Liga

címke rss

Szárnyal Salvini népszerűsége, mélyben a bevándorláspártiak

Nagyvilág2019.09.20, 12:59

Nem nyerte el a tetszését az olaszoknak, hogy az augusztusban hatalomra került bevándorláspárti koalíció első intézkedése a kikötők megnyitása volt az illegális bevándorlók előtt. Az emberek 48 százaléka egyáltalán nem bízik a baloldali kormányban, miközben Matteo Salvini személyes népszerűsége, valamint a Liga támogatottsága is szárnyal. Időközben az új baloldali olasz kormány arra készül, hogy az általuk beengedett illegális bevándorlókat kötelező kvótával szétosszák Európában. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter határozottan visszautasította a kötelező kvóta ötletét, valamint az illegális bevándorlók beengedését is. 

Százezrek tüntetnek Rómában a bevándorláspárti, új baloldali olasz kormány ellen

Nagyvilág2019.10.19, 17:22

Szeptember elején felállt a baloldali bevándorláspárti olasz kormány, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciós kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével. A fenti, sajátos koalíció azért jött létre, mivel Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője az előrehozott választások érdekében felmondta a koalíciót a Brüsszelnek egyre több, értelmetlen engedményt tenni akaró Öt Csillaggal. A baloldali pártok antidemokratikus módon, inkább megegyeztek, mint hogy megkérdezzék a választókat és persze,  nagy eséllyel elbukjanak Salvinivel szemben. Salvini belügyminiszterként sikerrel fékezte meg a Soros-fééle ...

Hatalmas győzelmet aratott Matteo Salvini Umbriában

Nagyvilág2019.10.28, 10:05

Nagyon sima győzelmet aratott a Matteo Salvini vezette olasz jobboldal Umbria tartományban a vasárnapi regionális választáson. 

Matteo Salvinivel erősödhet az Európai Néppárt

Nagyvilág2019.11.11, 10:52

Közeledik egymáshoz a korábbi olasz belügyminiszter, Matteo Salvini pártja, a bevándorlásellenes Liga és az Európai Néppárt, amiből akár még szövetség is lehet, az olasz párt ugyanis európai szövetségest, a Néppárt pedig egy erős tagszervezetet keres Berlusconiék helyett – írja olasz lapértesüléseket idézve a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek, hogy a Matteo Salvinivel való összefogást Orbán Viktor a májusi európai parlamenti választások előtt sürgette, akkor az ötlet süket fülekre talált a pártcsalád részéről. Matteo Salvini támogatottsága a csúcson van Olaszországban, legutóbb egy olyan tartományban tudtak nyerni, ahol fél évszázada a bbaloldal ...

Matteo Salvini: A jobboldal megmenteni akarja Olaszországot Európában, és nem kivezetni onnan

Nagyvilág2019.12.12, 10:28

A nehéz felfogásúak Európa igazi ellenségei, akik mindent elfogadnak, amit Brüsszel diktál - jelentette ki Matteo Salvini, az ellenzéki Liga és az olasz jobboldali koalíció vezetője szerda esti parlamenti felszólalásában. A képviselőház után a szenátus is megszavazta Róma tervezett csatlakozását az Európai Stabilitási Mechanizmus (EMS) reformjához.

Új alapszabályt fogadtak el a Salvini vezette Liga kongresszusán

Nagyvilág2019.12.21, 20:18

Megszavazta új alapszabályát szombaton a Matteo Salvini vezette jobboldali Liga a milánói pártkongresszuson, ahol az eddigi Északi Liga végérvényesen Ligára változtatta elnevezését, országos szintűvé alakította át saját pártszervezetét, valamint a színét is zöldről kékre változtatta.

Matteo Salvini újra bizonyította, hogy nem kér az erőszakos iszlamizációból

Nagyvilág2019.12.23, 17:02

„A nyugati kereszténység utolsó esélye vagyunk, nem engedhetünk teret azoknak, akik karddal akarják meghódítani a világot" – mondta a Liga milánói kongresszusán Matteo Salvini. A politikus egy jászollal is fotózkodott.

Halálosan megfenyegették a Liga politikusát, mert ellenzi egy mecset felépítését

Nagyvilág2020.10.06, 13:26

A Matteo Salvini vezette olasz Liga európai parlamenti képviselője durva üzeneteket kap az interneten azért, mert egy mecset felépítését ellenzi. A többek között külföldi profilokról érkező fenyegetések között több életveszélyes is van, de olyan is akad, amiben a politikusnőt nemi erőszakkal riogatják.

Az 56-os pesti srácokról szóló olasz dal hivatalos, állami elismerését javasolta a Liga politikusa

Nagyvilág2020.10.06, 17:51

Törvényjavaslatot terjesztett be Claudio Barbaro, a Liga jobboldali olasz ellenzéki párt szenátora azért, hogy az Előre, budai srácok (Avanti ragazzi di Buda) című dal az olasz állam hivatalos ünnepi dalává váljon, és bekerüljön a tantervbe is - erről maga a politikus számolt be kedden.

Az olasz Liga szerint példaértékű a magyar kormány családmodellje

Itthon2021.02.02, 19:40

Elismerően nyilatkozott a magyar kormány családtámogatási rendszeréről az olasz Liga egyik szenátora a Hír TV római tudósítójának. Simone Pillon szerint az Orbán-kabinet azzal, hogy vissza nem térítendő támogatást biztosít a gyereket vállalóknak, a családalapítás mellett, az otthonhoz jutást is elősegíti. Az olasz politikus továbbá jó döntésnek nevezete a 25 év alattiak adómentességét is. Pillon megjegyezte: az olasz baloldal által javasolt családi pótlék kevesebb pénzt hagyna az emberek zsebében, mint amit jelenleg kapnak.