Lengyelország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Varsó
- Csehország
- Európai Unió
- Szlovákia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Meghalt Kornel Morawiecki
Hetvennyolc éves korában, súlyos betegség következtében meghalt Kornel Morawiecki, az egykori lengyel Harcoló Szolidaritás alapítója, a szejm (parlament) korelnöke, a mostani lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki édesapja - közölte a helyi közszolgálati televízió.
Az amerikai kongresszus jóváhagyta F-35-ös harci repülők eladását Varsónak
Az amerikai kongresszus jóváhagyta 32 F-35-ös harci repülő eladását Varsónak - közölte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter.
Lengyelország bűnözőből lett álpapról szóló filmet nevez az Oscar-díjra - videó
Jan Komasa Corpus Christi című filmjét nevezi a legjobb nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra Lengyelország - közölte pénteken a lengyel Oscar-bizottság.
Fedezze fel Mazúriát, amit a természettel együtt hekkeltek összefüggő tóköztársasággá!
A turisták által még ismeretlen Varmia és a szolgáltatásai miatt népszerűbb Mazúria a bizonyíték arra, hogy Zakopanén és Krakkón túl is érdemes Lengyelország felé venni az irányt. Az ország északkeleti csücskében négyezer kisebb-nagyobb tavat találunk, amelyeket hajózható csatornák és folyók kötnek össze hatalmas vízi úthálózattá. Mi a nyár derekán térképeztük fel a régiót, amikor a 30 plusz fokos kánikulában még strandolók lepték el a vízpartokat és vitorlázók a tavakat; de már akkor láttuk, ez a vízi birodalom ősszel is remek úticél a nem mindennapi látványt kereső utazóknak. Tartsanak velünk Európa azon szegletébe, ahova erdőkön,, ...
Járt már a Mazuri-tóhátságon?
Október elején lesz Budapest egyik legizgalmasabb világzenei fesztiválja
Idén október 4-től 6-ig renezik meg sorban már a negyedik Budapest Ritmo világzenei fesztvált. Az Akvárium Klubban idén Lengyelország zenéje áll a fókuszban, de fellép még az etióp Girma Béyéné, a portugál Gisela Joao és a marokkói Aszma Hamzaui is.
Eladnak öt Tesco áruházat
A Gazeta lengyel lap értesülései szerint a Tesco megválik öt lengyelországi áruházától. Ez a fejlemény nem lenne meglepő, mivel a brit óriás hosszú ideje veszteséges Lengyelországban.
Egy autógyár, ahol robotok váltják fel az embereket
Egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit a lengyelektől a Volkswagen, amely modernizációs beruházást indít lengyelországi üzemében. Jól jár az ország, de nem mindenki.
Kivonulhat a Tesco Lengyelországból
Veszteséges a Tesco áruházlánc Lengyelországban, ezért a cég a megmaradt boltjait is bezárhatja - értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból. A vevő a lengyel piacra tavaly belépett, szintén brit kötődésű Dealz nevű diszkontlánc lehet. A Magyar Nemzet megkeresésére a Tesco-Global Áruházak Zrt. azt mondta, a lengyelországi döntés nem érinti a magyar üzleteket.
- címkék:
- Lengyelország
- Tesco
- Címkefelhő »