Lengyelország

címke rss

10 ezer amerikai katona érkezhet Ukrajna szomszédjába

Nagyvilág2022.06.09, 15:10

Az ukrajnai háború igazából "két világrend közötti indirekt összeütközés" - mondta Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke. Percõl percre közvetítésünk itt olvasható.

Késelés Lengyelországban, egy üzem õrét szúrták meg

Nagyvilág2022.06.07, 13:21

Késes támadás történt kedd hajnalban a PKN Orlen lengyel vállalat közép-lengyelországi Plockban mûködõ olajfinomítójánál. A korábban pszichiátrián kezelt támadó azt állította, hogy tiltakozni akart a PKN Orlen és a Lotos állami olajvállalat tervezett fúziója ellen, amely országos politikai vita tárgya. Az ügyben Jacek Sasin lengyel kormányfõhelyettes is megszólalt.

Donald Tusk elhagyja a süllyedõ hajót: nem vezeti tovább az Európai Néppártot

Nagyvilág2022.06.01, 21:19

Visszatér a lengyel belpolitikába Donald Tusk, az Európai Néppárt jelenlegi elnöke, akinek vezetése alatt az Európai Parlament egyik legnagyobb frakciója komoly lejtmenetbe kezdett. Tuskot azonban Lengyelországban sem fogadják kitörõ örömmel - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Árokba borult egy iskolásokat szállító busz Lengyelországban, öten megsérültek

Nagyvilág2022.05.30, 13:53

Hétfõn kora reggel egy iskolai kirándulásra induló, közel kéttucatnyi diákot szállító autóbusz letért az útról és árokba borult Dél-Lengyelországban. A balesetben öt ember megsérült.

Mateusz Morawiecki: Lengyelországot és Magyarországot sok évszázados barátság köti össze

Itthon2022.05.24, 13:39

A lengyel miniszterelnök is gratuláló levelet küldött Orbán Viktornak újbóli miniszterelnöki megválasztása alkalmából - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezetõ helyettes államtitkár kedden.

Lengyelország rendkívüli bejelentése Svédország és Finnország esetleges megtámadásáról

Nagyvilág2022.05.19, 18:50

Lengyelország miniszterelnöke egy konferencián arról beszélt, hogy még azelõtt Svédország és Finnország segítségére sietne Varsó, mielõtt e két skandináv állam csatlakozna a NATO-hoz.

Ukrajna "nyerte" az Eurovíziót, nyilvánvalóan politikai okokból

Nagyvilág2022.05.15, 12:13

Az ukrán induló "nyerte meg" az Eurovíziós Dalfesztivált, az interneten pedig sokan megírták lesújtó véleményüket, miszerint nevetséges, politikai propaganda-gyõzelem eredményeként hozták ki gyõztesnek az ukrán indulót. Az ukrán elnök, Zelenszkij óriási örömének adott hangot a Telegramon. Magyarország már évekkel ezelõtt otthagyta a propagandamûsort.

Elõkerülhetett Hitler kincsesládája: egy lengyel palotában bukkantak a rejtélyes dobozra

Life.hu2022.05.12, 14:26

Rejtélyes fémdoboz került elõ egy lengyelországi ásatás során. A kincsvadászok szerint a nácik rejtett kincseire bukkanhattak.

Hollandia, Németország és Lengyelország veszi a legtöbb orosz olajat az Európai Unióban

Itthon2022.05.10, 17:09

Az Unió nagyobb tagállamai dönthetnének amellett, hogy nem vásárolnak többé orosz olajat úgy is, hogy ezt nem erõltetik rá a tenger nélküli tagországokra, amelyek vezetéken szerzik be a nyersolajat, s az orosz olaj kevesebb mint tíz százalékát veszik meg - írta a Világgazdaság.

Hatástalanítva csempészték a fegyvereket, majd illegális mûhelyekben alakították vissza õket élesíthetõre

Nagyvilág2022.05.06, 15:37

Nyolcvankét embert állítottak elõ a hatóságok Lengyelországban és Hollandiában, akik bûnszervezetben csempésztek fegyvereket Hollandiából Lengyelországba - közölte az Európai Unió rendõrségi együttmûködési szervezete (Europol) pénteken.

Kiemelték az utolsó négy bányász holttestét is a lengyelországi szénbányából

Nagyvilág2022.04.27, 11:19

Az utolsó négy bányász holttestét is kiemelték a dél-lengyelországi Jastrzebie-Zdrojban található Zofiówka szénbányából, ahol április 23-án bányaszerencsétlenség történt egy földmozgás miatt - közölte a bányát üzemeltetõ Jastrzebiei Széntársaság (JSW) szerdán.

A Gazprom bejelentette, amitõl sokan féltek

Nagyvilág2022.04.27, 08:55

A Gazprom orosz energetikai óriásvállalat közölte, hogy leállította a gázszállításokat Bulgáriába és Lengyelországba, miután mindkét ország nem volt hajlandó rubelben fizetni a szállításokért. Mind a lengyel, mind a bolgár energiaszolgáltatók közölték, hogy hivatalos értesítést kaptak az orosz gázszolgáltatótól a szállítások leállításáról.

Az oroszok leállították a gázszállítást Lengyelországba

Nagyvilág2022.04.27, 07:21

Oroszország leállította a Jamal-szerzõdés keretében Lengyelországba irányuló gázszállításokat – számolt be róla a Reuters hírügynökség a Polsat News televíziós hírcsatorna és az Onet.pl online médium értesüléseire hivatkozva. A lengyelek a háború kezdete óta követelik a NATO beavatkozását, fegyvereket is szállítanak Ukrajnába, és nem hajlandóak arra, hogy rubelben számolják el a gázszállítást.

Sziléziai bányaszerencsétlenség: hatra emelkedett a halálos áldozatok száma

Life.hu2022.04.25, 12:56

Hatra emelkedett a halálos áldozatok száma a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Zofiówka bányájában az elmúlt hét végén bekövetkezett földmozgás után - közölte hétfõi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfõ.

Két bányász holttestét találták meg a lengyel bányában történt földmozgás után

Nagyvilág2022.04.24, 12:26

Két bányász holttestét találták meg a mentõalakulatok vasárnap, a dél-lengyelországi Zofiówka szénbányában a hét végén bekövetkezett robbanás után, nyolc társukat még továbbra is keresik - jelentette be a bányát üzemeltetõ Jastrzebiei Széntársaság (JSW).

Leszavazott egy oroszellenes szankciót Lengyelország, mert a gazdasági érdekeiket sértené

Nagyvilág2022.04.23, 19:03

Jól példázza a lengyel kormány múlt heti döntése a magyar kormány álláspontját, mely szerint az energia kérdésében minden kormánynak a saját állampolgárai érdekei szerint kell kialakítania a szankciós politikáját. A lengyel parlament alsóháza ugyanis nemet mondott a felsõház azon javaslatára, hogy tiltsák be az Oroszországból érkezõ LPG gáz szállítását - írja a Magyar Nemzet.

Újabb robbanások miatt felfüggesztették a mentést a lengyelországi szénbányában

Nagyvilág2022.04.22, 11:47

Újabb metánrobbanások történtek a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) pnióweki bányájában, Lengyelország déli részén fekvõ Sziléziában, emiatt felfüggesztették a tárna mélyén rekedt hét ember mentését - közölte pénteken a vállalat igazgatója.

Robbanás történt egy lengyelországi bányában, öten meghaltak

Nagyvilág2022.04.20, 15:25

Robbanás történt a Jastrzebiei Széntársaság (JSW) Pniówek sziléziai szénbányájában, négy vájár és egy mentõ meghalt, húsz sérültet kórházba vittek, a mentõakció folytatódni fog - közölte szerdán a lengyel média.

IMF: A magyar és a lengyel növekedés lesz a leggyorsabb a régióban

Gazdaság2022.04.19, 15:26

A közép-kelet-európai régióban Magyarország és Lengyelország éri el az idén a legnagyobb GDP-növekedést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) címû jelentése szerint.

Több tucat migránst zsúfolt egy teherautóba egy francia embercsempész

Itthon2022.04.11, 16:51

Fegyházbüntetés és kiutasítás várhat arra a francia férfira, akit októberben értek tetten a szekszárdi rendõrök, amint 34 migránst próbált Ausztriába vinni. A migránsok étlen-szomjan utaztak egy teherautó rakterébe zsúfolva.

Így néz ki ma a Schindler listája címû film piros kabátos kislánya - Fotó

Life.hu2022.04.08, 15:24

Oliwia Dabrowska csupán három éves volt, amikor szerepelt Steven Spielberg Oscar-díjas filmjében, a Schindler listájában.

Jaroslaw Kaczynski: Magyarország sohasem hagyott cserben minket

Nagyvilág2022.04.02, 10:10

Vannak nézeteltérések, de Magyarország olyan partner, aki soha nem titkolta álláspontját, az együttmûködés más területein, például az EU-ban, soha nem hagyott cserben bennünket - minderrõl Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke beszélt egy lapinterjúban. 

Keményen bírálják az EBESZ elfogult jelentését nemzetközi megfigyelõk

Itthon2022.03.27, 13:47

Ahogy azt a szervezet és a vele együttmûködõ varsói Collegium Intermarium Egyetem bejelentette, március 16-án nemzetközi megfigyelõi misszió érkezik szervezésükben a magyar választásokra.

Megrendítõ fotók: ezek a nõk és gyermekek mindenüket hátrahagyva menekültek el Ukrajnából

Life.hu2022.03.22, 15:22

Lassan egy hónapja tart az orosz-ukrán háború, amely miatt több mint hárommillió ember volt kénytelen elhagyni az otthonát. Többen mindenüket hátrahagyva lépték át az országhatárt, hogy a szomszédos, biztonságos államokban keressenek menedéket. A menekültek jelentõs része Lengyelországba utazott, de sokan érkeztek Magyarországra, Szlovákiába és Romániába is.

A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal támogatója, Donald Tusk a fegyverszállítás mellett kampányol

Nagyvilág2022.03.21, 09:53

A hazai baloldal a fegyverszállítást és magyar katonák háborúba küldését, valamint a stratégiai ágazatokkal kapcsolatban a magyar gazdaságra veszélyes következményekkel járó szankciókat követeli. Mindez könnyen értelmezhetõvé válik, hogyha megvizsgáljuk, hogy a balra sodródott Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk hogyan nyilatkozik és gondolkodik az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Milyen militáns hangnemben beszél. Jelzésértékû természetesen, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal március 15-i, budapesti rendezvényén Donald Tusk mondott beszédet.

Sorban állás banánért, hús a pult alól - Gazdálkodj okosan-társasjáték a kommunista diktatúráról

Gazdaság2022.03.19, 17:35

A 2011 februárjában megjelent, lengyel fejlesztésû Sorban állás címû társasjátékot gyakran nevezik a "valódi szocialista Monopoly"-nak, illetve tekintik a lengyel kollektív emlékezet egyik közös nevezõjének a rendszerváltás elõtti évtizedekbõl - hasonlóan, mint a magyar családoknál a jóval korábbi Gazdálkodj okosan! címû játékot. Azonban mindkét megállapítás csak részben helytálló. A Sorban állás ugyanis mechanikáit tekintve igen eltérõ a klasszikus Monopolyhoz képest, a hasonlóság legfeljebb abban állja meg a helyét, hogy mindkét játék erõsen versenyzõ jellegû, és csak a többi játékos feletti teljes gyõzelem elérése jelenti a sikerrt. ...

Lengyelországban elfogytak a szállások, a pályaudvarokon alszanak az ukrán menekültek

Nagyvilág2022.03.18, 20:24

Az ukrán-orosz háború elsõ hónapjában már több mint hárommillió ukrán menekült el a hazájából. Az elsõ hullámmal érkezõk többsége a szomszédos Lengyelországot választja átmeneti otthonául. Már annyira elfogytak a kapacitások, hogy a pályaudvarokon alszanak az ukrán menekültek - írja az Al Jazeera.

Orosz-ukrán háború: több orosz rakéta csapódott be a NATO-határtól 80 kilométerre

Life.hu2022.03.18, 17:17

Több rakéta csapódott be péntek reggel egy repülõgép-javító üzembe a nyugat-ukrajnai Lviv (Lemberg) repülõtere mellett, lerombolva az épületet - közölte Andrij Szadovij, a város polgármestere a Telegram közösségi hálózaton. A város mindössze 70 kilométerre fekszik a lengyel határtól. 

Több órát késnek a vonatok Lengyelországban és Olaszországban

Nagyvilág2022.03.17, 14:21

Az elektronikus irányítórendszer meghibásodása miatt több órát is késnek a vonatok, illetve járatok maradnak ki Lengyelországban és Olaszországban - írja az ABC News.

Megerõszakolt egy Ukrajnából menekült tinédzser lányt egy lengyel férfi

Nagyvilág2022.03.12, 12:11

A fiatal lány az interneten keresztül került kapcsolatba a férfivel, aki menedéket ígért neki, ám mikor a lány a lakásába ment, a férfi rátámadt.

Német lap: Az EU hálával és bocsánatkéréssel tartozik Magyarországnak és Lengyelországnak

Itthon2022.03.10, 16:35

A magyar menekültpolitikát dicséri írásában a Die Weltwoche német lap, miután Margaritisz Szkinasz, az Európai Bizottság alelnöke Budapestre látogatott. Az uniós biztos elment a magyar-ukrán határhoz, beszélt a segélymunkásokkal és a menekültekkel, tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel Budapesten, majd újságíróknak azt mondta: Magyarország a történelem jó oldalán áll. A Weltwoche szerint az EU hálával és bocsánatkéréssel tartozik Magyarországnak és Lengyelországnak a 2015 utáni támadások miatt, és azért, mert a két ország megmentette az európai menekültjogot attól, hogy aláássák.

Négy napon át menekült a rákbeteg ukrán kislány, már a gyógyszere is kifogyóban volt

Life.hu2022.03.09, 21:56

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta ukrán nõk és gyermekek százezrei hagyták el hazájukat. A hadköteles férfiak nem léphetik át az országhatárt, így miközben családjaik menekülnek, õk kénytelenek a harcok sújtotta Ukrajnában maradni. A szétszakadt családok nem tudják, mikor láthatják újra egymást.

A lengyel kormány jóváhagyta az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló törvény tervezetét

Nagyvilág2022.03.07, 17:04

Jóváhagyta a lengyel kormány az ukrajnai menekültek befogadásáról szóló, az ukrán állampolgárok lengyelországi tartózkodása és munkavállalása rendezését célzó különleges törvény tervezetét - közölte hétfõi sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfõ.

Harmincegy kiló kannabisz az Ukrajnának szánt humanitárius segélycsomagban

Nagyvilág2022.03.07, 13:59

Délnyugat-Franciaországban, a Pireneusok közelében fekvõ településen, Bayonne-ban a francia rendõrök rutinszerû közúti ellenõrzés során vasárnap három lengyel fiatal jármûvét állították meg. Igazoltatás közben a férfiak elmondták, hogy Spanyolországból érkeztek, és Ukrajnába szállítanak humanitárius adományt - írja a konzervatív Valeurs actuelles. 

Menyasszonyból menekült: "Egy éjszaka alatt tönkrement az életem"

Life.hu2022.03.07, 08:23

Sorsok, családok törtek ketté mióta kirobbant az orosz-ukrán háború. A másfél hete tartó katonai konfliktusban már hivatásos harcosok és civilek is életüket vesztették, és több mint egymillió ember menekült el Ukrajnából. Az egyiküknek saját esküvõjét kellett otthagynia.

A NATO nem küld harci repülõgépeket Ukrajnába

Nagyvilág2022.03.01, 13:31

A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülõgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese - jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO fõtitkára kedden közös lengyelországi sajtóértekezletükön.

Az orosz invázió kezdete óta 115 ezer ember menekült Ukrajnából Lengyelországba

Nagyvilág2022.02.26, 17:31

Pawe³ Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes szerint az orosz invázió kezdete óta 115 ezer ember menekült Ukrajnából Lengyelországba.

Orbán Viktor és a V4-ek az Egyesült Királysággal közös csúcstalálkozót tartanak Londonban

Itthon2022.02.25, 12:53

Boris Johnson brit miniszterelnök március 8-án Londonban fogadja Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - a visegrádi országok - miniszterelnökeit. Az Ukrajnát sújtó orosz beavatkozás fényében a csúcstalálkozón megvitatják az európai biztonsági helyzetet, valamint az Egyesült Királyság és a régió kapcsolatát - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetõje.

Genetikai másolatot akarnak készíteni Lengyelország egyik legöregebb fájáról

Tudomány2022.02.21, 13:50

Erdészek genetikai másolatot akarnak készíteni Lengyelország egyik legöregebb, mintegy 700 éves tölgyfájáról.

A lengyelek 73 százaléka szerint a szülõknek joguk van dönteni a civil szervezetek tanóráiról

Nagyvilág2022.02.20, 11:53

A szülõknek joguk van tájékozódni a civil szervezetek által az iskolákban megtartandó tanórák tartalmáról, és végsõ soron megtiltani ezeket - így vélekedik a lengyelek 73 százaléka a wpolityce.pl hírportál vasárnap ismertetett felmérése szerint.

Gulyás Gergely: A V4-es együttmûködésre hosszú távon lehet építeni

Itthon2022.02.18, 14:05

A V4 országok együttmûködésére hosszú távon lehet építeni, ez fontos együttmûködés az Európai Unión (EU) belül, amely független a párthatároktól, és az országok közös érdekeibõl indul ki - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezetõ miniszter az uniós fejlesztésekért felelõs V4-miniszterek tanácskozását követõ nemzetközi sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Már Lengyelországba is eljutott Márki-Zay Péter botrányos kijelentéseinek híre

Nagyvilág2022.02.18, 13:46

A wpolityce.pl konzervatív lengyel portálon jelent meg egy, a közelgõ magyarországi választásról szóló cikk Grzegorz Górny újságírótól. A lengyel publicista szerint egyre valószínûbb a Fidesz gyõzelme április harmadikán, mely többek között Márki-Zay Péter utóbbi idõben tett botrányos kijelentéseinek is köszönhetõ. Górny leszögezte: Márki-Zay a baloldal egyik leggyengébb láncszeme lett.

Óriási szélvihar tombol Németországban és Lengyelországban is, több ember meghalt - videó

Nagyvilág2022.02.17, 20:54

A viharos szél miatt csütörtök reggelre több mint 320 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban - olvasható a lengyel kormány biztonsági központjának (RCB) honlapján. A tûzoltóság közlése szerint az ítéletidõnek több halálos áldozata is van.

Robbanás volt egy lengyelországi robbanószergyárban, ketten meghaltak

Nagyvilág2022.02.15, 13:48

Két ember meghalt egy, a sziléziai Krupski Mlynben mûködõ robbanószergyártó üzemben bekövetkezett detonációban - közölte kedden a regionális válságkezelõ központ.

Lengyelországban is óriási botrányt okozott, hogy Soros aktivistái hogyan irányítják a lengyel és magyar kormány elleni kampányt

Itthon2022.02.08, 20:23

Február negyedikén a lengyel állami hírcsatorna, a TVP Info és a Wpolityce.pl lengyel konzervatív portál is közölte azt a Magyar Nemzet hasábjain megjelent cikket, melyben egy videófelvétellel mutatták be, hogyan uszítanak hazánk és Lengyelország ellen a magyar származású tõzsdespekuláns aktivistái - írja a Magyar Nemzet.

Lengyelország átadná Magyarországnak a Mátyás könyvtárát bemutató firenzei humanista kódexét

Nagyvilág2022.02.02, 16:29

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) képviselõi törvénytervezetet nyújtottak be arról, hogy Lengyelország átadná Magyarországnak Naldus Naldius firenzei humanista kódexét - közölte szerdán a lengyel sajtó. A mû Mátyás király könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának az egyik legfontosabb leírása.

Több százezer háztartás maradt áram nélkül a vihar miatt Lengyelországban

Nagyvilág2022.01.30, 09:59

A viharos szél miatt több mint 680 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban, egy ember életét vesztette - közölte vasárnap reggel a lengyel közszolgálati televízió (TVP Info).

A világ legnagyobb hólabirintusával nyitott meg Snowlandia

Travelo2022.01.28, 18:05

Snowlandiát a lengyelországi Zakopane üdülõhelyen építették fel, a Tátrai Nemzeti Park közvetlen közelében. Idén télen valami igazán különlegeset szerettek volna létrehozni, és a világ legnagyobb hólabirintusának megépítése teljesen logikusnak tûnt. A látogatók pedig már birtokba is vették Snowlandia teljes területét, el is vannak ragadtatva tõle, hiszen a hó szerelmeseinek lehetetlen nem jól érezni magukat. 

Magyarország és Lengyelország elleni tudatos támadásról hozott nyilvánosságra információkat a spanyol sajtó

Nagyvilág2022.01.28, 13:00

Nyilvánosságra hozta a spanyol sajtó az Európai Parlament egyik volt képviselõjének magánbeszélgetéseit. Ezekbõl kiderült, hogy a brüsszeli liberálisok tudatos támadást indítottak Magyarország és Lengyelország ellen. A szóban forgó politikus, Carolina Punset szavai annak a politikai formációnak a szennyesét teregették ki, amelyhez most a Momentum is tartozik - írja a Magyar Nemzet.

Az MSZP alelnöke kiléptetné Magyarországot a V4-bõl, hazánkat pedig Brüsszelnek rendelné alá

Nagyvilág2022.01.26, 19:43

A diplomahamisítási botrányába belebukó Bangónét a szocialisták listáján követõ Hegyi Gyula MSZP-alelnök a Népszavában megjelentetett „entrée-jében" azt tanácsolja a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalnak, hogy hatalomra kerülésük esetén Magyarországot léptessék ki a Visegrádi Együttmûködésbõl, a több évszázados múltra visszatekintõ lengyel-magyar „különleges kapcsolatokat" szüntessék meg, hazánkat pedig minden tekintetben rendeljék alá Brüsszelnek. Ez a gyakorlatban a nemzeti szuverenitás teljes körû feladását és - túlzás nélkül - a (fél)gyarmati státus elfogadását jelentené, Magyarországot pedig kiszolgáltatná a senki által meg nem ...

Új intézkedés: csütörtöktõl február végéig távoktatásra térnek át az általános iskola felsõ tagozatú osztályai és a középiskolák Lengyelországban

Life.hu2022.01.26, 08:11

Lengyelországban csütörtöktõl február végéig távoktatásra térnek át az általános iskola felsõtagozatú osztályai és a középiskolák - jelentette be Przemyslaw Czarnek lengyel oktatásügyi miniszter kedden.

Döntött az EHF a lengyel kéziválogatott óvásával kapcsolatban

Sport2022.01.24, 14:23

Lengyelország döntetlent játszott (29-29) Oroszországgal a magyar-szlovák közös rendezésû férfi kézilabda Európa-bajnokság pozsonyi középdöntõjének 3. fordulójában. A lengyel szövetség megóvta a meccset az EHF-nél, mivel szerinte az oroszok érvénytelen gólt szereztek az utolsó másodpercekben, s Lengyelország emiatt bukta el a gyõzelmet. Az EHF meg is hozta a döntését az ügyben. 

Hiba az utolsó másodperces félpályás orosz csodagól? A lengyel kéziválogatott megóvta az Eb-meccset

Sport2022.01.24, 12:00

Lengyelország döntetlent játszott (29-29) Oroszországgal a magyar-szlovák közös rendezésû férfi kézilabda Európa-bajnokság pozsonyi középdöntõjének 3. fordulójában. A tvsport.pl úgy tudja, a lengyel szövetség megóvta a meccset az EHF-nél, mivel szerinte az oroszok érvénytelen gólt szereztek az utolsó másodpercekben, s Lengyelország emiatt bukta el a gyõzelmet.

50 millió euró kártérítést követel Csehország Lengyelországtól a Turów bányáért

Nagyvilág2022.01.22, 14:14

Csehország továbbra is 50 millió euró kártérítést követel Lengyelországtól a határ menti Turów lignitbánya üzemeltetése okozta környezeti károkért - jelentette ki Anna Hubácková cseh környezetvédelmi miniszter szombaton a CTK hírügynökségnek adott interjújában.

Zseniálisan laza mozdulattal szerzett gólt a horvát focista a futsal-Eb-n - videó

Sport2022.01.22, 13:41

Csodálatos gólt rúgott a horvát futsallválogatott játékosa, Matej Horvat a lengyel válogatott elleni meccsen a futsal Európa-bajnokságon.

Tragédia: nem tudták megmenteni a beteg medvebocsot

Tudomány2022.01.21, 11:58

Nem tudták megmenteni a behavazott délkelet-lengyelországi erdõkben betegen és magányos talált barnamedvebocsot, ezért elaltatták a nem egészen egyéves állatot.

Veszélyben a koronavírusos lengyel világbajnok síugró szereplése a téli olimpián

Sport2022.01.21, 09:50

Koronavírusos Piotr Zyla, így veszélybe került a világbajnok lengyel síugró indulása a két hét múlva kezdõdõ pekingi téli olimpián.

Bozótvágóval támadt járókelõkre egy ámokfutó Lengyelországban

Nagyvilág2022.01.17, 19:54

Bozótvágóval támadt járókelõkre hétfõn a közép-lengyelországi Torun városában egy ámokfutó, a rendõrség szerint legalább 8 személy szenvedett sérülést.

Több tízezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban

Nagyvilág2022.01.17, 20:16

Erõs szél és hóviharok következtében több tízezer háztartás maradt hétfõn áram nélkül Lengyelországban. Az ítéletidõ miatt délig országszerte több mint 3 ezer alkalommal riasztották a tûzoltókat, két ember megsérült.

Szijjártó Péter: A közlekedés területén is kiváló a magyar-lengyel együttmûködés

Nagyvilág2022.01.11, 13:02

A magyar-lengyel együttmûködés a közlekedés területén is kiváló - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében.

Krakkói érsek: Kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen

Nagyvilág2022.01.06, 18:03

"Nagy kultúrharc zajlik a házasság és a család intézménye ellen" - jelentette ki Marek Jedraszewski krakkói érsek csütörtökön a vízkereszt ünnepén tartott szentmisén. Ünnepi homíliájában az érsek az ember mai öndicsõítése és a genderideológia közötti összefüggésrõl is beszélt. Krakkóban, Varsóban és számos lengyel településen tömegek vettek részt az ünnepnapon tartott háromkirály-felvonulásokon.

Árulkodó kincsek rejtõztek a magas rangú személy sírkamrájában

Tudomány2022.01.04, 11:35

A régészek egy temetkezési kamrát fedeztek fel Ostrowite-ban, a lengyelországi Pomerániai területen, amelyben számos magas rangú személy sírtárgya található. A vizsgálatot a Lodzi Egyetem Régészeti Intézete végezte, és a kutatók már több temetkezésre és bronztálak töredékeire bukkantak a környék korábbi régészeti vizsgálatai során.

Meggyalázták a varsói Szent Kereszt-bazilikát szenteste baloldali szélsõségesek - fotó

Nagyvilág2021.12.27, 13:13

Szenteste, az éjféli mise után megrongálták a varsói Szent Kereszt-bazilika homlokzatát. Az egyelõre ismeretlen vandálok azt írták a római katolikus bazilika falára, hogy éjszakai klubot építenek a helyére – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség és a Catholic Arena nevû, vallásos tartalmakat közvetítõ hírportál. A bazilika elõtti Krisztus-szobort már korábban is meggyalázták abortuszpárti, illetve LMBTQ-aktivisták. A karácsonyra idõzített varsói keresztényellenes támadás jól beleillik az elmúlt hetek radikális baloldali aktivizmusába, amelynek célja a cancel culture jegyében a karácsony eltörlése, de legalábbis a jelentõségének a csökkentése.

Így lett csúnya városból élhetõ hely Varsó

Travelo2021.12.25, 12:50

Varsó az idén hihetetlenül megváltozott. Visszatérünk még rá, hogyan zöldült ki annak az összefogásnak köszönhetõen, ami egyesítette a polgárok és a városvezetés erõit: ki-ki a maga módján sokat tett azért, hogy a csúnya városból kellemes hely legyen.

Dinoszaurusz-lábnyomok százait fedezték fel Lengyelországban

Tudomány2021.12.15, 10:50

Remek állapotban megõrzõdött dinoszaurusz-lábnyomok százait fedezték fel Lengyelországban: még a pikkelyes bõr nyomai is láthatóak egyes esetekben. A felfedezés betekintést nyújt a 200 millió évvel ezelõtti ökoszisztéma összetettségébe - vélik a szakemberek.

Részeg volt a teljes legénység, majdnem zátonyra futott egy teherhajó

Gazdaság2021.12.09, 13:28

Lefoglaltak egy orosz teherhajót Lengyelországban, miután a vízi jármû majdnem zátonyra futott a partokhoz közel. A hatóságok megdöbbentõ állapotban találtak a kapitányra és a legénység három tagjára.

Szenzációs leletet találtak egy lengyel barlangban

Tudomány2021.11.26, 12:44

Egy lengyel barlangban találták meg Európa és Ázsia legõsibb, több mint 40 ezer éves olyan ékszerét - egy mamutagyarból készült függõt -, amelyet emberi kéz munkált meg.

Gál Kinga: A lengyel-belarusz határon kialakult helyzet egész Európa problémája

Itthon2021.11.20, 11:42

A lengyel-belarusz határon kialakult helyzet nemcsak Varsó, hanem az egész Európai Unió problémája - mondta Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, a párt európai parlamenti delegációjának elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.

Észtország száz katonát küld a lengyel-fehérorosz határra

Nagyvilág2021.11.19, 14:44

Megköszönte Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter pénteki Twitter-bejegyzésében, hogy Észtország száz katonával támogatja Lengyelországot a fehérorosz határon.

Megint erõszakkal próbáltak áttörni a migránsok a lengyel határon

Nagyvilág2021.11.19, 13:57

A lengyel-fehérorosz határon két nagyobb csoport próbált áttörni péntekre virradóan, a migránsok köveket dobáltak, könnygázt is használtak, de nem jártak sikerrel. Egy öttagú iraki családot a határõrök egy õrzött lengyelországi befogadóközpontba irányítottak - közölte Anna Michalska, a lengyel határõrség szóvivõje.

Megkezdték a migránsok visszavonását, de marad a készültség a lengyel határon

Nagyvilág2021.11.19, 11:33

Megkezdték a bevándorlók hazaszállítását Irakba a fehérorosz–lengyel határról, elsõ körben több mint 400 ember hagyta el a térséget. A többség ugyanakkor maradna, ezért a lengyel hatóságok nem lazítanak a készültségen, annál is inkább, mivel szerda éjjel újabb csoport próbált áttörni a határon. Közben a politikai színtér sem nyugodt: a fehérorosz elnök alkudozni akar az Unióval, amit Brüsszel kizártnak tart - írja a Híradó.hu.

Több erõszakos határsértési kísérlet történt éjszaka a lengyel-fehérorosz határon

Nagyvilág2021.11.18, 13:35

A lengyel-fehérorosz határon csütörtökre virradóra elkövetett erõszakos határsértési kísérletekrõl számoltak be a lengyel hatóságok.

A lengyel szejm megszavazta a határõrizeti törvény módosítását

Nagyvilág2021.11.17, 21:33

Megszavazta szerdán a lengyel szejm a határõrizeti törvény módosítását, a tervezet lehetõvé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot hatálya alá esõ térségben és szabályozná az onnan eddig kitiltott újságírók munkáját is.

Brutálisan meggyilkoltak egy lengyel ferences rendi szerzetest

Nagyvilág2021.11.17, 19:19

Belehalt a kórházban sérüléseibe az a lengyel pap, akire egy Varsó melletti város parkjában találtak rá. A 35 éves ferences rendi szerzetest megverték, ügyében nyomozás zajlik – írja a Magyar Nemzet.

Lengyel titkosszolgálati szóvivõ: Új tábor keletkezett a kuznicai határátkelõnél - videó

Nagyvilág2021.11.17, 19:31

A migránsok délelõtti visszavonulása után újabb tábor keletkezett a Kuznica Bialostocka-Bruzgi lengyel-fehérorosz határátkelõnél, és a határkerítés fehérorosz oldalán filmes stábok is láthatók - tudatta szerda este a lengyel titkosszolgálatokat felügyelõ miniszter szóvivõje, Stanislaw Zaryn.

A lengyel hatóságok szerint a migránsok elhagyják a kuznicai határátkelõ környékét

Nagyvilág2021.11.17, 15:14

Elhagyják a migránsok a kuznicai lengyel-fehérorosz határátkelõ környékén létesített tábort - közölte szerdán a lengyel határõrség. Maciej Wasik belügyminiszter-helyettes szerint a fehéroroszok buszokkal viszik el a külföldieket a helyszínrõl.

A lengyelek hasonló támadás alatt állnak, mint 2015-ben Magyarország

Itthon2021.11.16, 16:39

A lengyelek hasonló támadás alatt állnak, mint amilyen Magyarországot érte 2015-ben, amikor migránsok indítottak támadást Röszkénél - írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A német kancellár-jelölt megvédte a lengyel határkerítést

Nagyvilág2021.11.16, 12:23

Olaf Scholz ügyvezetõ német alkancellár védelmébe vette a bírálatokkal szemben Lengyelországot, amely a migránsválságra tekintettel a Fehéroroszországgal közös határa védelmét próbálja erõsíteni.

A határvédelemi törvény módosítását kezdeményezi a lengyel kormány

Nagyvilág2021.11.15, 20:32

Jóváhagyta a lengyel kormány a határvédelemrõl szóló törvény módosításának tervezetét, amely lehetõvé tenné belépési tilalom elrendelését a lengyel-fehérorosz határ menti, jelenleg rendkívüli állapot alá esõ térségben, és szabályozná az onnan eddig kitiltott újságírók munkáját is.

Szijjártó Péter: A V4-ek készen állnak Lengyelország megsegítésére

Itthon2021.11.15, 15:09

A visegrádi országok külügyminiszterei megállapodtak abban, hogy ha Lengyelországnak szüksége van valamilyen segítségre a migrációs nyomás miatt, akkor a három másik ország készen áll arra, hogy haladéktalanul segítsen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn a Facebook-oldalán.

Csehország kész segítséget nyújtani a migránsválsággal küzdõ Lengyelországnak

Nagyvilág2021.11.15, 08:21

Csehország kiáll Lengyelország mellett, és kész segítséget nyújtani neki a Fehéroroszággal közös határán kialakult migránsválság rendezésében - közölte Jakub Kulhanek cseh külügyminiszter lengyel hivatali partnerével, Zbigniew Rauval folytatott beszélgetését követõen Twitter-oldalán.

Újabb migránscsoportok próbálták áttörni a lengyel határkerítést

Nagyvilág2021.11.14, 11:58

Két újabb migránscsoport próbált átkelni Fehéroroszországból a lengyel határon, közölte vasárnap reggel a határ õrzésében segítõ lengyel rendõrség szóvivõje. Egyre erõszakosabbak a migránsok támadásai.

Egyre erõszakosabb a migránsroham a lengyel határon

Nagyvilág2021.11.13, 12:07

Több ezren próbálnak meg illegálisan bejutni Lengyelországba, drótvágókkal vágják szét a kerítést, könnygázzal támadnak a lengyel határõrökre, olykor luxusruházatban - vagyis újabb súlyos migránsválság alakult ki az EU külsõ határán. Hiába hozott már így is számtalan problémát, folyamatos migránsválságot a tömeges bevándorlás Európába, Márki-Zay Péter a Gyurcsány vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje mégis beengedné a bevándorlók ezreit Magyarországra is.