légszennyezés

címke rss

Korunk milliárdosai a világ megmentői lehetnének

Archívum2017.08.08, 11:14

A világ leggazdagabb emberei vissza tudnák fordítani az országuk által okozott természeti károkat, ha feláldoznák a vagyonuk egy részét. Mindössze két olyan ország van a leggazdagabb 44 között, aminek első számú milliárdosa nem tudná megoldani ezt a problémát.

Már fél Európa szabadulna a hagyományos autóktól

Archívum2017.07.26, 15:53

Nagy-Britanniában bejelentették, hogy 2040-től nem lehet hagyományos autókat vásárolni az országban, sőt büntetni fogják azokat, akik bizonyos helyekre benzines vagy dízeles járművel hajtanak be. Nem Nagy-Britannia az első a sorban, úgy tűnik 15-20 év múlva szinte teljesen eltűnhetnek a hagyományos autók Nyugat-Európában.

A közlekedés felelős a légszennyezés legkisebb porszemcséiért

Archívum2017.07.04, 14:17

A közúti közlekedés az egyik fő forrása a levegőt szennyező szálló por legkisebb mérhető szemcséinek - állapította meg a Tamperei Műszaki Egyetem új kutatása.

A gyerekek több mérget szívnak be az autóban, mint az utcán

Archívum2017.06.12, 17:30

Bár a világ több országában betiltották már a kocsiban való dohányzást, ha abban gyerek is ül, ennek ellenére az autóban ülés a gyerekek számára több veszélyt hordoz a légszennyeződésből felhalmozódó mérgező anyagok miatt, mint ha a szabad levegőn, kerékpárral vagy gyalog vinnék őket, vagy mennének az óvodába, illetve az iskolába.

Búcsút mondhatunk a nyugodt alvásnak, ha szennyezett a levegő

Archívum2017.05.22, 13:09

A szennyezett levegő zavarja alvásunkat, állítja egy új tanulmány. A Washingtoni Egyetem kutatói kapcsolatot találtak alvásunk minősége és a levegőben lévő nitrogén-dioxid és szálló por koncentrációja között.

Döbbenetes a szmog a luxushajókon

Archívum2017.02.04, 00:33

Egy Marseille-ből induló luxushajón mérték a levegő minőségét a szakemberek, és arra jutottak, hogy a hajón hússzor szennyezettebb a levegő, mint a kikötővárosok belvárosaiban, beleértve az olyan forgalmas városokat is, mint Barcelna, Hamburg vagy Velence.

Szmogban is lehet élni, csak trükközni kell

Archívum2017.01.28, 11:21

Mikor szellőztessünk, ha Budapestet napok óta beteríti a szmog? Hol fussunk a szabad levegőn nyáron, és hol sportoljunk télen? Budapestnek mely részein a legrosszabb a levegő? Kimentünk oda, ahol a légszennyezettséget mérik. 

Négy világváros fogja betiltani a dízeles járműveket

Archívum2016.12.02, 12:23

Párizs, Athén, Madrid és Mexikóváros polgármesterei megegyeztek, hogy 2025-ig teljesen betiltják a dízelautók és -teherautók használatát az említett fővárosokban. Helyettük az alternatív közlekedési eszközöket, valamint a kerékpározást és a gyaloglást fogják népszerűsíteni.

Egyes falvakban nagyobb a szmog, mint Budapesten

Archívum2016.11.26, 15:37

A háztartási szilárd tüzelés sokkal nagyobb mértékben járul hozzá a magyarországi légszennyezéshez, mint a közlekedés. A rossz minőségű fűtőanyagok, a vizes fa és lignit mellett sokan a szemetet is elégetik, és a kistelepüléseken ezzel annyi ultrafinom káros részecske kerül a levegőbe, hogy néha még Pekingben is jobb a helyzet. Becslések szerint idén több mint 9200 ember hal meg az országban a légszennyezés miatt. 

A textilmaszkok alig védnek a légszennyezettség ellen

Archívum2016.08.20, 09:20

Amerikai kutatók eredményei arra utalnak, hogy az olcsó textilmaszkok hatékonysága erősen változó a légszennyezettség kiszűrését tekintve, viszont hamis biztonságérzetet adhatnak a viselőiknek, különösen az erősen szennyezett vidékeken.

Összefüggés van a légszennyezés és a mentális betegségek között

Archívum2016.06.13, 17:25

Összefüggést mutatnak a légszennyezéssel a gyerekek és tizenévesek mentális betegségei egy nagy léptékű svéd kutatás szerint.

Kínában 32 forintért el lehet adni egy slukk friss levegőt

Archívum2016.05.02, 10:16

Egy ausztrál cég bő négyezer forintnyi dollárért árul friss levegővel töltött palackokat Kínában. Egy palackban körülbelül 130 lélegzetvételnyi levegő van, tehát egy szippantás 32 forint. A kínai levegőpiacot már egy kanadai cég és egy kínai vállalkozó is felfedezte magának.

Rekordmennyiségű a szén-dioxid a levegőben

Archívum2016.03.11, 11:03

A szén-dioxid-koncentráció legnagyobb növekedését mérték a légkörben 2015-ban a feljegyzések 56 évvel ezelőtti kezdete óta - közölte az amerikai Nemzeti Légkör- és Óceánkutató Hivatal.

Holland diákok menthetik meg a nagyvárosokat

Archívum2016.01.19, 18:31

Az extrém légszennyezettségre talált megoldást öt delfti egyetemista, fő célcsoportjuk Peking és Teherán.

London nyolc nap alatt elérte szennyezettségi határát

Archívum2016.01.14, 16:47

Nem csak a környezetnek, a londoniaknak is rossz hír, hogy a brit főváros mindössze 8 nap után elérte azt a nitrogén-dioxid kibocsátási mennyiséget, amelyet évi napi átlagban írt elő az Európai Unió. A gáz mérgező, hosszú távú belélegzése szívproblémákhoz vezethet.

Megmérgezheti a teája, ha túl sokat iszik belőle

Archívum2016.01.11, 16:23

Rossz hír a teakedvelőknek: a nagyrészt Kínából érkező teafajták fogyasztása korántsem biztonságos, sőt, már a filteres teák csomagolásával is mérgezhetjük magunkat, ha nem vagyunk kellően figyelmesek. 

Összefüggést mutattak ki a légszennyezés és a bűnözés között

Archívum2016.01.07, 14:01

Amikor nagy a légszennyezés, nő az erőszakos esetek száma, áll abban az új tanulmányban, amely Chicago több évnyi bűnözési és légszennyezési statisztikáit összesíti.

A népesség leggazdagabb rétege felelős a széndioxid-kibocsátás feléért

Archívum2015.12.03, 19:50

A világ népességének leggazdagabb tíz százaléka felelős a globális széndioxid-kibocsátás feléért, míg a legszegényebb ötven százaléknak a számlájára mindössze az emisszió tizede írható - derült ki az Oxfam humanitárius civilszervezet jelentéséből, amelyet az ENSZ Párizsban hétfőn megkezdődött klímavédelmi csúcstalálkozójához időzítve adtak ki.

Az űrből is jól látszik Peking szennyezettsége

Archívum2015.12.01, 13:45

A földről különösen ijesztő, és még a világűrből is látszik az a szmogmennyiség, ami Pekinget gyakorlatilag élhetetlenné tette ma délelőttre. 

Veszélyes az utcára lépni Pekingben

Archívum2015.11.28, 08:03

Veszélyes szintet ért el a légszennyezettség szombaton Pekingben, miután szmog borította el az ország nagy részét.

Kiszámolták, hány embert öl meg a kínai levegő

Archívum2015.08.14, 10:19

A kaliforniai Berkeley egyetem fizikusai szerint a világ legnépesebb országában hat emberből egy idő előtti elhalálozásáért a rossz levegő a felelős. Számításaik szerint évente 1,6 millió kínai, naponta átlag 4300 ember hal meg szív-, illetve tüdőbetegségekben, valamint agyvérzésben, és ezekben bizonyítottan nagy szerepe van a szmognak, a levegőben található finom porszennyeződésnek.

Ijesztően bömbölő gyerekfejekkel riogatják az embereket

Archívum2015.06.14, 11:04

Ez valami borzalom: síró gyerekfejeket vetítenek a füstfelhőkre Kínában.

Csúcson a légszennyezettség Párizsban

Archívum2015.03.22, 16:39

A Franciaország északi részén közel egy hete tartó légszennyezettség miatt hétfőn csak a páratlan rendszámú gépjárművek közlekedhetnek a fővárosi agglomerációban.

Szívszorító rövidfilm készült a világ legszmogosabb vidékéről

Archívum2015.01.23, 10:49

Kína 190 városából 90-ben a helyi normákat is meghaladóan szmogos-poros a levegő. A Greenpeace egy neves kínai filmrendezőtől rendelt filmet a témáról.

Kevesebb a vizünk, ha tisztább a levegő

Archívum2014.10.08, 15:13

A légszennyezés jelentős hatással van a folyók vízhozamára a Föld északi féltekéjén, mert az apró részecskék visszaverik a napfényt – derítették ki brit és francia kutatók.

Különadóval büntetnék a dízeleket

Archívum2014.08.06, 12:40

Egy jelentés szerint évente mintegy 3,5 millióan hallnak meg a légszennyezés következtében. A légkörbe jutó káros anyagok mintegy feléért a közúti közlekedés felelős.

Emberek millióit öli meg a szennyezett levegő világszerte

Archívum2014.03.25, 11:30

Világszerte hétmillióan haltak meg a szennyezett levegő miatt 2012-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben bemutatott jelentése szerint.

Kiszerveztük Kínába a légszennyezésünket

Archívum2014.01.21, 13:51

Kétszer olyan gyorsan nőtt a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kibocsátása a 21. század első évtizedében, mint 1970 és 2000 között. Ennek a legfontosabb oka az a rengeteg termék, amelyet Kínában gyártanak amerikai és európai eladásra.

Peking beszürkült a szmogtól

Archívum2014.01.16, 15:10

Lezárták az autópályákat Pekingben az utóbbi idők egyik legszmogosabb napján, csütörtökön. A városvezetés radikális lépésekre szánta el magát a széntüzelés betiltásával és a nagyon szennyező kocsik kivonásával.

Nem úgy árt a kondenzcsík, ahogy hiszik

Archívum2014.05.21, 13:13

„Halált permetező kondenzcsíkok” ellen szerveznek tiltakozást jövő hét végére Budapesten. Az összeesküvés-elmélet hívei szerint félni kell a szokatlan mintázatokba rendeződő csíkoktól. Ez nem igaz, de az önmagában ártalmatlan vízgőz és mesterséges felhő bonyolultabb módon ártalmas a környezetre.

Miért van ilyen ocsmány idő?

Archívum2013.12.17, 12:49

Aki szereti a telet, annak nem elég fagyos és nincs hó, aki viszont utálja, annak már a nulla fok is túl hideg, és elege van a szürkeségből. Műholdkép a mindent elborító ködről. 

Ezért fogják az autósok áldani a bringásokat

Archívum2013.12.13, 15:00

Kerékpározás közben tisztítja a levegőt az elektromos fotoszintézis-bicikli. A bangkoki designerek terve voltaképpen kerekeken guruló növény, de nem csak menet közben tisztítja a levegőt.

Hatalmas szmog van Kínában

Archívum2013.10.21, 12:17

Iskolákat zártak be, autópályákat zártak le és légi járatokat töröltek az ország északkeleti tartományaiban. Három tartományban van érvényben vörös riasztás. A LiveInfo videója.

Rákkeltő a rossz levegő

Archívum2013.10.17, 16:36

Rákkeltőnek minősítette a szennyezett levegőt a WHO rákkutatási ügynöksége. Korábban csak egyes összetevőit nevezték annak, most már egy kalap alá veszik a passzív dohányzással, az azbeszttel, az UV-sugárzással.

A higanynak el kell tűnnie

Archívum2013.10.09, 16:20

Emberi tevékenység miatt évente körülbelül 2000 tonna higany jut a levegőbe és a felszíni vizekbe. Októbertől nemzetközi egyezmény korlátozhatja a folyékony fém felhasználását.

Kína csökkenti a széntüzelésű erőművek számát

Archívum2013.09.13, 20:45

Csökkentenék a szén energiatermelésben játszott szerepét, miközben a földgáz és az atomenergia arányát növelnék. A környezetvédő szervezetek a kínai kormány akciótervét "igen ambiciózusnak" tartják. Pekingben arra számítanak, hogy a légszennyezés mértéke is csökken.

A Csendes-óceán fölött szennyeznek leginkább a repülők

Archívum2014.01.13, 10:37

Különösen sok káros nitrogén-oxid és ózon keletkezik a Csendes-óceán felett repülő járatok miatt, ami azért különösen rossz, mert itt a legtisztább a levegő.

Néma gyilkossá válnak a német szénerőművek

Archívum2014.05.21, 13:01

Európában olcsóbb a szén, mint a földgáz, és mindig hozzáférhető, ellentétben az ingadozó kapacitású zöldenergiával. Németországnak nagyon kellenek a szénerőművek az atomenergia kiváltására. A légszennyezés azonban nem ismer határokat, és egész Európát sújtja.

Öt évvel hamarabb halnak a rossz levegő miatt

Archívum2013.07.09, 12:40

Átlagosan öt évvel rövidül meg mintegy félmilliárd észak-kínaiak az élete a széntüzelés miatt. A központi kormányzat engedélye nyomán környezetszennyezési ügyekben is ki lehet szabni a halálbüntetést.

A szingapúriak fuldokolnak a rekordszmogtól

Archívum2013.06.20, 12:27

Indonéziai erdőtüzek miatt ellepte Szingapúrt az égett fa szaga, a miniszterelnök arra kéri a városlakókat, hogy a lehető legkevesebbet tartózkodjanak az utcán a soha nem látott mértékű levegőszennyezés miatt. A szmog hetekig megmaradhat.

Dobozos friss levegőt árulnak Kínában

Archívum2013.02.01, 12:12

Akkora a por Pekingben, hogy rossz íze van a levegőnek. Marad a szmog a hideg és a szélcsend miatt. "Tíz év múlva mindannyian gázálarcban fogunk közlekedni" - mondja az a vállalkozó, aki figyelemfelkeltés céljából árulja a dobozos levegőt.

Veszélyes a porszennyezés Miskolcon

Archívum2013.01.30, 09:41

Veszélyes mennyiségben van finom szálló por a levegőben, ami az egészségeseknek sem használ. Miskolcon és Putnokon minősítette veszélyesnek a levegőt az Országos Környezetegészségügyi Intézet.  

Porban fuldoklik Peking

Archívum2013.01.15, 14:18

Kifejezetten kockázatos lélegezni a kínai fővárosban, ahol a még elfogadható szint tizennégyszerese a légszennyezés, de mértek harminchatszoros koncentrációt is az utóbbi napokban. A szmogos szürkeség miatt látni is nehéz. Videó.

Veszélyessé vált az éltető Nap

Archívum2013.01.07, 01:12

Számos országban egy szempillantás alatt meg lehet állapítani, kik a legfontosabbak egy nyári protokolleseményen: azok, akik fölé napernyőt tartanak. A légkör tisztulásával egyre több ultraibolya sugárzás éri Magyarországot is, de nehéz belátni, hogy a Nap már nem az, ami volt. Sokkal hamarabb fejlődhet ki a szürkehályog, gyakrabban alakul ki bőrrák az erősebb sugárzás miatt, az érdemi lépések azonban egyelőre váratnak magukra.

Veszélyesen sok a por Miskolcon

Archívum2012.12.31, 16:24

Sajószentpéteren is tele van porral a levegő, másik hat településen is egészségtelen az utcán tartózkodni.

Pénzfegyvert vet be Kína a por ellen

Archívum2012.12.07, 14:47

Jelentős összeget fordít 2015-ig Kína a légszennyezés elleni küzdelemre a nagyvárosokban - jelentette be a pekingi környezetvédelmi minisztérium. Összesen 350 milliárd jüant költenek majd a következő években az ország 117 nagyvárosában a légszennyezés mértékének visszafogására.

Ilyen volt a tömeggyilkos szmog

Archívum2012.12.04, 08:49

Borsóleves színű, az orrot és szemet csípő, szénfüstös levegő, amelyben csak méterekre látni. Hatvan éve történt a londoni szmogkatasztrófa, amely miatt több mint négyezren haltak meg 1952 decemberében.

Megmérik a környezetünk mérgeit

Archívum2012.12.03, 10:30

Egy kutatási program részeként emberek ezreit látják el speciális okostelefonokkal, amelyek folyamatosan rögzítik, milyen vegyi hatások érik tulajdonosaikat.

Gyilkos füstköd: A szmog nem játék

Archívum2012.11.26, 17:54

Nem véletlenül látjuk mostanában homályosan a nagyvárosok épületeit. Akkora a szmog, hogy Budapesten a forgalomkorlátozást, Miskolcon és Nyíregyházán pedig a szmogriadó tájékoztatási fokozatát is elrendelték. A rossz levegő azonban nemcsak a látásunkat korlátozza, hanem betegségek forrása is lehet. A Life.hu utánajárt a témának.

Hat településen egészségtelen a levegő

Archívum2012.11.24, 15:25

Putnokon veszélyes, öt további településen - Kazincbarcikán, Sajószentpéteren, Miskolcon, Nyíregyházán és Várpalotán - egészségtelen a levegő.

Ezért egyre rosszabb a levegő

Archívum2012.11.22, 08:11

Nem keveredik át a levegő, feldúsul a szennyezés. Párás időben jobban terjednek a fertőzések. A szálló por okoz gondot Budapesten, Esztergomban, Miskolcon, Nyíregyházán, Tökölön és Várpalotán.

Azt sem tudjuk, milyen a levegő

Archívum2014.05.21, 13:59

Akadozva működnek az automata légszennyezési mérőállomások a fővárosban. Az Erzsébet téri egység műszerei többször álltak, mint ahányszor működtek. A környezetvédelmi felügyelőség azt állítja, öt állomás folyamatosan működött 2012-ben, de a hálózat adatai ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

Porosabb a levegőnk a válság miatt

Archívum2012.11.13, 11:12

Pécs volt a legporosabb város 2011-ben. A szálló por miatt 16 ezren halnak meg idő előtt. A szennyezés oka, hogy sokan fával, szénnel fűtenek a drága gáz helyett, és az is, hogy alig volt eső.

Titkos por szedi áldozatait Szentgotthárdon

Archívum2014.05.21, 14:04

Annak ellenére nem mérik rendszeresen a légszennyezést Szentgotthárdon, hogy egy 2008-as ÁNTSZ-vizsgálat szerint az országos átlagnál több férfi hal meg a környéken légzőrendszeri megbetegedések miatt. Az ombudsman szerint sérülnek a városban és környékén élők alkotmányos jogai az egészséges környezethez.

Ezeket a szobanövényeket érdemes tartani

Archívum2022.02.27, 01:06

Bizonyos tisztítószerek, a központi fűtés vagy a klímaberendezés miatt a zárt terekben, például lakásokban és irodákban gyakran jóval több szennyezőanyag található a levegőben, mint kültéren. Szerencsére léteznek olyan szobanövények, amelyek kiszűrik ezeket a vegyi anyagokat a levegőből.

Méreg nélkül nincs látványos tűzijáték

Archívum2014.05.21, 14:10

Minél közelebbről élvezi valaki a tűzijáték ragyogását, annál nagyobb a kockázata annak, hogy a robbanótöltetek égése során keletkező mérgező vegyületek valamelyikével érintkezhet. Az augusztus 20-i tűzijátékot megrendelő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint elenyésző mennyiségben keletkeznek káros anyagok az ünnepen.

Hátizsákkal mérik a szmogot Milánóban

Archívum2012.08.13, 11:29

Újfajta módszerrel mérik szeptembertől az olasz városok levegőjének szennyezettségét: a gyalogosok hátán viselt hátizsák lesz a mérőeszköz. Ez az első fejlesztés, amellyel a járókelők tényleg megtudhatják, mekkora szennyezés éri őket.

Szmogot okoz a kánikula

Archívum2012.07.06, 14:28

Egyre több az ózon a levegőben, de nem a forró belvárosokban a legrosszabb a helyzet. A nyári szmog köhögést, nehézlégzést idézhet elő. Fokozott kockázatnak vannak kitéve a keringési, légzési betegségben szenvedők.

Csökkenő ózonlyuk ellenére magasabb UV-sugárzás - Hogy lehet ez?

Archívum2012.06.25, 10:47

Az ózonréteg nagy reményekre adó módon az elmúlt tíz évben vastagodott, mégis a káros sugárzás mértéke szemernyit sem csökkent, mi több, bizonyos területeken és időszakokban a sugárzás megerősödése figyelhető meg.

Tízszeres volt a porszennyezés Kolontáron

Archívum2012.05.18, 12:11

Porkatasztrófa sújtja a települést minden szeles napon. Hétfőn ismét viharos szél lesz. Csütörtökön tizenegyszer több volt szálló vörösiszappor volt a levegőben, mint amekkora az egészségügyi határérték.

Súlyos porszennyezés volt Kolontáron

Archívum2012.03.30, 14:13

Amíg be nem fedik az összes vörösiszaptároló kazettát, megszenved minden erősen szeles napot a település. Háromszorosan haladta meg a finom szemcséjű szálló por koncentrációja az egészségügyi határértéket Kolontáron pénteken.

Rosszabbul jár Kína az e-autókkal

Archívum2012.02.20, 16:08

Közvetett módon, de szennyezőbbnek bizonyultak az elektromos autók a kínai utakon. Használatuk még a benzineseknél is szennyezőbb, és jóval károsabb az emberek egészségére is a szénerőművek miatt.

A rossz levegőnek itthon kétszer több az áldozata, mint Szlovákiában

Archívum2012.02.17, 14:44

A hazai levegő szennyezettsége is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon másfél-kétszer többen halnak meg kardiopulmonális megbetegedésekben és tüdőrákban, mint az egyébként hasonló történelmi-gazdasági adottságokkal bíró Szlovákiában vagy Csehországban -hívta fel a figyelmet dr. Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika igazgatója.

Veszélyesen szennyezett a levegő Putnokon

Archívum2012.02.07, 14:53

Országszerte ismét több városban romlott a levegő minősége. A Borsod megyei Putnokon veszélyes a szálló por koncentrációja, további hét településen egészségtelennek minősítette a levegő minőségét az Országos Környezetegészségügyi Intézet. Csak Sopronban és Vácon nincs porszennyezés.

Szarajevó lett Európa legporosabb városa

Archívum2012.01.25, 11:10

Európa legszennyezettebb városának számított Szarajevó vasárnap és hétfőn, akkora volt a szálló por és a kén-dioxid koncentrációja. A most tiszta levegőjű Budapesthez képest huszonötször porosabb volt a boszniai főváros légköre.

Még nem a drága benzin frissíti Budapest levegőjét

Archívum2014.05.21, 15:43

Sokan gondolják, hogy azért jobb a levegő a fővárosban, mert kevesebben autóznak a magas üzemanyagárak miatt. A meteorológus szakértő szerint azonban a csökkenő forgalom pozitív hatása csak hosszabb időtávon mutatható ki, és csak abban az esetben, ha ez a folyamat tartós marad.

Már egyetlen városban sem egészségtelen a levegő

Archívum2011.11.28, 10:48

Az ország minden területén javult vasárnapra a levegő minősége, és ez az Országos Környezetegészségügyi Intézet elemzése szerint hétfőn is így marad. A ködös-párás idő csütörtökig nem tér vissza.

Négy városban továbbra is egészségtelen a levegő

Archívum2011.11.25, 11:16

Ugyan valamelyest javult a levegő minősége péntek délelőtt Nyíregyházán, továbbra is szmogriadó van a városban. Miskolcon pénteken ugyancsak elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát. A szombati hidegfront országszerte javítja a levegő minőségét.

Már csak Putnokon egészségtelen a levegő

Archívum2011.11.21, 11:04

Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet legfrissebb mérései szerint már csak a Borsod megyei Putnokon egészségtelen a levegő, további kilenc településen pedig "kifogásolt" minőségű.

Egyre szennyezettebb a levegő a párás idő miatt

Archívum2011.11.15, 10:58

Markáns változás továbbra sem várható Magyarország időjárásában. A ködös-párás idő és a gyenge légmozgás miatt egyre inkább feldúsul a szálló por és a nitrogén-dioxid a levegőben.

Súlyosbítja a szmoghelyzetet a köd

Archívum2011.11.15, 15:46

A Nyugat-Dunántúlon tartósan megmaradó ködfoltokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Szerdán jobbára derült idő lesz, de Kelet-Magyarországon fátyolfelhősödésre kell számítani. A párás időben egyre szennyezettebb a városok levegője.

A szeles idő segíthet a szmogriadós Nyíregyházán

Archívum2011.11.09, 08:59

Ismét szmogriadót rendeltek el szerdára Nyíregyházán a szálló por miatt. Csütörtökön és pénteken viszont megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északkeleti szél a város környékén, így a hétvégére meg is szüntethetik a riasztást.

Ráerősít a tájfunokra a durva szmog

Archívum2011.11.08, 11:47

Felerősíteni látszik az Arab-tenger feletti pusztító tájfunokat, trópusi ciklonokat a dél-ázsiai légszennyezés, a "nagy barna felhő", még mielőtt a monszunszezon elkezdődne. A három kilométer vastag szmogfelhő akadályozza a monszun jótékony hatásait.

Nem segít a szmogos városokon a csendes idő

Archívum2011.11.08, 14:34

Folytatódik a csendes, eseménytelen idő szerda estig, emiatt nem javul a szmoghelyzet Észak-Magyarországon, ahol alig mozdul a levegő. Csapadék nem várható, fronthatás továbbra sincs.

Csökkentheti a szmogot a felhősödés és a szél

Archívum2011.11.04, 12:27

Bőséges esőzéssel és élénk széllel járó front kellene ahhoz, hogy kimossa a levegőből a szálló port. Markáns időjárás-változásra a következő négy napban nem lehet számítani, de felhősebb és szelesebb lesz az idő, ami arra valószínűleg elég, hogy ne kelljen még több városban szmogriadót elrendelni.

Szmogriadót rendeltek el Budapesten

Archívum2011.11.04, 10:52

Péntek reggel hat órától este tízig a fekete, illetve piros színű hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott gépjárművek nem közlekedhetnek a fővárosban. Ellenkező esetben akár százezer forintos bírság is kiszabható. A szmogriadó miatt sűrűbben járnak a villamosok.

Folytatódik a csendes-szmogos idő a hétvégén

Archívum2011.11.04, 18:03

A hétvége tavaszias hangulatú időjárása jól jön a kirándulásokhoz, de sok helyütt a nagy légszennyezettség miatt érdemesebb a hegyekbe menni. Szombaton és vasárnap is több órára kisüt a nap, kora délutánra 17-18 fokig melegszik a levegő - a tartósan ködös tájakat leszámítva.

Szmogriadó - Puskás Petit becsalogattuk a legnagyobb szmogba

Archívum2011.11.04, 17:35

"A fővárosban jelenleg tapasztalható szmog szemszárazsághoz, torokirritációhoz vezethet" - mondta el Horváth Zsolt, a Levegő Munkacsoport igazgatója. A szakértő szerint az idősek és a fiatalok esetében a nagyon erős légszennyezettség akár halálhoz is vezethet. A Life.hu riportere Puskás Petit is riasztotta a kerékpárjával, aki jó nagyot kóstolt a Deák téri szmogból, majd elmondta a véleményét.

Kevésbé lesz szmogos a hétvége

Archívum2011.11.03, 18:56

A megélénkülő délkeleti szél és némi eső miatt enyhül a szmogveszély. A légszennyező anyagok azért halmozódtak fel, mert napokon keresztül igen enyhe levegő tartózkodott az ország felett, de éjszaka a talaj közelében nagyon lehűlt a levegő. A melegfront fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat a hétvégén.

Csak néhol sepri ki a szálló port a szél

Archívum2011.11.03, 12:40

Egyre több helyen élénkül meg a délkeleti szél csütörtökön délután és pénteken, ami hozzájárul a légszennyezés csökkenéséhez. Az északkeleti országrészben azonban alig mozdul a levegő, tehát marad a szmogos idő. Nyíregyházán továbbra is riasztás van érvényben.

Fokozott orrfolyásra lehet számítani az elkövetkező napokban

Archívum2011.11.02, 16:02

Az ország több nagyvárosában is a riasztási szint közelében mozog a szálló por koncentrációja, jelenleg a legrosszabb a helyzet Nyíregyházán. A szálló por elsősorban a légzőszervi betegségekben szenvedőkre jelent veszélyt, azonban ha a koncentrációja eléri a riasztási szintet, az egészségeseknél is jelentkezhetnek allergiás tünetek.

Enyhít a szmoghelyzeten a szél

Archívum2011.11.03, 10:55

Kevésbé lesz szmogos a csütörtök: a megélénkülő szél hatására kissé tisztul a levegő, és országszerte jobbára derült lesz az ég, sok napsütéssel. Szerdán tizenhét városban lépte túl a szálló por koncentrációja a tájékoztatási határértéket.

Az enyhe idő miatt van szmogveszély

Archívum2011.11.02, 09:49

Marad a derült, száraz, napos idő, de van, ahol tartósan megmarad a köd - erre elsősorban a Nyugat-Dunántúlon kell számítani. Egy anticiklon miatt jórészt eseménytelen az időjárás, gyenge a légmozgás, és ezért dúsulnak fel a szennyező anyagok a városok levegőjében.

Romlik a szmoghelyzet, a gyerekek védelmére szólít az ÁNTSZ

Archívum2011.11.02, 17:01

Szerdán tovább romlott a szmoghelyzet az ország több nagyvárosában, emiatt a tisztiorvosi szolgálat óvintézkedésekre szólította a lakosságot. A szmogriadó határértékét már több magyarországi városban is átlépte a szállópor koncentrációja. Csütörtökön ugyan némileg enyhülhet a helyzet, de jelentős változás egyelőre nem várható.

Árt a légtisztító moháknak Magyarország elsivatagosodása

Archívum2011.10.11, 09:12

Ősszel és télen a legnagyobb mértékben a mohák kötik meg az üvegházhatású szén-dioxidot, és éppen a kritikusan szennyezett, szmogos időszakban javítják a levegő minőségét. A Kárpát-medence éghajlatának fölmelegedésével azonban mindinkább csökken az aktivitásuk.

Három új kutatási eredmény a várandósságról

Archívum2011.10.10, 15:14

Amerikai kutatók kapcsolatot mutattak ki a nagyvárosi szennyezett levegő és a koraszülések gyakorisága között. Egy ausztrál kutatás szerint a kismama várandósság alatti dohányzása nem csak a gyermek asztma és allergia kockázatát növeli, a zsíranyagcseréjére is kihat. Ugyancsak ausztrál kutatás szerint a szülés utáni depresszió kialakulása szoros kapcsolatban áll az anya kialvatlanságával.

Ezt teszi a nagyváros a kerékpárosok tüdejével

Archívum2011.10.03, 15:22

A Londonban kerékpárral közlekedő fiatal felnőttek tüdejébe kétszer több korom jut, mint a gyalogosokéba - állapították meg brit kutatók.

Először lyukadt ki az ózonpajzs az Északi-sark felett

Archívum2011.10.03, 12:07

Az Arktisz légkörében is rendkívül elvékonyodott az ibolyántúli sugárzástól védő ózonréteg a rendkívüli hideg miatt. A jelenség azt mutatja, hogy a Föld védőpajzsa csak lassan áll helyre, ugyanis az ózonkárosító vegyületek rendkívül hosszú ideig képesek a sztratoszférában maradni.

Egyre több halálos áldozatot szed a talajközeli ózon

Archívum2011.09.27, 15:40

A klímaváltozással az elkövetkező hatvan évben megnő az ózongáz okozta halálesetek száma néhány európai országban - figyelmeztetnek a svéd Umea Egyetem kutatói.

Csak a légszennyezés miatt nem jó a meleg ősz

Archívum2011.09.27, 12:28

Alig-alig változik az időjárás a hétvégéig, minden nap jobbára derült, meleg és száraz időre lehet számítani. Csupán kisebb körzetekben lehet átmenetileg kevés felhő. A csendes idő oka az, hogy Közép- és Dél-Európa időjárását továbbra is anticiklon határozza meg.

Kitiltják a legszmogosabb autókat a cseh városokból

Archívum2011.09.08, 13:12

Szabad kezet adott az önkormányzatoknak a cseh képviselőház arra, hogy a környezetre ártalmas autókat kitiltó zónákat alakítsanak ki a városok legszennyezettebb részein. A leginkább szennyező autók így nem hajthatnak be a cseh városok legszmogosabb kerületeibe.  

Nyári szmog alakulhat ki Budapesten a kánikulában

Archívum2011.08.25, 12:52

Valószínűleg kis mértékben szennyezettebbé válik a levegő csütörtökön Budapesten a legfrissebb légszennyezettségi adatok és az időjárási előrejelzés alapján. Az erős napsütés hatására gyakrabban alakulhat ki nyári szmog Budapesten, mert ahogy egyre többen térnek vissza a szabadságról, növekszik a járműforgalom.

Cementcsomagoló ellen tüntettek Dabason

Archívum2011.08.18, 15:27

Egy tervezett cementcsomagoló ellen tüntettek Dabason a helybéliek, környezetvédők és politikusok a polgármesteri hivatal előtt. Az üzemhez még nincsenek meg az engedélyei a Holcimnek. A helyiek attól tartanak, a létesítmény a közeli Újhartyán levegőjét rontaná évi huszonkét tonna cementporral. A Holcim közölte: nem csomagolóüzemről, hanem elosztóközpontról van szó.

A légszennyezésről a Mindentudás Egyetemén - előadás, film és beszélgetés

Archívum2011.07.27, 00:21

A légköri nyomgázok koncentrációja az ember megjelenése előtt is sokszor jelentősen változott. A természet mindent megold, ahogy évmilliárdok óta teszi. De mi lesz velünk? Erről beszélt Gelencsér András a Mindentudás Egyeteme televíziós adásában. Az előadást, a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést és a riportfilmet most teljes egészében megnézheti az alábbi videókon.

Júliusban és augusztusban vágtat Magyarország felett a szaharai por

Archívum2011.07.16, 11:15

A szelek szárnyán Magyarország fölött áthaladva Lengyelországig is eljut a szaharai viharok vöröses pora. A jelenség egyes kutatások szerint mérsékli a globális felmelegedést, ugyanakkor aszályt okoz, és rontja a nagyvárosok amúgy is szennyezett levegőjének minőségét.

Nagyvárosi levegőn lassabban tanul az agy

Archívum2011.07.08, 08:09

A szennyezett nagyvárosi levegő - ha elég sokáig élünk benne - olyan fizikai elváltozásokat okozhat az agyban, amik kárt tehetnek a tanulási és emlékezési képességekben - állítják az Ohioi Állami Egyetem kutatói egy nemrégiben egereken lefolytatott vizsgálat alapján.

Nem bír el a porszennyezéssel Budapest

Archívum2011.06.22, 16:40

Mentességet kért még 2008-ban Magyarország az Európai Bizottságtól azért, hogy legyen idő az uniós határértékre leszorítani a levegő porszennyezését, mérsékelni az úgynevezett szállópor-koncentrációt. A mentesség több zónára, így Budapestre is vonatkozik, de június 10-én lejárt. Az elmúlt három évben a szennyezés egyre nőtt, a szükséges intézkedések pedig csak a tervek szintjén léteznek.

Jól jött a szmogkutatóknak az olajkatasztrófa

Archívum2011.03.15, 10:48

Elméletben már évekkel ezelőtt tudták a meteorológusok és a légkörkutatók, hogy nem egészen pontos az a módszer, ahogyan jelenleg mérjük a levegő minőségét a nagyvárosokban. A Deepwater Horizon olajfúrótorony katasztrófája annak megértésében segít, hogyan szennyezik a nehezen párolgó szénhidrogének a légkört, és hogyan segítik elő a szmog kialakulását.