Lewis Hamilton

címke rss
Hamilton tagadja, hogy szabályszegéssel vádolta volna a Red Bullt

Hamilton tagadja, hogy szabályszegéssel vádolta volna a Red Bullt

Másra célzott, mint amire elsőre sokan gondoltak – állítja Lewis Hamilton a 70. Évforduló Nagydíja után. A futam közben úgy tűnt, hogy a hatszoros világbajnok szerint a Red Bull csalt a guminyomással, és emiatt volt annyira gyors.

Bottas korai kerékcseréje kellett ahhoz, hogy Hamilton megelőzhesse őt

Gphírek2020.08.09, 20:00

Nem elégedett a boksztaktikával Valtteri Bottas, miután a második silverstone-i verseny utolsó köreiben Lewis Hamilton megelőzte őt. Toto Wolff megérti versenyzőjét, de nem hiszi, hogy lehetett volna más döntéseket hozni.

Hamilton: A Ferrari nem támogatja eléggé Vettelt

Gphírek2020.08.09, 10:19

Lewis Hamilton kiállt Sebastian Vettel mellett. A hatszoros világbajnok úgy véli, a Ferrarinál a német nem kapja meg azt a támogatást, amit kellene.

Bottas számított arra, hogy a közepes lesz a nyerő gumi az időmérőn

Gphírek2020.08.08, 18:06

Lewis Hamilton szerint Valtteri Bottas ezúttal egy kicsit túl gyors volt a számára, a finn pilóta pedig meg sem állna a verseny megnyeréséig, de tudja, hogy változik a stratégia a múlthetihez képest.

Hamilton nem akar elbocsátások közepette a szerződéséről tárgyalni

Gphírek2020.08.08, 12:24

Valtteri Bottas szerződésének bejelentése ellenére Lewis Hamilton továbbra is vár azzal, hogy újra elköteleződjön a Mercedes mellett. Főnöke nem aggódik a késlekedés miatt.

Apróságokon változtatott, mégis előrelépett a Mercedes

Gphírek2020.08.07, 20:34

A Mercedes azon dolgozott az elmúlt héten, hogy meleg időjárási körülmények között se legyen gondja, valamint pár felfedezést is tett az autóval kapcsolatban a 70. Évforduló Nagydíjára. A gumikkal azonban meggyűlhet a bajuk.

A pilóták aggódnak a figyelmeztetés nélkül szétfoszló F1-es gumik miatt

Gphírek2020.08.07, 08:39

Nem nyugodtak a hétvégi 70. évfordulós Nagydíj előtt a versenyzők a gumik miatt, mivel azok a múlt heti Brit Nagydíjon mindenfajta figyelmeztetés nélkül adták meg magukat. A Pirelli szerint a tavaly leszavazott abroncsokkal most nem kellene emiatt aggódni.

Mercedes: Hibáztunk, amikor nem hoztuk ki Hamiltont az utolsó körre

Gphírek2020.08.05, 19:13

James Vowles, a Mercedes főstratégája elárulta, a vibráció ellenére semmi nem utalt arra, hogy a Brit Nagydíj végén mindkét autó bal első gumija defektet kap. A szakember hozzátette, hibáztak, amikor nem hívták ki Lewis Hamiltont, ugyanakkor leszögezte, a DAS-nak nincs köze az esethez.

Riválisai szerint Hamiltont idén már senki nem állíthatja meg

Gphírek2020.08.05, 13:11

Max Verstappen és Charles Leclerc egyetértett abban, hogy Lewis Hamilton fogja megnyerni az idei F1-es világbajnokságot. A brit pilóta sajnálja, hogy nincs szoros csata a címért, ugyanakkor kijelentette, mindez nem a Mercedes hibája.

Hamilton és Bottas összefogott Wolff ellen, nagy nevetés lett a vége

Gphírek2020.08.04, 23:42

Mókás versenyt szerveztek Lewis Hamiltonnak, Valtteri Bottasnak és Toto Wolffnak a Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban. A két élpilóta móresre tanította főnökét, de azért a csapat első embere is megállta a helyét.

Nem robotok és nem gépemberek vezetik a Forma-1-es autókat

Gphírek2020.08.03, 07:30

Lewis Hamilton példátlan módon, három keréken ért célba és győzött a Brit Nagydíjon: vitán felül áll, hogy hihetetlen szerencséje volt, viszont nem lehet szemet hunyni afelett sem, hogy elképesztő lélekjelenlétre volt szüksége a helyzet kezeléséhez és a Mercedes célba juttatásához. A britnek csak órákkal később esett le, hogy mit élt át.

A Mercedesek defektjei mellett Verstappen célba érése sem volt biztos

Gphírek2020.08.02, 19:40

A Mercedes két pilótája és Carlos Sainz is defektet kapott a Brit Nagydíj utolsó két köre során, de Lewis Hamilton így is megnyerte a versenyt. Ehhez az kellett, hogy a Red Bull ne kockáztasson. Az érintettek sem biztosak abban, hogy mi lett volna a helyes döntés.

Lewis Hamilton zenésznek állt: Christina Aguilerával csinált közös dalt

Life.hu2020.08.01, 08:20

Lewis Hamilton eddig csak a Forma-1 miatt, és nő ügyei miatt került reflektorfénybe, most azonban a zeneiparba is berobbant.

Nem az igazi a Mercedes, de Hamilton szerint nem tragikus a helyzetük

Gphírek2020.07.31, 19:37

A Brit Nagydíj pénteki szabadedzésein nem a Mercedesek voltak a leggyorsabbak, de Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sem aggódik csapata versenyképessége miatt.

Hamilton még legalább három évre tervez az F1-ben

Gphírek2020.07.30, 20:27

A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton a Brit Nagydíj előtt kijelentette, még legalább három évig a Forma-1-ben akar versenyezni, és ha utána is formában marad, még tovább nyújthatja a pályafutását.

Norris: Hamilton minden hátralévő idei futamot megnyerhet 2020-ban

Gphírek2020.07.29, 11:21

Lando Norris kijelentette, Lewis Hamiltonnak megvan az esélye arra, hogy innentől kezdve minden futamot megnyerjen az idei szezonban. A McLaren pilótája azzal indokolta véleményét, hogy honfitársának csapattársa az egyetlen ellenfele, akinél jobb versenyző.

McLaren: A tripla hétvégékből nem csinálhatunk rendszert

Gphírek2020.07.28, 09:24

Andreas Seidl úgy véli, a következő két tripla hétvégét már nehezebben fogják átvészelni, mint az elsőt. A McLaren csapatfőnöke megérti a különleges helyzetet, de kijelentette, nem szabad, hogy ez legyen az új trend a Forma-1-ben.

Hamilton: Buktam már el egy ponttal vb-címet, mindenből a maximum kell

Gphírek2020.07.26, 23:14

Lewis Hamilton kijelentette, a Mercedesnél teljes erőbedobással dolgoznak a sikerekért és ő maga is minden pontszerzési lehetőséget megragadna, ezért gyűjtötte be a Magyar Nagydíjon is a leggyorsabb körért járó jutalmat. Előbb-utóbb a Red Bull feljavulását várja.

Mercedes: Miért változtatnánk a bevált pilótapároson?

Gphírek2020.07.26, 14:51

Toto Wolff kijelentette, a Williams színeiben versenyző George Russell része a Mercedes hosszú távú terveinek, de jelenleg szerződése van a grove-iakkal, amit tiszteletben kell tartani. James Allison technikai igazgató szavaiból is arra lehet következtetni, hogy a következő szezonnak változatlan pilótapárossal vágnak neki.

Red Bull: Csalódottak vagyunk a Mercedes fölénye miatt

Gphírek2020.07.25, 13:08

Paul Monaghan, a Red Bull főmérnöke elárulta, nagy reményekkel vágtak neki a szezonnak, de a csapatnál csalódottak a Mercedes ereje láttán. A címvédő W11-ese James Allison technikai igazgató és Lewis Hamilton szerint is az eddigi legjobban sikerült autó.

Hamilton: Ég és föld volt a hangulat Hungaroringen a szurkolók nélkül

Gphírek2020.07.21, 13:09

Hiányoztak a szurkolók a Magyar Nagydíjat megnyerő Lewis Hamiltonnak, és a brit pilóta arra számít, hazai versenyein, Silverstone-ban még furcsább lesz a hangulat.

Vettel szerette volna, ha megvédheti Schumacher rekordjait Hamiltontól

Gphírek2020.07.21, 07:17

A Ferraritól az év végén távozó Sebastian Vettel kijelentette, nem bánta meg, hogy a Red Bull után a Scuderiát választotta, mert ezzel gyerekkori álmát váltotta valóra, még akkor is, ha nem tudta megakadályozni, hogy Lewis Hamilton ostrom alá vegye Michael Schumacher rekordjait.

Az F1 versenyigazgatója megindokolta, miért nem kapott büntetést Bottas

Gphírek2020.07.20, 09:28

Valtteri Bottas megúszta büntetés nélkül, hogy a Magyar Nagydíj rajtjánál már a piros lámpák kialvása előtt bemozdult. Michael Masi versenyigazgató szerint erre igen egyszerű a magyarázat.

Mercedes: Növelnünk kell az autó teljesítményét

Gphírek2020.07.19, 19:38

Lewis Hamilton senkitől sem zavartatva nyerte meg a Magyar Nagydíjat, menet közben még gumit spórolva is gyorsabb volt, mint a második helyen végző Max Verstappen, Toto Wolff szerint azonban résen kell lenniük, mert egyik pillanatról a másikra elolvadhat az első három futam során felépített előnyük.

Bottas: Ez a bajnokság Hamilton és köztem fog eldőlni

Gphírek2020.07.18, 17:47

A Mercedes pilótáit meglepte, hogy a Red Bullok nem tudtak versenyre kelni velük a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. A látottak alapján Valtteri Bottas úgy vélte, Lewis Hamilton és ő a világbajnoki cím esélyese.

Hamilton szorosabb küzdelmet vár és száraz versenyt remél a Hungaroringen

Gphírek2020.07.17, 17:49

Nagy fölénnyel zárta az élen Lewis Hamilton a Magyar Nagydíj első szabadedzését mielőtt a másodikat elmosta az eső. A brit pilóta nedves pályán a mezőny talán legjobbja, a Hungaroringen mégis szeretne inkább száraz pályán versenyezni.

Hamilton erős Red Bullra, Verstappen lehengerlő Mercedesre számít

Gphírek2020.07.16, 20:19

Lewis Hamilton és Max Verstappen is az Ausztriában látott trendek folytatására számít a Magyar Nagydíjon is, de a Mercedes címvédője szorosabbnak látja a küzdelmet a Red Bull tehetségénél.

Wolff: A Mercedes és a Red Bull sem hozta ki magából a maximumot

Gphírek2020.07.14, 18:53

Toto Wolff úgy véli, egyik élcsapat sem mutatott meg mindent, ami az autóban rejlik. A Mercedes csapatfőnöke szerint ők a lassú kanyarokban szenvednek hátrányt, míg az energiaitalosok azt állítják, nekik az egyenesekben nagy a lemaradásuk.

A Red Bull pilótája alig hitte, hogy kétszer egymás után ugyanott ütközik

Gphírek2020.07.14, 11:15

Alexander Albon elárulta, amikor Sergio Pérez utolérte őt a Stájer Nagydíj végén, akkor eszébe jutott az egy héttel korábbi futam, ahol Lewis Hamiltonnal csatázott és pórul járt. A thai-brit pilóta szerint nehéz lesz rövid időn belül utolérniük a Mercedest.

Hiába kapott ki Hamiltontól, Bottas nem kételkedik magában

Gphírek2020.07.13, 09:23

Valtteri Bottas a hétvégi Stájer Nagydíjon Lewis Hamiltontól elszenvedett vereség ellenére magabiztos, nem hagyja, hogy egy vagy több rossz futam elvegye az önbizalmát, és úgy érzi, a világbajnoki címért fog csatázni csapattársával.

A Mercedes csapatfőnöke a kettős győzelem ellenére sem teljesen elégedett

Gphírek2020.07.12, 18:53

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nemcsak Lewis Hamiltont, hanem az egész istállót dicsérte a megnyert Stájer Nagydíj után, ugyanakkor hangsúlyozta, a kettős győzelem ellenére sem lehetnek teljesen elégedettek.

Hamilton: Soha nem versenyeztünk ennyire rossz körülmények között

Gphírek2020.07.11, 19:30

Lewis Hamilton örül, hogy a mezőny lehetőséget kapott arra, hogy esőben döntsön a pole pozícióról. A brit pilóta a csapatát is dicsérte, amiért mindig jó helyen volt a pályán. Valtteri Bottasszal a fékje babrált ki.

Gond volt Hamilton autójával, de enélkül sincs sokkal több a Mercedesben

Gphírek2020.07.10, 19:34

Nem zárt jó pénteki napot a Mercedes a Stájer Nagydíjon. Toto Wolff csapatfőnök elárulta, hogy Lewis Hamilton nem véletlenül végzett csak a hatodik helyen a második szabadedzésen, valami gond volt az autójával, de ezt leszámítva sem olyan gyorsak, mint egy hete.

Neymar túl sok időt tölt együtt Hamiltonnal - videó

Sport2020.07.09, 11:34

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain sztárja, Neymar szívesen bolondozik, ha épp nem a pályán kell bizonyítania. Ezúttal a barátait is bevonta a poénkodásba, a rajongói nagy örömére.

Az FIA megindokolta, elsőre miért nem büntette meg Hamiltont

Gphírek2020.07.07, 11:46

Furcsa közjáték zajlott le az Osztrák Nagydíj előtt, miután a Red Bull arra kérte a sportfelügyelőket, hogy új bizonyíték felbukkanása miatt vizsgálják felül az időmérő edzés után, Lewis Hamilton meg nem büntetése kapcsán hozott ítéletet. A verseny után a felek tisztázták, hogy mi volt ez a bizonyíték, és miért nem állt rendelkezésre az időmérő után.

Hamilton hiába volt gyors, kulcspillanatokban hibázott Ausztriában

Gphírek2020.07.07, 09:20

A szabadedzések alapján Lewis Hamilton tűnt az Osztrák Nagydíj esélyesének, mégsem tudott még dobogóra sem állni az első spielbergi futamon. Megnéztük, hol csúszott félre a hétvégéje.

Red Bull: Hamiltonnak másképpen kellene versenyeznie

Gphírek2020.07.06, 16:46

Christian Horner arra célozgatott, hogy Lewis Hamiltonnak változtatnia kellene a test-test elleni küzdelmekben tanúsított viselkedésén. A Red Bull csapatfőnöke szerint Alexander Albon minden szempontból ártatlan volt, amikor vasárnap összeütközött a hatszoros világbajnokkal. 

Bottas: Nincs feszültség Hamiltonnal, egyelőre

Gphírek2020.07.06, 08:38

Az idénynyitó Osztrák Nagydíj győztese, Valtteri Bottas szerint Lewis Hamilton nem neheztel rá azért, mert az időmérőn és a futamon is olyan helyzetek miatt járt pórul, amelynek csapattársa is a részese volt.

Hamilton szerint versenybaleset volt az ütközése Albonnal

Gphírek2020.07.05, 19:08

Két büntetés is hátráltatta Lewis Hamiltont az idénynyitó Osztrák Nagydíjon. A világbajnoki címvédő mindkettőt elfogadja, de főnökével együtt úgy véli, a futamon versenybaleset részese volt.

Grosjean: Elfogadhatatlan, hogy Hamilton ennyit keres

Gphírek2020.07.05, 10:13

Romain Grosjean, a grand prix-versenyzők szakszervezetének egyik igazgatója szerint nem jó, hogy ilyen óriási különbség van a Forma-1-es pilóták fizetése között, amin úgy lehetne változtatni, ha a versenyzői bérek is beletartoznának a költségplafonba. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke támogatná ezt, de szerinte a legjobbaknak ezzel együtt meg kell adni, ami jár. Az osztrák üzletember egyúttal tagadta, hogy Hamilton irreálisan sok pénzt kérne új szerződésében.

A Mercedes pilótái sem számítottak ekkora előnyre

Gphírek2020.07.04, 19:59

Senki sem tudott beleszólni a két Mercedes házi csatájába az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, ami Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont is meglepte.

Hamilton kiakadt a szerződéshosszabbítása körüli pletykák miatt

Gphírek2020.07.04, 11:04

Lewis Hamilton nem vette jó néven, hogy a brit sajtó a szerződéshosszabbításáról találgat, és a közösségi médiában kért mindenkit, hogy hagyják abba az ezzel kapcsolatos információk kitalálását.

A Mercedes még nem tudja, mi okozta Bottas váltóhibáját

Gphírek2020.07.03, 20:06

A világbajnoki címvédőnél sem tudják pontosan, mennyire hihetnek a versenyképességükben a pénteki szabadedzések után. Sok újítást teszteltek, és gondjaik is akadtak Spielbergben.

Hamilton szerződést hosszabbíthat, évente 15 milliárd forintot kereshet

Gphírek2020.07.03, 09:41

Sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton hamarosan meghosszabbíthatja szerződését a Mercedesnél, fizetése pedig évi 50 millió dollárra emelkedhet. Toto Wolff ugyan szintén marad az istállónál, de könnyen lehet, hogy a jövőben háttérbe húzódik.

Vettel: Olyan még nem volt, hogy második esélyt kapunk egy pályán

Gphírek2020.06.28, 15:13

Sebastian Vettel úgy véli, az idénynyitón szerzett tanulságok levonása után a csapatok még jobban fognak szerepelni az egy héttel későbbi spielbergi hétvégén. Lewis Hamilton szerint az F1 történetének legnehezebb szezonját fogják megkezdeni.

Hamilton: Nagyon fontos, hogy újra legyen futam Afrikában

Gphírek2020.06.27, 18:47

Lewis Hamilton szorgalmazza, hogy a Forma-1 1993 után újra versenyezzen az afrikai kontinensen. A hatszoros világbajnok szerint nem mindig a pénzt kellene szem előtt tartani az új nagydíjak tető alá hozásánál.

Verstappen lehet Hamilton egyetlen kihívója az idén?

Gphírek2020.06.22, 09:07

Mark Webber szerint a legjobb, amiben az izgalmas szezonra vágyók reménykedhetnek az idén, az egy Lewis Hamilton-Max Verstappen csata a vb-címért, a hollandon kívül másnak ugyanis nem lesz esélye megszorítani a hatszoros világbajnokot.

Hamilton: Az edzéseken nem szabad túlhajtanom magam

Gphírek2020.06.18, 18:06

Lewis Hamilton elárulta, szeret súlyokkal edzeni, ugyanakkor vigyáznia kell, hogy testtömege ne lépjen át egy bizonyos határt. A hatszoros világbajnok kiemelte, elengedhetetlen, hogy a versenyek között megfelelően feltöltődjön.

Hamilton azt tervezi, az Osztrák Nagydíjon is tüntet a rasszizmus ellen

Gphírek2020.06.16, 13:45

Brit sajtóértesülések szerint Lewis Hamilton a július 5-i ausztriai idénynyitón azt tervezi, hogy féltérdre ereszkedve hívja fel a világ figyelmét a rasszizmus elleni harc fontosságára.

Ricciardo: Hamiltont nem a gyorsasága különbözteti meg a többiektől

Gphírek2020.06.15, 16:19

Daniel Ricciardo úgy gondolja, hogy nyers tempóban nincs nagy különbség a Forma-1 toppilótái között. Szerinte Lewis Hamilton sem pusztán attól ennyire jó, hogy gyorsabb, mint mások.

Hamilton: Mintha ki sem szálltam volna az autóból

Gphírek2020.06.11, 15:18

Lewis Hamiltonnak nem okozott gondot, hogy ismét hozzászokjon az F1-es autó vezetéséhez. A hatszoros világbajnokban ugyan voltak kétségek, de amint beült a Mercedesbe, minden aggodalom eloszlott benne.

Korábbi csapattársa elmondta, miért semmisítette meg őt Hamilton

Gphírek2020.06.08, 12:00

Heikki Kovalainen őszintén beszélt arról, hogy mennyire nehéz volt a pályafutása elején járó Lewis Hamilton csapattársának lenni a McLarennél, és hogy mi volt az, amiben a brit pilóta jobb volt nála.

Hamilton: A vezetési stílusom az elnyomás elleni harcomat is tükrözi

Gphírek2020.06.06, 11:44

Lewis Hamilton kijelentette, a világban zajló események rengeteg negatív emléket ébresztettek benne arról az időszakról, amikor neki is szembe kellett nézni a rasszizmussal. A hatszoros világbajnok anno még küzdősportra is járt emiatt, manapság pedig vezetési stílusával állít ennek egyfajta emléket. A brit pilóta szerint az idei év fontos lehet abból a szempontból, hogy a kisebbségek kivívják az egyenlő feltételeket.

A Mercedes és a Ferrari már az F1-es szezonrajt előtt pályára lép

Gphírek2020.06.05, 11:06

A Ferrari és a Mercedes sem várja meg a július eleji Osztrák Nagydíj első szabadedzését azzal, hogy a februári tesztek után újra pályára lépjen, utóbbi már jövő héten megteszi ezt Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal.

A Mercedes és Ecclestone is egyetért Hamilton társadalmi felszólalásával

Gphírek2020.06.04, 12:09

Toto Wolff szerint Lewis Hamilton jól tette, hogy felszólalt a rasszizmus ellen. A Mercedes csapatfőnöke elárulta, sokat tanult pilótájától a kisebbségek helyzetéről, és hangsúlyozta, hogy a saját eszközeivel mindenki tehet a negatív folyamatok ellen. Az osztrák üzletember kiemelte, az autósportnak is változnia kell annak érdekében, hogy társadalmilag sokszínűbb legyen.

Hamilton kiakadt a Forma-1-re

Gphírek2020.06.01, 17:56

Lewis Hamilton kritikus posztban adott hangot nemtetszésének amiatt, hogy a Forma-1 és sztárjai nem álltak ki a rasszizmus ellen a Minnesotában meghalt George Floyd halálát követően.

Pályafutása elején Hamilton napokig nem evett egy rossz versenye után

Gphírek2020.05.31, 12:11

Lewis Hamilton elárulta, manapság már teljesen másképpen dolgozza fel a vereséget, mint pályafutása korábbi szakaszában. A hatszoros világbajnok régen annyira nem tudott mit kezdeni a rossz eredményekkel, hogy az egyik ilyen futam után például napokig nem evett.

Egyszer megúszta, most Vettel jövőjébe kerülhet, hogy ütközött csapattársával

Gphírek2020.05.30, 10:29

Tíz évvel ezelőtt történt az egyik legemlékezetesebb ütközés csapattársak között. Sebastian Vettel és Mark Webber a 2010-es Török Nagydíjon csapott össze, de nem csak a Red Bullnál mérgesedett el a csapaton belüli rivalizálás.

Másfél évtizede tart Hamilton és Vettel történelmi csatája

Gphírek2020.05.27, 13:55

Már az F3-as Európa-bajnokságban összecsapott a Forma-1 jelenlegi mezőnyének két legsikeresebb pilótája. Áttekintjük Lewis Hamilton és Sebastian Vettel emlékezetes ütközeteit.

A Mercedes tehetsége reméli, Hamilton megbánja, hogy segített neki

Gphírek2020.05.21, 17:04

George Russell elárulta, még Forma-1-es pályafutása előtt tanácsot kapott Lewis Hamiltontól. Segített neki a hatszoros világbajnok javaslata, és bízik benne, hogy a teljesítményével arra fogja késztetni honfitársát, hogy megbánja cselekedetét.

Vannak napok, amikor Hamiltonnak a visszavonuláson jár az esze

Gphírek2020.05.20, 16:11

Lewis Hamilton elárulta, hogy a koronavírus járvány alatti kényszerszünet során a rosszabb napjain a visszavonulás gondolata is foglalkoztatta.

Egy éve halt meg Niki Lauda, Hamilton emlékezett meg róla

Gphírek2020.05.20, 10:50

Lewis Hamilton örökké szeretni fogja az egy évvel ezelőtt meghalt Niki Laudát, miután a háromszoros világbajnok győzte meg őt arról, hogy csatlakozzon a Mercedeshez, közös éveik során pedig számos dolgot tanított neki.

Wolff csak Hamiltonnal beszél rendszeresen pilótái közül

Gphírek2020.05.16, 14:49

A Mercedes Forma-1-es istállójának csapatfőnökét több mindenre is megtanította a koronavírus miatti kényszerszünet. Toto Wolff rájött arra, hogy nem baj, ha nincs mindig telezsúfolva a naptára, és nincs minden napja előre megtervezve. Az osztrák üzletember két pilótájának, Valtteri Bottasnak és Lewis Hamiltonnak is hagyja, hogy a maguk módján készüljenek a várhatóan júliusi szezonkezdetre.

Nem jön Hamilton, sem Alonso, Sainz a befutó a Ferrarinál

Gphírek2020.05.14, 13:29

A Ferrari bejelentette, hogy Carlos Sainz lesz Sebastian Vettel utódja. A spanyol pilóta az idei szezont még a McLaren színeiben teljesíti, jövőre csatlakozik Charles Leclerc-hez. Ezzel eldőlt, hogy Lewis Hamilton 2021-re nem igazol a vörösökhöz.

Már meg is van Vettel utódja a Ferrarinál?

Gphírek2020.05.12, 16:43

Több név is kering a Forma-1-es közvéleményben azzal kapcsolatban, hogy a Ferrari kivel pótolná az év végén távozó Sebastian Vettelt. Nem feltétlenül a legsikeresebb jelölt lesz a befutó.

Hamilton elgondolkodott azon, hogy kihagy egy évet

Gphírek2020.05.11, 14:50

Lewis Hamilton 13 éve a Forma-1-es mezőny tagja, a folyamatos mentális és fizikai stresszel járó versenyzés pedig arra késztette, hogy fontolóra vegyen egy hosszabb szünetet.

Hamilton: Az Ausztrál Nagydíj lefújása az egész Forma-1-et megrázta

Gphírek2020.05.10, 18:36

Lewis Hamilton elárulta, számára teljesen szürreálisak voltak az ausztráliai események, amelyek sokkolták az egész Forma-1-et. A hatszoros világbajnok nehezen élte meg, hogy a szokásokkal ellentétben ezúttal nem indult el a szezon, ugyanakkor látja az ezt okozó folyamatok pozitívumait is.

Hamilton: A zárt kapus futamok rosszabbak lesznek, mintha tesztelnénk

Gphírek2020.05.09, 15:08

A Mercedes hatszoros világbajnoka már várja, hogy elkezdődjön az idei szezon, a zárt kapus versenyekkel azonban nincs kibékülve.

Nicole Scherzinger túlkiabálta a rádiót Hamilton elképesztő győzelmekor

Gphírek2020.05.08, 16:19

Folytatta élménybeszámoló-sorozatát a McLaren volt szerelője, Marc Priestley. Ezúttal Lewis Hamilton első világbajnoki győzelmének emlékezetes körülményeit idézte fel.

Fogadóórával kerülné el az F1, hogy a versenyzők nyilvánosan károgjanak

Gphírek2020.05.07, 08:59

Ross Brawn, a Forma-1 sportért felelős igazgatója kijelentette, hamarosan tájékoztatják a pilótákat arról, hogyan kívánják újraindítani a szezont. Az F1 vezetése ezzel a lépéssel szeretné elkerülni, hogy valaki Lewis Hamilton ausztráliai megjegyzéséhez hasonló nyilatkozatot tegyen.

Hamilton: Már nem büntetem magam a vereségek után

Gphírek2020.05.04, 12:04

A Forma-1 hatszoros világbajnoka saját bevallása szerint pályafutása korábbi részében nem viselte jól a kudarcokat, de mostanra fejlődött ezen a téren.

Hamilton mégis a Ferrarié lesz? Egy bennfentes biztos ebben

Gphírek2020.05.03, 11:10

Eddie Jordan kijelentette, Sebastian Vettelnek az év végén távoznia kell a Ferraritól. Az egykori csapatfőnök úgy véli, Lewis Hamilton 2021-től a maranellóiak pilótája lesz.

Hamiltont úgy kellett visszafogni, amikor kipróbálta Rossi motorját

Gphírek2020.05.02, 12:28

A Yamaha MotoGP-istállójának csapatmenedzsere elárult néhány részletet Lewis Hamilton és Valentino Rossi tavalyi cseréjéről, többek között azt is, hogy a Mercedes pilótájának két órát kellett a garázsban vesztegelni, mielőtt felülhetett volna a Doktor motorjára.

Hamilton: Az F1-ben nem javul a helyzet a társadalmi sokszínűség terén

Gphírek2020.04.30, 16:42

Lewis Hamilton úgy véli, példaképek nélkül nem lesz társadalmi szempontból sokszínűbb a Forma-1 világa. Szerinte a pilóták mellett a szerelők és a mérnökök körében is változásra lenne szükség. Egy jövőre induló sorozat sajátos szabállyal lépne a nemi egyenlőtlenségek ellen. 

Wolff: Képtelenség, hogy Hamiltonnal az Aston Martinhoz igazoljunk

Gphírek2020.04.30, 09:59

Toto Wolff leszögezte, az Aston Martinba történő befektetése teljes mértékben összeegyeztethető a Mercedesnél betöltött szerepével. Az osztrák üzletember továbbra sem tartja lehetségesnek, hogy Lewis Hamiltonnal együtt a brit márka csapatához igazoljanak.

Hamilton reméli, jobbá válik a világ a koronavírus-járvány után

Gphírek2020.04.29, 12:52

Lewis Hamilton az Instagramon fejtette ki, hogy az embereknek mire kellene odafigyelniük a koronavírus-járvány után ahhoz, hogy a világ ne ugyanott folytassa, ahol a járvány előtt abbahagyta. A Mercedes világbajnokának a versenyzés is nagyon hiányzik.

Hamilton szerint F1-es pályafutása utolsó szakasza következhet

Gphírek2020.04.28, 15:40

Elsősorban nem a pénzügyek motiválják Lewis Hamiltont, miközben lehetséges, hogy pályafutása utolsó F1-es szerződéskötésére készül. Egy korábban rögzített interjúban beszélt erről.

Hamilton a Ferrarinál? Miért ne? - interjú Jacques Villeneuve-vel

Gphírek2020.04.27, 15:00

Akármilyen lesz az idei F1-es szezon, Lewis Hamilton a fő esélyes – jelentette ki a GPHirek.hu érdeklődésére az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve, akitől azt is megkérdeztük: mivel érdemes próbálkoznia annak, aki el akarja kapni a britet? A legenda elárulta, hogy szerinte lehet-e Ferrari-pilóta a jövőben a Mercedes kiválósága.

Leclerc: Jobban bízom Hamiltonban, de Verstappennel élvezetesebb a csata

Gphírek2020.04.26, 08:20

Charles Leclerc kijelentette, amikor Lewis Hamiltonnal küzd a pályán, kevésbé fél attól, hogy kiesik a versenyből, mint abban az esetben, ha Max Verstappen van mellette, utóbbival viszont izgalmasabb párharcokat szokott vívni. A monacói pilóta elmondta, rengeteget tanul a hatszoros világbajnoktól.

Éles kritika Schumachernek, igaza van egykori csapatfőnökének?

Gphírek2020.04.23, 23:54

Több egykori F1-es bennfentest is megkérdeztek, hogy kit tartanak a sportág történetében a legjobb versenyzőnek. A jelenlegi legsikeresebb pilóta, Michael Schumacher neve is felmerült, de Eddie Jordan, John Barnard és Bernie Ecclestone is mást választott. Ugyanazt a legendát.

Hamilton tagadja, hogy Vettel miatt nem tud a Ferrarihoz igazolni

Gphírek2020.04.19, 16:03

Lewis Hamilton leszögezte, a lehető legjobb helyen van a Mercedesnél, és nem próbál másik csapathoz szerződni. A hatszoros világbajnok a brit bulvármédiában megjelent cikk miatt érezte szükségszerűnek, hogy ismét megszólaljon a témában.

Hamilton drámája után Räikkönen a Ferrari 200. győzelmét szerezte

Gphírek2020.04.19, 16:54

Legendás versenyek felvételeivel pótolja a kimaradó futamokat az M4 Sport, ezúttal a 2007-es Kínai Nagydíj került képernyőre. Érdekességek és háttérinformációk az előzményekről, valamint a futamról.

Ricciardo: Legjobb évében Button az „igazi” pályákon megverte Hamiltont

Gphírek2020.04.16, 18:38

Daniel Ricciardo úgy véli, Jenson Button az egyik legalulértékeltebb pilóta egykori, illetve jelenlegi ellenfelei közül. A Renault pilótája szerint a brit versenyző 2011-ben nyújtotta a legjobb teljesítményt, amikor Lewis Hamilton csapattársaként legyőzte a mára már hatszoros világbajnok riválisát.

86 évesen még F1-es autót vezetett Sir Stirling Moss - videó

Gphírek2020.04.15, 10:26

Sir Stirling Moss minden idők egyik legnagyobb autóversenyzőjeként, 90 éves korában ment el, néhány évvel ezelőtt azonban még olyan aktív volt, hogy a Mercedes 1955-ös sportautóját, valamint F1-es gépét is meghajtotta. Videón elevenítjük fel a felejthetetlen pillanatokat.

Bosszantó, hogy Hamilton csak beszél, de nem tesz a tehetségekért

Gphírek2020.04.15, 10:17

A Formula E-ben versenyző és tehetséggondozással is foglalkozó Oliver Rowland bírálta Lewis Hamiltont, mert a hatszoros világbajnok szerinte csak beszél arról, hogy a tehetséges versenyzőket támogatni kell, de a gyakorlatban nem tesz eleget értük.

Hamiltont meghatja, hogy egy nővér az ő mottójával lelkesíti betegeit

Gphírek2020.04.13, 19:41

Walesben és Kínában is előfordul, hogy F1-es pilóták inspirálják a koronavírus közepette is helytálló egészségügyi dolgozókat. A nővérek híre visszajutott Kimi Räikkönenhez és Lewis Hamiltonhoz is.

Legendás pilóták és csapatok búcsúznak a Forma-1 halhatatlanjától

Gphírek2020.04.13, 11:52

Sir Stirling Moss halála többek között egykori és jelenlegi Forma-1-es világbajnokokat, valamint a sportág jelenlegi és mindenkori legsikeresebb csapatát is megrendítette.

Ecclestone: Hamilton nem élne túl a Ferrarinál Leclerc mellett

Gphírek2020.04.10, 10:52

Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ügyvezető igazgatója szerint nem sok jó sülne ki abból, ha Lewis Hamilton Charles Leclerc csapattársa lenne a Ferrarinál, mivel a Scuderia inkább a monacói pilóta mellé állna.

Dennis: Látszik, hogy fiatalon megneveltem Hamiltont

Gphírek2020.04.09, 17:03

Ron Dennis kijelentette, ugyan nem ért egyet Lewis Hamilton minden mondatával, illetve tettével, mégis nagyra becsüli korábbi protezsáltját, mert a brit pilóta mindig elismeri a másoktól kapott segítséget. A McLaren egykori csapatfőnöke szerint a hatszoros világbajnok viselkedésében az ő nevelése is megjelenik.

Hamilton összeveszett volna a Mercedes csapatfőnökével?

Gphírek2020.04.08, 09:17

Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es istállójának csapatfőnöke reagált azokra a pletykákra, amelyek szerint a végül törölt Ausztrál Nagydíj előtt nézeteltérés alakult ki közte és Lewis Hamilton között.

Rosberg listáján Hamilton nincs a három legjobb F1-es pilóta között

Gphírek2020.04.04, 18:03

Két világbajnok, Jenson Button és Nico Rosberg rangsorolta a Forma-1 történetének kiemelkedő pilótáit. A hőskorból és napjaink tehetségei közül is akadtak jelöltek a listáikon.

Hamilton, Alonso vagy Räikkönen? Egykori tesztpilótájuk rangsorolta őket

Gphírek2020.04.02, 13:20

Ritkán adatik meg egy tesztpilótának, hogy egy korszak három kiemelkedő versenyzőjének eredményeire is rálátása legyen. Pedro de la Rosa dolgozott Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Lewis Hamilton árnyékában is, elárulta, mit tapasztalt akkoriban a McLarennél.

Massa: A Ferrari részéről hiba lenne Hamilton szerződtetése

Gphírek2020.03.30, 09:11

A Ferrarinál nyolc éven át versenyző Felipe Massa szerint hiba lenne egykori munkaadójától, ha szerződtetné Lewis Hamiltont. A brazil pilótának arra is van javaslata, hogy kire cserélhetnék le inkább Sebastian Vettelt.

Hamilton: A karantén olyan, mint a fogságban élő állatok helyzete

Gphírek2020.03.29, 11:20

Lewis Hamilton úgy véli, a napjaikat jelenleg bezártságban töltő emberek most átérezhetik, milyen helyzetben vannak a fogságban lévő állatok. A hatszoros világbajnok szeretné, ha a jövőben minél kevesebben látogatnák az állatkerteket, illetve a cirkuszokat.

Hamilton magára haragította a McLarent első F1-es szezonjában

Gphírek2020.03.28, 11:26

Lewis Hamilton hiába vette fel újoncként a versenyt a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval 2007-ben, a McLarenen belül többeknek nem tetszett, hogy eközben a sajtóban folytatott játszmáihoz a csapatot használja. Neki legyen mondva, a wokingiak korábbi első számú szerelője szerint később pozitív irányba változott.

Briatore: Schumacher erősebb mezőnyben volt sikeres, mint Hamilton

Gphírek2020.03.27, 18:35

Nagyra tartja Lewis Hamilton eredményeit Michael Schumacher és Fernando Alonso korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore, de úgy véli, a német rekordbajnok erősebb mezőnyben érte el a sikereit. Mark Webber viszont úgy látja, a hatszoros világelső felé billen a mérleg nyelve.

Az első két kör után látszott, hogy Hamilton nagy bajt hoz a mezőnyre

Gphírek2020.03.26, 13:18

A McLaren egykori versenyzője, Pedro de la Rosa elárulta, már Lewis Hamilton első F1-es tesztjén látszott, hogy a brit pilóta problémát fog okozni a későbbi ellenfeleinek. A spanyol veterán azt állítja, nem bánja, hogy Hamilton kapta meg az ő ülését.

Előző
Következő