leszbikus

címke rss

Kiderül, hogy ki ő: perel a leszbikus színésznő, akiről szeretője írt könyvet

Life.hu2017.11.24, 19:09

Krencsey Hella írta a pár napja megjelent Viaszbaba - SzínészNŐt szerettem című könyvet, amelyben leszbikus kapcsolatáról ír. A szeretője egy ismert, több díjjal kitüntetett magyar színésznő volt, akivel nyolc évig éltek együtt.

Rettegésben él a Viaszbaba szerzője, aki évekig a leszbikus színésznő szeretője volt

Life.hu2017.11.21, 07:48

Mióta megjelent a Viaszbaba című könyv, Krencsey Hella, a szerző rettegésben él. Egykori szeretője a leszbikus, ám férjezett színésznő mindent megtesz, hogy ne kerüljön a neve napvilágra.

Újabb posztot tett közzé a leszbikus magyar színésznő egykori szerelme (18+)

Life.hu2017.11.02, 19:41

2016 augusztusában borzolta fel a kedélyeket az a hír , miszerint egy ismert magyar színésznő nyolc évig leszbikus kapcsolatban élt egy fiatal lánnyal. Nos, ez a lány kitálal, könyvet írt a történetükből, amely nagy durranásnak ígérkezik. A megjelenés időzítése szándékosan sem lehetett volna ennél jobb, ugyanis - ahogy arról mi is folyamatosan írunk - egyre-másra esnek ki a csontvázak a színházi szekrényekből. 

Honlap készült a leszbikus pároknak, hogy segítse őket az esküvőszervezésben

Life.hu2017.10.31, 10:44

Az esküvő minden pár életében fontos, de főként a nők vetik bele magukat gőzerővel a szervezésbe. Egy leszbikus pár esetében viszont minden másként van, ezért alakult meg az őket segítő honlap: itt mindent megtalálnak a nagy nappal kapcsolatban, és még képeket is nézegethetnek más szerelmesek hitvesi csókjáról.

A magyar színésznő leszbikus szeretője magáról nyilatkozott: ilyen ő (18+)

Archívum2017.10.28, 07:34

Az ismert magyar színésznő leszbikus szeretője már több részletet is megosztott könyvéből, ezúttal azonban nem a színésznőről és kapcsolatáról beszélt, hanem saját magáról. 

Jackie Chan lánya coming outolt: leszbikus

Archívum2017.10.08, 15:27

Jackie Chan lánya leszbi, és ezt fel is vállalta.

A leszbikus szeretőt börtönbe juttatná a magyar színésznő

Archívum2017.10.04, 15:56

Hamarosan mindenki olvashatja a magyar színésznő és leszbikus szeretőjének történetét, hiszen a fenyegetések ellenére kiadja a szerető a kapcsolatukról szóló könyvet. Legújabb posztjában azt állítja, a színésznő börtönbe is juttatná ezért. 

Kiadja könyvét a leszbikus magyar színésznő volt szeretője: ekkor jelenik meg

Life.hu2017.09.28, 10:28

Tavaly nyáron derült ki, hogy egy ünnepelt magyar színésznőnek családja és gyermeke mellett titkos leszbikus kapcsolata volt. A kidobott szerető tálalt ki, és könyvet is ígért, ami hamarosan megjelenik!

Újra szingli a világ legszexibb leszbikus nője, Ruby Rose

Life.hu2017.09.17, 11:16

Ruby Rose az össze fotót törölte az Instagramról, amin párjával szerepelt. Mi történhetett? A Daily Maily vette észre, hogy a szerelmes fotók hiányoznak.

Sztárok, akikről nem tudtad, hogy leszbikusak: Michelle Rodrigueztől Jennifer Hudsonig

Archívum2017.09.05, 13:48

Egyes sztárok felvállalják, ha esetleg a másik nemhez (is) vonzódnak, mások pedig igyekszenek ezt titokban tartani, teljesen felelegesen. Sajnos az ismertség átka, hogy a palástolni próbált dolgaik mindig kiderülnek, így az is, ha a világhírű hölgyeket nem egy férfi, hanem egy másik nő hozza lázba. Íme, azok a hírességek, akikről nem tudhattuk eddig, hogy leszbikusak!

Whitney Houston évekig leszbikus kapcsolatot folytatott asszisztensével

Life.hu2017.08.30, 14:58

A tragikusan elhunyt énekesnő életéről dokumnetuumfilmet forgatnak, soha nem hallott részletek derülnek ki benne a sztárról. Whitney barátai például azt is elárulták, hogy az énekesnő évekig folytatott leszbikus viszonyt asszisztensével.

A leszbikus szerető állítja, ütötte és rúgta őt a magyar színésznő

Life.hu2017.07.28, 13:01

Hamarosan névvel és arccal is vállalja magát a fiatal leszbikus szerető, aki azt állítja, egy ismert magyar színésznővel volt kapcsolata 8 éven át. Most újabb részleteket osztott meg a könyvből: heteket töltött azzal, hogy eltüntesse a hatalmas fekete rúgás- és ütésnyomokat, melyeket a színésznő okozott.

Mit tehet a szülő, ha megtudja, hogy gyermeke homoszexuális?

Archívum2017.07.11, 20:43

Amikor az ember szülővé válik, az magával hozza annak a csodás tudatát, hogy egyszer majd ott állhat gyermeke esküvőjén, ringathatja az unokáit, azonban ezeket a be nem fejezett álmokat hamar kettétörheti az a felismerés, hogy gyermeke meleg.

Pikáns illusztrációk: így ábrázolták régen a leszbikus szexet (18+)

Life.hu2017.06.07, 20:05

Az erotikus fotók előtt csak a rajzokon tudtak élvezkedni annak idején azok, akik erre vágytak. Chéri Hérouard, neves francia illusztrátor mindent meg is tett azért, hogy a legmocskosabb vágyakat is kielégítse rajzaival.

Fenyegető üzeneteket kap a híres magyar színésznő leszbikus szeretője

Life.hu2017.05.31, 10:35

Nyolc éven át élt leszbikus kapcsolatban az ország egyik legnépszerűbb színésznőjével az a fiatal lány, aki könyvben írja meg a vele történteket. A szerző, aki fenyegető üzeneteket kap, azt állítja, hogy nem bosszúból teregeti ki a szennyest.

Megbotránkoztató rajzok a leszbikus erotikáról (18+)

Life.hu2017.05.27, 20:19

Biztosan ti is találkoztatok Gerda Wegener nevével A dán lány című filmben. Ő volt Einar Wegener felesége, és különleges történetük egyik főszereplője.

Öt évig kínozta a leszbikus lányt egy horvát pszichiáter

Nagyvilág2017.05.11, 13:14

Az ágyhoz szíjazták, kényszerzubbonyt adtak rá, és gyógyszerekkel kezelték a horvátországi pszichiátrián a leszbikus nőt, hogy "kigyógyítsák".

Palvin Barbi csókot nyomott leszbikus barátnője arcára: Fotó!

Archívum2017.05.08, 14:37

Palvin Barbi és leszbikus barátnője láthatóan nagyon jóban vannak.

Beatrice McCartney az édesapja kiköpött mása: Fotó!

Archívum2017.05.08, 12:36

Friss fotó látott napvilágot a Beatles egykori tagjáról, Paul McCartney-ról és a lányáról. A 13 éve tini teljesen úgy fest, mint a híres édesapja. 

Rumer Willis leszbikus szerepet vállalt

Life.hu2017.05.04, 20:09

Újabb sztárcsemete léphet ki szülei árnyékából: Rumer Willis ugyanis emlékezetes alakítást nyújt egy drámában. A fürdőkádban csókolózik egy másik színésznővel.

Könyvet ír a híres magyar színésznő leszbikus szeretője

Life.hu2017.05.05, 13:34

2016 augusztusában borzolta fel a kedélyeket az a hír, miszerint egy ismert magyar színésznő nyolc évig leszbikus kapcsolatban élt egy fiatal lánnyal. Nos, ez a lány kitálal, könyvet írt a történetükből, ami a 2017–18-as színházi évad kezdetén jelenik meg.

Exkluzív! Interjú Nótár Mary volt menedzserével

Life.hu2017.04.12, 20:30

A napokban robbant a hír: Nótár Mary nem is volt rákos, sőt terhes sem. A valóság az, hogy a fiatal énekesnő a saját neméhez vonzódik, és ugyan szeretett volna gyermeket, de azt valaki más hordta volna ki helyette – legalábbis ezt állította a bíróságon Nótár Mary egykori menedzsere, Lakatos Róbert. Itt, a Life.hu szerkesztőségében nem hittünk a szemünknek, amikor a fenti sorokat a bulvármagazinok oldalán olvastuk, éppen ezért megkerestük személyesen Róbertet, és arra kértük, mondja el nekünk is, mi vezetett odáig, hogy kitálalt az énekes magánéletéről.

Színésznők, akik egy nőért hagyták ott a pasijukat

Life.hu2017.03.14, 08:29

Nem egy olyan hírességet ismerünk, aki szabadon felvállalja, hogy a saját neméhez vonzódik. Vannak azonban olyan sztárok, akik a férjüket, barátjukat hagyták el egy nő kedvéért. Lindsay Lohan, Cynthia Nixon, vagy éppen Kristen Stewart is feladták heteró kapcsolatukat azért, hogy egy nővel járjanak, és itt még nincs is vége a sornak.

Vad leszbikus jelenetet vállalt új filmjében Charlize Theron (18+)

Life.hu2017.03.11, 19:03

A 41 éves Charlize Theront elég bevállalós volt legújabb filmjében: többször is megmutatja magát ruha nélkül.

Kristen Stewart egy reklámban vált érzéki, leszbikus csókot

Archívum2017.03.08, 08:30

Kristen Stewartról már rég tudható, hogy a nőkhöz vonzódik, eddig azonban nem láthattuk őt intim szituációban egy hölggyel. A színésznő azonban nemrég bebizonyította, hogy ő nem szégyenlős: ha kell, leszbi csókot is vált a kamera előtt.

Leszbikus lányát erőszakolta meg az édesapa

Life.hu2017.03.06, 10:07

A férfi hihetetlen dühbe gurult, amikor megtudta, hogy a lánya leszbikus. Nemi erőszakkal akarta bizonyítani, hogy férfiakkal jobb a szex. 

A leszbikus pár mindkét tagja szoptatja a közös gyermeküket - Fotó!

Life.hu2017.03.01, 11:46

Leszbikus párt fényképezett Lacey Barratt fotós, aki egy különleges helyzetben örökítette meg őket. A két anyuka felváltva szoptatta a gyermekét, ami számukra természetes, az átlagember számára pedig teljesen szokatlan.

Anya a legjobbat akarja nekem, ugye?!

She2017.02.23, 10:36

A falu nem tudott mit kezdeni vele, a kis közösségben nagyon kilógott a sorból. Tudta: alkalmazkodni kell. Vagyis kellene. Olyannak lenni, mint ami megszokott, ami az elvárt. Hát igen, ez a feladat. Megpróbálta.

Zavarja, ha leszbikus ellenfelei bámulják

Sport2017.02.08, 10:27

Jekatyerina Bicskova azt mondta egy spanyol lapnak: nem zavarja, hogy a teniszezőnők között vannak leszbikusok, de nem szereti, ha bámulják az öltözőben. 

Még mindig szereti 32 évvel idősebb párját a leszbikus színésznő, Sarah Paulson

Life.hu2017.01.29, 12:50

Az egész világ felhördült, amikor Sarah Paulson (42) és Holland Taylor (74) 2015-ben összejöttek. Senki sem gondolta, hogy kapcsolatuk tartós lesz, ám úgy tűnik, a kételkedőknek nem lett igazuk. A két színésznő továbbra is imádja egymást.

Egy kínai milliárdos 180 millió dollárt ajánl annak, aki elveszi a lányát

Life.hu2017.01.26, 08:09

Nem mindennap látunk ilyet: egy hongkongi milliárdos, Cecil Chao kétségbeesetten keresi lánya, Gigi vőlegényét. Teszi mindezt oly módon, hogy a hír világszerte az újságok címlapján szerepel, az esetleges férj ugyanis 180 millió dollárt érne Chaónak. A dolognak azonban van egy szépséghibája....

Forró szexvideót posztolt a leszbikus valóságshow-sztár (18+)

Life.hu2017.01.19, 00:16

A két német valóságshow-sztár, a 27 éves Sarah Joelle Jahnel és a 33 éves Micaela Schäfer aztán tudja, mitől döglik a légy! A két cicababa szexjelenét Micaela tette közzé, miközben Sarah Joelle semmiről sem tud. Ő éppen a Celeb vagyok, ments ki innen! reality német változatában szerepel, a külvilágtól elázártan, a dzsungelben tengeti mindennapjait.

Egy amerikai leszbikus pár terhes fotóin szörnyülködik a világ

Life.hu2017.01.16, 14:26

A leszbikus házaspár egyik tagja vállalta a mesterséges megtermékenyítést, hogy babájuk lehessen. Azóta egyre több fotót posztolnak, ami megosztja az emberek véleményét. 

Kelemen Anna bevallotta, rá a nők is hatással vannak

Archívum2017.01.10, 14:11

Kiderült, hogy sok híresség kapott már ajánlatot azonos nemű személytől, de ezt nem tartják sértőnek, sőt! Kelemen Anna még azt is bevallotta, hogy rá is hatással vannak a nők, ám ettől még nem tartja magát leszbikusnak.

Leszbicsók csattant a Golden Globe vörös szőnyegén

Life.hu2017.01.09, 10:25

Nem titok, hogy a 42 éves Emmy-díjas amerikai színésznő, Sarah Paulson a nőkhöz vonzódik. A színésznő nem titkolja másságát, ezúttal is szerelmével lépett a Golden Globe vörös szőnyegére.

Így fogadott egymásnak örök hűséget Gallusz Niki és párja, Laura

Life.hu2016.12.24, 08:00

Gallusz Niki és kedvese, Laura, már lassan 7 éve vannak együtt. Szerelemüket meg is pecsételték, Niki ujjára már háromszor került gyűrű.

Elhagyja az országot Zalatnay Cini – Leszbikus lánya miatt teszi

Life.hu2016.12.13, 09:32

Zalatnay Cini lánya, Niki néhány napja beszélt arról, hogy a saját neméhez vonzódik, és egy jamaicai lánnyal él együtt Londonban. Az énekesnő úgy döntött, meglátogatja a párt.

Megdöbbentő vallomás: Zalatnay Cini lánya leszbikus

Life.hu2016.12.13, 05:59

Cini lánya, Niki bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik.

Az anya törvényesen házasodhat össze mostohalányával

Archívum2016.12.07, 14:55

A 33 éves nő és 32 éves mostohalánya engedélyt kaptak az argentin bíróságtól, hogy összeházasodjanak.

Így reagál egy meleg fiú, amikor először lát vaginát (18+)

Life.hu2016.12.04, 21:45

Arielle Scarcella, a leszbikus vlogger megmutatta meleg barátjának a vagináját, mert a fiú még sosem látott női nemi szervet.

ValóVilág8: Mici leszbiszexétől akadt ki Krisztián (18+)

Life.hu2016.11.13, 05:37

Mici és Krisztián kapcsolata ennél jobban már ki sem teljesedhet: főleg, ha a szexuális életüket nézzük. Márpedig nézzük, hiszen a pár minden éjszaka (és egyéb napszakokban) olyan pornóshow-t nyom, amelyet - érdekesebb villatörténés híján - az RTL II sem hagy parlagon heverni, így kisvideó formájában fel is tölti az oldalára. 

Az 5 leghíresebb leszbikus színésznő, aki felvállalta másságát

Life.hu2016.11.10, 11:52

Az elmúlt években egyre több híresség vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy a saját neméhez vonzódik. Az ilyen bejelentések sokszor elősegítik a másfajta szexuális irányultsággal élő emberek elfogadását. Íme öt sztárhölgy, akinek nagy valószínűséggel akadt már valamilyen "kalandja" más nőkkel. 

Megvan a világ legszexibb leszbikus párja

Life.hu2016.10.18, 10:33

A lányok az ausztrál "Nagy Ő" forgatásán a sármos férfi helyett egymásba szerettek bele.

"Nem szégyellem magam, és nem vagyok zavarodott sem" - szexualitásáról mesélt Kristen Stewart

Life.hu2016.10.12, 10:23

Kristen Stewart színésznő, az Alkonyat sztárja végleg maga mögött hagyta a férfiakat. Ugyan évekig járt filmbéli partnerével, Robert Pattinsonnal, mostanra nagyot fordult vele a világ. A színésznő mint mindig, most is nyíltan, szégyenérzet nélkül vallott nemi hovatartozásáról. 

Egyre több fiatal vallja magát biszexuálisnak

Unikornis2016.10.11, 15:03

Az utóbbi három évben 45 százalékra nőtt a magukat biszexuálisnak valló brit fiatalok száma. Sokan pedig szívesebben nevezik magukat biszexuálisnak, mint homoszexuálisnak.

Gyereket szeretne a leszbikus magyar színésznő – donorra várnak

Life.hu2016.10.06, 08:56

Gallusz Niki hosszú évek óta nyíltan vállalja, hogy nővel él együtt. Bár korábban elképzelni sem tudta, hogy ez így lesz, ma már úgy gondolja, hogy teljesen természetes a kapcsolatuk, most pedig babára vágynak nála fiatalabb szerelmével.

Nem lesz hiány leszbikus drámákból

Unikornis2016.10.05, 11:01

Rachel McAdams és Rachel Weisz játszhatja a szerelmespárt, akik kiakasztják az ortodox zsidó közösséget.

Csókok és ölelések a villában: így szeretgetik egymást a lányok

Life.hu2016.09.30, 14:41

Egymásra gerjednek a villa csajai? Tehetnénk fel jogosan a kérdést, hiszen az utóbbi időben egyre többször ölelkeznek össze a lányok. 

Leszbizés: VV Vivi ésVV Mici a zuhany alatt cirógatták egymás mellét (18+)

Life.hu2016.09.27, 13:48

A bolondos szőkeség, VV Vivi kíváncsi természet. Attól sem riad vissza, hogy mások keblét taperolja. Zuhanyzás közben Mici mellét simogatta, aki viszonozta is az érdeklődést.

Döbbenet! 73 éves nőt szeret a gyönyörű színésznő!

Life.hu2016.09.20, 16:07

Az Amerikai Horror Story sztárja, Sarah Paulson élő adásban vallotta be kolléganője iránt táplált érzéseit!

Sztárcsemeték, akikről nem gondoltad volna, hogy az LMBTQI közösséghez tartoznak

Life.hu2016.09.17, 16:16

A nemiséggel és szexualitással összefüggő társadalmi normák változásával és azzal, hogy egyre többféle identitás válik elfogadottá, a hírességek is élnek a lehetőséggel, és egyre többen coming outolnak. És miközben ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy a kiforrott, sziklaszilárd személyiséggel bíró hírességek tárulkoznak ki leginkább, szépen lassan megjelentek a porondon a sztárcsemeték is, akik egyre fiatalabb korban próbálják meghatározni, hogy kik is ők valójában. Körbejártuk hát kicsit a témát, és bemutatunk öt olyan celebgyereket, akikről te sem tudtad, hogy LMBTQI irányultságúak.

A magyar színésznő gyakran hívott rendőrt leszbikus szeretőjére

Life.hu2016.08.19, 09:06

Az ünnepelt magyar színésznő titkos kapcsolatára, amit egy nővel hosszú éveken keresztül folytatott a napokban derült fény, most ismét újabb részletek kerültek nyilvánosságra a titkos viszonyról.

Állítják: 8 évig élt leszbikus szeretővel a családos színésznő

Life.hu2016.08.18, 13:02

A fiatal szerető hamarosan névvel és arccal is nyilvánosságra hozza a szerelmi kálváriáját, ami számára nagy csalódással ért véget. Ígérete szerint nemsokára részletesebben is kitálal a viharos kapcsolatáról, egyelőre részleteket osztott meg a viszonyról.

Minden nő leszbikus? Egy friss kutatás szerint igen!

Life.hu2016.08.17, 11:35

A nők vagy biszexuálisak, vagy leszbikusok, de sohasem „tisztán” heterók - derül ki egy friss kutatásból.

Nyíltan vállalta leszbikusságát az aranyérmes olimpikon

Life.hu2016.08.11, 13:35

Az 57 kilós női dzsúdósok között riói aranyérmes Rafaela Silva a Globo Sportsnak adott interjúban mesélt arról, hogy mennyit köszönhet párjának, Thamara Cezarnak.

Melltapizás minden mennyiségben a pucér társkeresőben (18+)

Life.hu2016.06.06, 23:33

Trixi az Ádám keresi Évát legutóbbi adásában nem tétlenkedett, és hol az ő mellét tapogatták, hol pedig ő tapogatta az újonnan érkezett szilkoncsodát.

"Ha nem találok fiút, elviszem magammal" - Biszexualitásáról vallott a pucér társkereső szereplője (18+)

Life.hu2016.06.07, 08:11

Trixi, amint meglátta az újonnan érkező, szilikoncsodákkal rendelkező Luciát, bevallotta, ő a csajokat sem veti meg.

Meghalt annak leszbikus párnak az egyik tagja, akik elsőként házasodhattak

Archívum2016.06.02, 11:35

Connie Kopelov annak a leszbikus párnak volt az egyik tagja, akik New York államban elsőként kötöttek házasságot, amikor 2011-ben bevezették a házassági egyenlőséget.

Leszbikus párral is összefut Szenilla a Némó nyomában 2-ben

Film2016.05.27, 10:42

Forrás: Fórum Hungary middle off 666 333 Egyre többen szállnak síkra amellett, hogy Elzát ne egy jóképű herceg, hanem egy vagány csaj csábítsa el a Jégvarázs folytatásában. A szintén a Disney-hez tartozó Marvelt is arra buzdítják az interneten, hogy álljon elő egy meleg szuperhőssel: a GiveCaptainAmericaABoyfriend hashtag használói azért kampányolnak a Twitteren, hogy Sharon Carter helyett inkább egy férfival jöjjön össze Amerika Kapitány. Szédítően izgalmas és megrázó az új Amerika Kapitány http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20160503-a-szuperhosok-most-a-szivunkbol-tepnek-ki-egy-darabot-amerika-kapitany-polgarhabboru-chris-evans.html ...

Sophie Turner szívesen bevállalna pár leszbikus jelenetet a Trónok harcában

Life.hu2016.05.26, 13:50

A Sansa Starkot alakító színésznő szerint Joffrey-val és Ramsay-vel való kalandjait követően karaktere csalódott a férfiakban, így szívesen terelné más irányba a fiatal lány szerelmi életét.

Így kényeztetik egymást a leszbikus szeretők

Life.hu2016.05.24, 15:21

Nyers, erotikától fülledt sorozat készült arról, hogyan is teljesedik ki a szerelem két nő között. A legintimebb pillanataikba nyerhetünk betekintést a fotók által.

Drogok és leszbikus kapcsolat: Íme, Angelina Jolie legsokkolóbb botrányai

Archívum2016.05.10, 09:57

Mára már lenyugodott, és leginkább anyaként valamint jószolgálati nagykövetként tevékenykedik Jolie, de volt idő, amikor ő volt a hollywoodi botrányok királynője.

Micsoda? Leszbikus sztorival folytatódik a Jégvarázs?

Life.hu2016.05.04, 16:49

Előfordulhat, hogy a népszerű Disney-mese folytatásában nem egy herceg nyeri majd el a királykisasszony kezét. Elképzelhető ugyanis, hogy Elsa barátnőt kap. 

Kiderült, hogy leszbikus - Elbúcsúzhatott a munkájától

Life.hu2016.05.03, 18:47

Samantha Chirichella ígéretes állás előtt állt: 18 milliós fizetés évente, és egy remek pozíció. Ám az egészet elbukta, miután a főnökei felfedeztek egy leszbikus fotót az Instagramján. 

Bevallotta a szüleinek, hogy leszbikus - Lefotózta a reakciójukat

Life.hu2016.05.03, 17:31

Az ecuadori születésű Paola Paredes már ötéves kora óta tisztában van azzal, hogy a lányokat szereti, ám szülei elől mindig is titkolta, 29 évesen úgy döntött, elmondja a katolikus szüleinek. Az elkészült projekt neve Unveiled lett.

Friss kutatás! A heteroszexuális nőket is izgatja a pucér női test látványa

Life.hu2016.04.27, 13:33

A nők vagy biszexuálisak, vagy pedig leszbikusok, de sohasem "tisztán" heterók - derül ki egy friss kutatásból.

Kádár János nem beszélhetett a pornóról

Kultúra2016.04.18, 11:48

Csempészett pornóújságokról, a délegyházi nudista strandról, a szexről a magyar filmekben, Rákóczi téri prostituáltakról, a bevállalós Ifjúsági Magazinról és mindezek mellett persze a szocialista erkölcsről szól az előző rendszer szexuális életét bemutató Szex és szocializmus című kötet, amelynek két szerzőjével monokinis naptárakról és kamaszok meztelen fenekét bámuló Leninről is beszélgettünk.

Az egyik gyereket megölte, a másik kettőt megkínozta a leszbikus pár

Life.hu2016.04.15, 17:33

Rendszeresen kínozta három gyerekét, majd halálraverte egyikőjüket egy brit nő és leszbikus párja, még 2014-ben. A napokban álltak a bíróság elé.

Kristen Stewart leszbikus csókot váltott

Life.hu2016.03.16, 12:31

Most már biztos! A színésznőnek nemcsak nagyon jó barátnője a francia énekesnő, hanem a szerelme is. Párizs utcáin váltottak forró csókot egymással.

Xena visszatér és leszbikus lesz

Archívum2016.03.16, 09:02

A harcos hercegnő folytatást kap, de ezúttal egyértelmű lesz, hogy melyik nemhez vonzódik az amazon.

A biszexuális Kristen Stewart újra szerelmes?

Life.hu2016.03.05, 19:05

Kevesebb, mint egy évig tartott Kristen Stewart és barátnője, Alicia Cargaile románca. A nemrég megjelent képeken pedig a színésznő már egy másik dögös csaj oldalán feszít. Ki a titokzatos hölgy, talán az új barátnő?

Egy étteremben alázták meg a leszbikust párt, akik a Facebookon vágtak vissza

Life.hu2016.02.23, 15:09

Ellie Parker és kedvese, Lucy Valentin-nap alkalmából mentek el vacsorázni egy közelükben lévő étterembe. Bár vidáman indultak el, a hazaút már annál kellemetlenebb volt. 

Segítség, leszbikus az édesanyám! - Sztárok, akiknek szülei coming outoltak

Life.hu2016.02.19, 20:03

Nem is gondolná az ember – hiszen a legtöbben nem verik nagydobra –, de számos olyan híresség van, akinek édesanyja vagy édesapja a saját neméhez (is) vonzódik. Van, akit két anyuka nevelt fel, de olyan is akad, aki elől a szülő sokáig titkolta másságát.

Íme, a 7 legemlékezetesebb film a leszbikus szerelemről

Life.hu2016.02.16, 16:42

A héten mozikba kerülő, hatszoros Oscar-jelölt Carol a nők közti szerelem nevezetes regényét vitte mozivászonra Cate Blanchett és Rooney Mara főszereplésével — mi pedig ezen alkalomból összegyűjtöttük a legfontosabbnak tartott és kedvenc filmjeinket ebben az izgalmas témában.

Kristen Stewart titkos leszbi esküvőt tartott?

Life.hu2016.01.29, 10:06

Úgy hírlik, a világhírű színésznő elvette kedvesét, Aliciát.

Leszbikus, meleg és transznemű menedékkérőknek nyitnak szállást Németországban

Archívum2016.01.26, 08:30

Leszbikus, meleg és transznemű menedékkérőknek nyitnak szállást a németországi Nürnbergben. Eddig 25 embernek alakítottak ki szállást.

Meglepő! Szakadt leszbikusnak érzi magát Jennifer Lawrence

Archívum2016.01.06, 11:27

Ezt vallotta legalábbis az öltözködési stílusáról a 25 éves Oscar-díjas színésznő, akiről ennek ellenére most igencsak dögös képek készültek.

Ilyen, amikor leszbikus nők életükben először fognak péniszt - Vicces videó!

Life.hu2016.01.05, 12:52

Egy kísérlet részeként kértek fel több leszbikus nőt, hogy kamerák előtt fogják meg egy férfi legbecsesebb kincsét. Volt, aki elnevette, más pedig tanulmányozásba kezdett. 

Igazságot követelnek a leszbikus kézisek

Sport2015.12.21, 11:38

Komoly botrány van kialakulóban a Nemzetközi Kézilabda Szövetségnél: az IHF-nek nem kellett a vébére a vállaltan meleg tisztviselő. Rosszabb helyen nem is ülhetne homofób elnök. 

Másságáról vallott a 72 éves színésznő, Holland Taylor

Life.hu2015.12.03, 10:03

Holland Taylor egy rádiónak adott interjújában vallotta be, hogy a 12 év rabszolgaság színésznőjével, Sarah Paulsonnal alkot egy párt. 

33 éve él boldog házasságban a meleg férfi és az interszexuális leszbikus nő

Life.hu2015.11.09, 11:11

Linda és Dennis a középiskolában lettek elválaszthatatlan barátok, később pedig össze is házasodtak. Szexuális életük azonban egyáltalán nincs egymással, a férfi ugyanis meleg, a nő pedig interszexuális és leszbikus.

Horgas Eszter: „Leszbikus vagyok vagy mi?"

Life.hu2015.10.31, 21:33

A szombati Hungary's Got Talentben a rúdtáncos anyuka produkciójának hatása alá került a zsűri, Horgas Eszter pedig furcsa kijelentést tett.

"A nő nem sör, hanem bor" - Egy leszbikus nő tanácsai férfiaknak (18+)

Life.hu2015.10.30, 16:50

Az Elite Daily -n adott néhány remek tippet egy leszbikus nő a férfiaknak. Így érdemes kezelni a nőket szerinte.

Idilli családi boldogság - Meleg sztárpárok és gyermekeik

Life.hu2015.10.29, 09:07

Anya, anya, gyerekek vagy apa, apa, gyerekek. A homoszexuális párok gyermekvállalása hazánkban még ma is kiveri a biztosítékot, míg a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban már sokkal elfogadottabb, sőt majdhogynem megszokott látvány, ha egy meleg pár babakocsival sétálgat. 

Új barátnője van a leszbikus Kristen Stewartnak

Life.hu2015.10.27, 15:39

Kevesebb, mint egy évig tartott Kristen Stewart és barátnője, Alicia Cargaile románca. A színésznő már egy másik dögös csaj oldalán feszít.

Oláh Ibolya: "Gondolkodunk abban, hogy vagy a párom szül, vagy örökbe fogadunk"

Life.hu2015.10.19, 10:15

Oláh Ibolya megrendítő őszinteséggel vallott leszbikus kapcsolatáról Friderikusz Sándornak, akinek azt is elárulta, gyereket szeretne párjától. 

Leszbikus testvérpár a Sztárban sztár színpadán - Bereczki Zoltán is majdnem beszállt közéjük

Archívum2015.10.11, 19:23

Kicsi képzavar volt a Nyári lányok fellépése alatt: hiszen a tetvérpár az egykori, köztudottan leszbikus lányegyüttes a t.A.T.u bőrébe bújt.

Először jelent meg barátnőjével a leszbikus Ellen Page

Life.hu2015.09.15, 10:39

Másfél éve vállalta fel leszbikusságát a fiatal színésznő, most pedig kéz a kézben vonult be szerelmével a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál vörös szőnyegén.

A meleg-, a leszbi- és a bébiszitterpornóra buknak a brit nők

Life.hu2015.09.09, 14:47

Hiánypótló összeállítást készített az Independent című lap arról, hogy milyen pornónézési szokásaik vannak a brit nőknek. Az eredmények mindenesetre meglepőek.

A legnagyobb cégek is kint lesznek a Pride-on

Techbázis2015.07.10, 15:39

Egyre több cég és szervezet vonul a Budapest Pride-on. A rendezvényre számos előadó készül egyedi produkcióval.

Egy lány megfojtotta barátnőjét, mert melegítőt viselt

Life.hu2015.07.06, 17:35

A 24 éves Jessica egy romantikus vacsora reményében ment a 21 éves Samantha lakásába. Az este azonban halálos véget ért. 

Kiverte a biztosítékot az anyukáknál a leszbikus joghurt reklám

Life.hu2015.06.18, 19:49

Az Egymillió Anyuka nevű szervezetnek sok volt, amit a tévében látott. Egy amerikai joghurt reklámját nem voltak képesek szó nélkül hagyni.

Kristen Stewart anyukája: „Elfogadtam, hogy a lányom a nőket is szereti”

Life.hu2015.06.15, 08:43

A színésznő másságáról már egy éve felröppentek a pletykák, néhány hónapja pedig már azt is tudjuk, hogy egykori személyi asszisztensnőjével szinte már elválaszthatatlanok.

Meleg turisták a világ körül - börtön járhat egy liezonért

Travelo2017.12.04, 13:53

Azoknak a meleg vagy leszbikus turistáknak, akik egzotikus országokba terveznek utazást, nem árt tisztában lenniük azzal, hogy mennyire kell kordában tartani a libidójukat. Bizonyos helyeken drágán megfizethetnek akár egy kacér pillantásért is.

Leszbikus viszonya miatt zsarolták Whitney Houstont?

Life.hu2015.06.08, 12:39

Az elhunyt énekesnőt 23 évvel ezelőtt fenyegették meg azzal, hogy kitálalnak titkos szerelmi életéről – állítja egy nemrég megjelent botránykönyv.

Asszisztense előtt felgyújtotta magát a filmdíva

Life.hu2015.05.28, 17:08

Judy Garland egykori asszisztense mindent kiteregetett a filmdíváról.   

Eltiltották az egymásnak eső leszbikus kosarasokat

Sport2015.05.16, 12:33

Hét mérkőzésre szóló eltiltást kapott Brittney Griner és Glory Johnson, miután összeverekedtek egymással.

Cate Blanchett: „Rengeteg leszbikus kapcsolatom volt”

Life.hu2015.05.13, 13:39

A 45 éves színésznő, aki 18 éve él boldog házasságban, bevallotta, hogy korábban rengeteg homoszexuális kapcsolata volt.

Miley Cyrus: „Voltak homoszexuális kapcsolataim"

Life.hu2015.05.07, 12:12

A botrányhősnő coming outolt! Miley bevallotta, hogy nem csak heteroszexuális kapcsolatai voltak.

Miley Cyrus leszbicsókkal vadult

Life.hu2015.04.24, 21:25

A tegnap estéje bizony húzós volt Mileynak – akkora leszbicsókot nyomott le egy barátnőjével, hogy biztosan el is fáradt a nagy nyelvcsatában.

Előző
Következő