Lewis Hamilton

címke rss

Kreténnek nevezte, gyalázta Lewis Hamiltont a McLaren csapat egyik szerelője

Gphírek2022.05.04, 05:41

A McLaren csapat egyik alkalmazottja folyamatosan gyalázta a Twitteren a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont. A bejegyzéseket ugyan törölték, de az ügyben belső vizsgálat indult.

Lewis Hamilton a visszavonulásáról beszélt

Gphírek2022.05.02, 08:31

Lewis Hamiltont tavalyt megverte Max Verstappen, idén pedig egyelőre drámaian gyenge teljesítményt nyújt - abban a kocsiban, amelyben csapattársa, a fiatal George Russell egyenletesen hozza a jó eredményeket. Az persze tény, hogy az idei Mercedes egyelőre nem tűnik bajnoki esélyesnek. A brit szerint meghatározó lesz a jövőjét illetően, hogy mennyire lesz képes újra ugyanazzal az elánnal harcolni a vb címért, mint tette azt Max Verstappen ellen a tavalyi szezonban.

Lewis Hamilton kínos bukása: lekéste saját visszavonulását

Gphírek2022.05.01, 06:03

A hétszeres világbajnok Forma-1-es versenyzőt, a brit Lewis Hamiltont folyamatosan és egyre többen bírálják – nem alaptalanul. A számára szégyenteljesen végződött imolai futam után is így történt ez, a hétszeres világbajnok azonban motiváltnak tartja magát – legalábbis kifelé ezt a látszatot igyekszik kelteni. Hamilton a Mercedes fellendülésében bízik – mást nem nagyon tehet. Miközben 37 évesen valamit azonnal meg kellene változtatnia, ha nem akarja minden tekintélyét elveszíteni.

Schumacher példája lebegett Hamilton előtt, amikor a Mercedeshez igazolt

Gphírek2022.04.30, 18:41

Lewis Hamilton elárulta, hogy Niki Lauda mellett Ross Brawn, a Mercedes akkori csapatfőnöke is kulcsszerepet játszott abban, hogy 2012 végén a brackley-iekhez igazolt. A ma már hétszeres világbajnok versenyző Michael Schumacher és a MotoGP-legenda, Valentino Rossi példáját akarta követni.

Alonso szerint nincs semmi meglepő Hamilton rossz eredményeiben

Gphírek2022.04.30, 15:22

Fernando Alonso úgy véli, Lewis Hamilton továbbra is remekül vezet, de mivel ezúttal nem ő rendelkezik a legjobb autóval, természetes, hogy a korábbiaknál jóval gyengébb eredményekre képes. A kétszeres F1-es világbajnok annak ellenére is motivált, hogy az élcsapatokkal most sem tudja felvenni a versenyt.

Miért vásárol részesedést Hamilton a Chelsea-ben?

Gphírek2022.04.29, 19:02

Lewis Hamilton hamarosan a világ egyik legnagyobb futballklubjának résztulajdonosa lehet, ha a Sir Martin Broughton vezette konzorcium sikeresnek bizonyul. De mik a tervei a klubbal, és folytatja-e a versenyzést a Forma-1-ben?

Wolff: A tavalyi végjáték bizonyítja, hogy Hamilton képes a feltámadásra

Gphírek2022.04.29, 14:50

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke úgy véli, a tavalyi idény utolsó nagydíjhétvégéin Lewis Hamilton megmutatta, hogy képes a legmélyebb gödörből is visszajönni, és ez idén is megtörténhet. A Mercedes mérnökigazgatója elárulta, mi okozta a problémát az Emilia Romagna Nagydíjon.

Ralf Schumacher: Hamiltonnak el kell fogadnia, hogy Russell gyorsabb nála

Gphírek2022.04.28, 18:56

Ralf Schumacher úgy véli, ha George Russell a következő futamokon is jobban fog szerepelni Lewis Hamiltonnál, akkor megváltozhatnak a Mercedesen belüli erőviszonyok. A német expilóta éles kritikával illette unokaöccsét, Micket, de bízik a formajavulásban.

Hamilton a Red Bull tanácsadójának is üzenhetett a közösségi médiában - kép

Gphírek2022.04.28, 12:14

Lewis Hamilton a közösségi médiában, egy képpel üzent azoknak, akik a visszavonulását firtatják. A hétszeres világbajnok Mika Häkkinen megjegyzésére is reagált, amit ostobának titulált.

Jos Verstappen bevallotta: Öröm volt nézni ahogy a fia lekörözi Hamiltont

Gphírek2022.04.26, 13:22

A 2021-es világbajnok édesapja elismerte, hogy örömet szerzett neki, amikor látta fiát lekörözni Lewis Hamiltont az Emilia Romagna Nagydíjon.Míg Verstappen magabiztosan vezette a versenyt a pole pozícióból, Hamilton a 13. helyen küszködött, miután a hétvégén semmiféle javulást nem mutatott a Mercedes a brit pilóta alatt.