Lengyel Tamás

címke rss

Rudolf Péter történelmi sorozatot forgat

Tévé2013.07.11, 19:56

Rudolf Péter a rendezője, forgatókönyvírója és producere a Kossuthkifli című hatrészes sorozatnak, amely az 1848-1849-es szabadságharc idején játszódik, és egy Pozsonytól Debrecenig tartó, kalandos utazás történetét meséli el. A főbb szerepeket Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos játsszák, a produkció várhatóan 2014 második felében kerül képernyőre.

Osvárt Andreát döntik meg

Film2013.08.14, 13:06

Forrás: Mudra László - Origo A beszélgetés során Szabó elismeri, hogy az ő humora különbözik a legtöbb emberétől, de még így is talált olyan momentumokat a forgatókönyvben, amiken hangosan felnevetett. A film történetét így foglalta össze: "Van egy érettségi találkozó, ahol megtörténik egy megcsalásos jelenet, ezt [Szabó figurája] felveszi a telefonjával, és megpróbálja megzsarolni azt a két embert, aki ebben részt vett, hogy ő is hadd élvezze ki az élet gyönyörű pillanatait. Ebből mindenféle kalamajka adódik." A Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet az eddig reklámfilmesként tevékenykedő Herczeg Attila rendezi, a forgatókönyvet CCsurgó ...

Ők itt a menők

Archívum2013.08.17, 11:36

Fiatalok, szexik, és hamarosan sztárok lehetnek. Hosszú kihagyás után nemsokára újra felbukkannak a mozikban hazai filmek, és az új korszakkal új arcok is érkeznek a vászonra. Látjuk majd őket őrült mentősként, szabadságharcos honvédtisztként, drogfüggőségből felépülő szerelmesként, kutyafodrászként és vadvízi evezősként. Bemutatjuk azokat a fiatal színészeket, akik a most készülő új magyar filmek főszereplőiként lehetőséget kaptak arra, hogy ők legyenek a következő évek Hámori Gabijai vagy Csányi Sándorai. Egyelőre boldogok, hogy végigdolgozhatják a nyarat.  

Papírunk van róla, bírni kell

Tévé2013.08.19, 19:05

Forró nyári nap, a fóti kastély, rengeteg tehetséges színész és egy nyüzsgő stáb - az Origo a Kossuthkifli forgatásán járt, ahol Rudolf Péter mesélt a sorozatról.

Végre nevettünk egy magyar vígjátékon

Film2014.02.10, 19:24

Hirtelen a szex az érettségi találkozón, bunkó a zsaroló, gyáva a hősszerelmes. A Megdönteni Hajnal Tímeát megküzd az elemekkel, és úgy lesz belőle szórakoztató magyar filmvígjáték, hogy vékonyka az alapötlet, és Osvárt Andrea is nehezen birkózik meg a címszereppel.  

Dobó Kata sorozatsztárnak áll

Archívum2014.07.21, 16:47

Fapad címen indul új magyar sorozat, amely várhatóan 24 részes lesz, a főszereplők közt feltűnik majd Dobó Kata is.

Magamutogató és szexi, de igazán nem ért semmihez

Tévé2014.10.06, 10:15

Lengyel Tamás számos színházi és filmszerepe mellett a tévé képernyőjén is többször feltűnt, többek közt a Jóban Rosszban, a Munkaügyek és a Kossuthkifli szereplőjeként. Nem ismeretlen tehát számára a sorozatforgatás, a Fapad-ban alakított karakteréhez hasonlóval azonban még sosem találkozott. Az M1-en október 5-én startolt sorozatban az Air Horse légitársaság vezető pilótáját alakítja, aki már az első részben megmutatta önimádatát. A színész az Origónak mesélt.

A púpos, töpörödött aggszűz és a temetkezési vállalkozó

Tévé2015.03.15, 08:23

Március 15-én debütál a közmédia hatrészes sorozata, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifli a megújuló Duna csatornán. A kosztümös szériát Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben pedig Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos tűnnek fel. A történelmi film szereplőinek nem csak neve, de története és nyelvhasználata is eltér a megszokottól, a színészek az Origónak forgatási élményeikről meséltek.

Lengyel Tamás: Ki ne szeretne egy vadromantikus kalandfilmet?

Tévé2015.03.15, 08:47

Színházi és filmbeli szerepei mellett a tévé képernyőjén is többször feltűnt, láthattuk a Jóban Rosszban, a Munkaügyek és a Fapad szereplőjeként, a március 15-én debütáló Kossuthkifli-ben pedig a főszereplőt, Swappach őrnagyot alakítja. Lengyel Tamás szerencsésnek érzi magát, bizonyos jelenetei előtt a mai napig görcsbe rándul a gyomra, Rudolf Péter sorozatának forgatásán pedig a kardjával volt a legtöbb konfliktusa. A színész az Origónak mesélt.