lemez

címke rss

Fáradt lemezt nyom a Fidesz Gyurcsány szerint

Itthon2008.10.31, 08:36

A semmit sem felejtő és semmit sem tanuló Bourbonokhoz hasonlította a Fideszt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Népszavának adott interjújában. Gyurcsány szerint a Fidesz 2006 óta ugyanazt a fáradt lemezt nyomja, miközben az MDF és az SZDSZ felelősen vesz részt a válságkezelő programban.

Nem légből kapott...

Partytár2008.10.30, 20:44

Új lemez Karányitól, aztán gyors fejszámolás után kiderül, hogy akkor most igazából a harmadik szerzői, ha az utóbbi két mixlemezt nem számoljuk. Az Aerodynamics az a jófajta elektró-minimál-tech-house, nem a ház oldalát rúgjuk le, de azért felkapjuk a fejünk, és csak megjegyezzük, nem is olyan mellékesen: na végre!

Káosz a parton

Partytár2008.10.06, 18:24

Két kultikus név, amely egybeforrt a minőségi zenével, ám két nem elhanyagolható különbség: a Bomb The Bass lassan tizenöt éve nem tette le semmit az asztalra, míg Charles Webster talán legaktívabb évét tudja maga után. Lássuk, mi sült ki nemrég megjelentetett lemezeikből!

Gyökérkezelés lemezen

Partytár2008.10.06, 18:25

Három év szünet után új albummal jelentkezik Roots Manuva, a brit hiphop ikonikus képviselője. A művész a negyedik, Slime & Reason című lemezén a hiphop előtti inspirációit mutatja be.

A Portishead újra pihenni készül

Kultúra2008.06.12, 08:24

Hiába tért vissza idén új lemezzel közel egy évtizedes kihagyás után a Portishead, a csapat újra eltűnni készül. A koncertszínpadokon egy jó ideig nem láthatjuk újra a triót, legközelebb ugyanis csak jövőre szándékoznak turnézni az új lemez anyagával.

HD-mozizás lemez nélkül

Techbázis2008.05.21, 20:45

A DVD-k harcát a Blu-ray megnyerte, sokan viszont már egyáltalán nem akarnak lemezekkel bíbelődni: nekik lehet ideális választás a Popcorn Hour A-100-as asztali lejátszó, ami a legkisebb akadás nélkül lejátssza a nagyfelbontású filmeket, de PC nélkül is lehet rajta YouTube-ozni vagy torrenteket letölteni.

Betűtészta, csókok: mi jöhet még?

Partytár2008.05.08, 21:49

Újabb adag lemezt gyűjtöttünk össze, melyek az elkövetkező egy hónapon belül látnak napvilágot. Minimál minimál hátán: Sven Väth újraaktiválja Cocoon kiadójának betűsorozatát és Axel Bartsch is debütál nagylemezével, a Palette ötvenedik kiadványán John Tejada-féle microshouse-zal jubillál, aztán jön még jófajta dubstep a Planet Mu-nál és vicces Alter Ego-remixlemez is.

Valódi kozmopoliták az űrből

Partytár2008.05.08, 00:24

Öt év után új anyaggal jelentkezik a hazai underground lounge- és chillout-felelős duója, a Pluto Project. A One Dirt címre hallgató lemez márciustól kapható, a szerencsések azonban a party.[origo].hu jóvoltából hozzájuthatnak az általunk kisorsolt öt lemez egyikéhez.

A Booka Shade új lemezének nyertesei

Partytár2008.05.30, 15:06

Az biztos, hogy a Booka Shade duó The Sun & The Neon Light című albuma senkit sem fog odaverni a falhoz. Szerfölött eklektikus, egyes epizódjai nem eléggé ravaszak, illetve megkapóak, de még így is bőven találhat rajtuk érdekességet a fogódzót kereső befogadó. Kisorsoltunk belőle ötöt!