Lengyel László

címke rss

Kósa Lajost egy gittegyletre emlékezteti a baloldal

Itthon2017.02.08, 14:39

A gittegylet szó jutott az eszünkbe, a semmit csinálják nagyon elszántan magukat rendkívül komolyan vevő urak – mondta Kósa Lajos, a Fidesz-frakcióvezetője, amikor arról kérdezték, hogy Lengyel László közgazdász, politológus szervezésében titkos ellenzéki egyeztetés tartottak politikusok.

Gyurcsányék hazaküldték a befolyásos MSZP-s politikust

Itthon2017.02.08, 10:42

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke szerint jó döntést hozott azzal, hogy nyilvánosságra hozta a pártját érintő összeesküvést, majd azt is elárulta egy interjúban, mire kérték Niedermüller Pétert. De kiderült az is, hogy Molnár Zsoltot hazaküldték Gyurcsány február 4-i évértékelőjéről, hogy ne hozzák kínos helyzetbe. 

Schiffernek nem tetszik Hadházy magánakciója

Itthon2017.02.07, 18:17

Nem a pártot képviselte Hadházy Ákos akkor, amikor elment a Lengyel László szervezte találkozóra – ezt mondta az Origónak Schiffer András, az LMP egyik alapítója. Hadházy ugyanis titokban leült tárgyalni a baloldali ellenzékkel arról, hogy hogyan hagyják ki Gyurcsány Ferencet a baloldali választási együttműködésből. Arról is beszélt, hogy az LMP-nek megvan a véleménye a "ballib bohóckodásról". Sallai R. Benedek, az LMP elnökségi tagja is elismerte az Origónak, hogy csak utólag értesültek az egyeztetésről.

Hadházy Ákos is része a titkos baloldali összeesküvésnek

Itthon2017.02.07, 09:42

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett a Lengyel László-féle titkos találkozókon, de arról nem beszélt, hogy ki és miért hívta meg. A baloldalon óriási zavart okozott, hogy kiderült, Lengyel László a DK-s Niedermüller Péter segítségével mozdította volna el Gyurcsány Ferencet a DK éléről. 

Lengyel László az Origónak: Gréczy Zsolt számomra nem létezik

Itthon2017.02.06, 14:51

„Valamit mondani kellene a DK-nak, hogy mire alapozza azt, hogy összeesküvést szőnék ellenük” – ezt mondta az Origónak Lengyel László. A Pénzügykutató elnöke szerint az tény, hogy egy szegedi konferencián egyértelműen kiállt Botka László jelöltsége mellett, mert nem lát rajta kívül semmilyen komolyan vehető jelöltet a baloldalon. Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelő beszédében titkos összeesküvésről beszélt a DK ellen, míg Gréczy Zsolt arról írt, hogy a háttérben Lengyel áll.

Puccskísérlet Gyurcsány ellen a baloldalon

Itthon2017.02.06, 12:43

A DK szerint Lengyel László politológus Gyurcsány nélküli baloldali összefogást kezdett szervezni.

Az MSZP-s teadélután, ahol a Jobbikra irigykedtek

Itthon2014.02.27, 12:58

A káposztásmegyeri lakótelepen tartott lakossági fórumot két tapasztalt MSZP-s politikus, Kiss Péter és Lendvai Ildikó Lengyel László politológussal szerda délután. A teadélutánnak nevezett eseményen a legnagyobb feladatnak nem a választók meggyőzése bizonyult, hanem hogy megmagyarázzák a szimpatizánsaiknak, miért nincs konkrét program, és miért nem segítik a baloldali választókat központi üzenetek. Kiderült, hogy a baloldaliak bizonyos esetekben még a Jobbik kampányát is követendőnek tartják.

Egymásra mutogat a Posta és a MédiaLog

Archívum2007.01.10, 10:45

A Magyar Posta (MP) cáfolja a MédiaLog Fiege kijelentéseit, amelyekben a piacon nemrégiben megjelent terjesztőcég a Magyar Postára hárítja az előfizetéses lapterjesztésben kialakult problémák miatt a felelősséget. Lengyel László, a MédiaLog igazgatóságának elnöke visszautasította az MP azon állítását, hogy a lapterjesztő a Postára hárította volna a felelősséget, de egyben cáfolta a Magyar Posta keddi állításainak mindegyikét.

Fenntarthatatlan az állami nyugdíjrendszer

Gazdaság2006.06.01, 19:53

Nem a magánnyugdíj-pénztáraknak, hanem az állami nyugdíjrendszernek nagy a kockázata, az ugyanis jelenlegi formájában fenntarthatatlan - mondta Lengyel László, a Pénzügykutató Rt vezérigazgatója csütörtökön, egy konferencián.

Balos Fidesz előzte meg a rosszul kampányoló MSZP-t

Itthon2004.06.14, 13:33

Elemzők szerint szociális kérdésekben a kampány során a Fidesz balra állt a szocialista párttól, az SZDSZ viszont jobbra került az MSZP-hez képest. A nagyobbik kormánypárt választási vereségének oka, hogy rosszul kormányoztak, és ezt még egy rossz kampánnyal is megfejelték - vélte Lengyel László politológus a hétfői reggeli Nap-kelte műsorában. Stumpf István politológus szerint az, hogy Dávid Ibolya bekerült, felveti a kérdést, hogy a Fideszen kívüli jobbközép integrációnak mi a szerepe a 2006-os választások felé közelítve.

Csillag továbbra is számít a Pénzügykutatóra

Itthon2003.02.24, 14:12

A Pénzügykutató Rt. vezetője szerint semmi nem indokolja, hogy visszaadják a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól szerzett megbízásukat, mert a tárca vezetője, Csillag István soha nem volt a cég tulajdonosa, csak az igazgató-helyettese. A cég vezetője, Lengyel László állítja: minden kormány idején kaptak állami megrendeléseket. Csillag István szerint azért nem hibázott, mert végig nyilvános volt az eljárás. Csillag közölte: nem tervezi, hogy volt kollégáit arra kérje, hogy a jövőben ne induljanak a minisztérium pályázatain.

Ellentmondó nézetek a lakossági fogyasztásról

Archívum2001.11.27, 16:12

A gazdasági növekedés lassulása ellenére a kereskedelem kilátásait alapvetően meghatározó lakossági fogyasztás növekedni fog jövőre is - mondta Chikán Attila, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem rektora egy konferencián. Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója ezzel szemben úgy vélte, hogy jövőre már a lakosság számára is érezhető lesz a gazdaság fejlődésének lassulása, így a fogyasztás bővülési üteme is mérséklődik.

Előző
  • 1
Következő