Nem jutott a legjobb 16 közé a Liverpool az angol Ligakupában, miután 2-1-re kikapott a másodosztályú Crystal Palace-tól, a londoniaknál Király Gábor helyett az argentin Speroni védett. A West Bromwich Albion Gera Zoltán nélkül jutott tovább a Fulham otthonában, Inamoto a hosszabbításban lőtte tovább a birminghamieket.

Elhasalt a Manchester City a Ligakupában

Sport2005.09.22, 12:36

Hatalmas meglepetésre már a 2. fordulóban búcsúzni kényszerült az angol labdarúgó Ligakupától a sorozatot korábban kétszer megnyerő Manchester City.

Negyedosztályú csapat verte a Tottenhamet

Sport2005.09.21, 11:18

Hatalmas meglepetésre már a 2. fordulóban búcsúzni kényszerült az angol labdarúgó Ligakupától a sorozatot korábban háromszor megnyerő Tottenham Hotspur. Az észak-londoni alakulat-amely jelenleg nyolcadik a Premier League-ben-a negyedosztályú Grimsby Town otthonában szenvedett vereséget úgy, hogy a hazaiak a kongói Jean-Paul Kamudimba Kalala révén a 89. percben szerezték a győztes találatot.

A Schalke teheti a vitrinbe a Ligakupát

Archívum2005.08.02, 22:36

A Schalke 04 csapata nyerte a német Ligakupa-döntőt, miután 1-0-ra legyőzte a VfB Stuttgartot. A győztes gólt az a Kevin Kuranyi szerezte, aki a nyáron éppen a sváboktól igazolt Gelsenkirchenbe.

A Schalke a másik finalista a Ligakupában

Archívum2005.07.28, 00:16

A Schalke 04 lesz a VfB Stuttgart ellenfele a labdarúgó német Ligakupa fináléjában, miután az elődöntőben hazai pályán legyőzte a Werder Bremen együttesét.

Münchenben nyert a Stuttgart a Ligakupában

Archívum2005.07.26, 22:45

A VfB Stuttgart az első finalista a német Ligakupában, miután az elődöntőben 2-1-re legyőzte a címvédő Bayern Münchent.

Ligakupa-elődöntős a Stuttgart és a Werder

Archívum2005.07.23, 21:25

A Werder Bremen és a VfB Stuttgart jutott a négy közé a német Ligakupában, miután a brémaiak 1-0-ra legyőzték a Bayer Leverkusent, míg a svábok tizenegyesekkel bizonyultak jobbnak a Hertha BSC-nél.

Ligakupával rajtol a német futballszezon

Archívum2005.07.22, 14:51

Szombaton a két negyeddöntővel kezdetét veszi a világbajnoki döntővel záruló 2005-2006-os labdarúgószezon Németországban: a hagyományos Ligakupa fináléjára augusztus 2-án kerül sor. A legnagyobb esélyes természetesen a bajnok és címvédő Bayern München.

Remy menesztése a tizedik francia edzőcsere

Archívum2005.05.19, 07:51

Az SM Caen vezetősége egészen a Ligakupa döntőjéig kitartott a szakvezető, Patrick Remy mellett, akinek vezérletével a kezdeti jó szereplés után a gárda visszaesett a kiesőjelöltek közé. Miután azonban a fináléban a csapat 2-1-re kikapott az RC Strasbourgtól, Remy vehette kalapját: az utolsó fordulókra a sportigazgató, Franck Dumas ült le a kispadra, aki a hírek szerint az edző távozásának első számú előidézője volt.

A Strasbourg nyerte a francia Ligakupát

Archívum2005.05.01, 13:23

A Racing Strasbourg nyerte a francia labdarúgó Ligakupát, miután a döntőben 2-1-re nyert a Caen ellen.

Jót tett az edzőcsere a Strasbourgnak

Sport2005.04.13, 08:40

Az RC Strasbourg szurkolói a pocsékra sikeredett szezonkezdetet követően attól féltek, hogy kedvenc csapatuk erejét meghaladja majd a bennmaradás kiharcolása, ám az októberi edzőcsere nagyon jót tett az együttesnek. Az Antoine Kombouarét váltott Jacky Duguépéroux vezérletével az elzásziak ugyanis egyre feljebb kapaszkodnak a tabellán, már a 13. helyen állnak, ráadásul a Ligakupában bejutottak a fináléba.

1983: Ligakupát nyert a Liverpool

Sport2005.03.26, 15:38

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 26-án!

Ligakupát nyert a Rangers, bukott az Ajax

Sport2005.03.21, 07:33

A skótoknál kiosztották a szezon első trófeáját, és a Ligakupát a várakozásnak megfelelően a Rangers FC nyerte meg, a döntőben leiskolázva a Motherwellt. Hollandiában is sima meccset hozott a forduló rangadója, a PSV Eindhoven idegenben rúgott egy négyest az Ajaxnak, míg Franciaországban a listavezető Lyon tovább növelte előnyét, és szinte biztos bajnoknak tekinthető.

1982: Ligakupát nyert a Liverpool

Sport2005.03.15, 17:50

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt március 13-án!

Csúszik az Arany Ászok Liga-rajt, nem lesz Ligakupa

Archívum2005.02.28, 16:09

Az eredetileg tervezetthez képest egy héttel csúszik a labdarúgó Arany Ászok Liga tavaszi rajtja: az erre a hétvégére kiírt 16. fordulót március 12-én rendezik meg - döntött az MLSZ elnöksége.

A Ligakupa Mourinho első trófeája a Chelsea-vel

Sport2005.02.28, 22:57

A Chelsea hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a Liverpoolt a cardiffi Ligakupa-döntőben, és ezzel harmadszor végzett élen a sorozatban. A Premier League-ben a Newcastle otthon verte a Boltont, míg a Middlesbrough a hajrában mentett pontot a Charlton ellen.

A Liverpool ellen nyerne Ligakupát a Chelsea

Archívum2005.02.25, 14:38

Vasárnap 16 órától a cardiffi Millennium-stadion ad otthont az angol labdarúgás idei első fináléjának: a Ligakupa döntőjében a bajnoki listavezető Chelsea ellenfele a hétközi BL-nyolcaddöntő egyetlen sikeres szigetországi csapata, az FC Liverpool lesz.

Halasztás a magyar Ligakupában

Archívum2005.02.22, 11:31

A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) versenybizottsága a mostani hétvégéről április 6-ra halasztotta az első alkalommal kiírt Ligakupa nyitófordulóját.

Kétséges a hétvégi Ligakupa-rajt

Archívum2005.02.21, 13:10

A Magyar Labdarúgó Liga egyelőre nem hozott döntést a Ligakupa első fordulójának halasztásáról, noha a testület hivatalos honlapjának számító nb1.hu arról írt hétfőn délben, hogy a mostani hétvége helyett április 6-án küzdenek meg a csapatok a 16 közé jutásért.

Sorsoltak az első magyar Ligakupára

Sport2005.02.21, 12:56

Szerdán a Magyar Labdarúgóliga székházában kisorsolták az első alkalommal kiírt Ligakupa nyitófordulójának párosítását. A sorozatban a profi, azaz az első és másodosztályú klubok indulnak.

Ligakupa: a Chelsea lesz a Liverpool ellenfele

Sport2005.01.27, 11:28

Az első mérkőzés gól nélküli döntetlenjét követően az Old Traffordon nyert 2-1-re a Chelsea a Manchester United ellen, s jutott be az angol Ligakupa döntőjébe. A londoniak ellenfele a cardiffi fináléban a Liverpool lesz.

Gerrard Ligakupa-döntőbe lőtte a Liverpoolt

Sport2005.01.27, 07:20

Az Anfield Road után a Vicarage Road-i összecsapáson is Steven Gerrard találata döntött, azaz a Liverpool 1-0-ra nyert a Watford otthonában, s kettős győzelemmel jutott az angol Ligakupa cardiffi döntőjébe.

Ötödosztályú csapat tréfálta meg a MU-t

Sport2005.01.08, 20:37

A Ligakupa után az FA-kupából is kiesett az Aston Villa labdarúgócsapata, miután a sorozat harmadik fordulójában meglepetésre 3-1-es vereséget szenvedett a másodosztályú Sheffield Unitedtől. Alsóbb osztályú ellenféllel szemben búcsúzott a Manchester City is, ennél is nagyobb szenzáció azonban, hogy a címvédő Manchester United hazai pályán nem bírt az ötödik vonalban szereplő Exeter Cityvel. A magyar érdekeltségű csapatok közül Király Gábor és Torghelle Sándor együttese, a Crystal Palace a másodosztályú Sunderland otthonában bukott el, míg a Gera Zoltánnal felálló West Bromwich továbbjutott.

A MU kiverte az Arsenalt a Ligakupából

Sport2004.12.02, 10:53

A Manchester United hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Arsenalt a labdarúgó angol Ligakupa negyeddöntőjében.

Továbbjutott a Chelsea a Ligakupában

Archívum2004.12.01, 09:10

A bajnokság listavezetője, a Chelsea Frank Lampard utolsó percekben szerzett góljával verte a Fulhamet az angol Ligakupa negyeddöntőjében, s ezzel a sorozat legjobb négy csapata közé jutott.

A MU túl erős volt Torghellééknek a Ligakupában

Sport2004.11.11, 10:11

Király Gábor és Torghelle Sándor csapata, a Crystal Palace elbúcsúzott az angol labdarúgó Ligakupa további küzdelmeitől, miután a nyolcaddöntőben kikapott a Manchester United otthonában.