Levante UD

címke rss

Három topligában is negatív rekord születhet

Sport2008.01.24, 12:37

A labdarúgásban nem csak a jó játék és az eredményesség lehet érdekes, hanem az is, ha egy csapat úgy lóg ki a mezőnyből, hogy páratlanul rossz teljesítményt nyújt. Márpedig jelenleg a topligák közül háromban is hasonló a helyzet: a Premier League, a Ligue 1 és a Primera División sereghajtói már most szinte biztos kiesőnek számítanak, sőt, az sincs kizárva, hogy negatív rekordot állítanak fel hazájukban.

Történelmet írt a Real Madrid, ötössel törte meg az átkot a Milan

Sport2008.01.14, 01:29

Nem botlottak az olasz nagycsapatok a Serie A 18. fordulójában, az Inter Sienából, a Roma Bergamóból hozta el a pontokat, a Milan pedig végre megtörte a hazai átkot, a piros-feketéknél a sérüléséből visszatérő Ronaldo duplázott, az első tétmeccsét játszó, 18 éves Pato pedig agilisan futballozott, és góllal debütált. Angliában a kiesés ellen harcoló Sunderland fontos győzelmet aratott a Portsmouth ellen, míg a Blackburn a 90. percben szerezte meg a mindent eldöntő gólt Boltonban. A Primera Divisiónban a Real Madrid Van Nistelrooy duplájával verte a sereghajtó Leventét, és ezzel a hárompontos rendszer bevezetése óta rekordot jelentő 447 ...

Joaquín duplával szomorította nevelőegyesületét

Sport2008.01.10, 00:32

A bajnokságban hat mérkőzés óta nyeretlen Valencia a spanyol Király-kupában javított, a belső viszályoktól sújtott gárda az egykori Betis-játékos, Joaquín duplájával 2-1-re győzött Sevillában. Az Espanyol 1-1-gyel távozott Bilbaóból, a Getafe pedig kényelmes helyzetbe került, miután 3-0-val küldte haza a Levantét. A forduló rangadóján nem bírt egymással a Sevilla és a Barcelona, de az 1-1-es végeredmény a katalánok számára kedvezőbb, mivel a visszavágóra a Nou Campban kerül sor.

Idegölő hajrával ment tovább a Levante és a Zaragoza

Sport2008.01.04, 07:30

Nem akármilyen izgalmak árán jutott tovább a spanyol Király-kupa 4. fordulójából a Levante és a Zaragoza. Előbbi a 94. percben szerzett találattal harcolta ki a továbbjutást jelentő 1-1-es döntetlent, míg utóbbit Sergio García a 92. percben lőtte tovább.

Ronaldo visszatért, nyert a Milan

Sport2007.11.26, 06:47

Nagy csatában, Ronaldo remek játékának, illetve Gilardino és Pirlo pazar góljainak is köszönhetően 2-1-es győzelmet aratott az AC Milan együttese a Cagliari otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A Bundesligában a Nürnberg és a Hamburg is 2-0-ra nyert, Angliában csak ikszre futotta vasárnap. A spanyol bajnokságban az Atlético Madrid és a Levante is 4-3-ra diadalmaskodott.

Klose-pech, Henry-tripla, Roma-bánat

Sport2007.09.30, 02:43

A labdarúgó Bundesliga 8. fordulójának rangadóján a Bayern München idegenben egy góllal legyőzte a Bayer Leverkusent, s ezzel megerősítette első helyét a tabellán. A Karlsruhe - Hajnal Tamással a soraiban - 3-1-re nyert a Dortmund ellen, s már dobogós. A Werder Bremen 8-1-re diadalmaskodott a Bielefeld ellen, a Premier League-ben a Portsmouth-Reading találkozó azonban még ennél is több gólt hozott, a hazaiak ugyanis 7-4-re nyertek. Az Arsenal, a Liverpool és a Manchester United egyaránt 1-0-ra nyert idegenben, a Chelsea viszont még vendéglátóként is csak döntetlent ért el a Fulham ellen. A Serie A csúcsrangadóján az AS Roma - tíz emmberrel ...

Hetven év után kupagyőztessé avathatják a Levantét

Archívum2007.09.26, 14:18

Hamarosan kupagyőztessé avathatják a Levante labdarúgócsapatát Spanyolországban, a diadal azonban nem a mostani szezonra, hanem az 1937-esre vonatkozik.

Nem lazsálhat a Chelsea és a MU

Archívum2007.04.27, 12:45

Hiába rendeznek római derbit a Serie A-ban, és hiába hangzik jól a Bayern-Hamburg német összecsapás, mégis a Premier League aktuális fordulója ígéri a legtöbb izgalmat a topligák hétvégi programjából. A Manchester United és a Chelsea ugyanis továbbra is késhegyre menő küzdelmet vív az első helyért, és mivel a Vörös Ördögök az Evertonnal, a Kékek pedig a Boltonnal játszanak, így egyik tréner sem teheti meg, hogy a BL-elődöntőre tartalékolva pihentesse az ászok nagy részét. A spanyoloknál a Barca, Real, Sevilla trió hajt az aranyra, a címvédő katalánoknak kötelező feladat a Levante lerendezése, az andalúzok és a fővárosiak viszont meggszenvedhetnek ...

Visszavághat a Realnak az elbocsátott légió

Archívum2007.04.08, 13:04

Az UEFA-kupában a legjobb nyolc mezőnyébe idén három spanyol együttes is beverekedte magát, mi több, a trió mindegyik tagja győzött első mérkőzésén. A legnagyobb arányú, háromgólos diadalt a CA Osasuna aratta, mégpedig a Bayer Leverkusen otthonában, a pamplonaiakra pedig vasárnap újabb nagy feladat vár: a Real Madrid otthonába látogatnak. A mérkőzés pikantériája, hogy az Osasunában több madridi nevelésű játékos is szerepel, sőt, az együttes házi góllövőlistáját nem más vezeti, mint az erre az idényre a királyi gárdától kikölcsönzött Roberto Soldado.

Futballistát vegyenek! - Juninho, Trézéguet

Sport2007.02.21, 07:25

A Lokomotiv Moszkva 3,7 millió euróért leigazolta a Dinamo Kijev brazil védőjét, Rodolfót. A Bolton Wanderers a szezon végéig leigazolta a spanyol hátvédet, Césart, aki legutóbb a Levante UD-ben szerepelt.

Amikor még bevehetetlen volt a Bernabéu

Sport2007.02.06, 15:43

Hetente jelentkező, új sorozatunkban a labdarúgás történelméből ismertetjük meg olvasóinkat jónéhány hihetetlennek tűnő rekorddal. Reméljük, hogy az alábbi sztorikat - amelyek közül valamennyi valós, megtörtént eseményt, sorozatot, eseményt elevenít fel - előző szériánk nevének megfelelően, tátott szájjal fogják olvasni.

A Barca otthon, a Sevilla idegenben nyert

Sport2007.01.29, 00:41

A Sevilla 4-2-re győzött a Levante otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Az UEFA-kupa-győztes gárda élre kerülhetett volna, de mivel a címvédő FC Barcelona két góllal nyert a Celta Vigo ellen, a katalánok vezetik a tabellát. A negyedik helyezett Valencia a kiesés ellen küzdő Betis vendégeként még vezetett 1-0-ra, ám végül mégis vereséget szenvedett.

Futballistát vegyenek! - Lavric, Riquelme

Archívum2007.01.26, 07:41

Az FC Schalke 04-et a Levante UD francia csatárával, Pegguy Luyindulával hozták kapcsolatba. A Middlesbrough FC felbontotta veterán középpályása, Ray Parlour szerződését.

Caro a Levanténél sem húzta sokáig

Archívum2007.01.15, 21:42

A gyenge eredmények miatt menesztették Juan Ramon Lopez Carót, a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. helyén szerénykedő Levante vezetőedzőjét. A csapat utóbbi tíz mérkőzéséből mindössze egyet nyert meg, a hétvégi fordulóban 3-0-ra kikapott a városi rivális Valenciától. 

Agüero továbblőtte az Atléticót a kupában

Sport2006.12.14, 00:08

Az Atlético Madrid a Levante legyőzésével jutott a legjobb 16 közé a spanyol Király-kupában, a fővárosiak az odahaza 1-0-ra elvesztett első meccs után a visszavágón Sergio Agüero góljával kiharcolták a hosszabbítást, majd jobban rúgták a büntetőket, mint a valenciai kiscsapat tagjai.

Pontot vesztett a Barca az újonc ellen

Sport2006.12.03, 00:33

Remekeltek a Primera División újoncai a 13. forduló szombati mérkőzésein, a Recreativo Huelva 2-0-ra legyőzte a gödörben lévő Valenciát, míg a Levante 1-1-re végzett a Werder Bremen elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Barcelonával.

Felhőszakadás miatt elmaradt a spanyol kupameccs

Archívum2006.11.07, 21:35

A pálya használhatatlansága miatt elhalasztották a Levante-Atlético Madrid labdarúgó spanyol Király-kupa-találkozót.

Idegenben szerzett előnyt a Levante

Archívum2006.10.25, 08:40

A Levante idegenben 1-0-ra legyőzte az Atlético Madrid együttesét, így minimális előnyt szerzett a visszavágóra a labdarúgó spanyol Király-kupában.

Van Nistelrooy mesterhármast ért el

Sport2006.09.11, 06:34

A Real Madrid megszerezte idénybeli első győzelmét: a királyi gárda a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában 4-1-re nyert a Levante otthonában. A fővárosi együttesben mesterhármast ért el a nyáron szerződtetett Ruud van Nistelrooy.

A bajnokságban is tart a Sevilla lendülete

Archívum2006.08.30, 08:04

Tovább tartja szenzációs formáját a Sevilla labdarúgócsapata, amely a májusi UEFA-kupa-győzelmet, illetve az augusztusi, Barcelona elleni Szuperkupa-diadalt követően 4-0-ra verte a Levantét a Primera División első fordulójának zárómérkőzésén.

Ki megy ma? - Horsfield, Valdés

Archívum2005.08.25, 07:15

Az Olympique Lyon brazil csatára, Nilmar kölcsönbe a Corinthianshoz került. Az Everton FC közel áll ahhoz, hogy megszerezze az AS Roma védőjét, Matteo Ferrarit. Az Olympique Marseille focistája, Sylvain N'Diaye a Levante UD-ben köthet ki.

Ismeretlen feljutó a Primera Divisiónban

Sport2005.07.26, 09:26

A spanyol másodosztály végeredményét nézegetve az ember ugyanazt érezheti, mint egy évvel korábban: a három feljutó közül kettő kiléte nem meglepetés, a harmadiké viszont annál inkább. Tavaly a CD Numancia és a Levante UD tartozott előbbi, a Getafe CF pedig utóbbi kategóriába, az idén pedig már a rajt előtt sejteni lehetett, hogy a Celta Vigo és a Deportivo Alavés ott lesz az élcsoportban, a Cádiz menetelésére azonban senki sem számított.

Schuster a Getafe új edzője

Sport2005.06.21, 17:28

Bernd Schuster lett a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Getafe új vezetőedzője. A német szakember - akit május 1-jén állítottak fel a Levante kispadjáról - egyéves szerződést kötött a klubbal.

Ki megy ma? - Kuyt, Robinho

Archívum2005.06.19, 11:31

Az Olympique Lyon legújabb kiszemeltje a Feyenoord csatára, Dirk Kuyt. A Real Betis hárommillió eurót ajánlott a Levante UD középpályásáért, Riveráért. A Racing Santander védőjét, Juanmát az olasz Brescia vinné.

Ki megy ma? - Ballack, Stead

Archívum2005.06.14, 07:35

Az RC Lens megszerezte a tunéziai Espérance Tunisz középpályását, Isszan Dzsomát. A Valencia CF leigazolta a Levante UD kapusát, Juan Luis Morát.

Valenciai döntetlennel bajnok a Barcelona

Sport2005.06.02, 07:22

A Barcelona labdarúgó-csapata 1-1-es döntetlent ért el a kisebbik valenciai csapat, a Levante otthonában a Primera División 36. fordulójának szombati játéknapján, így - mivel a Real Madrid nem tudott nyerni Sevillában - hat év után ismét bajnoki címet ünnepelhet.

A Depor védője félmillió euróra pereli rágalmazóját

Archívum2005.05.27, 08:42

Enrique Romero, a Deportivo La Coruna hátvédje jogi lépéseket tett Miguel Ángel Ruiz, a Levante tanácsosa ellen, amiért a valenciai klub tisztségviselője azt találta mondani a Primera División vasárnapi, 37. fordulója után: a Depor "lefeküdt" a Mallorcának, Romero pedig "meg volt vásárolva".

Bundázással vádolják a Deportivót

Archívum2005.05.24, 08:08

A Primera División hétvégi, utolsó előtti (37.) fordulójában egy-két fura eredmény láttán sokan felkapták a fejüket. A legkülönösebb a szebb napokat látott Deportivo La Coruna 3-0-s hazai veresége volt a kiesés ellen menekülő, sikerével a Valencia ellen remiző Levantét egy ponttal meg is előző, s ekként a kiesést jelentő 18. helyről hosszú hónapok után először elmozduló Real Mallorcától. Nos, a rivális Levante egyik klubvezetője, a tanácsosi minőségben funkcionáló Miguel Ángel Ruíz nem köntörfalaz, szerinte bundameccsről volt szó.

A Valencia lecsúszott a BL-ről

Sport2005.05.24, 08:07

A spanyol labdarúgó-bajnokság 37., azaz utolsó előtti fordulójában városi derbin 0-0-át játszott a Levante és a Valencia, ami mindkét csapatnak rossz eredmény, az újoncnak azért mert a Mallorca győzelme miatt immáron kiesőhelyen tanyázik, a tavalyi bajnok pedig így lemaradt a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helyről. A játéknap rangadóján a Barcelona 3-3-ra végzett a Villarreallal, amelynek soraiban Diego Forlán mesterhármast szerzett.

Pontot mentett az Espanyol, kiesett az Albacete

Sport2005.05.16, 00:13

A spanyol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában eldőlt, hogy a Numancia után az Albacete is kiesett az élvonalból, miután 1-0-s verséget szenvedett a nemzetközi kupaindulást bebiztosító Villarreal ellen. A Mallorca nem kíván az Albacete sorsára jutni, ezt a Bilbao elleni 4-3-as diadallal nyomatékosította, a "szigetlakók" egy pontra megközelítették a bennmaradó helyen álló Levantét. Az Espanyol a 92. percben egalizált a tíz emberrel játszó Valencia ellen, és ezzel továbbra is odaérhet a BL-indulást jelentő negyedik helyre, amelyet az Atlético Madrid otthonában nyerő Betis őriz.

Gera és Király kihasználná az utolsó esélyt

Sport2005.05.13, 16:30

Angliában az utolsó forduló dönt a kiesők sorsáról, s van miért izgulnia a magyar drukkereknek, hiszen a West Bromwich Albion (Gera Zoltánnal) és a Crystal Palace (Király Gáborral és Torghelle Sándorral) élet-halál harcát vívja. Spanyolországban a Barcelona akár már bajnok is lehet, ehhez csak nyernie kell a Levante otthonában. A németeknél a Schalke, a Stuttgart és a Hertha a dobogóért küzd, Olaszországban a Juventus a Parma elleni sikerével őrizheti meg hárompontos előnyét a Milannal szemben.

Felemás fordulót zártak a katalán csapatok

Sport2005.05.01, 23:45

Hiába nyert szombaton a Real Madrid, a Barcelona 2-0-ra legyőzte az Albacetét a Primera División 34. fordulójában, és ezzel visszaállította a hatpontos különbséget. A Mallorca kétségbeesetten próbál menekülni a kiesőzónából, ezúttal ezt az Espanyol bánta, a Villarreal és a Zaragoza fölényes sikert aratott, Bernd Schuster pedig belebukott a Levante Málaga elleni vereségébe.

A kezdeti sikerek után visszaesett a Levante

Archívum2005.05.01, 13:36

A szezon elején a Primera División egyik kellemes meglepetése az újonc Levante UD volt, hiszen a valenciai klub pazarul kezdte az idényt, ráadásul meglehetősen látványos, közönségvonzó futballt produkált. A kezdeti lendület azonban hamar elfogyott, és Bernd Schuster együttese immár a tabella második felében szerepel. A kiesést ugyan valószínűleg elkerüli a klub, de könnyen lehet, hogy a következő szezonban már nem a német szakember ül majd a kispadon.

A Barcelona és a Real Madrid sem hibázott

Sport2005.04.17, 23:36

A Real Madrid - a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján - Ronaldo két góljával könnyedén győzött a Levante otthonában, ám mivel a Barcelona is nyert a Getafe ellen, továbbra is hat ponttal vezetnek a katalánok.

A Valencia parancsolt megálljt a Getafének

Sport2005.03.20, 23:48

A BL-selejtezőt érő negyedik helyért küzdő címvédő Valencia 3-1-es sikerrel vetett véget az újonc Getafe ötmeccses veretlenségi sorozatának a Primera División 29. fordulójában. A kétarcú Bilbao ezúttal a Levantét verte, míg a Sevilla egy mallorcai sikerrel eredt ismét a közvetlen élmezőny nyomába.

Ki megy ma? - Kompany, Lazzarri

Sport2005.02.20, 13:03

A Levante UD középpályását, Alberto Riverát az Atlético Madrid, a Real Betis és az RC Deportivo is kiszemelte.

1981: Cruyff a Levantéba szerződött

Sport2005.01.28, 07:45

Focirégész nevű sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb futballeseményeit. Nézzük, mi történt január 27-én!

A Betist is megizzasztotta a Gramenet a kupában

Archívum2005.01.27, 23:54

A korábban a Barcelonát és a Levantét elbúcsúztató, harmadosztályú Gramenet 2-2-es döntetlenre végzett a Betisszel a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Menetel a Gramenet a Király-kupában

Sport2005.01.13, 07:34

Nagy lépést tett a legjobb nyolc mezőnye felé a harmadosztályú Gramenet a spanyol labdarúgó Király-kupában: a korábban a Barcelonát és a Levantét is elbúcsúztató kiscsapat 2-0-ra nyert hazai pályán a nyolcaddöntő első találkozóján.

A lelkesedés kevés lehet a Getafénak

Archívum2004.12.28, 10:18

A nyáron sokan nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a spanyol másodosztály végeredményét. Az első helyezett Levante UD nevét, ha másért nem, a pályafutását a klubnál befejező Predrag Mijatovic miatt ismerték, a másodikként záró CD Numancia pedig többször is megfordult az élvonalban az utóbbi években. De mi az a Getafe? - kérdezték a legtöbben a harmadik feljutó neve láttán.

A Real kitömte a Levantét

Sport2004.11.29, 00:00

A Barcelona elleni csúfos vereség után ezúttal ismét szebbik arcát mutatta a Real Madrid, a fővárosiak ugyanis 5-0-ra verték a Levantét a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A címvédő Valencia a Mallorca ellen győzött, a Deportivo ikszelt a Real Sociedaddal, a Sevilla komoly zakóba futott bele az Osasuna otthonában.

BL-csapatok rangadója Liverpoolban és Milánóban

Sport2004.11.27, 17:56

Ezen a héten sem maradnak csúcsrangadó nélkül az európai futball szerelmesei, a múlt heti Barcelona-Real Madrid találkozó után ezúttal az Internazionale-Juventus mérkőzés ígéri a legtöbb izgalmat. Hasonlóan jónak tűnik a Liverpool-Arsenal és a Newcastle-Everton párosítás az angol bajnokságban, illetve a Hannover-Stuttgart párharc a Bundesligában. A spanyol pontvadászatban viszonylag csendesebb forduló következik, de érdekes lehet, hogy mire megy a remekül szereplő Levante a Real Madrid otthonában.

Solari továbblőtte a Realt a kupában

Archívum2004.11.11, 09:07

Az első forduló meglepetései után a másodikban hét elsőosztályú csapat vérzett el a spanyol Király-kupában. Nem jutott a harmadik körbe a Deportivo, a Levante, a Real Sociedad, a Racing Santander, az Albacete, a Mallorca és a Málaga. A Real Madrid, az Athletic Bilbao és a Getafe hosszabbításban, a Numancia tizenegyesekkel harcolta ki a továbbjutást.

Remekelnek Bernd Schuster igazolásai

Sport2004.10.21, 13:31

Májusban igazán boldogok voltak a valenciai futballbarátok, hiszen a város első számú klubja megnyerte a bajnokságot és az UEFA-kupát, a település egyik külső kerületében székelő Levante UD pedig, csaknem negyven év után, feljutott az első osztályba. A piros-kékek ráadásul az átigazolási időszakban a kispadra és a csapatba egyaránt nemzetközileg ismert neveket igazoltak. Bernd Schuster tizenegye eddig elképesztően jól szerepel, és ha így folytatja, aligha lesznek kiesési gondjai.

Ismét gólzáport hozott a Zaragoza meccse

Sport2004.09.27, 06:45

Zsinórban másodszor nyert hazai pályán 4-3-ra a Real Zaragoza labdarúgócsapata, amely az Albacete után a Levante ellen is ezt az eredményt érte el a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában Simán vette a Santander jelentette akadályt a Valencia is, míg a Barcelona Mallorcán brillírozott.

Valenciai focisuli La Corunában

Sport2004.09.23, 10:22

Szemet gyönyörködtető gálaelőadást rendezett a címvédő Valencia a Deportivo vendégeként a spanyol bajnokság hétközi fordulójának szerdai játéknapján: Claudio Ranieri fiai ötöt rúgtak a teljesen enervált hazai csapatnak. A pocsékul rajtoló Bilbao ezúttal Sevillában kapott ki, míg az Atlético a Levante vendégeként vesztette el veretlenségét.

Ki megy ma? - Woodgate, Kuffour

Sport2004.08.21, 08:45

A Lazio veterán portugál védője, Fernando Couto egy évvel meghosszabbította szerződését. Az Olympique Marseille egy évre kölcsönadta svájci középpályását, Fabio Celestinit a spanyol Levanténak.