légitársaság
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több légitársaság is újraindítja budapesti járatait júniusban
Júniustól több légitársaság is újraindítja budapesti járatait, bár a cégek egyelőre csökkentett járatszámmal közlekednek majd a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.
Csődközelben Latin-Amerika második legnagyobb légitársasága
A kolumbiai Avianca a második legjelentősebb légitársaság Latin-Amerikában, azonban a koronavírus-járvány miatt március óta gyakorlatilag teljesen leállt a vállalat működése, most pedig csődvédelmet kellett kérniük.
A Ryanair a tervek szerint júliustól az eddigi, napi 30 helyett 1000 járatot indít
Maszkviselést javasolnak repülés közben a légitársaságok
A középső székek blokkolása helyett maszkviselést, a testhőmérséklet mérését, illetve kézfertőtlenítést szorgalmaz a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség a légi utasok számára - mondta Alexandre de Juniac, a háromszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet elnök-vezérigazgatója.
Az amerikai légitársaságoknál kötelező lesz a maszk viselése
A The Mercury News értesülései szerint az amerikai légitársaságoknál hamarosan kötelező lesz a védőmaszk viselése a koronavírus járvány miatt.
Tovább szünetel és leépítéseket tervez a Ryanair
Még legalább augusztusig nem repülhetnek a 737 Max gépek
A Reuters információi szerint a Boeing 737 Max típusú repülőgépek még legalább augusztusig nem szállhatnak fel, mivel továbbra is komoly gondok vannak a régóta hibásan működő szoftverrel.
- címkék:
- repülés
- légitársaság
- tilalom
- Boeing
- Címkefelhő »