légitársaság

címke rss

Pilótahiány miatt törölhetnek járatok az Emiratesnél

Gazdaság2018.04.12, 12:15

Az elmúlt évek csökkent nyeresége miatt a dubai székhelyű légitársaság pilótahiányának következtében kénytelen csökkenteni járatainak számát idén nyáron. Az Emirates légitársaságnál több mint száz pilótával van kevesebb, mint amennyire szükség lenne.

A múltat hívják segítségül a légitársaságok az utasok kegyeiért

Gazdaság2018.03.21, 20:45

Több évtizeddel ezelőtti szolgáltatást élesztenének újra, illetve állítanák vissza annak színvonalát és trendjeit amerikai légitársaságok azért, hogy növeljék járataikon az utaslétszámot. A fedélzeti étkeztetésben több vállalat is annak eszközét látja, amivel növelni lehet a repülés iránti utazói kedvet, különösen a tengerentúli járatokra. Eközben minden máson továbbra is spórolnak, illetve feláras szolgáltatásként kínálják az ügyfeleknek.

Terjeszkedik a Ryanair

Gazdaság2018.03.20, 16:22

A Ryanair megállapodott az Austrain légitársaság – korábban Lauda Air – felvásárlásáról, amit 1979-ben alapított a volt Forma 1-es bajnok, Niki Lauda. Az ír cég történetében ez volt a második felvásárlás.

Néhány trükk, ha fél a repüléstől, vagy csak szeretne első osztályon utazni

Gazdaság2018.02.26, 13:21

Tilly Bagshawe, a New York Times írója, eddig több tucat bestseller novellát publikált. Az Adored című könyvével robbant be a köztudatba, amely a megjelenését követően nem sokkal hatalmas siker lett az USA-ban. Rutinos utazóként elmondhatja magáról azt is, hogy éves szinten 100 ezer mérföldet repül az Egyesült Királyság és Los Angeles között. Tilly megosztotta az általa használt trükköket, és tanácsokkal is ellátta az olvasókat. Hogyan lehet például a turistáról az első osztályra kerülni és mit kell tenni ha valaki retteg a repüléstől?

A brexit miatt a fapados repülőjegyek is érvényüket veszthetik

Gazdaság2018.02.01, 15:13

A Ryanair megerősítette, hogy 2019 szeptemberétől egy úgynevezett "brexit záradékot" csatol a jegyek mellé, mivel Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésének feltételei még mindig bizonytalanok.

Rekord nyereséget ért el a Wizz Air a harmadik negyedévben

Gazdaság2018.01.31, 12:06

Rekord méretű, 14 millió eurós nyereséget termelt a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévbenl.

Az árzuhanás küldi padlóra a Seychelle-szigetek párizsi járatát

Gazdaság2018.01.30, 10:27

Két, különösen jó kihasználtsággal üzemelő járatát kénytelen törölni a Seychelle-szigetek nemzeti légitársasága. Tavasztól nem repülnek Párizsba és Madagaszkárra sem. Az okok között az erős versenyhelyzet és más fejlesztési célok előtérbe kerülése is szerepel.

A légitársaságok fele több nyereséget vár 2018-ban

Gazdaság2018.01.30, 18:39

A légitársasági vezetők több mint 56 százaléka a tavalyinál is magasabb nyereségszinttel számol az idén, a kerozinárak emelkedése és a verseny fokozódása ellenére.