Létavértes

címke rss
A mentősöket és a rendőröket is meg akarta ölni egy létavértesi férfi

A mentősöket és a rendőröket is meg akarta ölni egy létavértesi férfi

Egy létavértesi férfi késsel a kezében gyilkossággal fenyegette meg a feleségét, aki emiatt segítséget hívott. Először a mentők értek ki a házhoz, ahol a férfi őket is halálosan megfenyegette, majd később a rendőröket is.

Tömegbe hajtott egy férfi Létavértesen: elgázolta a haragosát

Life.hu2022.11.10, 20:40

A rendőrségre 2021. augusztus 7-én 18 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Létavértesen két család összeverekedett a nyílt utcán. Több egység is azonnal a helyszínre ment, ahol véget vetettek a dulakodásnak, majd mentőt hívtak egy férfihez, akit a gyanú szerint egy autó ütött el.

Megkötöztek és kis híján halálra vertek egy létavértesi férfit

Itthon2022.10.11, 11:03

Társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete és társtettesként, aljas indokból, az áldozat sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség két férfi ellen, akik a közös ivás után megkötöztek és brutálisan megvertek egy embert, aztán elvették a pénzét és a mobilját.

Ellopta, majd összetörte főnöke teherautóját egy férfi

Itthon2021.12.15, 16:34

A 24 éves férfinak sosem volt jogosítványa, és szeptemberben a bíróság egyszer már eltiltotta a vezetéstől járműlopás miatt, ám ez őt egyáltalán nem zavarta. Októberben, a munkaidő letelte után beosont a cég telephelyére, majd ellopta főnöke teherautóját, amellyel rögtön az elindulás után a kapunak ütközött. A férfi a rongálással több százezres kárt okozott. Ez alkalommal akár börtönbe is kerülhet, és ismételten eltilthatják a vezetéstől.

Elgázolta haragosát egy létavértesi férfi – videó

Itthon2021.08.11, 09:38

Két család vitatkozott össze az utcán Létavértesen. Amikor egy férfi megtudta, hogy családja dulakodásba keveredett, beült az autójába, odahajtott és elgázolta az egyik haragosát, akinek életveszélyes sérülései lettek.

Elmenekült a nő a férjétől, de az részegen követte őket mert békülni akart

Itthon2021.03.09, 17:11

Télen veszett össze a férfi részegen a feleségével, mire az inkább elmenekült otthonról a gyerekeikkel, a további veszekedés elől. A férfi pár óra után autóba ült és a nő testvéréhez hajtott, majd összeverekedett a házban élő férfivel.

Balesetet okozott egy részeg sofőr Létavértesen

Itthon2020.10.09, 16:50

Biztonsági öv nélkül, részegen vezetett, amikor neki ütközött egy álló autónak. nem csak azt, egy másikat is összetört.

Baleset szemtanúit keresik a berettyóújfalui rendőrök

Itthon2020.07.15, 16:22

A berettyóújfalui rendőrök közúti baleset gondatlan okozása ügyében nyomoznak ismeretlen elkövető ellen.

Teljes terjedelmében ég egy hodály Létavértes külterületén

Itthon2019.07.28, 19:15

A tűzoltók négy vízsugárral kezdték meg a lángok oltását - írja honlapján a katasztrófavédelem.

Árokba sodródott egy autó Hajdú-Bihar megyében, egy ember meghalt

Itthon2019.04.14, 22:09

Halálos baleset történt Létavértes és Monostorpályi között – írja a katasztrófavédelem.

Előző
  • 1
  • 2
Következő