Levon Aronjan

címke rss
Stavangerre és az év versenyére figyel a sakkvilág

Stavangerre és az év versenyére figyel a sakkvilág

Stavangerben a sorsolási számokat meghatározó villámversennyel vasárnap megkezdődik az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny. A világranglista első tizenhárom helyezettjéből tízen a rajtnál, a rajtlistát a háromszoros norvég világbajnok Magnus Carlsen vezeti kihívója, az amerikai Fabiano Caruana előtt. Novemberi londoni világbajnoki döntőjük előtt utoljára mérkőznek meg egymással ők ketten. Az év legerősebb, legnagyobb érdeklődéssel várt tornáján hétfőn indulnak a küzdelmek

Csak a háromszoros olimpiai bajnok tudta megállítani a magyar nagymestert

Sport2018.02.02, 10:00

A Tradewise Gibraltar Masters viadal izgalmas rájátszás után az örmény Levon Aronjan ért véget. A 10 fordulós versenyen 274-en ültek asztalhoz, közülük heten végeztek az élen, végső a sorrendet pedig a performance-pontszám döntötte el. Zárásként négyen szereztek jogot, hogy megküzdjenek az első helyért, az amerikai Hikaru Nakamura, a francia Maxime Vachier-Lagrave, Levon Aronjan és a magyar nagymester, Rapport Richárd. A 10-10 perces, lépésenként 5-5 másodperces párharcokban Aronjan 2-0-ra legyőzte Rapportot, Vachier-Lagrave 2,5-1,5-re Nakamurát. A döntőben Aronjan 2,5-1,5-re nyert a francia sakkozó ellen.

Palma de Mallorcán a GP-verseny tétje a világbajnokjelölti cím

Sport2017.11.15, 11:33

Palma de Mallorcán november 15. és 25. között rendezik meg a 2017-es Grand Prix négy versenyből álló sorozatának utolsó tornáját, amelyen Rapport Richárd is játszik. A rajtlistát a világbajnokjelölt örmény Levon Aronjan vezeti a világbajnok-jelöltségért még harcban álló francia Maxime Vachier- Lagrave előtt. A rivális azerbajdzsáni Tejmur Radzsabovnak a hetedik Élő-pontja van a 18 fős mezőnyben, Rapport a 15. a rangsorban.

Másodszor nyerte meg a Világkupát az örmény olimpiai bajnok

Sport2017.09.28, 10:35

Tbilisziben az örmény Levon Aronjan elsőségével ért véget a 128 résztvevős Világkupa. A háromszoros olimpiai bajnok a döntőben a kínai Ding Lirent győzte le 4-2-re. A négy klasszikus gondolkodási idejű parti döntetlennel ért véget, Aronjan két játszmában is győzelmi esélyt szalasztott el, viszont rapid rájátszás mindkét összecsapását megnyerte. Világbajnok-jelöltként, Világkupa-győztesként nősül meg szeptember 30-án Jerevánban.

Grand Chess Tour 2017: örmény-siker született a negyedik tornán

Sport2017.08.19, 14:09

St. Louisban az örmény Levon Aronjan elsőségével fejeződött be a Grand Chess Tour 2017 negyedik tornája, a rapid-és villámverseny. A háromszoros olimpiai bajnok hárompontos előnnyel nyerte meg az összetett versenyt.

Rapport is játszik a genfi GP-versenyen, Aronjan vezeti a rajtlistát

Sport2017.07.05, 08:28

Genfben július 6. és 15. között rendezik meg a 2017-es Grand Prix négy versenyből álló sorozatának harmadik tornáját, amelyen Rapport Richárd is játszik. A rajtlistát az örmény Levon Aronjan vezeti az összetett versenyben első helyen álló azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov előtt, Rapport a 15. a rangsorban.

Szenzációs örmény siker Stavangerben

Sport2017.06.17, 13:45

A Stavangerben megrendezett Altibox Norway Chess 2017 szuperverseny a háromszoros örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan szenzációs sikerével fejeződött be, veretlenül, egypontos előnnyel végzett az élen. A világranglista első tizenkét helyezettjéből tízen csatáztak a norvég kisvárosban, a regnáló világbajnok Magnus Carlsen újabb presztízsveszteséget szenvedett el, a győztestől 2 ponttal elmaradva lett holtversenyben hetedik. A sakkvilág legjobbjaival kezdődik a Grand Chess Tour öt versenyből álló sorozata, Hanti-Manszijszkban foghíjas mezőnyökkel a XI. férfi és a VI. női csapat-világbajnokság.

Óvatosan közelítenek Anand kihívói

Sport2013.03.23, 19:30

Mind a négy parti döntetlennel zárult a szombati hetedik fordulóban a londoni sakkvilágbajnok-jelölti tornán.

Sötéttel verték Topalovot, a többiek remiztek

Sport2011.05.06, 20:31

Kazanyban a világbajnok-jelölti párosmérkőzések második játéknapján az amerikai Gata Kamsky sötéttel győzte le a bolgár Veszelin Topalovot. Az exvilágbajnok szinte ellenállás nélkül adta meg magát, a 31. lépés után kapitulációra kényszerült.  Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik minimális előnyét nem tudta nyerésig fokozni az azeri Tejmur Radzsabovval szemben. Sorozatos cserék után békés pontosztozkodás született az orosz Alekszandr Griscsuk és az örmény Levon Aronjan párharcában. Az izraeli Borisz Gelfand gyalognyerést követően erélytelenül folytatta, remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval.

Négy döntetlennel kezdődtek meg a sakkvilágbajnok-jelölti párosmeccsek

Archívum2011.05.06, 10:28

Kazanyban négy döntetlennel kezdődtek meg a világbajnokjelölti párosmérkőzések. Az azeri Tejmur Radzsabov és az orosz Vlagyimir Kramnyik osztozott meg először a ponton. Az amerikai Gata Kamsky ellen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov minőséget áldozott, jó védőállást épített fel. Az örmény Levon Aronjan nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét, kedvező lehetőséget szalasztott el az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben. Az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az izraeli Borisz Gelfand sem bírt egymással. A második játszmákat ellenkező színelosztással játsszák.

Aronjan világossal kezd Griscsukkal szemben

Archívum2011.05.05, 11:37

Kazanyban május 4. és 26. között rendezik meg 8 résztvevővel a világbajnok-jelölti páros mérkőzéseket.  Az első körben a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov az amerikai Gata Kamskyval mérkőzik meg, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik az azeri Tejmur Radzsabovval csatázik. Az örmény Levon Aronjan ellenfele az orosz Alekszandr Griscsuk, míg az izraeli Borisz Gelfand az azeri Sahriyar Mamedgyarovval küzd meg. A negyeddöntőben és az elődöntőben négyjátszmás meccseket játszanak, a döntőben hat parti dönti el, hogy jövőre ki lesz az indiai világbajnok Viswanathan Anand kihívója. Kamsky, Radzsabov, Aronjan és Mamedgyarov játszik viilágossal ...

Aronjan harmadszor nyerte meg az Amber-versenyt

Sport2011.03.24, 22:37

Monacóban az örmény Levon Aronjan győzelmével fejeződött be a 20. Amber-verseny. A viadal utolsó fordulójában mindkét játszmája remivel végződött az orosz Szergej Karjakinnal szemben. A rivális norvég Magnus Carlsen is csak 1-1-re végzett az izraeli Borisz Gelfanddal. Carlsen világossal elvesztette a vakpartit, a rapid összecsapást megnyerte. Aronjan egypontos előnnyel győzött, 2008 és 2009 után harmadszor vehette át a győztesnek járó trófeát. Aronjan nyerte a vakversenyt, Carlsen nagy fölénnyel a rapidtornát. A harmadik helyen az indiai világbajnok Viswanathan Anand végzett. Két ponttal előzte meg az ukrán Vaszilij Ivancsukot és azz ...

Aronjan megőrizte egypontos előnyét Carlsen előtt

Archívum2011.03.23, 22:35

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny tizedik fordulójában az örmény Levon Aronjan újabb győzelmet aratott, a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov ellen nyert. Aronjan megőrizte egypontos előnyét a norvég Magnus Carlsen előtt, aki az orosz Alekszandr Griscsukot győzte le. Aronjan már megnyerte a vak, Carlsen a rapidtornát. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand az azeri Vugar Gasimovot verte, egyedül harmadik az utolsó forduló előtt. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik kétszer remizett az ukrán Vaszilij Ivancsukkal, az orosz Szergej Karjakin az amerikai Hikaru Nakamurával. A generációs csatát az izraeli Borisz Gelfand nyerte mmeg ...

Aronjan szép kiskombinációval győzte le Kramnyikot

Archívum2011.03.22, 22:18

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny kilencedik fordulójában a nagy rangadó, az indiai sakkvilágbajnok Viswanathan Anand és a trónkövetelő norvég Magnus Carlsen meccse 1-1-gyel ért véget. Anand sötéttel megnyerte a vakpartit, Carlsen sikeres királyszárnyi akcióval egyenlített ki a rapidjátszmában. Az éllovas örmény Levon Aronjan újabb győzelmet aratott, az orosz Vlagyimir Kramnyik ellen 1,5-0,5-re nyert, egy ponttal előzi meg Carlsent. Az orosz Alekszandr Griscsuk a holland Anish Girit győzte le. Egy-egy nyeréssel zárult az azeri Vugar Gasimov és az izraeli Borisz Gelfand, valamint az amerikai Hikaru Nakamura és a bolgár exvilágbajnook ...

Aronjan legyőzte Anandot az Amber-tornán

Archívum2011.03.20, 22:46

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny nyolcadik fordulójában az örmény Levon Aronjan 1,5-0,5-re legyőzte az indiai világbajnok Viswanathan Anandot. A vakpartiban gyorsan remiztek, a rapidjátszmát az éllovas világossal nyerte meg. A norvég Magnus Carlsen a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot verte hasonló arányban. Aronjan megőrizte félpontos előnyét Carlsen előtt. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk befogta Anandot, az izraeli Borisz Gelfand ellen nyert. Az azeri Vugar Gasimov a teljesen formán kívül játszó orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le. Az amerikai Hikaru Nakamura küzdelmes meccsen az orosz Alekszandr Griscsukot, a hoolland ...

Anand legyőzésével ünnepelte születésnapját Ivancsuk

Archívum2011.03.19, 00:03

A monacói Amber-verseny hatodik fordulójában az ukrán Vaszilij Ivancsuk az indiai világbajnok Viswanathan Anand elleni győzelemmel ünnepelte 42. születésnapját. Elvesztette veretlenségét az éllovas örmény Levon Aronjan, az orosz Alekszandr Griscsuk mért rá vereséget. Javított a norvég Magnus Carlsen, az orosz Szergej Karjakin ellen nyert. Aronjan egypontos előnnyel vezet Carlsen előtt. Az azeri Vugar Gasimov a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalovot győzte le, az izraeli Borisz Gelfand az amerikai Hikaru Nakamura ellen diadalmaskodott. Első meccsét nyerte meg az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, a 16 éves holland Anish Giri neehezen ...

Carlsen kettős vereséget szenvedett Ivancsuktól Monacóban

Archívum2011.03.18, 00:58

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny ötödik játéknapján az örmény Levon Aronjan kettős győzelmet aratott az azeri Vugar Gasimov ellen. A norvég Magnus Carlsen árnyéka volt önmagának, csúfos kettős vereséget szenvedett az ukrán Vaszilij Ivancsuktól. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand nem bírt az orosz Szergej Karjakinnal. Az összetett versenyben Aronjan másfél pontos előnnyel vezet Anand előtt, Carlsen csak a harmadik. A holland Anish Giri nyert az amerikai Hikaru Nakamurával szemben. Egy-egy nyerés és vesztés született az orosz Vlagyimir Kramnyik és az izraeli Borisz Gelfand, valamint a bolgár Veszelin Topalov és az orosz Alekszzandr ...

Carlsen és Aronjan megőrizte félpontos előnyét

Archívum2011.03.15, 23:00

A Monacóban zajló 20. Amber-verseny negyedik fordulójában valamennyi párharc 1,5-0,5-ös eredménnyel ért véget. A holtversenyben vezető norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan is győzött, megőrizték félpontos előnyüket az indiai világbajnok Viswanathan Anand előtt. Carlsen a holland Anish Giri, Aronjan az ukrán Vaszilij Ivancsuk, Anand az orosz Alekszandr Griscsuk ellen nyert. Az orosz derbin Szergej Karjakin az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot győzte le, a bolgár Veszelin Topalov az izraeli Borisz Gelfanndal szemben diadalmaskodott. Az amerikai Hikaru Nakamura az azeri Vugar Gasimovot múlta felül. A pontvadászat a szerdaii ...

Carlsen és Aronjan két remivel vezet Monacóban

Archívum2011.03.14, 22:01

A Monacóban zajló Amber-verseny harmadik játéknapján az éllovasok összecsapása, a norvég Magnus Carlsen és az örmény Levon Aronjan párharca két döntetlennel ért véget. Az orosz derbin Szergej Karjakin 1,5-0,5-re legyőzte Alekszandr Griscsukot. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand az izraeli Borisz Gelfand ellen nyert. Az exvilágbajnokok csatája, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov küzdelme egy-egy nyeréssel 1-1-gyel zárult.

Aronjan és Kramnyik befogta az éllovasokat

Archívum2011.01.25, 21:58

Négy fordulóval a Wijk aan Zee-ben zajló Tata Steel Chess 2011 szuperverseny befejezése előtt négyes holtversenyben vezet a regnáló indiai sakkvilágbajnok Viswanathan Anand, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik, az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura társaságában. Az éllovasok csatája, Nakamura és Anand partija pontosztozkodással zárult a viadal 9. fordulójában. Kramnyik könnyedén nyert a holland Erwin L'Ami ellen, Aronjan a bonyodalmakban felülmúlta a spanyol Alekszej Shirovot. A norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen sötéttel csak remizett, fél pont a hátránya a vezető négyes mögött.

Kramnyik sötéttel is könnyen remizett Ananddal

Archívum2011.01.16, 19:35

Wijk aan Zee-ben, a Tata Steel Chess 2011 szuperverseny második fordulójában hat döntetlen mellett csak egyetlen győzelem született. Érdekes megnyitáselméleti párbajban remizett az indiai világbajnok Viswanathan Anand és az orosz exviágbajnok Vlagyimir Kramnyik. Skót megnyitású partiban osztozott meg a ponton a spanyol Alekszej Shirov és a norvég Magnus Carlsen, gyorsan kötött békét az örmény Levon Aronjan és az amerikai Hikaru Nakamura. A játéknap nyertese az orosz szuperbajnok Jan Nepomnjacsij, aki a kínai Wang Hao hathatós segítségével kasszírozta be az egész pontot.

Aronjan nyerte a villámsakk-vb-t, Carlsen átvette az Oscar-díjat

Sport2010.11.18, 17:40

A Moszkvában megrendezett 20 résztvevős, kétfordulós sakkvillám-világbajnokságot az örmény Levon Aronjan nyerte meg. Az V. Tal-emlékversenyen elért holtversenyes elsősége után újabb nagy sikert ért el. Fél ponttal előzte meg az ezüstérmes azeri Tejmur Radzsabovot, míg a címvédőként rajthoz állt norvég Magnus Carlsen újabb fél ponttal lemaradva végzett a harmadik helyen. Carlsent választották a 2009-es esztendő legeredményesebb sakkozójának, az Oscar-díjat  Moszkvában vette át.

Aronjan másfél pontos előnnyel vezet a villámsakk-vb-n

Archívum2010.11.17, 23:57

Moszkvában újabb 14 fordulóval folytatódott a 20 résztvevős villámsakk-világbajnokság. A 3-3 perces gondolkodási idejű partikban sokat hibáznak a nagymesterek, fölényes állásokat is elvesztettek időtúllépés miatt. A második játéknap után az örmény Levon Aronjan másfél pontos előnnyel vezet a címvédőként játszó norvég Magnus Carlsen előtt. A befejező napon még 10 fordulóra kerül sor.

Carlsen és Aronjan vezet a villámsakk-vb-n

Archívum2010.11.16, 19:14

Moszkvában 20 résztvevővel megkezdődött a villámsakk-világbajnokság. A kétfordulós viadalon címvédőként a világranglista második helyezettje, a norvég Magnus Carlsen játszik. Az első játéknapon 14 fordulóra került sor, Carlsen és az örmény Levon Aronjan 10-10 pontot gyűjtve félpontos előnnyel vezet az azeri Sahriyar Mamedgyarov előtt. A nagymesterek játszmánként 3-3 perccel, és lépésenként 2-2 másodperccel gazdálkodhatnak.

Hosszú elméleti változatban csatázott Griscsuk

Archívum2010.11.12, 21:57

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hetedik fordulójában egy nyerés mellett négy döntetlen született. Az örmény Levon Aronjan kedvezőbb állását remire rontotta az amerikai Hikaru Nakamura ellen. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik harmadik világos partijában is csak fél pontot szerzett. A kínai Wang Hao legyőzte az izraeli Borisz Gelfandot, aki a bástyavégjátékban időzavarban váratlanul feladta a partit. Aronjan, Mamedgyarov és Wang holtversenyben vezet. Az orosz színekben játszó Szergej Karjakin egykori honfitársával, az ukrán Pavel Eljanovval osztozott meg a ponton. Az orosz Alekszandr Griscsuk gyaloghátrányos végjátékban haarcolta ...

Hiányzik a tűz Kramnyik játékából

Archívum2010.11.11, 20:39

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hatodik fordulójában az azeri Sahriyar Mamedgyarov világossal legyőzte az ukrán Pavel Eljanovot. A nyeréssel holtversenyben vezet az örmény Levon Aronjannal, aki remizett a spanyol AlekszejShirovval. Pontosztozkodással zárult a szicíliai védelem tisztáldozatos változatában az orosz derbi, Szergej Karjakin és Alekszandr Gricsuk elméleti párbaja. Az izraeli Borisz Gelfand és az orosz Vlagyimir Kramnyik, valamint az amerikai Hikaru Nakamura és a kínai Wang Hao is megosztozott a ponton.

Öten vezetnek másfél ponttal a Tal-emlékversenyen

Archívum2010.11.06, 19:08

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny második fordulójában pontosztozkodással végződött az orosz rangadó, Vlagyimir Kramnyik és Alekszandr Griscsuk játszmája. Döntetlennel zárult az azeri Sahriyar Mamedgyarov és az orosz Szergej Karjakin, valamint a kínai Wang Hao és az örmény Levon Aronjan összecsapása is. Az amerikai Hikaru Nakamura az ukrán Pavel Eljanovot győzte le, az izraeli Borisz Gelfand a spanyol Alekszej Shirovot kényszerítette megadásra.

Kramnyik címvédőként játszik a Tal-emlékversenyen

Archívum2010.11.04, 19:06

Moszkvában november 5. és  14. között rendezik meg a sakkozás nyolcadik világbajnokára emlékezve a V. Mihail Tal emlékversenyt. A világranglista első tíz helyezettjéből öten fogadták el a meghívást. Az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a norvég Magnus Carlsen  nincs az indulók között, de távolmaradásuk ellenére parádés a mezőny. A világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan, a kétszeres győztes orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik mellett nagy érdeklődéssel várjuk Szergej Karjakin és az amerikai Hikaru Nakamura szereplését. A torna 21-es  kategóriájú, 2757-es Élő-átlagú. Az emlékverseny után november 16. és 18. között 20 rrésztvevővel ...

Aronjan nyerte az olimpiai bajnokok csatáját

Archívum2010.10.19, 23:08

A Plovdivban zajló Klubcsapatok Európa-kupa harmadik fordulójában az élcsoportban lejátszott mérkőzések nagy küzdelemben dőltek el, minimális győzelmek születtek. Az éltáblán az azeriek nyerték az ukrán csapattal vívott derbit. Levon Aronjan legyőzte Vaszilij Ivancsukot, ez a nyerés döntötte el a 2 meccspont sorsát az örmények javára. Kikapott a négyszeres német bajnok Baden-Baden OSG, a moszkvai együttesben a fiatalok játszottak főszerepet, Szergej Karjakin és Fabiano Caruana remekelt.  Öt együttes nyerte meg mindhárom meccsét.

Kramnyik rájátszásban harcolta ki a bilbaói részvételt

Archívum2010.09.08, 16:12

Sanghajban a spanyol Alekszej Shirov fölényes győzelmével fejeződött  be a bilbaói Grand Slam-döntő kvalifikációs versenye. Az utolsó fordulóban Shirov remizett az örmény Levon Aronjannal és veretlenül ért célba. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik is megosztozott a ponton a kínai Wang Hao-val. A második helyen előállt holtversenyt rájátszás döntötte el, Kramnyik a "hirtelen halál" partiban biztosította részvételét a döntőben. Bilbaóban október 9. és 15. között az indiai világbajnok Viswanathan Anand, a világranglista-vezető norvég Magnus Carlsen, Vlagyimir Kramnyik és Alekszej Shirov kétfordulós versenyen csatázik majd.

Shirov tornagyőztes Sanghajban, Kramnyik és Aronjan között az utolsó forduló dönt

Sport2010.09.08, 15:49

A spanyol Alekszej Shirov egy fordulóval a befejezés előtt már megnyerte a bilbaói Grand Slam-döntőre kvalifikáló sanghaji versenyt. Kalandos partiban, a kínai Wang Hao hathatós segítségével sorozatban harmadszor győzött. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik érdekes, fordulatos csatában sötéttel legyőzte az örmény Levon Aronjant, beérte riválisát. Az utolsó forduló dönti el, hogy Viswanathan Anand, Magnus Carlsen és Shirov mellett ki lesz a döntő negyedik résztvevője.

Aronjan még mindig veretlen Shirovval szemben

Archívum2010.09.04, 16:12

Sanghajban két döntetlen született a Grand Slam-döntő előversenyének második fordulójában. Az örmény Levon Aronjan és a spanyol Alekszej Shirov összecsapása remek csatát hozott. Shirov tisztet áldozott, Aronjan jól védekezett, igazságos döntetlen született. A kínai Wang Hao és az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik partija a korai vezércsere után nem okozott izgalmakat.

Aronjan győzelemmel, Kramnyik remivel rajtolt Sanghajban

Archívum2010.09.03, 17:02

Sanghajban megkezdődött az idei Grand Slam-döntő előversenye. A négy résztvevős, kétfordulós tornáról az első két helyezett harcolja ki a bilbaói döntőn való részvétel jogát, csatlakozik az indiai világbajnok Viswanathan Anandhoz és a világranglistát vezető norvég Magnus Carlsenhez. Az első fordulóban az örmény Levon Aronjan sötéttel könnyen nyert a kínai Wang Hao ellen, az orosz exvilágbajnok  Vlagyimir Kramnyik kecsegtető állását remire rontotta  a spanyol Alekszej Shirovval szemben. A győzelemért 3, a remiért 1 pont jár.

Carlsen rossz napot fogott ki Nizzában

Archívum2010.03.22, 01:33

A Nizzában zajló 19. Amber-verseny nyolcadik fordulójában az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik 1,5-0,5-re legyőzte Magnus Carlsent. A világranglistát vezető 19 éves nagymester nagyon rossz napot fogott ki, de Kramnyik is elmulasztotta, hogy kettős vereséget mérjen ifjú riválisára. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk 1-1-re végzett a kubai Perez Leinier Dominguezzel, előnyét egy pontra növelte Carlsen előtt. Az orosz Alekszandr Griscsuk honfitársa, Szergej Karjakin, az azeri Vugar Gasimov a holland Jan Smeets ellen nyert 1,5-0,5-re. A címvédő Levon Aronjan kétszer megosztozott a ponton az izraeli Borisz Gelfanddal, az orosz Peter Szvidleer ...

A huszárok vezették győzelemre Carlsent Szvidler ellen

Archívum2010.03.16, 08:29

A Nizzában zajló 19. Amber-verseny harmadik fordulójában a norvég Magnus Carlsen az ötszörös orosz bajnok Peter Szvidler ellen 2-0-ra nyert. Az ukrán Vaszilij Ivancsuk az orosz színekbe átigazolt egykori honfitársát, Szergej Karjakint 1,5-0,5-re győzte le. Vlagyimir Kramnyik az azeri Vugar Gasimovval szemben aratott 1,5-0,5-ös győzelmet. A címvédő örmény Levon Aronjan a sereghajtó Jan Smeets ellen nyert 2-0-ra. Az orosz Alekszandr Griscsuk az izraeli Borisz Gelfanddal, az ukrán Ruszlan Ponomarjov a kubai Perez Leinier Dominguezzel végzett 1-1-re.

Topalov megőrizte másfél pontos előnyét Linaresben

Archívum2010.02.21, 14:55

A linaresi szuperverseny hetedik fordulójában az éllovas bolgár VeszelinTopalov sötéttel remizett az azeri Vugar Gasimovval. Az exvilágbajnok a döntetlennel is megőrizte másfél pontos előnyét. Az izraeli Borisz Gelfand nyerőesélyes állásban hibázott az orosz Alekszandr Griscsukkal szemben, 60 lépésben végül pontosztozkodás született. Az örmény Levon Aronjan a spanyol Francisco Vallejo Pons hathatós segítségével megmenekült a vereségtől, hetedik partijában is fél pontot szerzett. 

Elverték a címvédő Griscsukot Linaresben

Archívum2010.02.19, 16:28

A linaresi szuperverseny ötödik fordulójában a bolgár Veszelin Topalov világossal legyőzte holtversenyes társát, a címvédő orosz Alekszandr Griscsukot. Az exvilágbajnok kockáztatott, tisztet áldozott, Griscsuk időzavarban többször is elvétette a nyerőesélyes folytatást. Topalov a fontos győzelemmel az első félidő után egypontos előnnyel vezet. Ötödször is csak remizett az örmény Levon Aronjan, gyalogelőnye kevésnek bizonyult a nyeréshez az izraeli Borisz Gelfanddal szemben. Kihasználta a spanyol Francisco Vallejo Pons hibáját az azeri Vugar Gasimov, a végjátékban szabadgyalogjai eldöntötték a pont sorsát.

Remikkel végződtek a bonyodalmak Linaresben

Archívum2010.02.16, 14:36

A linaresi szuperverseny harmadik fordulójában három döntetlen született. A torna nagy rangadója, az örmény olimpiai bajnok Levon Aronjan és a bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov küzdelme nagy csatában ért véget pontosztozkodással. A szicíliai védelem Najdorf-változatának bonyodalmaiban vívott meg az azeri Vugar Gasimov és Alekszandr Griscsuk, az orosz szuperbajnok sikerrel egyszerűsítette le az állást. A spanyol Francisco Vallejo Pons vezéráldozata jó praktikus esélyt adott az izraeli Borisz Gelfand ellen, a Világkupa-győztes remire rontotta kecsegtető pozícióját.

Remikkel indult a linaresi szuperverseny

Archívum2010.02.14, 12:11

Linaresben három döntetlennel kezdődött meg az esztendő második szuperversenye. A világbajnoki döntőjére készülő bolgár exvilágbajnok Veszelin Topalov a spanyol Francisco Vallejo Ponsszal spanyol megnyitásban osztozott meg  a ponton. A játéknap rangadóján az örmény Levon Aronjan és az orosz Alekszandr Griscsuk sem bírt egymással. Az izraeli Borisz Gelfand kedvezőbb állását elrontotta az azeri Vugar Gasimovval szemben.

Kramnyik félpontos előnnyel vezet a Tal-emlékversenyen

Archívum2009.11.12, 01:14

A Moszkvában zajló Tal-emlékverseny hatodik fordulójában Lékó Péter világossal remizett az orosz Peter Szvidlerrel. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik legyőzte az ukrán Ruszlan Ponomarjovot, és félpontos előnnyel vezet. Megszerezte első győzelmét az izraeli Borisz Gelfand, az örmény Levon Aronjanra mért vereséget. Nyert az ukrán Vaszilij Ivancsuk az orosz Alekszandr Morozevics ellen. Örökös sakkal, így döntetlennel végződött a norvég Magnus Carlsen és az indiai világbajnok Viswanathan Anand játszmája. Hetedik partiját Lékó Péter sötéttel Ruszlan Ponomarjovval játssza.

Aronjan legyőzte Lékót a Tal-emlékversenyen

Archívum2009.11.07, 22:44

A Moszkvában zajló IV. Mihail Tal-emlékverseny harmadik fordulójában Lékó Péter sötéttel vereséget szenvedett az örmény Levon Aronjantól. A bonyolult középjátékban a kétszeres olimpiai bajnok kihasználta nagymesterünk hibáját, megőrizte anyagi előnyét, megszerezte első győzelmét. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik sötéttel nyert látványos partiban honfitársa, Alekszandr Morozevics ellen. Az indiai világbajnok Viswanathan Ananddal szemben az orosz Peter Szvidler könnyen adta meg magát.

Griscsuk megőrizte a második helyet a GS-döntőn

Sport2009.09.13, 17:05

Bilbaóban az örmény Levon Aronjan fölényes győzelmével fejeződött be a Grand Slam-döntő. A kétszeres olimpiai bajnok már tornagyőztesként játszotta utolsó partiját, és esélyes állásból lépésismétléssel remizett az orosz Szergej Karjakinnal. A spanyol Alekszej Shirov elrontotta kedvező pozícióját Alekszandr Griscsukkal szemben. Shirov nyeretlen maradt, Griscsuk a remivel megőrizte második helyét. A viadal 12 partijából 7 végződött döntéssel, hatszor a világossal játszók voltak eredményesek.

Aronjan visszavágott Griscsuknak

Archívum2009.09.11, 09:48

Bilbaóban a szerdai pihenőnap után megkezdődött a Grand Slam-döntő második félideje. A negyedik fordulóban az éllovasok csatáztak és az örmény Levon Aronjan visszavágott az orosz Alekszandr Griscsuknak az első körben elszenvedett vereségéért. Váratlan tisztáldozata időzavarba kergette ellenfelét, a kapkodásban Griscsuk többször is hibázott. Aronjan mesterhármassal egyedül vezet a tornán. Másodszor is pontosztozkodás született a spanyol Alekszej Shirov és az orosz Szergej Karjakin spanyol megnyitású partijában.

Összecsap a sakk GS-döntő két éllovasa

Archívum2009.09.09, 10:29

Az orosz Alekszandr Griscsuk az örmény Levon Aronjannal holtversenyben vezet a bilbaói sakk Grand Slam-döntő első félideje után. Szerdán szünnap lesz, csütörtökön Aronjan-Griscsuk rangadóra kerül sor.

Griscsuk két győzelemmel vezet Grand Slam-döntőn

Archívum2009.09.08, 10:56

Bilbaóban, a Grand Slam-döntő második fordulójában az orosz Alekszandr Griscsuk világossal legyőzte a spanyol Alekszej Shirovot. Remek technikával nyerte meg az érdekes végjátékot, kettős győzelemmel áll az élen. Első fordulóbeli veresége után gyorsan javított az örmény Levon Aronjan. Az ukrán Szergej Karjakin árván hagyott királya nem menekülhetett a világos bástyák és a futó össztüze elől.

Griscsuk legyőzte Aronjant a Grand Slam-döntő első körében

Archívum2009.09.07, 09:37

Bilbaóban megkezdődött a kétfordulós, négy résztvevős Grand Slam-döntő. A Corus-tornán győztes ukrán Szergej Karjakin, a linaresi első orosz Alekszandr Griscsuk, a szófiai nyertes spanyol Alekszej Shirov mellett a világranglistán harmadik örmény Levon Aronjan kapott meghívást. Az első fordulóban sikeres házielemzéssel Griscsuk meglepte Aronjant és remek győzelmet aratott. Karjakin és Shirov szicíliai védelmű partijában lépésismétléses remi született. A tornán a győzelemért 3 pont jár, a remiért 1, döntetlent nem lehet ajánlani.

Lékó is sakkozik szombattól Dzsermukban

Sport2009.08.06, 13:16

Az örmény üdülőhely, Dzsermuk augusztus 8. és 23. között rendezi meg a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) hat versenyből álló Grand Prix sorozatának ötödik tornáját, amelyen Lékó Péter is sakkasztalhoz ül. Rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, a kétszeres olimpiai bajnok Levon Aronjan az első helyen kiemelt résztvevő, aki tavaly Szocsiban a második és idén Nalcsikban a negyedik Grand Prix-versenyen is győzött.  Az ünnepélyes megnyitót és a sorsolást augusztus 8-án tartják meg, másnap indulnak a sakkórák. Az ötödik és a kilencedik forduló után pihenőnapot kapnak a nagymesterek, az utolsó játszmákat augusztus 23-án játsszák.

Aronjan a rapidsakk új világbajnoka

Sport2009.08.04, 07:19

Mainzban, a Chess Classic 2009 sakkfesztiválon az örmény Levon Aronjan győzött a 14. Grenkeleasing rapid világbajnokságon. A döntőben 3-1-re nyert a nagy meglepetésre a fináléba jutott 18 esztendős orosz Jan Nepomnjacsij ellen. Két győzelemmel kezdte a négyjátszmás párharcot, majd két döntetlennel célba ért. A harmadik helyért vívott meccsen az indiai világbajnok Viswanathan Anand és a német Arkadij Naiditsch mind a négy partija remivel végződött. A 694 résztvevős 14. ORDIX Open 11 fordulós rapidtornán az azeri Sahriyar Mamedgyarov 10 pontot gyűjtve végzett az élen, jövőre játszhat a négyrésztvevős világbajnokságon, amelyen az újdonnsült ...

Anand csak dobogóért sakkozhat Mainzban

Archívum2009.08.02, 13:24

A mainzi Chess Classic 2009 sakkfesztiválon az örmény Levon Aronjan és az orosz Jan Nepomnjacsij játssza a 14. Grenkeleasing rapid világbajnoki döntőt. A négyes körverseny második napján a címvédő indiai Viswanathan Anand csak három döntetlent tudott elérni, a 18 éves orosz sakkozó 106 lépésben harcolta ki a számára a döntőt jelentő remit. Anand nyolc mainzi tornagyőzelem után csak a 3. helyért mérkőzhet meg a német Arkadij Naiditsch-csal. A 14. ORDIX Open rapidtornán 694-en csatáznak, a 11 fordulós versenyen öt forduló után nyolcan vezetnek hibátlan teljesítménnyel.

Aronjan Lékó elleni sikerével tornagyőztes Nalcsikban

Sport2009.04.29, 19:57

Az oroszországi Kabardino-Balkarija fővárosában, Nalcsikban az örmény Levon Aronjan elsőségével ért véget a Grand Prix-versenysorozat negyedik tornája. A kétszeres olimpiai bajnok világossal 54 lépésben legyőzte Lékó Pétert, és egypontos előnnyel nyerte meg második GP-versenyét. A Nimzoindiai védelmű partiban nagy csatát vívott a holtversenyben vezető két nagymester, Aronjan jobban bírta a sorsdöntő parti feszültségét. Nagymesterünk megújult megnyitási repertoárja jól bevált, harcosan, érdekes partikat játszott. Az ukrán Pavel Eljanovot legyőző örmény Vlagyimir Akopjannal holtversenyben végzett a második helyen. A francia Etienne Baacrot ...

Előző
Következő