lélek

címke rss

Meg kellett tanulnom, hogy én is szerethetõ vagyok.

She2018.10.06, 22:52

Kiskoromban sokat ábrándoztam, milyen felnõtt leszek. Okos, szép, kedves, akit mindenki szeretni fog. Aztán, ahogy pörgött elõre az idõ, sok minden voltam, ami nem szerettem volna lenni.

A mai lányok rámenõsebbek, mint régen a fiúk?

She2018.10.04, 14:30

A minap a fiam barátjával beszélgettem, és a lányokról is szó esett. Egyszer csak a következõt mondta: "Amióta a barátnõmmel szétmentünk, sok minden változott. Õ nagyjából megbecsült, de amúgy nagyon ritka az olyan lány, aki nem azt keresi, hogyan tegye tönkre a férfi lelkét."

Megérzés vagy félelem? Nem mindegy, mi vezérel!

She2018.10.01, 09:47

Megérzés vagy félelem? Olykor nagyon nehéz különbséget tenni e két fogalom között. Leginkább akkor, ha negatív sejtésed támad valamivel vagy valakivel kapcsolatban. Vajon nem csak az évek során felhalmozott sebeid maradványa tükrözõdik egy-egy baljós megérzésedben?

Az emberek olyanok, amilyennek látni akarod õket...

She2018.09.27, 08:48

Attól tartok, alvás közben valami történt az agyammal. Reggel, miközben a munkahelyemre utaztam, azt vettem észre, hogy elkezdtem szkennelni az embereket. Találomra kiszúrtam valakit, ráfókuszáltam, és gondolatban megpróbáltam elemezni.

Valódi kiút minden szenvedésbõl

She2018.09.20, 12:41

Mindenki élete egyszer elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor találkozik a fájdalma legmélyebb középpontjával. Ez a találkozás elõállhat egy haláleset, egy szakítás, egy betegség kapcsán - ami közös, az a veszteségtudatot elõidézõ életszituáció.

Müller Péter: "A test kielégülni, a szerelmes beteljesülni akar"

Life.hu2018.09.10, 21:30

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 353. rész.

Nem fogok bocsánatot kérni azért, aki vagyok!

She2018.08.30, 10:16

Életem legnagyobb részét azzal töltöttem, hogy bebizonyítsam: érek valamit. Minden kudarcomat az értéktelenségem jeleként fogtam fel, és állandóan ítélkeztem magam felett.

Apámat a "szerelem" tette tönkre.

She2018.07.24, 18:19

A korábban hamuszürke arcú apám ma különös mosollyal az arcán jelent meg a közös családi ebéden. Kajánul vigyorgott, a titkát mindig, minden esetben csak velem osztotta meg, én voltam a bizalmasa, úgy, ahogy õ is nekem.

Peller Mariann: "A lélekenergia azonban teljes egészében nem jöhet vissza, ha már átkelt"

Life.hu2018.05.23, 20:36

Som-Balogh Edina alig várta, hogy vendége legyen az Utazás a lelked körül címû mûsornak.

Az önbizalmadat is meg tudod erõsíteni.

She2018.05.11, 17:05

Az egészséges önbizalom az életünk szinte minden területén nagyon fontos tulajdonság, mégis sokan küszködnek vele, hogy megtalálják magukban. Beletrafáltam. Te is?

Elvesztettem a bennem élõ gyereket...

She2018.05.03, 18:05

Kislány koromban szinte semmin nem görcsöltem. Viszont amióta felnõtt vagyok, felelnem kell a szavaimért, a tetteimért, és már nem tudok egyfajta játékként tekinteni a világra. De a lelkem néha visszavágyik abba az állapotba, amikor minden olyan harmonikus, olyan természetes volt. Mi hiányzik a legjobban?

Törõdj magaddal, hogy jobban törõdhess másokkal!

She2018.05.03, 18:25

Az önzõség szót alapvetõen negatív kontextusban használjuk. Ami nem csoda, hiszen még a szótár szerint is önzõ az a "csak magára gondoló személy, aki csak a saját érdekeit nézi, és másokéra nincs tekintettel". (forrás: Wikiszótár)

Léböjt kúra - a pszichológus szemével

She2018.05.01, 14:41

A tavaszi fáradtság olyan, mint amikor egy stresszes idõszak után végre leereszthetünk. Mint amikor a célba érés után végre megengedheted magadnak, hogy érezd a fáradtságot, mert nem kell tovább kitartani, túlélni.

Két beteg lélek szerelme a pszichiátrián...

She2018.05.01, 13:55

Úgy fordultam ki az osztályról, mikor megpillantottam a pszichiátria feliratot, mintha puskából lõttek volna ki. "Én ide be nem megyek!" Viszont mivel felejteni jöttem - hátrahagyni az összes férfiak okozta sebet, könnyet és álmatlan éjszakát -, mégis erõt vettem magamon.

Boldogság Minisztérium - Sütõ Enikõ: Ép lélekben ép test

Life.hu2018.03.23, 08:48

Van egy angol mondás: „ Ha egy ujjal rád mutatok, hárommal magamra." Ma, amikor a közösségi oldalakon szinte bárki, bárkirõl, bármit mondhat, mindezt arctalanul, következmények nélkül, az ítélkezés és a bírálat szinte természetessé vált. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mindez kit érint jobban? Akit bírálunk vagy esetleg azt, aki bírál?

Peller Mariann a testi és lelki egységrõl, egészségrõl

Life.hu2018.03.08, 12:52

Volt már veled olyan, hogy tudtad, érezted, sõt láttad, hogy most már megálljt kellene parancsolnod a testednek, az evésnek (sõt, zabálásnak), az élvezetek hajszolásának, de nem megy? Hogy tudtad, hogy ezt a tál csülköt Pékné módra már nagyon nem kellene elfogyasztani, így este tízkor, de hát megmaradt, és annyira kívántad, hogy végül nem tudtál neki ellen állni? Aztán az ember a sósra még kívánja az édes ízt is, úgyhogy lecsúszott egy szelet (tábla) csoki is, egy kis maradék sütikével? Hiába tudom, hogy a test ura az elme, van, amikor az elme sem engedelmeskedik.

Szellemet látott a babamonitoron alvó kislánya mellett az anya, Bonnie Moore: fotó

Archívum2018.03.01, 19:28

A legtöbb szülõhöz hasonlóan Bonnie Moore is beszerzett egy babamonitort, hogy mindig biztonságban tudja a kislányát, de egy alkalommal olyan dolgot látott, amire nem volt felkészülve: valami feküdt a gyermeke mellett.

Egyes elméletek szerint a halál után még 49 napig marad a lelkünk a Földön

Archívum2018.02.19, 18:25

Megtudhatjuk, ki szeretett minket, és akár a saját temetésünkre is elmehetünk, hiszen egyes elméletek szerint halálunk után lelkünk még 49 napig marad a Földön.

Müller Péter: "Ez a lélek erotikája"

Life.hu2018.02.12, 20:02

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 324. rész.

Miért foglalkoznak a nõk a szépségápolással?

She2018.01.28, 19:27

Úgy nõttem fel, hogy anyukám minden hónapban egyszer elment fodrászhoz, kozmetikushoz és manikûröshöz. Ha meg valami alkalom is becsúszott, akkor az ünnepi öltözék kötelezõ kelléke volt az új frizura és az új smink.

Van barátnõje, de neked önti ki a lelkét

She2017.12.29, 17:10

Lenyûgöz a személyisége, teljesen összerezeg a lelketek, éjszakákat beszélgettek át - aztán kiderül, hogy a legkevésbé sem akar tõled semmit. Sõt, van egy évek óta tartó stabil párkapcsolata. És te csak állsz, és nem érted.

Molnár Anikó lelke teljesen összetört

Archívum2017.12.07, 11:37

Molnár Anikó megbánta, hogy nem úgy viselkedett eddigi élete során, ahogy az édesanyja tanította. Mindent elfojtott, és ennek meg is lett az eredménye: összetört a lelke.

Nem lettem színésznõ, mert nem térdeltem le…

She2017.12.08, 13:06

Kíváncsian várjuk, hogy milyen reakciók fognak érkezni erre a történetre. Amikor egy híresség áll elõ egy karrierjét meghatározó zaklatásos sztorival, nagyon hasonló koncepciókkal állnak elõ az áldozathibáztató kommentelõk:

Az anorexia fogságában

She2017.11.06, 18:12

Rettegés uralta az életemet. Pedig elvileg kerek lehetett volna minden. Feküdtem a kényelmes ágyamban, kellemes melegben, szép környezetben. És közben fájt a létezés. Testben és lélekben egyaránt.

Maszturbáció: a testi-lelki egészség kulcsa?

She2017.10.30, 17:34

Még mindig nagyon sok ellentmondásos véleménnyel találkozhatunk a maszturbációval kapcsolatban.

A nõk lenyomatai a lelkemben

She2017.10.28, 18:37

A férfi-nõi kapcsolat olyan lelki-szellemi egység, amelyben a személyiségek összekapcsolódnak és átjárják egymást. Egymásból merítve építkezünk, és ha elválnak útjaink, a másikból örökre magunkkal viszünk egy darabot, ami tõlünk többé el nem választható.

Hátborzongató felvétel a mûtõbõl: így hagyja el a lélek a testet

Archívum2017.10.15, 12:07

Érdekes felvétel terjed a neten, amelyet egy biztonsági kamera rögzített és amelyen azt kellene látnunk, ahogy a haldokló lelke elhagyja a testét. 

Dehogy megyek én pszichológushoz!

She2017.09.29, 16:28

Emlékszem, amikor eltörtem a lábamat, mindenki sajnálkozva kérdezgette, hogyan történt a baleset, és a lakásomban egymásnak adták a kilincset az aggódó rokonok. De amikor kiderült, hogy pánikbeteg vagyok, folyamatosan gúnyos megjegyzéseket kaptam.

Peller Mariann az irigységrõl

Life.hu2017.09.21, 06:59

Mindenkiben van irigység, kár lenne tagadni. Sõt van az az irigység, ami jó is lehet, ami motivál, ami elõre visz, mert én is szeretném elérni azt, amire a másik, látszólag könnyedén képes volt. De mindenkiben munkál a rosszindulatú, fájdalmas irigység is. Részben ettõl vagyunk emberek, ettõl a dualitástól: egyszerre hordozzuk magunkban a jót és a rosszat. Az a szerencsénk, hogy van választásunk. Eldönthetjük, melyiknek engedünk teret.

Egy közepesen sikeres blogger tapasztalatai

She2017.09.16, 09:11

Itt az évfordulója, hogy végre összeszedtem magam, és elkezdtem blogolni. Korábban annyit tudtam, hogy szeretek írni, és nagyon izgat a test, a lélek és az étkezés kapcsolata.

Müller Péter: "Hiába alszom veled, csak a testedet fogom. A lelked máshol jár"

Life.hu2017.08.14, 20:26

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 299. rész.

Müller Péter: "Ha az emberi lélek nem emelkedik, akkor lesüllyed"

Life.hu2017.07.13, 20:26

Müller Péter postaládájában számos levél landol nap mint nap, és most már a közösségi oldalakon is tömegével érkeznek hozzá a különbözõ kommentek legnépszerûbb írásaival kapcsolatban. A Life.hu éppen ezért új sorozatot indít: mostantól havonta olvashatók lesznek Müller Péter legmélyebb gondolatai a legmegosztóbb témákban.

Plasztikafüggõség - az elsõ után nincs megállás?

She2017.05.18, 11:21

Szürreális, de még mindig látom magam elõtt azt a hétéves kislányt, aki a tükör elõtt állva, sírva próbálja leradírozni a szeplõit. Gyûlöltem azokat a foltokat az arcomon. Utáltam, hogy más vagyok, mint a többiek. Én voltam a szeplõs kislány.

Brad Pitt az érzelmeirõl és a terápiáról mesélt

Archívum2017.05.16, 18:38

Brad Pitt mostanában õrjítõ hullámvasúton ment keresztül. A szétesõ család traumája komoly lenyomatokat hagyott a színész lelkében, errõl is kendõzetlenül mesélt. 

Mennybe szálló lelkeket fotóztak le egy baleset helyszínén

Life.hu2017.05.16, 00:04

Amerikában még április végén történt egy halálos baleset, a helyszínen az egyik autós pedig fotót készített róla, hogy bizonyítsa fõnökének, egy karambol miatt késik, a képen azonban olyan dolgot vettek észre, ami egészen meghökkentõ: az égbõl egy erõs fénycsík világította meg az áldozatokat.

5 dolog, amibõl tudhatod, hogy tudatosabb vagy másoknál

She2017.05.15, 17:31

Te miben vagy tudatosabb a környezetednél? Egészségesen eszel? Rendszeresen mozogsz? Igyekszel minél kevesebb szeméttel, zölden élni?

Lelkünk mérgei - 3 lépés, ami fájni fog, de megéri

She2017.05.04, 17:36

Ha már böjtöltél, akkor tudod, hogy mi történik ilyenkor. A test a csökkent terhelésnek köszönhetõen elkezdi eltávolítani a lerakódott mérgeket. Ezt sokszor kíséri fáradtság, akár erõtlenség is.

Amikor a bennünk élõ gyermek veszi át az irányítást!

She2017.05.04, 08:24

Pszichológusként elsõsorban gyerekekre szakosodtam, aztán mégis felnõttekkel kezdtem el foglalkozni. De egyszer csak ráébredtem: valójában sok esetben így is gyerekekkel dolgozom! Csak felnõtt testbe bújt gyerekekkel. Senki ne vegye zokon, senkit nem szeretnék megbántani, épp ellenkezõleg: a Belsõ Gyermek fontosságára szeretném felhívni a figyelmet!

Nyomorítsuk meg egymást a paradicsomban! - Magyar sikerfilm

She2017.04.21, 13:07

Valahol mélyen ott motoszkál mindenkiben a kérdés: mi lenne, ha egyik pillanatról a másikra kettétörne az életed? Mondjuk, deréktól lefelé lebénulnál.

A spiritualitás sötét oldala - A “megvilágosodás” csapdái

She2017.04.19, 16:59

Te is spirituális vagy? Jógázol, meditálsz, mantrázol, dobkörbe jársz és mandalát festesz? Voltál már mindenféle oldáson és elvonuláson, de mégsem haladsz megfelelõen a megvilágosodás felé? Sõt, bizonyos meglehetõsen bosszantó, hétköznapi helyzetekben gondolkodás nélkül lepuffantanád annak az idiótának még a kutyáját is? Haha!

A stresszevés lélektana

She2017.04.13, 20:11

Biztosan te is jártál már úgy, hogy egy-egy idegtépõ szituációban, befeszülve a stressztõl képtelen voltál akár egy falat ételt is lenyelni. Vagy pont ellenkezõleg, válogatás és mérték nélkül tömted magadba az összes ehetõ dolgot, ami a kezed ügyébe került.

Fesztiválozz a lelked legmélyén - avagy jövõ héten Pszinapszis!

She2017.04.19, 17:05

Miután kikirándultad és degeszre etted magad húsvétkor, és a maratoni sorozatnézést is meguntad, íme, 5 szuper program, amin részt vehetsz az április 21-23-i hétvégén. Ráadásul ehhez elég egyetlen rendezvényre ellátogatnod, hiszen mindet Magyarország legkirályabb pszichológiai fesztiválján találhatod meg.

Tóth Gabi: "Már szembenéztem a magánnyal"

Life.hu2017.04.06, 12:51

Tóth Gabi lassan 30 éves lesz, ennek kapcsán mesélt a megjárt útjairól, a lelki vívódásairól és a felismeréseirõl is. 

A színek ereje - avagy kis szimbólum pszichológia ;)

She2017.04.03, 22:58

Akár hiszed, akár nem, a színek bizony nagyon is befolyásolják az ember hangulatát, aktuális lelkiállapotát. Nem véletlen, hogy te is igyekszel a kedvenc színeiddel berendezni az otthonod, az irodád, hiszen arra törekszel, hogy mindig jól érezd magad. Ugyanez igaz a ruháidra is. Olyan színekbe öltözöl, amelyek a lelkedet is melengetik, nem csak a tested.

Lélekfitnesz: Különféle módszerek, amelyekkel növelhetem az energiaszintemet

Life.hu2017.03.21, 12:32

Kávéfüggõ vagyok, gyakran éjszaka is dolgozom (írok, cikket, könyvet, blogot, mikor mit), heti háromszor, vagy ha összejön, akár többször is edzek, pedig a munkaidõm alkalmanként több mint 10 óra hosszú. Épp egy életmódváltás közepén vagyok, ami helyett szándékosan nem diétát írtam, mert ez sokkal több annál, és több erõ is kell hozzá. Egyfolytában rohanok, intézek, szervezek, kattogok, stresszelek, és csak akkor nem alszom rosszul, ha annyira elfáradok napközben, hogy hullaként zuhanok az ágyba. Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok a Life.hu Lélekfitnesz kihívásába, és olyan módszereket próbálok ki, amikkel növelhetem az energiaszintemet. 

Motiváció biznisz: sose nyomd fullba a kretént!

She2018.02.25, 14:02

Ma már minden iparágra jut legalább egy motivációs videó. Az egy fõre jutó life coach-ok, motivációs elõadók és sikeremberek száma pedig legalább kettõ. De vajon valóban szükséged van ezekre?

Utazás a Lelked körül - Peller Mariannal

Life Network 2.02019.06.10, 17:19

Miért születtünk erre a Földre? Mi dolgunk itt? Mi a sorsfeladatunk? Mihez vagy kihez fordulunk, amikor mélypontra kerül az életünk? Miben hiszünk és miben nem? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mindenkiben felmerülnek idõrõl idõre. Ezekre a kérdésekre keressük közösen a választ ismert és elismert vendégekkel Peller Mariann új mûsorában.

Lélekfitnesz: változtasd meg az életed egyetlen hét alatt!

Life.hu2017.02.25, 15:39

A hétköznapok során sokszor annyira begyûrnek minket maguk alá a feladatok és a kötelességek, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni a lelkünk ápolásáról. Pedig a test és a szellem karbantartása mellett erre is legalább ugyanannyi figyelmet kell fordítani, ha harmonikusan és kiegyensúlyozottan szeretnénk élni. Ezt tûzte ki célul a Life.hu Lélekfitnesz is. Hogy mi ez? Olvass tovább!

Számolj le a téli depresszióval!

She2017.02.23, 11:11

Tedd a szívedre a kezed: mit érzel most? Szomorúságot, szorongást, talán ürességet, reménytelenséget és pesszimizmust, jó adagnyi bûntudattal fûszerezve?

Szotyi, akit nem akartam odaadni a nevelõszülõknek

She2017.02.03, 12:06

Amikor az orvos úgy döntött, szól a gyermekvédelmiseknek, mert a tenyérnyi bevérzés a fején valószínûleg az apjától származik, a szülõanyja ordított vele a kórház folyosón, hogy "Miért nem döglöttél inkább meg?".

Alternatív gyógymódok az egész családnak

Life.hu2017.01.25, 10:49

A konvencionális orvoslás mellett (hangsúlyozzuk, hogy mellette, és nem helyette) vannak esetek, amikor az alternatív gyógymódokat is érdemes segítségül hívni, akár a gyerekek esetében is.

Ide NE utazz: Thaiföld, Mexikó, Svájc

She2017.01.22, 11:03

Ha úti célokról van szó, mintha csak és kizárólag szuperlatívuszokban lehetne beszélni. Fantasztikus! Csodálatos! Vajon tényleg ennyire lenyûgözõ a Föld összes országa? Vagy csak nem merjük õszintén elmondani, ha valami nem tetszett? Krisztina most összeszedte minden bátorságát, és színt vall: igenis, volt 3 olyan ország, ahova semmi pénzért nem térne vissza!

Szellemvadász állítja: egy báró lelkétõl szakállat kapott ajándékba

Life.hu2017.01.18, 09:54

Szellemvadász barátaival tett látogatást Andrew Alexander egy kastélyban, ahol készült róla egy fotó. Mindenkit megdöbbentett azonban az elkészült kép: a simaarcú férfinak ugyanis szakálla volt rajta. Andrew úgy gondolja, egy a kastélyban kísértõ bárótól kapta a szõrzetet.

Már merek beszélni a pánikbetegségemrõl!

She2016.12.28, 09:38

Nyitott világban élünk, szinte semmi nem számít már tabunak. Szinte. A lélek betegségei, - mint a pánikzavar - viszont nem kapnak elgendõ nyilvánosságot. Errõl beszélni kellemetlen, sõt... ciki.

Müller Péter: "Egyedül akkor vagy, ha nincs senkid"

Life.hu2016.12.27, 09:06

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 263. rész.

Olvasói levél: PCOS - amikor a nõiesség segítségért kiált

She2016.12.19, 18:51

Sok helyen találkozhatsz azzal, hogy egyre több nõt érint ez a betegség. Ami önmagában igaz is, azonban ez a probléma nem csak a nõket sújtja. Majdnem ugyanannyi férfi életére is befolyással van, hiszen közvetve rájuk is kihat, ugyanis ez az egyik vezetõ meddõségi ok. A párok 20-30%-ának emiatt nem lehet, vagy csak nehezen lehet gyermeke.

Müller Péter: "Magunkba szívjuk az emberek aljasságát, rosszindulatát, a történelem szennyét, és elkoszolódunk"

Life.hu2016.11.28, 22:40

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 259. rész.

Távozott a nõ testébõl a lélek: rémisztõ felvétel

Life.hu2016.11.16, 09:17

Sokan hisznek a túlvilágban, és abban, hogy a lelkünk távozik a testünkbõl, miután meghaltunk, ezért leszünk 21 grammal könnyebbek a halálunk utáni pillanatban. Egy kínai kórház biztonsági kamerája sokak szerint épp ezt a momentumot rögzítette.

Nem találja helyét a világban Jennifer Aniston

Life.hu2016.11.09, 14:09

A híres színésznõ választás elõtt áll, ám még nem tudja, merre haladjon tovább az élete.

Lélekközpontot szeretne nyitni Tóth Gabi

Life.hu2016.10.27, 10:39

Nem vezetett egyenes út Tóth Gabinak sem a siker felé, meg kellett küzdeni azért, ahol tart és közben is nagyon sokszor bizonytalan volt, hogy sikerül-e. Sokat szenvedett, de ezt senki nem láthatta, ám most nem is lehetne boldogabb az élete. Ezért és azért, hogy legyen egy B terve is elgondolkodott egy lélekközpont megnyitásán.

Megdöbbentõ! Lefilmezték, ahogy a motoros lelke elhagyja a testét!

Life.hu2016.10.06, 08:36

Megrázó felvétel került elõ egy motoros haláláról: lefilmezték, ahogy a lelke elhagyja a testét.

5 dolog, amit megtehetsz a lelki egészségedért

Life.hu2016.09.28, 22:04

Manapság egyre többet foglalkozunk a testünkkel; ezért okolhatjuk a televíziót, az internetet, a közösségi oldalakat, de ettõl nem jutunk közelebb a megoldáshoz. Pedig a lelki egészség legalább annyira fontos, mint az, hogy fizikailag jól érezze magát az ember - állítják a szakértõk. Te is tehetsz azért, hogy lelkileg is rendben legyél – mutatunk is néhány remek technikát!

Müller Péter: "Valaha azt hittem, ehhez szeretni kell a másikat"

Life.hu2016.09.06, 08:42

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 247. rész.

19 évvel Diana halála után – Ezt az egy dolgot bánja Harry herceg

Life.hu2016.07.31, 12:56

Mindenki emlékszik arra a szörnyû augusztusi napra, amikor az akkor 36 éves Diana hercegnõ végzetes balesetet szenvedett Párizsban. Sokszor és sokan beszéltek és írtak a történtekrõl, egyvalaki azonban sosem nyilatkozott szívesen ezzel kapcsolatban. Õ pedig a Diana kisebbik fia, Harry.

Müller Péter: "Ne hallgass semmire, ami nem emel fel"

Life.hu2016.05.10, 07:38

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a  Life.hu -n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 230. rész. 

A jóga tényleg a megnyugvásról és az egyensúlyról szól? Íme, a kíméletlen igazság!

Life.hu2016.04.01, 20:37

Ha bemész egy McDonald'sba, az azért jó, mert egy franchise-rendszerrõl van szó, ahol mindig, mindenhol, megbízható módon ugyanazt a minõséget kapod. A minõségrõl persze vitatkozhatunk, de abban az értelemben a McDonald's nagyon is minõségi, hogy profi. Tehát tényleg mindig ugyanazt az élményt nyújtja, amit megszoktál. Teljességgel középszerû. Semmi kilengés. Ezért profi. A probléma ott kezdõdik, amikor a jóga is úgy kezd mûködni, mint egy profi franchise. Van egy elképzelés, egy koncepció, egy konszenzusos "minõség", amit valakik meghatároznak, és annak mentén alakul a vásárlói elvárás.

Lélekbúvár: „Közünk van mindahhoz, ami bennünk történik”

Life.hu2016.03.31, 11:07

„Mit üzen a tested?” címmel 2013-ban jelent meg Dr Buda László könyve, melyben az olvasható, hogy „bár saját testünk a leghûségesebb társunk életünk folyamán, a vele való kapcsolatunk gyakran megromlik, ellentmondásossá válik…” Nem figyelünk magunkra? Vagy csak nem jól tesszük? Mi lenne a hatékony kommunikáció módja? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Malek Andreával és a pszichiáter szerzõvel.

A Pszichológus Pasi: A múlt ne akadályozza meg a boldogságunkat

Life.hu2016.05.05, 11:17

Van, aki a bolhából csinál elefántot, míg más a legnagyobb feladatokat is látszólag könnyedén viseli. Egyesek megerõsödnek a sorscsapásoktól, mások a nyugalomban, vagy éppen siker közepette esnek szét. Miért?

Bereczki Zoltán: "Ez egy olyan baleset volt, amit én idéztem elõ saját magamnak"

Archívum2016.02.12, 08:56

Ahogyan arról korábban beszámoltunk: Bereczki Zoltán egy színházi elõadás közben olyan balesetet szenvedett, melynek során kis híján a látása is sérült. A színész szerint ez egy figyelmeztetés volt számára.

Íme, 33 dolog, amitõl te is boldogabb lehetsz!

Life.hu2016.03.23, 14:22

A kutatás, melybõl az derült ki, hogy akár hétköznapi tevékenységek is kiválthatnak belõlünk földöntúli örömet, öt évig tartott. Több tízezer ember vett részt a dologban, a végeredmény pedig igen tanúlságos. 

Kulcsár Edina: "Próbálok csak a jó dolgokra koncentrálni"

Life.hu2016.01.20, 08:40

Kulcsár Edinának rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie tavaly év végén: szakítottak võlegényével és kórházról kórhazra járt. Edina most elárulta, a zene mindig is sokat segített neki abban, hogy pozitív energiákkal töltõdjön fel. 

Lélekbúvár – Szily Nóra mûsora

Life Network 2.02015.12.21, 08:56

A LifeNetwork életmód tévében Szily Nóra hétrõl hétre hiteles szakértõkkel és ismert emberekkel, sztárokkal beszélget a sokunk számára fontos kérdésekrõl.

Ne ess pánikba, csak beképzeled, hogy nem kapsz levegõt! – Minden, amit eddig nem tudtál az ezerarcú betegségrõl

Life.hu2015.12.18, 17:54

Légszomj, beszûkülõ világ, halálfélelem, hevesen verõ szív: a pánikroham tipikus jelei, amelyek olykor ájulásközeli állapotba is sodorhatják áldozatukat. Nincs minden veszve még akkor sem, ha úgy érezzük, hogy egy pillanat alatt megszûnt körülöttünk minden. A pásztoristenrõl elnevezett állapot kezelhetõ, amennyiben õszinték vagyunk magunkkal és az orvosunkkal. 

Íme, az öt kedvenc idézetünk Popper Pétertõl

Life.hu2015.12.18, 20:21

Popper Péter pszichológus, klinikai gyermek-szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár volt, 2010 áprilisában vettünk tõle örökre búcsút. Évtizedekig hazánk egyik legnépszerûbb pszichológusa volt, könyveivel, elõadásaival, tanácsaival segített az embereknek a mindennapok lelki gondjainak megoldásában, eligazodni a gyermeknevelésben. Most összegyûjtöttük a számunkra legkedvesebb gondolatait. 

Disznók lelkével is foglalkozna Molnár Anikó

Life.hu2015.12.07, 07:00

Molnár Anikónak nagyon fontos az állatok lelkivilága. Nagyjából százmillió forintra lenne szüksége, hogy úgy menthessen négylábúakat, ahogy szeretne.

Ilyet még nem láttál! Így rázza egy igazán belevaló nagypapa!

Life.hu2015.12.05, 09:11

Elképesztõ videóra bukkantunk az interneten, amin garantáltan nevetni fogsz.

Fáj a gyomrod? Ez lehet a lelki háttere!

Life.hu2015.11.11, 12:38

Folyamatos rohanás, nincs idõd ebédelni, leülni egy percre, csak rohansz és stresszelsz? A nem megrágott falatokon kívül a feszített tempó is az egészséged kárára mehet – fõleg a gyomrodéra! 

Tóth Vera: ”A pasim imád gyömöszölni”

Archívum2015.11.06, 08:35

Súlyos lelki válságon van túl Tóth Vera, aki újabb részleteket árult el arról, hogyan élte meg a mélypontot, és hogyan jutott el a boldogságig.

Négy ok, amiért imádni fogod a szaunázást

Life.hu2015.11.06, 11:33

A szaunázás azok közé a dolgok közé tartozik, amiket ha egyszer kipróbálsz, abba sem tudod majd hagyni. Ennek igen egyszerû az oka: annyi pozitív hatása van, hogy a tested és a lelked is ragaszkodni fog hozzá.

Stressz: ellenség vagy szövetséges?

Life.hu2016.10.15, 13:33

Stressz nélkül nem tudnánk alkalmazkodni a változó körülményekhez, nem lennénk éberek, ám a túl nagy mennyiségû feszültség már pont ellentétes hatást vált ki, és tartós jelenléte esetén akár meg is betegíthet. 

Müller Péter: "Ne manózz tovább!"

Life.hu2015.10.26, 21:14

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a  Life.hu -n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 202. rész. 

Meztelen francia nõket nézegetnél? Most megteheted!

Life.hu2015.10.18, 11:05

Egy Párizsban letelepedõ mûvész pucér fotósorozatot készített a francia nõkrõl, hogy tanulmányozza és jobban megértse õket.

Akár egy falat kenyér, annyira hiányzik a lelkünknek a nyugalom – A lelki karbantartás jó szokásunkká válhat!

Life.hu2015.10.12, 09:55

A lelki egészség világnapját 1992 óta ünneplik minden évben, október 10-én a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésének eredményeképpen. A világnap célja a pszichológiai problémákkal élõkkel szembeni elõítéletek elleni harc és a lelkünkre való odafigyelés fontosságának tudatosítása. A Life.hu szakértõje olyan technikákat is ajánl, amelyek a lelkünket illetõen csodákra képesek!

Pucérság, kielégülés, bûnös élvezet – Durva fotók!

Life.hu2015.09.25, 15:18

A kanadai fotós, Jackie Dives arra kérte a barátait, hogy mindenféle gátlás nélkül mutassák meg, hogyan falják kedvenc ételüket.

Volt férje mentette meg Keresztes Ildikó életét

Life.hu2015.09.17, 13:51

Az énekesnõ nemrég úgy döntött, hogy nyíltan beszél depressziójáról, ami másfél évtizede hol jobban, hol kevésbé, de megkeserítette az életét.

Tóth Vera: "Van, hogy két fellépés között elbõgöm magam"

Life.hu2015.09.16, 13:52

Az énekesnõ meglepõen õszintén beszélt a párkapcsolatok buktatóiról, sõt arról is vallott, hogy hamarosan egy nagy terve válik valóra.

Így segítheted elõ mantrákkal a testi és lelki gyógyulást

Life.hu2015.09.16, 10:21

A stresszes és pörgõs hétköznapokban nem mindig van idõd leülni, megpihenni, relaxálni, vagy meditálni? Jó hír: a mantrákat akár vezetés vagy séta közben is bevetheted.

Semmi kémia, exek, pattanások: egy rosszul sikerült randi nem csak a lelkednek rossz

Life.hu2015.09.02, 10:13

Nem elég, ha katasztrofálisan sikerül egy randi, de még bennünk is nyomot hagy. A pszichológusok szerint a rossz szájízen és a csalódáson túl a testünkre is negatív hatással bírhat egy balul elsült találkozó.

Száz éve született a titokzatos tehetség, Ingrid Bergman

Life.hu2015.08.28, 18:53

A svéd apától és németországi anyától született sugárzó szépségû, titokzatos tehetség 23 éves korától hollywoodi filmszínésznõ volt, és három Oscar-díjat is kapott: Ingrid Bergman svéd színésznõ – mint õ maga megvallotta – nem tudott volna a színészet nélkül élni. Az amerikai filmipartól eltávolodó filmcsillag, aki utóbb három házasságát is megbánta, a 67. születésnapján úgy halt meg, hogy addigra megbékélt a rákkal, a halállal – talán azért, mert neki még azt mondták: „van lélek”.

Csernus Imréhez fordult Cserpes Laura

Life.hu2015.08.04, 08:16

A férfi lélek rejtelmeibe szeretne belelátni a az énekesnõ, ezért fordult a neves pszichológushoz. Legalábbis, ami az olvasmányát illeti. 

Tedd rendbe a lelked – 5 tipp a megfelelõ balanszért

Life.hu2015.08.03, 18:25

Mindenki megérdemel legalább öt percet, amikor magával törõdhet, kikapcsolhat, és kizárhatja a zavaró gondolatokat. A Life.hu öt tippje segít neked, hogy megtaláld a lelki békédet!

Elvonulás a világtól – pár nap off néha kell!

Life.hu2015.07.29, 19:36

Sokan érthetetlennek tartják, miért kell idõnként teljes csendben és visszavonultságban, meditációval tölteni pár napot. Pedig ahhoz, hogy jobban megismerjük önmagunkat, igenis szükség van a befelé fordulásra, ezt pedig csak csendben, harmonikus környezetben és olyan társakkal érdemes megtenni, akik hozzánk hasonlóan alkalmazkodóak és keresik azt a fajta belsõ békét, ami egy meditációs elvonulás pár napja után a tudatba költözik. A Life.hu újságírója kipróbálta, milyen egy kis idõt távol tölteni a világtól, és fantasztikus élményekkel gazdagodott.

Új mûsort kapott Szily Nóra

Tévé2015.07.15, 10:49

Július 18-tól Szily Nóra a LifeNetwork TV-ben egy-egy ismert vendég tapasztalatán és élményein keresztül, szakemberek segítségével búvárkodik a lélek rejtelmeiben.

Drámai sorok: íme, a szépen búcsúzó színésznõ levele teljes hosszában

Archívum2015.04.30, 12:57

Mint ahogy arról hírt adtunk, 28 éves korában, hosszú betegség után távozott körünkbõl egy csodálatos, végtelenül pozitív fiatal lány - õ volt Páll Mónika, aki gyönyörû szavakkal búcsúzott az élettõl. Olvasd el szívhez szóló levelét teljes hosszában, és ne feledd megfogadni a színésznõ utolsó szavait!

Semjén Zsolt ellentmond a pápának

Tudomány2015.04.09, 12:42

Indokolatlan a vasárnapi vadászat betiltása, mert az állatoknak nincs lelkük, így számukra mennyország sincs – reagált a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatára Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Ezzel némileg rácáfolt Ferenc pápa legutóbbi kijelentésére, amely szerint a mennyország nem csak az emberek számára áll nyitva. Mi a teológia tudományos álláspontja ebben a kérdésben? Az Origo megkérdezte a szakértõt.

Müller Péter: "Szeretni akkor tanulsz meg igazán..."

Life.hu2015.04.07, 10:04

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Olvasd el a  Life.hu -n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 173. rész.

Az ábrándozás, álmodozás és a fantázia - így hatnak az életre

Archívum2015.03.24, 22:00

Noha eddig arról szóltak a hírek tudományos berkekben, hogy fontos a figyelmünket minél hosszabb ideig egyetlen dologra fókuszálni, a neurobiológusok és kognitív tudósok azt mondják, agyunk akkor mûködik a leghatékonyabban, ha hagyjuk szabadon kalandozni.

Az ingázás 10 negatív hatása az egészségünkre

Life.hu2015.03.16, 19:15

Az átlagos amerikai napi 25,5 percet ingázik oda-vissza az otthona és a munkahelye között, ami összesen 51 perc utazgatást jelent – tudjuk meg az USA Today hírébõl. Magyarországi statisztikát nem találtunk az ingázással kapcsolatban, ettõl függetlenül azok a munkavállalók, akik hazánkban is ingázásra kényszerülnek valószínûleg hasonló egészségügyi károkat szenvednek el, mint az amerikaiak.

Müller Péter: "Hatalmas önbecsapás"

Life.hu2015.03.02, 22:43

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Olvasd el a  Life.hu -n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló - 168. rész.

Vagina- és léleksebek - napi hány aktust bír el egy nõ?

Life.hu2015.01.23, 07:11

Az I. világháborúban az összezárt férfiak szórakoztatására a katonai vezetõség prostituáltakat rendelt ki. A hadsereg "örömlányainak" végtelen kiszolgáltatottsága és sorsa a mai napig szívbemarkoló. Cikkünkben a múlt történései mellett azonban arra keressük a választ, hogy mennyit bír el egy nõ teste és lelke, ha szexuális kiszolgáltatottságról van szó.