lemez
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- zene
- album
- énekes
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Zenei olvasztótégely - hallgasd meg Matthew Herbert mixét!
Matthew Herbert is elkészítette a K7! számára saját Flavour-mixét a Scale című nagylemez után. Sokan akár a mixtudományát, akár saját szerezeményei közül párat szívesen meghallgattak volna a Volt Fesztiválon, azonban Herbert lemondta az egész európai turnéját. Hogy mégse szenvedjünk Herbert-elvonásban, most kritikát közlünk a lemezről és a mixlemezről - utóbbit meg is lehet hallgatni -, ezen kívül pedig megnézhettek egy videórészt, ahol a mester azt mutogatja, hogyan készült a Scale. Ha ez nem elég, játékba lehet szállni a lemezért, és öt darab, a nyolcvanas éveket idéző Herbert-memóriajátékért!
Friss csemegék a Ninja Tune-tól
Igen régen adtunk már hírt a Ninja Tune kiadó háza tájáról. Sok újdonsággal tudunk majd szolgálni a következő hetekben, hónapokban, mi több a legendás cég egy újabb al-labelt is létrehozott, méghozzá egy popzenei formáció kedvéért. A kevésbé ismert nevek mellett olyan nagymúltú Ninja-s arcok is friss lemezzel jelentkeznek hamarosan, mint Bonobo vagy Kid Koala.
- címkék:
- Bonobo
- lemez
- formáció
- popzene
- Ninja Tune
- Címkefelhő »
Nelly Furtado is rosszlány lett
Ahogy évekkel ezelőtt Christina Aguilera, most Nelly Furtado is hatalmas stílusváltáson ment keresztül, és új lemezével a szexis rosszlány-imázs is megjelent. Éljen az amerikai marketing!
Kylie Minogue újra a régi
Nincs az a rajongó, aki ne szerette volna már ezeket a sorokat olvasni: örömmel jelentjük, hogy az ausztrál popdíva teljesen jól van, és újra a régi életét éli. Szerelmes, új lemezzel készül és még a filmes világba is visszatér. Története annak is példaértékű, aki nincs oda a dalaiért.
- címkék:
- Kylie Minogue
- lemez
- öröm
- Címkefelhő »
Pink még él, Pistike pedig okos, de buta
Új, hetente jelentkező rovatunkban az újonnan megjelenő lemezek közül szemlézünk majd. Igyekszünk itthon és külföldön is szétnézni, és lehetőleg minél több műfajon belül. Az első alkalommal nem ragaszkodunk szigorúan ehhez a héthez, hanem a közelmúlt terméséből is válogattunk. Aki a Tankcsapda hétfőn megjelenő új albumát keresné a cikkben, azért nem fogja megtalálni, mert már külön cikkben foglalkoztunk vele.
- címkék:
- lemez
- Címkefelhő »
Rövidesen jön Gary Moore új lemeze
Gary Moore ír rock- és bluesgitáros, énekes, aki a napokban ünnepelte ötvennegyedik születésnapját, új lemezzel rukkol elő a közeljövőben. Vadonatúj stúdióalbuma a tervek szerint május 2-án jelenik meg, Old New Ballads Blues címmel.
- címkék:
- lemez
- énekes
- rock
- Címkefelhő »
A Herceg nyerőszámai
Hosszú évek óta a legsikeresebb lemezével tért vissza Prince, aki fénykorát idézően újra a legsikeresebb sztárok egyike világszerte. Nyerd meg a 3121-et az [origo]-n!
- címkék:
- Prince
- lemez
- fény
- Címkefelhő »
Tóth Gabi Freee-Citromdíjas
Átadták a Freee Magazin Citromdíjait. Az Egyéb kategóriában esélyesek között volt Győzike lemeze, de végül a megasztáros Tóth Gabi tesztelheti a "magyar narancsot". A győztes lemezek alkotói (Tóth Gabi mellett, a törtek kategóriájában a Bëlga, house-trance-proggyban Náksi és Brunner, technóban dj Smith) nem jelentek meg az eseményen.
Az élet megy tovább - hallgasd meg Kefir új lemezét!
Első szólólemezével jelentkezik a V-tech duó frontembere, Kefir, Az élet megy tovább címmel. Az azonos című számot a lemezről már játsszák a rádiók. Március 1-jén 18 órától másnap délutánig Kefir új lemezét hallgathatod meg az [origo]-n!
- címkék:
- lemez
- szólólemez
- koncert
- Címkefelhő »
Sztrájkoló Anima a hajón - hétvégi partyajánló
Danny Howels, a brit techouse-notabilitás, honfitársa, a breaker Will Saul, az osztrák trance-sztár Pete Brooks, az orosz darenbézer Paul B és a francia avantgárd houser, Pepe Bradock lesznek a hétvégi partypezsgés külföldi húzónevei. Mindemellett vadonatúj lemezét mutogatja az Anima Sound System az A38-on.
Anima-ököl vasököl, oda üt, ahova köll
Kezünkbe került a 2006-os tavasz legforróbbnak ígérkező magyar lemeze, amely tényleg annyira előremutató, amennyire az a szerzőitől elvárható. Az Anima Sound System hetedik albuma szakít az Aquanistan kommerciális hangzásával, ihletét főleg a dubból, breakből és világzenéből meríti. Az album első slágervárományos kislemezét, a Revolutiont a megjelenés előtt egy hétig exkluzívan megveheted a Zeneáruházban. Hogy segítsen dönteni és hangulatba hozzon, szombat délig a teljes lemezt is végighallgathatod.
Sub Bass Monster: "Nem élek drogokkal"
Négy év szünet után ismét itt van a legalacsonyabb és talán legszellemesebb magyar rapper, Sub Bass Monster. A Vendégszobában bizonygatta, hogy nem szereti a feltűnést, de annyit azért megtudtunk róla, hogy szereti a lányokat, és nem tartja drognak a füvezést.
Polipok és semmiből jövő színek - az új William Orbit-albumon
Új lemezzel jelentkezik február végén William Orbit, aki (számos saját nagylemez és számtalan koprodukció mellett) Madonna: Ray of Light című albumát is készítette - a hírek szerint hozza "éteri ambientjét".
- címkék:
- Szűz Mária
- Madonna
- nagylemez
- lemez
- polip
- Címkefelhő »
Újjáalakul az All Saints
A brit lánycsapat öt évvel feloszlása után, négy eredeti tagjával újjászerveződik. Idén lesz lemez is, turné is
- címkék:
- lánycsapat
- lemez
- All Saints
- Címkefelhő »
Szentpéteri Csilla lemezét nyerték
Szentpéteri Csilla új lemezt készített, melyet az ország nagyvárosaiban élőben is bemutat. Hallgass bele a Láva című albumba!
- címkék:
- Szentpéteri Csilla
- nagyváros
- lemez
- Címkefelhő »
Gáspár Laci: "Bárhol jársz"
Gáspár Laci második lemezébe szívét és a lelkét is beleadta, így akinek esetleg ezek hiányoztak az elsőből, most nekik egy szavuk nem lehet. Hallgasd és nyerd meg Gáspár Laci Bárhol jársz című lemezét kedd déltől szerda délig az [origo]-n!
- címkék:
- Gáspár Laci
- lemez
- szív
- Címkefelhő »
Copy Reggae Con - megvannak a nyerteseink!
Magyarul rappelni körülbelül olyan, mint szívószállal steaket enni - gondolhatjuk, majd kezünkbe akad Copy Con első lemeze, a Szolnok City. Megvannak a nyerteseink!
- címkék:
- lemez
- nyertes
- Copy Con
- Címkefelhő »
Megújult az Anima Sound System - ingyenkoncert az A38-on
A huzamosabb ideje új lemezét készítő Anima Sound System lesz a következő fellépője az A38 állóhajó "Blue. Lépj tovább" elnevezésű ingyenes koncertsorozatának szerdán.
Diminuendo, avagy sorspánik
A delejesség - e lemez elkövetői szerint - az ismeretlen és-vagy a kiismerhetetlen metaforája, s tán az ettől való félelem is oka, hogy - az értékes és érdekes megoldások dacára - nem az experimentális stílus ifjú titánjairól szólunk. Mat Anthony és Martin Jenkins duója a harmadik évezred első pillanataitól hallat magáról, különféle irányzatokban munkálkodó művészek - Serge Gainsbourg, Calexico, Lambchop - alkotásainak újragondolt változatával, s ím, a hangszerektől sem visszariadó mixerfiúk idén látták elérkezettnek az időt önálló megnyilatkozásra. Tették ezt Stratus néven, az anyag címe pedig Fear of Magnetism lett.
- címkék:
- Serge Gainsbourg
- lemez
- Címkefelhő »
Mel C irigykedik és beszól
Az egykori Spice-lány egyre inkább frusztrálva érzi magát amiatt, hogy a slágerlisták élén már nem az ő lemezei vannak. A mostanában rockban utazó hölgy Anglia új csillagainak, a Girls Aloud együttes énekesnőinek szólt be a közelmúltban egy szaftosat.
Egyszer a csodagyerek is megöregszik
Lassan egy évtizede várja már Becktől a közönsége nagyobbik része, hogy visszatérjen ahhoz a hangzáshoz, amely a legnagyobb sikert hozta meg számára még az előző évtized közepén, vagyis azt a kiszámíthatatlan ötletkavalkádot, amely az Odelay lemezt jellemezte. Most végre felhagyni látszik a műfajok közti kalandozásokkal, és visszatért a saját stílusához (ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről az ő esetében).
- címkék:
- csodagyerek
- lemez
- Beck
- Címkefelhő »
Tears For Fears: Az összes lemezünk vállalható
Hosszú szünet után újra az eredeti felállásban jelentetett meg lemezt a Tears For Fears. A nyolcvanas évek sikeres angol duója a beszédes Everybody Loves A Happy Ending (Mindenki szereti a happy endet) címet adta új albumának, melynek apropóján Curt Smithnek tettünk fel néhány kérdést telefonon.
- címkék:
- New York
- lemez
- hosszú szünet
- Címkefelhő »
Stílust vált a Backstreet Boys
Befejezte új lemezét a Backstreet Boys, amely öt év szünet után jelentkezik friss anyaggal. A Never Gone című új album megjelenését kis klubokban tartott fellépések előzik meg.
- címkék:
- lemez
- stílus
- Backstreet Boys
- Címkefelhő »
Júniusban Budapesten koncertezik a Green Day
Karibia és Pannónia
All Night Long - Live at Artemovszk címmel jelent meg a Pannonia Allstars Ska Orchestra első kereskedelmi forgalomba kerülő lemeze. Nagy sikerű, nemrégiben harmadik kiadását is megélő demójuk óta már csaknem másfél év telt el. Épp itt volt az ideje tehát, hogy a magyar ska-reggae-zenekar új hanganyaggal rukkoljon elő, csillapítva a rajongók hiányérzetét, az új lemez iránti érezhetően egyre nagyobb vágyat és az együttesre nehezedő nyomást, amely a demó igen kedvező fogadtatásából és a folyamatosan telt házas koncertekből sugárzik.
Amorf Ördögök, Asian Dub Foundation, Tiësto - CD- és DVD-nyertesek
Három nyereményjátékunk zárult le a napokban. Három-három darabot sorsoltunk ki az Asian Dub Foundation Tank című lemezéből, az Amorf Ördögök Cellux-szimfónia című albumából, illetve dj Tiësto In Concert című dupla-DVD-jéből. Lássuk, kik a szerencsések!
Lisa Stansfield eddigi legfehérebb lemeze
Lisa Stansfield nem tartozik az örökifjúság látszatában bízó popsztárok közé. A világhírű angol énekesnő The Moment című új lemezén az elsőrangú segítők mellett elsősorban saját különleges énekhangjára hagyatkozik, nem a médiafelhajtásra vagy valami aktuális, menő stílus koppintására.
- címkék:
- Budapest
- lemez
- popsztár
- Címkefelhő »
Gombhoz a kabát
Sokan azt állítják, hogy a Vegyi Testvérek aligha fognak még egyszer olyan ütős lemezt csinálni, mint a korszakalkotó első vagy a zseniális második. Mindegy is: ez az ötödik nagylemeznél amúgy sem szempont. A duó már vagy tizenhárom éve van a pályán, ilyenkor az is ünnep, ha telik még az invencióból egy jó értelemben véve szórakoztató, elektronikus tánclemezre - a pionyírkodás amúgy is a kezdők kiváltsága.
Ray Charlesé az év albuma a Grammy-gálán
Ray Charles emléke dominált a 47. Grammy-gálán, ugyanis a 2004-ben elhuny kiváló zenész - és albuma - összesen kilenc posztumusz díjat kapott. Ezzel rekordokat adott át a múltnak, hiszen az 1999-es Supernatural, Santanától, vagy az 1983-as Thriller, Michael Jacksontól nyolc-nyolc trófeát hoztak. A U2, Usher, Norah Jones és Kanye West három-három díjat vihetett haza.
Filmeket ad ki a Sony a mobil Playstationhöz
A Sony bejelentette, hogy áprilisban négy mozifilmet is elérhetővé tesz zsebben hordozható játékgépe, a PSP által használt UMD lemezeken.
- címkék:
- PSP
- filmművészet
- lemez
- Playstation
- Sony
- Címkefelhő »
200 DVD-nyi adat a holografikus lemezeken
Rövid időn belül piacra kerülhet a holografikus elven alapuló optikai lemez (HVD), melyre több mint 1000 gigabájtnyi információ zsúfolható rendkívül gyors elérési sebességgel.
- címkék:
- rövid idő
- lemez
- Címkefelhő »
Strapabíró DVD-k a Maxelltől
Speciális védőréteggel látja el a Maxell cég új DVD-it. A DVD-R Pro márkajelzésű írható lemezek ellenállnak a pornak és a karcolódásoknak.
- címkék:
- lemez
- DVD
- Címkefelhő »
Szólóalbumot ad ki a Moloko énekesnője
Várhatóan májusban jelenik meg Roisin Murphynek, a Moloko énekesnőjének szólóalbuma. A lemez címe Ruby Blue lesz, s már januárban jön az album előfutára, egy négyszámos ep.
A Blu-ray lemezeket támogatja a Disney
A Disney szerdán bejelentette, hogy a következő generációs DVD-technológiák közül a Sony cég Blu-ray formátumát már biztonsan támogatni fogja. Mivel a cég nem kizárólagos megállapodást kötött a japán gyártóval, a jövőben egyéb formátumú optikai lemezeken is piacra dobhatja filmjeit.
Megfőzött, szétvert, felgyújtott lemezek
Bár a Do They Know It's Christmas? című dal újabb verziója jól fogy, nem mindenki elégedett a szerzeménnyel. Egy internetes oldalon egyenesen arra szólítják fel a vásárlót, hogy vegyen sokat a cédéből, majd semmisítse meg haladéktalanul.
- címkék:
- című dal
- lemez
- Címkefelhő »
Infected Mushroom, a fesztiválzenekar
Már ahogy az új lemez címéből is látható (I Am the Supervisor), a csúcsra képzelik magukat a Fertőzött Gombák, és nem is járnak messze az igazságtól. Bármit csináltak az elmúlt pár évben a psytrance-szcénában, rögtön az egész világot ámulatba ejtették. Következzen itt egy biográfia és egy lemezkritika, az új anyagról.
- címkék:
- gomba
- Infected Mushroom
- lemez
- Címkefelhő »
Mariah Carey szabad - és Miminek hívja magát
Mariah Carey rajongói eztán - ha sikerül odaférkőzni hozzá - nyugodtan szólíthatják a művésznőt Miminek, erre az új lemezzel készülő énekesnő egyenesen felkérte híveit.
- címkék:
- Mariah Carey
- művésznő
- lemez
- Címkefelhő »
Bon-Bon-játékunk nyertesei
Megjelent a Bon-Bon új lemeze, volt játék is, szerkesztőségünk pedig négy példányt sorsolt ki a helyes megfejtők közt. A nyertesek postán kapják meg a cédét.
- címkék:
- nyertes
- lemez
- Címkefelhő »
Zsédenyi Adrienn: Túlságosan megbízom az emberekben
Zsédáról, azaz Zsédenyi Adriennről sokat megtudhattunk a Társalgóban folyt beszélgetés során: például, hogy április 18-án a New Orleans jazzklubban tart koncertet, hogy otthonában cseresznyeszín uralkodik, hogy régebben férfifaló volt, és azt is, hogy a visszafogottan magabiztos férfiak tudják levenni a lábáról.
Könnyed csevely az E-Z Rollersszel
Soproni, voltos fellépésük előtt egy órával sikerült kifaggatnunk az E-Z Rollerst többek között hírnévről, mindennapokról, dárenbézről. Sőt, Jay még azt is elárulta a Party.origo.hu-nak, hogy mikorra lesz kész az új lemez.
Új lemezt ad ki az R.E.M
Az amerikai együttes 13., Around the Sun című albumát október 4-ére ígérik, néhány nappal előtte, szeptember 27-én pedig a boltokba kerül a korongról az első kislemez, a Leaving New York.
- címkék:
- lemez
- bolt
- R.E.M
- Címkefelhő »
Fiatalok körében népszerű a kalózszoftver
Az illegális szoftverhasználat ellen fellépő BSA felmérése szerint a kalózszoftverek s más, jogtalanul másolt film- és zenei lemezek leginkább a fiatal felnőttek körében népszerűek az Egyesült Királyságban.
Egér a Marson - ismét
A gyerekkorunk kedves-kedvenc rajzfilmjéről elnevezett formáció, a Mouse on Mars augusztus végén új lemezzel jön ki.
- címkék:
- Marson
- lemez
- Mouse on Mars
- rajzfilm
- Címkefelhő »
Baby Gabi egyiptomi hercegnő volt
A Baby Sisters egykori tagja volt a Borsodi Beach Hangár című rovatának vendége. Az énekesnő büszkén újságolta, hogy jó fogy a lemez, de a nyári tervekről is beszélt.
Mr. Oizo újra stúdióban
Új lemezen dolgozik a híres Levi's-reklám zenéjének készítője, a francia Mr. Oizo.
- címkék:
- Mr. Oizo
- lemez
- készítő
- zene
- Címkefelhő »
Siófok: maratoni Sterbinszky-szett, lemezbemutató AXEtázisban
Június 26-án szombaton a siófoki Palace-ban Sterbinszky és D.Deejay lemezének bemutató partiján jártunk. Senkit nem ért meglepetés a telt ház láttán, az utóbbi években Sterby-bulikon ez már csak így megy.
- címkék:
- Sterbinszky Károly
- Siófok
- Palace
- lemez
- parti
- Címkefelhő »
Nem kémkedik új lemezén a Beastie Boys
A Beastie Boys új albumát kiadó társaság cáfolja a híreket, miszerint a CD-ről a felhasználók tudta nélkül települnének programok a számítógépekre. A felhasználók a korong másolásvédelmét okolják.
- címkék:
- CD
- lemez
- Beastie Boys
- felhasználó
- Címkefelhő »
Parasense: Past, Present, Future
A Parasense a 2003 elején megjelentetett, Avangaro című lemeze után úgy gondolta, uszkve egy év múlva megörvendezteti rajongóit egy másik lemezmegjelenéssel is. Ilyen gyors egymásutánban általában csak akkor kerül a polcokra egy előadótól két lemez, ha az egyik a kettő közül mondjuk remixlemez.
- címkék:
- polc
- egymásután
- lemez
- Címkefelhő »
Beindult az Atari on Demand szolgáltatás
Ezentúl nem feltétlenül kell az installációs lemezekkel bajlódnunk, ha egy, az Atari által megjelentetett programmal szeretnék tölteni időnket. Ezt küszöböli ki ugyanis az Atari on Demand elnevezésű szolgáltatás, mely digitális formában juttatja el a megvásárolt játékokat a felhasználókhoz.
- címkék:
- szolgáltatás
- lemez
- Atari
- Címkefelhő »