légiforgalmi irányítás

címke rss

Csak Isten és a tenger tudja, hogy mi történt a nagy hajóval

Tudomány2019.01.15, 13:02

A megmagyarázhatatlan földöntúli jelenségek létében hívők számára a rejtélyes repülőgép- illetve hajóeltűnések miatt híressé vált Bermuda-háromszög valóságos ikonnak számít. Legutóbb 2017. májusában érkezett hír arról, hogy egy Puerto Ricóból felszállt két hajtóműves Mitsubishi MU-2B típusú túragép Florida felé tartva mind a négy utasával a fedélzetén eltűnt az „ördög háromszögében”,mindenféle problémára utaló jel nélkül. A szkeptikus szakértők szerint a Bermuda-háromszög csupán a média által felfújt fantazmagória, más kutatók azonban óvatosabbak, és valódi természeti jelenségre vezetik vissza az eltűnések egy részét.

Roncsok és holttestek záporoztak alá az égből a mit sem sejtő skót városkára

Tudomány2018.12.21, 21:12

1988. december 21-én a közeledő karácsony miatt a szokásosnál is nagyobb volt a forgalom a londoni nemzetközi légikikötő, a Heathrow gurulóútjain. A Pan American World Airways London és New York között közlekedő 103-as járata ezért csak 25 perces várakozás után kapta meg a felszállási engedélyt. A járat Boeing 747-es óriásgépe azonban a karácsonyi forgalom ellenére sem volt telt házas, mert két héttel korábban egy ismeretlen telefonáló arra figyelmeztette az Egyesült Államok helsinki nagykövetségét, hogy az egyik palesztin terrorcsoport merényletet fog elkövetni az ünnepek környékén a Pan Am valamelyik Frankfurtból Amerikába induló ...

Tét nélkül kipróbálhatja, milyen kihívás a légi irányítás

Auto2018.06.30, 08:39

Magyarországon a légiforgalmi irányítók a legjobban fizetett alkalmazottak, ennek ellenére egyre nehezebb magasan kvalifikált utánpótlást találni az évről évre növekvő hazai légi forgalom kiszolgálására, valamint a nyugdíjba vonuló kollégák pótlására. A VOLT Fesztiválon rendhagyó programmal mutatja be a szakmát a HungaroControl.

Új, high-tech terem váltja ki a ferihegyi repülőtér tornyát

Auto2017.11.17, 15:52

Nagy változás történt a hazai polgári légiforgalmi-irányítók életében: elkészült a Remote Tower. Rossz időjárás vagy áramszünet többé nem okozhat galibát a felügyeletben.

Letartóztattak egy légiforgalmi irányítót, mert bomba volt nála

Nagyvilág2017.11.11, 15:00

Észak-Karolina államban letartóztatták a 30 éves Paul George Dandan légiforgalmi irányítót és lakótársát, Derrick Fellset, mert csőbombát készítettek.

Célunk, hogy Magyarország légtérnagyhatalom legyen

Auto2017.02.10, 20:56

Miben volt nagy szerepük a low cost légitársaságoknak, miért tartják néha paranoidnak a munkatársai? Miért félnek a drónoktól a légiforgalmi irányítók, és lehet-e trendivé tenni egy olyan szakmát, ami egyáltalán nincs a fiatalok fókuszában, miközben a legjobban fizet az országban? Szepessy Kornéllal, a HungaroControl vezérigazgatójával ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat, de szóba került a szabad légtérhasználat, és egy, a világon egyedülálló fejlesztés is, amihez egy szigorú sajtókommunikáció kapcsolódik, ezért eddig csak nagyon keveset lehetett róla tudni.

Az álmainknak megkérik az árát - egy pilóta élettörténete

Auto2017.01.08, 20:31

Interjúalanyunk maga az élő városi legenda. Szüle Zsolttal minden megtörtént a repülésben, ami megtörténhetett. Ezért megkértem őt, ha ideje engedi – és éppen Magyarországon tartózkodik –, üljünk le, és beszélgessünk arról az elképesztő karriertörténetről, ami mögötte áll. Többhetes egyeztetés után végül sikerült találkoznunk, és Zsolt, más interjúalanyoktól eltérően, a kényes kérdésekre is habozás nélkül válaszolt. 

2020-tól távirányítású toronyból irányítják a ferihegyi forgalmat

Itthon2016.12.28, 08:05

Már a jövő év első felében átveheti a ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzetben a HungaroControl távirányítású központja, 2020-ra pedig várhatóan teljesen megszűnik a munka a ferihegyi reptéri helyszínen - mondta a Magyar Időknek Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

Ez a hangyányi pont több száz emberélet

Auto2016.04.02, 11:16

Inkább hivatás, mint szakma az övék. Egy szűk és elit szubkultúra tagjai, kétszázan vannak, ritkán szerepelnek a médiában. Az átlagembernek fogalma sincs arról, mit is csinálnak, mégis az ország legjobban fizetett alkalmazottai közé tartoznak. Exkluzív interjúnkban Bencsik János légiforgalmi irányító elárulja a kulisszatitkokat, többek között azt, hogy mire használja a lábpedált, és miben első a magyar légtér szabályozása Európában.

Sztrájk miatt késnek az európai járatok

Life.hu2014.01.29, 12:32

A légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt fennakadásokra kell számítani szerdán az európai légi forgalomban, több légitársaság is figyelmeztette utasait a késésekre. Közben csütörtökön is lesz megmozdulás, amelyben mi is érdekeltek vagyunk.

Elgázosították a légifolyosót zavaró vadludakat

[origo] utazás2010.07.20, 19:36

Halálos mennyiségű szén-dioxiddal végeztek 400 vadlúddal, mert azok rendszerint New York egyik forgalmas légifolyosóján keresztül vonultak és zavarták a repterek légi forgalmát.

11 milliárdos fejlesztés a HungaroControlnál

[origo] utazás2009.09.23, 15:55

Az Európai Unió egységes európai légteret szeretne létrehozni. Ahhoz, hogy Magyarország versenyképes pozícióban maradjon, több milliárdos fejlesztésekre lesz szükség -ennek elérésében nagy segítség lehet, hogy az EU akár 6 milliárd euróval is támogathatja a HungaroControlt.

Telefonált a légiirányító a Hudson feletti balesetnél

Nagyvilág2009.08.14, 15:18

Kirúgtak két légiirányítót az Egyesült Államokban, mert "elfogadhatatlanul viselkedtek" a Hudson folyó feletti légibaleset előtt. Egyikük a barátnőjével telefonált, és inkább lepasszolta a gépek követését egy kisebb reptérnek. Ezt követően ütközött össze a helikopter és a kisrepülő, és kilencen meghaltak.

Fel van darabolva felettünk az égbolt

Techbázis2013.01.24, 11:17

A Ferihegyi repülőtér irányítótornyának jellegzetes sziluettje bizonyára sokaknak ismerős, az ország felett áthaladó gépek többségét azonban nem innen, hanem egy pár kilométerrel arrébb, a reptér szomszédságában álló irodaházból kísérik figyelemmel. A légiforgalom-irányítók képzéséhez használt szimulátoron magunk is kipróbálhattunk, hogyan, és a profikat is meglestük munka közben.

Előző
  • 1
Következő