líbiai forrongások

címke rss

Lázadó vőlegényekre vágynak a líbiai lányok

Nagyvilág2011.10.27, 15:52

A líbiai lázadók nem csak a győzelmet, de azt is ünneplik, hogy végre felfigyeltek rájuk a lányok. A Moammer Kadhafi uralma alatt állástalan lézengő, semmirekellőnek tekintett fiatalok forradalmárként sokat nőttek a helyi lányok szemében. Eközben Kadhafi sofőrje is beszámolt utolsó, bujdosásban töltött napjaikról.

Százra emelkedett a líbiai üzemanyagraktár-robbanás halálos áldozatainak a száma

Nagyvilág2011.10.25, 22:21

A Szirt közelében lévő üzemanyagraktárnál több tucatnyi autós állt sorba, hogy tankoljon, amikor a robbanás történt. Több mint százan meghaltak. A lángok csak akkor aludtak ki, amikor elfogyott az üzemanyag.

Teafőzéssel töltötte utolsó napjait Kadhafi

Nagyvilág2011.10.26, 08:37

Volt testőrparancsoka szerint Kadhafi nehezen viselte, hogy elveszítette hatalmát, és a végsőkig azt hitte, hogy a líbiai nép még mindig szereti őt. Az észak-afrikai országot negyven éven át irányító vezető utolsó heteiben elhagyott házakban bujkált, idejét olvasással, jegyzetek készítésével és teafőzéssel töltötte.

Kadhafi több mint ötven hívét végezték ki a líbiai Szirtben

Nagyvilág2011.10.24, 13:00

A Moammer Kadhafi halála előtti napokban végezhették ki a líbiai felkelők azt az 53 embert, akinek a holttestét a hétvégén találták meg egy szirti szállodában. Jogvédők a gyilkosságok kivizsgálást sürgetik.

Bejelentették Líbia felszabadulását

Nagyvilág2011.10.23, 21:54

Líbia új vezetői vasárnap ünnepélyesen bejelentették az ország felszabadulását, és kinyilvánították, hogy a líbiai jogrendszer alapja az iszlám jog, a saría lesz.

Több ezren nézték meg Kadhafi holttestét

Nagyvilág2011.10.22, 15:35

Több száz méter hosszú sor kígyózott azelőtt a hűtőkamra előtt pénteken Miszrátában, amelyben a csütörtökön megölt Moammer Kadhafi holtteste látható.

"Kegyelmezzetek!" - Hogyan halt meg Kadhafi?

Nagyvilág2011.10.21, 20:08

Egymásnak és az elfogott diktátorról készült mobiltelefonos felvételeknek is ellentmondó beszámolók láttak napvilágot Moammer Kadhafi líbiai vezető haláláról. Ami biztosnak tűnik, hogy még élt és kegyelemért könyörgött, amikor a lázadók kezére került.

Elfogták Kadhafit - állítja a Líbiát irányító hatóság

Nagyvilág2011.10.20, 14:03

A Líbiát uraló korábbi lázadó erők bejelentették, hogy elfogták Moammer Kadhafit, az ország előző vezetőjét. Kadhafi állítólag megsérült, de egyelőre sem az elfogásáról, sem az állítólagos sérülésekről szóló híreket sem erősítették meg független források. Érkeztek jelentések arról is, hogy Kadhafi meghalt, de ezt sem erősítették meg hivatalos források.

Obama: Elkerülhetetlen a diktátorok bukása

Nagyvilág2011.10.20, 23:29

Partnerséget ígért Líbiának Barack Obama amerikai elnök, aki Moammer Kadhafi volt líbiai vezető halálhírére reagálva a többi arab diktátort is a bukás elkerülhetetlenségére figyelmeztette. A francia védelmi minisztérium mindeközben bejelentette, hogy a francia légierő azonosította be és tartóztatta fel azt a konvojt, amelyben Kadhafi megpróbált elmenekülni Szirtből. A diktátor tűzpárbajban kapott fejlövést az átmeneti tanács közlése szerint.

"Precedensre és nem halott diktátorokra van szükség" - reakciók Moammer Kadhafi halálhírére

Nagyvilág2011.10.20, 17:10

Líbia ünnepel, az emberek pedig Moammer Kadhafi elfogásának körülményeit taglalják. Órákon át érkeztek megerősítések arról, hogy valóban életét vesztette Moammer Kadhafi, az Átmeneti Nemzeti Tanács végül délután fél öt magasságában hivatalosan is bejelentette, hogy a korábbi líbiai vezető életét vesztette szülővárosa, Szirt ostromakor.

Bloomberg: Líbiai helytállásával küzdheti be magát Magyarország az ENSZ BT-be

Itthon2011.10.19, 10:22

A líbiai magyar nagykövet kitartásának jutalmaként kerülhet be Magyarország az ENSZ legbefolyásosabb döntéshozó szervébe - írja a Bloomberg hírügynökség. Magyarország két másik ország ellenében pályázik az ENSZ BT nem állandó helyére, amelyről a héten szavaznak a világ országai New York-ban.

Minden mozdíthatót elhordanak a felkelők Kadhafi szülővárosából

Nagyvilág2011.10.16, 17:59

Továbbra sem sikerült bevenni az elűzött líbiai vezető Moammer Kadhafi szülővárosát, Szirtet, a fosztogatni kezdő felkelők viszont lebontanak és széthordanak mindent, amit csak lehet. Egy ENSZ-felmérés szerint hétezer ember raboskodik továbbra is az országot jelenleg kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács börtöneiben. Kadhafi egykori tripoli főhadiszállásának helyén közben békeközpontot létesítenének. 

Elfogták Moammer Kadhafi szóvivőjét

Nagyvilág2011.09.30, 12:31

A Moammer Kadhafi hatalmát megdöntő felkelők elfogták az ország északi részén a líbiai vezető szóvivőjét. Músza Ibrahím állítólag nőnek volt öltözve, de ezt az értesülést egyelőre nem erősítették meg. A megdöntött rezsimet támogató al-Líbíja televízió internetes hírportálja pénteken ugyanakkor "félrevezető pletykának" nevezte és cáfolta az elfogásról szóló híreket.

Kadhafi azt üzente, Líbiában van, és ott akar meghalni

Nagyvilág2011.09.27, 14:29

Egyik utolsó mentsvárában, Tripolitól 170 kilométerre, Bani-Valídban tartózkodik Moammer Kadhafi. A helyi rádión keresztül üzente: "Népem között vagyok, és az elkövetkező napok nem várt megrázkódtatást tartogatnak ennek az ügynökklikknek."

Tömegsírt találtak Tripoliban

Nagyvilág2011.09.25, 18:36

Egy, valószínűleg 1996-ból származó tömegsírt találtak a líbiai hatóságok Tripoliban. A sírban több mint 1270 tetem van, egy börtönben végezhettek velük.

Elfogták Kadhafi utolsó miniszterelnökét Tunéziában

Nagyvilág2011.09.22, 16:57

Bagdadi Mahmúdi 2006 óta vezette Líbiát, idén szeptemberben jelentette be, hogy átállt a tüntetőkhöz.

Vegyi fegyverek kerültek a líbiai lázadók kezére

Nagyvilág2011.09.17, 16:40

A felkelők birtokába került a Kadhafi-rezsim által felhalmozott vegyi fegyverek egy része. A mustárgázt Tripolitól 600 kilométerre délre őrzik egy vegyi üzemben.

Enyhítette a Líbiával szembeni szankciókat az ENSZ BT

Nagyvilág2011.09.17, 00:48

Egyhangúlag feloldotta a líbiai olajtársaságra és a jegybankra vonatkozó szankciókat pénteki ülésén az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A világszervezet egy missziót is létesít Líbiában, hogy segítsen az ország talpra állásában.

Az iszlám jogfelfogás alapján szervezik újra Líbiát

Nagyvilág2011.09.13, 15:32

Néhány minisztérium és nagykövetség élére nőket neveznek majd ki az újjászerveződő Líbiában, amely az Átmeneti Nemzeti Tanács elnöke szerint nem fog letérni a mérsékelt iszlám által megkövetelt útról.

Amnesty: Háborús bűnöket követtek el a felkelők Líbiában

Nagyvilág2011.09.13, 09:23

Több tucat kadhafista katonát "lőttek agyon, vagy lincseltek meg" a líbiai felkelők a hatalomért vívott harcban. Az Amnesty International jelentése szerint a felkelőknél lényegesen komolyabb bűnöket követtek el Kadhafi erői a harcok során.

Kína is elismerte az új líbiai kormányt

Nagyvilág2011.09.12, 16:51

Elismeri a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot Peking, a kínai külügyi szóvivő egy hete azt mondta, hogy Kína csak akkor ismeri el az új líbiai kormányt, ha a feltételek megértek rá.

Kadhafi egyik fia Nigerbe menekült

Nagyvilág2011.09.12, 00:51

Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető egyik fia, Szaadi a Líbiával szomszédos Nigerbe érkezett - jelentette a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala. Humanitárius megfontolásból engedték be az országba.

Rivális lázadók csaptak össze Líbiában

Nagyvilág2011.09.11, 16:11

Kadhafi ellenes lázadók csaptak össze egymással szombaton Líbiában. Tizenketten meghaltak, és többen megsebesültek. A harc hátterében hagyományos viszályok állhatnak.

Elfogták Kadhafi kémfőnökét a líbiai lázadók

Nagyvilág2011.09.11, 19:37

Egy tripoli házban őrizték vasárnap Moammer Kadhafi hírszerző szolgálatának vezetőjét a líbiai lázadók. Buzaid Dorda két héten belül a Kadhafi-rezsim második magas rangú tisztségviselője, akit letartóztattak.

Az Egyesült Államok próbálja elzárni Kadhafi menekülési útvonalait

Nagyvilág2011.09.08, 00:44

Azonnal értesíteni kell az ENSZ-t, ha Moammer Kadhafi vagy bizonyos családtagjai megjelennek külföldön. Az Egyesült Államok külön figyelmeztette erre Nigert, amely azonban még nem döntött arról, hogy befogadja-e a volt líbiai vezetőt, ha beutazik az országba.

Kadhafi elleni körözés kiadására kéri Hága az Interpolt

Nagyvilág2011.09.08, 19:53

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze szerint csak idő kérdése, hogy mikor fogják el a szökésben lévő Moammer Kadhafit. Az Interpoltól azt kérte, hogy adjon ki körözést a volt líbiai vezető ellen. Kadhafi újabb hangüzenetben jelezte, hogy még Líbiában van.

Kadhafi állítja, hogy még Líbiában van

Nagyvilág2011.09.08, 08:10

A televízión keresztül üzente a megbuktatott líbiai vezető, hogy nincs Nigerben. Kadhafi szerint a felkelők utolsó eszközükhöz, a pszichológiai hadviseléshez folyamodtak.

Kétszáznál is több páncélozott jármű érkezett Líbiából Nigerbe

Nagyvilág2011.09.06, 09:43

Több mint kétszáz páncélozott katonai jármű - a líbiai déli zászlóalj tisztjeivel - jutott Algérián át Nigerbe. A menethez francia katonai források szerint Kadhafi és egyik fia is csatlakozhat. A Nigerrel szomszédos Burkina Faso korábban menedéket ajánlott fel Kadhafinak és családjának.

Kínai vállalatok fegyvereket akartak eladni Kadhafinak

Nagyvilág2011.09.05, 12:07

Kétszáz millió dollár értékben akart fegyvereket eladni Kína a Moammer Kadhafihoz hű erőknek júliusban. A felkelők Tripoliban bukkantak az állításuk szerint ezt bizonyító dokumentumokra, a NATO egy magas rangú tisztviselője szerint Kína valószínűleg nem akart fegyvereket eladni Líbiának.

Egy újabb hangüzenet szerint gerillaharcot indít Kadhafi

Nagyvilág2011.09.02, 07:42

A megbuktatott líbiai vezető csütörtök késő este - néhány óra elteltével - ismét ellenállásra szólította híveit, ezúttal a városi gerillaharcra buzdítva őket.

Ellentmondanak egymásnak Kadhafi fiai

Nagyvilág2011.09.01, 00:11

A szökésben lévő Moammer Kadhafi líbiai vezető egyik fia harcra buzdít, a másik azonban a harcok befejezéséről tárgyalna. A líbiai lázadók eközben az egyik utolsó Kadhafi-párti helyőrség, Szirt városa ellen vonulnak, amelyet az egyik Kadhafi-fiú szerint több ezren védenek.

A harc folytatására buzdította híveit a rejtőzködő Kadhafi

Nagyvilág2011.09.01, 18:18

"Legyen hosszú harc, borítsák be a lángok Líbiát!" - üzente megmaradt híveinek egy hangfelvételen Moammer Kadhafi. Líbia megbuktatott vezetője szerint az őt támogató törzsek erősek, a NATO és a lázadók közt pedig ellentétek feszülnek.

Még sosem volt ilyen szép a háború

Kultúra2016.02.23, 14:33

Giccses csalás vagy egy hatékony eszköz használata, amikor fotóriporterek mobiltelefonnal és a képeket manipuláló programokkal örökítik meg az afganisztáni vagy a líbiai háborút? Az iPhone-nal készült háborús fotók tavaly hoztak áttörést, egyesek szerint ezek után már sosem lesz olyan a fotós szakma, mint régen, mások szerint viszont múló divatról van szó. Gárdi Balázs magyar fotóriporter exkluzív sorozattal mutatja meg a különbséget.

James Bond-filmbe illő bunkere volt Kadhafi fiának

Nagyvilág2011.08.31, 16:43

Ha Líbiában maradhat, kész megadni magát Moammer Kadhafi harmadik fia. A lázadók előtt közben feltárult a második Kadhafi-fiú földalatti bunkere. A NATO Kadhafi jelenlegi feltételezett tartózkodási helyét bombázta.

Nyugati technológiával kémkedett a líbiaiak után a Kadhafi-rezsim

Techbázis2011.08.30, 19:04

Külföldi cégek segítették a Kadhafi-rezsimet a líbiai internetes forgalom szűrésében. Moammer Kadhafi az arab forrongások kitörése után több nyugati cégtől is vásárolt technológiát az e-mailek ellenőrzésére, a legforróbb helyzetben viszont teljesen lekapcsolta az internetet.

Ötvenezer áldozatról beszélnek Líbiában

Nagyvilág2011.08.30, 20:49

A felkelők egyik tábornoka szerint ötvenezer halottja van a polgárháborúvá duzzadt líbiai felkelésnek. Az Átmeneti Nemzeti Tanács szombatig adott időtt Moammer Kadhafi híveinek a békés megadásra.

Élő pajzsként használnak civileket Kadhafi hívei a lázadók szerint

Nagyvilág2011.08.29, 11:13

Egyre közelebb kerülnek Moammer Kadhafi szülővárosához a lázadók, teljes erővel azonban még nem tudnak támadni, mert állításuk szerint a líbiai vezetőhöz hű katonák civileket használnak élő pajzsként. A brit külügyminiszter felszólította a Kadhafi-rezsimet arra, hogy hagyja abba a harcokat.

A líbiai lázadók szerint megölték Kadhafi egyik fiát

Nagyvilág2011.08.30, 07:20

Megölték és eltemették Moammer Kadhafi egyik fiát, Hamiszt - közölte a Reuters hírügynökséggel a líbiai lázadók egyik parancsnoka. Hamisz vezette azt a jól felfegyverzett egységet, amely a gyanú szerint foglyokat végzett ki a fővárosban, Tripoliban. A hírt független forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Algériában van Kadhafi felesége és három gyereke

Nagyvilág2011.08.29, 21:13

Algériai kormányzati közlés szerint a Líbiával határos ország területére érkezett Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető felesége, lánya és két fia. Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint Kadhafi két másik fiával Líbiában van, Tripolitól száz kilométerre.

A hatalom átadásáról tárgyalna a bujkáló Kadhafi

Nagyvilág2011.08.28, 14:57

A felkelők csapatai elől ismeretlen helyre menekülni kényszerült Moammer Kadhafi líbiai vezető tárgyalásokat ajánlott az ország nagy részének irányítását átvevő Átmeneti Nemzeti Tanácsnak. Továbbra sem tudni róla, hogy hol tartózkodik. A víz- és üzemanyaghiánytól szenvedő Tripoli közelében közben újabb tömeggyilkosságok nyomaira bukkantak.

Orvlövészektől rettegnek a felkelők kezére került Tripoliban

Nagyvilág2011.08.27, 18:13

A kórházak tele vannak holttestekkel, alig van víz, és orvlövészek lőnek válogatás nélkül mindenkire - jelentette Tripoliból az MTI kiküldött tudósítója. A líbiai főváros kihalt, csak a főútvonalakon látni fegyveres férfiakat, illetve esetenként fiatal fiúkat is.

A magyar követség szervezésében menekítik a külföldieket Tripoliból

Nagyvilág2011.08.26, 13:12

Két nap alatt több mint száz külföldit, köztük egy magyar állampolgárt fognak kimenekíteni hajón Tripoliból, az akciót a magyar nagykövetség koordinálja. A városban nincs víz, és élelmisztert is nehéz szerezni. Az átmeneti tanács szerint az országnak sürgősen humanitárius segítségre van szüksége.

Albumba gyűjtötte Kadhafi imádott amerikai külügyminiszter-asszonyának fotóit

Nagyvilág2011.08.26, 07:48

Egy különleges fotóalbum került elő Moammer Kadhafi líbiai vezető elfoglalt rezidenciájának mélyéről, amely minden oldalán Condoleezza Rice, korábbi amerikai külügyminiszterről készült fotókat tartalmaz. Az album meglehetősen bizarr képet fest Kadhafinak a politikusnőhöz fűződő viszonyáról: a líbiai vezér ugyanis éveken át hangoztatta, hogy rajong Rice-ért, és egyszer még gyémántgyűrűt is ajándékozott neki.

"Apukám elment harcolni" - budapesti líbiaiak a háborúról

Itthon2011.08.25, 09:44

Líbiában a felkelők lényegében megnyerték a hónapok óta dúló polgárháborút, bár Moammer Kadhafi líbiai vezető még szabadlábon van. Mit szólnak ezekhez a fejleményekhez azok a líbiaiak, akik Budapestről követik az eseményeket?

Az Arab Liga is elismerte a felkelőket, Kadhafi ismét üzent a híveinek

Nagyvilág2011.08.25, 19:16

Kevésen múlt, hogy a felkelők kommandós csapata elfogja Moammer Kadhafit, aki hírszerzési források szerint egy tripoli házban szállt meg egy időre. A líbiai vezető felkutatásában a NATO is besegít, az Arab Liga pedig elismerte a felkelőket, akik közben ötmilliárd dollár felszabadítását kérik szövetségeseiktől. A líbiai központi bank elnöke szerint az ország aranytartalékának egy része Kadhafinál van.

Olcsó kanapék között uralkodott Líbián Kadhafi

Nagyvilág2011.08.27, 16:07

Egy aranyból készült puskát és Moammer Kadhafi egyik díszes sapkáját is megtalálták a felkelők a líbiai  vezér elfoglalt főhadiszállásán, amely a föld alatt további meglepetéseket rejthet. A Báb el-Azizíja nevű épületegyüttes nemcsak Kadhafi otthona volt, de egyben a rezsim katonai központja és tiltott palotája is: innen irányították Líbiát, és innen védték Tripolit az utolsó órákig, udvarán azonban már egy Kadhafi-szobor fejével fociznak a felkelők.

Zászlókkal, dudálással ünnepelték Budapesten a líbiai felkelők győzelmét

Nagyvilág2011.08.24, 20:16

A líbiai lázadók győzelmét ünnepelte egy Budapesten felvonuló, néhány autóból álló konvoj. A líbiai lázadók átmeneti tanácsát a magyar kormány is elismerte Líbia törvényes képviselőjének.

"Győzelemig vagy halálig" - Kadhafi hangfelvételen üzent

Nagyvilág2011.08.24, 12:26

Moammer Kadhafi líbiai vezető egy szerda hajnali hangfelvétel szerint ígéretet tett a "győzelemre vagy halálra" abban a harcban, melyet megfogalmazása szerint az agresszió ellen vív. Kadhafi szerint a lázadók által kedden elfoglalt bunkerének elhagyása taktikai lépés volt, de azt továbbra sem tudni, hol van.

A felkelők elfoglalták Kadhafi tripoli főhadiszállását

Nagyvilág2011.08.27, 15:44

A Moammer Kadhafi főhadiszállása alatt lévő bunkerekben folytatódhat a március óta tartó líbiai konfliktus végjátéka, miután a Tripoliban lévő Báb el-Azizíja épületegyüttest kedden elfoglalták a felkelők. Egyelőre nem tudni, hol van Kadhafi, de valószínűleg még Tripoliban tartózkodik. Egy orosz tisztviselőnek kedden délután állítólag azt mondta, a végsőkig fog harcolni. A város nagy része a felkelők kezén van, de folyamatosak a kisebb-nagyobb összecsapások.

Belülről rombolta a Kadhafi-rezsimet a lázadók vezére

Nagyvilág2011.08.23, 13:24

Kadhafi fia tette miniszterré, ő viszont emberiség elleni bűnökért küldené a hágai bíróságra egykori mentorát. A polgárháborús győzelem küszöbén álló líbiai lázadók vezére, Musztafa Abdul Dzsalil korábban a Kadhafi-rezsim belső ellenzéke volt, és néhány éles lőszer miatt állt át a másik oldalra. Most másokkal együtt rá vár az ország újjáépítése.

Előző
Következő