Líbia

címke rss

Végeztek az al-Kaida egyik vezetőjével Líbia déli részén

Nagyvilág2019.01.18, 19:01

Meghalt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik líbiai vezetője egy olyan hadművelet során, amelyet a Halifa Haftár tábornok parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNH) erői hajtottak végre - jelentette az AFP hírügynökség.

Már a spanyoloknak is kezd elegük lenni Soros embercsempész álciviljeiből

Nagyvilág2019.01.14, 15:26

Nem kapott kihajózási engedélyt a barcelonai kikötői hatóságtól a Soros György által finanszírozott a Proactiva Open Arms nevű álcivil szervezet hajója, amely vissza akart térni a líbiai partok közelébe, azzal a szándékkal, hogy onnan migránsokat csempésszen Spanyolországba – közölték különböző spanyol hírforrások.

Az Iszlám Állam robbantott a líbiai minisztériumban

Nagyvilág2018.12.26, 06:29

Az Iszlám Állam támadta meg kedden a líbiai kormány külügyminisztériumának épületét. A tűzharcban és az azt megelőző robbantásban két ember meghalt és huszan megsérültek.

Öngyilkos merénylet volt a líbiai fővárosban

Nagyvilág2018.12.25, 12:41

Az Iszlám Állam tagjai lövöldöztek, majd robbantották fel magukat Tripoliban. Az akcióban halottakról és sebesültekről is tudni, igaz azok számáról eltérő információkat közölt a nemzetközi sajtó.

Elégedetlen helyiek elfoglalták a legnagyobb líbiai olajmezőt

Nagyvilág2018.12.11, 04:11

Az ENSZ Líbiai Támogató Missziója (UNSMIL) hétfőn közleményben szólította fel azt a törzsi milíciát, amely elfoglalta az észak-afrikai ország legnagyobb olajmezejét, hogy haladéktalanul vonuljon ki onnan.

Leállítják a kitermelést Líbia legnagyobb olajmezőjén

Nagyvilág2018.12.10, 05:01

Leállítják a kitermelést Líbia legnagyobb olajmezőjén, amelyet törzsi harcosok és helyi biztonsági erők kerítettek hatalmukba - közölték vasárnap az el-Sarara létesítményben dolgozó mérnökök és a fegyveresek szóvivője. Az értesülést egyelőre nem erősítette meg a NOC állami olajvállalat.

Európába igyekvő migránsok barikádozták el magukat egy konténerhajón Líbia partjainál

Nagyvilág2018.11.14, 15:07

Több tucat illegális bevándorló elbarikádozta magát egy konténerhajón a líbiai Miszráta kikötőváros partjainál, mert nem akarnak leszállni a hajóról, hanem Európába akarnak utazni – jelentették különböző hírügynökségek.

A líbiai parti őrség több száz migránst fogott el a Földközi-tengeren

Nagyvilág2018.11.07, 21:40

A líbiai parti őrség 315 migránst fogott el a Földközi-tengeren, és fordított vissza Líbiába - közölte a szervezet szóvivője.

Több ezer eurót keresnek az embercsempészek a migránsok szállításán

Nagyvilág2018.10.25, 17:47

A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) információi alapján a migránsok tranzitországaként Líbia szerepét tulajdonképpen már átvette Marokkó. A migránscsempészek közben fejenként több ezer eurót kaszálnak az afrikaiak illegális úton történő Európába hozásával.

Líbiai külügyminiszter: meg kell erősíteni a déli határok védelmét

Nagyvilág2018.10.17, 19:21

A migráció kérdésében Líbia számára a déli határai védelmének megerősítése elsődleges - jelentette ki Mohammed Táher Sziala líbiai külügyminiszter Bécsben .

Líbiában fogtak el egy körözött egyiptomi terroristát

Nagyvilág2018.10.08, 15:16

A líbiai biztonsági erők elfogták Hisám al-Asmávít, az egyik legkeresettebb egyiptomi terroristát.

Európának fel kell lépnie az új világrend jelentette biztonsági kockázatokkal szemben

Nagyvilág2018.09.24, 18:19

Teljesen új világrend van kialakulóban, és ez új biztonsági kockázatokat hoz magával, amelyek ellen Európának, sőt az egész világnak fel kell lépnie - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban annak kapcsán, hogy az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva külön tanácskozást tartanak erről a témáról.

Rakétákat lőttek ki a tripoli repülőtér irányába

Nagyvilág2018.09.12, 04:26

Szemtanúk szerint két rakétát lőttek ki kedden a líbiai főváros, Tripoli egyetlen működő repülőtere irányába. A Matiga repülőtérre tartó járatokat átirányították a Tripolitól 200 kilométerre fekvő Miszrátába.

Terroristák törhettek be a líbiai olajvállalat székhelyére

Nagyvilág2018.09.10, 14:48

A támadók tüzet nyitottak a biztonsági őrökre, az épületből több robbanás is hallatszott – jelentette a Libya Observer nevű líbiai hírportál. Az olajtársaság két alkalmazottja, valamint két támadó is meghalt.

Új migránshullámtól tart az olasz kormány a líbiai harcok miatt

Nagyvilág2018.09.04, 18:41

Az olasz média szerint új migránshullámtól tart az olasz kormány a kiújult líbiai harcok miatt.

Több száz rab tört ki egy líbiai börtönből

Nagyvilág2018.09.03, 07:31

Mintegy 400 fogvatartott szökött meg vasárnap a líbiai főváros, Tripoli egyik börtönéből, ahol lázadás tört ki.

Az egyiptomi hadsereg az Iszlám Állam húsz terroristájával végzett

Nagyvilág2018.08.29, 17:17

Legkevesebb húsz szélsőségessel végeztek Egyiptomban az elmúlt napokban egy nagyszabású terrorellenes művelet keretében - közölte az észak-afrikai állam hadserege.

400 migránst fogott el a líbiai parti őrség a Földközi-tengeren

Nagyvilág2018.08.29, 15:58

Európába tartó mintegy 400 migránst tartóztattak fel a Földközi-tengeren Líbia partjai előtt - közölte az észak-afrikai ország parti őrsége.

Az olaszoknak elege lett a migránsáradatból

Nagyvilág2018.08.22, 14:13

Az utóbbi három évben valósággal sokkolta az olaszokat a véget nem érő migránshullám. A becslések alapján jelenleg 700 ezer afrikai származású illegális bevándorló tartózkodik Olaszországban. Többségüket olyan sorosista álcivil szervezetek szállították oda, mint a Proactiva Open Arms, az Orvosok Határok Nélkül, a SOS Méditerranée, a Sea-Watch és a Sea-Eye. Matteo Salvini belügyminiszter viszont felveszi velük a küzdelmet.

A titkosszolgalatok hatékonysága miatt csökkentek a robbantásos támadások

Nagyvilág2018.08.17, 09:26

A robbantásos merényletek visszaszorulása elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megerősödött az európai titkosszolgálatok együttműködése, technikai és humán háttere - jelentette ki Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 műsorában.

Megint Spanyolországban kötött ki egy migránsokat csempésző Soros-hajó

Nagyvilág2018.08.10, 22:41

Csütörtök reggel kötött ki San Roque partjainál a bevándorláspárti, Soros György finanszírozta Proactiva Open Arms nevű álcivil szervezet hajója 87 illegális bevándorlóval a fedélzetén. A jármű kikötését azután engedte meg a baloldali madridi vezetés, hogy a hajó több napon át a Földközi-tengeren járta a szigeteket csak arra várva, hogy valaki átvegye a migránsokat.

Több száz Európába tartó migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség

Nagyvilág2018.08.01, 17:30

Összesen 574, Európába tartó migránst fogtak el Líbia felségvizein – közölte az észak-afrikai állam parti őrsége.

A brit hadsereg mentette meg a manchesteri muszlim terroristát

Nagyvilág2018.07.31, 11:38

A legfrissebb jelentések szerint a brit hadsereg mentette meg a líbiai harcmezőkről és szállította Nagy-Britanniába a későbbi manchesteri terrortámadás elkövetőit, Salman Abedit és testvérét. A két férfit először Máltára vitték, majd onnan kerültek át a szigetországba.

Líbia ellenzi, hogy uniós migránstáborok épüljenek az országban

Nagyvilág2018.07.20, 10:03

Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök leszögezte: ellenzi és nem is engedi, hogy olyan migránsoknak építsenek tábort az orszában, akiket Európa nem hajlandó befogadni.

Több mint 150 migránst mentett ki a líbiai parti őrség

Nagyvilág2018.07.19, 21:38

Százötvenhat migránst, köztük 24 nőt és 10 gyereket mentett ki egy gumicsónakról a líbiai parti őrség a líbiai Homsz északnyugati város partjaitól mintegy 90 kilométerre - közölte csütörtökön az észak-afrikai arab ország haditengerészete.

Zárva maradnak a Soros-hajók előtt az olasz kikötők

Nagyvilág2018.07.18, 17:22

Az olasz hatóságok továbbra sem engedik kikötni egy sorosista álcivil szervezet hajóját az olaszországi partoknál, így az Spanyolország felé indult el.

Az olaszok befogadó országokat keresnek a Linosa közelében felvett migránsoknak

Nagyvilág2018.07.14, 23:33

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök befogadó országokat keres annak a mintegy 450 migránsnak, akiket Linosa szigeténél vett fel az olasz parti őrség és pénzügyőrség hajója - közölte a kormányfői hivatal.

Az olaszok továbbra sem engedélyezik a migránsokkal teli hajók kikötését

Nagyvilág2018.07.14, 11:33

Az olasz parti őrség és pénzügyőrség hajója vette fedélzetre azt a mintegy 450 migránst, akik egy halászhajóval Líbiából Szicíliába tartottak. Matteo Salvini viszont ismét nemet mondott a hajó kikötésére. Az olasz belügyminiszter konzekvens bevándorláspolitikájának köszönhetően megkétszerezte pártjának támogatottságát.

700 ezer migráns vár arra Líbiában, hogy a csempészek Európába szállítsák őket

Nagyvilág2018.07.10, 15:06

A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) szerint nagyjából 700 ezer fekete-afrikai származású illegális bevándorló várakozhat Líbiában arra, hogy migránscsempészek Európába szállítsák őket.

Migránsokat csempésző teherhajót sem engednek kikötni az olaszok

Nagyvilág2018.07.11, 07:47

Egy migránsokat a tengeren csempésző olasz felségjelzésű hajótól is megtagadta a kikötést Matteo Salvini belügyminiszter, aki korábban a külföldi, Soros György által finanszírozott álcivil szervezetek és a földközi-tengeri katonai műveletek hadihajóinak is megtiltotta, hogy migránsokat vigyenek Olaszországba.

Tavaly egymillió migráns akart Európába jutni

Nagyvilág2018.06.30, 17:54

A Le Monde tudósítója szerint a Líbiában tartózkodó fekete-afrikai bevándorlók száma hétszázezer és egymillió közé tehető, akik csak arra várnak, hogy az embercsempészek és a velük összejátszó „mentőhajók” segítségével Európába juthassanak – írja a 888.hu a francia lapra hivatkozva.

Elfoglalta a kelet-líbiai Dernát Kadhafi egykori tábornoka

Nagyvilág2018.06.29, 04:06

Elfoglalták a kelet-líbiai Dernát csütörtökön az ország jelentős részét ellenőrző Halifa Haftár tábornok vezette erők.

Több mint 400 migránst mentettek ki a Földközi-tengeren

Nagyvilág2018.06.24, 23:47

A líbiai parti őrség vasárnap Európába tartó összesen mintegy 460 afrikai migránst mentett ki a Földközi-tengeren.

Bajban Soros embercsempész hajói: Málta sem engedi kikötni őket

Nagyvilág2018.06.22, 22:02

Málta elutasította, hogy a Lifeline hajó több mint 200 migránssal a fedélzetén kiköthessen partjainál - közölte Danilo Toninelli olasz közlekedési miniszter, miután az előző nap Matteo Salvini belügyminiszter megtagadta a kikötést a Mission Lifeline nevű német sorosista álcivil szervezet által működtetett hajótól Olaszországban.

Az olaszok újabb migránscsempész hajótól tagadták meg a kikötést

Nagyvilág2018.06.22, 19:12

Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy újabb álcivil szervezet által működtetett migránsokat csempésző hajónak tiltotta meg a kikötést Olaszországban. A holland zászló alatt futó, a német Mission Lifeline által üzemeltetett vízi jármű 224 migránst szállít a fedélzetén.

Mintegy 200 migránst mentett ki és szállított vissza a líbiai parti őrség

Nagyvilág2018.06.20, 19:33

A líbiai parti őrség Európába tartó mintegy 200 migránst mentett ki a Földközi-tengeren és szállított vissza az észak-afrikai állam területére - közölte az al-Baján című, Egyesült Arab Emírségekbeli hírlap.

Az olaszok megtiltották két újabb migránscsempész Soros-hajó kikötését

Nagyvilág2018.06.16, 18:00

Matteo Salvini, Olaszország belügyminisztere és miniszterelnök-helyettese ígéretet tett arra, hogy két további, migránsokat csempésző sorosista álcivil szervezet hajóit is kitiltja az olasz kikötőkből.

Olaszország nemet mond a migránsokra és Brüsszelre

Nagyvilág2018.06.11, 16:01

„Olaszország ezúttal nem fog engedelmeskedni. Nemet mondunk” – írja Matteo Salvini olasz belügyminiszter a Facebook-oldalán.

Több száz migránst fogott el a líbiai parti őrség a hétvégén

Nagyvilág2018.06.11, 12:49

A líbiai parti őrség 180 migránst tartóztatott fel a Földközi-tengeren - közölték a helyi hatóságok.

Déli szomszédai segítik ki Líbia határvédelmét

Nagyvilág2018.06.02, 06:51

Megállapodást írt alá Líbia déli szomszédaival, Nigerrel, Csáddal és Szudánnal az ország déli határának védelméről.

Soros álcivil szervezetei már Tunéziából is szállítják a migránsokat

Nagyvilág2018.05.30, 11:03

Mivel a líbiai parti őrség több-kevesebb sikerrel igyekszik gátat szabni a migránscsempészetnek, ezért az emberkereskedők és az illegális bevándorlók új útvonalat találtak Tunézia irányából. 

Több tucat marokkói migráns kezdett éhségsztrájkba

Nagyvilág2018.05.28, 08:21

Mintegy hatvan marokkói illegális bevándorló kezdett éhségsztrájkot egy líbiai migrációs befogadóközpontban, tiltakozva a hazatelepítésük késlekedése miatt - közölték helyi illetékesek.

Az osztrák alkancellár migránscsempészettel vádolja az EU-s határvédelmi ügynökséget

Nagyvilág2018.05.26, 14:27

Heinz-Christian Strache, Ausztria szabadságpárti (FPÖ) alkancellárja, civil és sportügyekért felelős minisztere azt mondta, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) nem védi meg az unió határait, ezért azt a jövőben nem fogja pénzelni az osztrák kormány. Szerinte, miután hazája átveszi az EU soros elnökségét, a külső határok védelmére fog koncentrálni.

Másfél millió migráns akar Líbiából Európába jönni

Nagyvilág2018.05.12, 08:50

A líbiai belügyminiszter szerint a nemzetközi becslésekben szereplő számoknál jóval többen, 700 ezer helyett másfél millió olyan illegális bevándorló van Líbiában, akik Európába akarnak jutni.

Merkel: Az embercsempészeket támogatná a Líbiában rekedt migránsok átszállítása Európába

Nagyvilág2018.05.11, 18:51

Az embercsempészek támogatásával lenne egyenlő a líbiai menekülttáborokban rekedt migránsok átszállítása Európába - közölte Angela Merkel német kancellár Münsterben.

Nigériai migránsok perlik az olasz államot, mert Róma együttműködik a líbiai parti őrséggel

Nagyvilág2018.05.09, 11:11

Nigériai migránsok kedden beperelték az olasz államot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán, az Európai Uniónak az általa elismert líbiai kormánnyal kötött megállapodása miatt, melynek értelmében az észak-afrikai ország köteles visszatartani az illegális bevándorlókat.

Csak a szokásos: Soros álcivil szervezetei migránsokat akartak Európába szállítani

Nagyvilág2018.05.07, 17:09

A líbiai parti őrség tegnap feltartóztatott egy hajót, amely migránsokat akart csempészni az észak-afrikai államból Olaszországba. Az Aquarius nevű vízi járművet két Soros György által pénzelt álcivil szervezet bérelte, az Orvosok Határok Nélkül és az SOS Mediterranée.

Csak tegnap három migránscsempész hajót fogott el a líbiai parti őrség

Nagyvilág2018.05.07, 11:13

Az Európába tartó hajókon 309 migráns tartózkodott. Főleg Magreb-térségbeli származásúak voltak.

Öngyilkos merénylők robbantottak a líbiai fővárosban

Nagyvilág2018.05.02, 14:13

Támadás érte szerdán Tripoliban a választási bizottság központi irodáját, legkevesebb 11 ember életét vesztette.

Az olasz hatóságok szerint egy gambiai migráns a tömegbe akart hajtani

Nagyvilág2018.04.26, 15:07

Az olasz rendőrség letartóztatott egy migránst, aki a gyanú alapján a tömegbe akart hajtani egy kamionnal. A férfi az Iszlám Állam katonája.

Nem kaphatják vissza hajójukat a német migránscsempészek

Nagyvilág2018.04.26, 10:42

A római Legfelsőbb Bíróság elutasította a német Jugend Rettet (Ifjú mentők) nevű, embercsempészekkel kapcsolatban álló szervezet azon kérését, hogy kapják vissza a kilenc hónapja lefoglalt hajójukat, amin migránsokat szállítottak Líbiából Itáliába.

Katonák fogták el a migránsokat és az embercsempészeket

Nagyvilág2018.04.22, 06:24

Hatvanhárom migránst, köztük 29 külföldit próbáltak meg átcsempészni a szudáni-líbiai határon Észak-Dárfúr tartományban, de a szudáni hatóságok közbeléptek - jelentette szombaton a SUNA állami hírügynökség.

A Frontex igazgatója szerint a migráció növeli a terrorfenyegetettséget

Nagyvilág2018.04.08, 22:46

Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség - közismert nevén a Frontex - igazgatója, Fabrice Leggeri szerint a migránscsempészet elleni küzdelem nem hatékony, és továbbra is magas a terrorfenyegetettség.

Megdöbbentő felvétel: terroristásat játszanak a líbiai gyerekek - videó

Nagyvilág2018.04.04, 16:37

Tömeggyilkos terroristát játszik egy gyerek egy Líbiában készült videón. A többiek arra várnak, hogy kivégezze őket, és amikor a "terrorista" meghúzza a ravaszt, ők egymásra zuhannak, mint egy valódi tömeggyilkosságnál. Gyilkos indulatok gyerekektől.

Kiszabadult az elrabolt polgármester

Nagyvilág2018.03.30, 07:55

Szabadon engedték Tripoli polgármesterét, akit pár órával korábban otthonából hurcoltak el - közölte a líbiai főváros hivatala csütörtök késő este.

Amerikai dróncsapás végzett két al-Kaida szélsőségessel Líbiában

Nagyvilág2018.03.28, 22:05

Amerikai dróncsapás végzett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat észak-afrikai szárnyának (AQIM) két tagjával a hétvégén Líbiában, egyikük a szélsőségesek magas rangú tisztségviselője volt - jelentette be a Pentagon szerdán.

Terroristákat bombáztak az amerikaiak Líbiában

Nagyvilág2018.03.24, 21:47

Légicsapást hajtott végre a dél-líbiai Ubari városának közelében az amerikai légierő szombaton, a támadásban két terrorista életét vesztette - közölte az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága.

Indul a líbiai elnökválasztáson Kadhafi fia

Nagyvilág2018.03.20, 04:50

Indul a líbiai elnökválasztáson a néhai diktátor, Moammer Kadhafi fia, Szeif al-Iszlám - számolt be egy pánarab televízió hétfőn.

Az olasz hatóságok lefoglalták a Soroshoz köthető migránscsempészek hajóját

Nagyvilág2018.03.19, 16:54

A Proactiva Open Arms (POA) nevű, Spanyolországban bejegyzett álcivil szervezet hajójának lefoglalását a szicíliai Catania városának az ügyésze rendelte el. Az emberkereskedők korábban megtagadták az együttműködést a líbiai hatóságokkal.

Bejáratott gyárként csempészték a migránsokat

Nagyvilág2018.03.17, 13:08

A líbiai hatóságok 205 elfogató parancsot adtak ki líbiai és külföldi emberek ellen, akiket azzal vádolnak, hogy részt vesznek az illegális migránsok szervezett Európába juttatásában.

Katonai zónába tévedt hajót foglalt le a líbiai hadsereg

Nagyvilág2018.03.12, 05:09

A légierő segítségével fogták el a hajót az iszlamisták ellenőrizte Derna város partjainál. A hajó szíriai állampolgárságú kapitányát és török legénységét őrizetbe vették.

Saját testvére hajtott végre rituális kivégzést egy 17 éves migránson

Nagyvilág2018.03.07, 17:17

A lány az iszlám törvények szerint férjnél volt, de másba lett szerelmes. Mellkason döfték és összevagdosták az arcát. Mindez Németországban történt, március elején.

Hatalmasat húzott az európai politika halhatatlanja

Nagyvilág2018.02.14, 12:29

Silvio Berlusconi sikerének a titka, hogy sikerült két olyan kérdést – nevezetesen a migrációt és a biztonságot – politikai kampányának középpontjába állítania, amelyek az elmúlt években meghatározták az olasz társadalmi és politikai élet mindennapjait. Mindezek miatt tekinthető a március 4-i olaszországi választások fő esélyesének az általa vezetett jobbközép ellenzék. A volt kormányfő mellett szól az is, hogy neki megvan az a politikai tapasztalata, amivel más ellenzéki erők nem rendelkeznek.

Két bomba robbant egy bengázi mecsetben

Nagyvilág2018.02.09, 15:27

Legalább egy ember meghalt és harmincheten megsebesültek pénteken a északkelet-líbiai Bengázi egyik mecsetében elkövetett kettős pokolgépes támadásban – jelentették helyi egészségügyi források.

Foglyokat végeztek ki a bengázi merényletek színhelyén

Nagyvilág2018.01.25, 00:51

Aggodalmát fejezte ki az ENSZ líbiai missziója szerdán, miután felvételek láttak napvilágot arról, hogy az előző napi bengázi kettős pokolgépes merénylet helyszínén brutális kivégzéseket hajtottak végre.

Milliók várnak Líbiában, hogy Európába induljanak

Nagyvilág2018.01.24, 09:25

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint milliós nagyságrendű tömeg vár Líbiában, hogy Európába induljon.

Harcok miatt lezárták a tripoli repülőteret

Nagyvilág2018.01.15, 11:23

Harcok miatt lezárták a líbiai főváros, Tripoli repülőterét hétfőn.

Lefoglaltak egy Líbiába tartó, robbanószerekhez anyagokat szállító hajót

Nagyvilág2018.01.10, 19:07

A görög hatóságok lefoglaltak egy hajót, amely robbanószerek készítéséhez használatos anyagokat szállított Líbiába - közölte a parti őrség szerdán.

Több mint száz migráns tűnt el a Földközi-tengeren

Nagyvilág2018.01.10, 09:12

Eltűnt csaknem száz migráns a Földközi-tengeren, miután csónakuk felborult Líbia partjainál – közölte kedd este a líbiai parti őrség túlélők beszámolói alapján.

2017 a mediterrán térségbeli migránsáradatról szólt

Nagyvilág2018.01.09, 17:10

Tavaly alapvetően módosultak az illegális migránsok útvonalai. Főként Nyugat-Afrikából indulnak el. A politikai menekültek és az illegális gazdasági bevándorlók között pedig egyre nehezebb különbséget tenni, a Deutsche Welle cikke szerint. 

Ismeretlen fegyveresek felrobbantottak egy kőolajvezetéket Líbiában

Nagyvilág2017.12.26, 19:46

Ismeretlen fegyveresek felrobbantottak kedden Líbiában egy kőolajvezetéket, amely naponta 90 ezer hordónyi olajat továbbított Esz Szider kikötőjébe. A hír hatására két százalékkal emelkedett az energiahordozó világpiaci ára.

Elrabolták és megölték a líbiai Miszráta polgármesterét

Nagyvilág2017.12.18, 11:58

Elrabolták és megölték a líbiai Miszráta polgármesterét - közölte hétfőn a város egyik biztonsági vezetője. Mohamad Esteuit követték, és akkor rabolták el, amikor vasárnap este elhagyta a Tripolitól 200 kilométerre fekvő Miszráta repülőterét, holttestét az egyik utcában hagyták hátra - közölte a neve elhallgatását kérő illetékes. A helyi kórház megerősítette, hogy oda szállították a polgármester holttestét, amelyet több golyótalálat is ért.A gépkocsiban ült Esteui fivére is, aki megsebesült, de nincs életveszélyben. A polgármester törökországi hivatalos látogatásról tért vissza a város tanács több tagjával együtt. 2014-ben választoották ...

Megnézték, mi kell ahhoz, hogy kevesebb migráns érkezzen

Itthon2017.12.14, 16:56

Az elmúlt években 600 ezren érték el az olasz partot, idén 120 ezer bevándorló jöhet Líbiából. Ha nem lesz megállapodás az EU és Líbiai között, a helyzetet sem lehet rendezni.

Jelentős összeggel támogatják a V4-ek a líbiai határvédelmet

Nagyvilág2017.12.14, 11:53

A magyar V4-elnökség koordinálásával a líbiai határvédelem támogatásáról döntöttek a visegrádi országok kormányfői. Az országok felajánlották, hogy 35 millió euróval támogatják a programot.

Több száz migránst telepítettek haza Líbiából

Nagyvilág2017.12.08, 23:17

Több száz, eredetileg Európába tartó migránst telepítettek haza származási országukba Líbiából - jelentette pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet, az IOM.

Felfalhattak-e a cápák 31 migránst a Földközi-tengeren?

Tudomány2017.11.29, 20:28

A líbiai parti őrség november 26-án közzétett beszámolója szerint, Garabulli körzetében a nyílt tengeren horrorisztikus látvány fogadta múlt hét pénteken egy kora reggeli riasztás nyomán a helyszínre érkező tengerészeket. Harmincegy holttest lebegett a felszínen, melyek közül számos tetemen cápaharapás nyomokat azonosítottak. A beszámoló szerint néhány, a felszínhez közel úszkáló kékcápát is felfedeztek.

Franciaország az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését kezdeményezte

Nagyvilág2017.11.28, 08:59

Franciaország felkérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy szerdán tartson ülést a líbiai emberkereskedelemről, valamint arról, hogy Líbiában afrikai migránsokat adnak el rabszolgának.

Líbiai katonák után rendőröket is támogat az EU a migráció visszaszorításában

Nagyvilág2017.11.12, 13:06

A líbiai parti őrség után az észak-afrikai arab ország rendőrségét is bevonná az Európai Unió (EU) az illegális migráció visszaszorításért folytatott együttműködésbe - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

Száz tonna kőolajat foglalt le az olasz rendőrség egy líbiai hajón

Nagyvilág2017.11.04, 19:27

Száz tonna csempészett gázolajat kobozott el az olasz rendőrség egy Líbiából érkező hajóról, a hajó kapitányát csempészet és pénzmosás vádjával őrizetbe vették - jelentette szombaton az olasz rendőrség.

Módszeresen használják a szexuális erőszakot a háborúban

Nagyvilág2017.11.03, 12:41

Ahogy az európai börtönökben a férfiak közötti szexuális kapcsolat az alá- és fölérendeltségi viszonyok szimbóluma, úgy a líbiai háborúban is azért erőszakolnak meg férfiakat, sokszor tárgyakkal szodomizálva őket, hogy a végsőkig megalázzák az áldozatot és minden önbecsülését elvegyék.

Háromszáz fekete-afrikai migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség

Nagyvilág2017.11.01, 11:44

A líbiai parti őrség feltartóztatott két gumicsónakot, bennük 299 fekete-afrikai bevándorlóval az ország tengerpartja közelében, Tripolitól keletre – közölték szerdán tisztségviselők.

Sosem láttak ennyi holttestet ezen a vidéken

Nagyvilág2017.10.28, 09:48

Harminchét halott fekszik Bengázi városától 70 kilométerre keletre. Csütörtök éjjel találták meg a testeket.

Több tucat azonosítatlan holttestre bukkantak Líbiában

Nagyvilág2017.10.28, 06:06

Több tucat azonosítatlan holttestre bukkantak Líbiában - közölték líbiai biztonsági erők.

Ez az öt ország befolyásolhatja az olajárakat a jövőben

Gazdaság2017.10.26, 18:30

A geopolitikai feszültség nagyrészt irreleváns az olajárak 2014-es összeomlása óta, de ez most megváltozhat, mivel több kulcsfontosságú olajkitermelő országban zűrzavaros a helyzet – ezzel pedig az olajpiac szigorúbbá válhat.

Olaszország készen áll a líbiai beavatkozásra

Nagyvilág2017.09.26, 10:35

Már októberben elindulhat az olasz kormány Líbiában tervezett humanitárius beavatkozása - nyilatkozott Mario Giro olasz külügyminiszter-helyettes, miután a kormány egyeztetett több mint húsz olaszországi nem kormányzati szervezettel a műveletről. Eközben az észak-afrikai országban kiújultak a harcok, az Iszlám Állam terrorszervezet líbiai állásait egy szicíliai támaszpontról indított amerikai rakéták találták el.

Összetákolt csónakokba zsúfolódva, több mint ezer migráns próbált Európába jutni

Nagyvilág2017.09.17, 06:42

A líbiai parti őrség szombaton több mint ezer migránst mentett ki a tengerből, akik kilenc összetákolt vízi járműbe zsúfolódva próbáltak illegális úton Európába jutni.

Migrációs megállapodást javasol Líbiával az EP elnöke

Nagyvilág2017.09.10, 06:57

A Törökországgal kötött migrációs megállapodáshoz hasonló egyezség megkötését javasolja Líbiával Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke - derül ki abból a vasárnap hajnalban megjelent interjúból, melyet a dpa német hírügynökségnek adott az olasz politikus Rómában.

Migránsok holttesteit találták a kelet-líbiai sivatagban

Nagyvilág2017.09.06, 04:25

A holttesteket több mint 300 kilométerre az egyik kikötővárostól találták meg.

A líbiai hatóságok hétszáz embert fogtak el a héten a Földközi-tengeren

Nagyvilág2017.08.29, 20:01

A líbiai haditengerészet mintegy hétszáz embert fogott el a Földközi-tengeren az elmúlt két napban és vitt vissza az észak-afrikai államba.

Líbia benyújtotta a számlát az olaszoknak

Nagyvilág2017.08.29, 12:24

Líbia polgármesterek azt kérték a migránsok Európába indulásának megfékezéséért cserébe Olaszországtól, hogy finanszírozza kórházak, iskolák, az infrastruktúra és a közbiztonság kiépítését -  jelentette Marco Minniti olasz belügyminiszter.

Migrációs válság: Olaszország háborút hirdetett

Nagyvilág2017.08.15, 11:21

Magára hagyta Olaszországot Európa a migrációs válságban – mondta Angelino Alfano olasz külügyminiszter. Az olasz kormány jelentős szigorításokat vezetett be a migránsáradat megállítására. A szigorítások miatt a Soros Györgyhöz köthető civil szervezetek (NGO-k) egyelőre visszavonulót fújtak a Földközi-tengeren. Így az illegális migráció további visszaszorulása várható, miután a szigorítások miatt már júliusban kevesebb illegális bevándorló érkezett.

Két országon múlhat az olajpiac jövője

Archívum2017.08.14, 14:56

Miközben a világ legnagyobb olajkitermelőit tömörítő OPEC erősítene a kibocsátás-csökkentésről szóló együttműködést, két olyan kulcsfontosságú állam van, amely meghatározhatja az olajpiac jövőjét. És ezek közül egyik sem Oroszország vagy az Egyesült Államok.

Összejátszhatott az embercsempészekkel Don Mosé, a római migráns pap

Nagyvilág2017.08.14, 14:38

Néhány nappal azután, hogy kiderült, az olasz ügyészség szerint a magát a legtisztább humanitárius szervezetnek tartó Orvosok Határok Nélkül (MSF) összejátszhatott az embercsempészekkel az olasz partoknál, idézést kapott egy migránssegítő pap is Trapani sziciliai ügyésztől. 

Másodszor is elrabolták a volt líbiai miniszterelnököt

Nagyvilág2017.08.14, 07:39

A líbiai fővárost uraló egyik fegyveres csoport hétfőre virradóra elrabolta Tripoliban Ali Zejdán volt líbiai kormányfőt.

Líbia kitiltotta az NGO-k mentőhajóit

Nagyvilág2017.08.11, 17:32

A líbiai hatóságok kitiltották az ország felségvizéről a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k mentőhajóit.

Elfogadták a líbiai part menti művelet tervét

Nagyvilág2017.08.02, 15:05

Az olasz parlament alsóháza elfogadta a kormány új tervét, amely Líbia partjai mentén akadályozná az embercsempészeket.

Hadihajókról keresik az embercsempészeket Líbiánál

Nagyvilág2017.08.01, 16:41

Több mint félezer katona szolgál azon a két hadihajón, amelyeket a Líbiából induló embercsempészet megakadályozására, illetve a migrációs hullám megfékezésére indítanak el. Támadás esetén akár tüzet is nyithatnak - mondta Roberta Pinotti olasz védelmi miniszter.

Líbia Róma segítségét kérte az emberkereskedők elleni harchoz

Nagyvilág2017.07.26, 14:44

Líbia Rómához fordult segítségért,arra kéri az olasz haditengerészetet, hogy a líbiai vizeken segítse az emberkereskedők elleni küzdelmet.

Jöhet a tűzszünet Líbiában

Nagyvilág2017.07.25, 20:51

Feltételekhez kötött tűzszünet és jövő tavasszal esedékes választások mellett kötelezte el magát kedden a francia főváros közelében folytatott egyeztetéseik eredményeként a líbiai konfliktus két fő riválisa, Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetője és az ország keleti részét ellenőrző Halifa Haftar tábornok.

A visegrádi országok támogatják Olaszországot

Itthon2017.07.19, 13:30

Támogatják Olaszországot az európai migrációs válságban a visegrádi országok - derül ki a levélből, melyet a V4-országok miniszterelnökei küldtek Paolo Gentiloni olasz kormányfőnek.